A tanárok pedig hülyék (velem együtt). Ugyan miben bíztok? Tényleg nem veszitek észre, hogy büntetendő ellenségek vagytok? „Csupa bolsevik” – ahogy több troll írta. Most emeltek 10%-ot. Gratulákok! 10 év tanítás után készhez kapsz 270 ezer nettót. Magamnak is gratulálok, mert 40 év tanítás után, 5 tankönyvvel a tarisznyában ugyanennyivel ballagtam nyugdíjba. 270 ezer nettó. Volt tanítványaim egy sima érettségivel sehova nem mennek el nettó 300-400 alatt.
Hülyének bármikor, bárhol lehet lenni. A szerző sem kivétel. Nagy gyakorlattal bíró, idült lökött.
AZ MAGYAR HÜLYESÉGRŐL
Az magyar hülyeségről legjobb lenne régiesen írni, hiszen sok századnyi hagyománya van. De a mai olvasók többsége már Móriczot sem érti, ekként róva le kegyeletét a magyar közoktatás romjain. R.I.P.
A magyarok egy része szó szerint érti „A magyarok istenét”, pedig Petőfi, minden előzetes híresztelés ellenére sem hívő, sem nacionalista nem volt. Ez amolyan szólás, amit a köznyelvből átvett. De hagyjuk Petőfit nyugodni! Kétszáz éve született, mindössze huszonhat, azaz 26 évet élt a nagymagyar hülyeségben, és mégis az egyik legnagyobb költőnk.
A magyarok istene tehát amolyan szentségelésfajta volt Petőfi idejében, ma pedig megint jönnek onnan mélyről, akik hiszik, hogy a magyarságnak Isten által sugalmazott küldetése van. És az mi lenne? Pató Pál? Mai nagymagyarjaink ki nem mondottan a történelmi Magyar Királyságot sírják vissza, ezzel szédítik a szabadidejével mit kezdeni nem tudó, rögmagyart.
Hanem. Volt és van itt másmagyar hülyeség is. Az Európába, a civilizációba vágyó, azt itthon megélni akaró ismagyar. Szertenézett, s nem lelé. Maradt hát, mert mozdulni erőtlen, a falra kiakasztotta Goethét, Shakespeare-t, Bulgakovot, és búslakodott bele a nagymagyar éjszakába. A Duna csak folyt. köv.
Amúgy ez egy filozofikus mondat lehetne, ha az Antigonéról szóló esszében nem a „meghalt” szó helyett állt volna. Igen, mindannyian halni lettünk – előbb vagy utóbb. Mostanság leginkább a magyartanár.
Minden tiszteletem az általános iskolában tanítóké, különösen a magyartanároké, mert amit a tanterv elvár tőlük, teljesíthetetlen. Én nem is görcsölnék rajta. Minek egy általános iskolásnak a klasszicizmusról tanulni, vagy a fonémákról? Ezért aztán nyolc év sem elég, hogy az átlagos-jó képességű gyerek megtanulja a helyesírást, megtanuljon magyarul fogalmazni. Hagyjuk a „von Haus aus” olvasó, jól fogalmazó, ma már a kiemelkedő kategóriába tartozókat. Beszéljünk az átlagról!
Azt szokták mondani: „Ne magolj, mondd el a saját szavaiddal!”. „Attól mentsen meg az Isten!”− mondom én. Átlagos gimnáziumban tanítok, többnyire jó képességű gyerekeket – de a stílusuk! Honnan is tudnák, ha nem pallérozták az általános iskolában?
Igenis magoltatni kell az általánosban. Nem csak verseket, de leckéket is, hogy fejlődjön a szókincsük, a nyelvtanuk, a mondatfűzésük. Az anyanyelvet is halálunkig tanuljk, mint a jó pap. Sokáig nem vagyunk nyelvileg azon a szintem, mint amilyenen gondolkodunk. Ráadásul a memorizálás edzésben tarjta az agyat – a hosszú élet egyik titka.
Diákjaim állítólag rettegnek nálam felelni, mert megkövetelem a gördülékeny, kerek, egész mondatokat. Van, aki szerint ezzel nem hagyom kibontakozni az egyéniséget. Fenét nem. „Jót s jól!” – ahogy Kazinczy mondá.
Ülök a metrón, rám köszön egy hölgy. Tudom, hogy tanítottam, az arca azonnal ismerős, a névvel már bajban vagyok. Bemutatkozik: évfolyam, osztályfőnök, rendfokozat- rögtön beugrik. „Tanárnő, olyan hálás vagyok a szigoráért! Az egyetemen – a Műszakira járt− úgy irigyeltek a többiek, hogy folyékonyan tudok beszélni.”
Gergely – orvosit végzett – a messengeren segít informatika ügyben, s közben megjegyzi: „Nem is tudja, tanárnő, milyen előnyünk származott abból, hogy kerek, egész mondatokban tudunk beszélni.”
Magoltassatok nyugodtan! „Anyád nyelvét bízták rád a századok.” A zseni kicsit utálni fog, de te csak fogadd el őt is! A többségért pedig fütyülj a tantervre! Első a gyerek!
Kedélyes cinizmus – ez maradt, ha az ember nem akar infarktust kapni Mikszáth Kálmán születésnapján.. Előveszi a pipáját, cigijét, rágyújt és nevet. Mit nevet! Vihog – ha nő. Röhög – ha férfi. Az anya vihog, az apa röhög.
Mit keseregjen az örökmagyar feudalizmuson, a csákmáték telhetetlenségén? Berendez magának egy kiseurópát a szobájában. Rendületlenül hiszi, hogy lesz feltámadás, pedig dehogy. De ott van az a magyar versekben kísértő „mégis morál”, amit egy kurzuslovag fogalmazott meg oly találóan Ady kapcsán. Vak tyúk is talál szemet. Mégis? Minek?
TGM
Valamikor a régmúltban egyetemistaként egy diákparlamenten üddögéltem elhűlve azon, hogy egyetemista társaim legfőbb gondja a menza szegényes választéka volt.
DE EKKOR
felállt egy fekete, szakállas fiatalember, és azt mondta volt: „ Miről beszélünk? Amíg erről az egyetemről (ELTE) diplomát kaphatnak olyanok, akik nem olvasták végig az Isteni Színjátékot és Spinózát, miről beszélünk?” Kérdeztem, ki ez? Senki nem tudta. Később azonosítottam be: Tamás Gáspár Miklós. Valaki azt írta a nekrológjában, hogy TGM-et olvasni megsemmisülés, az ember szembesülhet a műveletlenségével. Persze, kapkodott, odavágott, néha türelmetlenül. Joga volt hozzá. Européer magyar volt.
És most itt vagyunk Miszáthiában – az országyűlésben kvaterkázó, mutyizó mamelukok országában, amit időnként Magyarországnak hívnak.
Az urak pipázgatnak. Nekik dolce vita, nekünk, parasztoknak ősiség, turulaltájvagy keresztény etika.
Menjetek el Horpácsra, üljetek le az öreg mellé, aki nem kérte a grófi címet, megmaradt Mikszáthnak, és megírta a legelkeseredettebb magyar regényt, a Különös házasságot és a legvérfagyasztóbbat: Két választás Magyarországon.
Mikszáthia. Móriczia. Rokonok. Hányszor kell még megírni? „Az ember annyi sivatagra jut.”
Mikor lesz ebből a sarat dagasztó, urakverte provinciából… mi is? Soha. Mégis?
Az óra után odajön, és kérdezi: tetszik ismerni a ChatGPT-t? Mi az ?− kérdezem. Tessék megkeresni, nem akarom lelőni a poént.
Mit tesz isten, épp a Guardian Science-t olvasom, amikor szembejön. A ChatGPT mesterséges intelligencia, amelyet sok milliárd adattal töltöttek fel, bármely kérdésre válaszol (gondolom, angolul, de ennek még nem néztem utána), és tökéletes esszét ír az általad megadott szempontok szerint bármely témában. És ezt az én tizedikes fiam már tudja, nyilván kipróbálta a chatbotot is. Ja, hogy nem tudod, mi az? Nézz utána. Ha tudod, akkor sok minden mást is.
Például azt, hogy a magyar NAT (Nemzeti Alaptanterv), a magyar közoktatás milyen elavult, ásatag szemléletű tankönyvekkel árasztja el a diákokat, hogy jelenleg száz év lemaradásban van a világszínvonaltól. Nem érdekel, hogy a természettudományban a magyar diákok jól szerepelnek a nemzetközi versenyeken. Nincs az az elnyomó rendszer, amelyik megsemmisíthetné a szellemi elitet. Engem az átlag érdekel.
Mert az átlag a mi jövőnk. Ők sem akarnak betanított munkások lenni az akkumulátorgyárban, hanem európai szinten szeretnének élni – itthon.
Nagy találmány a civilizáció. Gyengébbek kedvéért: civilizációról akkor beszélünk, ha egy kultúra már polgárosodott. De hol a magyar „citoyen”? Az idegen nyelveket beszélő, kulturál, civilizált, jogaira büszke, öntudatos magyar polgár?
Omladozó iskolákban magol, ahol néhány szent őrült éhbérért is megpróbája korszerű, kreatív oktatásban részesíteni. Ahonnan egyre többen mennek külföldre tovább tanulni, mert oxigénre vágynak, civilizált létre – a jelenben akarnak élni, ők, akik a tanáraiktól tudják, hogy az Aranybulla micsoda, és hogy nagyon szép dolog, de már bocsánat, fütyülnek a 13. századi magyar nemesek szabadságharcára a 21. században, amikor a sajátjukat vívják. És tudják, hogy az angol Magna Charta előbb volt, hogy minden híresztelés ellenére nem mi voltunk az első jogállam.
Ezek a gyerekek jóval többet érdemelnek. Így nyugdíjasként is okulok. Nem vén bolondoktól, akik a múltat sírják vissza, hanem a jövőtől. El fognak menni, és letörlik a port is a sarujukról. És a külföldet fogják gazdagítani. De miért is baj az? Van élet máshol. Ha fáj is, van.
De talán kezdjük ott, hogy ÉG a vicaverzám. Ugyanolyan stréber és racionális (elég gáz egy irodalomtanárban), szóval nem az a tipikus bölcsész, ha van ilyen általánosíthatóság egyáltalán, tehát a felemásom férfiban, csak már most sokkal több esze van, mint nekem valaha lesz.
Én ugyan nem szoktam még saját osztályaimban sem kibeszélni a kollégákat, de szerencsére vannak, akik ismernek magasabb etikát is, például a gyermekvédelmet ─ és ezen most már nyugdíjig töprenghetek, mert naturam furča expellas.
ÉG osztályát az elején megkaptam, mutattam is volna emberarcot, de igen behelytelenkedtek ─ figyeljünk a be igekötő diktatúrájára, még lesz tökjó is talán ─ ezért hát úgy döntöttem, alaki kiképzéssel kezdjük: levegő kockára fagyasztva, de a legemberibb hangfekvésben és tisztelettel.
Ez utóbbi csak tizedikben kezdett derengeni bennük, mert nem mertem előbb gyeplőt ereszteni, vagy „nem mertem is.” Tehát osztályfőnökük finoman jelezte, hogy az első szülőinek én voltam „hősnője”, úgy is, mint ÉG szerinti interpretációban „tábornok”, akinek a haja is mindig „glédában áll”. (Erről majd még beszélgetünk.) Hogy eltalálta, jutnak eszembe a család tábornői, akik ugyan nem voltak tanárok, de nevelték cserében az egész famíliát ─ rendületlenül.
Mikor ÉG bejelentette, hogy magyar szakra megy, figyelmeztettem az ott rá váró más világra, mint amit a személyiségéből (günkből?) kiolvastam, de ÉG nem az a megrettenős, szigorú is tud lenni, mint a fene, de valamiért mégis rajongják a kölkök. Ez misztérium. (Ez is.) Nem lehet megmagyarázni. Odafordulás kérdése ─ a többi csak jól vagy rosszul alkalmazott eszköz, de az is lehet, hogy (ez is) a teremtés titka.
Most, ha leülünk beszélgetni, szinte mindenben egy nyelven tesszük, értsd: egymás képére formálódtunk, mert nincs tanár szilárd halmazállapottal, úgy kupálódik, amilyen odafigyeléssel diákjai felnevelik a feladathoz.
Ez most már evidens, mint ÉG volt az első perctől, aki úgy járt, mint Glück Laci az Aranysárkányban. Novák annyira evidensnek vette a mindig ott lévő kapaszkodót, hogy elfelejtette viszonozni.
De miért evidens? Nos, azért, mert egy bizonyos valaki, akinek bajai vannak az idegen szavakkal, egyszer dicsekedett: „Az én fiam az iskolában végig evidens volt.” Te meg, úgy látszik, ÉG-ig az, Kolléga úr!
Jöjjön akkor az intelem, mert anélkül ugye nincs katarzálás. Julcsi írta nekem egyszer: „az utolsó évben …megbomlott a rend, de mindegy is volt már …” Ezt a sértést! Azt hittem, mindenki örül a „lazaságomnak”. Hogy „milyen jó humora van neki”. És akkor ennyit arról, hogy mit is szeretne a diák.
„Gondolta a fene.”
Isten hozott az ötödikben.
PS: Azért ezt a „glédában frizurát” még megbeszéljük. Jó, hogy nem tüchtige Frau. Agyhalál.
Minden tanár szembesül azzal, hogy vannak dolgok, amiket hiába magyaráz el ezerszer, a diák akkor is rosszul írja. Ilyen például Antigoné és a metafora hosszú ó-val. És ilyen (gondolom) minden magyartanár idegbaja, a líra és a vers összekeverése. Ilyenkor a tehetetlen tanerő azon töri a fejét, hogy mi a fenével tudná végre beléjük zsibbasztani a helyes megoldást.
DRÁGA DIÁKJAIM! Akkor most próbálkozom, hogy ne keverjék össze a líra és a vers szavakat.
Szerencsés vagyok. Nagyszerű tanáraim voltak, akiket istenkategóriásoknak hívok. Mindegyik más egyéniség, más módszer, mindegyik sikeres és felejthetetlen. Iza az isten kategóriából. Sárospatakon kezdte tanítani a szomszédos falvakból bejáró parasztgyerekeket. Azóta világhírű matematikusok. Csupa fiú osztály.
Növendék egyszer Iza szemébe hazudik. Visszakérdez. Megint. Büdös nagy pofon. Iza megijed. Most pedig leülsz, és megírod édesapádnak, hogy te mit tettél, és én mit tettem. Óra után feljelenti magát az igazgatónak. Na, kollegina, imádkozzon! Két hét. Semmi. Fiam, írtál édesapádnak? Igen. Válaszolt? Igen. Mit írt? Hogy megköszöntem-e.
Iza nevel. Dörömbölés a tanári ajtaján. Iza komótosan ajtót nyit. Kánéval akarok beszélni. Na, fiam, kezdjük újra, mondja Iza, és becsukja az ajtót. Dörömbölés. Igen? Kánéval szeretnék beszélni. Na, akkor kezdjük újra. Ajtó becsuk. Kopogás, Tanárnő kérem, Káné-val szeretnék beszélni. Ez elég nehezen megy, fiam. Hát ki neked az a Káné? Az osztályfőnököm. És miért szeretnél vele megbeszélni? … mert…hasmenésem van…
Iza osztályfőnök. Az első szülői kínos része a szülői munkaközösség megválasztása. Ha csak nincs önjelölt, reménytelen. Iza tudomásul veszi a csöndet, majd így szól: Kedves Szülők! Most lehunyom a szemem, tízig számolok, s mire felnézek, legyen három kéz a magasban!
VÉGE. Nyugdíj. VÉGE? Hiszen tízéves korodban már nevelted a szüleidet és az öcsédet. Kemény önmegtartóztatás nem nevelni az emberiséget a buszon-villamoson-metrón. Ezt is csak önvédelemből. Soha nem lehet tudni, ki küld el a jóédesanyádba, hogy eufémizmussal éljek.
Ma elbúcsúzott tőlem a tantestület. Farkas Norbert ( jövendő világsztár) előadta kedvenc dalom: Johnny Cash: The Gambler. A szerencsejátékos. „Az életem azzal töltöttem, barátom, hogy olvastam az emberek arcát, tudván tudva, hogy milyen kártyájuk van, pusztán az arckifejezésük alapján.” „A túlélés kulcsa: tudni milyen kártyát dobni el, mit tartani meg.”
Most eltávozom a szabadságba. Félév. Azután munkát kell vállalnom, hogy eltartsam magam, elvégre, negyven év tanítás ehhez kevés volt. Tanítás kizárva. Az elmúlt tíz év ezt kizárja. Éhbérért ember feletti felelősség. Nem vállalhatom.
Nem mondom, hogy tartsatok ki. LEGSZÍVESEBBEN AZT MONDANÁM: MENEKÜLJETEK. Az ember szépre-jóra született, szabadságra, alkotó munkára. Ha mégis maradtok, maradjatok kellő alázattal, a diákokért.
Ne kérdezzétek. Még nem tudom, hogy megéri-e. Nekem MÉG megérte. Ne feledjétek: „A dolgoknak ára van, az embernek méltósága” (Immanuel Kant)
Sokan és sokszor megírták, mi a baj a magyar közoktatással. Nem akarok fölöslegesen ismételni.
Az oktatás origója a tanár. Régen, heti 18 óra tanítás mellett maradt idő megújuló energiára. Heti 22-26 óra mellett már csak a kiégésre marad.
2. A saját, megtartott óra mellett idő kellene a helyettesítésre, a felkészülésre, javításra, tanórán kívüli közösségi-minőségi tanár-diák programokra.
3. Se idő, se pénz. Az „igaz magyar” gyereknek gőze sincs hazája koordinátáiról, kulturális kincseiről.
4. Az újuló tanár álom. „Mért félnél, mért élnél, ha nem egy álomért?”
5. A mai iskolaszerkezet, központi tanterv, gúnynevén NAT, elavult, káros.
6. Persze, a tehetség mindig megtalálja magát. Nincs az a a rossz iskola, amelyik útját tudná állni a zseninek. De mi lesz a többiekkel? Évek mennek veszendőbe. Évek, az ország (ld. haza) életében pedig évtizedek.
