Kategória: Próza

november 22, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY: TALÁLKOZÁS EGY FIATALEMBERREL

Ma együtt kávéztam Karinthyval a Hadikban. Egyszer csak ott termett az asztalomnál pizsamában, kötéssel a fején.

  • Megengedi, asszonyom? – és a székre mutatott.

Ja, hogy ez egy abszurd, gondoltam és bólintottam.

  • Hát persze, csak meg ne kérdezze, mi van a repülőgéppel és a büszke és szabad Magyarországgal!
  • Nagyon kedves − szólt és leült – de én mást akarok kérdezni : Mi az a masina, amin pötyögni tetszik?
  • Ez a laptopom. Tudja, olyan, mint egy írógép, csak nem kell hozzá papír.
  • Megnézhetem, asszonyom?
  • Ó hogyne.

Elé toltam, de előbb elmentettem, amit éppen írtam. Nyitottam neki egy új Word dokumentumot.

  • Tessék, próbálja ki. Nem kell sort váltani, magától csinálja.
  • Köszönöm, asszonyom!

Pötyögni kezdett, én pedig számolni: kötés van a fején, még pizsamában, tehát maximum egy hónapja lehetett a koponyaműtét, mikor is volt, kikeresem a neten, ergó most 49 éves, tehát 10 évvel fiatalabb nálam, két év múlva meg fog halni.

  • Jaj, melléütöttem. – szólt.
  • Sebaj− mondom, és megmutatom, hogyan kell törölni.

Mint egy viháncoló gyerek, úgy örült neki.

  • Fenomenális, kérem! Ki gyártja?
  • Ó, hát sokan.
  • Csak azért kérdezem, mert tökéletesíteni lehetne azzal, hogy mondja is, amit gépelek.
  • Már azt is tudja – mondom megdicsőülten.
  • Á! Mit kell hozzá megnyomni?
  • Ja, ez a típus azt nem tudja. Tudja, az nagyon drága.

Megszólalt a mobilom, mikor beszélni kezdtem bele, leesett az álla:

  • Önnek van okostelefonja?
  • Bocsánat −kérdeztem – de hát ezt honnan tudja? Aztán eszembe jut, hogy ez egy abszurd, tehát semmi értelme a kérdésnek. Tudja, és kész. – Egyébként hogy van, Mester?
  • Jaj, kérem, ne használja ezt a szót! Az igaz, hogy én vagyok az egyetlen zseni, de mester…ugyan, kérem! Megengedné, hogy az okosán felhívjam Arankát?
  • Tessék – mondom hüledezve. Beszélni kezd. – De hát a szám – kérdezem.
  • Ó, arra nincs szükség! Aranka, drága Boga üzeni, hogy nincs itthon elég cukor, legyen szíves venni, a fiaink pedig azt, hogy siessen haza, mert az apósának gyereke született.
  • Na de…Karinthy úr…Ön úgy rácsodálkozott a laptopomra…a mobilt meg olyan otthonosan használja.
  • Ó, van nekem is, csak otthon hagytam.
  • Esetleg megkérdezhetném, mit üzen a mai magyaroknak?

Int a pincérnek: Fizetnék! A pincér odayújt egy papírt, Karinthy aláírja. Nem is fogyasztott.

  • Fizetem a hölgy kávéját. Mit üzenek? Azt hogy: nana.
  • De hát ezt 1919-ben üzente Kun Bélának…
  • Ne mondja! Annak már 99 éve. Hogy repül az idő…

Kedvesen bólintott, és a Bartókon felszállt a 49-es villamosra.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

AI jaj, jaj!

Találkozásaim az AI-val. Ez is lehetne az írás címe, de inkább maradjunk a magyar mesterséges intelligenciánál. Egy diákom ismertetett meg a ChatGPT-vel, most pedig meghallgattam egy kollégám előadását az AI használatáról az órán.

És felfogtam. Semmi értelme annak, amit valójában (a többség) csinálunk az óráinkon a mesterséges intelligencia korában. Heurisztikus élmény volt: mi mindent tudnék alkotni vele egy irodalomórán, ha nem lennék kizsigerelt, megfáradt nyugdíjas. De az vagyok.

Szájtátva figyelem a fiatalokat, akik a legkorszerűbb eszközökkel dolgoznak. Embertelen mennyiségű munkát-időt fektetnek be egy igazi órába. A gyerekeknek fogalmuk sincs róla, hogy szent őrültek viszik nekik a digitális anyagokat, akik nem sajnálják az időt-fáradságot, hogy őket korszerű módon oktassák – szarért, húgyért. Bocsánat, miniszter úr, de ezt így kell mondani. Igazmagyar kifejezés a NER-NAT korában.

Lemaradók figyelmébe: a mesterséges intelligencia, ha okosan diktálom be a kérdéseket vagy az esszé szempontjait, megírja nekem a beadandót.

Szóval, mit is kezdjek én Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet című fajmagyar opuszával? Semmit. Ha maradok, kötelező anyag, mert a gyereket egy bizonyos érettségire kell felkészítenem, olyanra, amivel nem értek egyet. Mélységesen nem. Elavult, ósdi, korlátolt.

Ha nem akarom visszaröpíteni őket a 19. század elejére, hanem européer magyarokat akarok nevelni, akkor az oktatási eszközeimet is ahhoz kell igazítanom. Én már nem tudom. Elfogyott az energiám. A leghelyesebb visszavonulni, és átadni a helyet azoknak, akik már napi kapcsolatban növelik az AI tudását – mert erről van szó. A mesterséges intelligenciához kell az emberi kreativitás is.

Előadó kollégám a villamoson ülve generált az AI-val órai anyagot, elképzelhetik, mit csinál akkor, amikor hosszú órákat fektet be 45 percbe. Ki értékeli ezt?

Iskolarendszerünk, Nemzeti Alaptantervünk a magyar fejlődés legfőbb gátja. Bűn.

VASS JUDIT

A HÜLYESÉGRŐL

AZ MAGYAR ÁFIUM

A tanárok pedig hülyék (velem együtt). Ugyan miben bíztok? Tényleg nem veszitek észre, hogy büntetendő ellenségek vagytok? „Csupa bolsevik” – ahogy több troll írta. Most emeltek 10%-ot. Gratulákok! 10 év tanítás után készhez kapsz 270 ezer nettót. Magamnak is gratulálok, mert 40 év tanítás után, 5 tankönyvvel a tarisznyában ugyanennyivel ballagtam nyugdíjba. 270 ezer nettó. Volt tanítványaim egy sima érettségivel sehova nem mennek el nettó 300-400 alatt.

A tanár – az magyar áfium.

november 22, 2024 / Próza

VASS JUDIT

A HÜLYESÉGRŐL

Ajánlás

Hülyének bármikor, bárhol lehet lenni. A szerző sem kivétel.  Nagy gyakorlattal bíró, idült lökött.

AZ MAGYAR HÜLYESÉGRŐL

Az magyar hülyeségről legjobb lenne régiesen írni, hiszen sok századnyi hagyománya van. De a mai olvasók többsége már Móriczot sem érti, ekként róva le kegyeletét a magyar közoktatás romjain. R.I.P.

A magyarok egy része szó szerint érti „A magyarok istenét”, pedig Petőfi, minden előzetes híresztelés ellenére sem hívő, sem nacionalista nem volt. Ez amolyan szólás, amit a köznyelvből átvett. De hagyjuk Petőfit nyugodni! Kétszáz éve született, mindössze huszonhat, azaz 26 évet élt a nagymagyar hülyeségben, és mégis az egyik legnagyobb költőnk.

A magyarok istene tehát amolyan szentségelésfajta volt Petőfi idejében, ma pedig megint jönnek onnan mélyről, akik hiszik, hogy a magyarságnak Isten által sugalmazott küldetése van. És az mi lenne? Pató Pál? Mai nagymagyarjaink ki nem mondottan a történelmi Magyar Királyságot sírják vissza, ezzel szédítik a szabadidejével mit kezdeni nem tudó, rögmagyart.

Hanem. Volt és van itt másmagyar hülyeség is. Az Európába, a civilizációba vágyó, azt itthon megélni akaró ismagyar. Szertenézett, s nem lelé. Maradt hát, mert mozdulni erőtlen, a falra kiakasztotta Goethét, Shakespeare-t, Bulgakovot, és búslakodott bele a nagymagyar éjszakába. A Duna csak folyt. köv.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

HALNI LETT

Amúgy ez egy filozofikus mondat lehetne, ha az Antigonéról szóló esszében nem a „meghalt” szó helyett állt volna. Igen, mindannyian halni lettünk – előbb vagy utóbb. Mostanság leginkább a magyartanár.

Minden tiszteletem az általános iskolában tanítóké, különösen a magyartanároké, mert amit a tanterv elvár tőlük, teljesíthetetlen. Én nem is görcsölnék rajta. Minek egy általános iskolásnak a klasszicizmusról tanulni, vagy a fonémákról? Ezért aztán nyolc év sem elég, hogy az átlagos-jó képességű gyerek megtanulja a helyesírást, megtanuljon magyarul fogalmazni. Hagyjuk a „von Haus aus” olvasó, jól fogalmazó, ma már a kiemelkedő kategóriába tartozókat. Beszéljünk az átlagról!

Azt szokták mondani: „Ne magolj, mondd el a saját szavaiddal!”. „Attól mentsen meg az Isten!”− mondom én. Átlagos gimnáziumban tanítok, többnyire jó képességű gyerekeket – de a stílusuk! Honnan is tudnák, ha nem pallérozták az általános iskolában?

Igenis magoltatni kell az általánosban. Nem csak verseket, de leckéket is, hogy fejlődjön a szókincsük, a nyelvtanuk, a mondatfűzésük. Az anyanyelvet is halálunkig tanuljk, mint a jó pap. Sokáig nem vagyunk nyelvileg azon a szintem, mint amilyenen gondolkodunk. Ráadásul a memorizálás edzésben tarjta az agyat – a hosszú élet egyik titka.

Diákjaim állítólag rettegnek nálam felelni, mert megkövetelem a gördülékeny, kerek, egész mondatokat. Van, aki szerint ezzel nem hagyom kibontakozni az egyéniséget. Fenét nem. „Jót s jól!” – ahogy Kazinczy mondá.

Ülök a metrón, rám köszön egy hölgy. Tudom, hogy tanítottam, az arca azonnal ismerős, a névvel már bajban vagyok. Bemutatkozik: évfolyam, osztályfőnök, rendfokozat- rögtön beugrik. „Tanárnő, olyan hálás vagyok a szigoráért! Az egyetemen – a Műszakira járt− úgy irigyeltek a többiek, hogy folyékonyan tudok beszélni.”

Gergely – orvosit végzett – a messengeren segít informatika ügyben, s közben megjegyzi: „Nem is tudja, tanárnő, milyen előnyünk származott abból, hogy kerek, egész mondatokban tudunk beszélni.”

Magoltassatok nyugodtan! „Anyád nyelvét bízták rád a századok.” A zseni kicsit utálni fog, de te csak fogadd el őt is! A többségért pedig fütyülj a tantervre! Első a gyerek!

november 22, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

MIKSZÁTHIA

Kedélyes cinizmus – ez maradt, ha az ember nem akar infarktust kapni Mikszáth Kálmán születésnapján.. Előveszi a pipáját, cigijét, rágyújt és nevet. Mit nevet! Vihog – ha nő. Röhög – ha férfi. Az anya vihog, az apa röhög.

Mit keseregjen az örökmagyar feudalizmuson, a csákmáték telhetetlenségén? Berendez magának egy kiseurópát a szobájában. Rendületlenül hiszi, hogy lesz feltámadás, pedig dehogy. De ott van az a magyar versekben kísértő „mégis morál”, amit egy kurzuslovag fogalmazott meg oly találóan Ady kapcsán. Vak tyúk is talál szemet. Mégis? Minek?

TGM

Valamikor a régmúltban egyetemistaként egy diákparlamenten üddögéltem elhűlve azon, hogy egyetemista társaim legfőbb gondja a menza szegényes választéka volt.

DE EKKOR

felállt egy fekete, szakállas fiatalember, és azt mondta volt: „ Miről beszélünk? Amíg erről az egyetemről (ELTE) diplomát kaphatnak olyanok, akik nem olvasták végig az Isteni Színjátékot és Spinózát, miről beszélünk?” Kérdeztem, ki ez? Senki nem tudta. Később azonosítottam be: Tamás Gáspár Miklós. Valaki azt írta a nekrológjában, hogy TGM-et olvasni megsemmisülés, az ember szembesülhet  a műveletlenségével. Persze, kapkodott, odavágott, néha türelmetlenül. Joga volt hozzá. Européer magyar volt.

És most itt vagyunk Miszáthiában – az országyűlésben kvaterkázó, mutyizó mamelukok országában, amit időnként Magyarországnak hívnak.

Az urak pipázgatnak. Nekik dolce vita, nekünk, parasztoknak ősiség, turulaltáj vagy keresztény etika.

Menjetek el Horpácsra, üljetek le az öreg mellé, aki nem kérte a grófi címet, megmaradt Mikszáthnak, és megírta a legelkeseredettebb magyar regényt, a Különös házasságot és a legvérfagyasztóbbat: Két választás Magyarországon.

Mikszáthia. Móriczia. Rokonok. Hányszor kell még megírni? „Az ember annyi sivatagra jut.”

Mikor lesz ebből a sarat dagasztó, urakverte provinciából… mi is? Soha. Mégis?

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLA

MILYENEBB

Az óra után odajön, és kérdezi: tetszik ismerni a ChatGPT-t? Mi az ?− kérdezem. Tessék megkeresni, nem akarom lelőni a poént.

Mit tesz isten, épp a Guardian Science-t olvasom, amikor szembejön. A ChatGPT mesterséges intelligencia, amelyet sok milliárd adattal töltöttek fel, bármely kérdésre válaszol (gondolom, angolul, de ennek még nem néztem utána), és tökéletes esszét ír az általad megadott szempontok szerint bármely témában. És ezt az én tizedikes fiam már tudja, nyilván kipróbálta a chatbotot is. Ja, hogy nem tudod, mi az? Nézz utána. Ha tudod, akkor sok minden mást is.

Például azt, hogy a magyar NAT (Nemzeti Alaptanterv), a magyar közoktatás milyen elavult, ásatag szemléletű tankönyvekkel árasztja el a diákokat, hogy jelenleg száz év lemaradásban van a világszínvonaltól. Nem érdekel, hogy a természettudományban a magyar diákok jól szerepelnek a nemzetközi versenyeken. Nincs az az elnyomó rendszer, amelyik megsemmisíthetné a szellemi elitet. Engem az átlag érdekel.

Mert az átlag a mi jövőnk. Ők sem akarnak betanított munkások lenni az akkumulátorgyárban, hanem európai szinten szeretnének élni – itthon.

Nagy találmány a civilizáció. Gyengébbek kedvéért: civilizációról akkor beszélünk, ha egy kultúra már polgárosodott. De hol a magyar „citoyen”? Az idegen nyelveket beszélő, kulturál, civilizált, jogaira büszke, öntudatos magyar polgár?

Omladozó iskolákban magol, ahol néhány szent őrült éhbérért is megpróbája korszerű, kreatív oktatásban részesíteni. Ahonnan egyre többen mennek külföldre tovább tanulni, mert oxigénre vágynak, civilizált létre – a jelenben akarnak élni, ők, akik a tanáraiktól tudják, hogy az Aranybulla micsoda, és hogy nagyon szép dolog, de már bocsánat, fütyülnek a 13. századi magyar nemesek szabadságharcára a 21. században, amikor a sajátjukat vívják. És tudják, hogy az angol Magna Charta előbb volt, hogy minden híresztelés ellenére nem mi voltunk az első jogállam.

Ezek a gyerekek jóval többet érdemelnek. Így nyugdíjasként is okulok. Nem vén bolondoktól, akik a múltat sírják vissza, hanem a jövőtől. El fognak menni, és letörlik a port is a sarujukról. És a külföldet fogják gazdagítani. De miért is baj az? Van élet máshol. Ha fáj is, van.

Milyenebb.

ÉG

ÉG

De talán kezdjük ott, hogy ÉG a vicaverzám. Ugyanolyan stréber és racionális (elég gáz egy irodalomtanárban), szóval nem az a tipikus bölcsész, ha van ilyen általánosíthatóság egyáltalán, tehát a felemásom férfiban, csak már most sokkal több esze van, mint nekem valaha lesz.

Én ugyan nem szoktam még saját osztályaimban sem kibeszélni a kollégákat, de szerencsére vannak, akik ismernek magasabb etikát is, például a gyermekvédelmet ─ és ezen most már nyugdíjig töprenghetek, mert naturam furča expellas.

ÉG osztályát az elején megkaptam, mutattam is volna emberarcot, de igen behelytelenkedtek  ─ figyeljünk a be igekötő diktatúrájára, még lesz tökjó is talán ─ ezért hát úgy döntöttem, alaki kiképzéssel kezdjük: levegő kockára fagyasztva, de a legemberibb hangfekvésben és tisztelettel.

Ez utóbbi csak tizedikben kezdett derengeni bennük, mert nem mertem előbb gyeplőt ereszteni, vagy „nem mertem is.” Tehát osztályfőnökük finoman jelezte, hogy az első szülőinek én voltam „hősnője”, úgy is, mint ÉG szerinti interpretációban „tábornok”, akinek a haja is mindig „glédában áll”. (Erről majd még beszélgetünk.) Hogy eltalálta, jutnak eszembe a család tábornői, akik ugyan nem voltak tanárok, de nevelték cserében az egész famíliát ─  rendületlenül.

Mikor ÉG bejelentette, hogy magyar szakra megy, figyelmeztettem az ott rá váró más világra, mint amit a személyiségéből (günkből?) kiolvastam, de ÉG nem az a megrettenős, szigorú is tud lenni, mint a fene, de valamiért mégis rajongják a kölkök. Ez misztérium. (Ez is.) Nem lehet megmagyarázni. Odafordulás kérdése ─ a többi csak jól vagy rosszul alkalmazott eszköz, de az is lehet, hogy (ez is) a teremtés titka.

Most, ha leülünk beszélgetni, szinte mindenben egy nyelven tesszük, értsd: egymás képére formálódtunk, mert nincs tanár szilárd halmazállapottal, úgy kupálódik, amilyen odafigyeléssel diákjai felnevelik a feladathoz.

Ez most már evidens, mint ÉG volt az első perctől, aki úgy járt, mint Glück Laci az Aranysárkányban. Novák annyira evidensnek vette a mindig ott lévő kapaszkodót, hogy elfelejtette viszonozni.

De miért evidens? Nos, azért, mert egy bizonyos valaki, akinek bajai vannak az idegen szavakkal, egyszer dicsekedett: „Az én fiam az iskolában végig evidens volt.” Te meg, úgy látszik, ÉG-ig az, Kolléga úr!

Jöjjön akkor az intelem, mert anélkül ugye nincs katarzálás. Julcsi írta nekem egyszer: „az utolsó évben …megbomlott a rend, de mindegy is volt már …” Ezt a sértést! Azt hittem, mindenki örül a „lazaságomnak”. Hogy „milyen jó humora van neki”. És akkor ennyit arról, hogy mit is szeretne a diák.

„Gondolta a fene.”

Isten hozott az ötödikben.

PS: Azért ezt a „glédában frizurát” még megbeszéljük. Jó, hogy nem tüchtige Frau. Agyhalál.

EGY KI NEM JAVÍTOTT DOLGOZAT

Minden tanár szembesül azzal, hogy vannak dolgok, amiket hiába magyaráz el ezerszer, a diák akkor is rosszul írja. Ilyen például Antigoné és a metafora hosszú ó-val. És ilyen (gondolom) minden magyartanár idegbaja, a líra és a vers összekeverése. Ilyenkor a tehetetlen tanerő azon töri a fejét, hogy mi a fenével tudná végre beléjük zsibbasztani a helyes megoldást.

DRÁGA DIÁKJAIM! Akkor most próbálkozom, hogy ne keverjék össze a líra és a vers szavakat.

  1. kísérlet (míg szépen beszélek)

Egy vers az nem líra,

egy vers az vers.

EZ A VERS NEM LÍRA,

ez a vers vers.

Ha ez a rigmus nem működne, javaslom az alábbit.

  • kísérlet:

EGY VERSET SOHASE

NEVEZZÉL LÍRÁNAK,

még egyszer megteszed,

esküszöm, lehánylak!

(Bocsánat a tegezésért!)

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLG

IZA NEVEL

Szerencsés vagyok. Nagyszerű tanáraim voltak, akiket istenkategóriásoknak hívok. Mindegyik más egyéniség, más módszer, mindegyik sikeres és felejthetetlen. Iza az isten kategóriából. Sárospatakon kezdte tanítani a szomszédos falvakból bejáró parasztgyerekeket. Azóta világhírű matematikusok. Csupa fiú osztály.

Növendék egyszer Iza szemébe hazudik. Visszakérdez. Megint. Büdös nagy pofon. Iza megijed. Most pedig leülsz, és megírod édesapádnak, hogy te mit tettél, és én mit tettem. Óra után feljelenti magát az igazgatónak. Na, kollegina, imádkozzon! Két hét. Semmi. Fiam, írtál édesapádnak? Igen. Válaszolt? Igen. Mit írt? Hogy megköszöntem-e.

Iza nevel. Dörömbölés a tanári ajtaján. Iza komótosan ajtót nyit. Kánéval akarok beszélni. Na, fiam, kezdjük újra, mondja Iza, és becsukja az ajtót. Dörömbölés. Igen? Kánéval szeretnék beszélni. Na, akkor kezdjük újra. Ajtó becsuk. Kopogás, Tanárnő kérem, Káné-val szeretnék beszélni. Ez elég nehezen megy, fiam. Hát ki neked az a Káné? Az osztályfőnököm. És miért szeretnél vele megbeszélni? … mert…hasmenésem van…

Iza osztályfőnök. Az első szülői kínos része a szülői munkaközösség megválasztása. Ha csak nincs önjelölt, reménytelen. Iza tudomásul veszi a csöndet, majd így szól: Kedves Szülők! Most lehunyom a szemem, tízig számolok, s mire felnézek, legyen három kéz a magasban!

Lett.