VASS JUDIT
FEDŐNÉV
alatt gyilkos és áldozat
sosem lesz vége
hiába vetsz tekintetet
a holnapi égre
mikor ezt belátod
szakad kötél és kötelék
ide csak gyász illenék
hol tort ül rabok története
ki írja le
kiköltözöm belőletek
szakad kötél és kötelék
sem előbb sem idébb
nem húzatom a lelkemet
mint valami gyászzenét
nem érdekel
nem fáj
ne mondjatok misét
VASS JUDIT A PÉNZTÁROS ballábbal ébredt, míg kotrom a pénzt megnevel, az ellenőr bérletem motozza, metró süvítve el. Olcsó parfümillat, kilós kosztümkabát, gyomorgyűrő közelség, és néha egy "anyád". De vannak jobban öltözött arcok, finom és halszálkás zakók, az alvilági tájon élve utazót mohón lapozzák elítélt bugyrosok, az ingyen biblián lúzer nyáluk csorog. Olvasd te is. Közéjük tartozol. Hazát és népet álmodánk, na ja: full extrás jambusokon.
VASS JUDIT Berzsenyi Dániel Hattyúhörgése híg latyakba fullad, s végtelen cezúra szakítja szét az ódákban dörgő, visszhangos múltat s a néma kertet. Egy levéltöredék foszlánya rebben, és csak fáradt, hervadt félig nyílt percek derítik ligetét, az égzengés elégiákra sorvad, és zúgó bogarak súgják: semmiség, hiúság csak, tündér szerencse kénye, minek a vers, ha csend lesz barátod, minek a versek összecsengő vége, babérkoszorú és Camoena-álmok, miért hasít a megelégedésbe a sártalány, az istenverte átok?
VASS JUDIT BÚS donna barna balkonon korlátnak vetett talppal ülök míg Kékszakáll kévét főz most a hajnal tervezgetem csendben útját a messze útnak ülök míg Kékszakáll ahol jár földszagúak termékeny földeken hörpölnek harmatokból ülök míg Kékszakáll napot kortyol a holdból árnyékom rajzolom enyém most már a hajnal ülök míg Kékszakáll hasad az ég ha halkan az égnek ásítom tompára alvadt testem ülök míg Kékszakáll mosogat szellemülten támasztom talpamat repedt égnek a házat ülök míg Kékszakáll levelet hajt a fáknak redőnybe kap a szél ringatja felhőarccal ülök míg Kékszakáll kerteket bont a nappal
VASS JUDIT
MOZDUL
a láb,
és rámozdul a kéz,
még élni lehet.
Hajlik a törzs,
egy még-ölelés,
még érzi kezed,
hogy roppan a hát,
és megroggyan a térd,
hogy „az nem lehet”,
dobban a föld,
ez már feledés,
még ropja neked.
Mozdul a láb,
és rámozdul a szív,
hogy „az nem lehet”.
Vérzik a föld,
ez már temetés,
még tartsd a fejed.
Értelem ez,
bár rámozdul a szív,
és hív a „lehet”,
táncol a föld,
és fordul a kép,
még tartsd a helyed.
Még mozdul a láb,
és rámozdul a kéz,
hogy add a kezed.
Még mozdul a szív,
és dobban a talp,
még tart a „lehet”.
VASS JUDIT
MASZATOS
vadmacska kóborol
kísért az Aventinuson.
Mikor kigyúlnak
zsoldos arcokon
borgőzös esti fények,
achilleszükbe mar.
Ha elvéreznének,
fellefetyeli vörös levüket,
nyelvén viszi a folyó vizének,
s villogó szemmel követi
a cseppeket,
ahogy felbuzognak
az átrium szökőkútján,
s még vörösebb
cseppeket szitálnak
a terasz márványkövére.
Fáradtan liheg,
izzó kék szemét
szúrja az üres égbolt
közömbös mennyezetébe.
Ez is valami.
VASS JUDIT
KIEJTŐS
ha nem jön kid
és sékszpír vilmos
hamlet hüje
sorozatgyilkos
és az a ciki
hogy tényleg az
de jön fortinbrasz
mint csillag az égen
a nagy etikus meg
mocsokban vérben
vat dö fak
VASS JUDIT
A LÁPON
csak romantikára tellett,
és három papkisasszony,
kiket tálentommal vert meg
Yorkshire lakatlan vidéke,
üvölti-sírja és beírja szélbe,
amit nem lehet.
Az álmokat valóval toldja meg:
hamu a hamuhoz,
rög a rögbe,
s bestseller immár,
most és mindörökre.
VASS JUDIT NE NŐJ feljebb, mint illik. Ezen a tájon csak az bírja erővel, ki hagyja, hogy a gaz bőven zabáljon. Ez a magyar Ugar, időtlen, végtelen. És most jön a „mégis”, ne hagyj el értelem. Én nem tudok jobbat írni: „lelkem nem ily honos.” Szertenéztem, itt még az ég is alattomos. Szemét lesunyva fontol sanda választ… közöny, idegenség lelkemre támad. Mint helóta halok, ablakomon egy kacagó szél lobog.
