VÁLTOZATOK
EGY BULGAKOV NEVŰ
ASZTEROIDÁRA
ÖTSOROS
És megint jönnek Keriáthból,
szemük és talpuk zajtalan.
Most fordulnak a negyedikre,
de az ötödiken már
mindnek holdfény arca van.
AKI
találkozott vele, és felismerte,
nem láthat már,
csak feketén-fehéren.
Nem nyűgözi már árnyalat,
ide vagy oda tartozik egészen.
És töprengésre nincs idő:
az út erre vagy arra fordul.
Az irányok metszéspontjain túl
csak igen vagy nem a válasz.
A törvények egyenesén
a léptek már nem meditálnak.
A HOLDÖSVÉNY
meséje végzetes,
könnyű a félreolvasása.
Visszalapozás, jegyzetek,
s már talpadat szikrázza
az ortodox húsvét,
mikor eljött a Sátán,
nyerít a ló, és ziháló hátán
füttyögve lángol a történet vége.
De íme,
megint holdtölte van:
dimenziók nyugtalan sűrítménye,
a Mester már Weimárba tart,
hol Margarita Schubert-zenére
olvassa Hontalan Ivánt…
Újra nyugtalan az álma.
Most írja az első mondatot
kéziratára.
MI
nem érdemeljük a fényt,
csak a nyugalmat,
a tanítvány talán,
mert minden kéziratnak
van folytatása.
Emlékszel, Mester,
a bálra a bálra
Frida kendője… Berlioz feje…
de ki törődik már,
ki törődik már vele?
Szombat van, szombat,
a nyugalom napja.
%MCEPASTEBIN%
