NAPPAL
a szertartás változatlan,
de éjjel szolgának öltözve lesik a Nílust,
Hórusz szemén a tektonikus rezgést.
Felhők palásodása kel a fecsegő égre,
a fáraó felesége
most is szemet rajzol homlokára,
a nyújtott koponyát csend béleli
abroncs alá,
a sivatag-meder gyűrődéseit
nem vésik többé agyagtáblákra,
tán meg sem beszélik megszeppent papok.
De nappal a szertartás változatlan:
muskátlit locsolok,
Szinuhét várom, öreg barátom,
együtt bólingatunk az új világon:
„Szerintem lejt ez az erkély”,
„Lejt a fenét! Te mindig képzelegsz!”
Így bölcsködünk, s majd este lesz,
vagy új hajnalt bont az egek sátra,
új reggelek
de a szertartás változatlan:
bogarak, gyerekek, lepkék
és kontinensek tektonikája.
