Kategória: Vers

FÁBÓL KIRÁLYFI

Gergye Krisztiánnak, aki egynapon született Balázs Bélával

Ismerendő a zsinórpadlás,

a madzagok játéka-hossza,

laza kötésben nem esni hasra,

s tapintandó a faragás,

de dobogás nem a fában,

nem kapni olló után,

mert az arc frizurátlan,

mikor a bent kívült keres.

A „lehetett volna” nem volt,

a „nincs” nem tételez.

És ismerendő a zsinórpadlás,

belakandó a szövegkörnyezet,

pörgetendő a való,

emelve madzagolt tündéreket,

és mesélendő a van, a mindünké szerep,

és táncolandó az öröm, a lehet.

I.M. BRÓDY SÁNDOR

Amikor felemelték,

leszaggatták róla a ruhát,

hogy a sebét megkeressék:

az életnek már csak annyi jelensége

volt meg benne,

amit e földön többé föl nem ismernek

és halálnak mondanak:

egy romantikus golyó

ütötte seb naturalizmusában

már oszlóban volt a Nap szerelmese,

az elhagyott paletta,

festőállványba bújt lovag

kiürített pohara,

kicsorbult gyönyörök

tovább burjánzó vágyai

indultak útnak a rögök közé,

ahonnan vétetett és elvétetett,

ki a máshol születendők párbaját

vívta itt, a végeken,

minden más táján a világnak

szent dalnok lett volna belőle,

na semmi nagyívű megváltó,

csak semmi próféta,

de élet, vérbő és szemérmes,

egy gentleman a reform klubból,

aki két golfütés közt sétálva írja

regényeit a világhírnek,

de azok idáig nem érnek,

valahogy ritkán találják el

a másodvonalat, mert itt

szegénykórházak emigrációjában

halnak Rembrandtok

az első vonalból,

ami nem illik a végvári játékok

heroizmusába,

csak az életbe, az életbe,

a mindenhol abba,

így halt belénk A Nap lovagja,

előzik-követik őt a nem-kötelezők,

mert csak élet ez,

errefelé ritkán ismeretes,

amit e földön többé nem ismernek,

vagy nem is ismertek soha.

EGY MEG NEM ÍRT KOTTA

A Tudni illik, hogy mi illik-en nőttem fel, ezért azt, hogy nyilvánosan nem illik csókolózni, már akkor is tudtam, amikor mégis elkövettem ifjúságom hajnalán. G-vel egy lepukkant bárban ültünk. Gagyi hely, gagyi sör, gagyi zene. A bárzongorista épp a „Kicsi, gyere velem rózsát szedni” idegtépő dallamát játszotta, G meg is jegyezte, azért illene legalább ezt kotta nélkül tudni. Úgy látszik, jobb sorsra érdemes kallódó volt, mert néha Chopint is játszott, igaz, azt is kottából.

Egy félóra múlva G elment újabb két sörért, de a röhögéstől majdnem kiöntötte őket, mire visszaért az asztalunkhoz. Alig tudta elmondani: „Nem a kottát nézi…egy regényt olvas…”

VOJTINA ÖRÖK

AZ ELTŰNT

időben

teába áztattunk egy kekszet,

és hosszú-hosszú

pillanatokra tellett:

párhuzamos jelenekben állt,

vagy hömpölygött a jövő.

Még három dimenzióban éltünk,

de kezdtünk már

csak a múltról beszélni −

ez az öregedők szokása,

mert a jövő mindig elkezdődik,

a kekszek

ronggyá olvadnak a szájban,

csak a múltak íze miatt jó mégis,

hisz csupa nyom vagy magad is

kit a holtak lépte vet,

míg apokalipszist renget

a rémült ébredés,

hogy nem érted már a jelenlevőt…

Jó lesz így is,

mondta öreg orvosom,

utalva a receptre,

amin se aláírás, se pecsét nem volt.

Hümmögtem: biztos már szenilis,

a nővér meg legyintett iróniával,

majd hozzam vissza,

ha nem fogadják el,

és magában biztos nevetett a dokin,

de a gyógyszerészlány azt mondta:

jó ez, ha feltette a felhőbe…

és ott volt,

és ott voltam

múlt és jövő találkozásakor,

nagy pillanat volt.

A lány amúgy kedvesen megjegyezte:

régen láttam magát,

és tényleg, már két gyereke

született közben,

mialatt öreg orvosom

a jövőbe költözött.

Micsoda íze volt

ennek a felismerésnek.

VASS JUDIT

• CSAK

a korán kiszakadók fejében

nem áll össze két szó:

szülő meg föld.

Ha már gyökereztél,

a senki földjére költözöl,

Ég s Föld között, bús-hazátlanul

hajtja emlékeid a képzelet.

Képeket koholsz,

művészetet az ottlét helyett.

Szabadon kötve a széttartozót,

templomok-mátkák, égen utazók

adják össze örök hűségre sorsod.

Bárhová cipeled, hordod.