Kategória: Vers

április 20, 2024 / Vers

VOJTINA ÖRÖK

BÚS

donna barna balkonon

korlátnak vetett talppal

ülök míg Kékszakáll

kévét főz most a hajnal

konstruálom csendben

útját a visszaútnak

ülök míg Kékszakáll

ahol jár földszagúak

termékeny földeken

hörpölnek harmatokból

ülök míg Kékszakáll

látszol rostélyaidtól

árnyékom rajzolom

enyém most már a hajnal

ülök míg Kékszakáll

hasad az ég ha halkan

az égnek ásítom

tompára alvadt testem

ülök míg Kékszakáll

mosogat szellemülten

támasztom talpamat

repedt égnek a házat

ülök míg Kékszakáll

szemerkél lent a bánat

redőnybe kap a szél

ringatja felhőarccal

ülök míg Kékszakáll

kerteket bont a nappal

április 20, 2024 / Vers

VOJTINA ÖRÖK

DÚDOLOM

a Cseh Tamás-éneket,

három év múlva már

nem vagyok hadköteles.

Lenyomtam

40 év szolgálatot,

ti tudjátok,

mert együtt szolgáltatok.

Nyomorú zsoldban,

fagyban-hőségben,

mikor az ész végleg

erőtlen, sárban-esőben,

de mégis csússza,

mert pocsolyás Ér

a tudásnak útja.

Nem tudom vajon

majd lesz-e érdemes.

Három év múlva

már nem leszek kötelezett.

április 20, 2024 / Vers

HA

VOJTINA ÖRÖK

HA

romantikus lennék,

kérdezném, hova tűntek,

de könnyebbre mérem már

súlyát a betűknek,

mert elsüllyednek-felmerülnek

emlékek-álmok-alakok,

míg az égre dörgöm:

vagyok, aki voltam s maradok,

lettem, vagyok, leszem

mindet, az eltűnt mindenem.

Éltem valóban én?

Már nincs fontosabb e sártekén,

csak a többes szám első személy.

április 20, 2024 / Vers

VOJTINA ÖRÖK

EZ A MARHA

Karinthy azt is tudta,

mennyire esendő,

ami kint-bent keresendő,

és a világ csak annak

tágasabb,

aki bent nem áll

tótágasat,

mennyire élvezte volna

ezt a kütyüvilágot,

egy kütyün át,

aki világot látott,

bele a saját agyába,

s nem érdekelte már

csak a

kint-bent

kifordíthatóság,

mert az ötlet

tekintélyes hatóság,

hegyezd hegyesre ceruzád,

nem baj, ha nem írsz

soha vele,

tágabb krokinak

már nincs veleje,

csak van,

mint egy bökvers,

böksz, aztán rükverc,

meg amorfizma,

az agylakónak nem rándul

már se szem, se arcizma,

és tartja a látszatot,

hogy látva lássatok,

hát bátran tétováljatok.

április 20, 2024 / Vers

VOJTINA ÖRÖK

NEM SÍRHATOM

el senkinek,

leírni jó volt, hát viccelek,

mert attól legjobb a bőgés,

hogyan is lettünk egyek Böhm és

Aranka bennem, míg egy vihogós este

a társaság az összes lekvárt megette.

(De néha rásírok erre a furcsa gyerekre.)

Mi lesz velünk, én még nem tudom,

Arankát várja jelzőtlen borzalom,

és Bogát a járvány elszerette,

(És néha rásírok erre a furcsa gyerekre.)

Freud meg csak járkál koponya-szerte,

alattim-fentem, és persze eszem nélkül,

hallom, Béla is halni készül,

de ez csak telepátosz, üzentem is : előbb én!

És becsaptak, a tejautomatában nem volt tehén,

Tanár úr, kérem, a Steinmann, a Steinmann, nem én!

Mert amit én tudok… táblára írni? Hát ugye: minek?

Lógok a szeren, és nem hallja senki meg,

amit két kroki közt bömbölve-bőgve összesírtam,

még most is röhögök rajta itt, a sírban.

Látod, Dezső,

Nem támaszt fel. Se vegyszer, se szó, se kő.

április 20, 2024 / Vers

SZENTIVÁNKOR

tüzeket raknak

az égi tanyák,

nyugtalan forognak

nagyanyák-banyák,

serpenyő sercen,

olajat sütnek a lángok,

pirulva rebbennek szét

a boldog mátka-párok,

alvó nagyapákra

horkolva hajol a hajnal,

a nyár már

a küszöbön talpal,

rántottát szimatol

és pipafüstöt,

Szentivánkor igazán jó

a szalonnás früstök.

április 20, 2024 / Vers

VOJTINA ÖRÖK

REKVIEM

Звезды смерти стояли над нами,

И безвинная корчилась Русь

Под кровавыми сапогами

И под шинами черных марусь.  

                                     (Реквием)

A Péter-Pál erőd

előtti sorban

minden tizedik asszony

összeroppan,

a láthatásra várva

egy nő

ámulva-rettegve néz                                              

a halál csillagára,

míg véres bakancsok

tapossák

útjaid, Oroszország,

mert nagy voltál,

de tehetetlen,

ezer évtől görbítetten

mi is lehettél volna…

gyilkolt lélekkel

szétszóródva

járod az égtájakat,

s míg a bőröndben

költő akad,

még győzöd magad.

április 20, 2024 / Vers

VOJTINA ÖRÖK

ELINDULTAM

egy fűszálon,

hogy a világot

megjárom,

be is jártam,

bennem jártam,

verslábakon

megtaláltam,

fűszálának

közepibe

sötét lejtőre

találtam:

én voltam az,

kísértetes,

ez az ember:

méllyel terhes,

fűszál hajlik,

sötétedik,

lejtőn mégis

meghajnallik.

Meghajnallott,

körbe néztem,

fűszálának

lejtésében

én voltam az:

magam terhe,

fűszálának

közepibe.

Uramfia,

ott az út,

nagy hirtelen

visszafut.

április 20, 2024 / Vers

VOJTINA ÖRÖK

NÉPDALLAM

„Azt gondoltam, eső esik,

pedig a szemem könnyezik.”

Azt gondoltam, ördög bánja,

pedig csak a szemem ázza.

Azt gondoltam: ez is esett,

Azt gondolom ez is eset.

Azt gondoltam, nincsen isten,

De ha van is, nincs felettem.

A homloka „sűrű felhő,

onnan ver engem az eső.”

Gyere Isten béküljünk meg,

„mi egymással egyezzünk meg.”

Én itt lent esőben ázva,

Te ott fent miránk vigyázva.

április 20, 2024 / Vers

PASCAL

szerint

az ember gyenge nádszál,

és Istenre tett garast,

mint a székely paraszt:

ha nincs, nem veszíthetek,

ha van, majd jóvá írja azt.

Nem hiszek

se cinikus, se naiv igéknek.

Ezen a földön

sokan és sokat ígérnek,

de nem éri meg, csak az

értelem −

józan paraszti észnek hívjuk.

Kozmoszok, galaxisok

tán nem tudnak róla,

de benne élik, ami termékeny

és a megmondhatója:

minden méltóságunk  

csak benne rejlik.

És minden más

legfeljebb csak sejlik.