I.M. BRÓDY SÁNDOR

I.M. BRÓDY SÁNDOR

Amikor felemelték,

leszaggatták róla a ruhát,

hogy a sebét megkeressék:

az életnek már csak annyi jelensége

volt meg benne,

amit e földön többé föl nem ismernek

és halálnak mondanak:

egy romantikus golyó

ütötte seb naturalizmusában

már oszlóban volt a Nap szerelmese,

az elhagyott paletta,

festőállványba bújt lovag

kiürített pohara,

kicsorbult gyönyörök

tovább burjánzó vágyai

indultak útnak a rögök közé,

ahonnan vétetett és elvétetett,

ki a máshol születendők párbaját

vívta itt, a végeken,

minden más táján a világnak

szent dalnok lett volna belőle,

na semmi nagyívű megváltó,

csak semmi próféta,

de élet, vérbő és szemérmes,

egy gentleman a reform klubból,

aki két golfütés közt sétálva írja

regényeit a világhírnek,

de azok idáig nem érnek,

valahogy ritkán találják el

a másodvonalat, mert itt

szegénykórházak emigrációjában

halnak Rembrandtok

az első vonalból,

ami nem illik a végvári játékok

heroizmusába,

csak az életbe, az életbe,

a mindenhol abba,

így halt belénk A Nap lovagja,

előzik-követik őt a nem-kötelezők,

mert csak élet ez,

errefelé ritkán ismeretes,

amit e földön többé nem ismernek,

vagy nem is ismertek soha.