VASS JUDIT
ELNÉMUL
aki kijárja
s legalább esze ép marad
mikor Medvéről Bébére
cseréled magad
más igazságot ölt
sapó és kézirat
határon túl és innen
nem aki fut vagy elefes
sem az öklöző ügyeletes
hanem a könyörülő Isten
Kategória: Vers
VASS JUDIT
CSAK SZÍV
a szívünkhöz közel álló
tudod hiába van már unokád is
amíg a szüleidet el nem temeted
gyerek vagy mondja a szomszéd
és milyen bölcs volt
az ősök atavisztikus félelme
a temetés körüli hercehurca
a nyugdíjfolyósító
még kétszer kiküldi a nyugdíjat
mondjon pár dolgot az édesapjáról
hogy meg tudjam írni a nekrológot
ma már nem hagynám másra
talán csak ennyi lenne
hajnali fél négy
nekilát a pirítósnak teának
a csörgéstől viszzhangzik az alvó kerület
ferííííííííííííí az isten áldjon meg
hát mért nem hagysz aludni
aztán anyám is elment
nem volt nagy és kiváló
de ezt nem lehet
minden temetésen ez megy
ahol véget ér az út
talán csak ennyit
ferííííííííííííí az isten szerelmére
mért nem hagysz aludni
de már én is kint vagyok a konyhában
már tudják hogy dohányzom 17 évesen
de ez az összes bűnöm hagyják
bár apám nem szó nélkül
már megint az a büdös bagó
és mutatja szerinte milyen idegbajos
egy cigiző ember
ha meglátogat az öcsém feltámadnak
benne a gesztusai
ilyenkor egészen apám anyám
de már leszoktattam róla hogy neveljen
szerencséd hogy nem lettél tanár
a gyerekek már rég meglincseltek volna
s közben tudom hogy annak kellett volna lennie
mint apám anyámnak
imádtak mesélni most mit mondjak róluk
apám 22 éve nincs
az élet egyszer csak reá gondolt
el kellene már vinni ezt az embert
de legyen könnyű halála
talán menjen ki éjszaka
vizet inni a konyhába
és essen össze
egy pillanat műve az egész
és ne peregjen le semmiféle film
se sínek között se kerekek között
ma már nem hagynám a nekrológot másra
na slachta margit
ma hány gyereket vertél meg
ferííííííííííí csak egy kis sajtot ennék
ha már úgysem hagysz aludni
VASS JUDIT
I.M. Radnóti Miklós
Szálló homokban elfoszló eclogán
egy asszonyarc és naptestű pásztorok
tépett emléke leng, míg a rácson át
zseblámpák irgalmatlan fénye csorog.
A megszakított film nem pereg tovább,
a szem kinéz, és végleg lehorgonyoz
a drótkerítés szűrt világainál,
s még egy utolsó szemlélődésbe fog,
hogy minden apró részlet megmaradjon,
hogy úgy hatoljon az Úr szemeibe,
ahogy golyó fúródik át a tarkón,
és test zuhan nyöszörgők testjeire.
Ahogyan éjszakánk falába markol
ázott plakátok ikon tekintete.
VASS JUDIT
CSASZTUS
zeng és dalol az ének
na ez a május már azt se
lesznek majd pártrendezvények
akad-e kint majd valaki
szakszervezetre
biztos lesz olyan is
jól odamondogatnak
beszólnak ahogy illik
én meg itt a jó melegben
mert május egy ide vagy a globális
be kellett vagyis tellett rá fűteni
szóval majd érzékenyen elmerengek
azon hogy hány gyereknek
kell ma is
feketén munkába állni
kapásból tízről tudok
tudom tudom én
szegények mindig lesznek
nyilasmisi meg minden
én is csak úgy
egy kicsit lelket öblögettem
gyónom is nektek tesvérek
az órán bizony hagyom aludni őket
meg megírtam ezt a csasszust
nem egy nagy cucc
de azért
köszöntsük egymást a szeretet jelével
menjetek békével
május egy idén is véget ér
munkások
mit érlel annak a sorsa
aki ma se szület vagyonba
VASS JUDIT
AZ
vagy nekem, mint restnek a henyél
s tavaszi záp mi műszere a köldnek
restem miattad örök sarcban él
mint kötvény mit pénze-nincse öl meg
csupa fűnyíró rüsztje büszke elmém
ez de rossz poén elrozsd eltünet
csak a henyém légy noha nem szeretném
méghogy a világ gyalogja nincsemet
serced varázsa cserbültig kitölt
s egy villanásodért is orv vagyok
nincs missemis ellene más gyötör
csak amit tőled s főleg ha sorvadod
koldus-szegény királyi parlagon
részleg vagyok és gazlag szomjazom
VASS JUDIT
MA
jártam a világban
ding an sich meg minden
olvass csak tovább bátran
nem több a kanti szintem
suchen szólt a hang
éppen négy óra volt
hozzám igazodott a város
folt hátán folt
mutató hű maradt
mutatójához
a jelenségvilágot
kissé bambulva jártam
ad absurdum meg astra
kongott egy szívlapát
lájkolt a homeless arca
és szertenézett
míg az újságért nyúltam
hol sorsuk írva van
nekem meg netem
hozzá billentyű
százhúszat verő múlttal
balkon begónia
hogy benője nyárral
de ekkor már
beljebb
a szívközépben jártam
míg csengettem
csendben elmerengtem
minek is
purgálom itt a lelkem
sturm und drang ez
egy kávéskanálban
aztán koccintottunk
a dolgozó népet
híven szolgáltam
de mit is
mondjak róluk
míg szembejöttek
kései voltak
a depressziós csöndnek
magukba fojtók
nagyokat nyelő torka
hörgött föl hangtalan
jobb híján
vagy a rímért
föl-föl a csillagokra
VASS JUDIT
IN MEMORIAM
SZERB ANTAL
anyám rongyosra olvasta
a Szerb Magyart
meg a Szerb Világot
különöst ahol kedvencünket
az albioni Byront
iróniába göngyöli puritán élce
de nem volt már időnk emlékezésre
hogyan is végezte ő maga
elébb az írást égették el
aztán rabtársának kellett megtartania
hogy szétverjék fejét puskatussal
noszogatták is ─ hiába
menekülj, menekülj Amerikába
de ő azt felelte
mit csinálhatnék ott
ahol magyarul nem taníthatok
és tudta hol lakott
Mihály
nem szállt fölötte gépen
te jártál-e már Nyéken
VASS JUDIT
DE
a test
nincsen uram sehol
nem érdekel a hulla
a lelket akarom
nehéz lesz uram
már élő legenda
helyes
koptatni kell
nem tudjuk uram
mindig új
öltözetet visel
kettőzni kell az őrt
uram
már minden tizedik az
micsoda élet
igen
ezt hirdette ő is
és egyéb titkokat
BÖKÉS
Nem
a való hát,
de virtualitása,
és megint ott vagyunk,
ahol a kutya szimulálva,
hol temetetlen fekszik az eb,
tán megdöglött, tán mi öltük meg,
talán már nem is bökken ő,
de olvad a jég, emelkedik a tenger,
na most jön a rím: ó, ember,
ez itt az ismert tartomány
és tény-tömény:
olvad a jég, emelkedik a tenger.
Nem hiszem el,
hogy ennyire seggfej,
hogy ilyen barmok voltunk.
S EZ
már a tizenkettedik.
Mert a képzelet előbb befutja,
amit az értelem
visszabont szakaszokra:
mér, cölöpöl, jegyez.
De ez már a múlt.
„Készüljetek a Marsra”,
miképp a tizenharmadik
(Hawking a riadót fújja),
már mindenkit elhülyít
a fent és a lent zsarnoka-foglya.
És ímé az ébredés
két színnel előbbre hozva:
tán egy isten épít a tudatosságokra ─
ám legyen.
Szóval,
jegyezd le gyermekem:
a létből már nem ballag tisztán
se értelem, se embere haza.
Mert ímé, igazat beszél
Madách, s persze a Biblia.
És ne feledd: volt elég fóka,
de hallgatni kellett róla.
S hogy ne unatkozz majd
a nagy kényelemben,
kutasd az okát,
eszed ne térdepeljen,
és mindennap megemlékezzél róla:
az „íziglen” nem volt „metafóra”,
de mindegy, hogy hogyan írjuk.
VASS JUDIT
SOKFÉLE
csend járja mostanában:
teles-halálos,
magmás,
Richteren mérhető,
a jó öreg néma:
színe-fonákja viselhető,
dinnyehéj-ringó folyamidő
koncertezik
kitartott színuszhangban,
és láttam: az ott a settenő
(épp egy regényből surrant elő).
Az ember, aki csütörtök volt,
kezet rázott az utcazajjal,
s elvegyült, mint egy járókelő.