Kategória: Vers

VASS JUDIT

NEM A VALÓ HÁT

csak redundanciája,

istennő segélye, emelni átba,

ahol még elviselhetők

a bugyrok absztrahálva.

Leejt vagy emel a hullámzó idő,

emelt, hát asztalod megteríthető.

Időnként vendéget hívsz,

s a tálba batiszt szalvétát teszel,

ahogy az illem kívánja,

aztán ahogy sora jön: a hallhatók,

tányércsengés közt vicces jambusok,

s bár két fogás közt a sznobot lenézed,

nem úszod meg a csattanót:

mert holnap maradékaidra gyűlnek

leejtettek, fedél nélküli szörnyek,

csavargók, népek páriája

komfort szemét közt guberálva,

a láthatók.

De jönnek láthatatlan, egy szintről följebb,

ahol még telik, ki tudja, miből:

a plebejus gőg.

Nem guberál, csak áll a járdaszegleten,

hol élni-halni már esélytelen,

s mért marad innen, íme a tényleg-bökkenő.

Talán mert biztosabb.

Kezed puritánul, gép nélkül mosogat.

VASS JUDIT

ÚJMÚLT

„és Eszter nem emlékezett,

de bólintott készségesen”

                      (Krasznahorkai László)

Wenckheim kilenc

és Marika hat

bőröndjében

nem volt

semmi személyes,

a báró finom

anyagból varrott

ilyen-ember-nics mérete

nem illett

sem a Városháza,

sem a Kossuth tér

hajléktalanjaira.

A zakó és nadrág

szaporítás

nem segített rajtuk,

de legalább megalázta.

És ég a város:

Dante háza,

a Gribojedov,

a Gogol Összes,

Donkihott és Bulgakov,

meg a

MAGYAR ÖSSZES.

Ott ég a Csipkebokor

benzinbűzében,

és nem ég el,

mert

Annuska mindig

kilöttyinti az olajat,

s valahogy mindig

a megfelelő helyre.

VASS JUDIT

ESTE

a kertben nem aludtam.

Kicsit fejembe szállt a bor,

s láttam,

amúgy is morfondírozol,

megint elemel a távol.

Az ittből

egyszer csak elhatárol

egy szóköznyi csend.

Újabban szokásoddá vált

egyedül, ott bent

fűzni tovább a mondatot,

észre se vetted,

hogy már áthallgatod,

kérdések közt a válaszok

nem válnak testté,

se hang, se kézmozdulat

nem jelzi többé

a kimondhatatlant.

Pedig én

épp mondani akartam,

ismerem ezt:

a zajban egyre csendesebb,

lassúbb ütemre váltó percet.

Igen, tudom, van az úgy,

hogy a világ nélkül könnyebb ─

így igaz.

De már jöttek.

A megírt jelenetnek

én csak makacs közönye voltam.

Ha visszapergetem magamban,

megint öklöt szorít az esztelensége.

Dühödten  újraszüllek,

s nagyon vigyázok,

Galileában ne vegye senki észre,

ki fia-borja vagy.

Elfenekellek,

ha nem húzod meg magad.

VASS JUDIT

Pilinszky János

Ázott plakátok ikon tekintete

legördül és a deszkarésbe pottyan,

az utolsó nap törmelékeire,

hol alvó szegek jéghideg homokban

már készülődnek, hogy az ősi rendbe,

mint figyelő vadállat, oly nyugodtan

megtérjenek a visszahívó jelre,

az infra-éjben szeles csillagokkal.

És visszatérnek majd akkor éjszaka,

és minden úgy marad, mint a lehántott

testetlen idő beomlott udvara,

csorog alá, csorog az üres árok,

míg rímtelen gubbadásba omlanak

az agyperzselő, nádfedeles átkok.

VASS JUDIT

IM SOMLÓ TAMÁS

NE-NE gyere ki a hegyoldalba

ott csak oldal van hol sírni jár a banda

s omló álmainkról énekel a press

er dő sincsen már elön tabán at

zakatol a vonat nincs utánad

s omló álmainkról énekel a press

gitárszóló nyugati pu

er refelé errefelé milyen jó nekem

errefelé errefelé sose volt ilyen

a helyzetünk a helyzetünk

mint költőké mint költőké a síneken

mind itt vagyunk

mind itt vagyunk a síneken