Kategória: Vers

VASS JUDIT

I.M. NAVALNIJ

Kussoljunk bátyuska,

jobb nekünk itt, a csendben.

A csend rendíthetetlen.

Kussoljunk bátyuska,

felállni, szólni minek,

nem éri ez ma meg senkinek.

Terpeszkedjen a cár,

arany palotáiban,

imádkozzunk érte mindannyian.

Nyugalom bátyuska,

csak csendben, békében

ahogy mondják: jókedvvel, bőséggel.

Kussoljunk bátyuska,

jobb nekünk itt, a csendben.

A csend rendíthetetlen.

VASS JUDIT

A TUKI
KÁLVÁRIÁN

„És egyszer talán mégis megtudom majd,

hogy miért boldog a Virágos Katona.”

(Gion Nándor)

Mint egy rendes Kálvárián,

mindenki tudja a szerepét.

A Megváltó, s az őt kísérők

sugalmazott rendben tartják

az örök passiót.

A köpdöső farizeus arcát

szomorúság porozza szürkére,

csak a rikító-virágos katona

néz boldogan. Vagy egykedvűen?

Talán elfele lát, míg kezében

a csattanó korbács szögei

visszaütnek tekintetére,

s a Megváltó hátán

csak a bőr csattogása vérzik.

Lent, túl a Kálvárián

bolond Gilike disznai

már a folyómedret futják,

talán a megváltáson is túl,

hol Gilikének már nem kell

az ujjait számolni szüntelen.

Mese az életünk, az életem.

VASS JUDIT

TAMKÓ

Sirató szenvedélye

ráfeszült a tér-idő tengelyére,

vajon honnan tudta,

ami csak pár éve evidencia?

Valahonnan tudnia kellett,

de nem írhatott, csak gyerekverset,

a dadaista költő tengett, hallgatott,

Marxot-Jézust-Buddhát

a tengelyen.

Néha belegondolok, micsoda jövőfalók termettek ezen a tájon, Kassák, Tamkó-Sirató Károly, ma kellene, hogy fájjon a hiába küzdelem. Ki őrzi titkuk, életük? Néhány haza vágyó értelem, aki legszívesebben elmenne innen, de nem mer, vagy nem lehet, mert valahol otthon kell lenni, ha semmi nem igazolja, akkor csak „ennyi”. Legyint az ész, itt lenni kénytelen. Gyermekversekbe fojtja, ami bölcselet volt, kort előző, eleve-holt, és magyar. És íme jelenünk is alulmúlja Adyt, Tamkó Siratót, és persze, Petőfit. Talán bilincs kell, hogy szabaddá nőjön itt a talentum. Cogito ergo sum. De ez nem jellemző. Itt kacagó szelet, gyerekverseket fúj a szél. És megint újbeszél. Várom a szabadító tálentumot. Mi, középszerek, már megtettünk mindent, hogy megszülessen. Kelj fel, és járj! Te szülj nekünk rendet!

VASS JUDIT

ÉS VANNAK UTAK

És vannak utak, kényelmesek,

ott dörgölőznek a félelmesek,

nyalják a talpat, segget, hogyha kell,

de nekünk a csúcs kell,

az omló hegyoldal,

mert ott, fent a nap kel

és rágyújt daloddal,

és  fújja a felhő,

azt, hogy nem adtad fel.

Hol a levegő ritka,de tág a tüdő

és végtelenekre nyit az idő,

és nem baj, ha fáj a láb, fáj a kudarc,

mert nekünk a csúcs kell,

az omló hegyoldal,

s hogy vége lesz egyszer,

dalold a nappal,

és sírsz az örömtől,

hogy nem, nem adtad fel.

(A Вершина dallamára)

VASS JUDIT

KIRÚGVA

indoklás nélkül.

Igaz, nem jött érte fekete autó,

koncepciós perbe se fogták,

értenéd, ha tudnád a történelmet,

hogy nem lett mégse könnyebb,

ki gondolta volna?

Fontolva-fontolgatva

játsszuk itt, lent a demokráciát,

mert nem tetszett forrdalmat csinálnunk,

tehát kiállunk, tüntetünk,

de tudjuk, értelme nincs,

nem változik semmi.

A szomszéd feljelenti.

Vagy a kollégája.

Vigyázz a szádra,

a falnak megint füle van.

Hontalan, hajléktalan

iskolája bezár.

A bosszú körbejár.

Eléri, aki mást remélt,

ne adj isten, beszélt.

Indoklás nélkül kirúgva.

Hiénák hada leírja.

Hódolsz, vagy behódolsz.

Íme a szabadság magyar nyelven írva.