Külföldön is elterjedtek vasúti mozdonyfordító korongjai és hadászati hídszerkezetei, például a budapesti Ferenc József híd (mai neve Szabadság híd) (1894–1896).
A bécsi, majd a zürichi műegyetemen tanult, ahol 1866-ban kapott mérnöki oklevelet.
1866-ban gyakornokként részt vett Boszporusz-csatorna és a wien-stadlaui Duna-híd tervezésében. A kiegyezés után hazatért és 1873-tól a Magyar Királyi Államvasutaknál kapott beosztást. A MÁV-nál dolgozott egészen 1892-ig, amikor főmérnöki rangban vonult nyugdíjba.
Nyugdíjazása után haláláig Vágsellyén élt, ahol tagja volt a Casino Egyesületnek. 1923-ban baleset érte és amputálni kellett a lábát. Szülővárosában a családi sírboltban nyugszik.
Munkássága
Különösen a vasszerkezetek tervezése terén végzett nemzetközi viszonylatban is számottevő munkát. Beosztásánál fogva a MÁV összes hídépítésének felügyeletét is ellátta. A vashidak többsége az általa bevezetett szabványtervek szerint épült, emiatt életművének jelentős része ismeretlen maradt.
Mérnöki munkái
Az összes 1912 előtt, a Magyar Királyi Államvasutak által épített vasúti híd
A Fővámház (ma a Budapesti Corvinus Egyetem főépülete) tetőszerkezete (1870-74)
Az első Összekötő vasúti híd a Dunán, Budapesten (1873–76)
A fiumei forgóhíd
A szegedi közúti Tisza-híd (1883)
A Keleti pályaudvar vágánycsarnokának acél tetőszerkezete (1884)
Az operaház tetőszerkezete (1884)
Az Északi Főműhely 22 000 m²-es, öthajós, bazilikás elrendezésű gőzmozdony-szerelő csarnoka és fűtőháza (téves nevén: Eiffel-csarnok) (1886)
A szolnoki vasúti Tisza-híd (1888)
Az Komárom és Révkomárom közötti Erzsébet híd (1891–1892)
Az Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria híd (1893–1895)
A budapesti Ferenc József híd (mai neve Szabadság híd) (1894–1896)
Jómódú pesti polgárcsaládban született. Apja Kamermayer József gyárigazgató, édesanyja Emerling Anna volt. Középiskoláit Pesten elvégezve, a jogi tanfolyamot hallgatta Egerben, majd Pesten. 1848 elején még a pozsonyi országgyűlésen vett részt (az ifjak közt), ám a szabadságharc őszi kezdetére otthagyta az egyetemet, és honvédnak állt. Csakhamar hadnaggyá nevezték ki. Hősiesen küzdötte végig a szabadságharcot; részt vett a szolnoki, hatvani, kápolnai, isaszegi és cinkotai ütközetekben, Buda bevételénél és a peredi csatában. Klapka hősies magatartásáért főhadnaggyá léptette elő. A komáromi kapituláció után Pestre tért vissza, és újra beiratkozott a jogra.
Hivatalnoki karrierje
Mivel önmagát kellett eltartania, Buda városához állott be napidíjasnak, és 1857-ben tanácsi titkárrá nevezték ki, a pesti dologháznál tisztviselő volt. Karrierje az 1860-as politikai fordulat hatására kezdett felívelni. Ekkor Buda városának hivatalnoki karába számos 1848-as hazafit választottak be – köztük őt is. Tehetséges hivatalnoknak bizonyult, szorgalma mellett Buda város közgyűlésén Széchenyi István gróf fölött mondott emlékbeszédének hatása is hozzájárult ahhoz, hogy rövid idő múlva kivívta magának a főjegyzői hivatalt. Pozícióját politikai szereplésre használta: emlékezetes 1861-es beszéde, amit az abszolutizmus ellen mondott.
1867-től már pesti tanácsnokként felelt a közegészségügyi és köztisztasági ügyekért. Nevéhez fűződik a közvágóhíd megépítése is.
Budapest első polgármestere
1873-ban, az egyesített Budapest megszületésekor a népszerű várospolitikust nagy többséggel választották meg polgármesternek. (Ez jelentette a város gyakorlati vezetését, míg az inkább reprezentatív és ellenőrző szereppel létrehozott főpolgármesteri tisztségre Ráth Károlyt választották.)
További három terminust is kitöltött pozíciójában: 1879-ben, 1885-ben és 1891 is újraválasztották. 1896-ig – 23 éven át – állt a főváros élén. Ő alapította a Fővárosi Egyletet, ahol a főváros fejlődése érdekében sok életrevaló eszmét pendítettek meg.
Nevéhez fűződik a város új, korszerűbb közigazgatásának kiépítése, a hivatalok, ügyosztályok munkájának beindítása, az új kerületi elöljáróságok megszervezése. Ugyanakkor odafigyelt az infrastrukturális fejlesztésekre is: korszerűsíttette a városi közúthálózatot, s polgármestersége alatt szépen fejlődött a város víz- és csatornahálózata is. Az egyik legnagyobb beruházás, ami a nevéhez fűződik, a Fővám téri Nagyvásárcsarnok megépítése. 1896-ban betegségére hivatkozva nyugdíjazását kérte, így a vásárcsarnok átadásán már nem polgármesterként, hanem mint egyszerű polgár vett részt.
a ballagást, ezt a népi lakodalmast, ősök kelnek ki a sírból, hozzák kocsiderékkal a virágot, szőrös majmokat, lufit, maga a borzalom, és mégis végigbőgöm mindegyiket, hja, nincs sajátom, kénytelen vagyok másokét utálni, és mindig maradnak visszajárók, akiknek kávézást ígérek, ezen a héten T-nek, aki kiszedte a csapágyakat füléből, orrából, alig ismerem meg, ülünk a kerítés mögötti dohányzóban, és beborítom a világképét, pedig még élvezi az egyetemet, nem baj, egyszer majd tényleg nekiülünk egy kávénak, még elkísér a metróig, másnap összejön a lyukasóra A-val, aki bosszúból tette le az érettségit, de ő most csapágyazta fel magát orrba-szájba, abban maradunk, hogy egyelőre éljen, de közben passzolom politológus barátomnak távoktatásra a facebookon, hát fiam, nem semmi ez a sábesz dekli meg a zománc szűzmária a füledben, na és a tetkók, ezt nem is mondtam tegnap, anyád biztosan örül, és végre küldd már el a verseidet, de most már órám van, és egyszer istókzicsi megváltjuk a világot közben B elküldte egyik barátja fordítását mikor lesz időm majd ha vége lesz a kötelességnek de hát azt én döntöm el nem baj egyszer leülünk kávézni és majd csak megváltjuk a világot ugye M várom hogy haza jöjjön Amszterdamból kicsi a bölcső nagy a világ mint egy ballagás
Egyetemi tanulmányait 1916-ban kezdte meg a budapesti Királyi József Műegyetem gépészmérnöki karán. 1919–1920 közötti tanévben Kármán Tódor engedélyével ösztöndíjasként a berlini műszaki egyetemen tanult, ahol többek között Einstein, és Planck előadásait is látogatta.
1922-ben szerezte meg kitűnő minősítéssel a gépészmérnöki oklevelet, és még ugyanebben az évben elkezdett dolgozni a Ganz és Társa – Danubius Villamossági- Gép- Waggon és Hajógyár Rt.-nél. Tevékenységét a Tanulmányi Osztály keretén belül kezdte, amely a fejlesztő, kísérletező részleget jelentette.
Első munkái közé tartozott a holland tengerparti helyiérdekű vasút részére szállított újszerű kocsik főtartóinak szilárdsági számítása és a terhelési próbák előkészítése. Ebben az időben a Tanulmányi Osztály központi témája egy középfordulatú semi-dízelmotor kifejlesztése volt. Így Jendrassiknak alkalma nyílt megismerni a dízelmotor elméleti és gyakorlati problémáit.
Jendrassik érdeklődése hamarosan a dízelmotorok fejlesztése felé fordult. Több szabadalmat dolgozott ki, amelyekkel a járművekben is alkalmazható kis- és közepes teljesítményű dízelmotorok kifejlesztését alapozta meg. Kétéves fejlesztőmunka után, 1927-ben készült el a Jm 130 típusjelű, egyhengeres motor. Ezt továbbfejlesztve később a két-, négy- és hathengeres változatok is amelyek stabil, vasúti jármű és hajó meghajtására alkalmas kivitelben készültek, és amelyek egyik fő jellegzetessége az előkamrás égéstér volt.
1927-ben a dízelmotorok sikerét látva az első szabadalmakat és a motorokat még a Tanulmányi Osztály keretein belül dolgozta ki Jendrassik, de 1927 nyarán létrehozták részére az önálló Jendrassik Motorszerkesztési Osztályt. Ez az osztály még Jendrassik halála után is működött, egészen 1958 végéig. A Ganz-Jendrassik motoroknak köszönhetően kezdődött el a vasút motorizálása, de a dízelmotorok a hajózásban és a közúti járművekben is elterjedtek.
Szabadalmait több nagy motorgyár, köztük az akkoriban vezető motorgyártónak számító spanyol Hispano-Suiza és az angolVickers is megvásárolta. Jendrassik kiválóan tudott németül, franciául, angolul és spanyolul. Nagy nyelvtudására szüksége is volt, mert a vállalat ügyeiben gyakran kellett nyugati országokba utaznia. 1934-ben magánirodát rendezett be, ahol munkatársaival a Hispano-Suiza részére megtervezett egy hathengeres V-elrendezésű dízelmotort. A Ganz Rt. mellett saját irodát is fenntartott.
Az egyre tökéletesebb Jendrassik-motorok az egész világon ismertté váltak, öregbítették a magyar ipar, a Ganz-gyár és nem utolsósorban Jendrassik György hírnevét. Az állandó motorfejlesztési tevékenység mellett a gázturbinák megvalósításával is foglalkozott. Magánirodájában végezték a majdan megvalósuló gázturbina számára a termodinamikai számításokat.
1936-ban létrehozta a Találmánykifejlesztő és Értékesítő Kft.-t, amely állami támogatást is kapott az 1937-ben elkezdett gázturbina-kísérletekhez, melyet 1938 végére siker koronázott: megszületett a világ első önálló tüzelőtérrel rendelkező kis gázturbinája, 100 LE-s teljesítménnyel és 21,2%-os gazdasági hatásfokkal. Az 1939-40-es években elkészítette a Cs–1 jelű, 1000 LE-re tervezett repülőgép-gázturbinát, ezzel párhuzamosan kísérleteket folytatott járművek részére szánt, 300 LE-s gázturbinával is.
A JR 300 típusnevű járműgázturbina leválasztott munkaturbinával készült. Ez a hajtómű volt a világon az első légcsavaros gázturbina. A típusjelzésben a Cs „csónakmotort” jelentett, így akarták a német hírszerzést félrevezetni, hogy ne tegyék rá kezüket a radikálisan új erőforrásra. Az egyre növekedő nehézségek ellenére nem hagyott fel azzal az elképzelésével, hogy a már világhírű motorjaihoz turbófeltöltőt tervezzen.
A turbófeltöltővel végzett kísérletei a Ganz-gyárban folytak. Hosszas kísérletezés után látványos eredmény született: a kísérleti motor teljesítményét csupán a középnyomás emelésével sikerült 50%-kal megnövelni. Ez az eredmény 1944-ben szenzációként hatott. Sajnos, a kísérletek során nyert tapasztalatokat a gyakorlatban már nem tudták felhasználni, mert a munkálatokat Budapest ostroma miatt be kellett szüntetni.
Eredményeit a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte, 1943. május 14-én levelező tagjának választotta, székfoglalójára azonban a háború miatt nem kerülhetett sor.
Budapest ostromának elmúltával azonnal megjelent a romos Ganz gyárban és a rá jellemző intenzitással vetette bele magát az újrakezdés munkálataiba. Szakértő tagja lett több külföldre utazó szakmai küldöttségnek, többször utazott a nyugati államokba is, hogy mint a Ganz vezérigazgatója, felelevenítse korábbi üzleti kapcsolatait, amelyek a háború miatt megszakadtak.
Az akkori zavaros politikai és gazdasági körülmények nem kedveztek Jendrassik törekvéseinek. Számos támadás érte, ellenséges légkör és bizalmatlanság vette körül. A személyét ért sérelmek miatt, valamint azért, mert kutatómunkáját nem volt módja folytatni, 1947-ben egy nyugati üzleti útjáról nem tért vissza Magyarországra.
Rövid ideig Argentínában élt, majd végül Londonban telepedett le. Angliában a Metropolitan Vickers Ltd-nél tovább folytatta a gázturbinákkal kapcsolatos fejlesztőmunkáját, de mellette saját céget is létrehozott. Ennek a cégnek a keretében dolgozta ki utolsó találmányát, a nyomáscserélőt. A Ganz gyárral való kapcsolata 1951-ben véglegesen megszakadt, azt követően, hogy egy Magyarországról érkezett bizottsággal megállapodott abban, hogy hazai szabadalmairól a jövőre nézve lemond. A múltra vonatkozó igényeit azonban fenntartotta. 1954. február 8-án hunyt el. 1990-ben posztumusz Széchenyi-díjat kapott az egész világon elismert gyorsjárású dízelmotorok feltalálásáért.
A Jendrassik-motor
A Jendrassik-motor a következő fontosabb újításokat tartalmazta:
Előkamrás égéstér a jobb keverékképzés elérésére és a magasabb üzemi fordulatszám érdekében.
Dekompressziós berendezés az indítás és a normál üzemi állapot elérésének meggyorsítására.
Rugós adagolószivattyú.
A motort az akkor magasnak számító fordulatszám miatt kisebb sínautókba, hajókba szerelték.
A motorkocsikba való motorokat úgy tervezték, hogy a régebbi benzinmotorok helyére szerelhessék. A Jendrassik-motorral szerelt Árpád motorvonat 2 óra 58 perc alatt teljesítette a Budapest–Bécs távolságot, épp úgy, mint a korszerű railjet vonatok.
1950 és 1962 között a Nemzeti Színház művésze volt. 1951-től 1953-ig a Magyar Néphadsereg Színházának főrendezője. 1962-től a Vígszínház főrendezője, 1971-től haláláig igazgatója volt.
Örömét lelte abban, hogy tudását másokkal megossza, s másokat elindítson a pályán. Olyan művészek tanultak tőle, mint Pécsi Sándor, Rozsos István, Pálos György, Sennyei Vera, Somogyvári Rudolf, Békés Rita vagy Latinovits Zoltán. Ő fedezte fel a kispesti Gödör étteremben járva Bárdy György színművészt is. Rendezőként nemcsak a színházban és a filmgyárban volt jelen, hanem az induló televíziónak is egyik úttörő művésze volt. 1957-ben Horváth Tivadarral közösen vezényelte le az első szilveszteri tévékabarét.
FILMRENDEZÉSEI
1951: Nyugati övezet
1953: A harag napja
1954: Simon Menyhért születése (Makk Károllyal társrendező)
„Rónay János Jácint (Leitzinger 1848-ig) (Székesfehérvár, 1814. május 13. – Pozsony, 1889. április 17.) … valóságos belső titkos tanácsos, bencés tanár, természettudós, író, az MTA tagja. Lélektannal, azon belül a karakterológiával foglalkozott. A darwinizmus magyarországi megismertetője és első terjesztője. Kossuth gyermekeinek, valamint Rudolf trónörökösnek és Mária Valéria főhercegnőnek nevelője.
Tanári pályafutását az 1848-as forradalom szakította félbe, belépett a győri nemzetőrségbe, tábori papként…1848 májusától követve csapatát részt vett a komáromi vár védelmében, maga is segédkezett a sáncok építésénél, ezután a schwechati csatánál is jelen volt.
A tavaszi hadjárat hírére Rimely Mihály főapát Bakonybélre helyezte, hogy távolabb legyen a győri forradalmi eseményektől. Hamarosan visszahívták, és a főapát Győrbe küldte Császár Herman rendtársuk megmentésére, akit a forradalmi hatóság halálra ítélt, mivel bántó és sértő megjegyzéseket tett Kossuthra. Poeltenberg tábornok segítségével megmentette rendtársát a kivégzéstől.
….(Világos után) hol íródeákként, hol gyógyszerész-segédként bujdosott ismerőseinél. Ez idő alatt írta meg A lélektan természettani rendszere című munkáját. 1850 tavaszán Nádudvaron volt gyógyszerész-segéd, de a csendőrök nyomára bukkantak és menekülni kényszerült; … Hamburgba ment, ahol számos menekülttel találkozott, akik jegyzőjükké választották. Azonban Hamburgból is kiutasították, így hát Brüsszelen át Londonba utazott.
Szintén londoni tartózkodása alatt írta a Fajkeletkezésről című természettudományi munkáját, melyben az ember helyét és régiségét jelöli meg a természetben. A könyv a darwinizmus ismertetése. 1865-ben tagja lett a londoni antropológiai társulatnak… 1871-ben kilépett a Benedek-rendből, 1872-től világi pap, pozsonyi nagyprépost, 1873 nyarától címzetes szkodári püspök, amely által a főrendi háznak is tagja lett. Igazi püspöki széket a darwinizmus hirdetése miatt nem kaphatott.
Szívesen gazdagítanám a memoárirodalmat ilyen epifániákkal, mint: Az élet állandó rádöbbenés. De ezt már megírta Kassák és előtte sokmillióan… gondolták.
De mit is akartam. Leginkább csendet és rablais-i röhögést. Az emberi tehetség parányi lámpa, mondja a Parainesis, ami sokkal okosabb mű, mint sokan hiszik.
Mikor belerágtunk úgy istenigazából, anarchista fiam óra után megkérdezte: „Hol lehet ezt egészben megtalálni?” Na, mondom, „kropotkinnak”: a könyvtárban, de szívesen kölcs(ey)n adom.
Öregszem. Nem figyelem a mentális 45 percet, az óratervet, már nincsen, csak csatangolás a téridőben: Ady-Hatvany-Fülep tolul fel egy kréta és maszatos tábla előtt, és tátott szájak, mintha mesét hallanának.
Az élet állandó rádöbbenés. Józsi meg azt mondja Az eltévedt lovasra: „Tanárnő, nagy cucc ez a vers.” – és nem szólok rá a „cucc” miatt. Már mondhatja, érettségizik. Szóval: vagyunk egy ágban: szabadulás, béklyó…
Heller Ágnes Széchenyi-díjas magyar filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe az etika, az esztétika, a történet- és kultúrfilozófia, valamint a filozófiai antropológia kérdései voltak. A budapesti iskola egyik jelentős személyisége volt. 1986-tól 25 éven át tanított New Yorkban a New School for Social Research egyetemen.
Zsidó származású polgári családban született. Nagynénje Meller Rózsi, anyai nagyapján keresztül Auer Lipót távolabbi rokona, Ligeti György zeneszerző másod-unokatestvére. A szigorodó zsidótörvények ellehetetlenítették a család életét, 15 éves korában kezdődtek a deportálások, számos családtagját, barátját elveszítette; az ösztönei és a véletlenek folytán menekült meg. A háború befejeződése után Budapesten ugyan visszakapták Falk Miksa utcai lakásukat, de éhezésben és nyomorban éltek édesanyjával.
Az éhezés elől édesanyja beadta a szegedi zsidó árvaházba, s ott ismerkedett meg a cionista mozgalom képviselőivel.
Tudományos tevékenysége
Felsőfokú tanulmányokat folytatott a budapesti egyetemen magyar–filozófia szakon 1947-től 1951-ig. 1951-ben nyert magyar–filozófia szakos középiskolai tanári oklevelet.
A budapesti iskola megalapítójának, Lukács Györgynek tanítványa lett az ELTE Filozófia Tanszéken. Politikai okokból mindkettőjüket eltávolították 1958-ban, 1958–1963 között Heller középiskolában tanított. 1963 és 1973 között az MTA Szociológiai Kutatócsoportban dolgozott. 1955-ben megszerezte a kandidátusi, 1968-ban pedig a filozófia tudományok doktora (DSc) fokozatot. A gondolkodás szabadságának korabeli erős korlátait nem tudta elfogadni, ezért megfosztották állásától. Pár évig fordításokat vállalt, abból tartotta fenn magát, majd 1977-ben hosszú „tanulmányútra” indult, azaz emigrációba vonult.
Tanított a berlini egyetemen, a melbourne-i La Trobe Egyetemen, a torinói egyetemen, a São Pauló-i egyetemen, végül New Yorkban (New York, New School for Social Research) kapott katedrát, 1986-ban. Ez utóbbi állását még az 1990-es évek elején is fenntartotta, de közben, 1990-től már hazajárt filozófiai előadásokat tartani a szegedi József Attila Tudományegyetemre (1994–) és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre. 1995-ben habilitált. 1995-től 1999-ig, nyugdíjazásáig az ELTE Esztétika Tanszékén tanított. Hazajövetelekor megválasztották az MTA levelező- (1990), majd rendes (1995) tagjának. Mind a tudományos, mind a politikai és kulturális életnek aktív szereplője maradt. 2010-től professor emeritaként ismét tanított az ELTE Esztétika Tanszékén.
Halála
2019. július 19-én a balatonalmádi strandról úszni ment, ám a parton hiába várták az ismerősei, nem tért vissza. Pár órával később a rendőrség is megerősítette a hírt, miszerint a 90 éves filozófusnő a Balatonba fulladt. Július 29-én helyezték végső nyugalomra a Kozma utcai izraelita temetőben.
Eredeti helyén, Nagyszombantban ( Szlovákia, szlovák nevén Trnava) 1777-ig, Mária Terézia költözést előíró rendeletéig maradt. Eleinte két (bölcsészeti és teológiai) fakultással működött; 1667-ben kezdődött meg az oktatás a jogi fakultáson, 1769-ben megalakult negyedik, azaz orvosi fakultása, ezzel teljes szerkezetű klasszikus egyetemmé vált. A jezsuita rend feloszlatása után, az alapító eredeti szándékával is egyezően 1777-ben az egyetem Budára költözött.
Pázmány 1616-os beiktatásakor már komoly oktatói múlttal rendelkezett. 1597 és 1601, majd 1603 és 1607 között Grazban tanított (előbb mint tanulmányi felügyelő, később mint bölcseleti tárgyak előadója, majd vezette a skolasztikai hittudományi tanszéket), a két időszak között részt vett a sellyei rendházban nyitott iskola és papnevelő intézet alapításában és munkájában. 1619-ben kollégiumot alapított Bécsben a magyar lelkészképzés központosítására.
Pázmány úgy tekintette, a majdani egyetem lesz „utolsó szülötte”, ezért mindent megtett, hogy álma a lehető leghamarabb megvalósuljon. Álláspontja kezdetben az volt, hogy az intézmény tartozzon a bécsi alá, és annak leányintézeteként működjék. 1635 májusában – miután a rend római generálisa áldását adta tervére – Pozsonyba hívta a legtekintélyesebb magyarországi jezsuitákat, hogy megtanácskozza velük az akadémia létrehozásának részleteit. Megállapodtak, hogy Nagyszombatban lesz az akadémia helye, amely Pozsonyhoz hasonló adottságokkal rendelkezett, és egyben érseki székhely is volt. A május 12-ei, bölcsészeti és teológiai fakultással számoló alapítólevelet viszont meglepetésszerűen, saját nevében, saját pecsétjével bocsátotta ki az érsek, holott számos kérdést nem tisztázott még a generálissal, sőt, a nagyszombati kollégiummal sem. A rendfőnök egyik fő kifogása az volt, hogy az alapítólevél kimondta, üresedés esetén az esztergomi érsek, illetve a káptalan bír ellenőrzési joggal, holott a jezsuita egyetemek gondja egyébként kizárólag a rendre tartozott.
Pázmány szerette volna elismertetni akadémiáját a császárral és a pápával is, de VIII. Orbán pápa – ellentétben a már október 18-án pozitívan nyilatkozó II. Ferdinánddal – az egyetem „csonkaságára” hivatkozva megtagadta a megerősítést. Hiába érvelt Pázmány azzal, hogy Magyarországon nincs használatban a római jog, általában is hiányzik a jogi hivatás, az orvoslás pedig végképp idegen a nemzettől, nem ért el eredményt az ügyben. (Az érsek valójában a grazi egyetemet vette mintául, amelynek szabályzata egyenesen kimondta, hogy jezsuita akadémián nincs helye az orvostudománynak.) A pápai elismerés hiánya Pázmány 1637-es halála után rövid ideig komolyan veszélyeztette az intézményt: a bécsi tartományi főnök levélben tilalmazta a baccalaureusok felavatását.
Az oktatás 1635. november 13-án vette kezdetét. Az intézmény első rektora, tényleges megszervezője Dobronoki György volt. A hiányos szervezet kiegészítésének első lépéseként – Lósy Imre és Lippay György egykori érsekek adományából – 1667. január 2-án kezdte meg működését a jogi kar.
„A közoktatás terén bármely irányban beruházott összeg meghozza az országnak kamatait”. (Csengery Antal”)
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (röviden: LFZE vagy Zeneakadémia) a magyar zenei felsőoktatás intézménye, mai épülete pedig egyike a legismertebb épületeknek Budapest VI. kerületében, mely egyúttal a hazai hangversenyélet egyik legjelentősebb helyszíne.
„A budapesti Zeneakadémia építészettörténetileg igazi ritkaság: kevés ilyen gazdagon díszített és a zenének szentelt épület maradt fenn a múlt századforduló idejéből. A legismertebb a gyakorlatilag azonos időben emelt barcelonai Palau de la Música Catalana. A katalán szecesszió Gaudí mellett legismertebb mestere, Lluís Domènech i Montaner gótikát és szecessziót ötvöző alkotása talán csak a mexikóvárosi Palacio de Bellas Artes épületének gazdagságával mérhető össze. Ez utóbbi viszont már magyar párhuzamokat mutat, nem véletlenül: a milánói világkiállításon aratott sikere nyomán ugyanis a grandiózus művészeti központ építőmesterei közé hívták Maróti Gézát, illetve Róth Miksát is.
Az 1875-ben megalapított Országos Magyar Királyi Zeneakadémia oktatási tevékenysége Liszt Ferenc lakásán indult, a pesti Belváros századfordulós rendezésével eltüntetett Hal téren. Az iskola reprezentatív, vadonatúj épületét csak 1879-ben vehette birtokba: ma ezt Régi Zeneakadémia néven ismerjük az Andrássy úton. A Láng Adolf tervezte neoreneszánsz palota azonban csakhamar szűkösnek bizonyult; nem véletlen, hogy az évről évre új megmérettetést rendező Magyar Mérnök- és Építész Egylet 1888–1889. évi pályázatához a „zene- és színészeti akadémiával összekapcsolt hangversenyépületet” választotta témaként.
A versengést az akkor mindössze 27 esztendős Giergl Kálmán nyerte meg, aki 12 évvel később, 1901-ben Korb Flórissal közös irodájának élén pályázat nélkül kapott közvetlen megbízást a vallás- és közoktatásügyi minisztertől ugyanerre a feladatra. Jóllehet Korb és Giergl ekkorra befutott, közkedvelt építészeknek számítottak, olyan házakkal, mint a Ferenciek terén álló Királyi bérpalota és a két Klotild-palota, nyilvánvaló protekciójuk a szakma éles bírálatát váltotta ki. Saját újságjában, a Vállalkozók Lapjában a szintén neves építész, Komor Marcell álnéven írt olvasói levélben protestált: „…lelkem teljes erejével tiltakozom ellene, hogy az ilyen természetű tervező megbízásokat kéz alatt adják ki az előkelő vezeték nevekhez ragaszkodó Pistáknak, s egyéb nevű pajtásoknak! ” Komor a modern magyar stílusként ünnepelt nemzeti szecesszió megteremtője, Lechner Ödön követőjeként elsősorban attól tartott, hogy pályázat hiányában a majdani épületre a minisztériumi bürokraták ízlése nyomja majd rá bélyegét. Mint kiderült, nem is alaptalanul.
Az első változatot, majd a Színiakadémia leválasztása utáni 1903-as második verziót is Korb és Giergl egyértelműen Lechner hatása alatt készítette; erre utalnak a homlokzat keleties elemei, a gazdagon tagolt párkányzat, az ívelt záródású ablaksorok. A tervlapok felett azonban a felkért építészbizottságban valóban kitört a polémia: a historizmushoz ragaszkodó örök ellenlábas, Alpár Ignác a szintén a zsűriben ülő Lechner füle hallatára küldte el melegebb égtájakra a tervezőket, de vétót emelt a zenész-építész Fittler Kamill, a munkák miniszteri biztosa is – nem mellesleg a Lechner tervezte Iparművészeti Múzeum igazgatója.
Így sajátos stílusmixtúraként, a harmadjára is átdolgozott, hagyománytisztelőbb, a homlokzaton például kerámia helyett főleg követ használó tervek alapján épült meg a Zeneakadémia 1904 és 1907 között. A bejárat feletti kőatlaszok akár a közeli Andrássy út valamelyik neoreneszánsz palotáján is állhatnának, Maróti Géza Géniusz-szobrait viszont, amelyek a főpárkány feletti névfelirat mellé kerültek, elismerően fogadta az 1906-os milánói világkiállítás nemzetközi közönsége. Az asszír vagy az egyiptomi építészetből kölcsönzött elemek ugyanakkor minden tiltás ellenére Lechner filozófiájával rokonítják Korb és Giergl gondolkodásmódját, aki épp a Közel-Keletig ment ihletért. Ugyancsak saját korukra vall, hogy bevetették az akkori Magyarországon kevéssé ismert vasbetont is. A rendszert Franciaországból importáló mérnök, Zielinski Szilárd úttörő szerkezetet alkotott: nemcsak az alapozás, de az összes födém, valamint a Nagyterem erkélyei is vasbetonból készültek. A felújítás során előkerült részletek a mai szakemberek elismerését is kivívták, bő száz évvel ezelőtt azonban több szerkezeti elem megépítését csak Zielinski személyes garanciájával hagyta jóvá a minisztérium. A leggyengébb láncszemről, a középrizalit feletti vasbetonkupoláról csakhamar ki is derült, hogy a várttal ellentétben mégsem vízálló, így eredeti kialakítását a rákerülő tető tüntette el.
Bár van alapja a sokat hangoztatott állításnak, miszerint a Zeneakadémián a kor legjobb iparosai dolgoztak, a teljes igazság az, hogy kiválasztásuknál a legnagyobb súllyal az ár esett latba. A minisztérium szinte minden, az építkezéshez kapcsolódó „közbeszerzésen” a legolcsóbb ajánlattevővel szerződött. Ettől csak az építészek javaslatára tértek el; nekik köszönhető, hogy Walla József helyett a drágább, de megbízhatóbbnak vélt pécsi Zsolnay-cég kapta a padló- és falburkolati munkákat, illetve hogy a minisztérium által preferált Majoros Károllyal szemben végül a ma is közismert Róth Miksa lehetett az épület üvegablakainak kivitelezője. Igaz, az utóbbi döntés kiharcolása egy teljes évig tartott.
A belső terek ornamentikája, bár merít antik és reneszánsz előképekből is, alapvetően az osztrák szecesszió hatását mutatja. Róth a bécsi Julius Hoffmann mintakönyve alapján dolgozott, a Nagyterem szellőzőrácsai pedig az 1897-ben elkészült kiállítási palota, a Sezession aranylevelekből összeálló kupoláját idézik. A közreműködő társművészek közül Körösfői-Kriesch Aladár nevét mindenképp érdemes kiemelni. A gödöllői művészkör vezetőjének munkája a földszinti előcsarnok két freskója, valamint az emeleti foyer-ben látható kompozíció, A művészetek forrása, a preraffaelita festészet kissé megkésett, magyar földön ritka remeke.
A belső terek közül a 20. század viharos évtizedeiben is megtartotta eredeti formáját a földszinti és az emeleti előcsarnok, a fémvázas galériával tagolt könyvtár, valamint az eredeti bútordarabokat őrző igazgatói tárgyaló. A Nagyterem és a „Kisterem” (mai nevén Solti György Kamaraterem) összképét azonban a II. világháborút követő felújítás jelentősen megváltoztatta. Előbbiben a falak megszokott zöld-sárga tónusa helyett mostantól a megtalált alsó festékréteg alapján helyreállított vörösbarna-márvány veszi át a hangsúlyt, a barnára mázolt faburkolat pedig visszakapta eredeti fekete-arany festését. A terem így az aranyozott díszítményekkel, illetve az óarany-bronz kárpitokkal együtt sokkal határozottabbá, kontrasztosabbá vált, akárcsak a Solti terem, amelyben nemcsak a színek újultak meg, de helyreállították a meglelt díszítőfestéseket is a mennyezeten.”
