1999. Svájc. Állok a
szálloda tusolójában, tetőtől-talpig tushabban ─ eláll a víz. Hogy az a!
…nyúlok a kézitusolóért… ja, hogy az nincs…nézek fölfelé…szárazon mered rám a
zuhanyrózsa…hja, ennyit a szovjet kollégium is tudott…dühödten csavargatom a
csapot, semmi. Aztán újra folyni kezd a víz, nem forró, nem hideg, félig
lemossa rólam a habot, ügyetlenül hajlongok ide-oda…megint eláll…aha…hogy azt a
jó genfi órás nagybátyátokat, azt!…ennyi pénzért nekem ti ne adagoljátok a
vizet meg az áramot…hülye, smucig banda!
2019. Budapest. Hogy
múlik az idő…már egy ideje folyik rám a jó meleg víz… lehetne melegebb is, ha
feljebb tekerném, de akkor már túl forró, vacak egy bojler, nem ismer
árnyalatot…na mindegy, folyik rám a jó meleg…elernyed bennem Stressz Magyar… jó
így lemosni napi packázásait a létnek…meditálni a rituális fürdőben… hm…az
angolok megint elöl járnak…Londonba visszatér a jó öreg milkman, újra kiviszi
üvegben a tejet…ég veled műanyag, te világrohasztó, ördögi találmány! … körbe árad
rajtam a jó meleg érzés…Afrika messze van… egészen addig, amíg végre elzárom a
boldogságot, és dideregve nem bújok a törölközőbe…akkor eszembe jut
Fokváros…egy hónap múlva elzárhatják a vizet…letörlöm magamról a gondokat.
Afrika messze van…de mi ez? …már megint folyik rám a víz…de hisz egyszer már lezuhanyoztam…úgy
látszik, addig meditáltam az ökológián, hogy nem vettem észre, újra beálltam a
tusolóba… hja, egyszer versenyeztünk, melyikünk a szenilisebb. N nyert, aki az
iskola portásának felmutatta a bérletét. Ez kb. 30 éve volt.
