1927-ben ismerkedett meg a Slachta Margit alapította Szociális Testvérek Társasága rend kassai tagjaival, és ez új irányt szabott az életének. Szociális tanfolyamokat végzett a szerzetesrendnél, végül ellátogatott a budapesti anyaházba is, ahol stílusát túl modernnek találták, de nem voltak elutasítóak vele szemben.
Hatalmas munkát végzett, a karitász vezetésén kívül heti huszonhat órában tanított, gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet, szegényházat felügyelt, és szerkesztette a Katholikus nő című folyóiratot. Nagyon kimerülten, 1934-ben Kassára helyezték vissza, és mert fáradtságát bizonytalanságként értelmezték, nem engedték, hogy letegye örökfogadalmát.
1937-ben jelentkezett missziós munkára a Brazíliában élő magyar bencések mellé, és Slachta Margit el is engedte volna, de ehhez magyar állampolgárságot kellett kapnia. Ezért 1937-ben végleg Budapestre költözött. A missziós utat azonban a második világháború körüli politikai események meghiúsították. 1940pünkösdjén letehette az örökfogadalmat, Alleluja! Ecce ego, mitte me jelmondattal (Íme itt vagyok, küldj engem!)
A vészkorszak
A rend mindent megtett, hogy küzdjön a nemzetiszocializmus terjedésének embertelen következményei ellen és Sára is azért imádkozott, hogy ehhez a küzdelemhez legyen ereje.
1941 elejétől a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetsége országos vezetője lett. Szerkesztette a mozgalom lapját, gyűléseket, lelkinapokat tartott az országban, három év alatt öt új szegényotthont nyitott összesen háromszáz személyre, és elkezdte a Munkásnő Főiskola építését.
A Szociális Testvérek mintegy ezer üldözöttet bújtattak. Valamennyi rendházuk telve volt velük, közülük majdnem százat személyesen Sára nővér mentett meg, aki ekkor a Bokréta utcai munkásnőotthont, a Katolikus Nővédő Otthont vezette.
December 27-én zsidók után kutató nyilasok körbevették az otthont, négy embert és Bernovits Vilma hitoktatót is őrizetbe vették. Sára nővér az akció végén érkezett, de nem menekült el, így őt is magukkal vitték.
Halála
Salkaházi Sára halálának körülményei sokáig nem voltak ismertek. Húsz évvel később a zuglói nyilasper egyik vádlottja mondta el a bíróságnak, mi történt.
A foglyokat este a Fővámház elé terelték, levetkőztették és a Duna partjára állították őket. Mielőtt a sortűz eldördült, egy alacsony, fekete hajú nő – Sára nővér – a kivégzők felé fordult, a szemükbe nézett, letérdelt, az égre nézett, és keresztet vetett. Mivel holttestét a folyóba vetették, esetleges sírjának helye ismeretlen.
Kármán Tódor (Budapest, 1881. május 11.) gépészmérnök, fizikus, alkalmazott matematikus, akit az amerikai légierő (USAF) védőszentjének becéznek, és a szuperszonikus repülés atyjaként, valamint a rakétatechnológia és hiperszonikus űrhajózás egyik úttörőjeként is ismernek. Tudta nélkül a német repüléstechnika alapjainak letételével a német légierő, a Luftwaffe kifejlesztéséhez is sokban hozzájárult. Mint fizikus és alkalmazott matematikus nagyban hozzájárult a hidrodinamika és a modern gázdinamika, illetve az aerodinamika huszadik századbeli fejlődéséhez. Számos kutatóintézet, valamint nemzeti és nemzetközi irányító bizottság megteremtésével, megszervezésével vagy irányításával bízták meg. Segítségét számos ország nagyra becsüli.
Kármán Tódor egy csehországi származású budapestizsidó család harmadik gyereke volt, a család mindkét ágában számos intellektuális előddel. Felmenői között szerepel többek között Júda Löw ben Becalél tudós rabbi is. Apja, Kármán Mór, a filozófia és a neveléstan neves budapesti egyetemi tanára volt, és nagy tekintélyt szerzett az egyetemi középiskolai tanárképzés gyakorlatának alakításában. A közoktatásban végzett munkájáért elnyerte a szőllőskislaki nemesi előnevet. Édesanyja Kohn Ilka. Bátyja Kármán Elemér (1876–1927) kriminálpedagógus, pszichológus, jogász volt.
Oktatása magánúton kezdődött. A számtan volt a kedvence, és emlékezőtehetségét testvérei már korán felismerték, amikor ámulatukra hatéves korában képes volt öt- és hatjegyű számokat fejben hiba nélkül összeszorozni. Apja azonban attól tartva, hogy fia a tehetségét számtani mutatványok cirkuszi bemutatására fogja majd használni, azt kívánta, hogy humán tárgyakkal, művelődési tartalmakkal is foglalkozzék. Iskolai oktatása kilencéves korában kezdődött a budapesti mintagimnáziumnak is nevezett M. Kir. Tanárképző Intézet Gyakorló-Főgymnasiumában.
1898-ban megnyerte az ország legjobb matematika és természettudomány tanulójának szánt országos Eötvös József-díjat, és érettségije után külföldre készült tiszta matematikát tanulni, de apja idegösszeroppanása, valamint anyagi okok miatt Budapesten kellett maradnia. Így apja kívánságának engedve, aki fiát egy gyakorlati pálya felé igyekezett irányítani, A jóhírű Királyi József Műegyetemre iratkozott be, ahol a neves Bánki Donát professzor irányítása alatt tanult, az egyetem gépészmérnöki karán. Az egyetemet 1902-ben, 22 éves korában fejezte be, kitüntetéssel.
1906-ban Kármán a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjával Németországba utazott tanulmányai folytatására a Göttingeni Egyetemen (Universität Göttingen), ahol a neves Ludwig Prandtl professzor felügyelete alatt a hidrodinamikával és aerodinamikával együtt a határréteg-elméleten és a repülőgépszárnyprofil-elméletén dolgozott. Nagy befolyással volt rá Prandtl mellett David Hilbert és Felix Klein is; ez növesztette a repülés elmélete iránti különös érdeklődését. Így amikor a repülők alkatrészei szilárdságának a problémája merült fel és a Krupp gyár egy hidraulikus prést ajánlott fel nagy fémszerkezetek nyomás alatti eltorzulásának tanulmányozására, amihez matematikai modellezést is csatolt, ezt a témát választotta doktorátusi értekezésére, ami mind magyarul, mind németül megjelent nyomtatásban. A doktori diplomával együtt egy „privát docens” állásfelajánlást is kapott.
A Zeppelin Léghajóépítő Társaságnak lett egy szélcsatorna használatára szüksége, aminek megépítését a Göttingeni Egyetemre bízták. Kármán a szélcsatorna használatával végrehajtott tanulmányai közben figyelt fel 1911-ben egy váltakozó irányba forgó örvény kialakulására egy lapos akadály mögött, amit róla neveztek el Kármán-örvénysornak, vagy -örvényútnak; ez utóbbi elnevezés az örvények váltakozó irányát az utcák váltakozó oldali megvilágításához hasonlítja. Ez idő alatt Kármán Max Born fizikussal is társult az atomok mozgásának tanulmányozására, a rácsdinamika Fourier egyenletek általi leírásával. Egy rövid félévet a Selmecbányai Bányászati Akadémián töltött el professzori állásban, de amikor látta, hogy ott nem kaphat elég anyagi támogatást kísérleti munkára visszatért Göttingenbe.
A 30-as évek elején a német nemzetiszocialista irányzat terjedésével állása bizonytalanná vált. Mivel Kármán már volt Amerikában, amikor a California Institute of Technology (Pasadena) Nobel-díjas professzora, Robert Millikan 1926-ban hozzá fordult segítségért egy szélcsatorna megtervezésével kapcsolatban és meghívta intézetéhez, majd 1928-ra munkaideje felét már egyébként is Amerikában töltötte, 1930-ban a Caltech kezdeményezésére tervezett Guggenheim Aeronautical Laboratory (GALCIT) által felajánlott igazgatói állást nem tudta elutasítani.
A szuperszonikus repülés elméletéhez 1932-ben azzal járult hozzá, hogy a háromdimenziós Navier–Stokes áramlási egyenleteket egyetlen egyenletre egyszerűsítette, és az áramlás útjába helyezett akadályok különböző pontjai közelében mért fizikai adatok tanulmányozásával arra megoldást javasolt. Ezt a szuperszonikus repülés feladataira alkalmas Kármán-Moore elméletnek nevezett megoldást ma is széles körben használják.
1933-ban véglegesen az Egyesült Államokban telepedett le, és 1936-ban az amerikai állampolgárságot is felvette.
Kármán alapította meg 1933-ban az Amerikai Egyesült Államok Aeronautikai Tudományának Intézetét (US Institute of Aeronautical Sciences) és kutatást indított a folyékony anyagok mechanikája (angolul: fluid mechanics) a turbulenciaelmélet és a szuperszonikus repülés területén, valamint a matematikának a gépészmérnöki, repülőgép-szerkezeti és talajerózió területén való alkalmazásával is.
Kármán hatására a modern amerikai felsőfokú aerodinamikai oktatás fejlődése is lényegesen felgyorsult. Ez a Caltechen a rugalmasságtannak, a szerkezeti tervezésnek, az üzemanyag– és szerkezeti anyag-kémiának, és a hajtómű-konstrukciónak a tananyagba belefoglalásával, vagy annak kiterjesztésével a reaktív (lökhajtásos, torlósugár-hajtásos) és a szuperszonikus repülés tervezésének, előbb a startrakéták, majd a nagyobb, ballisztikus rakéták tervezésének oktatásához is vezetett. Ezúton az atomfizika bevándorolt tudósai (Szilárd Leó, Albert Einstein, Enrico Fermi, majd Robert Oppenheimer) szaktudásaihoz hasonlóan a második világháború végére Kármán modern aerodinamikája és szervezőképessége is az Egyesült Államok nagyhatalmi eszközévé vált.
Az amerikai állam anyagi támogatásával Kármán alapított meg Kaliforniában egy aerodinamikai kísérleti laboratóriumot, melynek neve 1944 után Jet Propulsion Laboratory (Sugárhajtás-laboratórium) lett, és amely élére Kármánt jelölték ki. Ez az intézet később jelesen szolgálta az amerikai űrkutatási programot is.
Kármánt mint az USAF speciális tanácsadóját 1939-ben egy (a világon legelső) hatméteres 40 000 lóerős szélcsatorna tervezésére kérték fel, aminek segítségével a légierő hatalmas lépéseket tett a repüléskutatásban. Az amerikai hadi, honvédelmi hatóságokkal való szoros együttműködés szolgálatára az USA hadügyminisztériumának főtanácsadójára való kinevezése után Kármán állította fel az Amerikai Légierő Tudományos Tanácsadói Elnökségét (USAF Scientific Advisory Board)
A háború után alkalma volt tanulmányozni a német rakétakutatás eredményeit is, amelyeket sikeresen használt fel az amerikai sugárhajtásos és ballisztikus repülés továbbfejlesztésére. Így a rakéta üzemanyag-égetés, aerotermokémia és magnetohidrodinamika alkalmazásával a rakéta hajtóművek modernizálása útján Kármán az amerikai műholdtervezés és űrkutatás hajtóerejévé vált.
Az egyre nehezebb és költségesebb feladatok megoldásához nemzetközi együttműködésre volt szükség, és Kármán ebben is részt akart vállalni. Így a háború után ugyan megtartva a Caltech tiszteletbeli igazgatói pozícióját és az amerikai légierővel való szoros kapcsolatát, előbb a NATO-nak lett tanácsadója, majd 1949-ben lemondott igazgatói pozícióiról, és Párizsba költözött. A NATO Repüléstani Kutatás és Fejlesztés Csoportjának (Advisory Group for Aeronautical Research and Development, AGARD) és később a Nemzetközi Repüléstudományi Tanácsnak (International Council of the Aeronautical Sciences, ICAS) és az Asztronautikai Világszövetségnek (International Astronautical Federation) keretében folytatott tevékenysége folyamán kitartó szervezőmunkával 1960-ra létrehozta az űrkutatók nemzetközi fórumát, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiát(International Academy of Astronautics) aminek Kármán támogatásával, legutolsó 1962-i őszi szülővárosába tett látogatása után 1963-ban Magyarország is tagja lett. Ebben az évben halt meg Aachenben.
valaki jár a fák hegyén ki gyújtja s oltja csillagod csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem ez a megtartó irgalom a gondviselő félelem kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén vajon amikor zuhanok meggyújt-e akkor még az én tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy sötétlő maggá összenyom s nem villantja föl lelkemet egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén mondják úr minden porszemen mondják hogy maga a remény mondják maga a félelem
1994
„A kortárs magyar költészet egyik legnagyobb alakjának számított, a magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója volt. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozták meg költészetét, mely a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg.
Kányádi Sándor a Hargita megyei Nagygalambfalván született. Édesanyját 11 évesen (1940) elveszítette. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyarirodalom-szakos tanári diplomát, ám tanárként soha nem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte.
Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955–1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője.
Bécsben 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1984-ben egy hosszabb, észak- és dél-amerikai előadókörúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Romániai Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be.
A Confessio szerkesztőbizottság tagja, 1990-től az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től pedig a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja is volt.” (Wikipedia)
Kardos G. György (Budapest, 1925. május 10. – Budapest, 1997. november 22.)
József Attila-díjas író, újságíró, dramaturg. A Digitális Irodalmi Akadémia 2000-ben posztumusz tagjává választotta.
1943-ban tett érettségi vizsgát. 1944-ben a jugoszláviai Borba, munkatáborba hurcolták. A tábor felszabadításakor csatlakozott a kapukat megnyitó jugoszláv partizánokhoz. Kalandos hónapok utána a háborúban álló Palesztinába – a mai Izrael állam területére – utazott, katona volt, az izraeli hadsereg tagja lett. 1951-ben tért vissza Magyarországra.
Fizikai munkásként – kőművesként – dolgozott. 1955–56-ban az utóbb az 1956-os forradalom egyik gócaként számontartott (tehát az ötvenes évek végén az ellenforradalom egyik bázisaként elítélt) győri Kisfaludi Színházban tevékenykedett dramaturgként. 1956 és 1958 között a Magyar Rádió a munkahely, 1958-tól 1965-ig, valamint 1972-től 1974-ig az Állami Bábszínház foglalkoztatta dramaturgként. Ebben a minőségben, továbbá konzultáló, szövegíró, darabszerkesztő munkatársként alkalomszerűen más társulatoknál is megfordult. Az 1990 előtti mintegy másfél évtizedben az Élet és Irodalom munkatársa, a legegyénibb hangú hazai közírók egyike. 1990-től a Kurírnál, 1994 után ismét az Élet és Irodalomnál működött.
1997. november 22-én hunyt el Budapesten.
1968-ban látott napvilágot Avraham Bogatir hét napja című regénye. Ezt 1971-ben a Hová tűntek a katonák? folytatta, 1977-ben A történet vége egészítette ki trilógiává.
További munkái: Villon és a többiek (1978, rockmusical Mészöly Dezsővel); Jutalomjáték (1993, regény); Ez is én vagyok (1996, publicisztikák); Csak úgy mesélek (2000, publicisztikák).
Számos filmforgatókönyvet írt, amit Nívó-díjjal is jutalmaztak: Mese habbal; Én és a kisöcsém; Kérők; Keménykalap és krumpliorr.
Nyelvtudását – nyolc nyelven beszélt – kamatoztatta a német és az olasz televíziónál, többször dolgozott nekik.” (Wikipedia)
Míg csak a föld körbejár, Míg a nap ránk tekint, Add meg Uram, mindenkinek, Azt, amije nincs. Adj a bölcsnek gondolatot, A gyáva alá lovat, Adj úgy, hogy mindnek jusson, S engem, Uram ki ne hagyj…
Míg csak a föld körbejár, Mindenható Uram, Add meg a törtetőnek, Hadd éljen hatalmasan. Adj időt a bőkezűnek, Erőt, míg fenn jár a nap; Káinnak add meg a bűntudatot, S engem, Uram ki ne hagyj…
Tudom, hogy mindenre képes És bölcs vagy, Uram, hiszem, Ahogy legyilkolt katonák hisznek Az Éden ligeteiben, Ahogy halk szavaidra hajlik Az emberi szív meg a fül, Ahogy önnön magunkban bízunk Vakon s kegyetlenül.
Istenem, Uram, Te zöld szemű, szép kegyelem, Míg csak a föld körbejár, S nem érti miért, maga sem, Míg csak a tűz ki nem hűl, S ha még időd marad, Adj úgy, hogy mindnek jusson, S engem, Uram ki ne hagyj…
A szovjet városi kultúrában minden valószínűség szerint a francia sanzon(chanson) hatására született, és gyorsan rendkívül népszerűvé vált a szerzői dal műfaja. Ennek egyik első, és legjelentősebb művelője volt Okudzsava. A többieknél (például Viszockij) idősebb dalnok munkássága erkölcsi, politikai és szakmai értelemben egyaránt mércévé vált és maradt a fiatalabbak számára. A brezsnyevi szovjet hivatal legföljebb tűrte, de nemigen támogatta ezt a műfajt és a képviselőit. A dalok többnyire alkalmi koncerteken tűntek fel, és amatőr magnetofon-felvételeken terjedtek. Okudzsava első nagylemezét egy kis lemezkiadó bocsátotta ki Párizsban (Le Chant du Mond; 1968).
Okudzsava mintegy kétszáz dalt írt saját verseire.
Bulat Okudzsava egy pártiskolára és pártmunkára TbiliszibőlMoszkvába költözött kommunista családban született. Apja grúz, anyja örmény volt. A szülei letartóztatása után (apját hamis vádak alapján főbelőtték 1937-ben, anyját 18 évre a gulagra küldték) 1940-ben Tbiliszibe költözött. 1942-ben önkéntesként a frontra ment. A háború után felvették a Tbiliszi Állami Egyetemre. 1950-ben diplomázott, és ezután tanárként kezdett dolgozni, először egy falusi iskolában, később Kalugában.
1956-ban visszatért Moszkvába. A Molodaja Gvargyija (Ifjú Gárda) kiadónál szerkesztőként kezdett dolgozni, később a Lityeraturnaja Gazeta vers-szerkesztőségének vezetője lett. Ugyanakkor – az 1950-es évek közepén – kezdett dalokat írni, és saját gitárkíséretével előadni. Hamarosan koncerteken lépett fel. Dacára annak, hogy hivatalos kiadás dalaiból nem készült, gyorsan népszerűvé vált, és felvételei terjedni kezdtek. Népszerűsége – először az értelmiség körében – nőttön nőtt, és hamarosan külföldön is ismertté vált.
Ő teremtette meg a szovjet bárdok mozgalmát. Ezek a költők, énekesek diákotthonokban, munkásszálláson, nyári táborokban önmagukat gitárral kísérve énekelték verseiket. Okudzsava követői közül olyan híres szovjet költők (bárdok) is kikerültek és tettek szert népszerűségre, mint: Galics vagy Viszockij.
1997-ben halt meg a Párizshoz közeli Clamart-ban, de Oroszországban temették el.
Egykori lakása, az Arbat 47. sz. ház előtt emlékművet emeltek a tiszteletére.
„Európa sok országában május 8-án ünneplik a második világháború befejeződésének emléknapját. Ezen a napon tette le a fegyvert a náci Németország hadserege az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió szövetséges hadereje előtt 1945-ben.” (A volt Szovjetunióban és szocialista államokban május 9-én ünnepelték.)
Sir David Frederick Attenborough (London, 1926. május 8. –) angol természettudós, dokumentumfilmes, az ismeretterjesztő televízióműsorok egyik úttörője. A Cambridge-i Egyetemen végzett, illetve a London School of Economics-on, 1957 óta készít természetfilmeket és sorozatokat a brit BBC televíziócsatorna számára, amelyek közül is a legismertebb a kilenctagú Élet-sorozat, mely átfogó képet mutat be a földi élővilágról. Emellett a BBC programigazgatója volt az 1960-as és 1970-es években. A filmrendező-színész Richard Attenborough öccse. Állandó magyar hangja az 1970-es évektől kezdve Végvári Tamás volt 2010-ben bekövetkezett haláláig, azóta Szersén Gyula.
A természettudományok széles körű ismertetésében végzett nagy formátumú munkásságának elismeréseképpen egy 1998-ban felfedezett új hangyászsün fajt róla neveztek el, ez az Attenborough-hangyászsün(Zaglossus attenboroughi). Attenborough a magyar nézők szívébe híres-hírhedt trilógiájával lopta be magát annak idején, amelynek darabjai az Élet a Földön, Az élő bolygó és Az élet megpróbáltatásai voltak. A hátizsákos világjáró hihetetlen kalandjainak és közvetlen, sztorizós modorának köszönhetően, egy csapásra Cousteau kapitány és Gerald Durrell egyenrangú társává emelkedett.
Később jött a szintén nagy sikerű Az első édenkert, majd az Antarktiszt bemutató Élet a fagyban című sorozat, de természetfilmjei mellett, más szálak is kötötték a tévéhez: a hetvenes években a BBC programigazgatójaként a csatorna az ő elnöklése alatt kezdett el például színes filmeket sugározni.
Munkájának jelentőségét maga a királynő is elismerte azzal, hogy 1985-ben lovaggá ütötte. 2005. június 10-én megkapta az Order of Merit kitüntetést is, amelyet szintén II. Erzsébet brit királynő adományoz azoknak, akik kiemelkedő tetteket hajtottak végre a művészetek vagy a tudományok területén.
Az Attenborough nyolcvanadik születésnapján tartott ünnepség több mint ötvenéves tévés munkásságáról is megemlékezett, a beszédekben többek között Anglia nemzeti kincseként emlegették a tudóst. A rendezvényen nem kevésbé híres testvére, a rendező-színész Richard Attenborough (Gandhi, Chaplin, Jurassic Park) mellett, tiszteletét tette például a Monty Pythonból ismert Michael Palin is, aki szintén készített már ismeretterjesztő sorozatot, Nyolcvan nap alatt a Föld körül címmel.
David Attenborough más híres természetvédőkkel (pl. Jane Goodall, aki szintén a Cambridge-en végzett) együtt védnöke az angliai Population Matters (A népesedés nagyon is számít – korábbi név: Optimum Population Trust) szervezetnek. Ők szervezik az European Population Alliance (Európai Népesedés Szövetség) hálózatot. Ennek magyar tagja a BOCS Alapítvány, amely elkészítette David Attenborough 2009-es How Many People Can Live on Planet Earth? (Hány ember élhet a Földön?) c. egyórás BBC filmjének magyar feliratozását
Munkásságát a számtalan kitüntetés mellett a tudományos világ is elismerte: több tucat állat- és növényfajt neveztek el róla, valamint Nagy-Britannia 2019-ben vízre bocsátott, 200 000 000 fontos költségvetésből készült 130 méter hosszú és 15 000 tonnás sarkvidéki kutatóhajója a legendás természetfilmes tiszteletére az RRS Sir David Attenborough nevet viseli.
