„A statisztikai módszertan terén több újítás bevezetése fűződik a nevéhez. A világon elsőként készített összehasonlító nagyvárosi statisztikai elemzéseket, amelyekben Budapest mutatószámait a világ más nagyvárosainak adataival vetette össze.
A munka során gyakran áthidalhatatlan nehézségeket okozott a nemzetközi statisztikai szabványok hiánya. Ennek megoldására – úgy is, mint több európai és amerikai statisztikai társaság tagja – aktívan közreműködött a népszámlálások és adatfelvételek nemzetközi sztenderdjének kidolgozásában.
Korát megelőzve javaslatot tett egy világnépszámlálás lebonyolítására is, de a terv még közel egy évszázadig nem vált valóra. A demográfiai elemzések terén több számítási módszert vezetett be, így többek között ő szerkesztette meg az első natalitási (születési) táblákat. A halálozási táblák értelmezését segítendő bevezetett több indexszámítási eljárást, amelyek lehetővé tették a jellemző halálokok felismerését, korosztályonkénti elkülönítését, a halandósági arányban mutatkozó idő- és térbeli folyamatok kimutatását.
Intézményszervezői és közéleti-közegészségügyi munkássága szintén említést érdemel. Már pályája elején vezető szerepet vállalt az 1871. évi népszámlálás lebonyolításában. A főváros statisztikai hivatala vezetése alatt haladó szemléletű, elismert tudományos intézménnyé vált, s maga Kőrösy is aktív szervezője és résztvevője volt a nemzetközi statisztikai, demográfiai és közegészségügyi kongresszusoknak. Széles körű, átfogó nemzetközi kapcsolatainak tanúságaként szolgált 1880-ban, A nemzetközi statisztika és a kongresszusok címmel elhangzott akadémiai székfoglalója.
Támogatta a főváros kulturális és szociális intézményhálójának bővítését. Fontos szerepet játszott az első fővárosi járványkórház (!!!) megalapításában (1886), indítványára vezették be a fertőző betegségek járványszerű fellépése esetén a továbbterjedést megakadályozó ún. posztexpozíciós profilaxisba a bejelentés és elkülönítés kényszerét, valamint a fertőtlenítést. Hasonlóan fontos szerepet játszott a himlőoltások magyarországi bevezetésében.
Mozgalmat indított a korszerű higiéniai elvárásoknak megfelelő munkáslakások építése és a közraktárak létesítése érdekében. 1903-ban kezdeményezésére létesült – részben a Fővárosi Statisztikai Hivatal közigazgatási szakkönyvtárából – a Fővárosi Könyvtár. Halála megakadályozta rendes taggá választását követő akadémiai székfoglalója befejezésében, amelynek témája nem volt kevésbé rendhagyó és újszerű, mint fentebb említett szociálpolitikai elemzéseié: a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának, az Akadémia és a hazai tudományok 19. századi fejlődése közti viszonynak a statisztikai elemzésén dolgozott.
Rendkívül termékeny szakíró volt, csak a Fővárosi Statisztikai Hivatal kiadásában százhetven műve jelent meg, de számos kötetét kiadták más magyar és külföldi kiadók egyaránt. A Pesti Napló és a Reform mellett rendszeresen publikált a Pestvárosi Statisztikai Évkönyvben, a Fővárosi Statisztikai Havi Füzetekben. A Statisztikai Közlemények alapító főszerkesztője volt, emellett a Nemzetgazdasági írók tára és a Megyei monográfiák című kiadványsorozatokat szerkesztette.
1879-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1903-ban rendes tagjává választották.
Számos nemzetközi tudományos testület, így a Nemzetközi Statisztikai Intézet (International Statistical Institute), a Párizsi Statisztikai Társaság (Société de statistique de Paris), a brit Királyi Statisztikai Társaság (Royal Statistical Society), a Brit Közgazdasági Egyesület (British Economic Association), a Manchesteri Statisztikai Társaság (Manchester Statistical Society), a brüsszeli Központi Statisztikai Bizottság (Commission centrale de statistique), …tagja volt. 1901-ben a londoni Royal Society levelező tagjává választották.
Munkássága elismeréseként a Ferenc József-rend lovagja lett, 1896-ban nemességet kapott, valamint a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem díszdoktorává avatták. Mindezeken túl a bajor Mihály-rend, a württembergi Frigyes-rend, a szászországi Albert-rend, az orosz Anna-rend, a belga Lipót-rend, a Francia Becsületrend, a német Pour le Mérite érdemrend birtokosa volt.
Elszegényedett Békés vármegyeizsidó kereskedőcsalád sarja volt. Korán félárvaságra jutott, s anyai nagybátyjához, Pollák Henrik orvoshoz került Pestre. Gimnáziumi tanulmányait követően beiratkozott a Pesti Tudományegyetemre. Anyagi nehézségei miatt tanulmányait csakhamar félbeszakította, s az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál helyezkedett el. Szabadidejében azonban továbbra is hallgatta Konek Sándor és Kautz Gyula statisztikai, illetve közgazdaságtani előadásait a fővárosi egyetemen. 1867-től a Pesti Napló, 1870-től pedig a Reform gazdasági rovatát szerkesztette. Franciaországi, németországi és ausztriai statisztikai intézményekben tett tanulmányútját követően huszonhat évesen, 1870-ben nevezték ki az akkor alapított Fővárosi Statisztikai Hivatal első igazgatójává, s egészen haláláig vezette az intézetet. 1883-tól haláláig magántanárként demográfiát oktatott a Budapesti Tudományegyetemen. Tudományos érdemei elismeréseként 1896-ban nemesi címet adományoztak neki.
Jelky András (Baja, 1738. április 20. – Buda, 1783. december 6.) szabó, kalandor, felfedező. Karaktere az életútját bemutató szépirodalmi feldolgozások által vált népszerűvé. Hiteles történeti források alapján igazolható, hogy a Holland Kelet-indiai Társaság katonájaként Batáviába (az akkori Holland Kelet-India fővárosába, a mai Jakartába) jutott, azonban a róla szóló történetek sok állítása hitelesen nem alátámasztható.
Történetét először németül írták meg valószínűleg maga Jelky tollbamondása alapján 1779-ben, melynek első magyar nyelvű kiadása 1791-ből származik. Az életútját bemutató elbeszélések igazi népszerűségét azonban Hevesi Lajos 1872-es, Jelky András kalandjai című ifjúsági regénye hozta.
Ismert életrajzi adatok
Igen valószínű, hogy Jelky András valóban létezett, azonban nevére vonatkozóan is maradtak bizonytalanságok. Apja neve Ilka (Jilka) János György, így az eredeti családnév Ilka lehetett. Kellner Évával kötött házasságából született 10 gyermek közül a legfiatalabb gyermeket Jilka András Anzelm Nepomuk néven anyakönyvezték. A családtagokról szóló forrásokban az Ilka név több változata is megjelenik, azonban ezek között nem szerepel Jelky, így bár a legifjabb gyermek Jelky András kalandorral való azonosítása viszonylagosan elfogadott, teljes bizonyosság e kérdésben nincs, ahogy arról sem, hogy a holland közigazgatási feljegyzésekben említett Jan Andries Jelleke és Jilka András Anzelm Nepomuk bajai szabólegény személye megegyezik.
Kalandos életútjának azon részei, amelyek során a Holland Kelet-indiai Társasággal kapcsolatban állt, részben ellenőrizhetők, ugyanis a társaságnak részletes jegyzékei voltak a vele jogviszonyban állókkal, azok akár katonák, akár egyéb gazdasági, közigazgatási, vagy politikai szerepű megbízottak voltak. A hágai Holland Országos Levéltár adatai szerint 1755-ben kötött szerződést a Holland Kelet-indiai Társasággal, ahol Andreas Jelleke néven, közkatonaként vették nyilvántartásba. A bejegyzés szerint Jelky származása „Ongaen bij de stad baja”, melyben Ongaen valószínűleg a hallás után ferdítéssel leírt Hongaars azaz magyar nemzetiségre utal, megjelölve Baja városát is, ezért úgy vélik, hogy a bejegyzés valóban annak a Jelky Andrásnak a besorozását dokumentálja, akiről a történetek szólnak. Ugyanitt szerepel az is, hogy 1755-ben a Blijdorp nevű hajón hagyta el Hollandiát, majd 21 évvel később, 1776-ban, a Popkensburg fedélzetén tért vissza Európába.
A Blijdorppal 1756. január 10-én ért Kaapstadba (ma Fokváros), ahonnan január 26-án Batávia (ma Jakarta) felé indult tovább, ahová ez év április 12-én érkezett meg, ötéves katonai szolgálatra. Jelenleg tehát nincs arra utaló adat, hogy az Indonéziába érkezés előtti legendabeli történetek (így a hajótörés, a suriname-i történések, az afrikai rabszolgaság stb.) hitelesek lennének. Egyes kutatók, pl. Pusztai Gábor rámutatnak arra, hogy a kor népszerű regénye, Defoe Robinson Crusoe-ja hatással lehetett az útleírásra, így kerülhettek a történetbe a „magyar Robinson” hajótörését leíró részletek.
Egy batáviai anyakönyvi bejegyzés alapján ismert, hogy 1758. október 12-én házasságot kötött. Felesége, Elisabeth Seguin – a legenda 1791-es kiadásával is ellentétben – nem angol, hanem a zeelandiMiddelburgból származó holland volt. A dokumentumban Jelky származására úgy utalnak, hogy „Van Neder-Hongarije uit de stad Baja”, azaz Alsó-Magyarországi, bajai, ami jól alátámasztja a feltevést, hogy az említett Jelleke és Jelky azonos személyek lehettek.
A katonaévek utáni, batáviai életvitelével kapcsolatban, a helyi névjegyzék alapján továbbá ismert, hogy 1764-ben a Batáviai Nyugati Polgárőrség tisztjei között szolgált zászlósként, 1765-től pedig hadnagyként. 1767-től egy éven keresztül a fizetséggel is járó „heemraad” tisztséget viselte, amely minőségben egy akkor Batáviában működő, közfeladatokért felelős, kilenctagú testület tagja volt. Ezek alapján megalapozatlannak tűnik a legenda titkos tanácsosi rangra utalása, amely tisztség ekkor e helyen nem is létezett, továbbá túlzó kijelentés, hogy „a’ napkeleti Indiai Társaságot, szint úgy magát az Országot illető legfontosabb dolgok reá bízattattnak”.
A legenda azon része, amely Jelky Japánban való követi tevékenységére vonatkozik, nem támasztható alá. Hollandia ekkor – egyedüli európai partnerként – jelen volt Japánban, jelesül Deshimában (a mai Nagaszakiban) egy kereskedelmi teleppel, s pontos kimutatásokat vezetett a Japánban szolgáló hivatalnokokról, akik között nem szerepel Jelky, vagy ehhez hasonló név.
Hazatérésének körülményei a szépirodalmi forrástól némileg eltérve a következők: 1776-ban, feleségét és két gyermekét hátrahagyva a Popkensburg hajóval indult el, mellyel 1777. június 18-án érkezett Hollandiába, a Rammekens erőd kikötőjébe. Európába való visszatérése után, 1779-ben jelent meg első beszámolója, valószínű, hogy ekkor nevezték először Jelkynek. Budán telepedett le, ahol továbbra is Jelleke névvel, 1782-ben feleségül vette házvezetőnőjét, Eva Seizert. 1783. május 28-án gyermekük született, akit apja után Joannes Andreas Jellekeként anyakönyveztek.
1783. december 6-án Budán temették el Consiliarius Hollandicusi ranggal, azaz holland tanácsosként a Szent Anna-templom kriptájában.
Az 1956-os forradalomban részt vevő társ, Hegedűs B. András meg nem tagadása miatt hosszú időre eltiltották hivatásának gyakorlásától. Azokban az években általános iskolai tanárként dolgozott. Az 1956-os forradalmat vállaló meggyőződéséért fél évtizedig a német nyelv és a magyar irodalom tanításából élt (1957–1961), a Neue Zeitung munkatársa (1961) és a Pesti Műsor szerkesztőségi tagja is volt.
Ember Mária nem volt főállású író, megélnie mindig az újságírásból, a szerkesztésből kellett, nevéhez kiváló képzőművészeti kritikák és útikönyvek is fűződnek. Első regénye, a Magamnak mesélem 1968-ban, Véletlenek című kisregénye 1971-ben látott napvilágot. Hajtűkanyar című regénye 1974-ben jelent meg, amelyben a szépirodalmat történeti dokumentumokkal szervesítve tulajdonképpen új műfajt teremtett.
Első regénye (Magamnak mesélem; 1968) egy tragikus tévútnak a kezdetéről szól, leányregény, egy nyári táborozás története, kis szerelmekkel, a NÉKOSZ vezetőképző tábora, a lélektelen intézkedések engedelmes végrehajtására. Kevés mű szólt hasonló tisztánlátással a keletkező új korszak, közösség és réteg vonzásáról, veszélyeiről. Ember Mária műveinek alapkonfliktusa az egyén és a közösség, a befogadás és a kitaszítottság kettőssége.
A magyarországi holokauszt-szépirodalom első hírnökeként 1974-ben megjelent és szokatlanul nagy visszhangot kiváltó Hajtűkanyar nyomán – kezdetben egykönyvesként, vagy egytémájú alkotóként említik őt. A történelmet beszéli el, a debreceni zsidó családok kitaszíttatását, lágerbe hurcoltatását és megmenekülését.
Nevezetes mottója, hogy „ő nem a zsidó sors, hanem a magyar történelem elbeszélésére vállalkozott”.
1991-ig a Magyar Nemzet olvasószerkesztőjeként dolgozott.
A Barátság című, Magyarország népei kölcsönös megismerését szolgáló kulturális és közéleti folyóiratot civil kezdeményezésként 1994-ben alapította Mayer Évával
Az 1980-as évek végén az 1953-as Wallenberg koncepciós per nyomán kutatásokat kezdett. A per egyik áldozata Szalai Pál az USA-ból Budapestre látogatott, és felkereste őt. A Magyar Nemzetben megjelent beszélgetés nyomán Ember Mária kutatást folytatott budapesti és moszkvai levéltárakban. Könyve 1992-ben (Ránk akarták kenni, Héttorony Könyvkiadó) dokumentálja az 1953-as koncepciós pert.
Abádszalókon 2004-ben felavatták szobrát, nevét viseli a helyi könyvtár. Az ünnepségen Göncz Árpád író és küzdőtárs, barát emlékezett rá.
2006 májusban emléktáblát kapott Újbudán (XI. ker. Fehérvári út 31.). Születésének 75. évfordulója alkalmából kollégák, barátok, tisztelők a Barátság című folyóirat szervezte irodalmi zenés délutánon a Karinthy Szalonban 2006. április 25-én.
„Messzeringó gyermekkorom világa” : késői találkozás Ember Máriával / Kovács Miklós ; [kiad. Abádszalók Nagyközség Önkormányzata], 2003
2017-ben a Raoul Wallenberg EgyesületEmber Mária-díjat alapított azoknak, „akik munkásságukkal kiemelkedően mutatták be a magyar–zsidó együttélés történetét, a soá tragikus eseményeit a magyar történelem és kultúra részeként jelenítették meg, kiemelten hozzájárultak a rasszizmus elleni küzdelemhez és az emberi jogok érvényesüléséhez.”
Bár festőművésznek készült, apja kívánságára 1853-ban átvette a családi üzlet irányítását, majd 1863-ban bátyja pécsi agyagárugyárát. Miközben a manufaktúrát fejlesztette, végig alkotó művész maradt.
Nagyon fontosnak tartotta új kerámiaanyagok kifejlesztését. Az ő találmánya az ún. porcelánfajansz és az épületdíszítésre alkalmazott fagyálló pirogránit (eredetileg pyrogranit). A Petrik Lajos és Wartha Vince által megalkotott, eozinnak nevezett lüszteres máz technikájának kidolgozásában is közreműködött.
Gyára elsőként alkalmazta az eozinmázat dísztárgyain. 1873-tól bel- és külföldi kiállításokon mindenhol sikert aratott. Kiemelkedő sikere volt 1878-ban, hogy a párizsi világkiállításon elnyerte a nagydíjat (Grand prix), s a francia Becsületrenddel is kitüntették. Később megkapta a Ferenc József-rendet, Pécs városa pedig díszpolgárrá avatta.
Tervezőként ő alkalmazott először neves képzőművészeket (így a korán elhunyt Klein Ármint is). A korszak nagy építészei előszeretettel alkalmazták a Zsolnay-féle épületkerámiát, azaz az épületkülsőkön használható kőcserepeket.”
Gustav Theodor Fechner (1801. április 19. – Lipcse, 1887. november 18.) német fizikus és természetfilozófus. Élete kései éveiben a teljes univerzum lelkiesítését képviselte, és ezáltal a pánpszichizmus (világlélek) világnézet egyik legfontosabb képviselője.
Élete kései éveiben a teljes univerzum lelkiesítését képviselte, és ezáltal a pánpszichizmus (világlélek) világnézet egyik legfontosabb képviselője.
Különböző indiai filozófiákban és a buddhizmusban is találkozunk a pánpszichizmussal (világlélek fogalmával). Ezen elmélet szerint nincsenek individuális lelkek, egyének, hanem minden egy egyetemes egész része. A buddhizmusban sem létezik az individuum, mivel mindent a keletkezésben és az elmúlásban fognak fel. Buddha a saját én lélek létezését is tagadta, minthogy egyetlen maradandó szubsztancia sem létezik. Mindezek ellenére Buddha vallotta az újjászületés tanát, azonban mivel nincs maradandó lelki szubsztancia, nincs individuum, az új élőlény az az előző élőlény tetteiből fog kialakulni, mellyel sem testileg, sem lelkileg nem lesz azonos.
Életútja
A család 1815-ben Gross-Särchenből Drezdába költözött. Fechner ott az evangélikus iskolát látogatta, de másfél év után ezekkel a szavakkal bocsátották el: „El kell hagynia az iskolát, nálunk már semmi újat nem tanulhat.“ Ily módon tizenhat évesen beiratkozott a lipcsei egyetemre mint orvostanhallgató. Fiziológiát hallgatott Ernst Heinrich Webernél és algebrátCarl Brandan Mollweidenél, egyébként messzemenően autodidakta maradt, és Lorenz Oken természetfilozófiájáért lelkesedett. 1819-ben megszerezte a BA , 1823-ban az MA diplomát, majd magándocens lett.
Az orvosi hivatáshoz nem érezte magát elég tehetségesnek, különösen, ahogy saját maga írja, tanulmányai gyakorlati része fosztotta meg teljesen önbizalmától és attól, hogy efelé hajoljon. Annak ellenére, hogy orvosi vizsgáját letette, irodalmi munkákkal kereste kenyerét. 1824-től kezdve lefordította az akkor vezető fizikai és vegyészeti tankönyveket Jean-Baptiste Biot illetve Louis Jacques Thénard szerzőktől. 1828-ban rendkívüli professzorrá nevezték ki. 1833-ban Fechner feleségül vette Clara Volkmannt.
1834-ben a fizika rendes tanára lett a Lipcsei Egyetemen. 1835-ben az újonnan megnyílt Fizikai Intézet igazgatója lett, mely ma már egyike a legrégebbieknek Németországban. 1839-ben egészségi okokból fel kellett adnia fizikaprofesszori állását, mivel kimerítő kísérletei, melyeket a galvanizálás és a fiziológiai optika terén végzett, szembántalmakhoz vezettek, és csaknem megvakult. Ezt követően Fechner a fizika filozófiai megalapozásával foglalkozott. Fechner a szerzője az ismert nyolckötetes Házi lexikonnak (Das Hauslexikon) is, melyet 1834-től adott ki. 1843-ban a természetfilozófia és antropológia professzora lett a Lipcsei Egyetemen. Ezt a tisztségét haláláig megtartotta.
1846-ban Fechner egyik alapítója volt a Lipcsei Királyi Szász Tudományos Társaságnak. Fechner a pszichofizika alapítójának számít, mely az objektum, a fizikai inger és az érzékszervi ingerület (percepció) közti összefüggésekkel foglalkozik. Az 1855-ben megjelent Atomtan című műve az atommisztikát hozzásegítette az áttöréshez.
Az esztétika előiskolája
1876-ban megjelentette az Esztétika előiskolája (Vorschule der Ästhetik) című könyvét, melyre nem csak leírásainak precizitása volt jellemző. Máig kihatóan befolyásolta az esztétikát az empirikus kiindulás, vagyis az egyedi jelenségről az általánosra való (azaz az „alulról induló“, vagyis induktív) következtetés bevezetésével, ahelyett, hogy az általánostól („felülről indulóan“, vagyis deduktívan) haladna az egyedi (különös) felé.
Fechner ily módon a kísérleti esztétikát alapította meg. Arra irányuló kísérlete ugyan, hogy az esztétikai érzékelés általános érvényű törvényét megfogalmazza, sikertelen maradt, azonban egy sor szabályosságot állapított meg, és ezeket alapelvekhez rendelte hozzá. A tetszés az örömérzéssel, a nemtetszés a kedvetlenség érzésével került azonos szintre. Különbséget tesz a „szép“ (mint olyan között, mely pillanatnyilag pozitív örömszerzési hozadékkal jár) valamint a „jó“ között (melynek hosszú távon van pozitív örömszerzési hozadéka). Ily módon egy ház lehet „jó“ (mivel szilárdan építették meg és hosszú éveken át biztos lakhelyet nyújt) és ennek ellenére „csúnya“ (a „szép“ ellentéteként), vagy pedig lehet „szép“ is (mert jó ránézni), de ennek ellenére „rossz“ (mert nem nagyon tartós). Fechner néhány elve:
Az esztétikai küszöb elve
„Valaminek mind az erősséget, mind minőséget illetően figyelemreméltónak kell lennie ahhoz, hogy felé forduljunk.“ A belső és a külső küszöb egymástól függ: Minél magasabb a belső küszöb, annál erősebbnek kell lennie a külső ingernek, hogy észrevehető legyen. A reklámnak vagy nagynak, vagy tartalmát tekintve érdekesnek kell lennie, hogy mellette elhaladva egyáltalán figyelemre méltassam. Minél érdekesebb a tartalom, annál kisebb lehet a felület, és ennek ellenére mégis észrevesszük.
A különbözési küszöb elve
Két inger közt a különbséget, például színek vagy hangok esetén, csak akkor ismerjük fel, ha a különbség a két inger között egy alapértéket, az úgynevezett különbözési küszöböt meghaladja. Megkülönböztethetünk abszolút és relatív különbözési küszöböt, ez a következtetés a Fechner–Weber-féle pszichofizikai törvény része lett.
Az esztétikai segítség elve
Amennyiben tetszést okozó apróságok egybeesnek, akkor az abból eredő tetszésokozás (tetszetősség) nagyobb, mint az egyes részek tetszés-okozása (tetszetőssége). Egy táj például önmagában is szép, de ha még hozzá az idő is szép, továbbá az ember jó társaságban van, egy ízletes étkezés után, akkor a világ „tökéletes“, „rendben van“, tehát az eredmény jobb, mint az egyes helyzetek eredménye önmagában. Azon dolgokat illetően, melyek nemtetszést váltanak ki, ugyanez a szabály érvényes. Ilyen utóbbi helyzetek azonban kevésbé gyakoriak, mivel a nemtetszést kiváltó helyzeteket lehetőség szerint azonnal megszüntetjük, még mielőtt összeadódnának. Előfordulhat, hogy szakadó esőben tönkremegy a kerék, és az ember egy bemutatóra későn érkezik. Az eredő nemtetszés mindenesetre nagyobb, mint amilyet a szituáció egyes elemei önmagukban kiváltanak.
A sokszínűség egységes összekapcsolásának elve
Az embernek veleszületett igénye a változatosság iránti igény. A változásnak azonban valamihez kötődnie kell, azzal egységet kell mutatnia. Minél tovább foglalkozunk egy tárggyal, annál nagyobbnak kell lennie sokszínűségének ahhoz, hogy ne legyen unalmas. Az olyan sokszínűséget, melyből hiányzik az egység, kaotikusnak érezzük. Az egyes részek egymáshoz való viszonya nagyon egyszerű is lehet (mint a körben, ahol minden rész teljesen azonosan egy másik részhez viszonyul), lehet azonban nagyon összetett is. Az azonos forma egyedi (vagy teljes) megszüntetése a legerősebb zavar, egy folt a fehér ruhán megszakítja a teljes fehérséget. A szabályos megszakítás, szabályossága révén, a megszakítás zavaró voltát kiegyenlítheti, vagy pedig meg is haladhatja. Ezért a legtöbb ember az összetett mintákat előnyben részesíti az üres felületekkel szemben. Minél változatosabb egy dolog, annál erősebb lesz az esztétikai érzés, feltéve, ha egységet fogunk fel. Amennyiben az egység hiányzik, káoszt látunk, amiben nem igazodunk ki. Minél nagyobb a szellemi képesség arra, hogy komplex dolgokat érzékeljünk és dolgozzunk fel, annál jobban vágyakozunk ezekre, és annál gyorsabban lép fel az unalom érzése az egyszerű alakzatoknál, képmásoknál.
Az ellentmondás nélküliség, összhang vagy igazság elve
Amennyiben összhangot érzünk, akkor az mindig a tetszés (öröm) értelmében történik, az ellentmondás mindig nemtetszés értelmű. Az ellentmondás azonban nem azt jelenti, hogy itt valami fekete és máshol fehér, hanem azt, hogy (hibás) végkövetkeztetés miatt valami egyszerre fekete és ugyanakkor fehér. A tetszés annál nagyobb, minél meglepőbb módon jön létre az összhang, illetve minél inkább számítottunk ellentmondásra. Belső igazságnak az elképzelések olyan összefüggő körét nevezzük, melyekben nem lelhető fel ellentmondás.
A külső igazság olyan elképzelés, mely a felfogott, érzékelt valósággal nem áll ellentétben. Belső igazságnak az igazságok olyan összefüggő körét nevezzük, melyekben nem lelhető fel ellentmondás. Az igazság mindig tetszés (öröm) értelmű, mert éppúgy „szép“ mint ahogyan „jó“ is.
Az esztétikai asszociáció elve
„Egy narancsot szebbnek találunk, mint egy hasonlónak befestett fagolyót“ – így indokolja Fechner az esztétikai asszociáció elvét.
A fizikai szem talán a hasonlóságot fogja fel, azonban a lelki szemünk a narancsban többet lát, a frissítő ízt, de még a származás helyét, és a származási helyre és kultúrájára vonatkozó elképzeléseit (nap, napfény, tenger, nyaralás, szívélyes emberek stb.). Az, amit a fizikai szem felfog (a közvetlen benyomás) mindeközben összhangban is lehet, de ellentétben is állhat a asszociáltakkal. Minél idősebb és tapasztaltabb egy ember, annál inkább afelé hajlik, hogy az emlékek (asszociációk) a tulajdonképpeni tapasztalatokra rakódjanak. A fiatal emberek ezzel szemben sokkal inkább befolyásolhatóak.
A már összegyűjtött tapasztalatok asszociációs szempontból is elvárásokat támasztanak az új dolgokkal szemben. Amennyiben ezek az elvárások teljesülnek, az összhang érzése jön létre. Amennyiben az elvárások nem teljesülnek, akkor nemtetszést érzünk.
Az „érzések“ gyors, tudatlan asszociációk, melyeknél a tapasztalat az emlékezetből már eltűnt, azonban az asszociált érzés eredménye megmaradt.
Közvetlen tényezők és asszociatív tényezők
Fechner szerint az esztétikai érzés számára egyaránt alapvetően fontosak mind a közvetlen tényezők (a képzőművészetben tehát a szín, a világosság, az arányok, stb.), mind pedig az asszociatív tényezők (a képek tartalma, illetve jelentése).
Különböző kísérleteket végeztek el ettől az időtől kezdve, hogy tisztázzák az összefüggéseket az egység és sokféleség, ill. a rend és az összetettség között. Az új kísérletek ezeket a viszonyokat a képzőművészeten és a zenében vizsgálják.
Így például Dietrich Dörner az esztétikai érzést a „redukció és meghatározatlanság“ alapvető szükségletén keresztül vizsgálja.
Munkásságának fő eredményei
Modern, egzakt kutatásokat végzett természettudományos munkái mellett a filozófia területén is (Gedanke der Beseelung des Alls), valamint az esztétika pszichológiai megalapozásában (Vorschule der Ästhetik, 1876).
Matematikai formulák alkalmazásával támasztotta alá objektív módon Ernst Heinrich Weber elképzeléseit, így méltán tekinthetjük őt is a kísérleti lélektan egyik megalapítójának. Az érzékelés és az azt felidéző inger közötti összefüggést tanulmányozva bukkant rá a megoldásra, mely szerint minél erősebb az érzékelést kiváltó inger, annál nagyobbnak kell lennie az inger növekedésének, hogy az érzékelés változása észrevehető legyen. Fechner ezzel a felismeréssel véget vetett a spekulatív elgondolásoknak és bevezette mérést.
Kötetei
Kötetei fellelhetők a német közkönyvtárakban, a magyar közkönyvtárakban is Fechner számos eredeti német nyelvű kötete áll az érdeklődők rendelkezésére.
Méltatás
1873-ban Fechner az orvostudományok díszdoktora címet kapta meg. 1884-ben Lipcse tiszteletbeli polgára lett. 1897-ben emlékművet állítottak tiszteletére Lipcsében. 1900-tól Lipcse Gohlis városrészében utcát neveztek el róla (Fechnerstraße), hasonló utcanevek vannak Drezda-Kaditzban és Berlin-Wilmersdorfban.
Lakóházán emléktábla található. 1990-ben Lipcsében megalapították a Gustav Theodor Fechner Társaságot, mely Fechner életével és munkásságával foglalkozik.
1982 és 1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított. 1990-ben megkapta a Cable ACE-t, (az Amerikai Operatőrök Szövetségének televíziós díja) Legjobb Operatőr díját a „The Josephine Baker Story” című HBO produkcióért. Jelölték még az ACE díjára a „Max and Helen” és a „Red King, White King” című munkájáért. Az Emmy-díj nyertes Raszputyin című filmnek is ő volt az operatőre, és az A gyilkosok köztünk vannak (Murderers Among us: The Simon Wiesenthal Story) című film fényképezéséért egy másik ACE-díjjal jutalmazták. 2008. szeptember 25. és október 5. között nemzetközi filmfesztivált rendeztek Reykjavíkban (Izland). Az esemény fődíjáért, az Arany Lunda díjért Ragályi Elemér Nincs kegyelem című filmje is indult.
„Tanítványai között tudhatta Arany János unokáját, Széll Piroskát. Teleki Blanka nővérének, De Gerandó-nénak közbenjárásával Lajos Fülöp francia király unokájának nevelőjéül is meghívták.
Házukban gyakran megfordultak a kor szellemi vezetői, például Fáy András, Kazinczy Ferenc, Garay János, Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc. Katona József lakott is náluk egy ideig, itt írta meg a Bánk bánt. De gyakori vendég volt házuknál Virág Benedek is, aki a család otthonát csak Karacs Tusculánumnak nevezte. A szülők bátorították lányuk tanulását, bár ez elsősorban önképzést jelentett.
A protestáns népiskolai (a Kálvin téri református iskolában) képzésen kívül egyéb, felsőfokú képzésben nem részesült, de mégis nagy műveltségre tett szert, köszönhetően szüleinek és baráti körüknek. Édesanyjától a műveltségen kívül gyakorlati tudást is kapott; megtanult fehérneműt varrni, később pedig a selyemhajfodrok készítésének mesterségét.
Első írása, egy találós kérdés, 1823-ban jelent meg a Hasznos mulatságok című lapban. 1824 októberétől tíz hónapon keresztül a bécsi Márton József professzor családjának vendégszeretetét élvezte. 1828-ban a nyarat Mezőtúron tölti lelkész barátjánál, Szabó Pálnál. Itt ismerkedik meg az ott káplánkodó Jakab Istvánnal; szerelmük beteljesületlen maradt, de életük végéig jó barátok maradtak.
Első novellája 1833-ban jelent meg Mátray Gábor Vajda Péter és Jankovich Miklós buzdítására a Regélő című lapban. Ezt követően folyamatosan publikált verseket, műfordításokat, pedagógiai és politikai jellegű cikkeket egyaránt a Rajzolatok, Életképek és Honderű című lapokban.
Az 1838-as árvíz megrendítette a család anyagi helyzetét, ugyanebben az évben halt meg édesapja és két testvére (Ferenc és Árpád) is. Édesapja halála után házvezetőnői állást vállalt Máramarosszigeten, Kállay István és neje, Blaskovich Amália háztartásában. Ebben az időben egyre kevesebbet ír, és inkább tudományos, mint szépirodalmi munkái jelennek meg. Egyik ilyen írása az Életképek című lapban jelent meg, és a nőnevelés kérdésével foglalkozott. Az írással nagy feltűnést keltett és egyszerre több helyre is hívták nevelőnőnek.
A miskolci református nőnevelő intézet 1846. szeptember 8-án nyílt meg elsőként az ilyen intézetek közül hazánkban, ahol nem csak nemesi származású, hanem polgári lányok is tanulhattak, és évente hat szegényebb sorsú diák ingyen tanulhatott. Karacs Teréz elvállalta az igazgatónői kinevezést. Munkáját két férfi és két nő kolléga segítette. Az indulás nem volt könnyű; sok felszerelés hiányzott, ezért hozománya egy részét is feláldozta a nemes cél érdekében.
A szabadságharc alatt tanítványaival fehérneműket varrt a honvédeknek és gyűjtést rendezett a lakosság körében. Miskolci évei alatt 800-nál több leányt tanított.
Karacs Teréz egyetlen nőként részt vett az 1848. július 20–a és 24-e között megtartott tanügyi kongresszuson, amely a kor gyakorlatával ellentétben azt írta elő, hogy a tanítók és a tanítónők egyenlő javadalmazásban részesüljenek.
Tizenhárom Miskolcon töltött év után Kolozsvárra távozott, hogy ott vegye át a belvárosi elemi és felsőbb leányiskola igazgatását. Három év működés után 1862-ben lemondott anyagi nehézségek miatt, de a szülők kérésének engedve még egy évig maradt a városban, saját erejéből működtetve egy magánnevelő intézetet. Kolozsvári évei alatt 460 tanítványa volt. 1863-tól Teleki Miksa lányainak nevelőnője volt Kendilónán, majd 1865 és 1877 között magántanárként dolgozott Pesten, nyelvet, történelmet és földrajzot tanítva. 1866-ban beválasztották a pesti református nőegylet bizottságába.
1877-től a kiskunhalasi református Felsőbb Leányiskola tanára volt, hol két unokahúga nevelőnőként dolgozott. Ebben az évben újra tollat ragadott, és 31 év kihagyás után újra cikket jelentetett meg a fővárosi lapokban. Az apropót az adta, hogy Virág Benedek háza falán emléktáblát akartak elhelyezni, de vita támadt a halála időpontja felett. Ő személyes emlékeire hagyatkozva írta meg álláspontját. Ezután hasonló visszaemlékezéseket adott közre, többek között Fáy András, Vajda Péter, Döbrentei Gábor, Kalmár István vagy Táncsics Mihályról.
Betegsége miatt (bal karja lebénult) 1885-ben Békésre költözött unokaöccséhez, Környey Lajos ügyvédhez. 80. születésnapját Budapesten, országos ünnepségek közepette rendezték meg. Élete utolsó évét csaknem teljesen ágyban töltötte, 1892-ben halt meg, a békési temetőben nyugszik.
Az 1840-es évek közepétől tartott fenn barátságot Leövey Klárával, aki bemutatta Teleki Blankának.
Maidenheadben nőtt fel, itt is végezte a gimnáziumot, majd a Jesus College-ba járt egyetemre Cambridge-ben. Legismertebb regényei a Pop, csajok satöbbi (High Fidelity), az Egy fiúról (About a Boy) és a Fociláz (Fever Pitch). Művei többnyire a zenéről, a sportokról, az emberi kapcsolatokról és természetről, valamint a fiatalságról szólnak.
Életpályája
Hornby első kiadott munkája az 1992-es Fociláz volt, mely egy önéletrajzi ihletésű könyv az író az Arsenallal kapcsolatos fanatikus szurkolói élményeiről. Ezért a művéért Hornby még ebben megkapta az Év legjobb sportkönyvének járó díjat Nagy Britanniában. A könyvből később filmet is forgattak az Egyesült Királyságban, majd a filmnek újrafeldolgozása készült az USA-ban, amelyben Jimmy Fallon rajong hasonló lelkesedéssel a Boston Red Sox-ért. A könyv sikerén felbuzdulva, Hornby cikkeket kezdett írni, melyeket a Sunday Times, Time Out és a Times Literary Supplement közölt az irodalmi rovatában, ezt követően zenei kritikákat írt a The New Yorkernek.
Második könyve, egyben első regénye a Pop, csajok satöbbi 1995-ben jelent meg. A regény egy zenemániás lemezboltos fiúról és tönkre ment kapcsolatairól szól. A műből szintén készült film, amelyet 2000-ben mutattak be a mozik, a főszerepet John Cusack játszotta, és a film mindenhol hatalmas kasszasiker lett. 2006-ban egy Broadwaymusical is készült a történetből, amelyet a mai napig telt házas előadásokkal játszanak.
Harmadik regényét az Egy fiúrólt 1998-ban adták ki. Két „fiú” – Marcus, a csonka családban nevelkedő, apaképet kereső kamasz és a 30-as évei közepén járó éretlen, énközpontú Will Freeman kapcsolatának alakulásáról szól a történet. Filmváltozatát 2002-ben mutatták be a főszerepekben Hugh Granttal és Nicholas Houlttal. 1999-ben Hornby átvehette az E. M. Forster díjat az Amerikai Művészeti és Írói Akadémián.
Hogy legyünk jók? című regénye 2001-ben jelent meg. A női főszereplőnő felfedezi korunk megújult erkölcseit, megromlott morálját, a házasságot és a szülőség nehézségeit. Ez a műve elnyerte WH Smith Award irodalmi díját 2002-ben. A pénz egy részét következő könyvének kiadására költötte. A Beszélgetés az angyallal bevételét jótékony célokra fordította, és egy autista gyerekekkel foglalkozó alapítványnak ajánlotta fel, ezzel a rendellenességgel született Hornby kisfia is. A könyv, amelynek szerkesztője volt, 12 novellát tartalmaz barátai írásaiból, míg ő maga egy novellával járult hozzá „CiciKrisztus” címmel. 2003-ban Hornby összegyűjtötte néhány régebbi zene kritikáját és felállította személyes toplistáját a legnagyszerűbb dalokból a bennük lévő érzelmi rezonancia alapján 31 dal címen. Még 2003-ban Hornby elnyerte a London díjat is, az irodalmi elismerést az írótársak ítélték neki oda.
Számtalan esszét írt a modern kultúráról, de kiváltképp a zenéről. Rovatot is vezetett a The Believer magazinban „Stuff I’ve Been Reading” címmel, itt főleg saját könyvélményeiről írt 2008 szeptemberéig. Cikkeiből több válogatást is kiadott, úgy mint a The Polysyllabic Spree (2004), Housekeeping vs. The Dirt (2006), és a Shakespeare Wrote for Money (2008). Magyarországon a 2008-ban jelent meg az író tollából egy válogatás a Vájtfülűek brancsa címen.
Hornby Hosszú út lefelé című regénye 2005-ben jelent meg, és jelölve volt a Whitbread Novel díjra. Szerkesztett továbbá két sport antológiát: My favourite year és The Picador Book of Sports Writing címmel.
2007. október 16-án jelent meg Hornby Betoncsók című regénye. Ez az első könyve, amelyik elnyerte a Legjobb tinédzsereknek való könyvnek járó díjat. A főszereplő egy 15 éves gördeszkás, Sam, akinek élete gyökeresen megváltozik, miután a barátnője terhes lesz.
Hornby legújabb regénye nem sokkal a világpremier után, 2009 őszén jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában, A Meztelen Juliet címmel. Témájában és hangulatában első regényéhez, a Pop, csajok satöbbihez hasonlítható. Egy 80-as évekbeli rock sztárról szól, aki kénytelen feladni elszigeteltségét, mikor újra kiadják legnépszerűbb albumát és kapcsolatba kerül legszenvedélyesebb rajongóival.
Idézetek
Mi van akkor, ha a humorérzék olyasmi, mint a haj, és egy csomó férfi elveszti, ahogy öregszik? (Hogy legyünk jók?M. Nagy Miklós fordítása)
„Fő kutatási területe az anatómia, azon belül is a csontok, porcok és ízületek morfológia (anatómia), szövettani (hisztológia) és fejlődéstani (ontogénia) vizsgálata volt.
Pályája elején a kötőszöveti rostok egyes fizikai tulajdonságaira kereste a választ a sejtszintű szerveződés vizsgálatával. Később a csontfejlődésnek, azaz a csontképző sejtek szerepének, a csontszövetekké alakuló kötőszövetek, porcszövetek fejlődési mechanizmusának tanulmányozása során felismerte a primer angiogén csontfejlődés jelenségét, azaz az erek körüli mesenchimasejtekben az egyedfejlődés során megjelenő csontképzőket. Szöveti fiziológiai vizsgálatai során meghatározta a kallusz (csontforradás során fellépő hegszerű szövetszaporulat) képződését, a csontfejlődés, illetve a támasztószövetek alaktani szempontból elkülöníthető megjelenési formáit, amelyek kialakulásában, fejlődésében és regenerációjában döntő szerepet tulajdonított a külső, környezeti hatásoknak. Tudományos eredményei az ortopédiai és reumatológiai terápiás eljárások fejlődéséhez is hozzájárultak.
Az 1960-as évektől az anatómiai és biokémiai vizsgálati módszerek ötvözésével főként a szöveti szintű anyagcsere-folyamatokkal foglalkozott (pl. szöveti légzés, mukopoliszacharid-képződés, csont-, ízület- és porckorongbetegségek patogenezise).
Kutatásaival és kora biológiai szemléletét meghaladó tudományos kérdésfeltevéseivel iskolát teremtett a magyarországi hisztológiában, az általa vezetett intézményt nemzetközileg is elismert csont- és porcszövettani kutatóhellyé fejlesztette. Magyarországon és külföldön megjelent monográfiái mellett mintegy másfél száz tanulmányt írt.
Több külföldi intézmény is tagjai sorába hívta. Így 1955-ben a német Anatómiai Társaság (Anatomische Gesellschaft), 1958-ban a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia, 1967-ben a milánói Lombardiai Orvosi Akadémia (Accademia medica lombarda, levelező tag) és a Párizsi Anatómiai Társaság (Société anatomique de Paris), 1983-ban pedig az Európai Csont- és Porcszövettani Társaság (tiszteleti) tagja lett.
Tiszteletére 1992-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetem (ma Debreceni Egyetem) Krompecher István-emlékérmet alapított, amelyet kétévente osztanak ki a felsőfokú orvosképzésben nyújtott kimagasló oktatói tevékenység elismeréseként.” (Wikipedia)
„ SZENT LAJOS KIRÁLY HÍDJA (The Bridge of San Luis Rey) (1927)
A történet a 18. századi Peruban játszódik: öt utazó alatt leszakad egy, még az inkák által megépített függőhíd. Az emberek a szakadékba zuhannak, a balesetet nem élik túl. Egy Juníper nevű tudós szerzetes megkísérli összerakni az áldozatok élettörténetét, kutatva bennük az isteni gondviselés okait – elvégre a hídnak védőszentje is volt, Franciaországi Szent Lajos király személyében. Amikor azonban Juníper elkészül könyvével, az inkvizíció a gondolkodó barátot eretneknek bélyegzi, és könyvével együtt elégeti. Filozófiai szempontból a regény a végzetesség problémáját vizsgálja: miért is történnek szerencsétlenségek olyan emberekkel, akik nem érdemlik meg, akik tulajdonképpen ártatlanok. (Valójában szükségszerű és véletlen kérdését feszegeti. vj)
A különben rövid könyv sikere abban rejlik, hogy itt is, mint legtöbb munkájában, Wilder egyetemes témát dolgoz fel: ilyen és hasonló tragédia az idők kezdete óta bárkivel megtörténhet, tehát ebben az értelemben a mindennapi ember egyetemes lénnyé emelkedik. 1928-ban a mű az író számára meghozta a Pulitzer-díjat. A történetet háromszor is filmre vitték – 1929, 1944 és 2004-ben –, különösebb siker nélkül, valószínűleg az inkább könyvbe való filozófiai mondanivalója miatt.
