„Egyszer mégis az írók csinálnak majd harminc országból Európát, az írók, a lélek aggályos kalandorai, az összes fináncok ellenére. Nehéz lesz!” (M.S.)
„„Most, amikor sötétedni kezd a drága táj fölött, mely második hazám volt, s melynek földrajzi neve Európa: behunyom szemem, hogy jobban lássam egy pillanatra, s nem akarom elhinni, hogy ez a búcsú. Nem akarom elhinni, mert láttam, nem is olyan régen, tegnap vagy tegnapelőtt, amint éppen ocsúdott a háború aléltságából, székesegyházain még javították avatott kezek a roncsolt díszeket és remekműveket, a kórházakban még gyógyították a rokkantakat és sebesülteket; nem akarom elhinni, mert hallom még az államférfiak, politikusok, írók, papok, népszónokok fogadkozásait, amint hitet tesznek a tömegsírok fölött, hogy soha többé.” Majd a cikket így fejezi be: „…s amíg élek és szólalni tudok, hinni akarom, hogy az értelem és a szolidaritás ereje hatalmasabb, mint az ösztönök rémuralma.” (1939.)
„Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.
Felmenői eredetileg polgári származású cipszerek voltak. […]Márai Sándor édesapja, dr. nemes Grosschmid Géza (1872–1934) királyi közjegyző, a kassai jogászkamara elnöke, majd a trianoni békeszerződés után a csehszlovákiai Országos Magyar Keresztényszocialista Párt szenátora, édesanyja Ratkovszky Margit (1874–1964) volt. A Grosschmid család nemzedékeken keresztül őrzője volt az elit polgári értékrendnek, így természetes volt, hogy gyermekeiket is e szellemben neveljék.
Márai Sándornak három testvére volt: Kató, Géza és Gábor. Öccse Radványi Géza néven vált világhírű filmrendezővé.
Szülei nagy gondot fordítottak arra, hogy a gyermek megkapja a megfelelő polgári neveltetést: hat- és kilencéves kora között házitanító járt hozzá, harmadiktól pedig a Jászóvári Premontrei Kanonok Kassai Főgimnáziumában tanult. Az intézményt a jezsuita rend alapította, az oktatás magyar nyelven folyt. A gimnáziumot az 1913–14-es tanévben el kellett hagynia; ennek az lehetett az oka, hogy tizennégy évesen egyszer elszökött hazulról. Ezután családja úgy döntött, hogy intézetbe adják Budára, a Budapesti Királyi Egyetemi Katolikus Gimnáziumba. Az új iskolára úgy emlékezett vissza mint egy katonai neveldére; a szigorú szabályokat nem jól tűrte, így egy évvel később már újra Kassán volt. A VII. osztályt két helyen végezte: a kassai gimnáziumban és az Eperjesi Katolikus Főgimnáziumban. Utóbbiban érettségizett, 1917-ben.
Az iskolaváltásoknak két oka lehetett: egyrészt a premontreiek nem tűrték kihívó, bohém stílusú öltözködését, másrészt ellenezték, hogy a növendékek önállóan publikáljanak. Ennek ellenére már fiatalon pályázatokat küldött be álnéven különböző napilapokba. A családi szájhagyomány szerint azért volt szüksége álnévre, hogy a művészi irányú pályaválasztással „ne hozzon szégyent” a Grosschmid névre. A fiatal fiú írói ambícióit nem nagyon támogatta családja. Ezzel ő is tisztában volt, mint ahogyan azzal is, hogy tehetséges […]
1918 őszén Budapestre költözött. Tanulmányait az egyetem jogi karán kezdte, majd átiratkozott a bölcsészkarra. Ebben az évben jelent meg elsőként Emlékkönyv című, nagy sikerű verseskötete. A könyv Kosztolányi Dezsőnek is tetszett, aki véleményét a Pesti Naplóban írta meg.
Pesten Márai bohém, költekező életet élt, rendszeresen járt mulatókba és kabarékba. Mesterével, Krúdy Gyulával is többször találkozott. Csatlakozott a kommunistákhoz, a „Kommunista írók aktivista és nemzetellenes csoportjának” alapítója lett. 1919-ben a Tanácsköztársaság lelkes támogatója volt és újságíróként tevékenykedett: többek között a Vörös Lobogó című lapban éltette a kommünt, riportokat készített, könyvekről írt kritikát, és publikálta szépirodalmi műveit.
A Tanácsköztársaság bukása után családja biztonságosabbnak látta, ha elhagyja az országot, így Lipcsében folytatta tanulmányait. Októbertől az Institut für Zeitungskunde hallgatója lett. Onnan Frankfurt am Mainba, majd Berlinbe ment, 1920-ban. Itt még tanult egy ideig, de a tizedik félév után teljesen feladta tanulmányait, és több újság állandó munkatársa lett. Többek között a Frankfurter Zeitung című lapba írt.
Ekkor már ismerte későbbi feleségét, Matzner Ilonát (Lolát), aki több mint hat évtizeden át, az asszony haláláig hű társa maradt.
Ezekben az években Máraiból igazi világpolgár lett: sokat utazott, olvasott, tájékozódott, és ezekből merítette írásainak témáját. Tehetségét külföldön is hamar felismerték, így nemcsak Németországban, hanem Prágában, valamint itthon a Kassai Naplóban, a (rivális) Kassai Újságban és Az Újságban is jelentek meg írásai. Sokszínűségének, széles körű ismereteinek köszönhetően őt kérték fel arra, hogy fordítsa le Schnitzler a Szavak komédiája című művét, 1920-ban, majd Franz Kafka egyik elbeszélését, 1921-ben, amit több más fordítása követett. Németországban 1923-ig élt. Annak ellenére, hogy külföldi tartózkodása alatt sikeres újságíróvá vált, ezekre az évekre keserű szájízzel tekintett vissza. Úgy érezte, hogy Berlinben nagyon sokan kihasználták.
Lolával 1923. április 17-én kötöttek házasságot Budapesten. Csak polgári szertartás volt, mivel Márai római katolikus, Lola pedig izraelita vallású volt. Márai ekkor mint egyetemi hallgató az Egyetem u. 7. szám alatt lakott. Hogy meg tudja védeni feleségét az antiszemitizmustól, megkérte, hogy térjen át a római katolikus vallásra. 1936. november 24-én püspöki engedéllyel keresztelték meg a felsősegesdi (a mai Segesd része) templomban. Az asszony a Mária Julianna Cecília keresztnevet kapta. A plébánia esketési anyakönyve 72. oldalának 33. bejegyzése szerint ugyanakkor megtartották egyházi esküvőjüket is.
1923-ban Párizsba utaztak. Ottlétüket eredetileg három hétre tervezték, de végül hat év lett belőle. Párizst nagyon megszerették, de ennek ellenére mindvégig idegennek érezték ott magukat. Két évvel később a Közel-Keletre utazott, három hónapra. Élményeit Istenek nyomában című írásában összegezte, 1927-ben, amely a Kelet kultúráját és gondolkodásmódját mutatta be.
1928-ban feleségével visszaköltöztek Budapestre, a budai Mikó utcába. A Krisztinaváros akkoriban komoly irodalmi negyednek számított. (Szomszédai közé tartozott Kosztolányi Dezső is.) Ebben az évben adták ki Bébi vagy az első szerelem című regényét.
Márai legtermékenyebb írói korszaka 1930 és 1942 közé tehető. 1930-ban Dormándi Lászlóval közösen szerkesztette az 1914–1930 című képeskönyvet, amely több országban is megjelent. Szintén ebben az évben adta ki Zendülők című művét, amely a kor kamaszainak világát, az első világháború utáni lelkiállapotot és világszemléletet mutatta be.
1931-ben megjelent az Idegen emberek, amelyben német- és franciaországi élményeit dolgozta fel. A könyvben így írt az idegenség érzetéről: „Évek múltak el, s még mindig nem csomagoltunk ki egészen…” […]
Márai Sándor idővel korának egyik legnépszerűbb és legelismertebb írójává vált – nevével ekkortájt egyre többet lehetett találkozni a közéletben is. Többedmagával ő is aláírta a genfi Világbéke Kongresszusra szánt levelet, tagja volt a Magyar PEN Clubnak, felolvasásokat tartott a Magyar Rádióban, és rendszeresen írt a Nyugat című folyóiratba.
1934-ben alkotta meg egyik legmaradandóbb művét, az Egy polgár vallomásait, amely főleg önéletrajzi elemekből állt. A mű második kötete 1935-ben készült el. „Új könyvemben az irodalom mostohagyermekének alakját kívántam ugyanilyen lelkiismeretes objektivitással megrögzíteni, a polgárét, amelyet a modern irodalom jóformán még annyira sem tud komolyan venni, mint mondjuk a francia bohózatok írói a felszarvazott férjet…” – nyilatkozta az első kötet megjelenésekor. E műve tulajdonképpen a polgárság kritikája és újraálmodása volt.
Amikor 1935 januárjában a világhírű író, Thomas Mann ellátogatott Budapestre, Márai volt az egyik, aki az írót a budai Várban kalauzolta, ezen kívül vezércikkben üdvözölte nagy „kollégáját”.
Az év augusztusában és szeptemberében Lolával Londonban tartózkodtak. Ottani élményeit később a Napnyugati őrjáratban foglalta össze.
1936-ban Kabala címmel cikkgyűjteményt jelentetett meg; a műbe elsősorban filozofikus publikációit válogatta be, csakúgy, mint később a Napnyugati őrjáratban. A könyv többek között az írók szerepét firtatta. (Ez a téma – egyébként – Márait élete végéig elkísérte.)
Hogy íróként eleget tegyen az „Európaegyesítésnek”, tagja lett a La Fontaine Társaságnak, amelynek elsődleges célja a különböző nemzetek szellemi együttműködésének elősegítése volt. Otthagyta az Újság című lapot, és a kor legrangosabb napilapjának, a Pesti Hírlapnak lett a munkatársa, ahol a Vasárnapi Krónikát és a Tegnap és Ma rovatokat szerkesztette, 1944-ig.
1937-ben A Féltékenyek című kétkötetes művével folytatta termékeny írói pályáját. A könyvben továbbfűzte a Zendülőkben szereplő Garrenek családtörténetét. Februárban megválasztották a Kisfaludy Társaság tagjává.
1938 őszén nagy öröm érte, amikor a Felvidék egy részét (Kassával együtt) az első bécsi döntés értelmében visszacsatolták Magyarországhoz. A magyar csapatokkal, lapja tudósítójaként, visszatért szülőföldjére.
Az óriási örömöt hatalmas tragédia követte: 1939. február 28-án fia született, Kristóf Géza Gábor, néhány héttel születése után azonban a gyerek vérzékenységben meghalt. Ez Márait mélyen megviselte, állítólag hónapokig meg sem szólalt ezután. Később az Egy kisgyermek halálára című versében próbált gyászával szembenézni. Nevét hivatalosan abban az évben magyarosíttatta.
1940-ben adta ki az úgynevezett Krúdy-regényt Szindbád hazamegy címmel. Ez a könyv igazi stílusbravúr volt, olyan, mintha maga Krúdy Gyula maga írta volna. Ezzel a művel mesterének állított örök emléket. A könyvben egy vágyott világ, a régi Magyarország elevenedik meg, amely már csak az emlékekben élt.
[…]
Következő műve a Kassai őrjárat 1941-ben jelent meg. „A háborús felelősség kérdését akarom benne megfejteni, mélyebb alapokhoz nyúlva a szokásosnál. Ez a munka mintegy folytatása lesz a Napnyugati őrjárat című könyvemnek” – mondta. „A polgár és a polgári rend az emberi együttélés egyik legértékesebb, leghasznosabb, magasrendű terméke, mindaddig, amíg alkotó és hősies. A papucsos polgár, aki rádiót hallgat, szidja az adókat és a prolikat, nem eszménye senkinek […] Az igazság annyi, hogy az írók nem mondták ki a válságos pillanatban megfelelő erővel a varázsszavakat […] Az író a mérték.”
Mágia című novelláskötetében ars poeticáját adta közre: „…Felfedeztem, hogy az írás mágia. […] Nem hibbantam meg. […] Keverék szóból, álomból, jelképből, érzésből, keverék, bűvös jegyek egyvelege, melynek visszaható ereje van az életre, éppen úgy, ahogy az életnek szóalkotó, jelkép-elevenítő ereje is van.”
Az év folyamán viharos, házasságon kívüli szerelmi kapcsolatot folytatott Mezey Mária színésznővel.
1942 Márai egyik legtermékenyebb éve volt: megjelent az Ég és Föld epigramma-gyűjteménye, a Röpirat a nemzetnevelés ügyében című esszéje, amely akkoriban nagy port vert fel, s miatta rengeteg támadás érte. Sokak szerint az írás a tömegek manipulálhatóságáról szól, de a háború utáni nevelési feladatokat is megpróbálta felvázolni: „Európa legjobb szellemeinek meggyőződése, hogy a bolsevizmus nem lehet az occidentális tömegek életformája” – írta. „A magyarságnak meg kell vizsgálnia igazi helyzetét a népek között, meg kell mérni erejét.” Az esszé megjelenése után politikai és pedagógiai szinten egyaránt támadták. Kodolányi János is erősen bírálta az írást. Visszavágásként Márai azt bizonygatta, hogy Kodolányi – népi íróként – híján volt az „eredendő esztétikai tudásnak”, és így nem tudta hitelesen megítélni a művet.
[…]
Májusban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Novemberben részt vett egy írókonferencián, Lillafüreden, aminek célja az volt, hogy megvitassák az írók feladatát a háború alatt. Márai élete végéig vallotta, hogy az íróknak kulturális küldetésük van a Földön. E korszak regényei és színművei rendkívül népszerűvé, és elismertté tették Márai Sándort, itthon és külföldön egyaránt. Erre a sikersorozatra 1943-ban egy súlyos ideggyulladás vetett árnyékot, amely több hónapra ágyba kényszerítette. Ennek ellenére folytatta írói munkáját.
[…]
A német csapatok 1944 tavaszán megszállták az országot. Feleségével március 23-án elhagyták Pestet és Leányfalura költöztek. Naplójában a következőket írta: „Mintha március tizenkilencedikén eltört volna bennem valami. Nem hallom a hangom; mint amikor egy hangszer megsiketül; azt mondják, fából készült hangszerekkel megesik ilyesmi.” Leányfalura magukkal vitték Lola húgát, Jacquline-t, és annak két gyermekét, Ivánt és Ágit. Itt találkozott először Babócsay Jánoskával, később örökbe fogadott fiával is. […] Néhány hét után Losoncra mentek, valószínűleg azért, hogy megpróbálják Lola apját kiszabadítani a kassai gettóból. Tervük nem sikerült: „X-et deportálták Lengyelországba.” – írta.Többen felajánlották Márainak, hogy kijuttatják az országból, azonban ezeket az ajánlatokat rendre visszautasította.
A nehézségek ellenére folytatta az írói munkát. A szövetséges bombázások alatt lakása gyakorlatilag teljesen elpusztult, ezért családjával a II. kerületbe költözött, itt laktak egészen 1948 augusztusáig.
A háború által elszenvedett csapások idején Márai számára a líra volt a menekülés, az önkifejezés legjobb eszköze: Egy kisgyermek halálára című versében fia elvesztését siratta meg, a Halotti beszédet az emigrációs létről, a Mennyből az angyalt pedig 1956-ról írta.
Az ország helyzetét nem látta tragikusnak a világháború után, azonban érezte, „új rend” fog kialakulni az országban. Első naplójában a függetlenség elvesztésének gondolata fogalmazódik meg benne: „Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy Budapest, a városok pusztulnak, s az ország nemzeti léte kérdéses, ha az oroszok nem megegyezéses alapon érkeznek, hanem a fegyver jogán, mint győztesek egy hadszíntérre…” Ugyanebben a művében írja le, hogy nem hisz az új világban, az új rendben, mert valami megszűnt és ebben már nem tud élni: „…elmenni innen, mihelyst lehet. Ha élek még, ha lesz erőm és módom elmenni innen. Magyarul írni, odakünn is, a magyarság neveléséért dolgozni. De elmenni innen. Nem titkolom: megsértettek.”
Ezek a gondolatok valószínűleg a zsidósággal történt tragédia, a nemzet erkölcsi válsága, valamint a szovjet ideológia és kultúra hatására születtek. Úgy gondolhatta, hogy a kibontakozó szovjet elnyomás alatt nem létezhet igazi magyar irodalom: „A magyar irodalom nagy volt, nagyobb volt, mint a nemzet.”
Még az ország elhagyása előtt megfogalmazta az otthontalanság gondolatát 1945–57-es Naplójában: „Minden háború után vannak témák, melyek élnek, sarjadzanak a levegőben […] Most ilyesféle személyfölötti, általános téma lesz az európai irodalomban az otthontalanság.”
Az 1945-ös év folyamán viharos, házasságon kívüli szerelmi kapcsolatot folytatott Tolnay Klári színésznővel.
1948-ban döntő lépésre szánta el magát a Márai család: augusztus 31-én elhagyták az országot. A Keleti pályaudvarra senki sem kísérte ki őket. Választásán több évet töprengett. Útjuk előtt Jánoskát örökbe fogadták.
Először Svájcba mentek, egy értelmiségi találkozó végett, de 7 hét után Olaszországban, a campaniai Posillipóban (Nápoly elővárosa) telepedtek le. Naplójában megemlíti, hogy a hely teljesen olyan, mint a Rózsadomb. Minden fontos budapesti helyszínnek (pl.: a Margit-szigetnek és a Lukács fürdőnek) megpróbálták megkeresni az ottani megfelelőjét. Az írást továbbra sem hagyta abba; 1949-ben befejezte az Egy polgár vallomásai harmadik részét, amely később a Föld! Föld! címen jelent meg.
Sorsukat több, nyugaton megjelent újság figyelemmel kísérte, a Nyugati Hírnök és a Hungária naprakészen tudósított, mi történik a Márai családdal. Novemberben megjelent az íróval egy interjú a Szabadság című clevelandi lapban. Ebben arról kérdezték, hogy szerinte mi a magyar emigráció feladata a magyarsággal kapcsolatban, s erre a magyarok előítéletek nélküli megismertetését és a magyar nyelv megmentését jelöli meg. „Megvannak az imáink, megvan a nyelvünk, él a nemzet – mondták és igazuk volt (a zsidóknak, amikor a rómaiak után a romok alól kikaparták megmaradt tekercseiket). Így kell nekünk is átmentenünk a nyelvünket, és ez, csakis ez dönti el majd népünk sorsát. Utóbbi gondolata a száműzetésben eltöltött 41 év ars poeticája lett; ez visszhangzik a Halotti beszédben is: „Nevedről lehull az ékezet.”
Olaszországban barátjuk, Paulay Erzsi és férje, a diplomata Vittorio Cerruti segítette őket – többek között elintézték, hogy ne kelljen az emigránsoknak fenntartott táborban lakniuk. Azonban Olaszországgal kapcsolatban kétségei támadtak, mivel meggyőződése volt, hogy kitör a harmadik világháború, és akkor ő a szovjetek kezére fog kerülni.
Itáliában ez idő tájt azzal vigasztalta magát, hogy ő ott mégsem emigráns, hiszen európaiként otthon van. Azonban arra is rá kellett döbbennie, hogy külhonban nem lett kinek írnia. Nem volt se közönsége, se olyan emberek, akiket gyűlölhetett volna. Kezdte körülvenni az elveszettség érzése, hiszen hivatását – az írást –, ami az életet jelentette számára, kezdte elveszíteni.
Az emigrációba kényszerült keserű és kilátástalan életérzése egyre erősödött. Ennek eredményeként 1951-ben megszületett első emigrációval kapcsolatos írása, a Halotti beszéd című verse, amely a magyar líra egyik legkiemelkedőbb alkotása. A cím a legelsőként megmaradt magyar nyelvű műre és Kosztolányi költeményére is utal. A vers az emigráns magyarok körében rendkívül népszerűvé vált.
Három évvel később a kommunista rezsim Tamási Áronnal íratott kritikát a versről a Művelt Nép című lapban. Márai így reagált erre: „Otthon versekben, rádióüzenetekben, cikkekben válaszolnak most a Halotti beszéd című versre. Nyilván elrendelték otthon a kommunisták ezt a koncertet: így bizonyítják, hogy aki elmegy hazulról, elsorvad a honvágytól. Ez részben igaz is; de annak, hogy elmentem hazulról, a kommunisták voltak az okozói. Ha ők nincsenek, ma nincs honvágyam.”
Ez az elveszettségérzés egészen 1951 októberéig tartott, amikor is csatlakozott a Szabad Európa Rádióhoz; itt minden héten a Vasárnapi Krónikából olvasott fel, és így egyfajta szellemi légi hidat vert elhagyott hazájával. Mint a magyarok lelki társa öntötte honfitársai szívébe a bátorságot és a kitartást az éteren át, éveken keresztül. Karácsonykor a SZER A kassai polgárok rádióváltozatát közvetítette. Kezdő sora emlékeztetőül szolgált az egész magyar emigráció számára: „Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.”
Márai feleségével 1952-ben végül elhagyta Olaszországot, és New Yorkba költözött. A kontinensváltás végső okait állandó levelezőpartnerének, Paulay Erzsinek írja meg 1951. február 26-án kelt levelében:
„Az én elmenetelemnek innen egyetlen igazi értelme van: ki kell lépnünk az emigráció státusából. Akármilyen angyaliak itt hozzám, az igazság mégis az, hogy rendőri felügyelet alatt éldegélő hontalan vagyok. Ez a felügyelet nem lehet tapintatosabb, emberibb, mint amilyen, de mégis az. És ez az állapot nem jövő a kisgyereknek. Változtatni itt nem tudok rajta.” Első, emigrációban írt regénye a Béke Ithakában ebben az évben jelent meg.
Az anyanyelvtől és a hazától való elszakadás az írót nagyon megviselte, nem érezte magát otthon Amerikában. Hiányzott neki az európai kultúra, a gyökerek, a környezet, amiben élt. A következőket jegyezte fel naplójába: „Tizedik éve élek itt és nem vagyok egészséges; az epém, a gyomrom lázadozik; a napot üresnek érzem, dolgozni nem tudok – én, aki minden élethelyzetben tudtam dolgozni eddig, az ostrom idejében is! Mi az, amit nem bírok Amerikában? Nincs más válasz, csak ez: a lélektelenség. „Új hazát nem lehet keresni. Csak pénzt lehet keresni, s a pénz birtokában tartózkodási helyet” – fűzte hozzá.
Ennek ellenére megpróbálta elfogadni, hogy már nincs visszaút, hozzá kell szokni az új környezethez. „Idegen országban az immigráns vagy emigráns érzelmi menetrend szerint rendezkedik be. Az első év: a lázadás. Kelepcébe estem stb. második év: menekülési tervek. (Chilében jobb stb.) harmadik év: összecsuklás, rezignáció. (Megnéztem az itteni temetőt, itt fekszem majd stb.) De aztán elkövetkezik a negyedik év, amikor az emigráns felébred az idegen országban, nyújtózik, ásít, szemét dörzsöli, és közömbösen ezt gondolja: Csakugyan olyan rossz itt?…”
1956-ot mindvégig figyelemmel kísérte. A Szabad Európa Rádión keresztül mondta el gondolatait az eseményekről. Reménykedve, hogy hazája felszabadul a szovjet megszállás alól, november 6-án Európába repült. Sajnos amikor november 7-én megérkezett Münchenbe, addigra a nemzet sorsa már eldőlt. Ekkor hatalmasat csalódott a nyugati hatalmakban, amiért nem nyújtottak segítő kezet a bajban. Később, az 1960-as és ’70-es években ezért nem költözött vissza Németországba, Franciaországba vagy Angliába. A forradalom leverése után pár hétre Olaszországban maradt. Később New Yorkból a Szabad Európa Rádión keresztül a „Mennyből az angyal” című versével üzent a magyaroknak.
1957-ben, ötévi tartózkodás után, megkapta amerikai állampolgárságát. […] „A valóság, hogy nem köt ide semmi – ugyanakkor nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy nagyon húz máshová valami.”
1967-ben végrendeletet készített, amelyet magnóra vett fel családjának azt illetően, hogy mi történjen a kézirataival halála után. Ebben arra kérte Lolát, ha az oroszok végre elhagyták az országot, és megtartották a demokratikus választásokat, vegye fel a kapcsolatot az MTA-val és helyezze letétbe náluk a kéziratokat, addig amíg – mint örökös –, nem kíván velük rendelkezni. Ironikus módon Márai túlélte feleségét és nevelt fiát egyaránt.
Újra Európában (1967–79)
Ugyanebben az évben visszamentek Olaszországba, és Salernóban telepedtek le. Májusban befejezte együttműködését a SZER-rel, de ennek pontos okaira nem derült fény. Feltételezések szerint a szakításra részben anyagiak miatt került sor: a Márai által kért összegeket nem adták meg neki, másrészt a magyarországi politikai helyzet konszolidálódott. Miután a SZER tűrt kategóriába került, számára elmúlt a kezdeti izgalom és lendület.
A következő években több, történelmi környezetbe ültetett művet jelentetett meg; ezek jórészt az önvizsgálat regényei: az Ítélet Canudosban a lázadásé, a Rómában történt valami a megalkuvásé, az Erősítő a megtérésé, a Harminc ezüstpénz az árulásé. A művekben felvetődik a kérdés: megfelelt-e a főhős az elvárásoknak, a hatalom, az üldözés és az árulás légkörében?
1972 szeptemberétől negyedévenként felolvasásokat küldött a kölni Deutsche Welle rádióba. A tematika tulajdonképpen ugyanaz volt, mint a SZER-nél: jegyzeteket, kritikákat küldött, valamint napi eseményeket kommentált. 1975-ben ellátogatott az Amerikai Egyesült Államokba. Egy évvel később megjelent következő naplója: a Napló 1968–75.
A delfin visszanézett c. verseskötetét 1978-ban adták ki. Közben itthon a Gyulai Várszínház színre akarta vinni A kassai polgárokat, de ez a bemutató előtt pár héttel meghiúsult, mivel Márai nem engedte meg, hogy bármelyik művét is (az ismert feltételek teljesülése előtt) bemutassák hazájában.
Sereghajtó évek és halála (1980–89)
„
Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.
”
– Füves könyv: Önmagamról
1980-ban feleségével visszaköltöztek az Egyesült Államokba, San Diegóban telepedtek le. Egy évvel később már Magyarországon is tárgyalni kezdték Márai műveinek kiadását. 1984-ben fejezte be újabb naplóját, a Napló 1976–83-at.
1985-től sorozatos családi tragédiák érték: elvesztette Kató húgát, majd Gábor öccsét. Felesége ekkor már félig vak – Márai napjai ekkor már főleg csak neje ápolásával teltek – Lola 1986. január 4-én halt meg. Az asszonyt elhamvasztották, és az író csónakból az óceánba szórta a hamvait. A csernobili atomerőmű-baleset kapcsán élesen bírálta, hogy a glasznoszty ellenére a szovjet vezetés megpróbálta eltussolni, veszélyességét agyonhallgatni. A sok tragédia hatására fogalmazódott meg benne az öngyilkosság gondolata: „Két hét előtt vettem itt egy kézifegyvert” – írta utolsó naplójában. Az év november 26-án elveszítette Géza öccsét, a híres filmrendezőt is. Halálát így összegezte: „Emigráns volt, esztendő előtt hazaköltözött. Hazament meghalni. Vagy hazament és belehalt.”
1987-ben már szinte remete módjára, magányossága és előrehaladott rákbetegsége miatt mély depresszióban élt. Látogatókat már alig fogadott. […]A testi megpróbáltatásokat erős lelki fájdalom is követte, amikor nevelt fia, János is meghalt. Fia halálát igazi támadásnak fogta fel. „Nem tudok most számot adni erről a sorscsapásról. […] Lola úgy képzelte, ha egyikünk elmegy, János majd vigyáz az itt-maradottra. Nem így történt.” – írta egy levelében egyik barátjának.
1988-ban többen (Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Írók Szövetsége) is megkeresték műveinek újrakiadása ügyében, azonban ő ezt rendre visszautasította. Felmerült benne a hazatérés gondolata, azonban orvosai nem ajánlották az utazást.
1989. január 15-én kézírással írta meg utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” Végül február 21-én egy pisztolylövéssel tett pontot életére. Hamvait kívánságára a Csendes-óceánba szórták.
Márai után három mostoha lányunoka maradt: Lisa, Sarah és Jennifer Márai, akik az Egyesült Államokban élnek. Mivel nem tanították meg őket magyarul, soha nem tudták megérteni nagyapjuk életművét.”
József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Baumgarten– és posztumuszKossuth-díjas magyar költő, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb, legeredetibb alakja. Félárva, munkásosztálybeli gyermekként ifjúsága tele volt lemondással és brutalitással, felnőttként, a korszak egyik legkiválóbb költőjeként pedig szembesülnie kellett a meg nem értéssel és a politikai elnyomással. Öngyilkosságra utaló tragikus halálának pontos körülményeit azóta sem sikerült tisztázni.
A Szegedi Tudományegyetemen tanárnak készült, de a Tiszta szívvel című verse miatt kirobbant jobboldali tiltakozások nyomán Horger Antal professzor eltanácsolta a tanári pályától. Ezután nyugati egyetemekre iratkozott be: Bécsben hallgatott előadásokat, majd Párizsban a Sorbonne-on tanult, és tökéletesítette nyelvtudását. Közben megismerkedett a német és francia költészettel, melynek reprezentánsai közül főleg Villon gyakorolt rá nagy hatást.
Már külföldön is szimpatizált a kommunizmussal, majd Magyarországra hazatérve kapcsolatba lépett az illegális munkásmozgalommal. Zaklatott magánéletét azonban érzelmi válságok, szerelmi reménytelenségek és egzisztenciális félelmek terhelték, melyek mindinkább felőrölték idegrendszerét. A zavaros elmeállapotú költő a balatonszárszói vasútállomáson egy tehervonat kerekei alá került és szörnyethalt.
Mindössze harminckét évet élt, mégis a magyar költészet egyik legjelentősebb alakja. Az 1945 utáni szocialista kultúrpolitika mint haladó proletárköltőt piedesztálra emelte és emlékét, munkásságát a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel ünnepelte. Műfordítóként József Attila a szomszéd népek kortárs lírájával foglalkozott, és értékesek Villon-fordításai is.
Idézetek magyar és világirodalmi jelentőségéről
„
Minden, ami költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába; minden, ami azóta van, vele kezdődik
József Attila költészete forradalmat jelentett a magyar irodalom történetében: az az új szemléletmód, ahogyan verseiben az »én«-t felépíti, láttatja, összhangban volt Európa és Amerika akkori költészetével. Öröksége sok évtizedre meghatározta a magyar költészet tendenciáit. Ahogy minden igazán nagy alkotó esetében, az övében is azt látjuk, hogy száz évvel születése után legalább annyi újdonságot tud mondani, mint a megelőző évtizedekben
”
– Bókay AntalÉnszerkezet, önteremtés – József Attila üzenete című előadásának bevezetője.
Élete
Családja
Édesapja József Áron (1871–1937), görögkeleti vallású bánáti szappanfőző munkás volt, édesanyja Pőcze Borbála (1875–1919), szabadszállási születésű, a KiskunságbólBudapestre került parasztlányból lett mosónő. 1900. december 23-án kötöttek házasságot Budapesten, Ferencvárosban. Nővérei József Jolán (1899–1950) és József Etelka (1903–2004). A költő gyermekkorában gyakran megfordult nagyapja, Pőcze Imre, az „öreg Dörmögő” egykori csőszházában, amely ma emlékházként működik.
Gyermekkora, tanulmányai
József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, Ferencvárosban, a Gát utca 3. szám alatt. Hatodik gyermekként jött a világra, három testvére még az ő születése előtt meghalt.
Csupán hároméves volt, amikor az apa 1908. július 1-jén elhagyta őket. A család úgy tudta, elindult szerencsét próbálni Amerikába, valójában Romániába ment, de családját végleg magára hagyta.
Édesanyjának csak nagy nehézségek árán sikerült gyermekeit eltartania: napszámos munkát végzett, úri házakhoz járt mosni, vasalni és takarítani, ám ennek ellenére sem tudta biztosítani gyermekei legalapvetőbb szükségleteit. Végül úgy döntött, hogy 1910 februárjában két kisebb gyermekét, Etelkát és Attilát, a Gyermekvédő Liga gondjaira bízza. A testvérek 1910. március 21-én Öcsödre kerültek nevelőszülőkhöz, Gombai Ferenc parasztgazda házába. A gyermekek a házimunkában, az állatok etetésében és legeltetésében segítettek, cserébe kapták az ellátást. Csak 1911 nyarán látogatta meg őket édesanyjuk. József Attila az öcsödi református elemi iskolában kezdte meg tanulmányait az 1911/12-es tanévben.
Nevelőszülei a gyermek füle hallatára állapították meg szomszédaikkal, hogy „az Attila név nem létezik”, és innentől fogva Pistának szólították. Fontos tényező volt életében, hogy később Attila hun vezérről szóló olvasmányokat talált. Ez természetesen felkeltette érdeklődését az irodalom iránt, hisz’ ezek a legendák megerősítették identitástudatát.
Amíg a két gyermek távol volt, édesanyjuk folyamatosan azon munkálkodott, hogy számukra jobb életkörülményeket teremthessen. Szerzett egy bérlakást a Gubacsi úton, majd munka közben súlyos baleset érte, a lábadozás során addig szerzett javai elkallódtak. Etel és Attila 1912. június 19-én tértek haza Öcsödről, bár a család továbbra is nagy szegénységben élt a Ferencvárosban. Gyakran kellett költözködniük egyik lakásból a másikba.
József Attila 1912/13-ban először az Ipar utcai fővárosi népiskolában, egy költözés után pedig a mai Mester utca 67. szám alatti iskolában járta a II. osztályt. Napjait nagyrészt az utcán töltötte, a kenyérkeresés szabályos és szabálytalan módjaival is megpróbálkozott. Már gyermekkorában kemény fizikai munkát is vállalt, hogy a család szegénysége enyhüljön, erről a következő sorai tanúskodnak:
„Kivettem a részemet az üzletek előtt való álldogálásokból – volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem előtt várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorra kerültem volna, jelentették ki az orrom előtt, hogy nincs több zsír. Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élő gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban.” (József Attila: Curriculum vitae, részlet)
Sokat betegeskedett, 1913 vége felé súlyos tüdőgyulladás döntötte ágynak. 1914 első felében Jolán nővérével történt egyik heves vita után Attila először próbált öngyilkos lenni: lúgkővel akarta megmérgezni magát, de helyette tévedésből keményítőt ivott. József Jolán állást szerzett a Bőrklinikán, majd 1914. augusztus 22-én feleségül ment Pászti Elemérhez. A család ekkor a férj Üllői út 63. szám alatti lakásába költözött át. 1914. október 14-én Pászti a frontra indult.
Még azon év végén édesanyjuk súlyosan megbetegedett: méhrákot állapítottak meg nála. A nőgyógyászati klinikán kapott rádiumos kezelést. József Attila a IV. és a V. osztályt újra az Ipar utcai iskolában végezte. 1915 januárjában Pászti a harctérről hazatért, Jolánnak pedig 1915 májusában gyermeke született, emiatt a lakás szűkösnek bizonyult. A Mama ekkor két kisebb gyermekével átköltözött a Ferenc térre. 1915. szeptember 14-én Pászti Elemér másodszor is a frontra vonult, Jolán gyermeke meghalt, így követte családját a Ferenc téri lakásba, ahol egészen édesanyjuk haláláig laktak.
Mivel a háborús nyomor növekedett, anyjuk betegsége pedig egyre súlyosbodott, tovább romlott a helyzetük. Attila jócskán kivette részét a család eltartásából, a boltok előtt állt sorba élelmiszerért, és alkalmi munkákat vállalt. Ez idő tájt rikkancsként is dolgozott.
Etel elvégezte a polgári iskolát, Attila pedig beiratkozott az 1916–17-es tanévben az Üllői út 54. szám alatti polgári iskola I. osztályába. A tanítási szüneteket feltehetőleg szabadszállási rokonainál töltötte. József Jolán szerint az I. polgári végzésének idején keletkezhettek József Attila első költeményei, köztük a Kedves Jocó! című.
Anyjukon fokozatosan úrrá lett a betegsége, 1917 őszén kórházba került, s munkaképtelenné vált. A gyermekeknek kellett gondoskodniuk az eltartásáról. József Attila is súlyos beteg volt ugyanekkor, szeptember 12. és október 21. között skarláttal feküdt a Szent László Kórházban.
József Jolán Makai Ödön ügyvédnél lett alkalmazott, hamarosan baráti, majd szerelmi kapcsolat kezdett kibontakozni kettejük közt. Pászti Elemérrel kötött házasságát 1918. április 29-én felbontották, az ügyvéd közbenjárására. 1917. november 25. körül Etel és Attila Monoron kapott elhelyezést egy menhelyen, ahonnan Attila még 1918 elején megszökött (Etel ott maradt 1918. június közepéig). 1918-ban Budapesten folytatta a polgári iskolát. 1918 májusában karját törte, valószínűleg ennek is szerepe lehetett abban, hogy a tanév végén megbukott szabadkézi rajzból.
1918 nyarán a „Károly király gyermeknyaraltatási akció” keretei közt József Attila néhány hetet tölthetett Abbáziában (ma Opatija). Ellátásuk rossz, és a lakosság viselkedése is ellenséges volt irányukban.
1919 nyarán anyjuk már nem tudott felkelni az ágyból, 1919 őszén a Telep utcai szükségkórházba került, ahol egy iskolai tanteremből kialakított kórteremben töltötte élete utolsó napjait. Enyhíteni kívánva a család nyomorán, Attila még anyja halála előtt a szabadszállási rokonokhoz utazott, ott kapta a hírt, hogy édesanyja december 27-ről 28-ra virradó éjszakán elhunyt. Ez a tragédia élete meghatározó élményévé vált, s költészetében is mély nyomot hagyott. Az asszony halála után Jolán vette magához két testvérét, Makai pedig a gyermekek hivatalosan kinevezett gyámja lett.
József Attila szeptemberben beiratkozott a IV. osztályba, ám iskolába feltehetőleg nem járt, 1920. január 10-én kimaradt a polgáriból. Az ősz folyamán hosszabb időt töltött Szabadszálláson. Később a makói gimnáziumba került internátusba. Itt ismét költeményeket írt, méghozzá az internátus igazgatójának lányához, Gebe Mártához.
József Attila 1920 januárjában néhány napig még a Ferenc téren lakott, január közepével Etel nővérével együtt átköltözött Makaiék Lovag utcai lakásába. Hogy a rokonokat megtévessze, Makai Etelt mint szobalányt, Attilát pedig mint annak testvérét mutatta be. Sógorukat idegenek jelenlétében „doktor úr”-nak, Jolánt pedig Lucie-nek kellett szólítaniuk. Makai Ödön Lippe Lucie álnéven vette feleségül Jolánt 1919-ben, 1928-ban váltak el, hogy születési nevén is feleségül vehesse. A két gyermek a cselédszobában lakott. 1920 júniusától egészen nagykorúságáig Makai Ödön volt József Attila gyámja.
Miután Nyergesújfalura küldték, hogy a szalézi rendnél legyen kispap, csak hét hetet töltött ott, mivel kiderült, hogy a görögkeleti felekezet tagja. 1920 nyarán hajósinasként dolgozott az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógőzösein, kotróhajóin, amelyek Budapest közelében, a Dunán tartózkodtak. Feladata a fedélzet sikálásából, ruhák mosásából és más nehéz fizikai munkákból állt.
1920 júliusában a polgári iskola IV. osztályában letette a magánvizsgáját. Gyámja a makói magyar királyi állami főgimnáziumba íratta be, valamint a Délmagyarországi Közművelődésügyi Egylet (DEMKE) makói internátusában szerzett számára helyet. Attila már betegen érkezett meg Makóra 1920. október elején, a hónap végéig tüdőcsúcshuruttal feküdt a makói kórházban.
Hogy tanulmányait a gimnázium V. osztályában folytathassa, le kellett tennie a különbözeti vizsgát. Atyai baráti kapcsolatot alakított ki egyik előkészítő tanárával, Galamb Ödönnel, aki kollégiumi nevelője is volt. József Attila 1921-től kezdett folyamatosan verselni. Az 1920–21-es tanév június 29-én tartott záróünnepélyén önképzőköri jutalmakban részesítették, mivel jó rendű volt az év végi tanulmányi eredménye. Mezőhegyesen töltötte a nyári szünetet, itt korrepetált, s ezért cserébe kapott szállást és ellátást.
1928-ban Jolán nővére ismét feleségül ment Makai Ödönhöz (még abban az évben újra elváltak és összeházasodtak, majd két évvel később váltak el végleg).
A költészet útján
1921. szeptember elején visszatért az internátusba, hogy anyagi helyzetén javítson, tanítást vállalt. Az 1921/22-es, VI. gimnáziumi tanévben már az osztályelsőségért folytatott versengést, sikereket könyvelhetett el az önképzőkörben is. Jó kapcsolatot alakított ki önképzőköri tanárelnökével, Tettamanti Bélával.
1922 elején, a tanév második felében egy iskolai lap megindítását szerette volna elérni, ám nem kapott rá engedélyt a főigazgatótól. Ezt követően verseit a helyi újságoknál próbálta megjelentetni. Sem a Makói Újság, sem a Makói Friss Újság nem volt hajlandó közölni ezeket, bár barátságba került utóbbinak a felelős szerkesztőjével, Saitos Gyulával.
1922 tavaszán a makói értelmiség vezető alakjainak (egy köztársasági-radikális érzelmű baráti kör, az Otthon kávéház asztaltársasága) figyelme a tehetséges diákra irányult. Elsőként Espersit János baloldali, művészet- és irodalomszerető, mecénáskodó ügyvéddel kötött ismeretséget. Az ő lakása szolgált a makói és szegedi írók, művészek központjául. Juhász Gyulának egyik makói látogatásakor, 1922 februárjában vagy áprilisában mutatták be; József Attila a Szegeden élő költővel egyik nyáron elolvastatta költeményeit, aki felismerve az ifjú költői tehetségét, melléállt.
Tavasszal ismerkedett meg Könyves-Kolonics Józseffel, Diósszilágyi Sámuel orvossal, Fried Ármin fogorvossal, Kiss Károly ügyvéddel, Kesztner Zoltán villanytelepi igazgatóval és Gyenge Miklóssal, aki a Makói Reggeli Újság igazgatója volt. Mindannyian barátságukba fogadták a költőt, és támogatták. 1922 elejétől lassanként kibontakozott Gebe Mihály, volt kollégiumi igazgatójának lánya, Márta iránt érzett szerelme, aki több szerelmi versének ihletője volt.
Még abban az évben Makai és Jolán házassága megromlott, a nő Etelka húgával elköltözött otthonról, s egy darabig a Győri Színházban szerepelt, azonban még az iskolai tanév végét megelőzően hazaköltöztek. Miután Makai és Jolán kibékültek, Bécsbe utaztak. Feltehetőleg a családi konfliktus is oka lehetett annak, hogy az érzékeny Attila 1922. június végén ismét öngyilkosságot kísérelt meg gyógyszerrel, annak ellenére, hogy év végi bizonyítványa színjeles volt, és számos önképzőköri díjjal is büszkélkedhetett. Kórházba került, majd néhány napot Budapesten töltött. Gyámjával ő is összeveszett, így nemsokára visszament Makóra. A nyári szünetben kukoricacsőszként dolgozott Kiszomborban, s javítóvizsgára készített fel helybéli diákokat, ennek fejében szállást és ellátást kapott. Hagymaszedéssel is keresett némi pénzt.
Gyalogszerrel ment Szegedre Kiszomborról augusztus végén, hogy felkeresse Juhász Gyulát, akinek ajánlásával a Színház és Társaság c. lap szerkesztőségébe jutott. Ismeretséget kötött néhány fiatal szegedi költővel és műfordítóval, akik éppen a hamarosan megjelenő Lírai antológia összeállításán dolgoztak. A látogatás eredményeitől lelkesen tért vissza gyalog Makóra.
Gimnáziumi tanulmányait 1922 szeptemberében folytatta a VII. osztályban, ám öngyilkossági kísérletéből kifolyólag nem térhetett vissza az internátusba. Önálló megélhetésre törekedett, házitanítóként dolgozott Iritz Miksa bornagykereskedő házában, s közben barátainál szállt meg. Osztályfőnöke Eperjessy Kálmán, önképzőköri tanárelnöke Tettamanti Béla maradt. József Attila az önképzőkör aljegyzője lett.
A szegedi Színház és Társaság 1922. november 1-jén jelentette meg Távol zongora mellett és Ősapám című verseit, szerzőjük néhány mondatos bemutatásával együtt. Eme közléssel kezdetét vette költői pályája.
A Szegedi Híradó 1922. november 5-i száma hozta le a Szeged alatt című versét, s ugyanezen a napon elkészült a szegedi fiatal költők Lírai antológia című versgyűjteménye a szegedi Koroknay nyomdában, mely József Attila négy költeményét is tartalmazta. A Makói Reggeli Újság a költő sikereinek hatására november 12-én közölte a Tél, az Ó zordon szépség és Koldus című verseit. Illegálisan akarta kinyomtatni a Makói Friss Újság nyomdájának szedőivel Lovas a temetőben című versesfüzetét, azonban lelepleződött, s a szerkesztőségből kitiltották.
1922 őszén Juhász Gyula biztatásával megjelent első verseskötete, a Szépség koldusa, összesen háromszáz példányban, ebből száz famentes papíron. A kötetet Szegeden adták ki Juhász előszavával, a füzetet hirdette a Makói Friss Újság november 12-i száma. Kötete ügyében több alkalommal is beutazott a szegedi Koroknay József nyomdájába, amely szerkesztőségként és kiadóhivatalként egyaránt funkcionált. Barátságot kötött a fiatalokkal, akik ezt az intézményt választották gyülekezőhelyül: Ferber Andorral, Berczeli Anzelm Károllyal, Kormányos Istvánnal, Szabadjai Istvánnal, Keck József Gáspárral, Rózsa Imrével, Hont Ferenccel és Sz. Szigethy Vilmossal. Könyvéhez Makón és Szegeden keresett előfizetőket. A Stefánia Szövetség december 12-én Makón megrendezett Petőfi-estjén Espersit János tolmácsolásában hallhatta néhány versét a közönség. December 17-én első kötetének példányait elhozta Szegedről, művéről december 24-én jelentek meg ismertetések a makói lapokban.
Verseit megjelentették a helyi lapok, illetve a Nyugat is. „Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam” – írta később önéletrajzában. Ekkoriban, 1922-ben születhetett Nem, nem, soha! című irredenta verse is, amely azonban 1989-ig sohasem jelent meg nyomtatásban, tehát széles körben ismertté sem válhatott.
A karácsonyi ünnepeket követően Pestre ment, majd 1923. január 10-én, miután visszatért Makóra, elhagyta a gimnáziumot. Amikor Makai Ödön eme döntéséről értesült, nem támogatta többé anyagilag a költőt, hogy megpróbálja jó útra téríteni.
Espersit Jánosnál lakott egy ideig, kapott lakást, de előfordult, hogy Kesztner Zoltánéknál, Saitos Gyulánál vagy Galamb Ödön lakásán szállt meg. Minden bizonnyal Galamb Ödön és Tettamanti Béla játszott szerepet abban, hogy József Attila a VII-VIII. gimnázium anyagából összevont vizsgát tett. Mivel több szabadidővel rendelkezett, gyakrabban látogatta szegedi barátait. Januárban látott napvilágot a szegedi fiatalok Csönd című folyóirata, s három szám után meg is szűnt. Március 1-jén megérkezett az elvált Espersit János házába Mária leánya, akihez a költő több szerelmes verset írt.
A Névnapi dicséret, Útrahívás és Sacrilegium című versei a Nyugat 1923. április 16-i számában jelentek meg. Április 29-én befejezte Lázadó Krisztus című versét, ezt május végén a Kékmadár című lap közölte először, ennek október 1-jétől közgazdasági rovatvezetője lett.
Május 15-től néhány napig Mezőhegyesen tartózkodott, majd Szegedre ment, hogy Juhász Gyula költői működésének negyedszázados jubileumát megünnepeljék. Itt ismerkedett meg Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Török Sophie-val és Szabó Lőrinccel. József Attila ajándékként A Kozmosz Éneke című szonettkoszorúval kedveskedett. Június 16–17-én Makón ünnepelték Juhász Gyula jubileumát, ahol szintén verssel köszöntette mesterét.
Május elején újabb öngyilkossági kísérletet tett, Makó határában ráfeküdt a vasúti sínekre. Ennek hírére Jolán nővére rögvest Makóra utazott öccsét meglátogatni, itt személyesen ismerkedett meg öccse barátaival és pártfogóival.
Június 25-én a költő két gimnáziumi osztály anyagából vizsgázott, a VII. osztály tantárgyaiból jó rendű, a VIII-éiból elégséges osztályzatot kapott. Július elején néhány nap erejéig Pestre utazott, a nyarat viszont Etel nővérével töltötte Makón, egy kofa szállásolta el. Üdülés közben az érettségi vizsgára is elkezdett készülni. Szeptember elejéig maradt Makón.
1923. október 19-én a Kékmadár hozta le Lázadó Krisztus című versét, s emiatt a Kelet Népe című lap november elsejei számában élesen támadták.
Ősszel már készült az érettségire. A Lovag utcában nem érezte jól magát, József Attila és Makai Ödön között mindennaposak voltak a nézeteltérések. Novemberben Szegedre ment, és november 26-án az „Igen” csoport matinéján is részt vett. December 13-án a Werbőczy Gimnáziumban leérettségizett. Magyarból Pintér Jenő tankerületi főigazgató volt a vizsgáztatója, akitől elégségest kapott teljesítményére. Az év utolsó napjaiban újból Makóra utazott, sikerrel lépett fel szilveszterkor, az újságírók Görbe estjének műsorában. 1924. január 29-én rendőrségi idézést kapott, mivel az ügyészség Lázadó Krisztus című verse miatt perbe fogta Istengyalázás címén.
Február elején visszatért Budapestre. Összeveszett családtagjaival, akiknek nem tetszett, hogy még mindig munka nélkül tengeti életét. Április elejétől körülbelül május közepéig dolgozott a Fővárosi Könyvkiadónál mint könyvügynök, majd május 15-től augusztusig banktisztviselő volt a Mauthner-féle magánbankháznál. Június végén rövid látogatást tett Makón.
Ezzel párhuzamosan irodalmi terveivel is foglalkozott, tervezgette 1923-ban és 1924-ben A legutolsó harcos, 1924 elején pedig a Lázadó Krisztus című kötetek megjelentetését. A vád ejtését hiába kérte, július 10-én megtartották a Lázadó Krisztus című vers miatti pert. A Büntető törvényszéken a Schadl-tanács tárgyalta az ügyet, a költő védője Vámbéry Rusztem volt. Nyolchónapi fogházra és 200 000 korona pénzbüntetésre ítélték. A sajtóban gyakorta foglalkoztak a bírói ítélettel. Az országos közvélemény figyelmét József Attilára az egyes újságok állásfoglalásai hívták fel először. Még október 14. előtt a Táblabíróság nyolc hónapról egy hónapra csökkentette büntetését, 1925. március 4-én pedig a Kúria felmentette az Istengyalázás vádja alól.
Budapesti tartózkodása alatt a főváros irodalmi életének is résztvevője volt: a Kékmadár és a Magyar Írás körének programjaiból, vitáiból is tevékenyen kivette részét. Látogatta a Mentor Könyvkereskedés összejöveteleit, s a Modern kávéházban is gyakran lehetett látni. Közelebbi kapcsolatot alakított ki Pintér Ferenccel, Márer Györggyel, Fenyő Lászlóval, Zsolt Bélával, Gergely Sándorral, Ignotus Pállal, Lázár Vilmossal, Bányai Kornéllal, Fodor Józseffel és Kuti Lászlóval, valamint csatlakozott Balogh Vilma baráti köréhez is.
Később Saitos Valériával került közvetlenebb érzelmi kapcsolatba, makói tartózkodásai alkalmával.
1924 első felében, 19 évesen barátjával egy városligeti padon szóba elegyedve során ismerte meg a nála 18 évvel idősebb Gyenes Gitta festőnőt, akinek 5 perc után szerelmet vallott, mondván, „ő a hetedik szerelme”. Ezután sokszor megfordult a Gyenes családnál, amely során Gitta asszony játékos-évődő baráti viszonyt alakított ki költővel, valódi szerelmi viszonzás nélkül. A festőnő megfestette a költő portréját is. A következő években gyakran találkoztak, Attila állandóan a művésznőnél vendégeskedett a lakásukon szervezett Gyenes Irodalmi Szalon keretében, ahol ő, Kosztolányi, Karinthy, Kassák, Faludy, Tersánszky és mások olvasták fel írásaikat. Attila érdeklődése később lánya, Wallesz Luca irányába fordult.
Egyetemi évei
Augusztusban elhatározta, hogy beiratkozik a szegedi egyetemre. Döntése meghozatalában családja, pesti ismerősei (főként Balogh Vilma) és a makói barátainak befolyása is döntő szerepet játszott. Augusztus 18-án szert tett a felvételhez szükséges erkölcsi bizonyítványra. Szeptember 3-án kérvényezte, hogy rendes hallgatónak vegyék fel a szegedi bölcsészettudományi karra. 1924. szeptember 13-án a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem magyar–francia–filozófia szakos hallgatója lett. Szeptember 19-én iktatták be egyetemi polgárnak.
Szeptember közepétől Koroknay József barátjának Templom tér 3. sz. alatti lakásában lakott, később pedig albérletbe költözött át. Szegedi tartózkodása alatt gyakran változtatta lakhelyét, és sokat nélkülözött. Sokszor ismerősei látták el élelemmel. A szegedi tanév első felében többször utazott Makóra és Budapestre. Ősszel újból megérintette a szerelem: Günczler Rózsa, Ligeti Böske és Szatmári Rózsika iránt táplált vonzalmat.
A Szociáldemokrata Párt szegedi szervezetével közeli kapcsolatba került, továbbra is élt barátsága Juhász Gyulával, valamint közelebbi ismeretségben állt a Szeged című lap szerkesztőségének tagjaival: Móra Ferenccel, Vér Györggyel, Pásztor Józseffel, Magyar Lászlóval és Pór Tiborral. Sikerei voltak az egyetemen a magyar irodalomtörténeti szemináriumon, tanára, Dézsi Lajos kiemelkedően jó írásként jellemezte Csáti Demeter Ének Pannónia megvételéről című művéről írt dolgozatát.
1924 októberének végén József Attila egy kötet kiadását tervezte, melynek A villámok szeretője címet adta, a Koroknay nyomda vállalta el elkészítését. Nekifogott a baráti támogatások előteremtéséhez, melyek a kötet kiadásának költségeit fedezni tudják. A verseskönyvet a Szeged című lap már az új, Nem én kiáltok címmel hirdette hasábjain 1924. november 23-án. Ezzel a címmel jelentek meg a kötet első példányai 1924 karácsonyát követően. 1925. február 2-án az ügyészség vádjavaslatot készített a versgyűjtemény egyes versei ellen, ám bírósági eljárás nem indult ellene.
Februárban szerelmi kapcsolat alakult ki József Attila és dr. Kunvári Bella között, aki Balogh Vilma baráti köréhez tartozott.
A Szeged című napilap közölte 1925. március 25-én a költő Tiszta szívvel című versét. Ennek megjelenése jobboldali körökben botrányt robbantott ki; a Szegedi Új Nemzedék 1925. március 29-i számában két cikkben is támadták a költőt. Horger Antal professzor március 30-án magához hívatta József Attilát, és két tanú jelenlétében a tanári pályától eltanácsolta. Meg is fenyegette: gondoskodni fog arról, hogy ne lehessen tanári diplomája. A költő ezt a fontos epizódot önéletrajzában a következőképpen örökítette meg:
Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt – ma is tudom a nevüket, ők már tanárok – kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert „olyan emberre – úgymond – ki ilyen verseket ír”, s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, „nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését”. (József Attila: Curriculum vitae)
A költő a második szemesztert befejezte, majd Budapestre ment május végén vagy június elején. Egy darabig a Lovag utcában lakott, ahol megismerkedett Rákosi Mátyással, aki ekkortájt illegalitásban élt. Az ekkor már bomlófélben lévő Makai család kötelékében nem érezte jól magát, így szobát vett ki. A nyarat barátaival töltötte. Belépett a Magyarországi Szocialista Munkáspártba. Szeptember 25-én Rákosit letartóztatták, a költő látogatást tett nála vizsgálati fogsága idején.
1925 októberének elején kiment Bécsbe. Itt elsőként barátainál, Kovács Györgynél és Erg Ágostonnál kapott lakhelyet, novemberben pedig átköltözött a Collegium Hungaricumba, ahol az igazgató, Lábán Antal vette pártfogásába, ennek köszönhetően tanítványokra tett szert. A Diogenes című lap szerkesztője, Fényes Samu is megvendégelte és támogatta őt.
1925. november 24-én beiratkozott a bécsi egyetemre, előadásokra és könyvtárba járt. Olvasmányai között a marxizmus klasszikusai és anarchista tanok is szerepeltek. Mindeközben újságárulással kereste kenyerét, ám ismét csak sokat kellett nélkülöznie. Résztvevője volt a bécsi magyar emigráció irodalmi és szellemi életének. Megismerkedett Kassák Lajossal, Németh Andorral, Nádass Józseffel, Sándor Pállal, Sándor Imrével, Déry Tiborral.
Németh Andorral közösen tért haza Magyarországra július végén. Hatvan felé vette az irányt, ahol Hatvany Lajos testvére, Hirsch Albertné vendégeként üdült egy ideig. Pihenése alatt gyakorta udvarolt a kastélyban lakó Hertha Böhm német társalkodónőnek.
1926. szeptember 10. körül Párizsba ment, s felkereste Hont Ferencet, szegedi barátját. Először a Rue du Vieux Colombier-beli Vatican szállodában lakott, majd novemberben továbbköltözött a Rue de la Huchette-be.
Mialatt Párizsban tartózkodott, a korábban Bécsben már megszokott bohém és nélkülözésekkel teli életmódját folytatta. Rendszeresen látogatta a párizsi magyar emigránsok kedvenc kávéházait, a Dame-ot, a Coupole-t, valamint a Clauserie des Lilas-t. Kapcsolatban állt Gráber Margit festőnővel, Sándor Kálmánnal, Vághidi Ferenccel, Janovits Andrással, Korda Vincével, Pais Györggyel és Cserépfalvi Imrével.
Lelkesen tanult franciául, november 12-étől már a Sorbonne hallgatói közé tartozott. A francia fővárosban barátkozott Marx, Hegel, Lenin tanaival, és tagja lett az Union Anarchiste-Communiste-nek. Pár költeményét közreadták a kinti újságok is.
A Kassai Napló 1926. november 9-i száma hírt adott arról, hogy József Attila Csehszlovákiában tervezte Tüzek éneke című kötetének megjelenését, ám nem járt sikerrel ez irányú kísérlete. Folyamatosan levelezett családjával. 1927 elején a Francia Kommunista Párt magyar szekciójával alakított ki kapcsolatot. François Villon költészetét is tanulmányozta.
Januárban ismeretséget kötött Paul Dermée-vel és Michel Seuphorral, akik az ekkoriban alapított Esprit Nouveau című folyóiratot szerkesztették. Március 12-én az Esprit Nouveau estjén is fellépett. A folyóiratnak csak egyetlen száma jelent meg tavasszal, amely a költőnek egy francia versét is tartalmazta.
Június végén két hónapra elutazott a francia tengerpartra, Cagnes-sur-Mer üdülőfaluba, amely Nizza közelében a Francia Riviérán található. A július 20-a utáni napokban fiatalabbik nővére, Etel meglátogatta.
1927. augusztus közepén tért haza Budapestre, költeményeit ekkor már ismerik, és megjelentették a különböző napilapok, irodalmi folyóiratok is (Népszava, A Toll, Pesti Napló, Nyugat, Korunk stb.).
Szeptember 28-án beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészkarára, ahol két szemesztert végzett el. 1927 őszén Illyés Gyulával és Németh Andorral kötött barátságot, összejöveteleket rendeztek a Lovag utcában. József Attila a családi perpatvarok következtében albérletbe költözött, ám továbbra is jó kapcsolatot ápolt Etel nővérével. Október 9-én érkezett az első hír, hogy új kötetet tervez megjelentetni, Nincsen apám, se anyám címmel.
1928. április 20-án a sajtó arról adott hírt, hogy József Attila Nincsen apám, se anyám című kötetét tervezi kiadni. Ebben az időszakban az Andrássy út 6. szám alatti albérletben élt nyomorúságos körülmények között, melyről az április 21-én kelt, a Diáknyomorenyhítő akcióhoz írott kérvénye is tanúskodik. Egyetemi alapvizsgájára is tanult.
Májusban és júniusban részt vett a Vágó Márta édesapjának baráti köre által szervezett, a főváros környéki hegyekbe tett kirándulásokon. A Napkelet pályázatára beküldött költeményei közül június 15-én kiválasztották azokat, melyeket versenyre érdemesnek tartottak. Az elbírálásra 1929. január 15-én került sor, ám ez kedvezőtlennek bizonyult.
1928. július második felében 2-3 hétig nélkülözte Márta társaságát, aki ebben az időben a Dolomitokba utazott üdülésre. Az 1928 nyarán keletkezett Klárisok c. vers ábrázolja szerelmi kapcsolatukat, s jól dokumentálja az abban lappangó szociális feszültségeket.
Vágó Márta szülei megpróbálták megakadályozni, hogy lányuk és a költő kapcsolata komolyabbra forduljon. Mártát kiküldték Londonba, hogy az angliai népjóléti intézményeket tanulmányozza, valamint szociális gondozó lehessen belőle. 1928 őszén még leveleztek a fiatalok, ám 1928–1929 fordulóján elapadt a levélfolyam. József Attila a köztük lévő társadalmi különbséggel magyarázta magának az eljegyzés felbomlását: „Egy jómódú leányt szerettem, / osztálya elragadta tőlem” – írta Végül című versében (1930).
Közösségi útkeresése és tevékenysége
1928 nyarán József Attila megismerte a Híd című folyóirat körül csoportosuló fiatalok baráti körét, majd rajtuk keresztül került kapcsolatba a Bartha Miklós Társasággal, amely a parasztság szociális helyzete és kultúrája felől tájékozódott, ez a népi mozgalom egyik fontos szervezete volt.
A József testvérek 1928 őszéig éltek együtt. Makai Ödön 1928. október 1-jén Hódmezővásárhelyre költözött. A Belvárosi Takarékpénztár tiszántúli kerületének főfelügyelője, illetve a Kereskedelmi Bank ügyésze lett, majd a helyi bankfiók társigazgatója volt. Házasságuk Jolánnal válságba került, ám a József nővérek ennek ellenére is követték sógorukat Hódmezővásárhelyre.
Ősszel József Attila részt vett a Bartha Miklós Társaság egyik előadás-sorozatán, szimpatizáló ismertetést jelentetett meg a Társaság Értesítőjéről a Századunk novemberi számában.
1928-ban létrejött a Magyar Külkereskedelmi Intézet Rt., ahová az alapítók barátja, Vágó József francia levelezőnek ajánlotta a költőt. 1928. december 14-én rendezték meg az Írók előadóestjét, Babits Mihály bevezetésével, melyen József Attila saját maga adta elő verseit, nagy sikert aratva.
1929. január 15-én leutazott Hódmezővásárhelyre, január 27-én pedig átrándult Makóra. Az Ady halálának tízéves jubileumára megrendezett ünnepségen is jelen volt, Szegeden is megfordult néhányszor az év elején. Harmadik verseskötetét is a szegedi Koroknay nyomda készítette, ez Nincsen apám, se anyám címmel jelent meg 1929. február 17-én, 1000 számozott példányban, ebből 1-50-ig a költő aláírásával, gyűjtők számára, merített papiroson; a 901–1000. számú példányok pedig a költő kezéből köztulajdonba mentek át.
József Jolán így írt öccse helyzetéről: „1929. február 17-én jelent meg harmadik kötete, a »Nincsen apám, se anyám« ezer számozott példányban. Az 1. számú könyvet elküldte nekem, majd rövidesen maga is beállított Vásárhelyre. Külsején látszott, hogy sokat nyomorgott az elmúlt télen. Sovány volt, arca beesett, nyaka még jobban megnyúlt. A sok éhezéstől megint kiújult gyomorbaja, ami Párizsban is sokat kínozta; nem tudott enni akkor sem, amikor a bőségesen terített asztal előtt ült. Tejbegrízt főztünk neki, meg krumplipépet, mint egy kisgyereknek. Ruhái siralmas állapotban voltak. Ami nem is volt csoda, más viselte őket, csak azután Attila. Ingeit meg sem lehetett foltozgatni, mert foszladoztak a cérna nyomán. Itt Vásárhelyen kapott négy új inget, talán az első új fehérneműt életében. Aztán M[akai] megint elvitte egy kis szabóhoz, hogy egyik ruháját ráigazítsa. Attila hagyta, hogy így törődjünk vele. Árvasága azonban tökéletes maradt… Sokat csatangoltunk a város határain túl a tavaszi napokban. Kirándulásokat rendeztünk a Tisza mellé, és néztük a vizet, mint gyermekkorunkban a Dunát. Aztán leheveredtünk a fűbe, és bámultuk a kék eget. Ilyenkor nagy-nagy nyugalom költözött belénk, és estefelé, mint a fáradt kapások, szótlanul, egymásba karolva mentünk haza.”
Február 10-én jelen volt a farsangi ünnepségen, amelyet Makaiéknél tartottak. Makai Ödön és József Jolán elváltak, s Makai József Etát vette nőül, Jolán pedig a hódmezővásárhelyi Bányai Lászlóhoz ment hozzá.
József Attila február 18-án már újból Budapesten volt, a Bartha Miklós Társaság Magyar Föld-estjén vett részt, mely nagy visszhangot kavart. Mint a Társaság tagja, itt szerepelt először a nyilvánosság előtt.
Március 9-én megkezdte francia levelezői munkáját a Magyar Külkereskedelmi Intézet Rt.-nél, de két és fél hónap után, május 25-én felmondtak neki. Elbocsátásában a Vágó Mártával tavasszal történt végleges szakítását követően bekövetkezett idegösszeomlása is szerepet játszott.
Május 29-én kérvényt írt a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetéhez (MABI), hogy orvosi kivizsgálását eszközölhesse. A MABI a vizsgálat eredményeként szanatóriumba utalta Neurasthenia gravis-szal. Szeptember végétől október 18-ig pihent a MABI balatonlellei szanatóriumában.
Nyáron A Toll Ady-revíziós vitájának volt résztvevője, ezt a vitát Kosztolányi Dezsőnek a lapban július 14-én megjelent írása robbantotta ki. József Attila cikkét augusztus 18-án hozta le a lap.
A húszas évek végén viszonylag rövid ideig a népi írók mozgalmához, valamint a munkásmozgalom kommunista szárnyához tartozott. November közepén Hódmezővásárhelyen járt, december elején pedig visszament Budapestre, ahol az Előörs című nemzeti radikális lap munkatársa lett, amelyet Bajcsy-Zsilinszky Endre szerkesztett.
A Nyugat1929. december 1-i száma a Nincsen apám, se anyám című kötetről Németh Lászlónak egy bántó hangvételű kritikáját közölte. Mivel József Attilát a Nyugat részéről sérelem érte, ez váltotta ki, hogy támadást indítson Babits Mihály irányában, mely éles, igazságtalan volt, és reá nézve súlyos következményekkel járt. Pamfletet írt Babits ellen Az Istenek halnak, az Ember él címmel, amelyet A Toll1930. január 10-i száma közölt. A költő különlenyomatként is terjesztette az írást.
Február 8-án Hódmezővásárhelyen, Makaiéknál töltötte a farsangot. Március 23-án a magyar fiatalság Ady-ünnepet rendezett, ezen Ady emlékezete című versével lépett fel. Hódmezővásárhelyre ment 1930. április 18-án, majd május 20-ra Fábián Dániellel együtt véglegesítették a Bartha Miklós Társaság Ki a faluba című röpiratának szövegét. Május 21-én a Társaság munkásságát mutatták be fiatal hódmezővásárhelyi értelmiségiek előtt, egyúttal a röpirat legfontosabb programpontjait is ismertették. A Ki a falubajúnius 6-án jelent meg. Június elején József Attila és Fábián Dániel Szegedre utaztak, hogy megbeszélést folytassanak Buday Györggyel és Bálint Sándorral a röpirat terjesztéséről.
Nagy Lajossal és Agárdi Ferenccel is közeli kapcsolatba került, s 1930. szeptember 1-jén a budapesti munkástüntetésen is jelen voltak. Az ősz folyamán tagja lett az illegális kommunista pártnak.
Összeköltözött Szántó Judittal, eleinte a Margit krt. 46. szám alatt laktak, a lakást 1930 őszétől József Attila az akkoriban Budapesten tartózkodó Etel nővérével közösen bérelte.
November 1-jén többedmagával együtt nyilvánosan bejelentette, hogy kilép a Bartha Miklós Társaságból, hogy ezzel is hangot adjon a szervezet jobbra tolódása elleni tiltakozásának. Még ugyanezen év telén a Jaures-munkaközösség tagja lett, mely hivatalosan ugyan szociáldemokrata értelmiségiek köreként volt ismert, ám a valóságban illegális kommunisták, illetve a kommunistákkal szimpatizáló értelmiségiek csoportosultak benne.
1929. szeptember 14-én jelent meg az első hír arról, hogy új verseskötetet tervez Döntsd a tőkét, ne siránkozz címmel, ennek kézirata az év végére már nyomdakész állapotban is volt. 1931 februárjában a Jaures-munkaközösségben művészetbölcseleti nézeteinek foglalatát és az Irodalom és szocializmus című szabadelőadást olvasta fel. 1931. március 18. után Juhász Árpád nyomdájában kinyomtatta Döntsd a tőkét, ne siránkozz című verseskötetét, Müller Lajos nyomdász segítségével. Március 21-én megkapta az első példányokat, másnap a nyomdatulajdonos beszolgáltatta a köteles példányt a budapesti királyi ügyészségnek. A nyomdai költségeket feltehetőleg Hatvany Lajos állta.
1931. április 24-én József Attila hivatalosan is szociáldemokrata lett. Tavasszal illegális szemináriumokat tartott Újpesten és Rákospalotán, és másfajta illegális pártmunkákban is részt vett.
Május 6-án a budapesti királyi ügyészség elrendelte a nyomozást a Döntsd a tőkét, ne siránkozz c. kötet ügyében: a Szocialisták című vers és a Vastag Margot-ról szóló Villon-ballada fordítása ellen sajtó útján elkövetett izgatás vádjával. Május 8-án a nyomozók elkobozták a kötet nyomdai kliséit és a fel nem használt könyvfedeleket, május 9-én pedig a Sándor Pál és József Attila birtokában megtalált példányokat is elvitték. Az elkobzott kötet ügyében a költőt 1931. május 11-én hallgatták ki, és másnap elrendelték a vizsgálatot. Június 12-én elkészült a vádirat József Attila, valamint Müller Lajos és Juhász Árpád, a kötet előállítói ellen.
A költőt lesújtotta a Sarló és Kalapács című moszkvai folyóiratban megjelent A Magyar Proletárirodalom Platformtervezete c. írás, amely azt állította róla, hogy a fasizmus táborában keresi a kiutat, mivel éppen ellenkezőleg, az illegális munka résztvevője volt, s rendőrség és az ügyészség pont ekkoriban vonta felelősségre verseinek osztályharcos jellege okán. Nyilván József Attila nem volt hozzászokva a sztálinista politikai frazeológiához, amely minden szociáldemokrata törekvést fasisztának nevezett.
1931 nyarán szegedi ismerősével, dr. Rapaport Samu pszichológussal találkozott, aki egy Ideges gyomor- és bélbajok keletkezése és gyógyítása című könyvön dolgozott. Megkérte József Attilát, hogy kéziratát nyelvhelyességi és stiláris szempontból ellenőrizze és javítsa. Megegyezést kötöttek, hogy honorárium címén az orvos a neurotikus tünetekkel bajlódó költő számára pszichoanalitikus kezelést nyújt. Úgy tűnik a kapcsolatnak ez a módja emberileg ugyan érthető, de orvosilag kontraindikált volt. Ekkor kezdődött meg József Attila haláláig tartó gyakorlati, teoretikus és költői kapcsolata a pszichoanalízissel.
Szeptember 5-én folyt le a Döntsd a tőkét, ne siránkozz c. kötet perének nyilvános főtárgyalása a Schadl Ernő-tanács előtt, József Attilát osztály elleni izgatás miatt 8 napi fogházra ítélték. Melléky Kornél, a költő védőügyvédje december 23-án fellebbezett az ítélet ellen.
Szeptember 20. környékén József Attila válaszolt a moszkvai Platformtervezetre s a benne szereplő elítélő kijelentésekre.
József Attila és Szántó Judit 1932-ben a Székely Bertalan utca 27. sz. alatt laktak.
A Sarló és Kalapács januári számában megjelent hozzászólása A Magyar Proletárirodalom Platformtervezetéhez, mely enyhítette a korábban megfogalmazódott elítélő véleményt, egyszersmind besorolta a költőt a proletárirodalommal rokonszenvezők táborába.
A Bartha Miklós Társaság 1932. február 29-i közgyűlésén a költő visszalépett a szervezetbe, amely azóta balra tolódott, s a Társaság Közgazdasági alosztályát vezette.
Március 23-án a Halálbüntetés Ellenes Szövetség előkészítő ülést tartott, a Szövetség munkájából tavasszal a költő is kivette részét, jelen volt a május 31-én megtartott alakuló ülésen.
Ugyanezen a tavaszon megjelent az Uj Anthológia, melybe szerkesztője, Babits Mihály beválogatott két verset, a Megfáradt ember és a Tiszta szívvel címűeket, József Attila jóváhagyásával. Babitsot tehát József Attila mélyen megsértette, de Babits értékelte költő-társa tehetségét, munkásságát.
Április 30-án folyt le a Döntsd a tőkét, ne siránkozz c. kötet fellebbviteli főtárgyalása a Gadó-tanács előtt, ennek során az elsőfokú ítéletet helybenhagyták.
Júniusban megjelent az illegális kommunista párt irányvonalát követő, Valóság című folyóirat első és egyben egyetlen száma, amelyet József Attila és Fejtő Ferenc szerkesztett. Az ebben szereplő egyik írás, József Attila Egyéniség és valóság című tanulmánya megbotránkozásra adott okot mozgalmi körökben, s ez feltehetőleg a lap megszűnéséhez is hozzájárult.
1932. július 15-én a budapesti politikai rendőrség letartóztatta Sallai Imrét és Fürst Sándort, az illegális Magyar Kommunista Párt vezetőit, majd mindketten statáriális bíróság elé kerültek. Ennek csak július 20-21-én ment híre, József Attila is szervezője és lebonyolítója lett a statárium-ellenes akcióknak. Aláírásgyűjtésbe fogott, az íveket július 27-én az Igazságügyi Minisztériumban adták át.
Július 27-én Illyés Gyula, József Attila és Szimonidesz Lajos röplapot fogalmaztak meg a két kommunista halálbüntetése ellen. Ez másnap jelent meg, a fellelhető példányokat a rendőrség rögtön elkobozta. A bíróság nemzetgyalázás vádjával indított eljárást a készítők ellen, a per első tárgyalását szeptember 21-én tartották.
Szeptember 4-11. között jelen volt az Írók Gazdasági Egyesületének balatoni rendezvénysorozatán.
A Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötete ügyében szeptember 27-én lezajlott a kúriai fellebbviteli tárgyalás. József Attilát távollétében Melléky Kornél ügyvéd képviselte. A megelőző tárgyalásokon meghozott ítéleteket a Kúria helybenhagyta, de a büntetést három évre felfüggesztette. Ezt az ítéletét október 17-én a Büntető Törvényszék Schadl Ernő-tanácsa jogerősnek nyilvánította.
Október 6-án József Attila levélben kereste meg Babits Mihályt verseivel.
Következő kötete, a Külvárosi éj 1932. október 16-án látott napvilágot, ez már az érett, kiteljesedett József Attila műve volt.
Vikár Béla novemberben megpróbált állást szerezni a költő számára a Fővárosi Könyvtárban, de nem járt sikerrel. December 4-én megszületett Makai Péter, József Attila unokaöccse. Ez alkalomból december 6-án Hódmezővásárhelyre utazott, hogy az újszülött rokont meglátogassa. A decembert is ehelyt töltötte, de átrándult Szegedre is. December 18-án Hódmezővásárhelyen előadást tartott az új magyar költészetről.
1933. január 11-én és február 22-én folytatódtak a tárgyalások a halálbüntetés elleni röpirat perében. 1933. január 28-án kelt levelében Babits Mihályhoz, a Baumgarten Alapítvány irodalmi kurátorához fordult segélyért. Ennek okául szociális helyzetét jelölte meg. Babits, Basch Lóránttal egyetértésben, azonnal kiutalt számára 300 pengő segélyt. 1934 decemberében a Medvetánc megjelenése után, a Baumgarten Alapítvány tanácsadó testületének az ülésén felmerült József Attila Baumgarten-díjjal való jutalmazásának az ügye. Többek között Kosztolányi Dezső javaslatára a testület úgy döntött, hogy a kialakult szokásnak megfelelően, a fiatal szerzőnek, mint a kortársainak minden esetben, előbb a már „kis díj”-ként emlegetett 1000 pengős jutalmat ítéli (az évdíjat ekkor Füst Milán, Halász Gábor, Karinthy Frigyes, Nagy Lajos és Szerb Antal kapta).
Februárban letartóztatták a Széll Jenő és Birki Ágnes által vezetett diákcsoportot, mely az illegális kommunista mozgalomban is részt vett. Véletlenül keveredett bele ennek ügyébe József Attila, mert megtalálták az ugyancsak elfogott Kulcsár István orvos lakásán a költő illegálisan terjesztett, Lebukott című versének kéziratát. Ugyancsak februárban látott napvilágot Pákozdy Ferenc bántó hangvételű kritikája a Társadalmi Szemlében a Külvárosi éj c. kötetéről. Felsőbb pártutasításra fogalmazta meg a szerző a kritikát, ezt József Attila is tudta (előtte nem sokkal ugyanis Pákozdy a hódmezővásárhelyi Hétfői Újság című lapban József Attila mellé állt), s úgy értelmezte, hogy az illegálisban működő párt a cikk által kinyilvánítja elhatárolódását a József Attila által képviselt költői és gondolkodói iránytól.
A „mozgalomban” ismerte meg élettársát, Szántó Juditot is. Anyagi helyzetük sokszor válságos volt, az alkalmi munkából élő költő és a fizikai munkát végző Judit fizetése sokszor még a létminimumot sem súrolta, volt, hogy három napig nem ettek, csak néhány szem gyümölcsöt.
Az illegális párttal való kapcsolatában ismét nézeteltérések adódtak, méghozzá az „antifasiszta népfrontpolitika” okán. 1933 nyarán a költő megjelentette Az egységfront körül című cikkét, amelyben bírálatot mondott a párt felett. 1934 elején kapcsolata megszakadt a kommunista mozgalommal. Ekkor írta híres Eszmélet-ciklusát is.
A Nyugat 1933. április 1-jei számában többéves szünetet követően újból közölt József Attila-verset. Május elején a La Fontaine Irodalmi Társaság Magyar estjén is szerepelt műveivel. Június közepén résztvevője volt az Írók Gazdasági Egyesülete miskolci íróhetének is, azonban ez az esemény a szervező, Pakots József hirtelen halála miatt félbe szakadt. Márton Márta művészettörténészt az íróhéten, Lillafüreden ismerte meg a költő, ez az ismeretség ihlette Óda című versét is. Később a verset Szántó Judit elolvasta, és a kilátástalan anyagi helyzetük, valamint az érzelmi válság miatt méreggel öngyilkosságot kísérelt meg. Kérdés, Szántó Judit tudta-e, hogy a verset a költő csak pillanatnyi fellángolásában írta, a két ember között semmiféle kapcsolat nem volt. Miután a béke helyreállt, a költő a Korong utca 6. sz. alatti házba költözött élettársával.
Május lezajlott a „kommunista diákok” perének első tárgyalása, melybe József Attila a Lebukott c. verse miatt keveredett. A későbbi tárgyalásokra 1934. május közepén és novemberben került sor.
Az Új Harcos című folyóirat májusi számában hozzászólt a „népfront-vitához”, írására a júniusi számban Téglás Ferenc álnévvel jelent meg egy vitacikk, amely éles hangon utasította el a költő nézeteit, jobboldali, szociálfasiszta elhajlásnak tekintve azt. Tudni kell, hogy a sztálinista, bolsevik frazeológiában a szociáldemokratákat nevezték szociálfasisztáknak, illetve hogy az időben a fasizmus elnevezés még nem Hitlerhez, hanem kizárólag Mussolinihez volt csatolható. A Pákozdy-féle Külvárosi éj-kritikát követően ez az írás is megerősítette, hogy a párt elfordult a költőtől. 1933 végén vagy 1934 elején kiadták az utasítást, mely szerint a költővel meg kell szakítani a kapcsolatot. Ez az utasítás a budapesti pártszervezettől származott, és inkább azt jelentette, hogy József Attila nem értesülhetett előre a párt akcióiról, azokban semmilyen formában, módon nem vehetett részt, tehát a párt tagjainak semmibe kellett őt venni. Később részt vett a Rátz Kálmán nyugalmazott őrnagy által kezdeményezett Nemzeti Kommunista Párt létrehozási kísérletében, amely szándéka feltételezhetően az 1933. végi, 1934. eleji politikai-világnézeti útkeresés része lehetett.
1934 elején válságossá vált József Attila és Szántó Judit kapcsolata. Mivel a költőt betegségek döntötték le lábáról, februárban Makai Ödönhöz és József Etához költözött Hódmezővásárhelyre.
1934. március 7-én Makaiéknál találkozott Móricz Zsigmonddal. József Attila 1934. június végéig maradt Hódmezővásárhelyen, ez idő alatt a Medvetánc c. kötete szerkesztését is előkészítette.
Július 1-jén megérkezett Budapestre, amikor is tudomására jutott a lapokból, hogy Illyés Gyulát és Nagy Lajost hívták meg a szovjet írókongresszusra. Mivel József Attila számított arra, hogy jelen lehet a kongresszuson, csalódottságának adott hangot a Miért nem én? című tanulmányában. (Ez az írása vagy elveszett vagy lappang.) Akármi lehetett is a tanulmányban, egy bizonyos József Attila szellemisége teljességgel szembement a sztálini kultúrpolitikával.
Az év közepétől a Szocializmus című szociáldemokrata folyóirat szellemi körével épített ki kapcsolatot, ennek vezetője Mónus Illés volt, aki az SzDP-ben fontos szerepeket töltött be, illetve a lap főszerkesztője volt. Ezáltal még az esélye is elveszett annak, hogy a kommunista mozgalomnak a közelébe kerülhessen, de nyilván már nem is akart ilyesmit. Novemberben (8. szám) közölte a folyóirat A szocializmus bölcselete c. írását. Az írásban József Attila „jó szociáldemokrata” módjára, talán Eduard Bernsteintől és más „renegátoktól” ihletve teljesen félreértelmezve a marxizmust (mintegy szellemtörténetet faragva Marx gondolataiból, munkásságából), váratlanul megszelídülve teljes mértékben elutasítja a bolsevizmust és összeegyeztethetetlennek tartja azzal a szocializmus eszménnyel, amelyet ő vall. József Attila szerint az igazi szocializmus nem kényszeríti rá erőszakkal az eszméit az emberekre, és a szó marxi értelmében vett osztályharc, forradalmiság nem is létezik, a szocializmusért küzdőknek még a haladó kapitalizmus idején meg kell nyerni a társadalom többségének szellemi támogatását. A társadalom vagy egyszerre lesz szocialistává vagy sehogy. A cikkben szinte egyenlőséget von a bolsevista erőszak és a náci erőszak között, és a bolsevizmust teszi felelőssé, hogy rémítő gyakorlatával a fasizmus karjaiba hajszolja az embereket. Mint mondja a bolseviki törpe kisebbség a felelős a fasizmusért (általános értelemben használva most a fasizmus szót), és minél tovább tart a bolsevizmus annál hosszabb ideig marad fenn a fasizmus. József Attilát nyilván rendkívüli módon megbántotta a fentebb említett szovjet meghívás elmaradása, a kommunista párt radikális kritikája.
Szeptemberben Illyés Gyula a Válasz nevében kért verset József Attilától, aki azonban visszautasította a kérést, amire találhatott okot eleget.
1934 őszén válogatott versei kötetének szerkesztése és kiadása körüli teendőit végezte. A Révai Irodalmi Intézet RT. lett a kiadó, A szándékot Hatvany Lajos, Herz Henrik és Hatvany Bertalan támogatta. A Toll november 15-i számában még Tiszta szívvel címmel szerepel az 1922 és 1934 között született válogatott és az újabb versek gyűjteménye, november 21-től azonban már Medvetánc címmel említették a hirdetések a várható kötetet. Végül december elejére tolódott a megjelenés, a rendes kiadáson kívül száz kézzel számozott példány is készült belőle.
A Baumgarten-alapítvány kuratóriuma döntött egy ezerpengős, ún. „kisdíj” odaítéléséről József Attila számára irodalmi működéséért, melyet 1935. január 15-én tudhattak meg az érdeklődők.
A 30-as években állandó látogatója a Gyenes Irodalmi Szalonnak, ahol szerelmes a házigazda Gyenes Gitta festőnő lányába, Wallesz Lucába, aki viszont csak költői tehetségéért lelkesedett. 1934-35 táján szerelme komolyságát kifejezendő egy performansz keretében meggyújtotta benzinnel lelocsolt haját egy vonat ablakában az őt a szalon erkélyéről figyelő Luca és a Gyeneséknél összegyűlt költőtársak előtt.
Január végén (1936) Thomas Mann Magyarországra látogatott, ez alkalomból feltehetőleg január 27-én Hatvanyéknál találkozott vele először József Attila. Thomas Mann ellenszenvesnek találta a rajongó József Attilát, és amennyit megértett a költészetéből, azt gyengécskének ítélte.
Március 22-én Illyés Gyulát és Szimonidesz Lajost a halálbüntetés elleni röpirat perében felmentették, de József Attilát 200 pengő bírság kifizetésére kötelezték.
Az utolsó évek
1935 tavaszától már Gyömrői Edittől kapott pszichoanalitikai kezelést, aki iránt szerelemre lobbant. Ez természetesen egy lelkileg beteg ember kapaszkodása volt egy olyan nőbe, aki szándéka szerint megérti őt, és „mindent” megbocsát neki. A pszichoanalitikus „hasadásos elmezavart” (szkizofrénia) diagnosztizált József Attila esetében. Több mai pszichiáter szerint ez a diagnózis, amely a pszichiátria illetve a pszichoterápia és természetesen a gyógyszeripar akkori állapotának fejletlenségét tükrözi, hibás volt, és hozzájárult a költő életének tragikusabbra fordulásához; József Attila feltehetően borderline személyiségzavarban (szindrómában) szenvedett. Akad pszichiáter (Németh Attila, ő egész könyvet szentelt a problémának,) aki szerint a tapasztalatlan Gyömrői kezelése még rontott is a költő állapotán, diagnózisa nem szkizofrénia kellett volna, hogy legyen, hanem borderline személyiségére épülő depressziós rendellenesség tünetei jelentkeztek nála (mai szakmai kategorizálás szerint betegsége az ICD-10 diagnosztikai rendszer szerint az F33.3 kódszámú személyiségzavar: major depresszió pszichotikus epizódokkal).
Mindazonáltal meg lehet kockáztatni, semmilyen analitikus illetve korabeli pszichiátriai módszer nem lett volna eredményes a költő betegségének gyógyíthatóságát tekintve, illetve kijelenthetjük, hogy bármely szerelmi viszonya (viszonzott vagy viszonzatlan) csak időleges enyhülést jelenthetett (volna) számára. Titkos naplójában szexuális aktivitásra teljesen képtelennek ítélte magát.
Gömbös Gyula miniszterelnök a magyar írók közül jó néhányat megtévesztett reformdemagógiájával, akik 1935 tavaszán, hogy a Gömbös-féle jobboldali reform politikát támogassák, létrehozták az Új Szellemi Frontot. Ezzel a tömörüléssel József Attila május elején két cikkében is szembefordult, akárcsak Ignotus Pál, aki szintén aktívan harcolt a csoport ellen. Így több évnyi elhidegülést követően újraéledt kapcsolatuk.
Augusztus 14-én először szerepelt József Attila a Magyar Rádió műsorán költeményeivel. Augusztus 16-án Hódmezővásárhelyre ment, hogy újszülött Ádám unokaöccsét meglátogassa. A hódmezővásárhelyi tanyavilágban augusztus 25-28. között írói összejövetel zajlott, a programon részt vevő írókkal itt találkozott a költő. A hónap végén visszatért a fővárosba.
Ignotus Pállal együtt arra az elhatározásra jutottak, hogy irodalmi folyóiratot indítanak, ennek tervébe Fejtő Ferencet és Hatvany Bertalant is bevonták. A kiadásra Cserépfalvi Imrét ajánlotta a költő. A jövőbeni szerkesztők és belső munkatársak szeptember végén értekeztek Cserépfalvi Imrével terveikről.
Ősszel József Attila és Vágó Márta kapcsolata feléledt.
1935 őszén folytak a folyóirat megjelenésének előkészítési munkálatai, József Attila és Ignotus Pál december 27-én megkötötték a szerződést Cserépfalvi Imrével, melynek értelmében útnak indítják a Szép Szót.
1936 januárjában József Attila Baumgarten-jutalomban részesült. 1936. február végén látott napvilágot a Szép Szó első száma. Április 3-án ismét szerepelt a költő a Magyar Rádió műsorában.
Májusban megjelent a Szép Szó könyvnapi különszáma, Mai magyarok régi magyarokról cimmel ennek élén József Attila A Dunánál című verse szerepel.
1936 első felében adták ki a cseh és szlovák költők antológiáját, amelyet Anton Straka szerkesztett. József Attila is segédkezett a kötetben szereplő cseh költők verseinek lefordításában. A költő fordítói munkáját június 24-én a prágai rádió mutatta be és méltatta.
Július 5-én a Brassói Lapok közölte Molnár Tibor interjúját a költővel, az interjú június végén, Budapesten készült.
1936 nyarán József Attila véglegesen elszakadt Szántó Judittól. Augusztus elejétől pár hétig Etel nővére családjánál vendégeskedett Balatonszárszón, majd szeptemberben visszament Budapestre.
Élete utolsó időszakában gyakorta változtatta lakhelyét. 1936 őszén a Szentkirályi utca 6-ban, majd a Váci utca 4-ben, végül a Teréz körút 48. szám alatt lakott.
Szabó Lőrinc javaslatára októberben a La Fontaine Irodalmi Társaság beválasztotta tagjai közé. December 11-én immáron harmadízben szerepelt verseivel a Magyar Rádió műsorában.
1936 karácsonya előtt került a könyvesboltokba utolsó kötete, a Nagyon fáj, merített papíron, ebből 50 számozott példány a költő aláírásával. Borítóját Nemes György tervezte. A könyvből azonban mindössze néhány példány kelt el; ezzel ismét nagy lelki megterhelés érte. Egy dedikált példányt elküldött Márai Sándor számára is, melyet sokáig elveszettnek hittek.
Cserépfalvi Imre nem értett egyet a Szép Szó irányvonalával, és mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült kompromisszumot kötnie a szerkesztőkkel, 1936 végén a folyóirat további kiadásától elzárkózott. A következő év elejétől kezdve Dormándi László kiadásában jelent meg a folyóirat.
A Baumgarten-díj helyett csak segélyben (1935), illetve jutalomban (1936) részesült, habár időközben kibékült Babits Mihállyal, vagyis bocsánatot kért tőle fiatalkori bántó verséért, melyben kigúnyolta az ízig-vérig polgári humanista költőt.
1936 őszén a költő kapcsolata teljesen megromlott pszichoanalitikusával, olyannyira, hogy József Attila egy alkalommal késsel támadt Gyömrői Editre, aki egyáltalán nem reflektált a költő érzelmeire. Újvári László újságíró, Edit vőlegénye, majdani férje jelen volt, és a gyenge fizikumú megszállt költőtől elvette a kést. József Attila ezután Bak Róberthez került a kezelés folytatására. Az év végén teljes ideg-összeroppanás miatt be kellett feküdnie a Siesta szanatóriumba, ahol az újév első napjait is töltötte.
A Szép Szó írói meghívásának eleget téve 1937. január 13-án megérkezett Magyarországra Thomas Mann, s még aznap este jelen volt a tiszteletére rendezett felolvasó esten a Magyar Színházban. József Attila erre az alkalomra írta a Thomas Mann üdvözlése című ünnepi ódáját, ám ennek előadását feltehetőleg a vers utolsó sora miatt a Belügyminisztérium megtiltotta, persze szerepet játszhatott az egész vers náci- és erőszak ellenes hangulata is.
Február 5-én a költő a Cobden Szövetségben nyilvános vitát folytatott Németh Andorral, melynek témája költő és a kritikus viszonya volt.
1937. február 20-án megismerkedett Kozmutza Flóra gyógypedagógussal, aki mellett újabb szerelem kerítette hatalmába, természetesen ismét viszonzatlanul, hiszen az erotikus kapcsolat vágyát csak tünetként lehetett értékelni. A költő halála után Flóra Illyés Gyula felesége lett, és sokáig számolnia kellett a közvélemény szemrehányó ítéletével.
Február 16-án agyvérzésben elhunyt Makai Ödön, József Attila sógora és egykori gyámja.
Februárban a Magyar Papíripari Rt.-nél pályázott meg egy állást, ugyanis tisztviselőként szeretett volna elhelyezkedni. Ezen célból írta meg folyamodványi mellékletként rövid önéletrajzát, ezt halála után a Szép Szó Curriculum vitae címmel hozta le. Valószínűleg a költő alkalmatlan lett volna a hivatalnoki feladatok elvégzésére, vagyis úgy (olyan költői erővel és intellektuális szinten) volt megírva a szöveg, hogy jelentkezését elutasítsák.
Az év elején egy darabig a Szamos utcában lakott Ignotus Pálnál.
Március végén szemérem elleni vétség címén került bíróság elé Tersánszky Józsi Jenővel és Ignotus Pállal közösen, mivel közzétették a Szép Szóban a Kakuk Marci hősszínész című írást.
Májusban látott napvilágot a Szép Szó könyvnapi különszáma Mi a magyar most? címmel, melynek bevezetőjében József Attila Hazám című szonettciklusa áll. A tavasz folyamán Cserépfalvi Imre biztatta, hogy vegyen részt az Európai költők antológiája című versgyűjtemény szerkesztésében és anyagainak fordításában. A kötet főszerkesztője Faludy György volt, a belső címlap mögött megemlékeznek József Attiláról, az ő emlékének ajánlják a könyvet. Három saját verse található a magyar költőknek szentelt fejezetben, ezek: „Kirakják a fát”, „Mondd, mit érlel…” és „A város peremén”.
Az antológia a béke és a humanizmus iránti elkötelezettség jegyében született.
A költő utolsó hosszabb rohama 1937 júliusának második felében következett be. Benedek László idegorvos, miután konzultált Ignotus Pállal és Hatvany Bertalannal, beutalta József Attilát a Siesta szanatóriumba, a költő július 20. körül már ott lakott. Barátai titkolták megbetegedését, szanatóriumi kezelését, ám 1937. augusztus 12-én mégis híre ment állapotának.
Ez év nyarán és ősszel Anton Straka és a csehszlovákiai magyar írók segítségével előkészítették a Szép Szó csehszlovákiai előadó-körútját, melyet Nádass József szervezett, és amelyen az eredeti terveknek megfelelően József Attila is közreműködött volna. A költő október 1-jén szerepelt utoljára a Magyar Rádióban.
A Szép Szó csehszlovákiai körútjáról az Uj Szellem című prágai lap október 1-jei számában jelent meg az első híradás. Először október 15-én lépett fel Ignotus Pál, Fejtő Ferenc, Nádass József és Remenyik Zsigmond Pozsonyban. Az Uj Szó azzal próbálta az esemény jelentőségét kiemelni, hogy az október 15-i számában számos közlemény jelent meg a Szép Szóval kapcsolatban, többek között a Mai költő föladata, mely József Attila utolsó, életében megjelent prózai írása volt. A Szép Szó írói október 16-án voltak hallhatóak a pozsonyi rádió magyar adásában, ebből az alkalomból József Attila A Dunánál című ódáját is előadták. Október 20-án került sor a Szép Szó hivatalos prágai műsorára.
A költő november 4-én hagyta el a Siesta szanatóriumot, majd Balatonszárszóra utazott Jolán nővére társaságában.
A Szép Szónak a Magánalkalmazottak Szövetsége által szervezett miskolci előadását december 4-ére tervezték, József Attila részvételével.
A költő gyógyulását elősegítendő, csehszlovákiai barátai eltervezték, hogy 1937 végén meghívják őt a Tátrába. A Baumgarten-alapítvány kuratóriuma a költő hozzátartozóival nem hivatalosan közölte, hogy még az évben meg fogja kapni a Baumgarten-díjat (3000 pengő). Nővérei azonban nem merték nyugtalanítani az ekkor még bizonytalannak tűnő hírrel.
Halála
December 2-án a Szép Szó vezérkarának társaságában töltötte napját, Szárszón felkereste őt Ignotus Pál, Remenyik Zsigmond és Fejtő Ferenc, akik jó hírrel szolgáltak: januártól lektori állást szereztek neki a Pantheonnál, sőt felmerült az is, hogy újra beáll a Szép Szó szerkesztőinek sorába, ezen felül pedig elmondták neki, hogy kilátásban van egy új kötetének megjelenése is a Cserépfalvinál. Azonnal indult volna a csapattal Pestre, ám nem volt már számára hely az autóban. Nem igazán felbecsülvén, hogy a költő milyen rossz állapotban van, az egyik utas kinyitotta a kocsi ajtaját és azt mondta, „Látod, Attila, itt még egy kutya sem férne el.” A tréfásnak szánt megjegyzés mélyen szíven ütötte a beteg embert, aki bizonyítani óhajtotta ismerősei előtt, hogy nincs is semmi baja, sőt még nősülést is tervez.
December 3-án reggel fordításhoz készülődött, délelőtt heverészett, jó étvággyal elfogyasztotta az ebédet, majd újságot olvasott. Délután lediktált egy levelet Etel nővére ügyvédjének. Mintegy másfél órával a tragikus esemény előtt Jolánnal krumplit vásároltak, mivel azonban József Attila cipekedni nem tudott, „jó gyermekként” megfogadta, hogy erősíteni fogja izmait, ezután jókedvűen sétálni indult.
Már estefelé járt, amikor a balatonszárszói vasútállomáson átbújt a sorompó alatt, majd megpróbált átcsúszni a 19 óra 36 perckor továbbinduló 1284. számú tehervonat – amelynek érkezése amúgy nem volt feltüntetve a menetrendben, csak a vasutasok rendelkeztek róla információval – 15. és 16. kocsijai között. A szerelvény azonban elindult, a kocsikat összekötő csavarkapocs súlyos ütést mért József Attila fejére, koponyáját bezúzta, s emiatt már holtan zuhant a sínek közé.
Egyes vélemények szerint viszont öngyilkos lett, amit mások vitatnak, a kérdés a mai napig eldöntetlen.
Garamvölgyi László és Kéri Edit többek között MÁV jelentések, csendőrségi jegyzőkönyv és helyszínrajzon alapuló kutatásai amellett érvelnek, hogy baleset történt.
Ezzel szemben Tverdota György a költő születésének 100. évfordulójára megjelentetett Költőnk és kora című könyvében ezt írja: „Ne legyen kétségünk arra nézve, hogy József Attila tudatosan választotta a halált. Világos időszakaiban, mert hiszen a tudatzavar csak részlegesen uralkodott elméjén, a tőle megszokott alapossággal és pontossággal konstatálta, hogy gyógyíthatatlan. Világosan látta esélyeit: ha tovább él, hátralevő éveit eltompított állapotban, elmegyógyintézetben kell letöltenie. Ezért az egyetlen megoldást választotta, amelyet ilyen esetben választani lehet: az öngyilkosságot. 1937. december 3-án este a balatonszárszói állomáson önként vetett véget életének.”
A balatonszárszói televíziótól Vígh Magdolna 1995-ben interjút készített Budavári János szemtanúval, aki annak idején látta a balesetet. Ő a következőket nyilatkozta a tragédiáról: „Á, nem úgy volt, hogy a vonat alá vetette magát! Ez egy gyorstehervonat volt… Hogy aztán tudta-e, hogy indulóban van… Előbb átbújt a sorompó alatt, és bement a két vagon közé. Azt a hosszú kabátját elkapta a kerék, három-négy fordítást csinált vele, megroncsolta a fejét, utána megállt.”
A halotthoz lóháton érkezett egy körorvos, dr. Csapláros Imre, hogy megállapítsa a halál közvetlen okát és beálltát. Szántó Judit ugyanerről ír: „A vonat a lakástól 2 perc! Mire elindultak volna körülnézni a kertben vagy az uccán (vonatra nem gondoltak, mert ebben az időben nemigen jár erre más, mint lassú tehervonat), már jöttek is a kíméletesek tudatni, hogy mint történt a tragédia. Két gyerek látta: négy percig állt az állomáson a tehervonat. A leeresztett sorompó előtt járt idegesen Attilácska szegény, majd mikor a vonat elindult, átbújt, letérdelt a sínek elé, két kezét előre téve a sínekre (…).”
Csak halála után kezdődött igazi ismertsége, általános közönségsikere, de életével, művészetével igazán csak a szocializmus idején kezdtek foglalkozni. Az alaphangot valószínűleg Révai József tanulmánya adta meg, aki felállította azt a tételt, hogy Petőfitől Ady Endrén át József Attiláig egyenes sor vezet ideológiailag. és hozzájuk, forradalmiságukhoz kell mérni minden más magyar költő teljesítményét, társadalmi elkötelezettségük modellt jelent és követendő példa.
Utolsó verse szinte a búcsúzás hangján szólal meg: Ime, hát megleltem hazámat (1937. november, részlet):
„Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet…”
[…]
„Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.”
József Attila a „rendszerváltáshoz” közeledve kezdett kultusz-költővé válni, a bontakozó ellenzék és az állami kultúrpolitika is magáénak tekintette, verseit mind többen zenésítették meg, mintegy „beat-esítették”. József Attila utóéletére többek között jellemző, hogy a nemzet vezető színészének tekintett Latinovits ZoltánBalatonszemesen hasonló módon halt szörnyet, mint ahogy a költő, másrészt, hogy szobrát, amely közvetlenül az Országház épülete mellett állt, áthelyezték a Parlament Duna felé eső frontja előtt húzódó lépcsősorra.
Igen érdekes, hogy József Attiláról nem készült az életét bemutató illusztratív játékfilm. A rendszerváltozás utáni konszolidáció idejére József Attila költészete kikerült a közérdeklődés fényköréből, hozzá képest Babits, Kosztolányi, Weöres Sándor sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, mert József Attiláról nem lehetett „levakarni” a proletárköltő jelzőt, megmaradt az előző társadalmi rendszer képviselőjének és a legkevésbé sem illett bele a jobboldali neobarokk kurzus kultúrpolitikájába. A rendszerváltáshoz közeledve, illetve ezután sorra jelentek meg a korábban zártnak tekintett József Attila írások, dokumentumok feltárva életének intim részleteit egészen odáig, hogy egyesek szinte elviselhetetlen embernek ábrázolták. Ennek a beállításnak erősen ellentmond, hogy kikkel dolgozott együtt, illetve hogy kiknek a támogatását sikerült elnyernie. Fényének elhalványulásához hozzájárult, hogy mára már mindenki meghalt, aki ismerte őt, és méltathatná jelentőségét (például Major Tamás, Faludy György és mások).
A költőt először Balatonszárszón református szertartás szerint temették el 1937. december 5-én, majd 1942-ben a budapesti Kerepesi úti temető 35. parcellájába kerültek hamvai, illetve 1959-ben áthelyezték a Munkásmozgalmi Pantheonba, Kádár János sírköve sokáig József Attiláé mellett állt, bár a politikust 1989-es halálát követően a Pantheon mellé temették el. 1994-ben került vissza korábbi nyughelyére, a Mama mellé.
„Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz.” (Pulitzer József)
Pulitzer József, eredeti neve Politzer; világszerte ismertebb nevén Joseph Pulitzer (Makó, 1847. április 10. – Charleston, Dél-Karolina 1911. október 29.) magyar születésű amerikai újságíró, lapkiadó.
Egy makói magyar zsidó terménykereskedő, Pulitzer Fülöp és a pesti születésű Berger Elize fia volt. Öccsét, Albertet – aki Józsefet Amerikába is követte – papnak nevelték, de nem jutott el a felszentelésig. A család nyolc gyermekéből csak négy élte túl a gyermekkort. A középiskolát József már Pesten végezte, ahová apja költözött. A család az apa korai halála (1858) után elszegényedett. Az 1860-as évek elején a Hampel-féle kereskedelmi iskolába járt.
József katonai pályára szeretett volna kerülni, de gyenge egészsége és látása miatt visszautasították. Az osztrák hadsereggel, a francia idegenlégióval, illetve az indiai brit hadsereggel is hiába próbálkozott. (A Literatura-cikk szerint az egész kaland azzal indult, hogy pofon ütötte számtantanárát és aztán Párizsba szökött. Az biztos, hogy indulatos természetéről később is tanúbizonyságot tett.)
Végül Hamburgban az amerikai hadsereg felvette. 1864 nyarán, 17 évesen, anyja akarata ellenére kivándorolt, és az északiak oldalán részt vett az amerikai polgárháborúban (hasonlóan az 1848-49-es magyar forradalom utáni magyar kivándorló generáció sok tagjához). New Yorkban a főleg németekből, de számos magyarból is álló 1. számú önkéntes Lincoln-lovasezredbe sorozták be. Az ezreddel Pulitzer négy kisebb ütközetben vett részt, majd az ezredet 1865. június 24-én leszerelték a virginiai Alexandriában, utolsó zsoldját 1865. július 7-én kapta meg. New York-ban nem talált munkát.
A Missouri állambeli St. Louisban telepedett le, ahol 1868-ban a német nyelvű Westliche Post című napilapnál állt munkába (miután állítólag előbb csikós, hajófűtő és az 1866-os kolerajárvány idején temetőgondnok is volt). Az újságírói karrierrel szinte egyszerre indult politikai karrierje.
Üzleti karrierje
Pulitzer ambícióit nem elégítette ki sokirányú érdeklődése, így 1872-ben újabb ismeretlen terepre lépett és üzletember lett. Megvette a Westliche Postot háromezer dollárért. Ezt követte a St. Louis Dispatch megvásárlása 2700 dollárért 1878-ban. Pulitzer összeolvasztotta a két lapot és a St. Louis Post-Dispatch máig St. Louis napilapja.
Ennél az újságnál fejlesztette ki Pulitzer azt a szerepet, amely hozzájárult későbbi sikereihez: a kisemberek bajnoka lett és nem idegenkedett a keményen populista megközelítésektől sem.
1883-ra a még mindig csak 36 éves Pulitzer már gazdag ember volt, a kezdetekhez képest már nagyságrendekkel nagyobb üzleti akciókra képes. Ebben az évben vásárolta meg 346 000 dollárért Jay Gouldtól a New York World című újságot, amely addig évi 40 000 dollár veszteséget produkált, Pulitzer keze alatt azonban az amerikai sajtó történetének egyik legjelentősebb lapjává vált. „Egyszemélyes forradalmat” hajtott végre, ahogy az újság szerkesztője, James Wyman Barrett fogalmazott később.
A World példányszáma egy évtized alatt 15 000-ről 600 000-re szökött fel, és az ország legnagyobb újságja lett.
A lap Pulitzer irányítása alatt az emberekre, botrányokra és szenzációkra összpontosító újságírás felé fordult. 1887-ben Pulitzer szerződtette a híres tényfeltáró újságírónőt, Nellie Bly-t, aki óriási sikerű cikksorozatot írt a Worldnek, miután elmeháborodottnak színlelve magát bejutott a Blackwell-szigeti (ma Roosevelt-sziget) női elmegyógyintézetbe, és tanúja lett az ott alkalmazott erőszaknak.
A World másik nagy újítása a tömegnyomtatású színes képregény volt. A világelsőt, Richard F. Otcault Sárga kölyök című sorozatát 1895-ben közölte az újság. (A sárga kölyökről kapta nevét a sárga újságírás.)
A World indította többéves sajtókampánynak óriási szerepe volt abban, hogy 1885-re adakozásból összegyűlt a New York-i Szabadság-szobor talapzatának építésére a pénz. A kampány ugyanakkor lökést adott az újság népszerűségének is, 50 000 új előfizetőt szerezve a lapnak.
Jefferson Davis unokahúgát, Kate Davist vette feleségül 1877-ben, házasságukból öt gyermek született.
Pulitzer egészsége, amely eleve nem volt erős, a rengeteg munka következtében már a World megvásárlása idejére jelentősen megromlott. 1890-ben vissza is kellett vonulnia az újság aktív szerkesztésétől, miután a Charles Anderson Dana, a The Sun tulajdonosa által indított személyes támadások hozzájárultak egészsége további romlásához.
Teljesen megvakult, depresszió gyötörte, és rendkívül érzékennyé vált az erős hangokra, ezért többször kellett külföldre mennie orvosi kezelésre. Az orvosok nem találtak gyógymódot, és élete következő két évtizedének jó részét hangszigetelt helyiségekben töltötte. (Ha szállodába kényszerült, állítólag emberei előre tanulmányozták a környező utcák zajviszonyait, és lefoglalták a lakosztálya feletti, alatti és melletti szobákat is.) Bár többnyire jachtján, a Liberty-n lakott (ahol a halál is érte), vagy New York-i lakosztályában, aktív kapcsolatot tartott a lappal és az üzlettel, megőrizve az irányítást. „Arannyal fizetett, de zsarnoki erővel tartott fogva mindenkit” – írta róla Pásztor Árpád a Literaturában 1926-ban.
Jachtján halt meg, amely akkor éppen a dél-karolinai Charleston kikötőjében horgonyzott. New Yorkban, Bronxban temették el, a Woodlawn temetőben, ahol többek közt Herman Melville, Nellie Bly és Miles Davis is nyugszik.
Kapcsolata a magyarsággal
St. Louis városában mind a magyarokkal, főleg a Rombauer-családdal, mind a németekkel jó kapcsolatokat ápolt Pulitzer. 1875-ben járt Pulitzer Magyarországon, volt a Császár Fürdőben, s meglátogatta Temesváron egy barátját. Pulitzer ekkor már tekintélyes ember volt Amerikában, de Magyarországon nem vették észre, feltehetően ez rosszul esett neki.
Pulitzer kulcsszerepet játszott Munkácsy Mihály 1886-os amerikai látogatásának megszervezésében, megérkezésekor angol nyelvű újságja az „Éljen Munkácsy Mihály” magyar felirattal köszöntötte a festőt. Pulitzer otthonában is vendégül látta Munkácsyt, és köszöntőjében kiemelte, hogy nemcsak azért üdvözli, hogy nagy művész, hanem azért is, mert két nagy országot reprezentál, azt az országot, amelyben él, Franciaországot és azt az országot, amelyben született, Magyarországot. Maga Pulitzer is mindig büszkén vállalta szülőhazáját, Magyarországot. Pulitzer felkérte Munkácsyt, hogy fesse meg felesége, Kate Davis képét. A festmény 1891-ben Párizsban fénykép alapján el is készült.
A Pulitzer-díj
Az újságíró-iskolák
Pulitzer már 1892-ben felajánlotta az anyagi segítségét Seth Low-nak, a Columbia Egyetem akkori elnökének a világ első újságíróiskolája megalapításához, Low-t azonban eltántorította Pulitzer akkori rossz hírneve. 1902-ben az új elnök, Nicholas Murray Butler már nagyobb fogadókészséget mutatott, de az iskola Pulitzer haláláig nem jött létre. Pulitzer 2 millió dollárt hagyott az egyetemre, így 1912-ben megalapították a Columbia Egyetem Újságíró Főiskoláját (Columbia University Graduate School of Journalism). Máig ez az egyik legnagyobb presztízsű újságíró-iskola a világon, továbbá itt adják ki a Pulitzer-díjat és a DuPont-Columbia-díjat. (De nem ez lett az első újságíróképző: azt a Missouri Egyetem hozta létre, ugyancsak Pulitzer támogatásával.)
A Pulitzer-díj
A Pulitzer-díj az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb újságírói kitüntetése, ami csakis az amerikai napilapok és hetilapok újságíróinak adható az egyesült államokbeli újságok vagy hírügynökségek által megjelentetett fényképekért, jelentésekért és cikkekért. Az irodalom, dráma és zene területén is osztanak Pulitzer-díjakat, ezek pedig csak amerikai állampolgároknak adhatóak. A legelső Pulitzer-díjat 1917. június 4-én adták át, mostanában pedig minden év áprilisában jelentik be a nyerteseket. A Pulitzer-díj nyerteseit egy független bizottság választja, amelyet a Columbia Egyetem Újságírói Kara (Columbia University Graduate School of Journalism) igazgat.
Charles Baudelaire (Párizs, 1821. április 9. – Párizs, 1867. augusztus 31.) francia költő és művészeti esszéíró-kritikus, a világirodalom egyik jelentős alakja.
Élete
Művészeti érdeklődésű apja, a szerző hatéves korában meghalt. Édesanyja férjhez ment egy Aupick nevű diplomata-katonatiszthez, akit az ifjú Baudelaire gyűlölt. Ez is oka volt annak, hogy 1841-ben hosszabb keleti utazásra indult. Hazatérése után ismerkedett meg a nagyvilági, fél-prostituált, mulatt színésznővel, Jeanne Duvallal, aki számtalan versének múzsája lett.
Lapot szerkesztett az 1848. februári forradalom idején, kritikai kötete jelent meg. A társadalmi haladás eszméjéből később hamar kiábrándult. Az ötvenes évek elején ismerkedett meg a kor híres-hírhedt irodalmi szalonját vezető Madame Sabatier-vel, akihez több versét írta, s akinek az alakja felismerhető FlaubertÉrzelmek iskolája című korrajz-remekművében.
A Romlás virágai (Les Fleurs du mal) című 1857-ben könyvbe gyűjtve megjelent verseiért az ügyészség „istenkáromlás” és „erkölcsgyalázás” vádjával perbe fogta (egyidőben Flaubert perbefogásával a Bovaryné miatt). Flaubert-t felmentették, Baudelaire-t azonban könyve megcsonkítására kényszerítették.
A költő alkohol- és ópium-mámorba menekült, a vérbajt is elkapta. A romlás virágainak második, bővített kiadása (1861) után Baudelaire a fiatal költők és irodalmárok művészi példaadója lett, a modern költészet legnagyobbjaként tekintenek rá. Próza-költeményei (Le Spleen de Paris) és a romantikával foglalkozó esztétikai írásai befolyásolták több írónemzedék nézeteit. A dekadens életérzés irodalmi megszólaltatója, a szimbolista költészet jelentős alakja, egyszersmind a szecesszió előfutára.
Ő ismertette meg művészi rokonának, Edgar Allan Poe-nak műveit a francia olvasókkal. A legnagyobb hatást Rimbaud-ra és Verlaine-re, valamint Mallarmé már az ő elképzelésein is túlmutató költészetére tette.
Több előadóutat, költői estet tartott Belgiumban. (Itt került kapcsolatba Félicien Rops belga festővel, aki később A Romlás virágait illusztrálta.) Nem volt igazi sikere, dühöngve fogadta sikertelenségét. Az 1865-ben Brüsszelbe költözött Victor Hugo gyakori vendége lett.
Belgiumban érte az agyvérzés. Párizsba szállították, itt haláláig magatehetetlen roncsként vegetált.
Áldom én is azt a bölcsőt, «Mely magyarrá ringatott». Áldom én is azt a sorsot, Mely szivembe dalt adott. A dicső szellem világát Áldom mindenek felett, S dallom, a mi bennem eszme, Dallom a mit érezek.
Szép az ének, szent az ének, Drága kincs, ha nemzeti. De a legszebb dal örökké Általános, emberi. Az igazság egy lehet csak Valamennyi nyelveken. Nagy leszen, ha lelke is nagy, Ki müvész első helyen.
Kék egével ősz Homérosz Valamennyi nemzeté. Buskomolyság, mélaság is Egy van csak: a Hamleté. Bolond Istók mindenütt volt, A hol ember szenvedett. Nagy müvész, ki emberek közt Feledi a nemzetet.
Gunykaczaj minden hazában Don Quijotenak végzete. Ember, hát nem kell kutatni Küzködő Faust német-e? A világ nyelvét beszéli Moliére, a franczia Harpagon, Alcest s a többi Csupa kozmopolita.
Általános eszme s érzés, Nagy, ha nem is nemzeti, «Dalok korcsa», melyben ez nincs; Az igazság megveti. Nép után nép küzd a létért, Eltünnek a nemzetek, Róma megszünt, csak Horáczban Élnek még az emberek.
Népével van összeforrva A nagy eszmék dalnoka. «Mind tükör volt egymagából Tűnt nekem föl nép s haza!» Egy egész nép ilyen ének S akkor leghatalmasabb, Hogyha, bár forrása egy csak, Mindenütt süt, mint a nap.
A tiéd is mindenütt süt. Nagy vagy a nagyok között! Nemzet ily naggyá sosem tesz, Csak az eszme, mely örök. «Két világ csodája,» fénye Halhatatlan éneked, Most magyar, létezni fogsz, ha Nemzeted csak létezett!
„Rövid életének eseményei olyanok, mintha valami filléres regényben olvasnánk róluk. A balszerencsék sora születésekor, 1855. április 9-én kezdődött. Apja előkelő felvidéki család sarja, jóképű testőrtiszt, anyja egy szlovák cselédlány volt. Nem sokkal a kisfiú születése után az anya eltűnt, apja viszont magához vette, felesége a sajátjaként szerette a gyereket. Nevelőanyja azonban korán meghalt, így a kisfiú különböző rokonoknál nevelkedett Alsókubinban, majd Léván. 1873-ban Pozsonyban elvégezte a főgimnáziumot. Itt pillantotta meg első, igaz csak plátói szerelmét, Lajkát, a kékruhás lányt, akinek első szerelmi versciklusát is szentelte.
Nem sokkal az érettségit követően meghalt az apja, akiről ekkor derült ki, hogy minden pénzét elherdálta, sőt még törvényesíteni is elfelejtette a fiút, akinek anyja után igazából Balek Gyula volt a neve. Név és pénz nélkül nem sok esélye maradt az ifjú Reviczkynek (aki azért az apai nevet csak megtartotta), vidéki úri családokhoz szegődött el házitanítónak. Itt ismerkedett meg a szép és művelt Bakálovich Emmával, aki bár fogadta a félszeg ifjú közeledését, és a hozzá írott verseit, hamar értésére adta, hogy nem mehet feleségül a bizonytalan származású és léthelyzetű költőhöz.
Reviczky ekkor Pestre költözött, ott próbált megélhetést szerezni, sikertelenül. Igaz, verseit több lap is közölte, de biztos állást nem kapott, sokszor szállása sem volt, a jóllakásról legfeljebb csak álmodozhatott. Ugyanakkor népszerű és elismert volt az ifjabb nemzedék körében, amely ekkor már ráunt a hivatalos irodalom provincializmusára, témáira és hangjaira, és valami forradalmian újra vágyott. Reviczky pedig valóban új témát és új hangot jelentett; a nagyvárosi életet, annak minden árnyoldalát szedte rímbe. Szomorú hangú, ám életigenlő verseiben a nagyvárosi nyomorról festett pontos képet, szereplői a csavargók, a koldusok, a penészes pincék reménytelen lakói, az utcasarkok „virágai”, a perditák, akiknek versciklust is szentelt.
A nyomor elől 1884-ben Aradra menekült, ahol az Aradi Hírlap egyik szerkesztője lett, majd innen Kassára vezetett az útja, s a német nyelvű Pannónia munkatársa lett. Élete lassan jobbra fordult, első verseskötete is megjelent Ifjúságom címmel, s 1887-ben visszatérhetett Pestre, a Pesti Hírlap színikritikusának.
Közben azonban szervezetét megtámadta a végzetes kór, a tüdőbaj, amit – barátai nem kis anyagi segítségével – több ízben is külföldön kezeltetett. Ekkor jött az utolsó, a végzetes nagy szerelem is, a kor egyik legkiválóbb színésznője, Jászai Mari lett a kedvese. Irodalmi szempontból gyümölcsöző volt kapcsolatuk, hiszen együtt fedezték fel és fordították le Ibsen több színművét a magyar közönség számára, így például a Babaház című drámának Reviczky adta a Nóra címet. A szenvedélyes és nem éppen hűségéről ismert színésznő azonban hamar elhagyta Reviczkyt a még ifjabb Szomory Dezsőért. A beteg költő állapota ettől kezdve rohamosan romlott, és 1889. július 11-én, alig 34 éves korában meghalt Budapesten.
Reviczkyt az impresszionista, szimbolista költészet előfutárának tekinti az irodalomtörténet. Ady, Juhász Gyula, Kosztolányi, és általában a Nyugat körének kedves költője volt. Viszonylag nagy terjedelmű életművének egy része mind a mai napig feltáratlan, sok kézirata el is tűnt a történelem viharaiban. Nagyon sok esszét és tanulmányt is írt, leginkább a humor fogalma izgatta, amely szerinte az emberi szenvedés és nyomorúság láttán érzett részvét, megértő, szelíd bánat, megbocsátás. Ilyen értelemben tartja például Jézust, Buddhát, Goethét az emberiség nagy humoristáinak. Írt regényt is Apai örökség címmel, sokan ezt – a főként önéletrajzi elemekből felépülő művet – tartják az első igazi modern magyar nyelvű regénynek.
Hosszabb poémái közül kiemelkedik a Pán halála című költői látomása. Írt drámai műveket is, bár néhány alkotásának csak töredéke maradt meg, egyetlen vígjátéka, a Büszkék pedig elveszett. Műfordításai közül fontos megemlíteni Kleist és Grillparzer drámáit, Lenau, Heine és Baudelaire verseit.”
„Supka Géza magyar régész, művészettörténész, író, újságíró, az MTA levelező tagja, a Literatura c. folyóirat és a Világ c. lap főszerkesztője, az Ünnepi Könyvhét kezdeményezője, szabadkőműves.
1918-ban a Nemzeti Tanács prágai követe volt. 1919-ben Bécsbe emigrált. 1921-től nem vették vissza dolgozni a Nemzeti Múzeumba, ezek után újságírással és lapszerkesztéssel foglalkozott. 1945-től rövid ideig újból a Nemzeti Múzeumban dolgozott a múzeum elnökeként.
Aktív tagja volt az unitárius egyháznak. Több előadást tartott a Brassai Sámuel Ifjúsági Egyletben. Indítványozta Dávid Ferenc Nemzeti Múzeumban levő székének bronz koszorús megjelölését. Több előadást tartott Brassai Sámuelről.
1926-ban megalapította és 1938-ig szerkesztette a Literatura című irodalmi és kritikai folyóiratot. Az MTA levelező tagja, 1945–1949-ig a Világ főszerkesztője, amelyet szerkesztő- és élettársával, Rónay Máriával vezetett. 1949-ben az irodalmi életből is visszavonult. Hegedűs András kormányfősége idején, Supka halála előtt egy héttel adták át a betegágyában fekvő tudósnak a Munka Érdemrend arany fokozatát. 1989-ben posztumusz visszakapta akadémiai tagságát, s már az 1980-as évek közepétől több könyvéből válogatást adtak ki.
Szabadkőműves pályafutása
A Corvin Mátyás szabadkőműves páholyba 1910-ben vették fel. Rendkívül aktív volt, számos páholy- és nagypáholy tisztségre megválasztották. A szabadkőműves páholyok 1945 utáni újjáélesztésének – 1920-ban betiltották a szervezetet – egyik motorja volt. 1946 elején az ideiglenes vezetőségnek lett tagja, majd március 10-én első helyettes nagymesterré választották; a nagymesteri tisztet akkor még nem töltötték be, 1946. szeptember 1-jétől 1949. februári lemondásáig azonban tényleges nagymesterként dolgozott. Az 1948. június 17-én Arthur H. Keil közreműködésével megalakította az Eastern Star rend (szabadkőművesek nőrokonai számára létrehozott női rend) magyarországi káptalanjait és Főkáptalanját. (Ennek főtitkárává élettársát, Rónay Máriát választották. A szervezet néhány összejövetel után elhalt.) Lemondása ellenére aktív maradt páholyában és a szabadkőművesség 1950-ben bekövetkezett betiltása után is, haláláig „kőműves”-nek tartotta magát.
harmincegy évvel születésem előtt szoknyámba kap egy feminista szél s bár még nem dohányzom és nem vagyok sem egészen bölcs sem egészen ostoba szóval nem egy Kaffka se Lesznai… de lesz ami-lesz-ami… belibbenek… az asztala épp üres… hanem a libbenést vissza is fogom… de botorkálni se kezdek… térdem nem remeg… nos kérem mondja s egy hirtelent csillan a foltos szemüveg… de ezt már ismerem ez csak a nőnek szól és csak egy pillanatra… valóban érdekes… ezt egészen komolyan mondja… van bennük jó is… de hogy mi azt már nem is hallom tudom én hisz nem vagyok se egészen bölcs se egészen ostoba… csak ide ne jöttem volna… minek is hírnév-érdem hozzá meg Nesszosz-ing… a rettegett ítész mélybarna tekintetében már az éter-értelem puskacsöve villan
Roth Ezékielként született zsidó származású családban, gyermekkorában Nagyváradon, a Brüll-házban lakott. Rövid ideig a nagyváradi jogakadémián tanult. 1895-ben Budapestre költözött, jogásznak készült, hamarosan azonban átiratkozott a bölcsészkarra.
Első cikke 1897-ben jelent meg az Esti Újságban. 1898-tól a Budapesti Hírlap közölte irodalmi kritikáit, majd A Hét belső munkatársa lett 1899-től. Az 1900-as években az Új Magyar Szemle munkatársa volt. 1901-ben kísérletet tett egy önálló folyóirat megindítására, de csak az előfizetési felhívásig jutott el. Folyóirat-szerkesztési tervét csak a következő évben, 1902-ben tudta megvalósítani. 1902–1903 között a Magyar Géniuszt szerkesztette. 1905-ben Fenyő Miksával megalapította a rövid életű Figyelő című folyóiratot.
Az 1908-ban indult Nyugat munkatársa (első főszerkesztője: Ignotus és Fenyő Miksa), majd főszerkesztője volt. Számos tehetséget fedezett fel (Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Németh László stb.). Később szerkesztői szerepe csökkent, s megélhetési gondokkal is küzdött. Otthagyta a Nyugatot, csak a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után lett újból a lap irányítója. Átesett a spanyolnáthán, több veseoperáción. Lánya tüdőbajban halt meg, 1927-ben pedig felesége, Steiner Cornélia öngyilkos lett. Osvát Ernő 1929-ben lánya halála miatti elkeseredésében öngyilkosságot követett el, szíven lőtte magát.
Keveset írt, aforizmái, gyűjteményes kötete csupán halála után jelent meg. Kvalitásérzékével egyedülálló tekintélyt szerzett kortársai körében, ami azóta is mérceként van jelen irodalmunkban. A magyar irodalom – Kazinczy Ferenc mellett – egyik legnagyobb irodalomszervezője, kritikusa volt.
Emlékezete
Utolsó lakhelyén, a róla elnevezett, BudapestVII. kerületi Osvát utca 1. sz. házon emléktábla hirdeti: „Osvát Ernő 1877–1929 kritikus, a modern magyar irodalom nagy hatású szervezője. 1908-tól haláláig a Nyugat szerkesztője.”
Jerome K. Jerome angol író apja, Jerome Clapp a száműzött Klapka tiszteletére változtatta fia nevét „Jerome Klapka Jerome”-ra. (Jerome K. Jerome leghíresebb regénye: Három ember egy csónakban.)
Kisnemesi család sarja. Cseh-morva származású, német anyanyelvű, ízig-vérig katonacsaládban született. A család felmenői között több hadmérnök, tiszt, tábornok is fellelhető. Nagyapja, Klapka Károly, aki katonaember volt, II. József uralkodása idején települt át Magyarországra, ahol tábori főgyógyszerészként szerzett magának rangot, vagyont és örökletes nemesi címet. Apja, Klapka József városbíró, és 1819–1833 között Temesvár polgármestere, ezenfelül nyomdatulajdonos és könyvtáralapító.
Miután édesanyját nagyon korán, 4 éves korában elveszítette, tizenegy évesen apja testvére, Klapka Frigyes és neje Deák Krisztina vette magához és nevelte, taníttatta Kecskeméten. Frigyes nagybátyja császári és királyi huszár főhadnagy lévén igazi hazafias nevelésben részesítette. Tanulmányait szülővárosában a Temesvári Piarista Gimnáziumban, majd Kecskeméten, később a szegedi piaristáknál végezte. 1838-ban (18 évesen) a karánsebesi katonai iskolába került.
Felesége Arboin Inéz asszony volt, egy Brüsszelben letelepedett angol nagykereskedő leánya, akivel 1864-ben házasodott össze. Házasságukból három gyermek született. A Párizsban lakó György és Ernő fiaiban kihalt Klapka György tábornok vezetékneve fiú ágon.
1838 májusában lépett hadapródként az 5. (Bervaldo) tüzérezredbe. 1842-ben apja, de főként nagybátyja befolyását latba vetve először a magyar királyi nemesi testőrségbe, végül a bécsi gárdába sikerült bejutnia. A Bécsben töltött évek nagy jelentőséggel bírtak további katonai karrierjében, hiszen ott főhadnaggyá léptették elő, és többek között olyan tanárai, kiképzői voltak, mint a későbbi vértanú, Vécsey Károly édesapja. A gárdában ismerkedett meg Görgey Artúrral, akivel ettől kezdve szoros barátság kötötte össze.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején1848. május 19-én megbízást kapott Hajnik Károllyal és Gál Sándorral, hogy utazzanak Erdélybe a székely katonaság mozgósítására. Visszatérése után, június 13-ától a 6. honvédzászlóalj századosaként részt vett a délvidéki harcokban. Szeptember 26-án Batthyány Lajos kinevezte Komárom várának erődítési és tüzérségi parancsnokának. Létfontosságú volt, hogy a jelentős erőd a magyar alkotmányhoz hű csapatok kezén maradjon, és Klapka egyik feladata volt ennek biztosítása. A sikeres erdélyi és komáromi küldetés meghozta számára a vezérkari őrnagyi kinevezést. […]
Március 15-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Március 28-án Kossuth tábornokká léptette elő, és kinevezte a hadsereg ideiglenes vezérkari főnökének. Az ő hadműveleti tervei szerint zajlott le a tavaszi hadjárat első szakasza. […] Az április 19-i nagysallói ütközetben kivívott magyar győzelemben jelentős része volt Klapka hadtestének. Részt vett az április 26-ai (első) komáromi ütközetben, majd a vár felszabadítását eredményező hadművelet után, április 30-án Görgei helyetteseként átvette a hadügyminisztérium irányítását. Tervet készített, amit a kormány elfogadott, de Dembinszky, Bem és Perczel ellenállása miatt nem valósult meg. […]
A komáromi vár védőjeként
Görgei hadseregének távozása után két hadtesttel a komáromi várban maradt. Augusztus 3-án nagy erejű támadást indított, szétverte a Komáromnál hátrahagyott ostromzárat, Pozsonyig visszaszorította a császári csapatokat, és megszállta Győrt is. Eközben Székesfehérváron felkelés tört ki, így rövid időre jelentős terület került ismét magyar fennhatóság alá. Az elrendelt újoncozás révén öt új honvédzászlóaljjal egészítette ki a komáromi várőrség létszámát, ami így húszezer fő fölé emelkedett.
A világosi fegyverletétel után visszahúzódott a várba. Külső támogatás nélkül maradva tárgyalásokba bocsátkozott a vár feladásáról. Engedményeket szeretett volna kapni az ország jövőjével és a már fogságba esettek sorsával kapcsolatosan is, azonban ezt nem sikerült elérnie. Szeptember 1-jén kezdődtek meg a meghódolásra vonatkozó alkudozások. A komáromi őrség 11 pontban állapította meg a feltételeit. Az alkupontok elfogadását osztrák részről megnehezítette az, hogy azoknak az első pontjai az egész országra kiterjedő feltételeket szabtak, pl: „Adassék általános közbocsánat az országnak s az összes magyar hadseregnek, a magyar bankjegyek értékesíttessenek s mindazon hazafiak, kik külföldre akarnak utazni, útlevéllel láttassanak el.” Csak amikor ezeket a feltételeket kihagyták, akkor kötötték meg a kapituláció szerződését, 1849. szeptember 27-én Haynau hadiszállásán, a Komáromtól félmérföldnyire fekvő Puszta-Herkályon.
A megkötött szerződés értelmében a helyőrség tagjai minden későbbi üldözéstől mentesítő papírt (menlevelet, németül Geleitscheint) kaptak. […]
Emigrációban
Klapka ezután külföldre távozott. Londonban, Párizsban és Lipcsében élt, majd Genfben telepedett le. 1855-ben svájci állampolgárságot kapott. 1856-tól a svájci nemzetgyűlés tagja lett. Tevékenyen részt vett a 48-as magyar emigráció politikai és katonai tevékenységében is.
A szárd–francia–osztrák háború kitörésének hírére, 1859. május 6-án Párizsban Kossuth Lajossal és Teleki Lászlóval megalakította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot, amely az emigráns magyar kormány szerepét volt hivatott betölteni. Részt vett az itáliai magyar légió megszervezésében. A háborút lezáró villafrancai békekötést megelőző tárgyalások hatására 1859. május 30-án lemondott a Magyar Nemzeti Igazgatóságban viselt tagságáról. Negyvennégy évesen Brüsszelben megnősült, Inés Martha d’Arbouin-t vette feleségül. Házasságukból három gyermek született.
Az 1866-os porosz–osztrák–olasz háború ismét felvillantotta Magyarország felszabadításának lehetőségét. Klapka Nemeskéri Kiss Miklós, volt honvéd ezredes közvetítésével megállapodott Bismarck porosz kancellárral egy magyar légió felállításáról. A mintegy ezerötszáz fős Klapka-légió parancsnokságát Klapka György későn, 1866. július 26-án vette át, amikor a porosz–osztrák háború lényegében már befejeződött. Ennek ellenére a légió 1866. augusztus 3-án a Jablunka-hágón át Magyarország területére lépett, de már néhány nap múlva kénytelen volt különösebb eredmény nélkül visszavonulni porosz területre. Klapka augusztus 14-én lemondott a parancsnokságról.
Hazatérése után
A kiegyezés után hazatért. Poroszországi szereplése azt eredményezte, hogy I. Ferenc József nem járult hozzá, hogy katonai szolgálatba lépjen. A Deák-párt tagjaként Illava, majd Temesvár országgyűlési képviselője volt. 1868-ban a honvédegyletek elnökévé választották.
1871-ben Klapka György Türr István és Andrássy Gyula társaságában a magyarországi Nagy Oriens szabadkőműves nagypáholy alapító tagjai között van.
Kapcsolata Petőfi Sándorral
Jókai Mór 1882-ben, a pesti Petőfi-szobor avatásán a költő „Egy goromba tábornokhoz” című versét idézte fel. 1849 áprilisában Petőfi magyarra fordította Bemnek Vécsey tábornokot bíráló egyik levelét, és elküldte azt egy kolozsvári lapnak. Klapka György ezért Debrecenben felelősségre vonta a költőt, amiért rossz hírét kelti az elöljárójának. Petőfi azzal védekezett, hogy mindezt Bem parancsára tette, de indulatosan lemondott rangjáról. Buda ostromakor a Svábhegyen, az Óra-villában találkoztak, ahonnan Görgei Artúr a budai Vár ostromát irányította. Klapka és Petőfi összevitatkoztak, és Klapka a villa egyik szobájába zárta a költőt. Csak később, Görgei parancsára engedték szabadon. A szoboravatás után Klapkának a nyilvánosság előtt, a sajtóban kellett magyarázkodnia.”
mozgalmas az élet bár ugye tudnék másnak is örülni mondom is naponta a nép gyermekének méricskélésre küldte hozzám a szülő vagy a sorsa kérem én nem vagyok kíváncsi pocsék dolgozatokra hölgyeim uraim egymás idejét ne herdáljuk ha lehet én a szabadságjogok híve vagyok önöknek tehát joguk van rossz jegyet kapni de ilyen macskakaparást többet nem olvasok el végtére én sem adok önöknek hieroglifákat csak időben szólok merthogy ez csapatmunka és kérem mért beszél ha osztálytársa mellesleg embertárs felel hogy ez most hogy rímel Grendel Lajosra hát kérem nagyon is de egyelőre elég ha az állítmányt felismeri de előbb kérdezzen kérem mert a jól feltett kérdésre szüksége lehet később ha majd a fizikát vagy netán a történelmet kutatja mert ugye nem mindegy kérem hogy valami ok vagy okozat akármilyen abszurd is ez az isztán
