„nyelvtanár, oktató, férje, Radnóti Miklós hagyatékának rendezője, őrzője, közrebocsátója…
14 éves korában ismerte meg Radnóti Miklóst, akivel 1935. augusztus 11-én kötött házasságot Budapesten, a Terézvárosban, s a Pozsonyi út 1. számú házban béreltek lakást…
Férje halála után a nyilvánosságtól visszavonultan gondozta Radnóti hagyatékát, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára lett: versmondást, francia és orosz nyelvet tanított. Sosem ment többé férjhez, özvegységét csaknem hetven évig őrizte.
A nyilvánosságtól elzárkózott, csupán a Népszabadságnak adott interjút 1962. január 21-én, melyben többek között úgy nyilatkozott, hogy „a fasizmus elnyelte az életünket”. Rádióban, televízióban nem szerepelt. Radnótiról nem írt, valamint a férje nevét felvett intézmények ünnepségein sem jelent meg, csupán a hagyatékhoz kapcsolódó ügyek intézésével foglalkozott.
1999-ben a XIII. kerület, majd 2005-ben Budapest díszpolgára lett kiváló pedagógiai munkásságáért, valamint Radnóti Miklós életművének, irodalmi hagyatékának gondozásáért és őrzéséért. (Wikipedia)
Vass Judit, nevelész (Balaton, 1959. szeptember 4.) Ha így folytatja (láncdohányos), nem tudjuk, mikor adja be a kulcsot, vagy ahogy az angolok mondják, rúg a vödörbe.
„A tanár is ember, de nem az a dolga” című meg nem jelent memoárja tükrözi legjobban életfelfogását, tanári ars poeticáját. A tanár is esendő, tökkelütött lény, de diákjai azt várják el tőle, hogy isten legyen. Ez fordítva is igaz. Így hát el-eltökítjük néha az órákat.
Az általános iskolában még végig feltűnően kitűnő volt, azután a gimnáziumban alábbhagyott a stréberséggel, nem kisebb ok miatt, minthogy matematikából csak négyest kapott. Apja otthon kitűzte a fekete zászlót, és lemondott arról a régi álmáról, hogy lányából matematikus lesz, és nekiállt a kiábrándulást leverni kisebb gyermekén, Jánoson, aki makacs elszántsággal követte nővérét a hanyatlásban. De ő legalább informatikus lett. Juditunk legnagyobb bajban a kémiával volt, amelynek máig is csak titkai vannak számára. Csak annyit tud, hogy Mengyelejev szabad idejében bőröndöket készített, s mikor valaki megkérdezte, miért, azt válaszolta: „Egy értelmes férfinek kell, hogy legyen valami értelmes szakmája is.”
Az egyetemen magyar-orosz-angol szakon csinálta végig a mószertant, melyen dögunalmas előadásokon hallgatta végig, mitől is élményszerű egy tanóra. Ezért aztán a gyakorlatban, lásd mélyvíz, tanulta meg, hogy a diák minden módszert-mószert megun egy idő múlva, lásd tehetetlenségi nyomaték. Nem tudom, mi az, de jól hangzik.
Jutkánk ma már nyugger, és csak pár órában kísérli meg betömni a diákjai fejében tátongó lyukakat. Diákjai ezt elnéző türelemmel viselik, az isten áldja meg őket!
Nevelészünk időnként rímfaragásra fakad Vojtina örök álnéven, mert tudja, hogy úgymond költészete középszerű, mint Arany János hőséé. Vass megfogadta, hogy egy osztályt még leérettségiztet, azután illa kerek-náda berek, és végleg nyugalomba vonul.
Nyugdíjas éveit a dolce vita jegyében kívánja eltölteni, úgyis, mint ücsörgés az orvosi váróban, itt fáj, ott sajog. Reméli, hogy nem kell hosszas várólistákon kihalnia ebből a szép világból. Na erről a szép világról még lesz egy-két szösszenete, ha a facebook le nem tiltja, mint felforgató elemet. Mert Jutkánk, minden előzetes híresztelés és vallomás ellenére nem sztoikus, hanem morgó-vicsorgó eburafakó, meg Ugocsa non coronat. Amúgy Ady fan.
Nevelészünk mától ingyen utazik. Nem tagja semmilyen pártnak, kitüntetései száma nullára rúg, nem alapítója semmilyen klubnak, csak a facebookon éli ki grafomániáját.
1905 és 1922 között az Orvosi Hetilap főszerkesztője volt.
Orvosegyetemi professzori tevékenysége
A Budapesti Egyetem nyilvános rendes tanára és az egyetem Anatómiai Intézetének igazgatójaként a magyar anatómia és szövettan oktatás egyik meghatározó alakja volt. Az ember anatomiája címmel 1922-ben megjelent három kötetes tankönyve, még ma is az egyik alapvető forrásmunka a magyar nyelvű humán anatómiai irodalomban.
Barlangkutató tevékenysége
A Barlangkutató Bizottság, majd a Szakosztály elnöki tisztét – első elnökének halála után – 1912. április 26-ától 4 éven át töltötte be. 1912. május 24-én az elnökletével lezajlott első bizottsági ülésen terjesztette elő javaslatát, hogy a bizottság jellegéből adódóan alakuljon át szakosztállyá. A szakosztály alaptőkéjét alapítótagként 100 koronával gyarapította.
Az 1913-ban meginduló Barlangkutatás című szaklapnak nemcsak a bevezetőjét írta, de 1916-ig a lapot az ő közreműködésével szerkesztette Kadić Ottokár.
