Róla írta Móra Ferenc A sakkbáró c. novelláját. „Móra Ferenc A sakk-báró című írását olvasva két dolgot azonnal észrevehetünk. Egyrészt azt, hogy ez a szöveg ma nehezen találna magának kiadót, hiszen az első mondatában lezsidózza, a másodikban lenácizza főszereplőjét, Kolisch Ignácot. „Kolisch Ignácnak hívták, magyar ember volt, pozsonyi születésű, s bár efelül nem tudok biztosat, azt sejtem, szombaton tartotta a vasárnapot. Az ilyesmiért ugyan a hatvanas években még nem verték meg az embert, de azért mégse látszott valószínűnek, hogy a Náci (Ignác) karriert csináljon, mert akármibe kapott, semmiben sem szolgált neki a szerencse.” (Kemény Vagyim: Titkos bajnokok) https://www.google.hu/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Fobudaianziksz.hu%2Fkemeny-vagyim-titkos-bajnokok%
A Chessmetrics historikus pontszámításai szerint 1867 júliusa és 1868 novembere közt a világ legerősebb játékosa volt.
Élete
Mielőtt a tőzsdén meggazdagodott és bárói címet kapott, a sakkvilágban mint profi sakkozót és újságírót ismerték.
Kolisch szegény család fia. Már 17-évesen eredményesen sakkozott a bécsi Ezüst kávéházban a Plankengassén Ernst Falkbeerrel. Ezekben az időkben több bécsi napilapban Idekaálnév alatt vezetett sakkrovatot.
A Pesti Sakk-kör kétszer is megválasztotta tiszteletbeli taggá. Sok nyelven beszélő, ritka szellemes társalgó, magával ragadóan szuggesztív személyiség.
Nem tudom, hogy kire fogok szavazni, csak azt, hogy szokás szerint be kell majd fognom az orromat. Elvégre népben-nemzetben-emberiségben gondolkodó írástudó lennék, vagy mi, meg erkölcsi kényszer. Na, mindegy, de ez hosszú.
Legszívesebben kampányt indítanék, hogy szavazzon mindenki szíve vagy esze szerint, lássam csak tisztán, hol élek. Minek, tudom. „Öt perc beszélgetés az átlagszavazóval” ─ mondta állítólag Churchill, mint a demokrácia elleni legerősebb érvet.
Tehát bemegyek a könyvesboltba. Azelőtt Szabó Ervinhez jártam, de amióta nincs pénze a kortárs irodalomra, nekem meg időm órákig ülni az olvasóteremben, szelektálok. „Hová lépsz most…” Uramisten, már megint vagy száz új könyv, amit elolvasnék. Már körülbelül harminc, azaz 30.000-nél járok, amikor visszatolom kedvenc kortársamat a helyére.
Egyrészt soha nem tudhatom, mikor robban le a 40 éves mosógép, vagy mondja be az unalmast a gáztűzhely, tehát csak ésszel. Már csak olyat veszek meg, amit biztosan újraolvasok majd nyugdíjas koromban ─ fő az optimizmus. Másrészt ─ ezt csak mostanában vettem észre ─ már gyerekszemmel nézem a műveket: elolvasnák-e diákjaim? Értenék-e? Nem tudom. Illetve igen.
Amit én megvennék, műveltségdeficitemet korrigálandó, az már egy letűnt világ. Ezért sokan megköveznének. Talán magam is. Vessem rám az első követ. Sokan hiszik, hogy még itt van. „A kultúránk még él, bizantinikusan, automata módjára…” (Babits: Ezüstkor) Nagyképűen idézőjelbe teszem, és nem ellenőrzöm, hogy pontos-e az idézet. Minek.
Aztán elszégyellem magam: hiszen épp ez, amit tovább kellene adnom: az „utána nézek”, a „nem beszélek a világba”, „végiggondolom, hogy igaz-e”. A meggondolt gondolat. Nem tudom. Nagyon szeretnék fiatal tanár lenni, szembenézni ezzel a kihívással ─ igaz, akkor nem lennének (talán) dilemmáim. Ahogy elnézem dilemmaszabadságom se. Nem tudom.
„Az emberi tehetség parányi lámpa.” Végül is leemelek egy régen hiányzó, mindössze háromezer forintba kerülő könyvet, azt hiszem, ezt érdemes lesz a figyelmükbe ajánlani, semmi filosz belterjesség, életszaga van, humoros…nem tudom. Csak a kérdést: És ki viszi majd át … mit is? Ja. Tandori madarát, Örkény egyperceseit…
„Bródy András Széchenyi-díjas közgazdász és Vajna Márta tanárnő fia, Bródy-Maróti Dóra könyvillusztrátor és grafikus unokája, Maróti Géza építész dédunokája. Rejtő Évával 1984-ben kötött első házasságából három gyermeke született: Miklós Dániel (1985), Luca Sára (1986), Anna Barbara (1991), a második házasságból Farkas Anitától született Máté Benedek (2004).
Életpályája
Az 1960-as évek új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmak máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra egyik emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik az elmúlt fél évszázad történelmének minden jelentős fordulata.
1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol Szörényi Leventével számos olyan dal szerzője lett, melyek megjelenését sokan origónak tekintik a magyar rock történetében. Az Illés repertoárjának kialakításával a szövegíró és gyakran dalszerző Bródy János a magyar rockzene ikonikus alakjává vált. A dalszövegek forradalmi újítója és a mára már legendává vált zenekar szellemi irányítója sokak számára jelentett iránytűt az akkori társadalom útvesztőiben, és személy szerint is példát mutatott az emberi jogok szabad és bátor képviseletével.
1973-ban vizsgálat is indult ellene, államellenes izgatás gyanújával. A zenekar a külső és belső feszültségek nyomását nem viselte el, és az év végén Illés Lajos feloszlatta az együttest.
1974-ben hozták létre a Fonográfot, mely már több volt, mint egy zenekar, hiszen valóságos művészeti alkotóműhelyként működött. Itt készültek Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezei is, melyeknek értelmi szerzője elsősorban Bródy János volt. Szövegeit ebben az időben még erősebben cenzúrázták, mint korábban, de ő mindig megtalálta a lehetőségét annak, hogy dalaiban a hivatalos szólamoktól eltérő gondolatokat és érzelmeket közvetítsen. A Fonográf-korszakban jöttek létre a későbbiekben olyan jelentős sikereket hozó első színpadi művek is, mint a Kőműves Kelemen és az István, a király.
Bródy János önálló előadói pályafutása a hetvenes évek végén a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon kezdődött. Az Illés- és a Fonográf zenekarban eltöltött évek után egyre inkább olyan dalai születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy ironikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé. Olyan idők jártak akkor, amikor őbenne dalokban tört a felszínre sok mélyen elfojtott érzés és gondolat. Bródy János a maga szerénynek mondott előadói képességeivel is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazta meg nemzedékének álmait és csalódásait, és első felvételeinek népszerűsége következtében hamarosan a hatóságok által gyanakodva figyelt és a hivatalos kultúrpolitikusok bánatára közkedvelt szereplője lett az ifjúsági klubok hálózatának.
Első lemeze 1980-ban jelent meg Hungarian Blues címmel olyan felejthetetlen dalokkal, mint a Filléres emlékeim; Földvár felé félúton; Mama kérlek; és a Bródy-dalok jelbeszédes módján helyzetjelentést adó Maszkabál.
Második albuma a Ne szólj szám volt 1984-ben, melynek címadó dalában még ma is érezhető a korszak alapvető életérzése, és azóta tudjuk, hogy van olyan, hogy Egy hétig tart egy szerelem. Ezen az albumon jelent meg sok-sok év után újra a hatvanas évek nemzedékének egykor betiltott himnusza, a Ha én rózsa volnék.
A nyolcvanas évek végén következett a Hang nélkül, melyen az Engedd, hogy szabad legyek, az Átmeneti állapot és a Zárt osztály már nyíltan szólt a változás iránti vágyról, de emlékezetes maradt a Légy hű magadhoz vagy A fiam meg a lányom, melyben a szerző új szerepköréről tudósított.
Az utca másik oldalán című összeállítás 1994-ben jelent meg, ironikus és kritikus hangvételével már az új korszak ellentmondásait tükrözte máig ható érvénnyel olyan dalokban, mint a Tangó LeMondó és a Haggyá’ má’ békibe’, de művészi hitvallást is jelzett a Mit tehetnék érted, A földön járj vagy az Őszinte bohóc.
A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy János folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint a hétköznapok krónikása járta az országot, ironikus mosollyal idézve a reménytelen szerelem és a beteljesült csalódás közti rövid átmeneti boldogságot, vigasztalva a meg nem valósult álmaikból ébredő szorongókat. Az 1994 végén a régi Budapest Sportcsarnokban tartott előadásról Volt egyszer egy koncert címmel CD és később DVD is forgalomba került.
2001-ben, az új évezred kezdetén Kockázatok és mellékhatások címmel jelent meg az a zenei gyógyszer, amellyel nem kell orvoshoz vagy gyógyszerészhez fordulni. A lemezen szereplő 12 szám túlnyomó többsége, mint a Jön a vonat és a Meg kéne kapaszkodni, az életünkben sűrűn előforduló kockázatokról és mellékhatásokról szól. Az emberi jogok védelmében írt Szabadnak születtél pedig arra figyelmeztet, hogy törékeny ünnepeink és bizonytalan hétköznapjaink közepette is meg kell őriznünk emberi méltóságunkat.
Munkásságában jelentős helyet foglalnak el a színpadi művek, amelyeknek szövegkönyvét írta (Kőműves Kelemen, István, a király, Doktor Herz, Fehér Anna, A kiátkozott, Veled, Uram, Will Shakespeare vagy akit akartok, és az Andrew Lloyd Webber zenéjével készült Volt egyszer egy csapat.).
2006-ban, Bródy János 60. születésnapján a Madách Színház ünnepi műsorában fiatal tehetségek előadásában saját dalaival köszöntötték fel a szerzőt, aki sokféle tevékenysége mellett még mindig gyakran volt vendége kisebb-nagyobb színpadoknak. Ezt az előadást örökítette meg a BRÓDY 60 című DVD, melyen az extrák között néhány régebbi felvétel is megtalálható. A Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró-előadóművész életművét sokféle díjjal ismerték el, 2011 tavaszán a Fonogram életműdíját vehette át. Ekkor jelentette be, hogy elfogadta az EMI felkérését egy új album készítésére, és július végére a Fodo Sound Stúdióban elkészültek a felvételek.
Az Illés szekerén című album 2011. szeptember 22-én került forgalomba és komoly meglepetéseket tartogatott még azoknak is, akik jól ismerték Bródy János addigi pályafutását.
A feltámadt érdeklődés következménye, hogy Bródy János 2016-ban egy Ráadás albummal jelentkezett, mely eredetileg jubileumi vinil (bakelit) korong lett volna. A slágerlistás lemezen vadonatúj számok: Te itt leszel majd mellettem, Magyarok közt európai, Birkaország, Újra ősz van már, Gyere édes, jöjj és korrumpálj, és régi dalok újraértelmezett feldolgozásai szerepelnek, mint a Csillag Hajnalka folytatása, a Felföldiné estéje. A 70. évfordulóra végül egy 5 lemezes exkluzív bakelit összeállítás jelent meg, melyből csak 300 példányt gyártottak. A felemelő hangulatú Aréna koncertről BRÓDY70 címmel DVD+2CD került forgalomba szintén a Grundrecords gondozásában.
Bródy János elsősorban dalszerzőnek tartja magát. Dalait sokan sokféle formában feldolgozták; Koncz Zsuzsa és Halász Judit mellett írt dalokat Zoránnak, Somló Tamásnak, Gerendás Péternek, Komár Lászlónak is, és egy időben Várszegi Gábor nevében az Omega szövegeit is ő írta. (Csillagok útján, Gammapolis). Álnéven Szűcs Juditnak is írt két dalt, pl. a Te, figyelj címűt. Újabban a Margaret Island zenekar és az Ivan & The Parazol műsorában is szerepelnek Bródy-dalok.
Dalszövegeit először 1983-ban adták ki Jelbeszéd címmel, majd 2010 tavaszán jelent meg Ne várd a májust címmel versként is olvasható szövegeinek gyűjteménye. 2016-ban Magyarok közt európai címmel a Hangzó Líra sorozatban jelentek meg versei Bálint András előadásában.
Eddigi pályafutása során több mint 60 nagylemez elkészítésében működött közre, körülbelül 800 dal szövegét és 200 dal zenéjét szerezte.”
„„[…] nagyon sok olyan költőnk és írónk van már, aki azt az írói alapszituációt próbálja megvalósítani, hogy egyenrangú félnek tekinti a másikat, felnőttként beszél vele. Tehát nem szépíti a dolgokat, mellőzi az ünnepélyességet, mellőzi az írói méltóság pózát, amit gyűlölök, lemond minden tekintélyről, amire foglalkozása voltaképpen predesztinálná, és úgy beszélget az olvasójával, ahogy én beszélgetek teveled, vagy ahogyan mi beszélgetünk, ha barátok között vagyunk. Tehát egyenrangú az egyenrangúval, egyforma észbeli képességekkel rendelkező vitapartnerek, akik közül az egyik fél az író, jelen esetben én, lemondtam arról, hogy tanácsoljak, mert tanácsot adni nem tudok, lemondtam arról, hogy megmagyarázzak, mert magyarázni nem tudok, nem értem a világot, amely körülvesz, tehát hogyan tudnám én ezt megmagyarázni? A kijelentő mondat helyett a kérdő mondat az, amely az én egész írói struktúrám alapja.” (Örkény István)
[Úgy írni… ] (részlet) – In: Lázár István: Örkény István, Budapest, Szépirodalmi, 1979;
ÉLETE
Örkény jómódú zsidó polgárcsaládba született a tízes évek elején. Édesanyja Pető Margit, édesapja Örkény Hugó patikus. 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be. 1932-ben átiratkozott gyógyszerész szakra, ahol 1934-ben szerzett diplomát.
1937-ben került kapcsolatba a Szép Szó körével, majd Londonba, Párizsba utazott, ahol alkalmi munkákból élt. 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ben diplomázott mint vegyészmérnök.
A második világháborúban munkaszolgálatos volt a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza.
„ Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.
– Egyperces Novellák – Fasírt
1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgja volt. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, 1958 és 1963 között az 1956-os forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá – ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban (ma Egis Gyógyszergyár) dolgozott vegyészmérnökként.
Első felesége Gönczi Flóra volt, akivel 1937. június 23-án kötött házasságot Budapesten,1941-ben váltak el. Második felesége 1948–1959 között F. Nagy Angéla, szakácskönyvíró. Harmadik felesége Radnóti Zsuzsa irodalomtörténész, a Vígszínház dramaturgja, akivel 1965-ben kötött házasságot.
1979-ben végzetes kór támadta meg, de még a halálos ágyán is dolgozott. Szívelégtelenségben hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Halálát követően Radnóti Zsuzsa gondozza hagyatékát, életművét.
„ Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig. „
Örkény a magyar groteszk dráma kitűnő képviselője. Írásait groteszk humor hatja át, nincs bennük egyértelműen jó vagy rossz ember – a tragédiák néhol komédiába fordulnak, s írásainak szereplői hol így, hol úgy reagálnak az eseményekre.
Első elbeszélése a Szép Szóban jelent meg 1937-ben Tengertánc címmel. A háború után 1947-ben jelent meg a Lágerek népe, melyben a munkaszolgálat és a hadifogság időszakát dolgozta fel. 1956 után első ízben 1963-ban jelenhetett meg műve, a Macskajáték című kisregény.
A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. Nem csak Magyarországon, de a világirodalomban is újdonság volt a rendkívül rövid, tömör, filozofikus vagy groteszk írásmód. Egyperceseiben azt mutatta meg, hogy a hétköznap tényeit más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelthetnek. Örkény élete végéig csiszolgatta remekeit, ezért az egypercesek majd mindegyik kiadásában találni új darabot.
1964-ben írta, s 1967-ben mutatták be a Tóték című drámáját, amit később több nyelvre is lefordítottak, s meghozta számára a világsikert. A drámából 1969-ben film is készült Fábri Zoltán rendezésében (Isten hozta, őrnagy úr!). Néhány más művéből is készült filmes feldolgozás (például a Macskajátékból).
1971-től a Szépirodalmi Kiadó megkezdte életművének kiadását Időrendben címmel.
Dramaturgként, színházi szerzőként
1949-ben az Ifjúsági-, majd 1951–1953 között a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgjaként dolgozott.
A Voronyezs című színművének bemutatását nem engedélyezték, s később is sokszor és sokat vitatkozott egy-egy darabja bemutatása érdekében. 1948 és 1960 között átdolgozásai (Molière: Zsugori; Mikszáth Kálmán: Különös házasság) kerültek színpadra. A Mikszáth darabban alkatótársa volt Gyárfás Miklós, akivel egy közös, bemutatott alkotást is jegyezhettek. A darab címe: Zichy palota. A bemutató helyszíne és időpontja: Ifjúsági Színház – 1949. szeptember 23.
Jelentős sikert a Tóték című műve Thália Színház-beli bemutatójával aratott 1967-ben. Ettől kezdve viszonylag rendszeresen vitték színre darabjait Szolnokon, a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban.
Színpadi műveit gyakran novelláiból, kisregényeiből írta át, mivel az ezekben rejlő helyzet- és jellemkomikum a színpadon érvényesült igazán.”
„Nem tudok mit csinálni, írom a műveimet. Nem veszek részt a politikában, az engem mélységesen nem érdekel, és nem is értek hozzá. Nincsenek politikai állásfoglalásaim, soha nem is voltak, se a Kádár-rendszerben, se most. Soha nem voltam ellenzéki vagy kormánypárti, még a Kádár-rendszerben sem. Nem voltam hivatalos író, és csak ritkán tiltották be műveimet. Az úgynevezett közéletben nem veszek részt.
Az írásaim viszont gyakran váltanak ki politikai botrányokat. Néha, mert vannak műveim, amire a kutya sem figyelt oda, de akkor legalább békén hagytak. Volt olyan, amire valamiért felkapták a fejüket jobbról vagy balról.”
1946. április 4-én született Budapesten. Apja mérnök, anyja színésznő volt. Magyar–orosz–szerb-horvát szakon diplomázik az ELTE Bölcsészkarán 1970-ben, illetve 1972-ben. Az Újságíró Főiskolán szociológus-diplomát szerez 1972-ben.
1970–71-ben a Magyar Rádióban újságíró-gyakornok. 1971 és 75 között a Corvina Kiadó szerkesztője. 1975-től három évig ösztöndíjas aspiráns. Az MTA kelet-európai kutatócsoportjának, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának tudományos munkatársa. 1978-tól a világirodalmi tanszéken, 1991-től az esztétika tanszéken tanít. 1981-ben kandidátus, 1997-ben habilitált professzor. Az ELTE Esztétika és Kommunikáció Tanszékének egyetemi docense. 2008-tól nyugdíjas.
1975–77-ig, majd 1978-ban ösztöndíjas drámaíró és dramaturg a budapesti Nemzeti Színházban, 1981 és 1992 között dramaturg a kaposvári Csiky Gergely Színházban. 1992–1995-ben a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. 1990–1997-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára.
1975 és 1998 között tagja volt a Magyar Írószövetségnek, melyből kilépett. A Magyar P. E. N. Club tagja. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehette át nemzetközileg is nagyra becsült regényírói, drámaírói és esszéírói munkásságáért. 2010-ben az egyik legmagasabb lengyel irodalmi kitüntetést kapta a Messiások című regényéért.
1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét hozó vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Ősszel a lévaipiarista gimnáziumban kezdett tanítani.
Október 1-jén elhagyta Lévát, Pestre utazott, s a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve (Juhász Gyula versei), s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. Hazatért Szegedre.
1908–1911-ben a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanáraként egyik megalapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak. Megismerte Sárvári Anna színésznőt, akihez reménytelen szerelem fűzte. Első Anna-verse 1908-ban jelent meg.
1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. A Szent Rókus Kórházban kezelték, ahol fölkereste Eőrsi Júlia. 1917. január 8-án idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én hivatalosan elmebetegnek nyilvánították. 1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.
1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a kommunista hatalomátvételt. Április 8-án a szegedi színházdirektóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett.
Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a kommün bukása. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkásotthonban folyó kulturális munka irányítója volt.
Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett Édent jelentette neki.”
„Legnagyobb sikere a Róma városát ellátó tivoli erőmű és távvezeték létesítése volt, 1892-ben.
Figyelme a váltakozó áram felé fordult, mert abban látta a jövőt, míg Edison is, Siemens is úgy ítélte, hogy a váltakozó áramnak nincs jövője, mert a termelt energia elosztása megoldhatatlan feladatnak tűnt.
1885-ben Déri Miksa és Zipernowsky szabadalmaztatta a párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű váltakozóáramú induktorokon alapuló áramelosztó rendszert. Ezt néhány hónap múlva követte legnagyobb jelentőségű munkájának, a zárt vasmagos transzformátornak szabadalmi bejelentése, amelynek Bláthy Ottó is részese volt.
Ezzel a váltakozóáramú Ganz-rendszer diadalútja kezdődött, melyet 1893-ig Zipernowsky személyesen vezényelt.
Zipernowsky Károly (Bécs, 1853. április 4. – Budapest, 1942. november 29.[1]) magyar mérnök, a transzformátor egyik feltalálója. Érdeklődése középpontjába a váltakozó áramok előállítása és felhasználása került.
Bécsben született, a piarista gimnáziumban érettségizett Pesten, majd 3 évig gyógyszerészként dolgozott Kecskeméten. Ezután iratkozott be a Királyi József Műegyetemre 1872-ben. Negyedévesen már az akkor fiatal tudománynak számító elektrotechnikáról tartott előadásokat a Mérnök- és Építész-Egylet felolvasó ülésein. Egyik ilyen előadásán figyelt fel rá Mechwart András, a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár vezérigazgatója.
Mechwart az akkor 25 éves Zipernowskyra bízta a Ganz gyárban 1878-ban létesített új villamos osztály vezetését. Itt néhány hónap alatt Zipernowsky tervei alapján készítették el az öntőműhely világításához szükséges első egyenáramú dinamót, amellyel 56 V feszültségű 12 A áramerősségű egyenáramot termelve szénrudas ívlámpát tápláltak.
Déri Miksa 1882-től lépett a gyár szolgálatába, és Zipernowskyval együtt még ugyanebben az évben öngerjesztésű váltakozó áramú generátort szabadalmaztattak a Nemzeti Színház 1000 izzólámpából álló világításának táplálására.
Figyelme a váltakozó áram felé fordult, mert abban látta a jövőt, míg Edison is, Siemens is úgy ítélte, hogy a váltakozó áramnak nincs jövője, mert a termelt energia elosztása megoldhatatlan feladatnak tűnt.
1883-ban a bécsi nemzetközi elektrotechnikai kiállításon egy 150 lóerős gőzgéphez közvetlenül kapcsolt egyfázisú váltakozóáramú generátort mutattak be, amely a váltakozó áramú rendszer fejlődésében úttörő lépés volt, és méreténél fogva is általános feltűnést keltett. A gép később évekig a Keleti pályaudvar világítását táplálta.
1893-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Ugyanebben az évben június 11-én kinevezték a Műegyetemen újonnan megalakított Elektrotechnika Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának. Ekkor Zipernowsky megvált a Ganz gyártól, és a továbbiakban tevékenységét az oktatásban és a tudományos közéletben folytatta.
A Műegyetem 1906/1907-es tanévben átadott fizikai-elektrotechnikai épületében (ma F épület) a tanszék saját előadótermet és laboratóriumot kapott, amelyet Zipernowsky korszerű gépekkel szerelt fel. A nagyfeszültségű technika terén a tanszék Európa más egyetemeit és próbatermeit is megelőzte. A terem egykori felszereléséből egy gépcsoport ma is az eredeti helyén található.
Zipernowskyt az 1900-ban megalakult Magyarországi Elektrotechnikusok Egyesülete (ma Magyar Elektrotechnikai Egyesület) 1903-ban Dérivel és Bláthyval együtt tiszteletbeli tagjává nyilvánította, majd 1905-ben Zipernowskyt választották elnöknek. 1912-ben Zipernowsky 5000 koronát adományozott az egyesületnek, hogy annak kamatát minden évben díj gyanánt ítéljék oda. Az egyesületi választmány ezüst Zipernowsky-plakettel egészítette ki a díjat.
Az egyesület 1937-es közgyűlésén már nem vett részt, búcsúlevelét felolvasták, utódja Verebélÿ László lett.
1942. november 29-én Budapesten, élete kilencvenedik évében halt meg.” (Wikipedia)
Ma nem ügyeletes az elmúlás, hancúroznak a vének, csúnya, nyáladzó öregek labdáznak ragacsos labdacsokkal, füstölt sonkát rágnak a takaró alatt, a lázmérőt megfejik, ugye, nővér, velünk marad reggelig, mond ellenünk néhány imát, nem bántjuk a horgasinát——-
ej, haj, ma nem ügyeletes az Elmúlás, ma tivor- nyáznak a vének, a kór steril kocsmáiban elzüllött galamblelkű prédikátorok, susz- terek és nyugalmazott törzsőrmesterek kiskanállal már az ágytálat verik, pimm- pamm, csutora, künn a világ ostoba, adjon isten egészséget, másnak, másnak, Júdásnak meg Kleofásnak, nos pajtások, melyik pisil kukkra?———————————————
ó, jaj, ma nem ügyeletes az Elmúlás, ma szörnyű orgia készül, ágyból, hámból kirúgnak mind az elnyomorodottak, és csontrázó tánccal fölindulnak az egészség lassú vasárnapjai, az értelem fürge rafinériái, parádés nyúj- tózó futballmeccsei, pontos tülekvésre beállított autóbuszjáratai, gyöpös udvarai, kertes házai, kínosan mosolygó gondozóasszonyai, pirkadatai és alkonyatai ellen, üvöltenek az elhalványuló szívűek immár:
éljen a cukorbaj és agy-ér-el-me-sze-sedés!
És midőn legvígabban valának és ígyen csik- landozák lába között a Halált, elhalada a kórterem előtt egy hordágy – És lőn csönd mély. Síri.
(1985)
„Úgy véltem, képességem van a világ titkainak megfejtésére, holott semmi titok birtokába nem jutottam, s ezért vagyok ma is egy tisztességes fejalkatú, szegény ember. Nem azért, mert felismertem volna, hogy nem sikerült titkok birtokába jutnom, hanem mert idejében ismertem fel, s ez egyúttal emberi tragédia is. A költők ugyanis haláluk után ismerik fel, ott lenn, mélyen a sírban vagy fönt a mennyben, hogy teljesen fölöslegesen működtek, mert minden úgy maradt, ahogy azt kapták. Én sajnos túl korán ismertem fel ezt, lebénított. S most abszolút jó ízléssel élő, az életet fogyó egészséggel számbavevő embernek tartom magam. Különben azért dolgoztam volna egész életemben, hogy úgy éljen az ember, semmiféle ellényegülése, megrázkódtatása, semmiféle ellényegtelenülése ne legyen, ha nincs rá különösebb oka. Ha pedig van, akkor legyen. Nagyon bennfentesen kívülállónak érzem magam, mindig csak annyit szerettem volna, hogy az embereknek jusson annyi élmény, amennyit megérdemelnek…Magyar költő – jelzi a kérdés, ezt én most felejteném, még azt is, hogy erdélyi, mert a világ legtermészetesebb dolgának tartom” (1997)
„Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, majd a Babeș-Bolyai Egyetemen magyar szakos tanári oklevelet szerzett. Az 1960-as évek elején a Gaál Gábor Irodalmi Kör tagja Kolozsvárt. A napilapok és folyóiratok 1963 óta közlik verseit és irodalmi publicisztikáját.
Majdhogynem „rövidnadrágos víg kölyök”-ként fogadta be az irodalmi közvélemény, jóval bemutatkozó kötete, a Forrás második nemzedékének rangot adó Másnapos ének (1968) megjelenése előtt. Mestereit, József Attilát, Illyés Gyulát, a közvetlen példaképek közül Lászlóffy Aladárt és Kányádi Sándort még nem tagadhatná le, de már ekkor feltűnik rendkívüli képteremtő ereje, lírájának népköltészetre emlékeztető tárgyias egyszerűsége, tisztasága, emberközeli melege s ugyanakkor mívessége. Első verseinek alaphangját a feltétlen hit, bizalom adja önmaga, nemzedéke és a társadalom iránt; Így című ars poeticájában írja:
„ Szedd össze magad, indulj. Kezed ügyében minden: a táj, a bot meg ez a mitikus keleti szél. Legfennebb megcsusszansz még egyszer a szakadékok széleinél.”
A táj, a szülőföld, a székely népélet és néphagyomány elkötelező erővel hatnak írásaira, de felül tud emelkedni az etnográfiai külsőségeken, a regionalizmuson („Mifelénk a suvadásos dombok / a férfiakban éjjel mélyre szállnak”).
Kérlelhetetlen tisztaságigénye (Cipőfűzőárus, Jó férfiak) második kötetében, a Jegenyekörben (Kolozsvár, 1971) már jelentős valóságismerettel társul, megőrzött eszményeit a megvalósítás lehetőségével szembesíti. Nemzedékéből ő vállalja a legkövetkezetesebben a nemzetiségi költő szerepét, földközelben, de mítosztalanul, megismerve „Európa kivilágított ablakai”-t is. Irodalmi igényű publicisztikája (főképp A Hét és az Igaz Szó hasábjain) ugyanerről tanúskodik.
Legjobb verseiben plebejus valóságszemlélete és határozott történelmi érzéke formateremtő erővé válik; a puritán leírásokból kihull minden fölösleges cifrázat, a realista képsor pszichológiai dimenziót nyer, gondolatilag kiteljesedik, mint például kiemelkedően szép prózaversében, a Mikor az öregemberek mosakodnak kezdetűben:
„úgy mosakodnak az öregemberek, mintha háromnegyed század szennyét kellene magukról lemosniuk, mint akik mindig tisztán szerettek volna élni, friss törülközés utáni hangulatban”.
A Jó férfiak igazságkereső ifjú poétája már átérzi az idősebbek átélte mély tragikumot, s hivalkodásmentes emlékművet állít a sokféle kísértéssel megkísértett, tisztaságra vágyó embernek. Alagutak a hóban című újabb verskötetét (1979) elégikus hangulat lengi be, s elődök példáját, kortársak útját kíséri végig, magyarázatot, megoldást keresve egy átmeneti kor dilemmáira.
Beke Györggyel, Fodor Sándorral és Kovács Györggyel közös riportkönyvében (Bővizű patakok mentén, 1972) a költő prózában fogalmazza meg erkölcsi magatartás-elvét:
„Én régóta úgy igyekszem szelídséggel bebútorozni magam, hogy gondjaim ne bántsák azokat, kik segíteni – helyzetüknél fogva – tehetetlenek, akiknek meg ehhez hivatalt adtak s hivatást, azokat – bántsák!” (Gyalogolni kell).
Válogatásában jelent meg a Szeretni tehozzád szegődtem című antológia (200 magyar szerelmes vers, 1972); Ion Vinea Árnyékok malma című verseskötetének egyik fordítója (1976).
Ébredj hazánk bajnok népe ragadd ki híres kardodat, nevednek esküdt ellensége dühődve hozza lánczodat.
A vérszopó tyrannusfajzat melledre szegzi fegyverét s véredbe mártja rút kezét ha szolgálatra nem hurczolhat. Fegyverre bajnokok, levente magzatok! Rontsunk, rontsunk e vérszomjúkra, szabdaljuk halmokra!
A zsoldos martalékok nyája orditva habzik ellenünk, halált visítgat trombitája, remeg szavára életünk. Szerelmes asszonytársainkat örök bilincsre kergeti, honunkat földig égeti s pallosra hányja magzatinkat. Fegyverre bajnokok stb.
E szívtelen rabok dagálya győzhessen egy nagy nemzetet? Az emberjusnak kent nadálya igázzon férfiszíveket? Csordája béres árulóknak, mely kész eladni a hazát, hogy hordozhasson pántlikát, just szabjon egy szabad országnak. Fegyverre bajnokok sat.
Reszkess lator tyrannus pára, jutalmad napja érkezik, fejedre száll a vérnek ára, mely érted ingyen öntetik. Tanácsnokidnak dőre pártja önkényt koholja vesztedet, e nemzet lesz, ki fényedet, örök homálylyal elboritja. Fegyverre bajnokok sat.
Öld bajnok a gaz despotákat, kik embervérben földenek, s kik megtapodván jussainkat, lopott biborban fénylenek. De szándd meg embertársainkat, kiket magokhoz csaltanak, vagy máskép arra birtanak, hogy ostromolják honainkat. Fegyverre bajnokok stb.
Édes hazánk szent szerelme, segitsd vitézid karjait, kedvelt szabadság istensége, törd össze népünk lánczait. Küldjétek ütköző csatánkhoz a győzedelmek angyalát, hadd űzze a vak despotát pokolnak kormos ajtajához. Fegyverre bajnokok, levente magzatok! Ronstsunk, rontsunk e vérszomjúkra vagdaljuk halmokra!
(1794.)
Verseghy Ferenc (Szolnok, 1757. április 3. – Buda, 1822. december 15.) magyar költő, polihisztor, műfordító, irodalomszervező, nyelvész, énekes, hárfaművész.
Az iskoláit 1766-ban Pesten kezdte, s 1769-től Egerben folytatta, ahol 1771-ben a papnövendékek közé vették fel. 1777-ben azonban kilépett, és egy évet a budai egyetemen töltött, s akkor Jenő néven belépett a pálos szerzetesrendbe. A teológiát Nagyszombatban végezte, ahol fiatal növendéktársait héber és görög nyelvben oktatta, s 1781. április 22-én fölszentelték.
A budai egyetemen 1782-től felsőbb matematikát és teológiát hallgatott. 1783-ban filozófiai doktorrá, 1784-ben pedig a hittudományok borostyánosává avatták. Volt szerzetében tanulmányi felügyelő, majd Pesten hitszónok volt, akinek beszédeire távolabbról is eljártak.
Amikor a rendeket 1786-ban eltörölték, áthelyezték tábori káplánnak; az orosz-török háború alkalmával a főhadiszálláson megbetegedett, kénytelen volt lemondani hivataláról, s magát három és fél évig Pesten és Budán kezeltetni, míg végre felgyógyult. 1789-ben és 1792-ben cenzori állásért folyamodott a Helytartótanácshoz, kérvényében széles körű nyelvtudására hivatkozott.
Háromszáz forint nyugdíjából éldegélt, s már jelentékeny sikerrel belevegyült az irodalmi mozgalmakba, amikor 1794. december 11-ére virradóra a Martinovics-ügyben elfogták, amiért a Martinovics-féle kátét (Az ember és a polgár kátéja – Catéchisme de l’homme et du citoyen) terjesztette, s a Marseillaise-t lefordította. 1795-ben a Hétszemélyes Tábla halálra ítélte, ezt azonban kilenc évi várfogságra változtatták. Kufsteinben, Grazban és Brünnben töltötte fogsága idejét.
1803. augusztus 28-án kiszabadult és Szapáry János gróf nádori főudvarmester leányának nevelője lett; a gróf kieszközölte neki elvesztett szerzetesi nyugdíjának visszaadását is, és 1806 végén beajánlotta József nádorhoz magyar nyelvgyakorló mesternek.
Élete utolsó tizedében az egyetemi nyomda korrektúrákkal és átdolgozásokkal bízta meg, a Helytartótanács megbízásából pedig nyelvtani kézikönyveket szerkesztett. A jottista-ipszilonista háborúban a vesztesnek bizonyult ipszilonista szemlélet vezéralakja volt (ez a születőben lévő ortográfiában a kiejtés szerinti írásmódot alkalmazta volna, amely némileg bonyolultabb, de jobban alkalmazkodott volna az akkor aktuális nyelvváltozathoz).
Utolsó megbízatását az egyháztól kapta, felkérték a katolikus Biblia új kiadása kapcsán, hogy vesse össze a Káldi-féle magyar szöveget az eredetiekkel. Nem javasolta ennek az új kiadását, e helyett új fordítást javasolt. Terjedelmes latin nyelvű jelentése ma is példaképe a szakszerű és lelkiismeretes fordításkritikának. Irodalmi polémiáktól, majd betegeskedéstől terhes élete végső éveit elvonultságban töltötte a budai várhegy keleti oldalán fekvő csinos házacskájában, ahol 1822. december 15-én meghalt.
A Budakeszi út mellett levő (vízivárosi) temetőben temették el. Sírfeliratul e sorokat szánta magának:
„A sors elfojtván zöld rügyét Sírjában kezdi életét”.
Munkássága
A magyar felvilágosodás, majd a nemzeti ébredés és a hazafiság egyik első alakja volt. A magyar irodalomban mint lírai és elbeszélő költő, esztéta és mint nyelvész fejtett ki nevezetes munkásságot. Fogsága előtt főleg költőként és elméletíróként dolgozott. 1787-ben jelentek meg első versei a Magyar Musában. 1789-től a kassai Magyar Museumnak és a komáromi Mindenes Gyűjteménynek, fogsága után pedig a Hazai és Külföldi Tudósításoknak is dolgozott.
Zeneértő, sőt zeneszerző volt, aki tanítását a német versformák elsőbbségéről nemcsak elméletileg, hanem a dalaira szerzett dallamokkal is támogatta. Kiváló énekes volt, és művészi fokon játszott hárfán. Mint ilyen, az egyik első névvel is ismert magyar hárfaművész. A hárfát gyakran alkalmazta verseiben szimbólumként. Kötetnyi dalt szerzett, melyeket kottázva könyvalakban jelentetett meg, a zenéről pedig ismeretterjesztő könyvet is írt.
Legtöbbet idézett műve Az igazi bölcs című epigramma, melyhez szintén írt zenét:
Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát.
Bár Verseghy Ferenc életműve ma már jórészt csak történeti érdekesség, időről időre felmerül a neve. Gróf Kaczaifalvi László, avagy a természetes ember. Egy igen mulatságos tanuságokkal bővelkedő történet című regényét Mikszáth Kálmán beválogatta az általa szerkesztett, a magyar regény első száz évének jellegzetességeit bemutató sorozatába.”
Minden tanár szembesül azzal, hogy vannak dolgok, amelyeket hiába magyaráz el ezerszer, a diák akkor is rosszul írja. Ilyen például Antigoné és a metafora hosszú ó-val. És ilyen (gondolom) minden magyartanár idegbaja, a líra és a vers összekeverése. Ilyenkor a tehetetlen tanerő azon töri a fejét, hogy mi a fenével tudná végre beléjük zsibbasztani a helyes megoldást.
DRÁGA DIÁKJAIM! Akkor most próbálkozom, hogy ne keverjék össze a líra és a vers szavakat.
