Lumniczer Sándor, dr. sebész. Nevét egy vérzéscsillapító sebészi segédeszköz, a Lumniczer-fogó őrzi. Dédunokája Szentágothai János Kossuth-díjas anatómus, az MTA elnöke.

„Dr. Lumniczer Sándor a nemzeti és társadalmi átalakulás forradalmi lázában élő XIX. századi Magyarország nagy orvosnemzedékének tagja, a magyar sebészet egyik legkiválóbb képviselője volt.

1821. március 29-én született a Sopron vármegyei Kapuvárott, ahol apja Lumnitzer József 1820-27 között herceg Esterházy uradalmának jószágigazgatója volt. Nagyapja Lumnitzer István, a híres botanikus, pozsonyi főorvos, anyai nagybátyja pedig Schoepf-Merei Ágost a magyar gyermekorvoslás megalapítója voltak.

Elemi és alsó gimnáziumi tanulmányait magánúton Kőszegen végezte, a gimnázium felső osztályait pedig a soproni és pozsonyi evangélikus líceumban fejezte be.

Orvosi tanulmányaiból négy évfolyamot a pesti egyetemen, az ötödiket pedig Bécsben hallgatta. 1844-ben a pesti egyetemen avatták orvos- és sebész doktorrá. Orvos-sebészi értekezés a képlő sebészetről című doktori disszertációja messze túlszárnyalta a szigorlók színvonalát és a magyar plasztikai sebészet első tanulmányának tekinthető.

A kor szokásaihoz híven, mint kiváló tanuló már medikus korában Balassa János, a pesti egyetem híres sebész professzora mellett „tiszteletbeli segéd”-ként dolgozott 1843-45 között, majd Balassa legkitűnőbb minősítésével a nemzetközi hírnévnek örvendő Francz Schuh bécsi sebész professzor klinikájára ment, ahol 1845-től 1847-ig műtős növendék. A bécsi tartózkodása alatt a szintén ott tanuló híres kortársai közül Semmelweis Ignáccal és Markusovszky Lajossal egy életre szóló barátságot kötött. A műtős oklevél megszerzése után hosszabb külföldi tanulmányutat tett Berlin, Párizs, London, Zürich legmodernebb sebészeti intézeteiben. Különös érdeklődéssel tanulmányozta a sérülések sebészetét.

1848-ban a forradalom kitörése már itthon találta. Nem sokkal hazatérése után a pesti egyetemen a tábori sebészetet adta elő, majd 1848 augusztusában belépett a magyar honvédseregbe, ahol zászlóalj orvos lett. Részt vett a schwehati ütközetben, majd Görgey Artúr seregében a téli és tavaszi hadjárat szinte valamennyi csatájában. Lumniczer kitűnő szervezőkészségét, szakmai tudását Görgey hamar észrevette és 1849 februárjában törzsorvosának nevezte ki, majd rövidesen igazgató törzsorvossá léptette elő. Lumniczer 1849 júniusától már a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának főnöke és a központi kórházak vezető sebésze. A szabadságharc utolsó napjaiban sem hagyta el a helyét, végig követte a menekülő kormányt. Szegeden a kolerajárvány őt sem kímélte, de betegen is folytatta útját Aradra, majd Világosra.

A fegyverletétel után Aradon internálták, majd büntetésből az osztrák hadsereghez betegápolónak sorozták be. A szerencse és barátság vetett véget megalázó szolgálatának, amikor Böhm osztrák törzsorvosnak beosztottja lett. Az egykori bécsi kolléga közbenjárásával 1850-ben visszatérhetett Pestre.

Először mint gyakorló orvos tevékenykedett, majd Balassa János szabadulása után annak magánasszisztense lett. Lelkes tagjává vált a Balassa köré csoportosuló orvos társaságnak, mely célul tűzte ki a haladást az orvosi élet minden területén. Nevében ez időtől kezdve a németes tz-t cz-re változtatta és a továbbiakban a Lumniczer nevet használta.

Az önkényuralom válsága megkönnyítette Lumniczer helyzetét is, 1860-ban államvasúti orvosi állást kapott, 1861-ben pedig a Szt. Rókus kórház II. számú sebészeti osztályának vezetésével bízták meg, melyért díjazást csak 1864-től kapott. 1868-ban magántanárrá habilitálták az Erőművi sértések tanából, majd 1872-ben nyilvános rendkívüli tanár lett. 1878-tól a Szt. Rókus kórház I. számú sebészeti osztályát kapta meg, majd 1880-ban a budapesti egyetemen az újonnan létesített II. számú sebészeti klinika nyilvános rendes tanárává és egyben igazgatójává nevezték ki. Lumniczer számára ezzel a betegek gyógyítása mellett megnyílt az oktatás lehetősége is. Tanszékét a tudomány műhelyének tekintette.

Haladó sebész lévén munkássága felölelte a korabeli sebészet csaknem minden ágát, melyet több, mint 60 dolgozata is jelez. Kiváló előadásait különleges rajzkészségével tette szemléletesebbé. A betegbemutatásra, a gondos betegvizsgálatra mindig nagy súlyt fektetett. Klinikáján vezette be Magyarországon először a Lister-féle antiszeptikus sebkezelést. Igen ötletes volt a műszerek konstruálásában is. A róla elnevezett érfogót a sebészek még ma is használják.

Lumniczer Sándor mindent elért, amit egy magyar orvostudós abban a korban elérhetett. 1868-ban a Közegészségügyi tanács tagjává, később alelnökévé, 1881-től pedig elnökévé választották. Részt vett a közegészségügyi törvényjavaslat kidolgozásában.

Élénk tevékenységet fejtett ki a pesti Orvosegyesületben is, melynek 1862-től főtitkára, majd alelnöke, végül 1881-től 1887-ig elnöke volt.

Sok elismerésben is részesült. 1874-ben a Német Sebész Társaságnak első magyar tagja lett. 1884-ben miniszteri tanácsossá, 1885-ben a főrendiház tagjává nevezték ki. 1889-ben a Bécsi Orvosegyesület levelező tagjává választották.

Fáradhatatlan agitációs munkájának nagy része volt abban, hogy Budapesten Semmelweis székház létesüljön. A házavató ünnepségen azonban az elhatalmasodó tüdőbetegsége miatt már nem tudott részt venni és rövidesen, 1892. január 30-án elhunyt Budapesten. A Mező Imre úti temetőben a 48-as hősök között található sírját a hálás utókor ma is kegyelettel ápolja. „

(Ballagi Farkas: http://www.kapuvar.hu/varos/hires/)

„Elsősorban számelmélettel (ezen belül főleg elemi számelmélettel) és kombinatorikával, halmazelmélettel, analízissel és valószínűségszámítással foglalkozott, de a matematika szinte minden ágában alkotott. Számelméleti, illetve kombinatorikai kutatásaival ún. magyar iskolát teremtett. Életében ő volt a kombinatorika kutatásának és alkalmazásának talán legnagyobb egyénisége. Meghonosította a Ramsey-típusú jelenségek vizsgálatát és nagy úttörője volt a véletlen módszerek alkalmazásának. Zsenialitása nemcsak bizonyításaiban mutatkozott meg, hanem nagy problémafelvető is volt: művészi szintre fejlesztette a fontos problémák meglátásának képességét. Sokszor pénzdíjat tűzött ki ezekre, néhány dollárostól több ezer dollárosig.

Élete utolsó évtizedeiben valamelyest hírességgé vált, nemcsak Magyarországon, de az egész világon is. Ebben nemcsak hatalmas életműve játszott szerepet, de sajátos, örökké utazó életformája is, valamint olyan, az újságírók számára hálás téma is, mint sajátos ironikus beszédmódja („Erdős-nyelv” v. „Erdős-szótár”): úr (nő), rab (férfi), epszilon (gyerek), a Jordan-tételt tanulmányozza (börtönben van), meghalt (abbahagyta a matematikai kutatást), szörny (kutya), méreg (alkohol), lényegtelen lény (matematikával nem foglalkozó, az iránt nem érdeklődő ember). …

Tagja volt a magyar (1956), az amerikai (1979), az indiai (1988), az angol (1989) és más tudományos akadémiáknak; munkásságáért több külföldi tudományos akadémia választotta tiszteletbeli tagjává. 1500 cikke jelent meg, több mint 500 társszerzővel dolgozott, 15 egyetemnek volt a díszdoktora. 1983-ban megkapta a legmagasabb nemzetközi elismerést, a Nobel-díjjal egyenértékű Wolf-díjat. Magyarországon Kossuth-díjjal (1958) és Állami Díjjal (1983) – számelméleti, approximáció- és interpoláció-elméleti, kombinatorikai, halmazelméleti, valószínűségszámítási, geometriai és komplex függvénytani kutatásaiért, iskolát teremtő tudományos és nevelő munkájáért – tüntették ki.

A matematikusok máig számontartják (félig-meddig viccesen, félig-meddig Erdősnek emléket állítandó) az egyes matematikusokhoz rendelt ún. Erdős-számot, ami azt fejezi ki, hogy a publikálás által mennyire kerültek közel hozzá.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C5%91s_P%C3%A1l

VÖRÖSMARTY MIHÁLY:

VÁSÁRHELYI PÁL SÍRKÖVÉRE

Mértem az országot, vizeinek kísérve futását,      

És utat a csüggő sziklafalakba törék.  

Elfeledém, hogy utam bizonyos, s hogy amennyi nekem kell,      

Amint megszületém, mérve lön a kicsi föld.  

Hallom-e még zúgásaidat, Tisza féktelen árja!      

Látom-e, zöld koszorús róna, virányaidat?  

Eljön-e a délbáb tündér palotáival álmom      

Képeihez, szebbnek festeni a honi tért?

Oh siket és vak a föld. De ha nemzetem egykor idézné      

Hű nevemet, lelkem hallja s megérti e szót.

Munkája következményeként Magyarország mai területének egynegyede vált szabaddá a mezőgazdaság számára, a lakosságot, az ipart és a közlekedést fenyegető árvíz veszélye pedig csökkent.

1795. március 25-én született Szepesolasziban (ma Spisské Vlachy, Szlovákia) Vásárhelyi Pál vízépítő mérnök. Székely eredetű családból származott, apja szülőfalujában az evangélikus egyház kántortanítója volt. Vásárhelyi a miskolci algimnáziumban tanult, majd Eperjesen filozófiát hallgatott, itt határozott a mérnöki pálya mellett. E célból mérnökgyakornoki állást vállalt Borsod vármegyében, majd a pesti tudományegyetem Mérnöki Intézetében szerzett mérnöki oklevelet 1816-ban.

…

A Duna hajózhatóvá tételén a Széchenyi István gróf által 1825-ben alapított Első Dunai Gőzhajózási Társaság fáradozott. Az előkészületekbe bekapcsolódott Vásárhelyi is: 1826-tól dolgozott a dunai mappáción, azaz térképészeti felvételen, melynek 1829-ben a vezetője lett. Ő irányította a folyó Pétervárad és Orsova közti szakaszának felmérését, majd 1833-től Széchenyi, mint Duna-szabályozási királyi biztos mellett az Al-Duna szabályozás vezetője lett.

1833-34-ben Széchenyivel hosszabb nyugat-európai utat tettek, hogy tanulmányozzák a víz alatti sziklák eltávolítási módjait, megismerjék és beszerezzék a szükséges kotrógépeket, Hollandiában pedig megtekintették a csatornaépítés akkori legmodernebb technikáját. Vásárhelyi hazatérve belátta, hogy a rendelkezésre álló csekély anyagi eszközökkel megbízható al-dunai hajóutat kiépíteni nem lehet, ezért csak a fő akadályok eltávolítását és egy vontatóút kiépítését javasolta.

A később Széchenyiről elnevezett utat 1837-ben adták át: a legnagyobb részt sziklába vágott, sok helyen támfalakkal és hidakkal kiegészített vontatóút a leglátványosabb ilyen építmények egyike.

Ezután a Vaskapuban a zúgók és szikla-szorosok közt haladó folyó szabályozásának vezetője lett, a munkát azonban a kormánytámogatás megvonása miatt nem tudta befejezni. (Ez Vásárhelyi korszerűsített tervei szerint csak 1889-96 közt valósult meg.)

1837-ben a Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság budai központjába került, 1841-ben első hajózási mérnök és központi hajózási felügyelő lett, ő ellenőrizte az országban folyó vízi munkálatokat. Részt vett a Száva folyó szabályozásának előkészítésében, később a Fertő-tó levezető csatornáját építette, mely lehetővé tette a Hanság megművelését.

1838-ban egy pesti kétnyílású lánchíd tervét nyújtotta be, 1843-ban elkészítette az akkori Magyarország vízrajzi térképét, s a Duna és mellékfolyóinak az Adria szintjéhez képest mért magassági táblázatát. 1842-ben bekapcsolódott a hazai folyók szabályozásával foglalkozó törvénytervezet kidolgozásába.

1845-től Széchenyi István műszaki tanácsadójaként dolgozta ki a Tisza-szabályozási tervét. Előzőleg együtt végighajózták a folyót, s megállapították, hogy a lefolyási viszonyok igen rosszak. Vásárhelyi terve, mely Lányi Sámuel 1833-45 közti felmérésein alapult, a folyamszabályozást az ármentesítéssel egységes feladatként fogta fel. Az árvizek levonulásának gyorsítása céljából növelni kívánta a folyó esését, a kanyarok átvágásával annak megrövidítését javasolta. A költséges terv a Tiszavölgyi Társulat ülésein heves vitákat váltott ki, melyek során Vásárhelyi szívszélhűdést kapott, és Budán, 1846. április 8-án meghalt.

Halála után a meghívott külföldi szakértő, Pietro Paleocapa a folyó hullámterét szűkebb töltések közé kívánta szorítani, s csak 25 átmetszést tartott szükségesnek. Ez károsan befolyásolta a Tisza-szabályozás menetét, a felülvizsgálat során fokozatosan visszatértek Vásárhelyi elképzeléseihez. Vásárhelyi felismerte az Alföld vízkészletében rejlő hőenergia és gyógyhatású anyagok értékét is, és sürgette a vízbázis feltárását.

1835-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1838-ban rendes tagja. Számos, kéziratos, vagy kinyomtatott tanulmánya maradt fenn, közülük legfontosabb a folyók sebességének eloszlását valamely keresztmetszetben megadó matematikai formula, valamint a Berettyó szabályozásáról szóló akadémiai értekezése.

Vásárhelyi Pál a reformkor kiemelkedő egyénisége, neve Széchenyié mellett az ország modernizálásának jelképe lett, nevét viseli a Tisza völgyét érintő vidékfejlesztési, árvízvédelmi és környezetvédelmi komplex program is. Horváth Árpád technikatörténész által írt életrajza, A reformkor mérnöke 1956-ban jelent meg.” (cultura.hu)

https://www.google.hu/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Fcultura.hu%2Faktualis%2Fvasarhelyi-pal-a-vizepito-mernok

„Az önzés olyan bűn, amely az emberi nemet születése óta kíséri; ezt a legnehezebb jóvátenni” – vallotta a japán rendezőóriás, Kuroszava Akira, akinek egész élete a mozi körül forgott, és aki olyan alkotásaival, mint A hét szamuráj, a Véres trón vagy az Álmok, jelentősen átformálta a 20. századi filmművészetet.

Kuroszava Tokió külvárosában született 1910. március 23-án, egy szamuráj felmenőkkel rendelkező család nyolcadik gyermekeként. Az apja iskolaigazgató volt, aki élénken érdeklődött a nyugati kultúra iránt, ennek köszönhetően családjával gyakorta látogatta a filmszínházakat, amelyek ekkoriban kezdték vetíteni az első európai filmeket. A filmek nagy hatást gyakoroltak a gyermek Kuroszavára, akinek erős fantáziája és vizuális érzéke volt. A rajztehetségére korán, már az általános iskolában felfigyeltek tanárai. A mozifilmek mellett jelentősen formálták világképét a hétköznapi életben szerzett tapasztalatai, különösen az 1923-as nagy földrengés, amelynek során romba dőlt fél Tokió. Ennek alkalmával egyik bátyjával, Heigóval végigjárta a kárt szenvedett területeket. A sok halott testet látva az ifjú rendezőjelölt többször is el akarta takarni az arcát, hogy ne kelljen látnia a szörnyűségeket, de bátyja nem hagyta neki. Mint később elmondta, ez az eset tanította meg arra, hogy merjen szembenézni a félelmetes dolgokkal, nehogy félelmet tudjanak ébreszteni benne.

Bátyja, Heigo kezdett előbb filmes karrierbe, miután némafilmeket szinkronizált élőben (ezt a foglalkozást bensinek nevezték a japánok). Amikor azonban megjelentek a hangosfilmek, elveszítette állását, és hiába szervezett tiltakozó megmozdulásokat, kudarcot vallott. Ekkor öngyilkos lett, és ez mélyen megrázta öccsét, Akirát. A fiatal Kuroszava karrierje akkor indult útnak, amikor egy nemzeti filmstúdió felvette rendezőtanoncnak. Első filmjeit a korabeli nacionalista japán kormány árgus szemekkel figyelte. A rendezőktől ugyanis elvárták, hogy az uralmon lévő párt érdekeit szolgálják ki. Ennek megfelelően Kuroszava filmjei között gyakran találunk ebben az időben propagandafilmeket. Az egyikben például hadiüzemben dolgozó nőket ábrázolt, ahogy „hősiesen” szolgálják az ország érdekeit. A II. világháború után azonban megszülettek Kuroszavának azok az alkotásai, amelyek már bírálták a bukott rezsimet. Ismertebb közülük a Nem sírom vissza az ifjúságomat vagy A részeg angyal.

Az igazi elismerést azonban nem ezek a filmek, hanem egy olyan alkotás hozta meg számára, amely nem saját korában, de a 12. századi, polgárháborúk sújtotta Japánban játszódik, ahol egy gyilkosság történetével és hátterével ismerkedhetünk meg többféle szemszögből. Ez a filmje, A vihar kapujában, nemcsak Japánban, de az egész világon meghozta számára az elismerést. A vihar kapujában története szerint egy nagy vihar során egy kapuban találkozik három ember, akik közül kettőt korábban egy szamurájgyilkosság szemtanúiként hallgattak ki. Ők mesélik el a harmadik félnek a tárgyalás történetét, amelyben nemcsak ők ketten, de a szamuráj felesége, a férfi feltételezett gyilkosa és egy médium segítségével maga a halott is vall az esetről. A tárgyalás azt volt hivatott eldönteni, ki a gyilkos és hogyan történt az eset, de a történet verziói több ponton eltérnek egymástól. A film nem pusztán arról szól, mennyire sokféle szemszögből közelíthető meg ugyanaz az esemény, hanem az emberek összetett lelki világáról is: viszonyukról saját magukhoz, az állításaikhoz és a hazugságaikhoz.

Az 50-es években Kuroszava sajátos filmfelvételi technikát fejlesztett ki. Meggyőződése volt, hogy ha túl közel van a kamera a színészekhez, akkor nem játszanak természetesen, ezért messzebb tette tőlük, és teleobjektívvel szerelte fel őket. Így elérte azt, hogy egy idő után a színészek tökéletesen megfeledkeztek róla és a kameráról. A másik újítása az volt, hogy ugyanazt a jelenetet egyszerre több kamerával is felvette, amely aztán lehetővé tette, hogy a jelenet összevágásakor akár többféle szemszögből látszódjék ugyanaz a történés. Ezek az újítások jól láthatók azokban a filmekben, amelyeket ebben az időszakban készített Kuroszava. Kiemelkedő teljesítmény közülük A félkegyelmű, amely Dosztojevszkij regénye alapján készült, továbbá A hét szamuráj és a Véres trón. A hét szamuráj máig vetített, kedvelt filmje a rendezőnek. Ebben szép példát láthatunk egy rablók fenyegette szegény falu megmentőiről, hét harcos hősies helytállásáról, ahogy adott szavuk szerint, erejükhöz mérten, becsülettel és bátran küzdenek, és nem sajnálják életüket sem. A hét szamuráj az önzetlenség filmje, amely ihletőjévé vált több más filmnek, köztük az egyik leghíresebb amerikai westernnek, A hét mesterlövésznek is. Kuroszava élete során több szamurájtörténetet filmesített meg. Ezekben egyedülálló módon tudta ötvözni az akciójeleneteket, a drámai feszültséget és a humort. Nem titkolta azonban, hogy időnként kedvenc amerikai rendezőjétől, John Fordtól is kölcsönzött néhány ötletet.

Kuroszavát – elsősorban rendezési stílusa miatt – gyakran emlegették szakmai berkekben Tenno néven, ami azt jelenti: a császár. Ez azt jelentette, hogy akaratát az utolsó képkockáig érvényesíteni tudta. Mindig a tökéletességre törekedett, nem kímélt időt és energiát arra, hogy pontosan azt lássa viszont a filmvásznon, amit korábban megálmodott. A vihar kapujában című alkotásának forgatásakor például nem volt elégedett a tűzoltókocsikból érkező vízsugár teljesítményével, ezért beszíneztette a vizet, hogy az eső valóban sűrű esőnek látszódjon a viharjelenetekben. A Véres trón forgatásakor pedig a végső jelenetben, mikor kedvenc színészét, a sok filmjében látható Mifune Tosirót nyilakkal lövik, valódi nyilakat használt, amelyeket profi íjászok lőttek ki, és a szereplő fejétől pár centire értek célba. Maximalizmusa azonban abban is megmutatkozott, ahogy a színészeknek lehetőséget teremtett a szerep átélésére. A jelmezeket például jó előre odaadta nekik, hogy még a forgatás előtt hozzászokjanak és a sajátjuknak érezzék. De nemcsak színészeivel és segédeivel, hanem magával szemben is komoly elvárásokat támasztott: a többórás forgatások után a frissen készült anyagokat a vágószobában mindennap megszerkesztette és megvágta, elhanyagolva ezzel az alvás óráit.

Ami a filmzenéket illeti, Kuroszava nem hitt abban, hogy komplett zenei műveknek kell kísérniük a képeket. Nála csak akkor szólalt meg zenei hang a filmjeiben, ha valóban indokolt volt, legfeljebb a film végén használt teljes zenei alkotásokat. Inkább egy-egy hangot, például trombitaszót alkalmazott. A zenék szerepéről így vallott egyszer: „Szeretem a csendes képeket, mindig ilyeneket készítek. Sokkal szebbek, mint a zenés képek. Talán azért, mert nincs is más választásuk.” Filmjei ennek ellenére kelendőek voltak, és sorra nyerték a filmes díjakat. A vihar kapujában például elnyerte a Velencei Filmfesztivál Nagydíját, a Derszu Uzala pedig, amely egy szibériai jakut vadász és egy orosz térképész-kutató barátságát meséli el, az Oscar-díjat. Kuroszava műveinek jelentős része az 12–17. századi Japánban játszódik, mint A testőr vagy A hét szamuráj, de előszeretettel használta fel Shakespeare drámáit is, többek közt a Véres trón, valamint a Ran (Káosz) című műveihez. Több története visszaköszön más rendezők alkotásaiban. A testőrt például Sergio Leone híres westernjében, az Egy maréknyi dollárért című filmben dolgozta fel, és saját bevallása szerint George Lucas, A csillagok háborújának szülőatyja is felhasznált elemeket Kuroszava másik híres filmjéből, A rejtett erődből.

Kuroszava 1998. szeptember 6-án, 88 évesen halt meg. Azóta iskolát, alapítványt neveztek már el róla. Egyike azoknak a rendezőknek, aki nélkül ma a filmművészet nem lenne az, ami. Egészen öregkoráig készítette filmjeit. Sosem a díjakat hajszolta, csupán megosztotta vízióit, gondolatait a nézőkkel. Szépséget, példákat akart nekik felmutatni, hogy ezzel is segítsen jóvátenni azt a legnagyobb bűnt, az önzést, amely az emberiséget születése óta kíséri.” (Orbán István: Az emberi hibák és erények útján – Kuroszava Akira és filmjei, Új Akropolisz)

https://www.google.hu/url?sa=i&url=http%3A%2F%2Fwww.ujakropolisz.hu%2Fcikk%2Femberi-hibak-erenyek-utjan-kuroszava-akira-filmjei

Szarvas Gábor (Ada, 1832. március 22. – Budapest, 1895. október 12.) nyelvész, a magyar nyelvművelés megteremtője.

A szabadságharc idején nemzetőrnek jelentkezett, de fiatal kora miatt nem vették be. Ezután a bencés rendbe lépett, de 1852-ben érettségi után otthagyta a rendet, és jogásznak ment, de ezeket a tanulmányait betegsége miatt abba kellett hagynia.

1858-tól tanított Egerben, 1860-tól Baján, 1861-től 1869-ig Pozsonyban — eközben letette a tanári vizsgát. 1869-től 1881-ig Pesten volt gimnáziumi tanár, de 1879-ben súlyos szembaj támadta meg. Hamarosan teljesen megvakult, és 1881-ben nyugdíjba kellett vonulnia.

Munkássága

1858-ban jelentek meg első tárcái a Hölgyfutárban, majd a Bajai Közlönyben és az Aldunai Lapokban is közölt humoros írásokat Pap Rika álnéven. Az Aldunai Lapoknak egy ideig társszerkesztője is volt.

Nyelvészeti munkásságával országos hírnévre tett szert, ezért az MTA őt bízta meg a magyar nyelv kutatását és művelését szolgáló folyóirat alapításával. Ez a lap lett az 1872-ben indult Magyar Nyelvőr. Az új folyóirat ügyének megnyerte a magyar nyelvtudomány legtehetségesebb munkásait (Simonyi Zsigmondot, Szinnyei Józsefet, Munkácsi Bernátot stb.).

Lankadatlanul küzdött a magyartalan szóalkotások ellen, és kiváló etimológiai cikkeket írt. Állást foglalt az idegenszerű fordulatok és az erőszakos nyelvújítás ellen. Kutatásaival tisztázta a nyelvújítás határait. Budenz Józseffel és Szilády Áronnal szerkesztette a Nyelvemléktár I–III. kötetét (Budapest, 1874–1875), Simonyi Zsigmonddal a Magyar Nyelvtörténeti Szótárat. Tagja volt a helsingforsi finn-ugor társaságnak.

Főbb művei

Magyartalanságok (Pest, 1867)

A magyar igeidők (Pest, 1872)

A nyelvújításról (Budapest, 1875)

A régi magyar nyelv szótára (Budapest, 1886)

Magyar nyelvtörténeti szótár (I–III., Bp., 1890–1893; Simonyi Zsigmonddal együtt) (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szarvas_G%C3%A1bor_(nyelv%C3%A9sz)