A párizsi kiállításon képeit meglátva Pablo Picasso ezt kérdezte: „Ki ez a barbár zseni?”
Aba-Novák Vilmos (Budapest, 1894. március 15. – Budapest, 1941. szeptember 29.) magyar festő, grafikus, a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége. 1912–14 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd dolgozott a szolnoki művésztelepen és Nagybányán. 1928–30-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1939-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára.
Mint freskófestő számos állami és egyházi megbízást teljesített (például: jászszentandrási római katolikus templom freskói, a szegedi Hősök kapuja, székesfehérvári Szent István-mauzóleum szekkói). 1937-ben elnyerte a párizsi világkiállítás, 1940-ben a XXII. velencei biennálé nagydíját.
Késői temperafestményeit virtuóz stílusa magába olvasztotta az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvének elemeit. Harsány színekkel festett, monumentális ihletettségű, dinamikus kompozíciók jellemzik; kedvelt témája volt a falusi vásár és a cirkusz világa. Bravúros technikával idézte fel – karikaturisztikus elemeket sem nélkülözve – az alföldi nép életét. Képeit a Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemények mellett számos magángyűjteményben őrzik.
1894. március 15-én Budapesten született. Édesapja a cseh-magyar származású Novák Gyula, vasútmérnök, édesanyja a bécsi születésű Waginger Róza volt. Eredeti teljes neve: Novák Vilmos József Zsigmond. Testvérei: Novák Gyula és Novák Mária. Kisgyerekkorát a Krisztinavárosban élte, már korán kezdett járni az ócskapiacra, ahol rajzeszközöket vásárolt.
1912-ben érettségizett a budapesti Toldi reálgimnáziumban, ezt követően a Képzőművészeti Főiskolán Révész Imre tanítványa lett. Tizennyolc éves rajztanárnövendékként felvette az Aba előnevet. 1913 nyarán a Szolnoki művésztelepen Fényes Adolftól olajfestést tanult. Alig megkezdett tanulmányait megszakította a háború, 1914 októberében bevonult a 29. honvédezredbe.
Számos kitüntetésben részesült, azonban a háborút – naplója tanúsága szerint – teljesen értelmetlennek, művészi ambíciói gátlójának tartotta. Megsebesült, jobb karja hosszú ideig béna maradt, közép- és felsőfokú rajztanári oklevelét mint szabadságos katona szerezte meg, 1918-ban. Ugyanebben az évben kitüntetésekkel szerelt le, majd egy évig a József Nádor Műegyetem kisegítő tanársegéde volt. Ősztől pedig Patkó Károllyal és Korb Erzsébettel Berény Róbert Városmajor utcai műtermében dolgoztak. Kora fiatalságától kezdve tudatosan készült festőnek.
1922 tavaszától három éven át Olgyai Viktor grafikai műtermének növendéke volt. Első grafikai kiállítása 1922 szeptemberében, az Ernst Múzeumban nyílt meg.
1923-tól a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének tagja lett. A következő évben részt vett a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT) első Ernst Múzeumbeli csoportkiállításán. Ez évben vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum Fahordás című olajképét.
1925-ben feleségével, modelljével: Katóval Zugligetbe költözött, nyáron Patkó Károllyal Felsőbányán festett. Elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság ötmillió koronás külföldi utazási díját. 1926-ban, a Nemzeti Szalonbeli első Tavaszi Tárlaton kiállított, s Savonarola című rézkarcával a Szinyei Merse Pál Társaság grafikai nagydíját nyerte el. Májusban külföldi utazást rendezett, Velence-Verona-Milánó-Bern-Párizs útvonalon. Nyáron Felsőbányán festett.
1927 februárjában rendezte harmadik gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban. Tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT). Grafikákkal vett részt a firenzei, varsói, poznani, krakkói, stockholmi magyar kiállításokon. Fonó Lajossal társulva Norma néven festőeszköz-készítő üzemet létesített, nyáron pedig a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban festett.
1928-ban a Szinyei Merse Pál Társaság tagjai közé választotta, és a Belvárosi Képzőművészeti Szabadiskola tanára lett. Átköltöztek a budai Margit körút 54.-be. Ettől az évtől kezdve minden alkalommal szerepelt a velencei biennálén. A Munkácsy-céh tagja lett. Megszületett Judit lánya, nyáron pedig ismét Igalon festett.
1929–30-ban 14 hónapon át a római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. A The Print Club of Philadelphia (USA) kiállította grafikáit.
1930-tól állandóan visszatért a Szolnoki művésztelepre. Sok zsáner- és tájképet festett. Először szerepelt a Tamás Galériában. 1930–1937 között képzőművészeti magániskolát vezetett.
1931-ben az Ernst Múzeumban mutatta be a Rómában festett anyagát. Gyűjteményes kiállításokat rendezett Milánóban, Genovában, Bergamóban, Triesztben. Szerepelt a Pittsburgh-ban és New Yorkban. A Búcsúsok kompátkelése a Tiszán című képét megvásárolta a New York-i Museum of Modern Art. Részt vett a római ösztöndíjasok első csoportkiállításán. Elkészítette a szegedi Dömötör-torony al secco képeit.
1932-ben a padovai Egyházművészeti Kiállításon aranyérmet, a budapesti Fränkel Szalonban kiállított Árvíz című képe pedig fővárosi nagydíjat kapott.
1933 nyarán készültek el a jászszentandrási rk. templom al secco faliképei. 1934-ben Londonban állított ki, valamint részt vett a II. Mostra Internazionale d’Arte Sacra kiállításon. Ebben az évben alapította meg az Amerikai-Magyar Művészeti Akadémiát.
1935-ben Iványi-Grünwald Bélával amerikai kiállításai voltak. 1936 a szegedi Hősök Kapuja festményeinek születési éve (Stefán Henrikkel, Patay Mihállyal és Rozs Jánossal). Abban az évben szerepelt Chicagóban és gyűjteményes kiállítást rendezett a Fränkel Galériában. A III. Milánói Triennálén A magyar munka apoteózisa című képe szerepelt.
Az 1937. év a Párizsi Világkiállítás Grand Prix-jét hozta a Francia–magyar történelmi kapcsolatok című pannója révén. (A pannó ma Székesfehérváron, a Csók István Képtárban van elhelyezve, s évente legalább egy időszaki kiállítás alkalmával megtekinthető. Az időpontokról tanácsos előre tájékozódni.) Átköltözött a Zsolt u. 7. sz. házba. Bécsben Vindobona-díjat, Chicagóban Watson F. Blair díjat nyert.
1938. február 28-án Öncélú és alkalmazott művészet címmel előadást tartott. Májusban elkészültek a Városmajori templom mennyezetfreskói. A Műcsarnokbeli Szent István Emlékkiállítás alkalmával 3000 pengős első díjat kapott és megbízást a pannonhalmi emlékkápolna kifestésére.
1939-től a Képzőművészeti Főiskola alakrajztanára lett. Kitüntetették a Corvin-koszorúval. A székesfehérvári Szent István-mauzóleum falképei elkészültek. New Yorkban is szerepelt kiállításon.
1939-ben festett egy Lengyel–magyar barátság – Pannósorozat a varsói magyar kiállítás előcsarnokához című festményt.
1940-ben betegség támadta meg. Elkészült a Zuhany utcai műtermes háza. Megkapta a XXII. velencei biennále nagydíját. Mellékoltárkép-vázlatot készített a csornai templomhoz. 1940–41-ben a székesfehérvári városháza lépcsőházi falképein (50 m²) dolgozott.
1941-ben a Nemzeti Szalonban falképtervekkel szerepelt a Magyar Egyházművészeti Kiállításon. Szeptember 29-én, 47 évesen hunyt el Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben található.
Egry József (Zalaújlak, 1883. március 15. – Badacsonytomaj, 1951. június 19.) magyar festő. Az expresszionista és a konstruktív stílusok mentén alakította ki egyedi természetelvű szemléletét.
Napszámos-paraszti családban született. Autodidakta módon kezdett festeni, majd Lyka Károly segítségével egy évet Párizsban töltött. Onnan került a Képzőművészeti Főiskolára Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellé. 1910-től volt kiállító művész. 1911-ben kijutott Belgiumba, ahol nagy hatással voltak rá Meunier festő és szobrász kikötőmunkásokat formáló alakjai, néhány évig maga is a város peremén élő munkásembereket festette összefoglaló stílusban arany-barnás színvilágban.
Az első világháborúban gyakorlat közben súlyos baleset érte, ami után a badacsonyi hadikórházba került. Ott ismerte meg későbbi feleségét Vízkeletyné Pauler Juliskát, aki önkéntes ápolónőként tevékenykedett a kórházban.
Az 1920-as években kezdett a fény átalakító erejével foglalkozni. Eleinte az expresszionista szimbolikával közeledett a napkultuszhoz, egyéni erővel festett zaklatott, nyugtalan képeket. Olaj-pasztell vegyes technikát fejlesztett ki, hogy a fényköri jelenségekhez alkalmas testtelen felületekkel dolgozhasson.
A fénytől átjárt atmoszféra maradt a témája mindvégig. 1924-1929 között megtalálta a rendet. „Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, mikor festek.” „Aki belép a természetbe, elveszti reális valóját.” Szivárvány képét a Grünewald isenheimi oltárán látott szivárványos félkör halál utáni lét szimbóluma inspirálta. Ezt bevonta saját fényjelenség-megfigyeléseibe. Önarcképei és a Kikiáltó, ami rejtett önarckép, magányosságának dokumentumai.
Részben a háborús sérülése következtében bekövetkező egészségi állapot-romlása miatt olaszországi utakra ment, főleg Sziciliába. Taormina (1930), majd Nervi (1938) című alkotásai ezekről az utakról származtak. Az ott látott erős fények megszilárdították elképzeléseit.
Művei egy témát variáltak, legfőképpen a balatoni tájat. Egyszerre szétbont és szerkeszt. A természetelvűség új értelmezése ez, amely teljesen eredeti hang az európai festészetben.
Utolsó befejezett műve az 1944-es Aranykapu.
1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. 1951-ben halt meg a Badacsonyban, a badacsonytomaji temetőben nyugszik. Özvegye 1957-ben hunyt el.
59 szerencsés szám. Gyakran húzzák ki a lottón. Csak valahogy a másik négyet nem találják el. Pancserek. Évtizedek óta nem képesek eltalálni négy számot. Mindegy. Z mondta, a szerencsének meg kell adni az esélyt, Z vajákos, tehát fizetem a hülyék adóját.
59. Már elcsitultak az események. Az agyonverések, akasztások csendben zajlanak az állampolgár zaklatása nélkül. Otthon sohasem volt téma. A család csendben kollaborált.
A rendszerváltozáskor elkezdenek beszélni. Nagyapám megfagyasztása 45-ben, apámat meghívják a Pártba. Van kedve? Volt. 60-as évek, szürke Volga. Veri az ördög a feleségét. Egy otthonos film. Apám hithű.
16 évesen mondom: kilépek a KISZ-ből. Elegem van. Apám a Pártból széttárja a karját. Osztályfőnök, aki már akkor liberális, kihív a Városligetbe. Mi lesz apáddal? Mi lenne? Nézek hülyén. Apád nem beszél otthon? Én:??? Na, akkor az lesz, hogy amint te kilépsz a KISZ-ből, apádat egy óra múlva felhívják, hogy „Vass elvtárs! Mi ez?” (Korunk ismerős érzése, félelme.)
Nézek hülyén! Mi lett volna, ha. Ezen eltöprengeni. Mindig az utolsó pillanatban mentenek ki. És jól jegyezd meg, mondja még osztályfőnököm: „Minden hülyétől az ember nem hagyja fejbe veretni magát.” Nem jegyeztem meg. Hiba.
Angolóra a jellemvonásokról. Kérdem, milyen a jó tanár. Röpködnek a jelzők, alig győzöm sebességgel a táblára írásukat. Igazságos, türelmes, okos, emberséges, jó humorú…már vagy 30-nál tartunk, amikor kapcsolok, egyrészt, hogy hirtelen milyen gazdag lett a szókincsük, másrészt…
Now, listen …who the hell is this? A good teacher. No, my dear. This is GOD.
A nyolcadik bizonyíték.
Kezdetben Isten megteremtette az eget és a földet, és látta, hogy az tök jó. S mint néhány alkotó, nem érezte, hol kell abbahagyni.
És mondta: teremtsünk embert a képmásunkra. Mivel azonban nem volt tükre, meg amúgy se volt egy da Vinci, Ádám elég bénára sikerült.
Basszus, mondta az Úr, ezt eltoltam. Na, tegyünk még egy kísérletet. Legyen nő, aki kárpótol ezért a nyomorultért. És Isten megalkotta Évát Ádám bordájából, de nem lévén egy Michelangelo, Éva vészesen hasonlított a bordásra.
Francba, mondta az Úr, és a firmamentre mászott dühében. És lett este és reggel, a hatodik nap. És mondta Isten, legyen sötétség, és lett. Befordult, és a hetedik napot végigaludta, s látta, hogy az rohadtul jó.
Mire magához tért, Ádám túl volt az első veszekedésen Évával, és belépett a kommunista pártba. És látta Éva, hogy ez hülyeség, és megírt Miltonról egy tanulmányt erősen feminista hangnemben. Isten elolvasta, rázta az öklét, és elhatározta, hogy özönvizet zúdít az eltökített emberpárra.
Üzent Noénak, hogy bocsássa vízre a bárkáját, de Noé, lévén idült alkoholista, egy fa alatt horkolt, és fütyült a fütyülőjére. Szegény nagyanyám, Isten nyugosztalja, soha nem káromkodott, még egy hülye sem hagyta el a száját, de minden ősszel kifakadt a nyári konyhában: Hogy mé’ nem baszta meg Noé azt a rohadt legyet, amikor beszállt a bárkájába!
És gondolta Isten, hogy ez már több a soknál. Meg víz sem volt elég. Mire megjelent Mózesnek, Ádám feltalálta a hűtőszekrényt, Éva pedig rászokott a dohányzásra.
És mondta az Úr Mózesnek. Go down. De Mózes, a gyáva pacifista nem bízott benne, hogy a csipkebokor a megfelelő pillanatban szétválasztja a Vörös-tengert, egyébként is késő volt, mert Ádám rég felpörgette a Coca Cola termelést. És látta az Úr, hogy ez piszkosul reménytelen, és betért egy McDonald’s-ba.
„Eredetileg muzsikusnak készült, a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában tanult, brácsán játszott. 1951-től a Magyar Rádió dramaturgjaként, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetőjeként dolgozott, 1960–1962 között pedig a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője volt. 1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgja.
Számos magyar opera szövegkönyve került ki tolla alól, így Sugár Rezső Hunyady című oratóriumának (1953), Horusitzky Zoltán Báthory Zsigmond (1960) és Ránki GyörgyMuzsikus Péter (1963) című operájának szövegírója volt.
A nagyközönség elsősorban játékos állatverseit ismeri, ezeket halála után, Szamárfül néven adták ki,[3] másrészt számos rajzfilm szövegének szerzőjeként emlékezhet rá. Az ő nevéhez fűződik például A Mézga család, melynek három sorozatát dolgozta ki Nepp Józseffel együtt a Pannónia Filmstúdiónál, a Kérem a következőt! (Dr. Bubó, 1973–1974), a Mekk mester, (1973) valamint a Flintstone család – magyarul: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki – több mint negyven epizódjának bravúros szövege.” (Wikipedia)
Szathmáry József Ede születési nevét 1834-ben változtatta Szigligeti Edére, amikor tagja lett a budai színháznak.
A gimnázium három alsó osztályát szülőhelyén, Nagyváradon végezte, a többi osztályt, valamint az akadémiai tanfolyamot Temesváron. 1831-ben Hazucha Ferenc (később Kelmenfy László néven is írt) tanulótársával önképzőkört is alakított. A színészet iránt is érdeklődött és 1831-ben már műkedvelői előadást is rendezett. Szülei papnak szánták, maga orvos akart lenni. 1832-ben elvégezte az akadémiai folyamot, a mérnöki pályára lépett és Varga János királyi mérnök mellett két évig dolgozott a Körös szabályozásánál, de kedv nélkül. 1834-ben Pestre ment mérnöki tanulmányainak befejezésére, de ebből nem lett semmi. Az Aurorába kezdett dolgozgatni, kezdetben sikertelenül. Látva, hogy előrehaladását részben nyelvismerethiány gátolja, egész buzgalommal hozzáfogott a német nyelv tanulásához.
Ekkor történt, hogy a magyar színészet legjelesebbjei: Kántorné, Megyeri, Bartha Budán kísérleteztek, ami az ifjú lelkét tettekre késztette — színésszé lenni. Lukács Márton orvosnövendék, — házigazdájának fia — akkor tanította Fáy András fiát, Gusztávot, zongorázni. Vele szövetkezett, s általa megnyerte az audienciát Fáy Andrásnál, majd Döbrenteinél, s egy hónapi gondolkozási időt nyervén, egy további próba hónapra szerződtették. Döbrentei és Szigligeti között ekkor ez a párbeszéd folyt le: „Tud-e kegyed táncolni?” „Igen is, tudok; diákkoromban jó táncos voltam, s nem igen kaptam kosarat.” (Szigligeti egy bálból sem maradt el s három éjet is keresztül táncolt.) Döbrentei úgy látszott, nagyon elégedett volt a válasszal. Mindjárt leült, s egy pár sort írt egy darabka papírra és kezébe ily szavakkal adta: „Menjen ezzel Kaczér úrhoz, ő majd megpróbálja.” (Kaczér Ferenc volt a budai színtársulat táncoktatója és mivel Szigligeti jól tudott táncolni, jó információt adott a színház igazgatóságának.) 1834. augusztus 15-én lépett fel először Budán, ahol a Szent István c. drámában Wentzel lovag szerepét osztották neki. Mind a három felvonásban meg kellett jelennie, de csak a másodikban volt egy egysoros mondókája. Már hetekkel az előadás előtt kínokat és álmatlan éjszakákat állott ki és mikor megkezdődött az előadás, iszonyúan rettegett, hogy belesül, pedig — kihúzták a mondókáját. Mind a három felvonásban szerepelt, de szólnia nem volt alkalma. Csak utólag tudta meg, hogy így akarták a színpadhoz szoktatni.
Az igazi első fellépése Montfanconi Johannában volt. Egy vazallust kellett játszania, akit megkötözve és reszketve vezettek egy zsarnok fejedelem elé. Mintha neki írták volna ezt a szerepet. Senki olyan művészettel nem reszketett. Tudvalevő, hogy eredeti neve Szathmáry József volt, de atyja parancsára, aki nem nézte jó szemmel, hogy fia színésznek állt, meg kellett változtatnia. Erről így ír:
„Meghagyta, hogy tüstént menjek vissza mérnöknek, vagy legyek akármi, csak színész ne: különben feljön Pestre s csak főbe lő; addig pedig ne merjem nevét használni, mert kitagad, s rólam mit sem akar tudni. — Tudtam, hogy szíve nem érzi, a mit keze írt: azt is, hogy puskapor természetű ugyan, de még egy nyulat sem lőtt, s haragja, a mily hirtelen fellobban, épp oly hirtelen ellobog; de én is éreztem, hogy velem igazságtalanság történt, s föltettem magamban, hogy engedni nem fogok. -— Anyám levele jobban hatott rám; ő is el volt keseredve ; de nem fenyegetett — hiába, ő anya volt. Fájt a ki tagadás, s némi szorongást éreztem, ha elgondoltam, hogy el vagyok hagyatva, nincs senki és semmim — még nevem sincs; de önérzetet adott az a gondolat, hogy most már ura vagyok sorsomnak, s nem függök senkitől. Döbrenteihez mentem s megkértem, hogy legyen szabad nevemet meváltoztatnom. Ő is nagyon természetesnek találta, hogy a ki színész lesz, a családnevét — hogy mondta, már nem tudom — úgyhiszem, nem használja… — Választott már nevet? — Még nem — felelt Szathmáry József. — Nekem mindegy… Döbrentei elővett egy kézikönyvet, melyben a helyek nevei voltak. Soká keresett; egyik sem tetszett neki, egyik sem volt eléggé regényes. Végre az S betűnél megállt. Szigliget. — Szigligeten fogunk élni, — czitálta a Kisfaludy Sándor ismert sorát — ez jó. Legyen kegyed Szigligeti. Megköszöntem a keresztelést, — így lettem Szathmáry Józsefből — Szigligeti Eduárddá.”
– Váradi Antal: Régi magyar színészvilág. Budapest, Franklin-Társulat, 1911. 212-213.
Színészi pályája
Eleinte alsóbb rendű szerepeket kapott, táncos, kardalos és ügyelő volt 12 forint havi fizetéssel, de tanulmányozta Goethét és Schillert és csakhamar egy tragédiát írt, mely Megjátszott cselek címen színre is került. Ezt a következő évek alatt több komoly dráma követte, melyek színpadi előadásmódjukban előnyösen különböztek az akkori eredeti darabok áradozásától s többé-kevésbé sikert is arattak. Vörösmarty Mihály, Bajza József, Fáy András is buzdította a fiatal költőt. 1835. február havában Budára szerződött 40 forint fizetésre; ezért kötelezve volt évenkint egy darabot írni vagy két darabot fordítani, részt kellett venni a balletben és a kórusban is.
Az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház falai között bontakozott ki egészen tehetsége, nem mint színésznek, hanem mint drámaköltőnek, s ettől fogva életét valóban a magyar színészetnek és első intézetünknek szentelte. A színház könyvtárosa volt. 1840-ben a Magyar Tudományos Akadémia pályázatán Rózsa című vígjátékával elnyerte a díjat. E műve a színpadon is sikert aratott és Laborfalvy Rózával sokáig repertoár-darab volt. Már ekkor neve országosan ismert volt és többfelé ünnepelték. Már az 1840-es évek elejétől uralkodott a színpadon, s évtizedeken át, egészen haláláig ő maradt első színköltőnk. A Nemzeti Színháznak előbb rendezője, utóbb titkára, majd dramaturgja, végül pedig 1859 márciusában drámai igazgatója lett, amellett tanára volt a színiiskolának.
Az akadémia 1840. szeptember 5-én levelező, a Kisfaludy Társaság 1845-ben rendes, később pedig a Petőfi Társaság is tagjai közé választotta. Az akadémia drámai jutalmait tizenhatszor, a nemzeti színházét háromszor nyerte el. 1872-ben, midőn századik színművét a Struensee-t adták a Nemzeti Színházban, a király a Ferenc József-renddel tüntette ki. Az 1870-es években a hivatalos lapba szini bírálatokat írt. 1870. február végén családi nevét Szigligetire változtatta hivatalosan. (Lásd: Ellenőr, 1870. febr. 26.)
Szívbajban hunyt el. Utolsó szavai ezek voltak: „Végem van, segítsetek!” Gyászjelentéséről a következő sorokat jegyezzük fel: „Mint drámaíró és tisztviselő egyaránt erős támasza volt ő a nemzeti színháznak, fennállása óta 40 éven át. Nincs az országban művelt ember, ki nem ismerte fáradhatatlan tevékenységének sikereit, nem méltányolta önzetlen jellemének tisztaságát, nem melegedett hazafias alkotásainak tüzénél. Ő a nemzet halottja!” Koporsójánál Feleky Miklós, Rákosi Jenő, Váradi Antal és Paulay Ede mondtak búcsúbeszédet. Eltemették a Kerepesi úti temetőben, a IV. tábla, északnyugati rész I. sorába, a III. sírhelyre.
Munkássága
Majdnem fél évszázadig tartó drámaírói pályáján több mint 100 eredeti darabot írt, melyekben a meseszövés rendkívül változatos leleményű, a technika egészen modern volt s mindig hatásos. A jellemrajzban és előadásban gyengébb volt, mint a cselekmény felépítésében és jelenetezésében, a költői ihletet gyakran a technikai ügyesség és a hatás eszközeivel való számító bánás pótolja. Remekeket alig alkotott, de mint a színpad költője Kisfaludy KárolytólCsiky Gergelyig ő elégítette ki kora közönségének szükségleteit. Szolnokon és Nagyváradon színházat neveztek el róla.”
79 nyara. Egy csopaki buli után Pest felé a vonaton állva, másnaposan. Ifjúkorunkat meghazudtoló gyűrött arcok. Az üléseken népes család egy izgága gyerekkel. Már mindenkinek az idegeire megy. Anyu, hol vagyunk. Zolika ne köpdöss. Zolika annál inkább. Zolika, ne rugdosd a nénit. Csakazértis. Megfojtom. Zolika nyalja a redves vonatablakot. Micsinász! A szádra verek! Zolika kinéz az ablakon, és szól. A világ egy nagy erdő. Sic. Egymásra nézünk. „Sok.”
79 Záhony. A vámos oroszul: Hoztak valamit? JJ a legvidámabb barakkból magyarul: csak szőnyegeket és néhány farmert. Az utolsó papírzsebkendőig kirámolnak. Közben G csendben gitározik: Vörösödik az égalja, hollári lárihó, mert Brezsnyev elvtárs úgy akarja, hollári lárihó. Ezek a barmok. El fognak vinni minket. A vámos rezzenéstelen arccal el.
Lvovban 1 órás pihenő. Már majdnem bepisilek. Tízemeletes ház tetején neon Lenin-profil lüktet. A párt szíve. Hányni kell, de végre budi. Pottyantós. Hányok. Haza szeretnék menni az anyukámhoz. Végre, Odessza. T mondja, megyünk a bányába, vagyis a fürdőbe. Remek. Szájtáti séta Odessza platános körútjain. A bányában fehérkötényes bárisnyák meztelenre parancsolnak, beletúrnak a hajunkba, nem vagyunk-e tetvesek. Szappant bevinni tilos. Gulágérzet, de ekkor még nem tudom, mi az.
Első este tengerpart. Hirtelen reflektorfények, hangszórós üvöltés. Miazisten van? Rohanunk el. Ja! Kikötő, hadi terep. Muhammad: csornaja nocs: A csajok vihognak. Nekem énekel. Tegnap meg lenázictak a teázóban a „germán” fejem miatt. Haza szeretnék menni. Muhammadot rendszeresen leköpték Odesszában az internacionalizmus jegyében. De mi már Viszockijt hallgattunk. Hazafelé JJ, a legvidámabb barakkból ugyanazt adja elő. Vodka, ikon. Megölöm, ha megússzuk.
Édesapja távirdász volt. Sokáig anyai nagyszülei és nagynénjei nevelték egyedüli gyermekként, mivel szülei 5 éves korában Sucrébe költöztek. Édesapja itt gyógyszertárat nyitott, édesanyja pedig további 10 gyermeknek adott életet.
Nagyszülei kiemelkedő személyiségek voltak, amelynek hatása megmutatkozott Márquez későbbi irodalmi Nobel-díjas tevékenységében is. Nicolás Márquez ezredes, az ezer napos háború (1899-1902) veteránja, sokat mesélt neki az ifjúságáról és a 19. századi polgárháborúkról. Emellett cirkuszba és filmszínházba is járt vele. Nagyanyja Tranquilina Iguarán, akinek problémái voltak a látásával, szintén sokat mesélt neki. Emellett mágikus látomásai is voltak.
1958-ban vette feleségül Mercedes Raquel Barcha Pardót (1932–2020). Feleségét annak 13 éves korától ismerte, akkor hűséget fogadtak egymásnak. A házasság 14 évvel később köttetett. Két gyermekük született.
Az ötvenes években kezdett el publikálni, korai írásaiban Faulkner hatásai mutathatóak ki. Első figyelmet érdemlő munkája az Egy hajótörött története volt, amelyet 1955-ben cikksorozatként jelentetett meg. Ebben egy, a kormányzat által dicsőségesnek beállított hajótörés valódi, dicstelen történetét mutatta be. Ezzel kezdődött külföldi tudósítói karrierje is, mivel Kolumbiában nem volt többé biztonságban. A történetet 1970-ben könyv formájában is kiadta, és sokan regénynek tekintik.
Több munkáját egyaránt nevezték fikciósnak és nemfikciósnak is, különösen az 1981-ben megjelent Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját, amely egy vérbosszú újságokban is megjelent történetét meséli el, és a Szerelem a kolera idejént, ami szülei szerelméről szól. Ezeken kívül több műve is a „García Márquez-világegyetemben” játszódik, több könyvben is felbukkanó szereplőkkel, eseményekkel és településekkel.
Meghatározóak voltak gyermekkori élményei; ez több regényében visszatérő motívum. Humora Dickenséhez hasonlítható. Fantasztikuma, képzelőereje és iróniája beleillik a sajátos latin-amerikai légkörbe, a maga teremtette Macondo „mikrotársadalmába”, ahol több regénye is játszódik. A fantázia szárnyalása a hódító lovagok eldorádója óta nem ismeretlen ezen a kontinensen. Érdekes García Márquez humanizmusa: még a kevésbé pozitív, sőt kifejezetten negatív alakoktól sem tudja megtagadni a rokonszenvet és az együttérzést.
Leghíresebb regénye, a Száz év magány 1967-ben jelent meg, (magyarul 1971-ben Székács Vera fordításában, aki a legtöbb könyvét fordította magyarra), és több mint tízmillió példányban kelt el. Egy elzárt dél-amerikai falu életét meséli el, ahol a furcsa események közhelyszámba mennek. Vannak benne varázslatosan valódi elemek, de ennél fontosabb az idő és elzártság természetének filozófiai visszatükrözése.
A regény nem pusztán a mágikus realizmus megújítása miatt érdemel figyelmet, hanem mert különösen szép módon használja a spanyol nyelvet. A műelemzések gyakran figyelmen kívül hagyják azt is, hogy a könyv igazi epikus mű, ami egy bonyolult és nagy család sok évtizedes történetét mutatja be.
2002-ben adta ki önéletrajzi könyvét, a Vivir para contarla, egy háromkötetesre tervezett mű első részét. Ez magyarul Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel 2003-ban a Magvető Könyvkiadónál jelent meg, Székács Vera fordításában.
García Márquez híres volt Fidel Castróhoz kötődő barátságáról, és arról, hogy – különösen az 1960-as, 1970-es években – többször biztosította együttérzéséről néhány latin-amerikai lázadó csoportot. Ezenkívül erős kritikával illette a kolumbiai kormányzatot, de nem támogatta nyilvánosan a hazájában működő gerillacsoportokat.”
