„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint „keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert „keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény magyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.
Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend (kommunizmus) előtt, de szíve mélyén visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül. […] Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”
Írta az a Márai Sándor, aki maga is a keresztény-nemzeti középosztályból származott, és megfogadta, hogy addig, amíg Magyarországon szovjet hadsereg állomásozik, nem jön haza. 1989 február 21-én, 90 évesen, teljesen elmagányosodva, egyedül, Amerikában vetett véget életének. R.I.P.
Legfontosabb munkája Minkowski német matematikus sejtésének a bizonyítása, melyet csoportelméleti eszközökkel végzett el 1941-ben :Minkowski–Hajós-tétel.
Budapesten született 1912. február 21-én második gyerekként. Apja Hajós Géza táblabíró, majd ügyvéd, anyja Clark Nelly, a budapesti Lánchidat építő Clark Ádám unokája. 1945-ben házasodott, felesége Vajda Márta, gyerekei György , Tamás, Pál, Katalin, Márta. 1972. március 17-én halt meg Budapesten.
Tanulmányok, fokozatok
Már kora gyermekkorában határozott matematikai hajlamot és képességet mutatott. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Kegyesrendi Gimnáziumban 1921-től 1929-ig végezte. Matematikát tudatosan 13 éves korában kezdte ápolni, s ebben segítségére jött a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok újság feladatrovata.
Már ötödikes korában megoldotta a legnehezebb közölt feladatokat is. 1929-ben matematikából az első díjat nyerte az országos középiskolai matematikai versenyen. 1929-ben a kegyesrendi tanári pályát választotta, ezért jelentkezett a Magyar Kegyestanítórendbe. A noviciátus időszakában, szabad idejében intenzíven foglalkozott matematikával.
1932-ben kérte a rendből való elbocsátást. 1931-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott be. A kötelező tanulmányokon kívül is foglalkozott tudományos munkával, melynek eredményeként tudományos publikációk születtek. Gyakorló tanári évei elteltével 1936-ban szerzett tanári oklevelet.
„Kurtág György (Lugos, Románia, 1926. február 19. –) kétszeres Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész és kamarazene-tanár.
Ötéves korában kezdett zongorázni tanulni, felsőfokú zenei tanulmányait Temesváron kezdte. Itt Kardos Magda – Bartók tanítványa – volt a zongora-, Max Eisikovits pedig a zeneszerzéstanára.
1946-ban aztán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendéke lett, ahol Kadosa Pálnál zongoratudását, Veress Sándornál és Farkas Ferencnél zeneszerzési ismereteit mélyítette el, valamint Weiner Leó kamarazene óráit látogatta.
1951-ben szerezte meg zongoraművészi és kamarazenei diplomáját, négy évvel később pedig lediplomázott zeneszerzésből is. Még ebben az évben Erkel-díjjal tüntették ki. Ezután egy évet Párizsban töltött (1957-1958 között), ahol Marianne Stein tanítványa volt és rendszeresen látogatta Darius Milhaud és Olivier Messiaen óráit is.
Magyarországra visszatérve 1960-tól kezdődően nyolc éven át volt a Budapesti Filharmóniai Társaság korrepetitora. 1967-ben aztán a Zeneakadémia zongora-, majd kamarazene-tanára lett. Többek között olyan, később nagy hírnevet szerzett előadóművészek is a tanítványai, mint Kocsis Zoltán, Szenthelyi Miklós vagy Schiff András. 1971–1972 között egy évet Nyugat-Berlinben töltött a DAAD Művészprogramjának keretein belül. Nem sokkal hazaérkezése után, 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
1986-ban úgy döntött, hogy elhagyja a Zeneakadémiát, de 1993-ig még korlátozott számban tartott órákat az intézményben. A következő évben tagjai közé választotta a müncheni Bajor Szépművészeti Akadémia és a Berlini Művészeti akadémia. Még ebben az évben megkapta a Pierre Monacoi Herceg Alapítvány zenei díját, valamint a Herder- és Feltrinelli-díjat is. Ezután két évre meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe, itt a Berlini Filharmonikusokkal dolgozott. 1994-ben aztán további két kitüntetést ítéltek oda neki: az osztrák kormánytól megkapta az európai zeneszerzőknek járó nagydíjat, valamint Denis de Rougemont-díjat az Európai Fesztiválok Szövetségétől .
A következő évet Bécsben töltötte, ahol komponálási felkéréseknek tett eleget és mesterkurzusokat tartott a Konzerthausban. 1996-ban ismét megkapta a Kossuth-díjat. Még ebben az évben meghívást kapott a Société Gaviniès-től, a hágai Royal Conservatorytól, az utrechti Muziekcentrum Vredenburg-tól, az amszterdami Concertgebouw NV-től, a Nederlandse Operától, a Schönberg Ensemble-tól, az Asko Ensemble-tól, az Orlando Quartettől, az Osiris Triótól és a Reinbert de Leeuwtől, hogy két évig Hollandiában dolgozzon.
1998-ban megkapta a zenei Nobel-díjként számontartott Ernst von Siemens Stiftung-díjat, illetve másodszor is odaítélte neki az osztrák kormány az európai komponistáknak járó nagydíjat. Ezután ismét meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe.
A következő évben különböző francia zenei intézmények-fesztiválok hívták meg egy kétéves párizsi tartózkodásra (Ensemble intercontemporain, a párizsi Conservatoire, a Cité de la musique és a Festival d’automne à Paris). Még ebben az évben megkapta a Tudományért és Művészetért érdemérmet Berlinben, 2000-ben pedig a Grants to Artists-díjat New Yorkban. 2001-ben tiszteletbeli tagjává választotta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia, valamint ebben az évben megkapta a Hölderlin-díjat is a Tübingeni Egyetemtől. A következő évben feleségével Franciaországban, Bordeaux közelében telepedtek le.
2006-ban nyolcvanadik születésnapja alkalmából a zeneszerzőt egy ötnapos fesztivállal köszöntötte a Budapest Music Center. Még ebben az évben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, majd április 20-án a Louisville University Grawemeyer Díjjal tüntette ki. 2010-ben Kurtág nyerte el a Zürichi Fesztivál Díját.
Művészete
Kurtág Györgyöt a zenei élet az egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzőként tartja számon, aki elsősorban a kamarazene területén tudta kibontakoztatni tehetségét. Művészete Bartók zenéjéből indult ki, de nagy hatást gyakorolt rá az osztrák zeneszerző, Anton Webern impresszionista hangzásvilága is. Műveire jellemző a nagy koncentráció, az eszközök és a formavilág tömörsége.
A zeneszerző mindig is szerette az irodalmat, így több híres költő, író munkáit is megzenésítette: Négy dal Pilinszky János verseire, A megboldogult R. V. Truszova üzenetei (Dalos Rimma orosz nyelvű verseinek megzenésítése), József Attila-töredékek, Nyolc kórus Tandori Dezső verseire, Kafka-töredékek.
A nemzetközi hírnevet az 1981-ben bemutatott A boldogult R. V. Truszova üzenetei című kamarazenekar-kíséretes, orosz nyelvű dalciklusa hozta meg számára. Ezt követően az 1980-as években a közép-európai zenei örökség új aktualitását teremtette meg.
Legismertebb alkotásai között tartják számon az 1973–1976 között komponált Játékok zongorára című sorozatot. A négy füzetben található darabok a Mikrokozmoszhoz hasonlóan, a zongorán tanuló növendékeket egyre nagyobb technikai nehézségek elé állítják.
2009-ben mutatták be az amerikai magyar kulturális évadra komponált új művét, Anna Ahmatova verseire írt dalciklusát. Ekkor adta elő feleségével közösen a washingtoni Kongresszusi Könyvtár felkérésére írt, Bartók előtt tisztelgő másik új művét is.
legutóbbi művei:
Esterházy Péternek, szóló énekhangra (BMC, 2016. VI. 14-17.)
Játékok, IX. kötet, zongorára ([1947]-2017)
Fin de partie / A játszma vége, jelenetek és monológok 1 felvonásban (2010-17; bem.: Milánó, Scala, 2018, nov. 15.)
Esterházy Péter emlékére, énekhangra és kamaraegyüttesre (2017 – folyamatban)
Első költői kísérletei a Magyar Hírmondóban, 1802–1804-ben, költeményei, cikkei a 19. század első felében és az 1850-es években a legtöbb szépirodalmi és vegyes tartalmú lapban, folyóiratban és évkönyvben jelentek meg; ezeken kívül egy ódája a Magyar Kurirban, a Tavaszi Virágokban.
1818-tól 1829-ig Pest vármegye tisztikarában működött mint második alügyész. 1828-ban egyik tagja volt a nádor által kinevezett bizottságnak, amely az Akadémia tervrajzát készítette. 1831. február 16-án az MTA rendes tagjává választották a nyelvtudományi osztályba. A Kisfaludy Társaságnak1840. február 1-jén lett tagja. Kizárólag az irodalomnak és művészetnek élt. Pesten és Pécelen lakott, ahol 1861. március 14-én meghalt. A Magyar Tudományos Akadémián Kazinczy Gábor tartott fölötte emlékbeszédet, az 1864. januári közgyűlésen.
Kossuth László, ügyvéd és tyrlingi Weber Karolina negyedik leánygyermekeként született. Apja idős korára állás nélkül maradt, ezért 1833-ban szüleivel Pestre került, ahol Kossuth Lajos anyagi támogatásával tudtak megélni. Segített bátyjának a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésében, a Kossuth letartóztatása előtti házkutatás elől ő mentette meg az utolsó szám kéziratát. 1841. április 18.-án Budán feleségül ment Meszlényi Rudolf úrhoz, aki Fejér vármegyei követ, földbirtokos, ügyvéd és hírlapíró is volt; Meszlényi Rudolfnak a testvére, Kossuth Lajosné Meszlényi Terézia volt. Meszlényi Rudolf és Kossuth Zsuzsanna esküvője után Sárbogárdon telepedtek le. Mindketten részt vettek az Országos Védegylet szervezésében, melynek Fejér vármegyei szervezetét ők hozták létre. Két leánygyermekük született, Gizella és Ilona. 1848 januárjában Meszlényi Rudolf meghalt, harmadik gyermekük halála után néhány héttel született. 1848-ban nehéz anyagi körülmények között gyermekeivel Pesten élt, majd a város feladása előtt Debrecenbe költözött.
Flór Ferenc vezetésével 1849 elején szervezték újjá a honvédség egészségügyi osztályát, és Kossuth Lajos 1849. április 16-án „az összes tábori kórházak főápolónőjének” húgát nevezte ki. Kossuth Zsuzsanna munkájának eredményeként három hónap alatt 72 tábori kórház létesült, melyekben a korban megszokottnál korszerűbb módszereket alkalmaztak. 1849. április 23-ai felhívásában felszólította a magyar nőket, hogy önkéntesként vegyenek részt a sebesültek ápolásában. A szabadságharc bukásáig segítőjével, Barna Ignác orvossal együtt fáradhatatlanul járta az országot, próbálva a betegellátás egyre rosszabbodó feltételein javítani. A legelső katonai kórházakat létesítő és felügyelő női ápolót tisztelhetjük Kossuth Zsuzsában, aki hitvallását így fogalmazta meg: „Amit teszek minden magyar asszony kötelessége, hiszen katonáink a csatatéren értünk véreznek, a mi feladatunk tehát, hogy sebeiket bekötözzük.”A világ azonban Florence Nightingaleangol ápolónőt tiszteli első női hadiápolóként, aki azt hirdette, hogy az alapvető méltósághoz és a megfelelő ellátáshoz mindenkinek alapvető joga van, nemtől, nemzetiségtől és vallási felekezettől függetlenül. Nightingale 1854-ben a krími háború idején és színterén két korszerű kórházat alapított és felügyelte ott nagy tisztességgel az ápolói teendőket. Kossuth Zsuzsa kis nemzet lányaként, szerény körülmények közt teljesítette ápolói és kórházszervezői feladatát a magyar szabadságharcban.
A világosi fegyverletételAradon érte, orosz, majd császári fogságba esett. Julius Jacob von Haynau a budai várbörtönbe vitette, majd rövidesen bírósági eljárás indult ellene. A tárgyaláson egykori hadifogoly császári tisztek tanúsították, hogy a szabadságharcos honvédekhez hasonló gondos ellátásban részesültek, ezért felmentették, és szabadon engedték. Gyermekek neveléséből tartotta el családját a hatóságok állandó zaklatása közben. Kapcsolatba került a Makk József és Jubál Károly vezette szervezkedéssel, ezért 1851 decemberében ismét letartóztatták és a pesti Újépületbe vitték. Kiújult tüdőbaja miatt átkerült a bécsi rabkórházba, ahonnan az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének közbenjárására rövidesen szabadon engedték, azzal a feltétellel, hogy külföldre távozik, és soha nem térhet vissza Magyarországra. Brüsszelben telepedett le, ahol csipkeverő műhelyt tartott fenn. Az osztrák követség zaklatásai miatt 1853-ban az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Itt is a Brüsszelben kitanult csipkeverésből kívánt megélni, de a túlfeszített munka miatt tüdőbaja súlyosabbra fordult és rövidesen – 1854. június 29-én (harminchét éves korában) – meghalt. Sírhelyét New Yorkban a First Presbyterian Church bejáratánál emléktábla jelöli 2018. június 8. óta.
A Moszkvai területOgyincovói járásának Butiny nevű helységében született. 1993-ban fejezte be a középiskolát. 1993 és 1998 között Moszkvában, a Népek Barátsága Egyetem jogi karán végezte tanulmányait.
1999–2001-ben Oroszország Kormánya Pénzügyi Egyetemének pénzügyi és hitelezési karán képezte tovább magát, közben már pénzügyi területen, illetve jogászként dolgozott.
2010-ben féléves kurzuson vett részt a Yale egyetemen a Yale World Fellows program keretében.
Politikai tevékenysége
Politikai tevékenységét a Jabloko nevű pártban kezdte, de 2007-ben a pártból kizárták. Előtte és később is több társadalmi és politikai mozgalom alapításában, szervezésében vett részt. 2004-ben részt vett a Moszkvaiak Védelmi Bizottságának alapításában, amely egy korrupció ellenes szervezet volt.
2005-ben jelentős szerepe volt a Da! (Igen!) elnevezésű csoport alapításban.
2007. június 23-án többekkel együtt meghirdette a Narod (Nép) nevű ún. Orosz Nemzeti Felszabadító Mozgalmat (Национальное русское освободительное движение — НАРОД).
2013-ban öt év felfüggesztett börtönre ítélte a kirovi bíróság egy 2008-ban történt állítólagos sikkasztás miatt. Ezt az ítéletet azonban sokan komolytalannak tartották; másnap Navalnijt óvadék ellenében szabadon is engedték.
2018 februárjában weboldalán egy tényfeltáró videót közölt, amelyben azt állította, hogy Oleg Gyeripaszka milliárdos 2016-ban megvesztegette Szergej Prihogyko miniszterelnök-helyettest. Ezért az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) 2018. február 11-én tiltólistára tette Alekszej Navalnij weboldalát.
A 2018. évi elnökválasztásra készülve 2017 tavaszán Cseljabinszkban kezdte meg regionális kampányirodáinak szervezését. Nyáron rövid ideig tartó börtönre ítélték, ami már korábban is előfordult. Szeptember végén újból őrizetbe vették, mielőtt felszólalhatott volna egy nagygyűlésen.
2017. december 24-én bejelentette, hogy összegyűjtötte a megfelelő számú ajánlást ahhoz, hogy márciusban elindulhasson Vlagyimir Putyin ellenében az elnökválasztáson.
A választási bizottság 2017. december 25-én elutasította a bejegyzési eljárás megkezdését arra hivatkozva, hogy Navalnij gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezért tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon.
Egy moszkvai bíróság 2018. január 22-én elrendelte Navalnij alapítványának betiltását, melynek az volt a feladata, hogy adományokat gyűjtsön Navalnij kampányirodáinak fenntartásához és kampányanyagainak elkészítéséhez.
Navalnij 2018. január 28-ára tüntetést szervezett a választások bojkottálása mellett. A hatóságok őrizetbe vették, majd késő este elengedték kihallgatási jegyzőkönyv felvétele nélkül. 2018. május 5-én egy tüntetésen – mintegy 300 társával együtt – ismét őrizetbe vették Navalnijt.
Megmérgezése
2020. augusztus 20-án a TomszkbólMoszkvába vezető repülőút alatt Navalnij megbetegedett, és az Omszki 1. Sürgősségi Városi Klinikára szállították, így a gépnek Omszkban kényszerleszállást kellett végrehajtania. Állapota a gépen hirtelen sokat romlott, és a kikerült felvételek szerint a körülötte lévők köré gyűltek, és hangosan sírtak.
Később szóvivője azt mondta, kómába esett, a kórházban pedig lélegeztető gépre kellett tenni. Hozzátette, hogy Navalnij reggel óta csak teát ivott, és feltételezések szerint valamit belekevertek az italába. A kórház szerint stabil, de súlyos állapotban van, és rögtön azután, hogy elkezdtek hírek terjedni a mérgezésről, a kórház helyettes orvosi vezetője azt mondta az újságíróknak, „a mérgezés egy lehetőség a sok közül”, melyeket számításba kell venni. Bár az orvosok kezdetben arra utaltak, a magas vércukorszint miatt kialakult emésztési gondok léphettek fel, később azt állították, az a legvalószínűbb, hogy antipszichotikummal vagy neuroleptikumokkal mérgezhették meg, és olyan ipari vegyszereket találtak nála, mint a 2-etilhexil-difen. Egy követője által a közösségi médiákra feltöltött fényképen az látszik, hogy Navalnij teázik a tomszki repülőtér egyik kávézójában, ahol az Interfax hírügynökség jelentése szerint a hely tulajdonosai ellenőrizték a CCTV felvételeit, hogy lehet-e akármilyen bizonyítékot találni.
Navalnij felesége, Julija estére érkezett meg Moszkvából a kórházhoz. Vele volt Navalnij magánorvosa, Anasztaszija Vasziljeva is. A hatóságok azonban kezdetben nem akarták beengedni a szobába. Házassági anyakönyvi kivonatot kértek tőle, ami bizonyítja, hogy tényleg házastársak.
A Cinema for Peace Foundation által fizetett charter gépet küldtek Németországból, hogy kimentsék Navalnijt Omszkból, és átszállítsák Berlinbe, a Charitébe, hogy ott kezelhessék. Az őt Omszkban kezelő orvosok azt mondták, túl rossz állapotban van az átszállításhoz, de később mégis elengedték. Alekszandr Murahovszkij, az omszki kórház főorvosa augusztus 24-én azt mondta a Reutersnek, hogy megmentették őt, de semmilyen mérget nem találtak a szervezetében. A kórház orvosai később tagadták, hogy bármiféle nyomás érte volna őket az orosz hivatalnokok részéről. A Charité azonban augusztus 24-én bejelentette, hogy bizonyítékot találtak arra, hogy Navalnijt egy anti-kolinészterázzal megmérgezték, a konkrét hatóanyag meghatározásához azonban további teszteket kell elvégezni.
Előzmények
A feltételezett mérgezést megelőző napokban Navalnij a YouTube-csatornáján olyan videókat tett közzé, amelyekben támogatásáról biztosította a megkérdőjelezett elnökválasztás végeredménye ellen szervezett 2020-as fehéroroszországi tüntetések résztvevőit. Azt is leírta, hogy a szomszédos Belaruszban folyamatban lévő tüntetésekhez hasonlókra hamarosan Oroszországban is számítani kell. A Tayga.info helyi portál szerint szibériai üzleti útja során Navalnij tájékozódott, helyi jelöltekkel és önkéntesekkel találkozott. Amikor megkérdezték, készül-e bejelentésre, szövetségese, Ljubov Szobol azt mondta: „Mindenre most még nem deríthetek fényt, de Navalnij üzleti úton volt. Nem pihenni érkezett a régiókba.”
Úgy gondolják, Navalnijt egy politikailag motivált akció keretei között mérgezhették meg, hogy „megbüntessék” az ellenzéki tevékenysége miatt. Az elmúlt évtizedekben olyan híres orosz aktivistákat, újságírókat és ügynököket próbáltak meg megmérgezni, mint 2006-ban Alekszandr Litvinyenkót vagy 2018-ban Julia és Szergej Szkripalt. Mindkettőre az Egyesült Királyságban került sor. Az előbbi esetben kimutatták, hogy Litvinyenko teájába tették a mérget. Brit hatóságok mindkét támadással az orosz titkosszolgálatot teszik felelőssé, egy vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „valószínűleg” jóváhagyta Litvinyenko meggyilkolását. Anna Politkovszkaja újságíró, emberi jogi aktivista – aki kritizálta Putyint és a második csecsen háborút – akkor lett rosszul, amikor fel akarta dolgozni a beszláni iskolai tragédiát, és a helyszínre repülés előtt teát ivott. Később, 2006-ban merénylet áldozata lett, agyonlőtték egy moszkvai ház liftjében. A Kreml tagadta, hogy bármi köze lenne a történtekhez.
Ilja Csumakov aktivista – aki más támogatókkal együtt Navalnijjal volt a repülés előtti napon – megkérdezte, még miért nem halt meg. Navalnij azt válaszolta, halála nem válna Putyin javára, és ha meghalna, hős válna belőle.
Reakciók
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, a Kreml mihamarabbi gyors felépülést kíván neki, és amennyiben megerősítést nyer, hogy mérgezésről van szó, a rendvédelmi szervek vizsgálatot indítanak. Emmanuel Macron francia elnök azt mondta, Franciaország készen áll, hogy „megadjon minden szükséges támogatást” Navalnijnak és családjának, legyen szó „egészségügyi ellátásról, menedékjogról vagy más védelemről.” Ezen felül azt sürgette, hogy minél hamarabb derüljenek ki a történtek körülményei. Angela Merkel német kancellár szintén felajánlott mindenféle egészségügyi ellátást, amit német kórház tud biztosítani. Az Amnesty International az állítólagos mérgezés kivizsgálását követelte.
Halála
2024. február 16-án elhunyt a Jamali NyenyecföldbeliHarp településen található 3. számú Javítóintézetben.
Bill Browder, a Hermitage Capital Management vezérigazgatója, Alekszej Navalnij volt orosz ellenzéki politikus személyes jóbarátja úgy látja, Vlagyimir Putyin orosz elnök gyilkolta meg belpolitikai ellenfelét, azzal a céllal, hogy üzenetet küldjön kihívóinak a márciusban esedékes választások alkalmára – írja a CNBC.
Browder úgy látja, Putyin egyszerre nem akarta, hogy a választásokhoz közelítve Navalnij a börtönből buzdítsa követőit politikai megmozdulásokra, illetve üzenetet akart küldeni riválisainak.
Szerintem az egész egy választások előtti játszma, melyet Putyin vezet. Megölte fő ellenfelét, hogy azt az üzenetet küldje mindenkinek, hogy ha ellenzéki politikát folytatnak, meg fognak halni. Ennyi az üzenet”
– nyilatkozta a befektető.
Navalnij halálának pontos körülményei egyelőre nem ismertek. A legtöbb nyugati vezető szerint Vlagyimir Putyin személyesen felelős az ellenzéki politikus haláláért; az orosz elnök riválisa egy orosz börtönkolónián vesztette életét.
Szabó István Budapesten született, de élete első hat évét Tatabányán töltötte. Apja, Szabó István (1902–1945) orvos volt a tatabányai kórházban; anyja, Vita Mária Edit polgári családból származott és szintén kórházban dolgozott. Apai nagyapja, Szabó Ignác (1868–1945) bányafőorvosként működött évtizedeken keresztül Tatabányán. A család a 20. század első felében a zsidó hitről a katolikus hitre tért át, ám a zsidótörvények őket is érintették. 1944 novemberében dr. Szabó Istvánt családjával együtt a komáromi gyűjtőtáborba internálták. Ullrich Viktor ezredes az Assisi nővérek segítségével a fővárosi Assisi Szent Ferenc kórházba helyeztette át a későbbi filmrendező édesapját, ám ott egy műtét során szerzett diftériás fertőzés következtében 1945 áprilisában meghalt. Ezután a gyermek anyai nagyanyjánál, a ferencvárosi Liliom utcában laktak, ahonnan 1950-ben a budai Németvölgyi útra, önálló lakásba költöztek.
A főiskolán készített kisfilmjei elvesztek, köztük egy plakátragasztóról szóló tízperces némafilm, melyet Szabó István egy 1975-ben készült interjúban első rendezésének nevezett. A főiskolán 1961-ben végzett. Koncert című vizsgafilmje, egy lírai etűd eredeti látásmódról tanúskodott, az oberhauseni nemzetközi fesztiválon díjat is nyert.
Ugyanezen év végén Szabó István házasságot kötött Gyürey Verával, és a Váci úti bérházban lévő lakásba költözött, s több mint négy évtizeden át ott lakott.
Rendezői munkássága
Az 1960-as évek
Első munkahelyén, a Híradó és Dokumentumfilmgyárban asszisztensként dolgozott, közvetlen felettese Nemeskürty István volt. Már rövidfilmjeivel is feltűnést keltett. Az 1958 decemberében alapított Balázs Béla Stúdióban készült első filmje, a Variációk egy témára (1961) a háborúval foglalkozott, amit három különböző stílusú és hangvételű etűdben (Tárgyilagosan, Döbbenten, Sikoltásként) dolgozott fel. Ezt követte a franciásan könnyed, érzelmes Te című rövidfilm (Balázs Béla Stúdió, 1962), alcíme szerint: Szerelmesfilm, Esztergályos Cecíliával a főszerepben. A mindössze nyolc perces alkotás egyebek között a IV. Magyar Rövidfilmszemle I. díját és a Tours-i Filmfesztivál nagydíját nyerte el.
Indulásakor a lengyel és a francia filmművészetúj hullámának hatására kibontakozott „magyar új hullám” egyik vezéregyénisége lett. Művészi fejlődését döntően befolyásolták François Truffaut és Jean-Luc Godard munkái, majd hosszú távon Ingmar Bergman törekvéseit őrizte meg. Kezdetben saját nemzedéke, később Kelet-Közép-Európa közelmúltja és jelene, annak politikai és morális problémái kerültek művei középpontjába.
Az első játékfilmek
1962-ben Herskó János rendező kérésére átkerült a Hunnia Filmgyárba, és mintegy tíz évig ott dolgozott. Herskó János Párbeszéd című filmjében első asszisztens lett, ennek a forgatásnak köszönhette munkakapcsolatát későbbi játékfilmje több szereplőjével, például Sinkovits Imrével és Gábor Miklóssal. A legfontosabb azonban a rendező személye volt: Herskó János támogatásának nagy része volt abban, hogy Szabó István rendkívül fiatalon és saját (nem pedig hozott) forgatókönyv alapján elkészíthette első nagyjátékfilmjét, az Álmodozások korát, majd ennek sikere után az Apa és a Szerelmesfilm című műveit. Ezekben saját ifjúsága és nemzedéke meghatározó élményeit dolgozta fel.
Mindhárom önéletrajzú ihletettségű film főhőse (Bálint András alakítása) a háborút gyermekként, 1956 október–novemberét kamaszként átélt értelmiségi, érzékeny budapesti fiatalember.
Az Álmodozások kora – film a pályakezdés, a társadalmi beilleszkedés, a társ- és útkeresés nehézségeiről az 1960-as évek elején. Ebben az első nagyjátékfilmben már megmutatkozott a rendező eredeti látásmódja, a korszak hazai filmjeihez képest újszerű, oldott stílusa. „A film eredetiségét a választott dramaturgia biztosította. Szabó István fölrajzolt ugyan egy vékonyka cselekményt is, de erre, mint karácsonyfára a díszeket, a legkülönfélébb etűdöket aggatta rá… Az etűdszerkezetből következett, hogy a képek és a dialógusok néha elszakadtak egymástól, a szituációkat hol belső monológ, hol narrátor értelmezi…
Az Álmodozások kora megjelenése pillanatában valóságos dramaturgiai dzsungelnek látszott… [pedig] a motívumok bujtatása, ölelkezése igencsak gondos dramaturgiai munka révén jött létre.”
Az Apa című film az apa nélkül felnőtt nemzedék eszmélését, orientációs zavarát helyezi az ábrázolás középpontjába. Az apa helyét kitöltő képzelt fantáziaképek változásai Takó felnőtté válását és a kor változását egyaránt jelzik. A történet végén egyetemistaként János már szembe tud nézni helyzetével és megérti, hogy az idealizált apa-kép helyett saját erejére kell támaszkodnia. Akárcsak az előző filmben, itt is megjelenik a zsidóság témája; egyelőre csak mellékszálként, mint identifikációs (azonosulási) probléma, de számos későbbi filmjében is helyet kap, A napfény ízében pedig kiteljesedik. Az Apa lélekrajza pontosabb, cselekménye és központi alakja kidolgozottabb, mint az előző alkotásé. Ezt bizonyítja több fesztiváldíja és az, hogy 1968-ban fölkerült a Budapesti tizenkettő néven ismert legjobb magyar filmek listájára, majd 2000-ben az Új Budapesti Tizenkettő listára is.
A Szerelmesfilm, a rendező első színes játékfilmje az előzőknél érzelmesebb, erősebben emlékképekre épülő történet. A főhős, Jancsi első külföldi útja, néhány hetes látogatása az 1956-ban Franciaországba kivándorolt Katánál, akivel együtt töltötte gyermek- és kamaszkorát a tíz évvel korábban történt elválásig. A film egy gyerekkori szerelem késői lezárulásáról, „egy illúziókból táplálkozó szerelem lehetetlenségéről” szól, és az ideológiák által megosztott világban az emberi kapcsolatok elszakadásának lírai ábrázolása. Ez a film zárja Szabó István pályáján a saját nemzedékét középpontba állító alkotások sorát, mely sajátos trilógiát alkot.
A trilógia filmjeinek közös jellemzője a tematika és a témák felvetésének módja, vállalt személyessége, ami nem csak önéletrajzi motívumokban (például az apa halála 1945-ben), hanem főként az író-rendező látásmódjában és stílusában mutatkozik meg. Az alaptörténet természetesen mindegyik filmben más, de hasonló a jelent emlék- és fantáziaképekkel gyakran megszakító, több idősíkot egymásba játszató cselekményszervezése. A tárgyak, az élettények gyakran a zenéhez hasonlóan, motívumszerűen ismétlődnek vagy variálódnak (van, aki ezt zenei szerkesztésmódnak is nevezi[9]), ami gondolati vagy hangulati többletet eredményez, ugyanakkor kevesebb teret enged a színészi játéknak. A történeteket a főhős hangján előadott kommentárok kísérik (narrátor vagy belső monológ). Jellemző e filmek összegző befejezése: egy esemény (az első filmben a telefonos ébresztés, a másodikban a folyó átúszása, a harmadikban a levélírás) megsokszorozása, ami az egyszeri történetet általánossá emeli és hatását érzelmileg is felerősíti. Ezt a megoldást a rendező néhány későbbi filmjében is alkalmazta.
Az 1970-es évek
Miután korábbi főnöke, Herskó János 1970-ben elhagyta Magyarországot, Szabó István visszatért a Nemeskürty István által vezetett filmstúdióba. Itt forgatta következő három játékfilmjét.
Előttük azonban, 1971-ben vállalati megrendelésre kisfilmsorozatot készített, melynek első darabja az oberhauseni rövidfilm-fesztivál egyik díját is elhozta. Az Álom a házról, ez a „tizenkét perces lírai, szürrealista vízió” előtanulmánynak is bizonyult a következő nagyjátékfilmhez. „Az a kisfilm olyan volt, mint egy vers… Önálló kis remekmű.”
A sorozat darabjai (operatőr Lőrincz József): Álom a házról; Tükör; Duna: Halak–madarak; Lányok, városháttérrel; Leányportré; Tér; Hajnal; Alkony. Ezekhez járult később a Várostérkép (1977) című rövidfilm, amely Oberhausenben nagydíjat nyert. A Budapest, amiért szeretem összefoglaló című sorozat teljes hossza ezzel együtt 51 perc lett.
A Tűzoltó utca 25. szürrealista stílusban előadott, álmokba és víziókba sűrített, nemzedékeket átfogó családtörténet. A sok-szereplős film – Sára Sándor operatőri munkája – helyszíne egy áporodott levegőjű, kopottas pesti bérház, hősei a ház lakói. „Házunk a múlt egy darabja – írja Szabó István a film mottójában –, az emberek, akik itt laknak, a múlt emlékeinek szövevényében élnek, életük legnagyobb döntéseit a háborús évek követelték tőlük, s emberségük, magatartásuk döntő próbái elé is akkor álltak.” A film képi világa többnyire nem valóságos eseményeket ábrázol, hanem a hősök érzelmi, tudati vagy tudatalatti világát jeleníti meg. A történések az álmok, képzettársítások „logikája” szerint, időn és téren átlépve kapcsolódnak egymáshoz, egységes látomást alkotnak.
A Budapesti mesék az Apában megismert elhagyott villamos „életrekeltésének” motívumát variálja, de azt egész más tartalommal tölti meg. A háború után néhányan egy messzi városba akarnak eljutni. Találnak egy villamost, nagy nehezen sínre állítják, húzva-tolva elindulnak vele. Mind többen csatlakoznak, különböző – természeti és lelki – akadályokat kell leküzdeniük. „És egy hajnalon meglátják távolról a várost, s a többi villamost is, ahogy haladnak minden irányból a város felé.”
Ez a parabola (példázat, jelképes elbeszélés) többféle értelmezési lehetőséget kínál. A történetet értelmezték a kollektivitás jelképének, az 1945 utáni magyar történelemről vagy az emberi lélek történetéről szóló példázatnak, illetve egy sajátos Mózes-történetként is. A Szabó István-monográfia írója szerint „…a történet egy ember története. A villamos is egy ember pokolra szállása, és ez az ember maga az alkotó.”
A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a mű nem keltett figyelmet, itthon pedig volt olyan kritikai vélemény, hogy az ábrázolás túlzottan elvont, és a rendező filmkészítési módszereinek megújítására volna szükség.
A Bizalom az évtized végén valóban egész más stílusban készült és több szempontból fordulópont a rendező pályáján. A stílusváltást az operatőr személye is jelzi: ezzel kezdődött a hosszú távú együttműködés Koltai Lajos operatőrrel; és ez az első olyan játékfilm, melynek alaptörténetét (filmnovelláját) Szabó István nem egymaga írta (a másik szerző: Szántó Erika). A Bizalom film egy asszonyról és egy férfiról, akiket a háború összehoz és a háború vége elválaszt: Budapest ostroma idején családjukat elhagyva rövid időre kénytelenek összeköltözni. A film kettejük kapcsolatát, szerelmük kibontakozását, érzelmi világuk változását, a kitárulkozás és a gyanakvó bezárkózás hullámzásait elemzi. Álom- és emlékképek nélkül elbeszélt történet, mely reális, pontosan körülhatárolt térben (egy külvárosi kislakás szűk szobája) és időben (1944. november – 1945. február) zajlik. A két-szereplős kamaradrámában a korábbi filmeknél jóval hangsúlyosabb szerepet kap a színészi játék, Bánsági Ildikó és Andorai Péter kitűnő alakítása.
Az évtized mindhárom játékfilmje eltérő stílusban készült, de az igazi váltást az utóbbi film jelentette. A hagyományos filmkészítési módszerek irányába tett fordulatot egyes kritikusok visszalépésnek, a korábbi tematika és eredeti filmstílus „elárulásának” tekintették, véleményük a következő évtizedben forgatott filmekre is vonatkozott. A rendezőnek azonban nem ez volt a véleménye. „A Bizalom egy átmeneti periódusban született Szabó pályáján, amikor elindult a kollektivitás eszméjét körbejáró magyar filmektől a nemzetközi koprodukcióban készülő történelmi eposzok felé.”
Az 1980-as évek
Filmjeinek egy nyugat-berlini vetítéssorozatán Szabó István megismerkedett Manfred Durniok német producerrel, aki felkérte egy televíziós film elkészítésére. A Zöld madár című két-szereplős szerelmi történet német produkcióban készült. A rendező és operatőre, Koltai Lajos számára jó alkalom volt megtanulni, mit jelent magántőkéből, az itthoninál keményebb feltételek között filmet készíteni. Még a munka teljes befejezése előtt a producer Klaus Mann Mephisto című regényének megfilmesítésére tett ajánlatot.
A Mephisto koprodukcióban, de lényegében az Objektív Stúdió kivitelezésében és a rendező megszokott stábjával készült. A forgatókönyv írását Szabó István ezúttal – és a következő két történelmi filmnél is – Dobai Péter íróval osztotta meg. A címszerepre Klaus Maria Brandauer osztrák színészt kérte fel, akinek alakítása nagyban hozzájárult a mű (és a későbbi két film) sikeréhez. A történet a Weimari köztársaságban játszódik, az 1920-as években kezdődik és a nemzetiszocializmus uralomra jutásának idején folytatódik. Központi alakja Hendrik Höfgen, a színész, aki kiteljesíteni, érvényesíteni akarja tehetségét, ezért hajlandó megalkudni a hatalommal, de végül kénytelen ráébredni, hogy megalázták, tehetségét kihasználták. Ez az első magyar nagyjátékfilm, mely Oscar-díjat kapott (1982).
1983-ban a rendező–operatőr páros Manfred Durniok produkciójában Indonéziában egy kamarajellegű televíziós filmet forgatott (Bali, 1983), és ez év nyarán Szabó István a párizsi operában megrendezte Richard WagnerTannhäuser című operáját. Ebből az élményből született későbbi filmje, a Találkozás Vénusszal alapötlete.
A Redl ezredes szintén az Objektív Stúdió és Manfred Durniok részvételével gyártott koprodukció, és az előző történelmi filmhez hasonlóan nagy lélegzetvételű, gazdag kiállítású vállalkozás. Egy egyszerű vasutascsalád gyermekéből a Osztrák–Magyar Monarchiakémelhárítási főnökévé emelkedett katonatiszt életútját és tragédiáját mutatja be az első világháború előtti időkben. A film az azonosságtudat zavarát ábrázolja. A főhős, Alfred Redl a császár odaadó híve, olyan ember, – írja Szabó István a forgatókönyv előszavában –, „akit egyetlen vágy hajt – más akar lenni, nem önmagával azonos, megfelelni minden szempontból a legmagasabb elvárások szerint, s örök hűségben az iránt, aki ezt lehetővé teszi. Az út, amely a mindennapi árulásokon át vezet felfelé, kialakít egy önmaga által bezárt embert.”
Később „Szabó István folytatta és trilógiává szélesítette a hatalom és a hozzá kényszeresen alkalmazkodó egyén különféle történeti korokban játszódó drámáit. A nemzetiszocializmussal kollaboráló művész erkölcsi züllésének és egy feltörekvő katonatiszt érzelem nélküli alkalmazkodási kényszerének históriája után fogott bele Hanussen, a különös képességű – ma úgy mondanánk – parafenomén történetének nem minden politikai áthallást nélkülöző elmesélésébe.” A témával a rendezőt az ismert berlini producer, Artur Brauner kereste meg, és a trilógia ötletét a leendő címszereplő, Klaus Maria Brandauer támogatta. A különleges hipnotizáló képességgel rendelkező Hanussen az 1930-as évek elején Berlinben aratja sikereit és már látnokként is viselkedik. Az uralomra kerülő nemzetiszocialista párt is felfigyel rá, és hiába próbál különleges adottságára, az emberek feletti vélt „hatalmára” támaszkodni, a propaganda kihasználja, majd miután fölöslegessé válik, elteszik láb alól. A forgatókönyv hiányosságai miatt ez a film a két előző sikerét nem tudta megismételni, ezt a rendező maga is elismerte.
Szabó István első játékfilmjeit a személyesség, a lírai hangvétel jellemzi; a „német” vagy „történelmi” trilógia, vagy „a hatalom és egyén” trilógiája – ki hogyan nevezte – alkotásai elbeszélő jellegűek, lényegében filmregények. A korábbi filmek eredeti, annak idején újszerű megoldásait a filmkészítés hagyományosabb módszerei váltották fel; a „kócos” filmek helyébe a gondosan kivitelezett, gazdag kiállítású, külföldi koprodukciós partnerekkel megvalósított és professzionálisan készült alkotások léptek.
Tíz évvel a párizsi Tannhäuser-rendezés után, 1993-ban Lipcsében az operaház megnyitásának 300. évfordulója alkalmából színpadra állította a Borisz Godunovot. Ugyanabban az évben Bécsben VerdiTrubadúr című operáját állította színpadra sajátos koncepcióban, emiatt a bemutatón botrány tört ki. Az általa rendezett előadás azonban még évekkel később is műsoron volt a Bécsi Állami Színházban.
Az angol-amerikai-japán koprodukcióban készített Találkozás Vénusszal(Meeting Venus) alapötlete Szabó István párizsi Tannhäuser-rendezésének élményeiből származik. Forgatókönyvét a rendező Michael Hirst-tel közösen írta. Témája a párizsi Opera Európában tartandó operaelőadás, illetve annak előkészítése. A különböző országokból érkezett huszonöt művész, szakember mindegyike önálló egyéniség. Az egyéni konfliktusokról és más akadályozó tényezőkről a magyar vendégkarmester (Szántó) igyekszik nem tudomást venni. Közben beleszeret az ünnepelt énekesnőbe (Karin) és végül felvállalja a helyzetet; irányításával létrejön egy felszabadult és sikeres művészeti alkotás, a Tannhäuser bemutatója. A film természetesen nem csak egy operaelőadás létrejöttének története; általában is a közös alkotás, sőt az aktuális politikai helyzet, a közös Európa-ház megteremtésének modelljeként is értelmezhető. Az 1980-as évek történelmi filmtrilógiájához képest a Találkozás Vénusszal oldottabb hangvételével tűnik ki a pályán. A Mephisto világsikerével pedig megnyílt az út, hogy – mint itt a Karint alakító Glenn Close – további Szabó István-filmek főszerepét is világhírű sztárok alakítsák. Kivétel ez alól éppen a következő film.
Az Édes Emma, drága Böbe a rendszerváltás idején (forgatókönyvének alapja már 1989-ben elkészült), annak hatása alatt és arra adott „első reakció”-ként született alkotás. Több szempontból ellentétes az előző filmmel és a korábbi trilógiával (melyeket együtt Békés Pál: Európa-tetralógiának nevezett). Itt nem a „magas” művészetről és művészekről van szó, hanem a korabeli hétköznapok „hősei”-ről: a vidékről érkezett, fővárosi pedagógusszálláson lakó, fölöslegessé vált két orosz szakos tanárnőről, kilátástalan helyzetükről, a kisszerű és félelmekkel terhelt tantestületről. A film az előzőeknél jóval alacsonyabb költségvetéssel, nagy sztárok nélkül készült; stílusában is a rendező korai, „fésületlen” alkotásaihoz áll közelebb. Mint azok, ez is a korabeli magyar (budapesti) valóság egy szeletéről adott képet. Igaz, hogy ez a rendszerváltásra csak „egy első reakció volt, amely bár mutatott emberi mélységeket is, de bizonyos szempontból inkább egy felületi kép volt.”
Az 1991-ben készített Édes Emma, drága Böbe után Szabó István hét évig nem rendezett nagyfilmet. Ez alatt egy külföldi televíziós produkciót és egy rövidfilmet készített, forgatókönyveket írt, operákat állított színpadra. Filmet tervezett Füst MilánFeleségem története című regényéből, Gérard Depardieu-vel a főszerepben; nem a francia színészen múlt, hogy a terv nem valósult meg. A pályára nézve is fontos körülmény, hogy a rendszerváltással a hazai filmgyártás korábbi bázisa, struktúrája, finanszírozása alapjaiban átalakult, részben meg is szűnt. Szabó István a Magyar Mozgókép Alapítványhoz nem is nyújtott be forgatókönyvet megvalósításra. Korábbi sikerei lehetőséget teremtettek arra, hogy nyugat-európai vagy amerikai produkcióban dolgozhasson tovább. Ezzel a külföldi producerek elvárásai miatt nyilván kompromisszumos megoldásokra is kényszerült.
A német–francia–magyar koprodukcióban készült Offenbach titkait az ARTE tévécsatorna sugározta 1996. április 15-én. Ebben is két (rövidebb) opera előadását állította „színpadra”; a keretjátékban pedig a művész és a mecénás viszonyának alakulását mutatta be. A Csónak biztonsága (Steading of the boat) közel egyórás dokumentumfilm, játékfilmes betétekkel és archív híradórészletekkel (benne a budapesti Hősök tere történelmi eseményeiről). Részben a következő nagyfilm előtanulmányaként készült, – ahogy a Tűzoltó utca 25.-höz az Álom a házról is. Emellett azonban önálló és fontos alkotás. Benne a pálya egyik alapkérdése: az egyén biztonságérzetének lehetősége nyer újabb, dokumentumfilmes megfogalmazást.
A napfény íze(Sunshine) magyar-osztrák-kanadai-német koprodukció. Forgatókönyvét a rendező Israel Horovitz-cal közösen írta, s amelyért 1999-ben a legjobb forgatókönyvEurópai Filmdíját érdemelték ki. Száz évet átfogó, tehát ismét történelmi témájú film. Egy magyar zsidó család három nemzedékének történetét mutatja be közel három órába (az eredeti elképzelés szerint hat órába) sűrítve. Lényegében tehát filmes családregény. Középpontjában a drámai történelmi eseményeket átélő zsidó család sorsának alakulása áll, de – Szabó István tömör megfogalmazása szerint – a film „nem az asszimilációról, hanem az azonosságválságról szól.” A hazai bemutató után vitákat váltott ki, és bár a pálya összegzéseként is emlegetik, az elismerések mellett („A napfény íze monumentális képeskönyv: olyan nagyszabású munka, amelynek pusztán létrejötte is korszakhatároló jelentőségű.”) több elmarasztaló kritikát is kapott (a jellemek és a cselekmény leegyszerűsítése, „dráma helyett illusztrál”). A rendező a bírálatokról 2003-ban egy interjúban mondott véleményt. („Engem főleg az lepett meg, hogy a különböző megfelelési vágyakkal küzdő emberek a cikkeikkel akarták bizonyítani, hova tartoznak.”).
Gervai AndrásVénusztól Júliáig című tanulmányában az 1990-es éveket általában is a rendezői pálya kevésbé sikeres korszakának tartja. „A figuráknak ez a nyolcvanas években a Redlben, majd még inkább a Hanussenben kezdődő elszürkülése, fekete-fehér leegyszerűsítése, úgy tűnik a kilencvenes évek filmjeiben többnyire folytatódik – nem elválaszthatatlanul a forgatókönyvek leegyszerűsítéseitől, didaktikus mondanivalójától.” (63. o.) Különösen a Találkozás Vénusszal kap tőle rossz osztályzatot („súlytalan mű” 83. o.). A három filmből elsősorban a személyességet, az érzelmet hiányolja: „A személyesség, a líra helyét egyfajta külsődlegesség, illusztrativitás váltja fel.” (77. o.).
2000-től
A további négy játékfilm alapja irodalmi mű. Az első színdarab alapján, a következő három – három híres regény alapján készült alkotás.
A Taking Sides, magyar címe: Szembesítés (2001) Ronald Harwood színdarabja alapján készült, a forgatókönyvet a drámaíró maga írta. Főszerepben: Wilhelm Furtwängler karmester szerepében Stellan Skarsgård – ezért az alakításért Mar del Platában 2002-ben a legjobb színész díját kapta – és az őrnagy szerepében Harvey Keitel. Az előző filmek után újra kamaradarab, mint korábban a Bizalom: többnyire egyetlen zárt helyiségben játszódó dráma. Középpontban ismét a művész alakja, az embertelen hatalommal való együttműködés felelősségének kérdése áll.
Csodálatos Júlia (2004), vígjáték, magyar-kanadai-angol koprodukció. William Somerset Maugham műve alapján a forgatókönyvet ismét Ronald Harwood írta. Főszerepben: Annette Bening – ezért az alakításért Golden Globe legjobb színésznői díjat kapott – és Jeremy Irons.
Rokonok (2005), magyar produkció. Móricz Zsigmond regényének a jelen társadalmi folyamataira is utalásokat rejtő feldolgozása. Forgatókönyv: Vészits Andrea és Szabó István. Főszerepben: Csányi Sándor (Kopjáss István), Tóth Ildikó (Lina), Eperjes Károly (Kardics).
Az ajtó (2012), magyar-német koprodukció. Szabó Magda regénye alapján a forgatókönyvet Vészits Andrea és Szabó István írta. Főszerepben: Helen Mirren Oscar-díjas és kétszeres Golden Globe-díjas brit színésznő és Martina Gedeck német színésznő. A film operatőre Ragályi Elemér. (A korábbi filmek állandó operatőre, Koltai Lajos ekkor önálló rendezésével volt elfoglalva). A 2011 őszén Magyarországon és Németországban forgatott filmet 2012. március 9-én mutatták be a hazai mozik. A budapesti premierre ellátogatott Helen Mirren is, aki a film főszerepét, Emerencet alakítja. Az ajtó 2012 legnézettebb magyar mozifilmje lehet, az előző évhez képest rekordot döntött a 70 ezer mozilátogatóval. A film a 34. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában is jelen volt.
Ügynökmúltja
2006 elején került nyilvánosságra, hogy 1957 és 1963 között „Képesi Endre” fedőnéven jelentett a belső reakció elhárításával foglalkozó II/5-ös osztálynak (a III/III-as csoportfőnökség elődjének).
Szabó először úgy nyilatkozott: azért lépett be, hogy a szolgálat félrevezetésével megmenthesse az 1956-os forradalomban részt vevő évfolyamtársa, Gábor Pál életét. Később azt mondta, valójában magát mentette, de állítása szerint nem ártott senkinek.
Jancsó Miklósról például ezt írta: „Senki nem veszi komolyan (…) Jancsó egy kicsit a nem létező filmrendező, ha szóba kerül a neve, a legtöbben legyintenek, mosolyognak. Már megjelenése is komikus. A negyvenéves felnőtt ember úgy öltözik, olyan frizurát hord, mint egy anarchista kamasz. (…) A beszélgetésekben, forgatókönyvi vitákban véleménye bizonytalan, egyik gondolata cáfolja a másikat, vitamódszere anarchikus. (…) Jancsó bolond – ez az általános vélemény róla, nem várnak tőle semmit, nem számítanak rá, s talán éppen ezért ártani sem tud az a sok bizonytalan, gőzös filozófia, ami benne van.”
Többek között Szabó István ügynökmúltjáról írt Gervai AndrásFedőneve: „szocializmus”. Művészek, ügynökök, titkosszolgák (Jelenkor Kiadó, 2010) című könyvében.
Bozóki András állítása
Bozóki András, volt kulturális miniszter, blogjában, 2006. október 25-én azt állította, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utasította, ne írjanak ki pályázatot a Magyar Nemzeti Filmarchívum vezetői posztjára, hanem maradjon ott Szabó István felesége, Gyürey Vera, akinek megbízatása egyébként lejárt volna. Bozóki szerint Szabó maga kérte Gyurcsányt, intézze el ezt. Állításait Bozóki András a Hírszerző című hírportálnak megerősítette, Szabó István pedig azokat állítólag hazugságnak nevezte. A Filmarchívum igazgatói posztjára később sem írtak ki pályázatot.
A kezdeti nehézségek ellenére új hazájában is rendezni kezdett, első sikerét Ken KeseySzáll a kakukk fészkére regényének filmadaptációjával érte el 1975-ben: a film öt Oscar-díjat kapott, köztük a legjobb rendezésért járót is. Más nagy sikerű filmjei például a Hair és az Amadeus, amely nyolc Oscar-díjat kapott 1984-ben.
2011 The Ghost of Munich (A film egy újságírónő történetén keresztül harminc évvel a müncheni egyezmény után megpróbálja kideríteni, hogyan zajlottak le az események.)
