GALLAI Múltkor a Kálváriánál láttam … TÖRÖK ÁDÁM Mit csinálsz te folyton a Kálvárián?
GALLAI Leginkább a Virágos Katonát nézegetem.
TÖRÖK ÁDÁM Virágos Katonát?
GALLAI Képeken lehet látni. A stáсiókon. Krisztust korbácsolja.
TÖRÖK ÁDÁM Nem valami érdekes. Mármint a képeket bámulni.
GALLAI Figyelem az embereket is. Ahogy rohannak a földekre, meg gürcölnek. Gilikét is sokszor elnézegetem, ahogy őrzi a disznókat, meg amikor az ujjaival játszik.
„Gion Nándor (Szenttamás, 1941. február 1. – Szeged, 2002. augusztus 27.) vajdasági magyar író, újságíró, forgatókönyvíró, tanár; az újvidéki rádió magyar főszerkesztője.
Az 1960-as évek elején nagy változás történt a vajdasági magyar irodalomban: egységesen lépett fel egy viszonylag nagy létszámú fiatal nemzedék, amelyik semmiféle közösséget nem vállalt a korábbi, e nemzedék által provinciálisnak tartott vajdasági magyar irodalommal. Ez az úgynevezett Symposion nemzedék a Képes Ifjúság című lap irodalmi mellékletében jelentkezett, majd 1964-ben a Kontrapunkt című antológiában és ugyanekkor létrehozott folyóiratában, az Új Symposionban mutatkozott be.
A fiatalok később valamelyest „klasszicizálódtak”, de az új eszmék és irányzatok iránti nyitottságukat később is megőrizték. Ennek a nemzedéknek – Tolnai Ottóval együtt – kiemelkedő képviselője volt Gion Nándor. Ő is neoavantgárd kísérletekkel kezdte pályáját, laza időkezelésű, szabad asszociációkban bővelkedő lázadó kötettel indult, de már az 1960-as évek végén kialakította sajátos, elevenen, fordulatosan mesélő elbeszélői módszerét és stílusát. Művei ettől kezdve legtöbbször szülőföldjén, Szenttamáson és környékén játszódnak. Szemléletükre pedig az eleven meséléssel, visszatérő hősökkel, a képtelen és a természetes dolgok, események keverésével létrehozott „dúsított realizmus” jellemző.
Iparos családból származott. Szabadkán ipari iskolába járt, majd 1963-ban az újvidéki egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt az újvidéki magyar rádió ösztöndíjasa volt. Már ekkor megjelentek szépirodalmi alkotásai és írt tudósításokat, recenziókat, kritikákat – tagja lett az Új Symposion nemzedékének.
Végzése után nem ment tanítani, 1963-1983 között újvidéki magyar rádió munkatársaként dolgozott s gyakorlott tollforgatóvá vált. 1963-64-ben katonai szolgálatát töltötte Stipen (Macedóniában). A katonaság után vette feleségül egyetemista társát, Hegedűs-Budánovics Idát, aki 1967-ben – Gábor fiuk születése után néhány héttel – egy tragikus balesetben meghalt. Az anya nélkül maradt kisfiút Gion Nándor szüleire bízta, hogy ők neveljék fel a gyermeket.
Első sikerét az 1968-ban megjelenő Kétéltűek a barlangban című regényével érte el, majd a Testvérem, Joáb 1969-es regényével szintén a Forum Kiadó első díját kapta meg. Tehetsége és párttagsága is közrejátszott abban, hogy 1969-től az Új Symposion szerkesztőségének tagja lett, de sikerült kimaradnia a szerkesztőség későbbi koncepciós jellegű felszámolásából.
1970-ben jelent meg az Engem nem úgy hívnak című ifjúsági regénye, 1972-ben pedig a Postarablók című műve, majd 1973-ban pedig a Híd-díjas Virágos katona című regénye. 1977-ben olyan nagy sikert aratott A kárókatonák még nem jöttek vissza című gyerekregénye, hogy kötelező olvasmány lett az iskolákban (1983-ban film készült belőle), 1982-ben megjelent a mű folytatása, a Sortűz egy fekete bivalyért, amelyet szintén megfilmesítettek 1984-ben.
1979-1982 között a Vajdasági Íróegyesület elnöke, 1983-1985 között az Újvidéki Színház igazgatója volt. 1985-től az újvidéki rádió újságírója, szerkesztője, főszerkesztője. Munkásságára Magyarországon is felfigyelnek: 1987-ben Déry Tibor-díjat, 1988-ban József Attila-díjat kapott.
Jugoszlávia felbomlása idején a rábízott emberek védelme érdekében az utolsó pillanatig kitartott munkahelyén és a pártban, ezért romolhatott meg a kapcsolata egyes jugoszláviai és magyarországi írókkal. 1993 szeptemberében áttelepült Magyarországra családjával együtt. Nem sokkal később Varga Lajos Márton készített vele egy interjút, amely november 6-án jelent meg a Népszabadságban, s amelyben Gion úgy nyilatkozott, hogy be szeretne lépni a szabadkőművesek közé. A beszélgetésnek ugyan nem a szabadkőművesség volt a témája, de a meglepődött interjúkészítő mégis ezt emelte ki: a „Szabadkőműves szeretnék lenni” címet adta az írásnak. (A nyilvános jelentkezés sikeres lett, az írót 1994 januárjában felvették a Deák Ferenc, a Testvériséghez szabadkőműves páholyba.)
1994-ben megjelent az Izsakhár című regénye (2001-ben A Szivárvány harcosa címen film készült belőle). 1996-ban adta ki Mint a felszabadítók című kötetét, az Izsakhár folytatását. 1997-ben jelent meg a családtörténeti munka harmadik része: Ez a nap a mienk, majd 2002-ben a Forrás folyóiratban folytatásokban az Aranyat talált – a regénysorozat negyedik része. A regénytetralógia a Latroknak is játszott közös címet kapta.
Gion Nándor több komoly betegséggel is küzdött – 2002 augusztusában szállították be a szegedi Újklinikára, ahol másnapra meghalt. 2002. szeptember 12-én temették el a budapesti Farkasréti temetőben.
Életművének és személyiségének emlékét a határon túli fiatal alkotókat jutalmazó Gion-ösztöndíj őrzi. A Noran Kiadó vállalta Gion Nándor életművének megjelentetését, köztük a Magyarországon elérhetetlen szövegek kiadását. Szülőhelyén, Szenttamáson megkezdődött az író kultuszának kialakítása, amelynek központja a 2010-ben megnyílt Gion Emlékház.
Budapesti szegény zsidó családból származott, édesapja Guttmann Jakab, édesanyja Löwy Rozália. 1899 októberében egyéves, önkéntes, tiszthelyettes képző szolgálatra vonult be a 6-os vártüzérekhez. Miután a Műegyetemen oklevelet szerzett, Alpár Ignác irodájában, majd Lechner Ödönnel dolgozott. 1907-ben nyitott önálló irodát. Sikerrel vett részt pályázatokon. Kezdetben szecessziós, majd eklektikus, később konstruktív, modern stílusban alkotott.
1908. április 30-án Terézvárosban feleségül vette Blockner Vilmát, Blockner Izidor és Eisler Regina leányát.
Hajós Alfréd sportsikereinek köszönhetően a zsidótörvények hatálya alól kezdetben mentességet élvezett. A nyilasuralom idején viszont már bujkálnia kellett. Mégsem elsősorban magán, hanem a többi zsidó származású sportolón próbált segíteni. Vitéz Halassy Olivér vízilabdázó és úszó olimpiai bajnok – aki házában több zsidó sportolót bújtatott – segített neki ebben.
Halálát specifikus tüdőbaj okozta 1955-ben.
Sportolóként
Mint a korabeli ifjúság több tagja, ő is aktívan sportolt.
Úszóként
A Magyar Úszó Egyesület (MÚE) tagjaként (1894–1896) volt egyesületi sportember. Az 1896. évi nyári olimpiai játékokon (az első újkori olimpián) Athénban a 13 °C-os tengervízben megrendezett versenyen megnyerte mind a 100 m-es (1:22,2) – vízből indulva –, mind pedig az 1200 m-es (18:22,1) – hajóról a partra úszva – gyorsúszószámot, ezzel ő szerezte a magyar sport első és második olimpiai győzelmét (nem aranyérmét, hiszen akkor még ezüstérem járt a győzteseknek). Sikereit a magyar tempónak nevezett úszóstílusnak köszönhette, ami gyakorlatilag megegyezett a mai gyorsúszó stílussal. 1895-ben nem hivatalos Európa-bajnok 100 méter gyorson, „örökös magyar bajnok”.
Labdarúgóként
Klubcsapatban
Sportolóként úszott, atletizált (1896–1898), közben tornászott és a labdarúgást is kiemelkedő szinten végezte. Fizikai felkészültségének elismeréseként játékosként balösszekötőként alkalmazták képességeit. 1897. május 9-én az első nyilvános edzőmérkőzésen játszott labdarúgó-mérkőzésen a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában. A BTC-ben 1898–1904 között rúgta a labdát. 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak.
Labdarúgó-játékvezetőként
Gyakorlata, valamint szabályismerete alapján vizsga nélkül, 1897-től szükségből lett játékvezető. Az alakuló klubtalálkozókon, bemutató mérkőzéseken, az MLSZ által üzemeltetett bajnokságokban tevékenykedett. Játékvezetésből 1903-ban Budapesten az MLSZ Bíróvizsgáló Bizottság (BB) előtti elméleti és gyakorlati vizsgát tett. Az MLSZ BB javaslatára 1903-tól NB I-es bíró. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói szolgálatot is végzett. A nemzeti játékvezetéstől 1908-ban visszavonult. NB I-es mérkőzéseinek száma: 14.
A szegedi szecessziós stílusú építészet kiemelkedő képviselője, Szeged mediterrán jellegű arculatának építészeti megjelenítéséhez jelentős mértékben hozzájárult.
A magyar szecessziókiemelkedő tervezője volt, akit „magyar Gaudínak” is neveztek. Annak ellenére, hogy legismertebb műve, a Reök-palota nagyon ritka magyar példája az art nouveau francia, illetve spanyol irányvonalának, ez az elnevezés félrevezető, hiszen legtöbb épülete ennél szigorúbb vonalvezetésű, kevesebb növényi és egyéb díszítést alkalmaz. Országos szinten Magyar Ede egyedi munkássága mind a mai napig kevéssé ismert. Ennek lehetséges okai korai halála és az a tény, miszerint összes művét vidéken alkotta.
Oszadszki Mihály asztalos harmadik gyermekeként született. Hároméves volt, amikor a család felvette a Magyar nevet. A Budapesti Állami Felső-Építőipari Iskolában szerzett építőmesteri képesítést 1901-ben. Külföldi tanulmányútjai után főleg Szegeden tevékenykedett. A szegedi Reök-palota 1907-es megépítése hírnevet szerzett neki, és sorra kapta a megrendeléseket.
Mindössze 35 évesen, szerelmi bánatában önkezével vetett véget életének.
„Néha találni az utczán egy férfit csendes, halk léptekkel ballagva, szemöldei mozdulatlan homloka elejére összevonva, szép, kifejezésteljes szemei merően maga elé szegezve; rendesen egy szép, halavány, szelid arczu ifju vezeti. Ez Bajza és gyermeke. Emeljetek kalapot előtte és haladjatok el mellette csendesen. Ő nem ismer senkit; nem ismeri önmagát sem.” (Jókai Mór: Magyar költők sorsa. 1854.) ”
1831-ben elindította a Kritikai Lapok című folyóiratot, majd 1837-ben Vörösmarty Mihállyal és Toldy Ferenccel közösen az Athenaeumot… maradandót kritikáival és tanulmányaival alkotott…
1837–1838-ban a Pesti Magyar Színház igazgatójaként … kidolgozta a színház működési szabályzatát.
Az újonnan megnyílt színház műsorarányainak kérdéséről 1837-ben vita robbant ki, aminek következtében 1838-ban lemondott igazgatói pozíciójáról…
attól tartott, hogy az Erkel Ferenc által erősen támogatott operadarabok túlsúlya a magyar dráma ügyére káros hatással lesz. Fontos megemlíteni, hogy Bajza és köre nem az operák ellen szállt harcba, hanem a magyar nyelv ügyét támogatták azáltal, hogy a magyar nyelvű drámákat szerették volna látni a színház repertoárjában, a zenés-táncos szórakoztató színdarabok helyett.
Ennek a vitának lett a következménye az Athenaeum-per, mely során ellenfeleik (a Pesti Magyar Színház választmánya) megpróbálták negatív színben feltüntetni a folyóiratot, és annak szerkesztő triászát.
Bajza felismerve a francia romantika demokratikus szellemét, Victor Hugo népszerűsítésével küzdött a magyar romantika megteremtéséért. Bajza irodalmi- és színikritikáival, vitáival sokat tett a modern irodalmi élet viszonyainak tisztázásáért, illetve kritikáival a kemény, polemikus hangú bírálat megteremtőjévé vált.
Mindemellett aktív színházi ember is, 1847–48-ban a Nemzeti Színház aligazgatója, korábban a teátrum drámabíráló bizottságának a tagja volt.
1851-ben Haynau bukását követően szabadon visszatérhetett ugyan Pestre, ám az évekig tartó üldöztetés megterhelte: elborult az elméje, s bár néha ugyan kitisztult, mégis 1858-ban bekövetkező haláláig jórészt már szellemi sötétségben élt.”
„Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári. ”
– Görgei nyilatkozata Mikszáth Kálmánnak
„
„
Én katonai sikereimnek legnagyobb részét chemiai tanulmányaimnak, a búvárkodás révén szerzett értelmi fegyelmezettségemnek köszönöm… Chemiai tanulmányaim közben tanultam meg azt, hogy puszta okoskodásaiban, sőt megfigyeléseiben is mily sokféleképpen csalódhatik az ember a valóság felől: de egyúttal azt is megtanultam, miféle módon lehet csalódásait sikeresen ellenőrizni, így a valóság felismeréséhez biztosan eljutni. „
Görgei Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején több alkalommal a honvédsereg fővezére, 1849. augusztus 11. és 13. között Magyarország teljhatalmú vezére akkori kifejezéssel diktátora. Polgári végzettségét tekintve vegyész, és 1848 előtt e területen is kiemelkedő eredményeket publikált.
A szabadságharc bukását követően Ausztriába internálták. Ebben az időszakban írta meg, és 1852-ben német nyelven megjelentette kétkötetes emlékiratait. Csak 1867-ben, a kiegyezés után térhetett vissza Magyarországra. Testvére, Görgey István házában élt 1916-ban, 98 éves korában bekövetkezett haláláig.
A Görgey család az Árpád-korban, II. Géza király idején szászhospesekkel települt az országba. Első ismert őse, Jordán, a szepesi szászok comese a tatárjárás idején a szászokat a Menedékkőre vezetve, lehetővé tette a későbbi Lőcse megalapítását.
Görgey Artúr 1818. január 30-án született a felvidéki Toporcon, elszegényedett nemesi családban. Nehéz gyermekkora volt, nagyanyja megszakított minden kapcsolatot a családdal, mert édesapja, Görgey György rangon alul nősült; a lőcsei, polgári származású Perczián Erzsébetet vette feleségül, emiatt állandó anyagi gondok nehezítették a család helyzetét.
Tanulmányait Késmárkon kezdte. Tanár szeretett volna lenni, de apja utasítására katonai pályára lépett. 1837-ben előléptették hadnaggyá, majd a magyar nemes testőrséghez került – éppen nála nyolc évvel idősebb bátyja, Görgey Ármin helyére (ő is részt vett az 1848–1849-es szabadságharcban). 1842-ben a Nádor-huszárokhoz került főhadnagyi rendfokozatban. A kemény szolgálati évek férfivá edzették. Szolgálata közben éledt fel benne a nemzeti érzés, újra gyakorolni kezdte anyanyelvét. 1843-ban eljegyezte Medgyaszay Friderikát, egy bécsi magyar nagykereskedő lányát, ám akkoriban a katonák házasságkötését rendfokozathoz és életkorhoz kötötték, ezek elérése előtt csak kaució ellenében nősülhettek. Ezért Görgey apja halála után, 1845. július 31-én kilépett a hadseregből, és ősztől Prágábanvegyészetet kezdett tanulni.
A prágai Károly Egyetemen hamar önálló tudományos munkát is végzett, megoldotta a zsírsavhomológok elválasztását (sóik alkoholban való különböző oldékonysága révén). A kókuszdió olajának zsírsavairól írott dolgozata 1848-ban két előkelő folyóiratban is megjelent. Magyarországon akart vegyészi képzettségének megfelelő beosztást kapni. Megpályázta az átmenetileg megüresedett műegyetemi kémiai tanszéket. Professzori kinevezés helyett azonban az ismert hadvezéri karrier várt rá.
A szabadságharc bukása után még csaknem hetven évig figyelemmel kísérte a kémia fejlődését, de nem válhatott újra e tudomány aktív művelőjévé.
A vegyész Görgeyről még itthon sem igen tudnak. Pedig tudománytörténetileg bizonyított, hogy 1848. évi tanulmányával a kémikusok körében elismerést szerzett. Tudományos eredményei hosszú időn át érvényesek maradtak, amit Than Károly 1893-ban így igazolt: „Görgei adatai azóta sokszor fölhasználtattak, és minden nagyobb összefoglaló kémiai szakmunkában föl vannak véve”. Állítását Ilosvay Lajos is megerősítette: „Eljárása ma sem múlta idejét, sokáig tájékoztatott minden ilyen természetű kutatásban”–írta 1907-ben, és Görgey dolgozatának magyar közreadását azzal indokolta, hogy szerzője „az első született magyar kémikus, aki a kémia világirodalmában nevét megörökítette.” Élete rövid válságba jutott, igen sanyarú körülmények között kényszerült élni (eladott lovának, és egyenruhájának árából tartotta fenn magát), menyasszonya felbontotta az eljegyzést. A bajból professzora segítette ki, aki tisztes ösztöndíjat, és lakást biztosított neki. Jól végezhette tanulmányait, mert Redtenbacher a lembergi egyetem tanársegédjévé szerette volna tenni.
Fordulópont életében 1847 novembere, amikor utolsó nagybátyja, Görgey Ferenc elhunyt, és ráhagyta toporci birtokát. Görgey kapva kapott az alkalmon, részint magyar nyelvtudását csiszolni tudta volna, részint pedig kémiai tanulmányainak eredményeit a mezőgazdaságban kívánta érvényesíteni. Nem is egyedül akart Toporcra visszatérni; még Prágában, Redtenbachernél megismerkedett Adéle Aubouinnel, akinek 1848 januárjában megkérte a kezét, s március 30-án esküdtek egymásnak hűséget a prágai evangélikus templomban. A toporci élet nem tartott sokáig. Még befejezte szakdolgozatát („A kókuszolaj szilárd és folyékony zsírsavai”), amit el is küldött Redtenbachernak. Több szaklapban is megjelent, ám a sors fintoraként csak klagenfurti száműzetésében kapta kézhez az érte járó tiszteletdíjat.
Ez időben történt neve írásának megváltoztatása is, Görgey István hatására: a nemesi Görgey helyett ezentúl a plebejus Görgei alakot használta, öccsével ellentétben élete végéig. A március 15-ei események hírei komolyan foglalkoztatták, a kormány május 17-én, a honvédség megszervezésére kiadott felhívására nem sokkal később Pestre utazott, és jelentkezett a hadseregbe.
1848. május 26-ánToporcról Pestre utazott, ide hívta a kormánynak a honvédség szervezéséről szóló szózata és az a május 17-ei felhívása, mely felszólította a kilépett katonatiszteket, hogy álljanak be az új hadseregbe. Görgeit mint volt (huszár) főhadnagyot honvéd századosi ranggal (1848. június 9-ei hatállyal) osztották be a Győrött szerveződő 5. honvédzászlóaljba.
(ld. Téli hadjárat, Tavaszi hadjárat)
A világosi fegyverletétel
Görgei erőltetett menettel érkezett augusztus 9-10-én Aradra. A remélt seregösszevonás elmaradt, mert Henryk Dembiński altábornagy végül Temesvár felé vezette a magyar déli hadsereget. Így Görgei és serege a Temesvár mellett lezajlott döntő ütközetben nem vehetett részt.
A temesvári vereség (augusztus 9.) után, augusztus 10-én este Arad várában Kossuth négyszemközti tanácskozást tartott Görgeivel. Még várták a jelentést a temesvári csata kimeneteléről. Vereség esetére Görgei kijelentette a kormányzónak, hogy leteszi a fegyvert. Kossuth éjszaka megjegyzés nélkül továbbküldte Görgeinek a katasztrofális vereségről szóló hadijelentést. Ezután a kormány felhatalmazta Görgeit az orosz főhadsereggel való külön tárgyalásra. Görgei felszólítására 1849. augusztus 11-én a magyar kormány lemondott, s ráruházta a katonai és a polgári teljhatalmat. Addigra az ellenséges hadseregek Magyarország csaknem teljes területét elfoglalták, ezért ez a kinevezés nem jelentett tényleges hatalmat, csak jogi hátteret biztosított. Így Görgei mind az esetleges tárgyaláshoz, mind a valószínű fegyverletételhez törvényes úton foghatott hozzá. Miután az orosz hadseregtől még aznap megérkezett a tárgyalást elutasító válasz, a tábornok számára csak a fegyverletétel maradt.
„
… helyzetünkben felszerelés nélkül, pénz nélkül, a hadsereg ellátásában egyes-egyedül harácsolásra utalva határozottan tagadom, hogy – még ha további sikerek lehetőségét föl is tesszük – ellenállásunk tartós lehet; és szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a háborúnak az említett wallensteini elv szerint való folytatása tulajdon hazánkban – bűn.
”
– Görgei szavai Csány Lászlóhoz az utolsó haditanács összehívása előtt
1849. augusztus 11-én az aradi haditanács (mintegy 80 fő, köztük több későbbi aradi vértanú tábornok) kimondta a fegyverletételt. Görgei a határozathozatal idejére elhagyta a termet („kötelezve magam, hogy határozatuk értelmében fogok cselekedni”).
„
Talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozatja.
”
1849. augusztus 13-án a magyar fősereg (29 889 fő) a szöllősi mezőn (Világos mellett) feltétel nélkül letette a fegyvert az orosz hadsereg előtt. Ez a gesztus azt jelképezte a nemzetközi közvéleménynek, hogy Magyarország csupán a túlerő előtt hajolt meg, nem adta fel azokat az elveket, amelyekért 1848-ban felvette a harcot. Görgeit másnap elválasztották tábornoktársaitól, és Nagyváradra vitték.
A nagyváradi orosz hadifogságban augusztus 27-én értesítették, hogy a bécsi udvar kegyelmet adott neki, azonban ausztriai száműzetésre ítélte.
A feltétel nélküli fegyverletétel és életének megkímélése miatt Görgei Artúrt mintegy másfél évszázadig árulóként tartotta számon a magyar közvélemény.
Világostól haláláig
1849. szeptember 11-én írta meg Kossuth híres vidini levelét, amelyben – alaptalanul – árulónak nevezte Görgeit. Görgei 1849. szeptember 11. – 1867. november 3. között az ausztriai Klagenfurtban internáltként élt. 1850-ben született leánya, Berta, majd 1855-ben fia, Kornél. 1858-ban átköltözött a szomszédos Viktringbe. 1852-ben adta ki Lipcsében német nyelvű, kétkötetes emlékiratát, de az osztrák hatóságok elkobozták a birodalom területére jutott példányokat. Magyarországon csak 1911-ben adták ki újra, Görgey István fordításában.
1867. május 28. – megjelent Pesten Gazdátlan levelek című, magyar nyelvű írása a világosi fegyverletétel körülményeiről. Május 29. – megírta utolsó nagyobb hatást kiváltó cikkét (Nyílt kérelem Kossuth Lajos úrhoz), Kossuth Lajos Deák Ferenchez intézett nyílt levelére reagálva. Az úgynevezett Cassandra-levélben Kossuth a szabadságharc bukását ismételten árulásnak tulajdonította, erre válaszul Görgei felszólította Kossuthot: „… hagyjon fel végre amaz áltanok hirdetésével, melyekkel Ön a haza dolgát fel nem építhette és fel nem építheti…”
1884-ben Klapka György és több száz honvédtiszt olyan memorandumot írt alá, amelyben nem tekintik Görgeit hazaárulónak.
Testvére feleségének, Dedinszky Arankának a közbenjárására 1884-től Tisza Kálmán miniszterelnök évi 2400 forint nyugdíjat ajánlott fel számára. Ezt az összeget 1889-ben Bánffy Dezső miniszterelnök 3000 forintra emelte fel. Nyugdíját 1902-ben Széll Kálmán miniszterelnök a 48-as honvédeket nyugdíjazó bizottság döntése értelmében a volt honvéd tábornokokat megillető évi 8000 koronára, Wekerle Sándor miniszterelnök pedig 1909-ben 10 000 koronára emelte fel.
1916. május 21-én (Buda bevételének napján) halt meg Budapesten, V. kerületi Mária Valéria (ma Apáczai Csere János) utca 17. szám alatti lakásában, 98 éves korában érte a halál.
Temetésén a kémikusok is elkísérték utolsó útjára, amely a Magyar Nemzeti Múzeum csarnokából a Kerepesi temető árkádsírjába vezetett. A díszsírhelyet a székesfőváros tanácsa adományozta neki. Azóta itt, Kossuth síremléke közelében alussza örök álmát a szabadságharc kiemelkedő vezetője és a magyar vegyészek büszkesége.”
„Köteles Sámuel (Újtorda, 1770. január 30. – Nagyenyed, 1831. május 17.[1]) filozófus, államtudós, a Magyar Tudós Társaság rendes tagja. A felvilágosodás korának neves, kantiánus alapokra helyezkedő erdélyi filozófusa volt, fontos szerepet játszott a magyar filozófiai szaknyelv megteremtésében…
Nagyenyedi, majd németországi tanulmányai során ismerkedett meg Immanuel Kant nézeteivel, s a kantiánus morálfilozófia híveként az erdélyi felvilágosodás nagy hatású alakjai között tartja számon az utókor…
…elsőként foglalta össze nemzeti nyelven a felvilágosodás filozófiai koncepcióit. Magyar nyelvű munkáival jelentősen hozzájárult a filozófia magyar terminológiájának megteremtéséhez, egyebek mellett olyan fogalmak bevezetése fűződik a nevéhez, mint a nembeli különbség (latin differentia specifica, napjainkban inkább fajképző különbség), a kölcsönös képzetek (conceptus reciproci) és az indítóok (motivum).
Marosvásárhelyi, majd nagyenyedi tanárként generációkat részeltetett felvilágosult nézeteket tükröző, magyar nyelvű előadásaiban – tanítványa volt például Kemény Zsigmond is –, így tanári tevékenységével is nagyban hozzájárult Erdély szellemi életének megújhodásához…
Az elsők között választották meg 1830-ban a Magyar Tudós Társaság rendes tagjává, de betegsége és hirtelen bekövetkező halála miatt a társaság munkájában nem vett részt.”
„A Korngut család évszázados bábjátékos hagyományát követte. A nagypapa, Korngut Salamon Galíciából érkezett Pestre, és 1897-ben kapott belügyminisztériumi engedélyt „dal, testgyakorlatok és bűvészeti előadások” megtartására. Nagyapja a vásárokat járva először cirkuszt szervezett, majd a társulat kiszámíthatatlansága miatt áttért bábjátékok előadására. Később állandó színházat épített Külbudán. Későn nősült, két fia született, Dezső és Henrik.
Apja, Henrik egy közel egy évig az USA-ban próbált szerencsét, majd 1912-ben hazatért, megalapította a Columbia Magyar Mechanikai Színházat, amely egy év alatt becsődölt. Az I. világháború tönkretette a családot, 1926-ban új bábosbódét emeltek a hűvösvölgyi Nagyréten. Az apa a háború után a filmgyárban dolgozott, majd a biztos fizetést feladva bábozásból élt a család, szerény körülmények között.
Az 1930-as években hivatalosan Paprika Jancsi lett a fő figurájuk neve, mert az állami szervek nem nézték jó szemmel a kisemberek számára szóló rendszerkritikus, szókimondó előadásokat.
Henrik a család mutatványos bódéjában nőtt fel, a bábos família harmadik generációjához tartozik ifjabb Kemény Henrik és nála egy évvel fiatalabb öccsével, Mátyással. Míg a Papa a színházat vezette és előadott, a mama – Kriflik Mária – volt a pénztáros és ő szabott, varrt, öltöztette a bábokat. Két fiuk a délutáni előadásoknál segédkezett, de szerepeltek is a bábszínházban. Az apja által készített Mickey egér marionett figurával gyakorolta a bábozást, ami később három és fél méteres zsinórral felszerelten – már a nagyérdemű előtt táncolhatott.
1931-ben kapta első szerepét egy családi bábelőadáson a papa Mickey egér táncjátékában csetlő-botló „másodegérként”. Kicsit később már az iskolában pótvizsgázó Vitéz Lászlót alakítja. Öccse, az ekkor négyéves Mátyás is szerepet kapott öccse mint Frici pajtás, apukája a Tanító Bácsi volt.
1935-ben faragta ki első figuráját és kapta meg első főszerepét. 1945-ben édesapja munkaszolgálat közben eltűnt, így fia átvette bábszínházát. 1950-ben tagja lett az Állami Bábszínháznak. Bod László festőművész, a színház akkori igazgatója hívta be bábtechnikusnak, első munkája az Aladdin csodalámpája című előadás mechanikai munkálatai voltak.
Amikor a népligeti vurstlit 1953-ban felszámolták, Kemény Henriket is „államosították” (bábjait egy ideig Bálint Endre festőművész műtermében „bújtatta”): ettől kezdve az Állami Bábszínházban lépett fel. Az ő nevéhez fűződik 1955-ben az első vidéki bábszínház megalapítása Győrött. 1964-ben elvégeztették vele a Bábszínészképzőt. Két évtized alatt számos bábot tervezett, és visszatért a vándorbábozáshoz, egy Trabanttal kezdte el járni az országot.
A Népligetben a Mutatványos téren működött Kemény Henrik Bábszínháza, melyet 1982-ben kultúrtörténeti emlékké nyilvánítottak.
A bábszínházat 1989-ben alapítványi támogatással felújították, és díszelőadással átadták. Azután az épületben újabb előadás nem volt. A 250-300 négyzetméteres faszerkezetű épület 2011. október 3-án éjjel porig égett.
Nem egészen két hónappal élte túl, hogy volt bábszínházának épülete a Népligetben leégett.” (Wikipedia)
Kulin nyurga, diákos, lobogóhajú, kavallière-nyakkendős férfiú, költő és bohém, mint általában a csillagászok, éjjeli pincérek, utcai kurvák, s más művészei a csillagos napszaknak. Izig-vérig spiritualista, nem is lehet más, lévén korszerű matematikus és asztrofizikus.”
A Bihar vármegyei Nagyszalontán született, Kulin Vilmos és Tóth Julianna negyedik gyermekeként. Édesapja művelt, olvasott ember volt, hatalmas könyvtárral rendelkezett. Gazdag, de később elszegényedett nemesi családból származott. Csizmadiainasként került Nagyváradra, onnan szocialista tevékenysége miatt kitiltották, így telepedett le Nagyszalontán, ahol cipőüzemet hozott létre.
Az égbolt ötéves korában gyakorolta Kulin Györgyre az első nagy hatást: 1910 tavaszán a Föld közelében haladt el a Halley-üstökös, melyet Nagyszalonta egén is lehetett észlelni. Viszont ahelyett, hogy az esemény felkeltette volna érdeklődését a csillagászat iránt, az ekkori baljós előjelzések, a világvége-hangulat megrémisztette a kisgyermeket. Esténként, ha derült volt az idő, félt kimenni a szabad ég alá, és édesanyját is azzal vigasztalta, hogy ha majd felnő, ő lelövi a gonosz csillagokat.
1919 áprilisának végén a román hadsereg bevonult Nagyszalontára, s 1920. június 4-én Erdéllyel együtt Kulin György szülővárosa is a Román Királysághoz került.
Kulin középiskolai tanulmányait szülővárosa főgimnáziumában végezte, 1922-ben érettségizett. Mindig szerette a focit, már középiskolás korában futballozott a Nagyszalontai Sport Club színeiben, balszélsőt és balösszekötőt játszott.
Még 1922 őszében Budapestre ment tanulni, közgazdásznak. Az akkori rendezetlen állapotoknak köszönhetően, a román megszállás ellenére a tanulni vágyókat nyugodtan átengedték a határon. Elmondása szerint mindenük odaveszett, pénz nélkül jött Budapestre. Úgy tartotta el magát, hogy tanítványokat vállalt. Otthon azonban szükség volt rá, így négy félév elvégzése után mégis otthagyta az egyetemet, és a következő két évet szülővárosában töltötte, apja gyárában dolgozott könyvelőként, majd behívót kapott a román hadseregtől, egy éven át volt katona. Szalontai csapatával megnyerték a hadsereg labdarúgó bajnokságát, így jutalmul katonai szolgálatát a szülővárosában állomásozó zászlóaljnál tölthette.
1933-ban kötött házasságot Blahó Magdolna tanárnővel. Összesen négy gyermekük született: az első, Magdolna 1934-ben, aztán Enikő (Gerle Éva blogger édesanyja) 1936-ban, György 1944-ben és Eszter 1949-ben.
Csillagászati észlelései, felfedezései
1935-ben került a Svábhegyi Csillagvizsgálóba, állástalan diplomásként. Kezdetben díjtalan gyakornokként, majd csekély fizetésért asszisztensként dolgozott. (Az intézetnek akkoriban csak 4-5 fős személyzete volt, a rossz anyagi helyzete miatt.) Eleinte adminisztratív, könyvelési munkát látott el, majd a pontosidő-szolgálatot. (Az intézet a meridiánkörrel végzett időmeghatározások alapján szolgáltatta a pontos időt.)
Csak az év végén bízták meg változócsillagok észlelésével. Már harmincéves is jócskán elmúlt, amikor ez után végre sor kerülhetett arra, hogy életében először nagyobb, 60 cm-es tükrös távcsőbe nézzen. Az volt a feladata, hogy a kisbolygók évkönyvekben megadott, előre számított pozícióit hasonlítsa össze az észleltekkel, és a kettő különbségét közölje a berlini intézettel. Ekkor készítette első felvételeit, főleg az akkoriban ismert, de kevésbé követett kisbolygókat fényképezte, valamint belemélyedt a kisbolygók pályaszámításába is. Minden derült éjszakát a csillagvizsgáló kupolájában töltött.
1936 júniusában jelent meg első természettudományos cikke a Búvárban, s ugyanebben az évben fedezett fel először kisbolygót, még közösen Abaházi Richárddal. Az 1936 QG-t egy hónapon keresztül észlelték, később mások újra felfedezték és elnevezték, ma a 2882 Tedesco nevet viseli.
Egymaga első kisbolygóját október 13-án fedezte fel. Ideiglenes neve 1936 TG volt, 1979-ben 2242 Balatonra keresztelték. December 11-én történt az első olyan kisbolygó-felfedezése, amely sorszámot kapott, és amelyet Kulin György nevezhetett el. Szülővárosa tiszteletére az 1436 Salonta nevet adta az égitestnek.
Doktori címét csillagászatból 1939-ben szerezte meg. Doktori disszertációjának címe „A Gauss– és Väisälä-módszer kritikai összehasonlítása. Új eljárások a bolygó földtávolságának meghatározására” volt, vagyis részben pályaszámítási témával foglalkozott.
1940. január 6-áról 7-ére virradó éjszaka lefényképezett a 60 cm-es távcsővel egy új égitestet, amit először kisbolygóként katalogizáltak, 1940 AB jellel. Január 12-éről 13-ára virradó éjszakán már inkább üstökösszerűnek tűnt, így február 23-ától Kulin (1940a) üstökösként szerepelt több évtizeden át. A korabeli lapok is üstökösként említették és ünnepelték. Az 1980-as években sorolták vissza a kisbolygók közé, 10258-as sorszámmal.
A kisbolygók, az üstökösök rendszeres fényképezése mellett fényes gömbhalmazokról is sok felvételt készített, 1940-ben az M56 gömbhalmazban három új változócsillagot fedezett fel.
1942. február 12/13-án kisbolygók fényképezése közben történt Kulin első tényleges (akkoriban még a másodiknak hitt) üstökös-felfedezése. Mivel már egy amerikai és egy olasz csillagász is felfedezte, a Whipple-Bernasconi-Kulin (1942a) nevet kapta. Az üstököst április 17-éig észlelték. Nagyon elnyújtott ellipszispályán mozog, 170 000 év múlva lesz újra a Föld közelében. Ez évben intézeti tanárrá léptették elő.
Utolsó alkalommal (nyolcvannegyedszer) 1943. március 9-én fedezett fel kisbolygót, az 1943 EA1-et, melynek a későbbi észlelések és számítások után 1809 Prometheus lett a neve. Ezután a háború miatt a svábhegyi csillagászati műszereket leszerelték. Bár a csillagvizsgáló berendezéseit sikerült épségben megőrizni és 1945 nyarától kezdve már működtek is fokozatosan, a háború utáni zavaros évek és látásromlása miatt a kutatást nem folytathatta, és végül az 1947-es távozásával megszűnt a svábhegyi intézetben a mintegy másfél évtizedig sikeresen művelt kisbolygó kutatási téma.
A Svábhegyi Csillagvizsgálóban töltött évek alatt Kulin György számára valóságos szenvedéllyé vált a kisbolygók keresése, a beszámolók szerint 1936 és 1943 között 2229 felvételt készített kisbolygók észlelése céljából. Élete során összesen 84 kisbolygót fedezett fel és egy üstököst. Néhányról később kiderült, hogy mások már korábban felfedezték, vagy nem tudott elegendő észlelést és adatot gyűjteni ahhoz, hogy a következő években is megtalálhatóak legyenek. Végül a Nemzetközi Csillagászati UnióKisbolygó Központja(Minor Planet Center) 21 kisbolygó felfedezőjeként ismeri el Kulin Györgyöt. Tizenhárom azoknak a száma, melyeket ő keresztelhetett el (pályájukat is kiszámította, ezen számítások jónak bizonyultak, vagyis az újra megjelenéskor is meg lehetett őket találni). Ezek többségében magyar vonatkozású nevek: Salonta, Pannonia, Konkolya, Hunnia, Mátra, Detre, Izsák, Gothard, Ortutay, Róka stb.
Kulin, a tudománynépszerűsítő
Mielőtt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban dolgozott volna, soha, még közepes nagyságú távcsővel sem látta az eget. Megdöbbentő volt számára, amikor először megpillantotta a Szaturnuszt és az égbolt más csodáit. Elgondolkodtatta, hogy Galilei óta már több száz év telt el, de az emberiség nagy részének fogalma sem volt arról, mi van az égbolton fölöttünk. A kupolában töltött éjszakák csendjében határozta el, életét teszi arra, hogy mindenki részesülhessen az égbolt adta örömökből. Itt fogant meg benne először egy csillagászati egyesület létrehozásának gondolata.
A távcső világa című kétkötetes nagy műve még 1941 decemberében jelent meg, 672 oldalon, Haeffner Tivadar közreműködésével, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat kiadásában, a társulat százéves fennállásának alkalmából. A könyv minden olyan információt tartalmazott, amire egy amatőrcsillagásznak szüksége lehetett: a leíró csillagászaton kívül megfigyelési módszerekkel, tükörcsiszolással és távcsőépítéssel is foglalkozott. Kulin fő törekvése itt is az volt, hogy bemutassa, hogyan lehet házilag távcsövet készíteni, hogy minél több ember kezébe távcsövet adjon, minél többen részesüljenek a Galilei-féle örömökben.
1943. november 10-én a Királyi Magyar Természettudományi Társulat Csillagászati Szakosztályán belül elfogadtatta a Műkedvelő Csillagászati Alosztály megalakítását. Az új szervezet nevében „Felhívás a csillagászat barátaihoz” című írása 1944 januárjában jelent meg, ezt a Természettudományi Közlöny példányaihoz csatolva küldték szét:
„
A műkedvelő alosztály nem csupán azok egyesülése kíván lenni, akiknek már bizonyos előképzettségük és távcsövük van, hanem mindazoké, akikben érdeklődés él a csillagászat iránt. Arra törekszünk, hogy mindenki számára hozzáférhetővé és érthetővé tegyük a csillagvilág szépségeit. Szolgálatára óhajtunk állni éppen úgy azoknak, akik az égbolt puszta szemlélésében találnak gyönyörűséget, mint azoknak, akik a tudomány számára is hasznos megfigyeléseket kívánnak végezni.
”
A Műkedvelő Csillagászati Alosztály első szervezett előadását 1944. február 9-én tartották Budapesten, mintegy 200 fővel. Szeptemberre a taglétszám már 800 főre emelkedett.
1944. február 26-án megindította a Csillagok Világa csillagászati folyóiratot, melynek ő lett a felelős szerkesztője. A lapot évente hatszor, 1944-ben négyszer tervezték kiadni, azonban a háború miatt csak három száma jelenhetett meg, az utolsó októberben.
Tass Antal, a Svábhegyi Csillagvizsgáló korábbi igazgatójának kezdeményezését folytatva, hogy létrejöjjön egy budapesti planetárium, 1944 júniusában a németországiJénában két héten át tárgyalásokat folytatott egy Zeiss planetáriumi vetítőműszer megvételéről. A megrendelt műszer 15 ládába csomagolva Magyarországra ért, de a háborús idők miatt nyoma veszett és a háború után már a Csillagászati Alosztály sem működött.
Hamarosan Kulin személyét is támadás érte. Hiába szentelt több oldalt korábban a Csillagok Világában az asztrológia bírálatának, hiába hozták létre a csillagászati egyesületben az asztrológiakritikai szakosztályt, akadt, aki mindenhol azt terjesztette róla, hogy asztrológiával foglalkozik. Ez jó adunak bizonyult ellene, s 1949 szeptemberében koholt vádakkal (idealista világnézet és asztrológia) még az Urániában lévő gondnoki állásából is eltávolították, és a szintén ott dolgozó feleségét vele együtt elbocsátották. Kizárták a TTIT-ből, sőt Budapest területén sem kaphatott állást egy rövid ideig. 1950 és 1953 között semmilyen publikációja nem jelenhetett meg.
1950 januárjában Újpesten szerzett óraadói tanári állást a Könyves Kálmán Gimnáziumban. 3-4 évig tanított az iskolában, eközben itt is csillagászati szakkört szervezett. Elsajátította a tükörcsiszolás gyakorlati fogásait: inasként egy kisiparoshoz szegődött, akitől kitanulta az üveg optikai megmunkálását. A diákok segítségével kupolás csillagvizsgálót épített az épület tetejére, ebbe a 25 cm-es távcsőtükröt Kulin maga csiszolta, és később már mint Kulin-csillagda emlegették.
1953 őszén Budapesten a Műegyetem Elektronikus Tanszékén kapott asszisztensi állást. Majd a következő évben mégis úgy találták, hogy szükség van rá, és 1954. szeptember 1-jén visszakerült az Uránia Bemutató Csillagvizsgáló élére. Azonnal létrehozta az Uránia mechanikai és optikai műhelyét, ahol a szűkös környezetben megindult a kisebb-nagyobb távcsövek készítése.
1954. október 25-én reggel 6 órakor egy nagy fényű, látványos, országszerte látott tűzgömb haladt el hazánk felett. Felhívást tett közzé, és adatgyűjtést szervezett a tűzgömböt látók között. Hamarosan mintegy 1600 levél érkezett rá és sok helyszínre saját maga is elutazott, hogy kikérdezve a szemtanúkat pontosítsa az észleléseket.
A TTIT Csillagászati Alosztályán belül megalakult az Asztronautikai Bizottság, alakuló gyűlését 1956. május 26-án tartották a Kossuth Klubban, 22 alapító taggal. A szervezet elnökévé Kulin Györgyöt választották, titkárai Almár Iván és Sinka József voltak. Kulin 1959-ig töltötte be ezt a tisztséget.
1956-ban harmadszor is megindította a Csillagok Világa csillagászati folyóiratot. A negyedévente megjelentetni tervezett lapnak csak három száma jelenhetett meg. A harmadik is csak a következő év májusában jutott el az olvasókhoz.
Az 1958-ban TTIT-ről Tudományos Ismeretterjesztő Társulattá (TIT) átnevezett szervezet[5]1959 elején új csillagászati ismeretterjesztő lapot indított A Csillagos Ég címmel, melynek bevezető cikkét Kulin György írta.[6] Évente négyszer jelent meg, a budapesti csillagászati szakosztály tagjaiból alakított szerkesztőbizottság szerkesztette, köztük nyilván Kulin György is, bár az ő nevét csak a lap 6. évfolyamában írták ki.
1962. január 16-án megkezdte működését Budapest első planetáriuma. A Vidám Parkban az egykori panoptikum épületében működött 1968-ig egy Zeiss projektorral(ZKP–1). Kulin György közbenjárásának köszönhető, hogy a főváros megvásárolta a budapesti Ipari Vásáron előző évben az NDK által bemutatott vetítőműszert. Szerette volna ha csillagászati ismeretterjesztésre alkalmasabb helyszínre költözne a „kisplanetárium”, azonban ezt hosszas tárgyalások után sem sikerült elérnie.
Szülővárosában, Nagyszalontán 1991. április 27-én egykori lakóházának falára kétnyelvű emléktáblát helyeztek el. Azóta az önkormányzat, valamint a határon inneni és azon túli amatőrcsillagászok közös erejéből sikerült a romos épület homlokzatát is felújíttatni, valamint az utca felvette nevét.
2014-ben az emlékérem utódaként díjat alapítottak emlékére. A Kulin György-díj az MCSE legrangosabb elismerése.
2015. január 28-án az óbudai Polaris Csillagvizsgáló falán, fenn a teraszon emléktáblát avattak születésének 110. évfordulója alkalmából.
