Vass Judit oldala Posts

Molnár Ferenc (született: Neumann Ferenc, külföldön gyakran Franz Molnar; Budapest, Józsefváros, 1878. január 12. – New York, 1952. április 1.) magyar író, drámaíró, újságíró, haditudósító.

Bár Molnár Ferenc neve legtöbbeknek a Pál utcai fiúk népszerű ifjúsági kisregényével kapcsolódik össze, személyében olyan kaliberű alkotóról van szó, akinek a műveit világszerte előadták, akinek az 50. születésnapját fényes keretek közt a New York-i Broadwayn ünnepelték, akit az Egyesült Államok elnöke, Calvin Coolidge személyesen fogadott a Fehér Házban, s aki az 1920-30-as években becslések szerint több mint 1 millió amerikai dollárt keresett évente.

„Molnár a magyar irodalom előkelő idegene” – mondta róla Németh Andor (1891–1953) kortárs író, míg Schöpflin Aladár (1872–1950) irodalomtörténész, műkritikus és műfordító így emlékezett: „Ő az egyetlen magyar író, aki egész erejével nemzetközi ellenőrzés alatt áll, s akiről mindenütt kialakult egy főpontjaiban egységes vélemény. Útját ennek a sikernek tagadhatatlanul a szórakoztató képessége egyengette, de ami irodalmi szempontból figyelemre méltóvá teszi s magasan kiemeli azoknak sorai fölé, akik éppen csak hogy szórakoztatják az embereket, az valami több, valami értékesebb. Az, hogy benne megérett és kifejezésre jutott a világ dolgainak s az embernek egy olyan szemléleti módja, amely teljesen és egyedül az övé s ennek kifejezésére olyan formai eszközöket talált, melyek saját, egyéni tulajdonai. […] Tagadhatatlan, hogy Molnár mondanivalója különbözik mindenki másétól, csak ő tudja elmondani s a formái, különösen a drámában, lényeges pontokon különböznek mindenki más formájától”.

Élete

Német–zsidó polgárcsaládban született. Édesapja, Neumann Mór (1848–1907) sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott: előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa (1860–1898) volt, aki sokat betegeskedett, és már egész fiatalon elhunyt.

Középiskolai tanulmányait 1887 és 1895 között a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban végezte. Tanárai voltak többek között Baráth Ferenc (irodalom), Laky Dániel (földrajz), Kacziány Géza (német nyelv és irodalomtörténet), Vámossy Mihály (történelem), Dapsy László és Francia Kiss Károly (számtan), Szádeczky-Kardoss Gyula (természetrajz), Szotyori Nagy Károly (ének), Weiszburg Gyula (vallás). Utolsó gimnáziumi évében megválasztották az önképzőkör titkárának. Ekkor már aktívan újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek közt a Pesti Hírlapban, hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott. Ekkoriban magyarosította a nevét, azzal az indokkal, hogy a felmenői közt akadt molnár.

Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatirikus regénye, Az éhes város volt. Ugyanebből az esztendőből származik az Egy gazdátlan csónak története című lírai kisregénye, melyben egy 15 éves lány tragikus szerelmi történetét beszéli el. Első önálló színpadi műve A doktor úr volt, amely nagy sikert aratott az 1902. novemberi Vígszínházbeli bemutatón. 1906-ban írta meg mindmáig népszerű, A Pál utcai fiúk című regényét, amely a pesti gyerekek olykor vidám, olykor szomorú életét ábrázolja.

1906. május 19-én Budapesten feleségül vette Vészi Margit festő-írónőt, főszerkesztője, Vészi József leányát, ez a házasság azonban nem volt tartós. Fél év után különköltöztek, bár a válásra csak négy év múlva került sor. Egy lányuk született, Molnár Márta, aki Horváth Zoltán újságíró, majd később Sárközi György író felesége lett.

Első külföldi színpadi sikerét 1907-ben aratta Az ördög című színdarabjával. 1908-tól már több városban is játszották színpadi műveit (Bécs és Berlin mellett Olaszországban és az Egyesült Államokban is), de a polgári társadalom kritikája miatt az előadások nem mindig találtak kedvező fogadtatásra. Legnagyobb sikerét a Liliommal aratta. Az 1909-es, sikertelen budapesti bemutató után 1912-ben a bécsi előadás következett. 1934-ben Fritz Lang megfilmesítette, és alapjául szolgált az 1945-ben a Broadwayn bemutatott Carousel (Körhinta) című musicalnek.

Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító; erről írta 1916-ban az Egy haditudósító emlékei című könyvét. 1922. október 11-én Budapesten feleségül vette Fedák Sárit, de ez a házasság is hamarosan válással végződött. Harmadik felesége Darvas Lili színésznő volt, akivel 1926. június 9-én kötöttek házasságot, Budapesten.

Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették.

1939-ben a fenyegető nemzetiszocializmus elől Darvas Lilivel Franciaországba, Svájcba, majd 1939-ben New Yorkba menekült. Amerikában súlyos depressziója ellenére forgatókönyveket és színdarabokat írt. 1949-ben mutatták be a Broadwayn Panoptikum című darabját.

1952. április 1-jén, 74 éves korában halt meg New Yorkban, gyomorrákműtétje közben.

Munkássága

A magyar polgári dráma virágkorában alkotott, legnagyobb hazai vetélytársa Herczeg Ferenc volt. Külföldön Molnár olyan sikereket aratott, amilyenről más magyar író álmodni sem mert. Senkit sem utánzott, a kezdetektől birtokában van a színpadi hatáskeltésnek (jellegzetes Molnár Ferenc-i komédia alakult ki).

Nagyon jószemű író; gyönyörűségét a formai tökély, a cselekmény biztonságos gördülékenysége adja. Képes volt egy semmitmondó anekdotából is mindvégig lebilincselő háromfelvonásost kreálni. A módos polgár mulattatójaként bírálta a polgári fejlődésben elmaradt Magyarország úri világát, ugyanakkor érzékenyen ábrázolta a pesti kisemberek életét.

Kifogyhatatlan ötletesség, bámulatos színpadtechnika jellemzi. Az elesettek, a társadalom kegyetlensége miatt bűnbeesettek, a kiszolgáltatottak szeretetteljesen bukkannak fel a játékaiban, érzelmesen költői műveiben (Liliom). Molnárnál gyakori a színész mint drámai hős (Játék a kastélyban).

Figyelte az embereket, meleg, emberi szívvel érzi át az emberi szenvedést, igaz képet rajzol a szenvedő emberekben rejlő nagyságról.

Szerkesztőségek, kávéházak újságíró törzsasztalaitól érkezett az irodalomba. Az újságírásból fejlesztett írói eszközeivel, csattanóival, jól szervezett történeteivel hatásossá tudja tenni az írásait. Színpadra termett író volt, aki dialógusokban gondolkodott. Kiválóan szerkesztett munkáit könnyed, ironikus-szellemes hang, frissen pergő, feszült párbeszédek, jól komponált cselekmény jellemzik.

Rengeteget dolgozott. Írói és újságírói tevékenysége mellett minden évben írt legalább egy színjátékot, és számos színművet is lefordított.

Ady Endre szeretettel beszél róla, szerinte varázslatos, nagyszerű ember, akiben nyolc író lakik.

Babits Mihály „átlag mulattatónak” tartotta. Szerinte Molnár nem akarta leleplezni a polgári világ képmutatását, és az emberi lélek mélységeit sem akarta feltárni, csupán a szórakoztatás volt a célja, de ezt nagyon színvonalasan tette, közel sem átlagosan.

Hegedűs Géza szerint az apró mozzanatokat jobban meglátta, mint a nagyobb összefüggéseket: egy-egy epizódfigura, főképp az elesettek közül, jobban megmarad az emlékezetben, mint a főszereplők, akiknek a sorsa az eszmei mondanivalót hordozza.

Depressziója

Az anekdoták szerint alkoholista és agresszív ember volt, aki első feleségét, Vészi Margitot többször megverte, emiatt el is váltak. De előtte kifejezetten feleségének írta a Liliom című színdarabot, amelyben a városligeti vagány rendszeresen veri az őt eltartó szelíd, csendes feleségét. Az előadás 1909-ben kudarcba fulladt a pesti Vígszínházban, mire az író idegösszeomlást kapott, és egy évig szanatóriumban kezelték, de ugyanez a darab Berlinben nagy sikert aratott. Beleszeretett a Vígszínházban a női főszerepet játszó Varsányi Irénbe, akinek férjével párbajozott, és emiatt börtönbe került. Vészi Margit ezt követően vált el tőle. A csalódások hatására mély depresszióba esett, és öngyilkosságot kísérelt meg.

Amikor a szintén depressziós Bródy Sándor a New York kávéházban próbálta őt kioktatni az öngyilkosság módozataiból, Molnár Ferenc így válaszolt: „Sándor bácsi, kérlek, én öngyilkossági ügyekben csak attól fogadok el tanácsot, akinek már sikerült.”

1940-ben az USA-ba emigrált, és miután titkárnője és szeretője, Bartha Vanda öngyilkosságot követett el, az író újból mély depresszióba esett.

Családja

Háromszor nősült. Első felesége Vészi Margit festő-írónő, Vészi József főszerkesztő leánya, akit 1906-ban vett feleségül; a második Fedák Sári, a harmadik Darvas Lili.

Lánya: Sárközi (Molnár) Márta – Vészi Margittól –, aki Sárközi György író felesége lett. Unokái: Horváth Ádám Kossuth-díjas filmrendező, Sárközi Mátyás író és Horváth Eszter ének-zene tanár. Dédunokái: Lukin Sándor tévéoperatőr, Lukin Cecília, a Magyar Rádió Gyermekkórusának titkára, Lukin Ágnes, a Magyar Televízió rendezője, Lukin Gábor zeneszerző, Lukin Márta opera-énekesnő, Lukin András, Lukin Zsuzsanna énekes, karnagy és Lukin Katalin angoltanár.

Az üvegcipő (1924) című művében Fedák Sárival való viharos kapcsolatát írta meg.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Moln%C3%A1r_Ferenc_(%C3%ADr%C3%B3)

 „…Nincs egyéb hatalom tehát e földön, mint a tudományok varázsereje, melly mind egyeseknek, mind köztársaságoknak annyira óhajtott jóllétét eszközölhetné és biztosíthatná.”  (Jedlik 1846-os évnyitó beszéde az egyetemen)

Jedlik Ányos (Szímő, 1800. január 11. – Győr, 1895. december 13.) magyar természettudós, feltaláló, bencés szerzetes, kiváló oktató. Eredeti neve Jedlik István, az Ányos a rendben felvett neve. Hozzá fűződik többek között az első villanymotor megalkotása, az öngerjesztés elve, a dinamóelv első leírása, a szódavíz magyarországi gyártása és a feszültségsokszorozás felismerése.

Nevéhez fűződik többek között az első villanymotor megalkotása, az öngerjesztés elve, a dinamóelv első leírása, a szódavíz magyarországi gyártása és a feszültségsokszorozás felismerése…

Fennmaradt írásai alaposabb feldolgozása azt mutatja, hogy a szerény anyagi eszközökkel rendelkező fizikaszertárak csendes munkása nemcsak, hogy lépést tartott az európai haladással, de nem egy dologban meg is előzte azt…

A Magyar Királyságban 1844-ig a latin volt a hivatalos, így minden magasabb fokú oktatási intézményben is az oktatás nyelve. Magyar egyetemi katedrán először 1845-ben Jedlik Ányos szólalt meg latin helyett magyarul…

Nagy nehézséget okozott azonban az egységes magyar műszavak hiánya, ezért először a magyar tudományos nyelvet kellett kialakítani, mielőtt a rendelkezést teljes egészében végre lehetett volna hajtani. Jedlik is részt vett a munkában, melynek célja az volt, hogy – különösen a középiskolai oktatás számára – megállapítsák a magyar tudományos műnyelvet, melyhez – Kazinczy Ferenc és Czuczor Gergely unszolására – elkezdte megalkotni a magyar műszaki és természettudományos nyelvhez szükséges szakszavakat…néhány ma is használatos szó, amit ő kezdeményezett: dugattyú, haladvány, merőleges, tehetetlenségi nyomaték, eredő erő, osztógép, hullámhossz, hullámvölgy, kiloliter, kilométer, léggömb, légnyomás, műanyag, szögsebesség stb.

A szabadságharc után nehéz idők következtek reá is, nehezen találta helyét. Bár újra taníthatott, de csak német nyelven. Megmaradó idejében egyetemi tankönyvének kéziratát rendezgette. Az első kötetnek, amelybe mechanika, hangtan és kémia került, a „Súlyos testek természettana” címet adta. A könyvet 1850-ben, saját költségén jelentette meg. Elkezdte a második részt is, de félbehagyta. Jedliket ugyan visszavették az egyetemre, tarthatott újra – németül – előadásokat, de már szinte alig volt kinek. 1850-től kezdve a műszaki képzést leválasztották az egyetemről, az egyetemi Institutum Geometricumot az Ipartanodához csatolták.

Ezekben az években több időt töltött találmányaival és tankönyvek írásával, például a Természettan elemei cíművel, később Hőtan és Fénytan címmel is láttak napvilágot könyvei, amelyek az akadémián is nagy elismerést váltottak ki, s ami ott rendkívüli esetnek számított, a levelező tagságot átugorva, ugyanazon napon rögtön rendes tagnak választották. 1863–64-ben már elismert tudós, az egyetem rektora volt…

1878-ban egyetemi professzori helyét az akkor 30 éves Eötvös Loránd vette át. A győri rendházba vonult nyugalomba, ahol szellemi frissességét megőrizve folytatta a munkáját, amennyire egészsége és a szűk hely engedte. 1895-ben, hosszú és sikeres élet után hunyt el, majdnem 96 évesen. Halála után első nyughelye a régi, úgynevezett Belvárosi temető bencés kriptája volt. A búcsúbeszédet Eötvös Loránd mondta.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Jedlik_%C3%81nyos

Apja, Schmierl Valentin, 1848-as honvéd vadászhadnagy, édesanyja bajsai Vojnits Mária volt. Édesapja, miután részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben, nevét Törley Bálintra magyarosította. A magyar név kiválasztásában szerepet játszott, hogy eredeti német neve, Schmierl, a schmierenből illetve a streichenből származik, ami annyit jelent, mint kihúzni, törölni (Törlei). A vadászhadnagy, Törley Bálint, a szabadságharc leverése után követte Kossuth Lajost a törökországi Sumlába az emigrációba, ahol az érdemes honfi Kossuthtól írásos dicsérő elismerést kapott. Törlei Bálintnak és feleségének, Vojnits Máriának hat gyermeke született. 1896 április 1-jén I. Ferenc József magyar király nemességet és előnevet adományozott Törley József budapesti pezsgőgyáros és nagybirtokosnak.

Törley József felesége székasi Sacelláry volt. Törley József és Sacelláry Irén házasságából nem volt gyermek, aki megérte volna a felnőttkort.

A grazi kereskedelmi akadémián tanult, s itt találkozott Teophil Roederer francia pezsgőgyárossal, aki őt francia-német nyelvű levelezőként alkalmazta. Reimsben megismerkedett a pezsgőgyártás minden fortélyával, majd egy másik neves pezsgőgyártónál, a Delbeck et Cie. cégnél a gyakorlatban is kipróbálta a pezsgőkészítési tudományát.

A kedvező fogadtatás után Törley József önállósította magát, és Reimsben gyárat alapított. 1880-ban egy alapbor-beszerző körútján jutott el Promontorra (ma Budafok), s felfedezte, hogy a hely a pezsgőgyártásra alkalmas adottságokkal rendelkezik.

Törley szőlőt, házhelyet és présházat vásárolt Promontoron, s 1882-ben ide telepítette reimsi gyárát, a cégbírósági bejegyzés szerint a Törley József és Társa cég 1882. augusztus 1-jén a Péter-Pál utca 578. szám alatt kezdte meg működését. A termelés francia gépekkel és francia szakemberekkel indult, a gyártást egyik megbízható reimsi barátja, a kiváló pezsgőmester, Louis François irányította, kit öccse, César François is követett 1886-ban. Később kiváltak a cégből, s egy saját üzemet hoztak létre, amely jó ideig komoly konkurenciát jelentett Törleynek. 1890-ben a gyár az Anna utcába költözött át, ahol Törley egy 20 ezer négyzetméteres pincét létesített. Az üzemet a legmodernebb gépekkel szerelték fel.

Törley az országban elsőként vezette be a fagyasztásos seprőtelenítést. A lehető legjobb minőség az alapborok kiválasztásánál is elsődleges szempont volt, a cég többnyire Etyek és környéke pincészeteiből vásárolta a pezsgőnek valót. A gyár folyamatosan fejlődött, a termelés 1905-ben megközelítette az egymillió palackot. Törley a minél gyorsabb és biztosabb áruszállításhoz elsőként vásárolt teherautókat, s alapító tagja lett a Királyi Magyar Automobil Clubnak is. A hazai piac ellátásán túl nagy hangsúlyt fektetett a pezsgők nemzetközi ismertségének növelésére is, először Franciaországban kezdte külföldi piacainak kiépítését, később a tengerentúli országokba is exportált.

1898-1899-ben az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb pezsgőgyáraként már 1 millió palack pezsgőt állított elő.

Sikereit társadalmi téren is előrelépés követte, 1896. április 1-jén csantavéri előnévvel, magyar nemességet kapott az uralkodótól, I. Ferenc József királytól. A számára nagyon sikeres millenniumi kiállítás után Császári és Királyi Udvari Szállító cím birtokosa is volt.

1907-ben a gyár megalapításának 25. évfordulóját nagy pompával ünnepelték meg, de az eseményt az alapító nem sokkal élte túl, július 28-án oostendei nyaralása közben, vakbélgyulladás-perforáció miatt váratlanul meghalt.

A gyár sorsa

A gyárat és a vagyont – mivel Sacelláry Irénnel való házasságából született gyermekei nem érték meg a felnőttkort – bátyjainak fiúgyermekei örökölték, akik ragaszkodtak a megszokott minőséghez. A történelem viharai azonban a pezsgőgyárat sem kímélték: 1944-ben bombatalálat érte az üzemet, a háború után mindössze négy fővel indult újra az igen szerény termelés, 1949-ben pedig államosították. A rendszerváltás után a német Henkell befektetői csoport vásárolta meg, majd a 2005. január 3-án megalakult Törley Pezsgőpincészet Kft. tulajdonába került.

Emlékét Magyarország egyik legnagyobb sírépítménye, a Törley-mauzóleum őrzi.

Törley József nevét viseli a világ első pezsgőrendje, a Budafokon 1987-ben megalakult Chevaliers Törley.

Érdekesség

A pezsgőgyártó családja annak idején gyakran megfordult Topolyán, pontosabban a Vojnich családtól vásárolt zobnaticai birtokán, ahol kastélyt épített. A Csantavérről származó, földműveléssel foglalkozó Törley család számára egy idő után kicsinek bizonyult a szülőfalu, és terjeszkedni kezdett. Törlei Bálint három fia: az építészmérnök Törley Antal, akinek Magyarországon volt birtoka, a közgazdász Törley Gyula, aki Zobnaticán a kastélyt építtette, és Törley József, a budafoki pezsgőgyár névadó alapítója. A tulajdonos legjobb üzlettársa testvére, Gyula volt, a zobnaticai nagybirtokos. A cégalapító testvérbátyja, Antal dédunokája R. Törley Mária figurális szobrászművész.

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6rley_J%C3%B3zsef

Simonkai Lajos (Nyíregyháza, 1851. január 9. – Budapest, 1910. január 2.) botanikus, Borbás Vince mellett a 19. század második felének legnagyobb magyar flórakutatója. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Simonk.”.

Az eperjesi gimnáziumban Hazslinszky Frigyes Ákos tanítványa volt, ő kedveltette meg vele a botanikát. 1870-től a pesti egyetemen természetrajzot hallgatott, 1872-ben Jurányi Lajos tanársegédje a növénytani tanszéken. 1874-ben tanári oklevelet szerzett, 1879-ben doktorált. 1875-től a nagyváradi, 1880-tól a pancsovai, 1881-től az aradi, 1891-től a budapesti VII. kerületi főgimnázium természetrajztanára volt. 1892-ben a budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. 1908-ban vonult nyugalomba.

A növényföldrajz mellett főleg növényrendszertani kérdésekkel foglalkozott. Megírta Magyarország tölgyeinek, hársfáinak, zanótjainak, szilfáinak, juharfáinak, ribiszkéinek stb. monográfiáit 1888–1908 között. Ő dolgozta fel kritikailag Erdély flóráját, ez a könyve a század legjobb magyar flóramunkája. Hatalmas herbáriumát (22 000 faj és változat) a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. Széles körű szakirodalmi munkásságot fejtett ki. 500 új taxont írt le, amelyeket Kümmerle Jenő Béla összefoglalva ismertetett.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Simonkai_Lajos

Solt Ottilia (Budapest, 1944. január 7. – Budapest, 1997. február 1.) szociológus, politikus, a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja.

Életútja

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-filozófia szakán szerzett diplomát 1967-ben. 1967-től 1971-ig szociológusként a Gazdaságkutató Intézetben, majd 1972 és 1979 között az akkortól újra Fővárosi Pedagógiai Intézet néven működő intézmény szociológiai csoportjában dolgozott.

Eközben Kemény Istvánnal és másokkal részt vett az MTA Szociológiai Kutatócsoportja (1963-tól, utóbb Intézet), illetve az MTA Közgazdaságtudományi Kutatóintézete megbízásából szervezett kutatásokban is. Miután a cseh Charta ’77-tel szolidaritást vállaló nyilatkozat aláírása, illetve az általa kutatott témák miatt állásából elbocsátották, tanárként és könyvtárosként tevékenykedett 1981-ig.

Az 1970-es években a magyarországi társadalom legszegényebb rétegeinek életkörülményeit kezdte vizsgálni, s ennek nyomán 1979-ben létrehozta a Szegényeket Támogató Alapot (SZETA). Ugyanebben az időben kezdte szerkeszteni a Beszélő című illegális ellenzéki lapot. 1985-ben részt vett a 45 ellenzéki értelmiségi részvételével megtartott illegális monori találkozón. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának ügyvivője lett, majd alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ). 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő volt, majd főiskolai tanárként leendő szociális munkások képzésével foglalkozott.

1993 elejére teljesen eltávolodott az SZDSZ fő irányvonalától, és eldöntötte, hogy nem indul újra képviselőnek. Nem sokkal később, 1993. április 4-én Budapestről Győr irányába tartva súlyos autóbalesetet szenvedett az M1-es autópályán, Tata külterületén. A Trabant, amelyben ült, egy görög kamionnal ütközött. A balesetben ketten, köztük 15 éves fia, Máté életét vesztette, ő pedig olyan súlyos sérülésekkel élte csak túl, amelyekből soha nem épült fel. Még ugyanebben az évben, 1993-ban férje, Nagy András (írói nevén Nagy W. András) hosszan tartó súlyos betegség után szintén elhunyt.

Élete utolsó éveiben a Wesley János Lelkészképző Főiskola szociális munkás szakának beindításával és szellemi arculatának megformálásával új intézményes keretet teremtett a (SZETA) hagyományainak folytatásához. Publicisztikáiban továbbra is elmondta véleményét a közügyek állásáról. Hosszan tartó súlyos betegség után, 1997. február 1-jén hunyt el.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Solt_Ottilia