Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye, ma Mikszáthfalva, Szlovákia), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként. A Mikszáth felmenők felső-magyarországi lutheránus lelkészek voltak, ugyanakkor az elterjedt tévhittel ellentétben nem voltak nemesek. A család a nevét „Mixadt” alakban írta a 19. század kezdetéig.
Maga az író a család nemesi eredetét Apafi Mihály erdélyi vajdához vezette vissza, s még előnevet is kreált hozzá: „kiscsoltói”. Mindez azonban inkább a lebilincselő történetmondó fejéből pattanhatott ki, a valóságban ezeket az információkat nem sikerült semmivel alátámasztania. Szintén érdekesség, hogy Mikszáth anyjának, Veress Máriának a családja is rendszerint összekeveredik a soproni illetőségű farádi Veres családdal, amelyhez tartozott később Veres Pálné, az Országos Nőképző Egylet megalapítója. Ezt a tévedést is részben az író táplálta, aki a valóban nemesi származású anyja családját a farádi Veresekkel egy tőről fakadónak vélte. Tény, hogy az Ebecken és környékén élő Veress család mellett a farádi Veres családnak is voltak felmenői a környéken, a két család ugyanakkor a rendelékezésre álló – hiányos – adatok alapján úgy tűnik, hogy nem azonos.
Mikszáth ősei, így dédapja, ükapja, valamint annak testvére a teológiát Wittenbergben és Jénában hallgatta, s nevelőként nemesi családokhoz jutottak be, majd Gömör, Nógrád és Sáros megyékben teljesítettek szolgálatot. A lelkészi szál az író nagyapjánál tört meg, aki szakítva a családi tradícióval, a nagykürtösi földesúr kocsmárosa volt. Mikszáth Kálmán édesapja, Mikszáth János is ott született, de szüleivel később Ebeckre költöztek át, ahol a tekintetes ebecki középbirtokos uraság árendás mészárosa és kocsmárosa lett. János a helybéli születésű nemes Veress Máriát vette feleségül. Három gyermekük született: Mária, Kálmán és Gyula. (Mária 17 éves korában egy hirtelen szerzett tüdőgyulladás következtében elhunyt, Gyula dohánybeváltási tisztviselő lett). A család valószínűleg 1843 után költözhetett Szklabonyára, ahol az apa előbb a falu kocsmáját és mészárszékét bérelte, később, az 1860-as évek második felében pedig már „gazda” (legalábbis ez a megjelölés olvasható ekkor fia bizonyítványában). Földjüket közel 100 holdra becsülték és a család jómódját is bizonyította az a tény is, hogy két cselédet, juhászt és szolgálólányt tartottak.
Mikszáth iskoláit nagyrészt Rimaszombatban járta, 1857 és 1863 között, az utolsó két osztályt azonban Selmecbányán végezte, ahonnan 1868-ban Pestre került, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett.
Iskolái befejeztével visszatért Nógrád megyébe, ahol 1871-ben Mauks Mátyás szolgabírónál Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként helyezkedett el. Itt alkalma volt közvetlen közelből is tanulmányoznia a vármegye uraságait. 1872-ben ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, többek között az Igazmondó, a Szabad Egyház, a Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó.
1873. július 13-án feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei a kolerajárványban, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. 1874-ben halt meg egynapos korában első gyermekük. Felesége megbetegedett és hazaköltözött szüleihez.
Ezután ő is visszahúzódott szülőfalujába, Szklabonyára, ahol azonban anyja a családi birtokot még halála előtt bérbe adta, így abból sem tudott megélni. Az 1874-es megyei tisztújításon mint aljegyző jelöltette magát, de megbukott. Visszatért Pestre, s az irodalommal kezdett komolyabban foglalkozni.
El akart válni feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Mivel az asszony nem akart válni, az akkor még sikertelen író azt hazudta neki, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el. Miután Mikszáthnak rendes jövedelme lett, 1883-ban újra összeházasodtak. Házasságukból három fiúgyermek született: Kálmán, Albert és János. Albert fiának leszármazottai ma is élnek. 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1910-ben, Budapesten halt meg.
Írói pályája
Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők az írásaiból sok részt egyszerűen kihúztak. 1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ című lap segédszerkesztője lett. Ez idő tájt vált ki a Budapesti Hírlap szerkesztősége a Pesti Hírlapból, ahová emiatt új munkaerő kellett, így ő maga is a Pesti Hírlaphoz került. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múltán karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkeresettebb szerző és humorista lett. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt neve jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel is jegyezte.
1882-ben Mikszáth kiküldött tudósítóként követte végig a híres tiszaeszlári vérvád per tárgyalásait, komoly oknyomozói munkát végezve „megkeresett filoszemitát, antiszemitát, dzsentrit, polgárt és parasztot, megpróbált elfogulatlanul tudósítani a perről”, melyért az egyik oldal antiszemitának a másik zsidóvédőnek bélyegezte.
1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjává, 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.
Irodalmi sikereit hamarosan magánéleti és politikai sikerek is követték: 1882-ben ismét megkérte volt felesége, Mauks Ilona kezét, s 1883. január 1-jén Mohorán újra összeházasodtak. 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd 1892-től Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával.
1896. július 15-én a Budapesti Újságírók Egyesülete elnökévé választotta. 1897. november 20-án megalapította az Országos Hírlapot, amelynek megszűntéig (1899. január 26.) főszerkesztője volt. 1899. február 8-án lemondott a budapesti újságírók egyesületének elnöki tisztéről. 1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére szülőfaluja, Szklabonya a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való megjelenését 1911-ben már nem érhette meg.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Miksz%C3%A1th_K%C3%A1lm%C3%A1n_(%C3%ADr%C3%B3)
