Vass Judit oldala Posts

Szendrey Júlia (Keszthely, 1828. december 29. – Pest, 1868. szeptember 6.) magyar költő, író, fordító; előbb Petőfi Sándor költő, majd Horvát Árpád történész felesége.

Élete

Szendrey Júlia Keszthelyen, az Újmajorban született. Katolikus vallás szerint keresztelték 1829. január 1-jén. Apja, Szendrey Ignác (Aszaló, Borsod vármegye, 1800. november 9. – Budapest, 1895. szeptember 26.) gazdatiszt volt, aki előbb a Festetics-birtokon, a Rácz-birtokon, utóbb a Károlyi család erdődi uradalmában szolgált. Édesanyja Gálovics Anna (?, 1805 körül – Mágocs, 1849. március 11.) volt. Szendrey Ignác 1828. február 18-án Nagykanizsán feleségül vette Gallovics Annát. Szendrey Júliának az apai nagyszülei Szendrey József és Mohácsy Mária voltak. Két testvére született: Szendrey Gyula (? – ?, 1850. március 1.) és Szendrey Mária (Szénás, 1838. október 23. – Pest, 1866. szeptember 10.). Utóbbi később Gyulai Pál költőhöz ment feleségül.

1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója volt, 1840 és 1844 között Pesten, a Lejtei-féle nevelőintézetben folytatta tanulmányait, ahol a jobb módú magyar nemesi családok neveltették leánygyermekeiket. Ezután ismét a mezőberényi kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója lett (az épület később Fehérváry Celestina otthonául szolgált, 1896-tól haláláig).

Az erdődi uradalmi felügyelő leányának már korán alkalma nyílt megismerkedni mindazokkal az úrias vágyakkal és hajlamokkal, melyek először rendszerint az ilyen leánynevelő-intézetekben támadnak. Amikor szüleihez Erdődre visszakerült, ábrándjait a vadregényes vidék is nagyban ápolta. Júlia már kora ifjúságában sejteni engedte, hogy egykor kivételes különc teremtés válik belőle. Szülei mindazzal elhalmozták, ami után egy ártatlan lélek vágyódhat. Már férjhez menetele előtt kitűnően zongorázott, beszélt idegen nyelveket, és jól táncolt, tehát minden tulajdonság megvolt benne, hogy társaságban szerepelhessen. Ő mégis kerülte az embereket, és legboldogabbnak akkor érezte magát, ha a zongorája mellé ülhetett, vagy a fák árnyékában Heinrich Heine verseit és George Sand regényeit olvashatta. Unalmasnak találta az uradalmi kört, a gazdaéletet pedig nyomorúságosnak vagy legalábbis nyárspolgáriasnak. Legmeghittebb barátnője Térei (Fleckl) Gábor uradalmi inspektor leánya, Mari volt, akivel kellemes órákat töltött.

1846. szeptember 8-án találkozott először az akkor már ismert és elismert alkotónak számító Petőfi Sándorral, Nagykárolyban. A költő legfontosabb múzsája lett, hozzá írta többek között a Nem csoda, ha újra élek, később a Reszket a bokor, mert…, a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? és az Itt van az ősz, itt van újra… című verseit. Ezt az ismeretséget apja nem nézte jó szemmel, hiszen számára az akkori alszolgabíró, Uray Endre megfelelőbb vő lett volna.

Hogy miért is egyezett bele Petőfivel kötendő házasságába? Ady Endre írása szerint:

1847. szeptember 8-án, egy évvel megismerkedésük után összeházasodtak Erdődön, a helyi evangélikus templomban. Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást, hozományt nem kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat. Petőfi tisztelte és becsülte George Sandot, a különc írónőt, aki Júliára is nagy hatással volt. A fiatalasszony egyike volt azon kevés nőknek, akik abban az időben szoknya helyett rendszeresen nadrágot viseltek és szivaroztak.

A pár mézesheteit Koltón, a Teleki-kastélyban töltötte el. Édesapja „később megbékélt Júlia lánya szókimondó, önérzetes első férjével is, mindenesetre családjáról gondoskodott életük végéig”, „anyagiak tekintetében nagyvonalúan segítette lányait”.

Szendrey Júlia 1848 márciusában lett állapotos. Március 15-én ő varrta és tűzte Petőfi Sándor mellére a később ismertté vált kokárda első példányát (ezt a párizsi trikolór mintájára készítette). Petőfi naplójában olvasható, hogy felesége ezen a napon piros-fehér-zöld főkötőt varrt magának, miközben ő a Nemzeti dalt írta. Állapotossága miatt azonban később nehezen viselte az egyedüllétet. Zoltán fiuk december 15-én született meg.

Férjét 1849. július 20-án Tordán látta utoljára. Petőfi még két levelet írt nejének, azután halálhírét hozták.

Petőfiné ekkor kisfiával Kolozsvárra utazott. Azt hitte, hogy férje, aki Erdélyben tűnt el, ott is kerülhet elő leghamarabb. Hiába várt, hiába remélt. Atyja írta, hogy nyugalmas otthon, s ölelő karok várják. 1850 februárjában elhagyta Kolozsvárt, és Erdődre ment. Zoltán fiát otthagyta, s ő Pestre utazott egyedül. Ezt az utat megelőzően pár napot Székelyudvarhelyt is töltött, és meglátogatta azt a helyet, ahol a férje vélhetőleg elesett. 

1850. április 24-én érkezett Pestre; először a Mátyás-szállóban vett ki lakást, majd Garayéknál húzódott meg, akik ekkor a barátok épületében laktak. Vigasztalódni azonban sehogyan sem tudott. Elhatározta, hogy Törökországba megy, ott keresi tovább a férjét; Haynau azonban visszautasította útlevélkérelmét. Lichtenstein Ferenc herceghez, Haynau bizalmas emberéhez fordult ekkor, aki vigasztalta, várakozásra intette, sőt lakásán meg is látogatta. Ez akkor a lapokban és az ismerősei körében is sok pletykára adott alkalmat. A valóság azonban az volt, hogy a herceg végül választás elé állította Júliát: vagy elmegy vele szeretőjeként Bécsbe, vagy elintézi, hogy kiutasítsák és meghurcolják.

1850. július 20-án végső kétségbeesésében Horvát Árpád történész, egyetemi tanárhoz írt levelet, akit legtöbbre becsült, s aki iránt bizalommal viseltetett, hogy látogassa meg. Amikor a férfi megjelent, egy csomagot akart neki átadni, hogy azt, ha két hét múlva se térne vissza Pestre, elégesse. Horvát Árpád a fiatal nőt igyekezett lebeszélni a szándékáról, de mivel ez nem sikerült, hajfürtöt kért tőle örök emlék gyanánt. „Azt nem teszem, mert ilyen emléket osztogatni sohasem volt szokásom. Hanem ha akarja, ez mind az öné lehet” – mondta Szendrey Júlia, s ekkor ujjaival rövidre vágott hajába markolt. Másnap, július 21-én titokban megesküdtek. Az eskető pap – gondolva a jövőben történő lehetséges nyomozásokra, kutatásokra – nem tüntette fel Szendrey Júlia első asszonynevét, hanem lánykori nevén lett bejegyezve. Ezt az eseményt a lapok elég későn és pár hideg szóban, illetve gúnnyal említették.

Második házasságát országos felháborodás kísérte, Arany János ezek után írta meg A honvéd özvegye című művét, de ezt csak jóval később, 1888-ban adták ki. Júlia azonban – mint leveleiből kitűnik – először boldognak érezte magát új családi körében. Új házasságában négy gyermeke született: Attila, Árpád, Viola és Ilona. A Petőfivel kötött házasságából született Zoltánnal is törődött, bár a fiú eléggé megbízhatatlannak és bárminémű iskola elvégzésére alkalmatlannak bizonyult a magatartása miatt. A garabonciás fiú vándorszínésznek állt, verseket írt (ezeket aztán korai halála után Déri Gyula jelentette meg).

1856-ban Magyarországon Hans Christian Andersen meséi először nyomtatásban Szendrey Júlia fordításában jelentek meg, olyan mesékkel, mint A császár új ruhája vagy a Rendíthetetlen ólomkatona. Ezekben a fordításokban bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit is.

1867-ben megfogamzódott benne az az akkoriban különösnek tűnő elhatározás, hogy elköltözik a férjétől. Ismerősei hiába figyelmeztették a külvilág ítéletére és egyre súlyosbodó betegségére – méhrákot diagnosztizáltak nála –, nem voltak képesek őt lebeszélni szándékáról. Csakugyan elköltözött a Zerge (ma Horánszky) utcai külön lakásba, ahol 1868. szeptember 6-án hosszú szenvedés után meghalt. Még nem töltötte be a 40. életévét sem.

Különköltözését a közvélemény valóban nem nézte jó szemmel, de a titokról csak az utókor szerezhetett tudomást, hogy miért történt. Júlia előkerült naplójából, feljegyzéseiből kiderült, hogy férjével megromlott a házasságuk, amely amúgy is nélkülözte a szerelmet, és csak barátságon alapult. A végső lökést az adta Szendreynek, amikor kiderült, hogy férje egyéb viszonyai mellett pornóújságokkal töltötte idejének nagy részét. Férje egyébként nem volt mellette sem betegségében, sem halálos ágyánál, így értékes iratait is Tóth Józsefre bízta Júlia, aki ekkor már teljesen elutasította férjét annak viselkedése, megváltozott magatartása miatt, és válni akart.

Temetéséről atyja, a 68 éves Szendrey Ignác gondoskodott, eredeti sírján leánykori neve szerepelt. Jelenleg közös koporsóban nyugszik Zoltán fiával a Kerepesi úti temetőben, egy sírban nyugszik első férje szüleivel és Petőfi Istvánnal, Sándor öccsével. A Kerepesi temetőben sírjára – annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg – ez áll felvésve: Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet. Júlia édesapja 95 évesen hunyt el.

Az utókor is vegyesen ítélte meg Petőfihez fűződő kapcsolatát és második házasságát.

Szendrey Júlia érzéseiről így vallott halálos ágyán atyjának írt levelében:

„Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.”

Mikes Lajos és Dernői Kocsis László feldolgozták Szendrey Júlia előkerült naplóját, leveleit és halálos ágyán tett vallomását, Bethlen Margit grófnő pedig előszót írt hozzá. A személyével kapcsolatos negatív megítélés megváltozását tették ezzel lehetővé, amely sok esetben megbízhatatlan tanúvallomások elterjedése, hitelesnek nem mondható színdarabok előadása, illetve rosszindulatú pletykák nyomán született.

Gyermekei

Első férjétől, Petőfi Sándor költőtől (Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza körül, 1849. július 31.) egy fia született (házasság: 1847. szeptember 8.):

• Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) – fiatalon hunyt el tüdőbajban.

Második férjétől, Horvát Árpád történésztől (Pest, 1820. február 23. – Budapest, 1894. október 26.) négy gyermeke született (házasság: 1850. július 20.):

• Horvát Attila (?, 1851. – Pest, 1873. május 6.) – fiatalon hunyt el féltestvéréhez hasonlóan tüdőbajban;
• ifj. Horvát Árpád (Pest, 1855. július 18. – Budapest, 1887. február 3.) – kábítószer-függősége miatt fiatalon öngyilkos lett.
•  
• Horvát Viola (?, 1857. július 2. – ?, 1857 folyamán) – csecsemőként hunyt el.
• Horvát Ilona, később Hamvas Károlyné, majd Machek Gusztávné (?, 1859. július 26. – Budapest, 1944 novembere^, vagy Salzburg, 1945.).

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szendrey_J%C3%BAlia

Margittai Neumann János (külföldön: John von Neumann, született: Neumann János Lajos) (Budapest, 1903. december 28. – Washington, 1957. február 8.) magyar születésű matematikus. Kvantummechanikai elméleti kutatásai mellett a digitális számítógép elvi alapjainak lefektetésével vált ismertté.

1903. december 28-án született Neumann Miksa (1867–1929) és Kann Margit (1881–1956) első gyermekeként, zsidó családba Budapesten, az V. kerület Báthory utca 26. számú házban. Jánosnak később két öccse is született: Mihály (1907) és Miklós (1911). Az édesapja Pécsről származott, és Budapesten ügyvédként dolgozott, aztán a Magyar Jelzálog- és Hitelbankhoz került először fő jogtanácsosi pozícióba, majd pedig a bank igazgatói székébe. János édesanyja, Margit a háztartást vezette és fiai nevelésével foglalatoskodott.

Neumann Miksa, 1913. február 20-án magyar nemességet kapott a „margittai” nemesi előnévvel I. Ferenc József magyar királytól. Ilyen módon leszármazottjai jogosulttá váltak ennek a nemesi előnévnek a használatára. Fia, Neumann János így lett hivatalosan margittai Neumann János, aki későbbi külföldi tartózkodása idején használta először a Johann von Neumann, majd később a John von Neumann nevet, a világ nagyobbik részén ma is így ismerik.

A Neumann család ingergazdag szellemi légkört teremtett gyermekei számára. A gyakori beszélgetések nem kizárólag tudományról zajlottak, nem volt ritka a zenei, színházi vagy irodalmi téma sem. A gyerekek már fiatalon németül és franciául is tanultak nevelőnőiktől. Ugyancsak mindennapos volt a vendégség a háznál, jöttek külföldiek és magyarok egyaránt. A hazai szellemi elit prominens képviselői is tiszteletüket tették Neumannéknál, például Ortvay Rudolf, a budapesti tudományegyetem elméleti fizikai intézetének igazgatója és Fejér Lipót matematikaprofesszor.

Neumann János már korán kortársait jóval meghaladó képességekről tett tanúbizonyságot. Magyar anyanyelve, a francia és a német nyelvek mellett tanulta a latint és az ógörögöt; emlékezőtehetsége szinte fotografikus volt, és fejszámolásban is rendkívüli eredményeket mutatott fel. Ez utóbbi képessége felnőttkorában szinte védjegyévé vált. Legenda járt arról, hogy a korai elektronikus számológépek számításait ő maga ellenőrizte fejben a gépekével azonos sebességgel. …

1913-ban szülei beíratták a híres fasori evangélikus főgimnáziumba (Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium). Ebbe az iskolába járt a Nobel-díjas Wigner Jenő (1963, fizikai) és Harsányi János (1994, közgazdasági) is, ahol mindhárman Rátz László tanár úrtól tanulták a matematikát.

1921-ben Neumann beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem matematika szakára. Egyetemi évei alatt sokat tartózkodott Berlinben, ahol Fritz Habernél kémiát, Albert Einsteinnél statisztikus mechanikát és Erhardt Schmidtnél matematikát hallgatott. Berlinben szorosra fűzte kapcsolatát Wignerrel, Szilárd Leóval és Gábor Dénessel…

1930-ban meghívták vendégprofesszornak az Egyesült Államokba, Princetonba. Hamarosan az ottani egyetem professzora lett (1930-1931), majd az újonnan megnyílt princetoni Institute for Advanced Studies professzora (1933–1955) – John von Neumann néven, ahol a világ legkiválóbb tudósai gyűltek össze.

A második világháború idején addigi tevékenysége mellett – számos más természettudóshoz hasonlóan – ő is bekapcsolódott a haditechnikai kutatásokba. Rendszeresen járt Los Alamosba, ahol részt vett az első atombomba megépítésével kapcsolatos titkos programban, az előállítással kapcsolatos elméleti munkában.

Az 1930-as évek végétől érdeklődése egyre jobban az alkalmazott matematikai problémák felé fordult. 1951-től 1954-ig az Amerikai társaság elnöke volt. Megkapta az Egyesült Államok Érdemérmét (1954), amiért útjára indította a 20. század második felének informatikai forradalmát. …

Foglalkozott játékelmélettel (A játékelmélet a matematika egyik, interdiszciplináris jellegű, tudományágak közé egyértelműen nehezen besorolható ága, mely azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi a racionális (észszerű) viselkedés olyan helyzetekben, ahol minden résztvevő döntéseinek eredményét befolyásolja a többiek lehetséges választása, vagyis a játékelmélet a stratégiai problémák elmélete.) Az elméletet az USA nemzeti kártyajátéka, a póker elsajátítása, a játék általános elmélete alapján fogalmazták meg. A koreai háború idején például ennek az elméletnek a kiértékelése volt az oka, hogy az USA nem támadta meg Kínát.

Az elektronikus számítógépek logikai tervezésében kiemelkedő érdemeket szerzett. Ennek alapvető gondolatait – a kettes számrendszer alkalmazása, memória, programtárolás, utasítás rendszer – Neumann-elvekként emlegetjük. Tanácsadóként szerepelt az EDVAC – az első olyan számítógép, amely a memóriában tárolja a programot is – tervezésénél 1944-től, amelyet 1952-ben helyeztek üzembe. Ennek a számítógépnek a tervezése során fejlesztette ki az elektronikus számítógépek belső szervezésének elméletét (Neumann-elv), amelynek alapján készülnek a mai számítógépek is.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Neumann_J%C3%A1nos

Kass János (Szeged, 1927. december 26. – Budapest, 2010. március 29.) Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikus, szobrász, bélyegtervező, érdemes és kiváló művész.

A Kass (akkori nevén Kasch) család 1850-ben Szegedre települt, idősebb Kass János 1897-ben a Stefánián telket vásárolt, és megépíttette Steinhardt Antal tervei alapján a Kass-szállodát kávéházzal és étteremmel. A vigadó bohémasztalánál a kor számos érdekes egyénisége megfordult: Dezsőffy László, Back Bernát, Reök Iván, Pálfy Antal, Korom Mihály, Koós Elemér. A nagyapa 1928-ban meghalt. A legifjabb Kass János akkor még csak fél éves volt. A vállalkozást a nagy gazdasági világválság alatt, 1927-től ifj. Kass János vezette 1933-ig. (1934. május 12-étől Hungária néven.) Az üzlet kezdett romlani, ráfizetéssel dolgozott, az adósság meghaladta a 200 ezer magyar pengőt, mire a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár zárgondnokság alá vette a szállodát. Száz alkalmazott került az utcára. Anyja családja három bérházat adott el Kőbányán, hogy a jelzálogkölcsönt visszafizessék. Ahogy beérkezett a pénz a bankhoz – amely meg akarta szerezni a szállodát – azonnal csődöt jelentett. A Kass család Budapestre költözött. A legifjabb Kass ekkor öt éves volt.

Ifjúkora

A család a világgazdasági depresszió után teljesen szétesett. A második világháború a családot az egész polgári középosztállyal együtt tönkretette. 1941-től, tizennégy éves korától kerámiagyárban gipszet öntött, keramikusként dolgozott. 1944-ben szoros kapcsolatba került az Eötvös Kollégiummal. Klaniczay Tiboron – a későbbi kiváló irodalom történészen – keresztül felkérték, hogy grafikusként és több nyomdával való kapcsolatai révén készítsen különböző papírokat, pecséteket, menekülők számára.

Életpályája

1946-ban kapott keramikus mesterlevelet, majd a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult 1946 és 1949 között. A Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként 1949-től 1951-ig Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György volt a mestere. 1960–61-ben a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán a könyvművészeti tanszék aspiránsa volt. 1967-től az Iparművészeti Főiskola tipografikai tanszékén volt tanár. Az Új Írás folyóirat művészeti szerkesztője volt 1965–1973 között. Megszámlálhatatlan könyv illusztrációját készítette el, a mai középkorúak az általa illusztrált gyermek- és ifjúsági könyveken nőttek fel. 1973 óta postabélyegeket is tervezett.

Magyarországon kívül számos önálló kiállítása volt: Londonban és Anglia több más városában, Zágrábban, Torinóban, Zürichben, Sidney-ben, Párizsban, továbbá Hollandiában, Belgiumban és az Amerikai Egyesült Államokban. 1985-től a szegedi Kass János Galéria állandó kiállításán láthatóak jelentősebb művei.

Jelentősek könyvillusztrációi és bélyegtervei.

A Magyarországon bemutatásra nem engedélyezett Fejek sorozatából A VILÁG ELSŐ SZÁMÍTÓGÉPES ANIMÁCIÓS FILMJÉT készítette el Dilemma címen Halász Jánossal, a John Halas néven akkor már világhírű rendezővel Londonban (Dilemma, 1981).

DILEMMA

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kass_J%C3%A1nos

Born Ignác (németül Ignaz Edler von Born; Gyulafehérvár, 1742. december 26. – Bécs, 1791. július 24.) erdélyi szász geológus, felvilágosult tudós, udvari tanácsos,

A VILÁG ELSŐ NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁGÁNAK AZ ALAPÍTÓJA. Feltehetőleg ő volt Mozart Sarastrójának mintaképe a Varázsfuvolában.

KARDOS ISTVÁN

Aki Sarastro modellje volt

Born Ignác (1742-1791)

A 18. és 19. század magyar tudósainak van egy közös sorsmotívumuk. Sokuknak máig vitatják nemzeti hovatartozását, és gyakran nem is alaptalanul. Így vallja például egyaránt magáénak Bél Mátyást vagy Kempelen Farkast a magyar, az osztrák és szlovák tudománytörténet, és ez a sorsa magyar-osztrák-cseh relációban Born Ignácnak is. Személyükben mintha csak igazolódna Erasmus feltevése a tudomány – már évszázadokkal ezelõtt megvalósult – nemzetköziségérõl, a latin nyelvtudományban általánossá válásáról, az életpálya során a szülõföldtõl való eltávolodásról, amit a megismerés elfojthatatlan vágya és göröngyös útja, az eszmék, tapasztalatok és az ismeretek személyes érintkezésben megvalósult cseréje elkerülhetetlenné tett.

    Az erdélyi Gyulafehérváron (ma: Alba Iulia) 1742. december 26-án született Born Ignác életútja már egészen fiatalon így alakult. Elemi iskoláit ugyan még Nagyszebenben végezte, de rögtön azután a bécsi jezsuiták gimnáziumába került. Magába a rendbe is belépett, de a Jézus Társaság szellemisége igencsak riaszthatta, kedvét szeghette, mert még be sem töltötte tizennyolcadik életévét, amikor elhagyta õket.

    Prágába ment, az akkori Európa egyik tudományos központjába, és ott, tanulmányai folyamán, egyre inkább a bányászat és a kohászat felé fordult az érdeklõdése. Az 1760-as évek második felében beutazta Nyugat-Európát, tanulmányútja során fõleg természettudományos és mûszaki kérdésekkel foglalkozott. 1770-ben visszatért Prágába, ahol a prágai pénzverõ és bányászati hivatal ülnökévé nevezték ki. Pozíciója lehetõvé tette számára, hogy meglátogassa és tanulmányozza a Monarchia legjelentõsebb bányavidékeit, mindenekelõtt a felvidéki, a bánsági és az erdélyi körzeteket. Tapasztalatait huszonhárom nagy lélegzetû útilevélben összegezte, amelyet 1774-ben tett közzé. (Briefe über mineralogische Gegenstände, Frank-furt-Leipzig.) A kötet tudományos értékét mi sem jellemzi jobban, mint hogy még abban az évtizedben angol, francia és olasz nyelven is megjelent, s hogy a magyarországi bányászat és ásványtan tankönyvévé nyilvánították.

    1772-ben, felsõbányai kutatásai közben, súlyos gázmérgezést szenvedett. Felépülése után, Mária Terézia – aki kezdettõl fogva nagyra értékelte Born szaktudását és tudományos eredményeit – Bécsbe hivatta, s megbízta a császári természetrajzi gyûjtemény rendezésével és leírásával. Munkája végeztével lovaggá ütötte és udvari tanácsossá nevezte ki.

    Born, a fáradhatatlan kutató és újító, nem sokkal ezután bejelentett egy olyan találmányt, amely egycsapásra világhírnevet biztosított számára. A nemesfémek kinyerésének módszerét tökéletesítette. Merõben új és igen gazdaságos eljárásával az arany és az ezüst érceinek higannyal történõ kivonását dolgozta ki, az ún. amalgamálás mûveletét. Kísérleteit – melyet egy kis bécsi laboratóriumában kezdett el – a Selmecbánya melletti Szklenón, egy e célra épített kohóban fejezte be, immár nagyüzemivé fejlesztve találmányát.

    Szklenó (a mai Sklené) nemcsak emiatt tudománytörténeti nevezetesség. E helységhez fûzõdik a világ elsõ mûszaki tudományos kongresszusa, amelyet a bányászat és a geológia témakörében Born hívott össze 1786 szeptemberében, s amelyen a kor huszonhét nagyhírû tudósa vett részt. Ugyancsak Born kezdeményezésére alakult meg az elsõ európai bányászati társaság, amelyhez amerikai szakemberek is csatlakoztak.

Általában Born Ignác tudományszervezõ tevékenysége páratlan volt a maga korában. 1774-ben tudóstársaságot hozott létre Prágában, szabadkõmûves páholyt alapított Bécsben – „Zur Wahrheit” (az Igazsághoz) néven-, amelynek neves tudósok, mûszaki szakemberek, másfelõl írók, mûvészek (Mozart), macenások lettek a tagjai. Folyóiratot indított és szerkesztett a természettudományos ismeretek terjesztésére, s követelte e tudományok alaposabb és kiterjedtebb iskolai oktatását. A lap hasábjain élesen szembefordult az alkímiával, mint áltudománnyal, s írásaival, mondhatni, a végsõ kegyelemdöfést adta meg ennek a századokon át viruló szédelgésnek. És nem lett volna a felvilágosodás korának gyermeke, ha nem foglalkozik társadalmi kérdésekkel is. 1783-ban kiadott latin nyelvû könyvében (Joannis Phisiophili Specimen Monachologiae) megsemmisítõen kemény bírálatban részesítette a szerzetesrendeket.

    Munkásságát egyöntetüleg és széles körben ismerte el a tudományos világ. A bányászati, kohászati és vegytani tudományokban egyaránt jelentõset alkotott. A legrangosabb tudományos akadémiák (a londoni, a szentpétervári, a göttingeni, a stockholmi, az uppsalai, a padovai, a sienai stb.) választották rendes tagjukká, és jószerével lehetetlen felsorolni annak a több tucat más tudományos testületnek a nevét, amely meghívta tagjai sorába. Különösen megtiszteltetés volt számára, hogy egy akkortájt fölfedezett, fontos ásványt – bornit – róla neveztek el. Az erdélyi országgyûlés, majd nyomában a pozsonyi magyar országgyûlés nemesi címet adományozott neki. Ezzel kapcsolatosan Kazinczy Ferenc megemlékezik róla önéletírásában (Pályám emlékezete), és elmondja, hogy bécsi találkozásuk alkalmával, 1788-ban, Born Ignác magyarnak vallotta magát.

    Bécsben halt meg, 1791. július 24-én. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, és egész Európa tudományos világa õszintén, mélyen meggyászolta. S hogy munkássága, humanizmusa, lefegyverzõen szeretetre méltó személye milyen maradandó hatást tett kortársaira, arra egy zseniális zenemû halhatatlan alakja mindmáig a koronatanú.

    Wolfgang Amadeus Mozart róla mintázta Varázsfuvolájának fõhõsét, a nemes és bölcs Sarastrót.
 

http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg/0303/03033.html