VAS JUDIT
MERT
felfoghatatlan, ami emberi.
De egyszerű, mint a vadon törvénye.
A menekülőnek vérszaga van.
És néha esélye.
Vass Judit oldala Posts
Berczik Zoltán 1950-től a Gyulai Vörös Lobogó, 1955-től a Budapesti Lokomotív, 1957-től a Vasútépítő Törekvés, majd 1965-től a BVSC (Budapesti Vasutas Sport Club) asztaliteniszezője volt. 1957-től 1969-ig összesen száznegyvenöt alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. A világ- és Európa-bajnokságokon összesen tizenhárom érmet – köztük az 1958. évi budapesti és 1960. évi zágrábi Európa-bajnokságon három-három aranyérmet – nyert. Az aktív sportolást 1969-ben fejezte be.
Visszavonulása után a Testnevelési Főiskolán edzői, majd mesteredzői oklevelet szerzett. Még aktív játékosként a BVSC játékosedzője volt. 1969-től 1984-ig a magyar válogatott vezetőedzője lett. Tanítványai közül Jónyer István négyszeres, Klampár Tibor és Gergely Gábor kétszeres, illetve Kreisz Tibor és Takács János egyszeres világbajnok lett. 1984-től 1985-ig a japán Butterfly cégnél volt edző. Hazatérése után a BVSC vezetőedzője, majd 1989-től 1996-ig ismét a magyar válogatott vezetőedzője, illetve a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) edzőbizottságának vezetője volt. 2001-től a szövetség alelnökévé, később tiszteletbeli elnökévé választották. 1998-tól Gyula város díszpolgára.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Berczik_Zolt%C3%A1n
„Kosztolányi Dezső szerint: „Kalandos, bohócszerű egyéniség. Minden munkája heves vita tárgya. Lírája regényesen fura. Legtöbb verse: gyászos fintor.” (Idegen költők anthológiája II., 1937, Révai, Budapest, 143. old.)
Német orvos és magyar színésznő fiaként született. A család sokat utazott. Wedekind az ifjúságát Párizsban töltötte, de megfordult Svájcban is. Újságíró, kabaré igazgatója. Szatirikus verseket írt II. Vilmos német császárról, ezért felségsértés vádjával 7 hónap börtönre ítélték.
Művei
Első darabját (A tavasz ébredése; Frühlings Erwachen) 1891-ben írta. A szenteskedő, polgári tisztességben megőszült felnőttek érzéketlensége miatt a serdülők ébredő szexuális ösztöneiket frusztrált módon élik ki: Johannes az Ernsttel való csókolózásban, Melchior és Wendla brutális, érzelem nélküli szexben. Wendla, akit anyja a gólyamesével hülyít, belehal a gyermekszülésbe, de csak a bába abortív szerei miatt. Melchiort kicsapják egy affér miatt a gimnáziumból, apja javítóintézetbe adja. A félállati körülmények közt élő gyerekek közül Melchior megszökik. A temetőben a félőrült fiú előtt megjelenik öngyilkos barátja, Moritz és egy álarcos, akik Melchior énjének ilyen meg olyan oldalai: Moritz az öngyilkosságra csábítja („Nyújtsd a kezedet.”), az álarcos a társadalomba, emberek közé vinné, s Melchior vele megy el, azaz „beilleszkedik a társadalomba”. Nagy siker és botrány. A következő években Wedekind színészként is fellépett saját darabjaiban.
- 1895: A föld szelleme (Erdgeist), majd folytatása, a Pandora szelencéje (Die Büchse der Pandora, 1904) egy vonzó, romlott nőről, Luluról, akinek senki sem tud ellenállni, s akit végül Hasfelmetsző Jack öl meg Londonban. A darabból Alban Berg írt operát Lulu címmel.
- A következő darabjai: A kamaraénekes (Der Kammersänger, 1899), Muzsika (Musik, 1906), Haláltánc (Totentanz, 1906), Franziska (1910) is Wedekind örök témáját, a férfi és nő torzult
- viszonyát ábrázolják. Wedekind nem tudott meglenni nők nélkül. Nőalakjai gyakran szinte démoni szörnyetegek.
- Keith márki (Die Marquis von Keith, 1900) egy Hlesztakov-forma szélhámos társasági karrierjéről szól.
- További darabjai: Nicolo király, avagy ilyen az élet (König Nicolo, or So ist das Leben, 1902), Die Zensur (1908), Wetterstein-kastély (Schloss Wetterstein, 1910), Bismarck (1916), Herakles (1917) stb.”(Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Frank_Wedekind
„legismertebb művei kalandos történelmi regények, amelyek a világ legolvasottabb francia írójává tették őt. Több regényéből (például a Monte Cristo grófja és a D’Artagnan-történetek) készült filmadaptáció, de írt színműveket, újságcikkeket is, és rengeteg emberrel levelezett. Apai nagyanyja fekete rabszolganő volt. Fia ifj. Alexandre Dumas…
…
1806-ban, apja, Dumas tábornok halálakor Alexandre mindössze négyéves volt, szinte teljesen elszegényedett édesanyjának igen nehéz körülmények között kellett felnevelnie. Bár Marie-Louise nem sokkal tudott hozzájárulni fia oktatásához, ez nem csökkentette az ifjú Alexandre könyvimádatát, és ő elolvasott mindent, amit csak a kezébe tudott kaparintani.
Kamaszként az édesanyjától sok történetet hallott az apja bátor haditetteiről I. Napóleon császár dicsőséges uralkodása alatt, és élénk képzeletét betöltötték a kalandok és hősök. Bár szegények voltak, a család az apa előkelő hírnevére és arisztokrata kapcsolataira támaszkodott, így a monarchia restaurációja után a húszéves Alexandre Dumas Párizsba költözhetett, ahol a Palais-Royalban kapott állást a nagyhatalmú Lajos Fülöp orléans-i herceg hivatalában.
Amíg Párizsban dolgozott, Dumas elkezdett újságcikkeket és színdarabokat írni. 1829-ben aratta első nagyobb közönségsikerét a III. Henrik udvara című drámával. A következő évben bemutatott Krisztina királynő ugyanilyen népszerű lett, így hamarosan megengedhette magának, hogy minden idejét az írásnak szentelje. 1830-ban részt vett abban a forradalomban, amely elűzte X. Károly királyt, és helyette Dumas korábbi patrónusát, az orléans-i herceget ültette a trónra, aki Lajos Fülöp néven uralkodott, akit a „polgárkirály” melléknévvel is illettek.
Az 1830-as évek közepéig Franciaországban bizonytalan maradt a politikai helyzet, gyakoriak voltak a lázadások, melyek mögött hol az elégedetlen republikánusok, hol a változást sürgető, elszegényedett városi munkások álltak. Ahogy az élet lassanként visszatért a megszokott kerékvágásba, országszerte megkezdődött az iparosodás, és a gazdaság fejlődése. Mindez, a cenzúra megszűnésével együtt, kedvező hátteret nyújtott az írói tehetség kibontakoztatásához.
Több sikeres színdarab megírása után Dumas figyelme a regények felé fordult. Bár vonzotta a különcködés, és mindig többet költött, mint amennyit keresett, Dumas igen talpraesett üzletembernek bizonyult. 1838-ban, amikor az újságoknál nagy volt a kereslet a több részletben közölhető regények iránt, egyszerűen újraírta az egyik színdarabját, és ez lett az első folytatásos regénye. A „Le Capitaine Paul” tette lehetővé számára egy alkotóműhely létrehozását, ahol több száz történet íródott, mind az ő személyes irányításával.
1840-ben feleségül vett egy színésznőt, Ida Ferrier-t, de ezt követően is számos viszonya volt más nőkkel, akiktől legalább három törvénytelen gyermeke született. Az egyik ilyen gyermek egy az író nevét továbbvivő fiú volt, aki abban is apja nyomdokaiba lépett, hogy sikeres regény- és drámaíró vált belőle. Mivel a nevük és a foglalkozásuk is megegyező, a világirodalom úgy különbözteti meg őket, hogy egyikükre id. Alexandre Dumas-ként (franciául: Alexandre Dumas père), másikukra pedig ifj. Alexandre Dumas-ként (franciául: „Alexandre Dumas fils”) utalnak.
Az id. Alexandre Dumas kalandos történetei és történelmi krónikái megragadták a francia közönség képzeletét, akik alig várták, hogy megvehessék az újabb és újabb folytatásokat.
Dumas számos szellemíró (pestiesen szólva: „stróman”, „néger”) segítségét is igénybe vette. Közülük a legismertebb Auguste Maquet volt. Maquet vázolta fel például a Monte Cristo grófja cselekményét, de fontos szerepe volt A három testőr-nek és folytatásainak, illetve Dumas sok más regényének megírásában is. Amikor együtt dolgoztak, Maquet találta ki és vázolta fel a cselekményt, Dumas pedig kidolgozta a részleteket, párbeszédeket, és a befejező részeket.
Dumas az írás révén nagy vagyonra tett szert, mégis gyakran küzdött pénzhiánnyal, vagy keveredett adósságba, mert két kézzel szórta a pénzt, ha nőkről vagy fényűzésről volt szó. A hatalmas és költséges Monte Cristo-kastély, amelyet építtetett, tele volt olyan emberekkel (idegenekkel és ismerősökkel), akik kihasználták az író bőkezűségét.
Amikor Lajos Fülöp királyt az 1848. februári forradalomban elűzték, az újonnan választott elnök, Charles Louis Napoleon Bonaparte (a későbbi III. Napóleon) nem nézte olyan jó szemmel Dumas-t, mint a király. 1851-ben Dumas Brüsszelbe menekült a hitelezői elől, onnan pedig Oroszországba utazott, ahol a francia volt a második nyelv, és az írásai óriási népszerűségnek örvendtek. Két évet töltött Oroszországban, mielőtt továbbutazott volna, hogy kalandot keressen és anyagot gyűjtsön további műveihez. 1861 márciusában kikiáltották az Olasz Királyságot, a trónra II. Viktor Emánuel került. A következő három évben Alexandre Dumas az egységes Olaszországért vívott harcokban vett részt, majd 1864-ben visszatért Párizsba. E három év alatt gyűjtötte az 1798-as nápolyi forradalomnak emléket állító köteteit, melyek a Luisa San Felice és folytatása, az Emma Lyonna.
Irodalmi sikerei és arisztokrata kapcsolatai ellenére Alexandre Dumas egész életére kihatással volt félvér származása. 1843-ban írt egy kisregényt Georges címmel, amely a rasszizmussal és a gyarmatosítás hatásaival kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. A rasszista hozzáállás azonban még halála (1870. december 5.) után is sokáig befolyásolta a francia irodalomban betöltött szerepének megítélését.
2005 júniusában Franciaországban megjelent Dumas nemrég újra felfedezett utolsó regénye, a Szent Hermina lovagja. A történet a trafalgari csatát eleveníti fel, amelyben Lord Nelson meghalt. A regény folytatásokban jelent meg, és az író halálakor már majdnem teljesen elkészült. Az új kiadáshoz egy mai Dumas-kutató, Claude Schopp írta meg a befejező két és fél fejezetet.
Kapcsolata Magyarországgal, a magyarokkal
Bizalmas barátság fűzte az emigráns Teleki Sándor grófhoz. Teleki ismertette meg vele Petőfit, és több Petőfi-verset lefordított franciára. Párizsi tartózkodása alatt a mentora volt Bulyovszky Lilla színésznőnek, akivel éveken át leveleket is váltott. „1865-ben két ízben több hetet töltött Budapesten, ahol előadásokat tartott és nagy ünneplésben volt része. A magyar szimpátia viszonzásául magyar díszruhát csináltatott magának: attilát, sarkantyús csizmát, kócsagtollas kucsmát s több felolvasását e magyar öltönyben tartotta, ami komikus látvány volt, de nagy lelkesedést keltett és nagyszerű reklám volt Dumas számára.” (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Alexandre_Dumas_(%C3%ADr%C3%B3,_1802%E2%80%931870)
„A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán a nagy túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd a védőkhöz 10 ezer katonájával időközben csatlakozó Hunyadi János vezetésével, Kapisztrán János 30–35 ezer keresztesével közösen július 22-én, a vár melletti csatában legyőzték a törököket.
A csatát megelőzően pápai rendelettel bevezetett déli harangszó a keresztény világban azóta a nándorfehérvári diadalra emlékeztet.
Hunyadi az utolsó pillanatban még négyezer pihent keresztest berendelt a várba, így a védők létszáma húszezer fölé emelkedett. A török hagyományos taktikával támadott, elöl az alacsonyabb harcértékű erők, hogy a védők tüzét magukra vonják, majd mögöttük a szpáhik és a janicsárok. A védők a hatalmas nyomásnak nem tudtak ellenállni, néhány óra múlva kénytelenek voltak feladni a várost. Éjfél után a harc már a vár falai körül folyt, amelyen ekkor már öt török zászló lobogott. A szultán pasaságot és jutalmat ígért harcosainak a lobogó kitűzéséért, és a magyarok ezt természetesen igyekeztek megakadályozni. Dugovics Titusz, Hunyadi János veterán harcosa ekkor vitte végbe hőstettét, mellyel az önfeláldozó magyar katona jelképévé vált. (Történelmileg vélhetően több katona alakja testesül meg a fiktív Dugovics alakjában.)
A zászlóvivő törököt mélybe rántó hős várvédő alakja a nándorfehérvári csatával kapcsolatban a kortárs itáliai történetíró, Antonio Bonfini leírásában jelent meg, név nélkül. A legendás esetet a magyar történelmi krónikákban több száz éven keresztül emlegették. Az 1800-as évek elején népszerű ismeretterjesztő történelmi írások hatására kezdett a legenda szélesebb körben terjedni, majd 1824-től kezdték Dugovics Tituszként azonosítani, miután Döbrentei Gábor cikkében régi nemesi iratokkal igazolta a nemesi Dugovics család sarjaként Nándorfehérvárnál elesett Dugovics Titusz létezését. A nándorfehérvári hős kultusza ettől kezdve Dugovics Titusz néven élt valós történelmi személy hőstetteként került be a magyarság közös történelmi emlékezetébe.
A Dugovics-iratok hitelességét egy gyorsan elhalt 1900 körüli felvetés után a 20. század végi történészek kezdték vitatni, akik szerint az eredetet bizonyító nemesi iratok feltehetően hamisak, nem élt Dugovics nevű nemesi család a középkori Magyarországon, a legendabeli hős nem azonosítható egy Dugovics Titusz néven élt nemesemberrel.
Mindamellett a történészek szerint a törököt a mélybe rántó vitéz esetének lehet történelmi valóságalapja, a hősiesen megharcolt nándorfehérvári csatában történhetett ilyen hősies cselekedet, és történelmi tény, hogy a 15. században valóban „keringett valamiféle történet egy ismeretlen katonáról, aki így adta bizonyságát hősiességének.” Miközben az is igaz, hogy az „ostromlóval a mélybe ugró várvédő hős” alakja vándormotívumként számtalan középkori várostrom krónikájában megjelenik.” (Wikipedia)https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri_diadal
VASS JUDIT
ANYÁM
húsz év múlva
meggondolta magát,
de épp megkeményített
szívvel éltem,
épp bajban voltam
minden érintéssel,
vagy épp
azok hiánya fájt.
S most nem tudom,
hogy él-e.
Keresni kezdtem néhány éve,
de nyoma veszett,
vagy már ő nem akarta.
A másik meghalt.
S most hármunk keresztjébe írom:
Nincs visszatérés, de irgalom miatta.
VASS JUDIT
MINDEN
hiúság, mond a Biblia,
„Vásár az élet”,
vési Aranyba Vojtina,
míg az India Társaság
haza hajózza görbe tükrét,
és Thackeray szeméről
lehull a „végképp”
de bábok zsinórja
megered,
Jaj, Dobbin kapitány,
meddig bírod Te ezt?
Hisz minden hiúság,
mond a Biblia,
Rebecca, Osborn, Amelia,
és Josh elefántja Indiából ─
Micsoda Vásár!
Ó, szabadság-kapszula,
Ó, boldog-boldog-fajankók,
jaj, viktoriánus Anglia,
Te boldog-és talan hipokrata.
„William Makepeace Thackeray A maga korában roppant népszerű művei a kapitalizmus életformájának, erkölcseinek kegyetlen szatírái. Legjelentősebb művének, a Hiúság vásárának hősnője, Rebecca (Becky) Sharp, az egyik legvonzóbb szélhámos valamennyi irodalmi hős közül.
A sznob kifejezés mai értelme tőle származik.” (Wikipedia)
„Gazdag elődök leszármazottja volt. Már a nagyapja a Kelet-indiai Társaság az angol kapitalizmus egyik legfőbb intézménye — vezetőségéhez tartozott, apja ugyancsak magas rangú, nagyjövedelmű főtisztviselője volt a nagy hatalmú cégnek. A fiú is ott született Kalkuttában. Ez az apa azonban korán meghalt, a fiú ötéves korában lett árva. Az anya még fiatal özvegy volt, s hamarosan új férjre talált. Új házassága előtt a hatéves gyermeket hazaküldte Angliába a rokonokhoz. Úgy mondta, hogy egy angol úri fiúnak Angliában, a híres angol iskolákban kell nevelkednie és művelődnie. De alighanem az is közrejátszott, hogy egy új házasságban kényelmetlen lehet egy előző férjtől született fiú. A későbbi nagy író nevezetes önző, számító, egyszerre vonzó és riasztó asszonyalakjainak valószínűleg az anya volt az első és legfőbb modellje.
A hatéves Thackeray tehát egy hosszú hajóúton utazott addig nem látott hazájába. Útközben egy olyan élményben volt része, amelyet soha el nem felejtett. A hajó Szent Ilona szigete mellett úszott el, ahol a legyőzött és ide száműzött Napóleon élt. Az angol gyerekeknek sokat mesélgettek róla. Ő volt a sátán, a világ rémülete, de lám, az angolok legyőzték, és most ezen a szigeten raboskodik. Azt pedig a hajó utasai is látták, hogy közel a parthoz egy kertben sétálgat egy alacsony férfi. A matrózok mutatták és magyarázták, hogy o az, a világ rémülete, akitől már nem kell félni, hála nekik, az angoloknak. Ez az emlék, hogy saját szemével, elég közelről láthatta Napóleont, mindhalálig elkísérte. Nyilván ez is szükséges volt ahhoz, hogy „A hiúság vásárá”-ban remekmívű leírást adjon a waterlooi csatáról, Napóleon bukásáról.
Az idegen otthonban idegennek maradt rokonok közt járt hosszú éveken keresztül lélektelen iskolákba. Habár minden tudnivaló izgatta, hamar kezdett történeteket kitalálni, szeretett rajzolni, később festeni is, azonban kifejezetten rossz tanuló volt. Unta az iskolákat, később az egyetemen se tudott dönteni, mi is akar lenni. Még festőiskolába is beiratkozott, ám ott se tudott alkalmazkodni a rendszabályokhoz. … Ifjú barátai kezdték már írónak tekinteni. Ez az ifjú baráti kör azonban nemcsak művelt volt, hanem elég züllött is. Neki pedig lehetősége volt belevetni magát a léha életbe, elég nagy vagyont örökölt apjától. 21 éves korában, nagykorúként már az övé volt ez a vagyon.
Egyedül, saját felelősségére olyan züllött lehetett, amilyen csak akart. És amíg tartott a pénz, korlátlanul telt italra, nőkre, és ami még költségesebb volt, kártyára, hazárdjátékokra. Rövid évek alatt el is verte örökségét. Kénytelen volt pénzt keresni, annál inkább, mert a kicsapongások után igazán szerelmes lett, nősülni akart. Próbálkozott festészettel is. A legkitűnőbb festok — Konstable, Turner — kedvelték és pártolták is, de a műkereskedők nem az ő képeit igényelték. Az újságok és folyóiratok azonban felfedezték, hogy érdekesen, ha kell, mulatságosan tud írni. Mint rajzoló csak karikaturistaként ért el némi sikert. A lapok, főleg a Times felismerte, hogy nemcsak karikatúráit érdemes közölni, hanem sokkal inkább azokat a rövid írásokat, amelyek az emberi jellemeket teszik karikatúra tárgyává. A tegnap még pénzt herdáló léha fiatalember, ha akart, tudott takarékos lenni. Takarékoskodott is, hogy megnősülhessen. Szerelme szegény leány volt, hozományról szó sem lehetett. Nem bánták, szerették egymást, összeházasodtak. A férj 25 éves volt, a feleség — Isabelle Gelkin Shaw — fiatalabb. A nagy szerelemtől észre sem vették, hogy a fiatalasszony idegbeteg. Egymás után három leánygyermekük született, közülük az egyik csecsemőkorban meghalt. A harmadik szülése után az anya idegösszeomlásba esett. A férj egy ideig maga próbálta ápolni, de hamarosan képtelenség volt otthon vigyázni rá, többször is kísérelt meg öngyilkosságot, végül elmegyógyintézetbe kellett vinni. Ott is halt meg.
A derűsnek indult élet elkomorodott. Közben Thackeray kezdett ismert író lenni, humoros kisregényei — különösen a „A nagy Hoggarty gyémánt” — népszerűek lettek, egyre jobban meg tudott élni az irodalomból. A leányok is növekedtek, jó tanulók lettek. Az apának sok öröme telt bennük, csak az bosszantotta, hogy az ő regényeinél jobban szerették a vetélytárs-barát Dickens műveit. A növekvő népszerűség után elkövetkezett hirtelenül, szinte váratlanul a világhír. 36 éves volt, amikor megjelent „A hiúság vására”. — Néhány regényével, főleg humoros-szatirikus történeteivel otthon már eddig is sikeresnek volt mondható. Különös figuráit kedvelték az olvasók, a kiadók készséggel várták újabb műveit. „A hiúság vására” azonban minden előbbi könyvétől különbözött. A napóleoni időkben játszódik, tehát 30—40 évvel korábban, mint a megírás ideje. Még történelmi regénynek is tekintették, hiszen a waterlooi csata is beékelődik cselekményébe. De nem történelmi hősökről szól. Egész felvonulása a különböző jellemeknek, főleg a rossz jellemeknek. Főszereplője, Becky Sharp a regényirodalom egyik legösszetettebb jellemű nőalakja. Bájos, szép, kedves, önző, törekedő, szellemes, miközben minden szava hazug. A vonzó lelkiismeretlenség példaképe. „A hiúság vásárá”-nak, vagyis az egész társadalmi életnek igazi és sikeres hősnője. Megvetjük és mégse bánjuk sikereit. Írójának talán legnagyobb művészi bravúrja, hogy rokonszenvesnek tud ábrázolni egy ellenszenves nőt. Az ő sikerei fejezik ki írójának véleményét a világról és benne az emberekről.
A nagy siker után életlendülete is, munkavágya is növekszik. Újabb siker a „Sznobok könyve”. — Ez a sznob szó egyetemi kifejezés, illetve rövidítés volt a nem nemesi származású egyetemi hallgatókról. A magasabb iskolákba javarészt nemesifjak — sir-ök, lordok, earlök stb. — jártak, rangjukat nevük után kiírták bizonyítványaikra is, kollégiumi ajtajaikra is. Aki nem volt nemes — ezek általában gazdag polgárfiúk voltak —, annak neve után olvasható volt, hogy „nemesség nélküli”, vagy inkább latinul: „Sine nobilitate”. Ennek rövidítése a szobaajtókon így festett: „Snob.” Egy szóban kiejtve hangzik „sznob”-nak. Az egyetemeken pedig azt tartották, hogy a nem nemesek öltözékben, modorban, ízlésben túlzottan igyekeznek utánozni a nemeseket. A sznob szó itt-ott azonos lett a „parvenü”-vel, az „uborkafára mászó”-val vagy egyszerűen a felvágóssal. Thackeray könyvében a sznobok egész arcképcsarnokát állítja az olvasó elé. Előbb otthon, majd világszerte is divatossá tette a sznob szót.
Művészi színvonala a végső évtizedben nemhogy nem csökkent, de talán azt is elmondhatjuk, hogy növekedett. 1850-ben jelent meg a „Pendennis története”. Egy ifjúkor krónikája, javarészt önéletrajzi elemekkel. Kitűnő lélektani krónika a léha ifjúságról és a megkomolyító megpróbáltatásokról. — Sokan úgy vélik, hogy az életmű csúcsa a „Henry Esmond története”. Korrajz, lélekrajz, szerelmi és politikai kalandok, cselszövések és végül a nagy kiábrándulás Anglia hazugságaiból és menekülés Amerika akkor még ifjú világa felé. 1862-ben jelent meg, a következő évben, 1863 karácsonyának szentestéjén az ünnepi vacsoraasztal mellett, karosszékében ülve fejezte be földi életét. 52 éves volt. A lelke erősebb volt, mint valaha, de úgy látszik, a teste nem bírta tovább.
Hegedűs Géza http://www.literatura.hu/irok/real/thackeray.htm
Keleti Károly (születési nevén Klette Károly József) (Pozsony, 1833. július 18. – Budapest, 1892. május 30.) elméleti közgazdász, statisztikus, iparpolitikus, a magyar statisztikatudomány egyik alapítója. A Központi Statisztikai Hivatal alapítója és első igazgatója 1867 és 1892 között.
Pozsonyban született 1833. július 18-án, apja Karl Klette von Klettenhof (1793–1874) drezdai születésű festőművész és rajztanár volt József nádor udvarában, édesanyja Beyer Johanna volt. Testvére Keleti Gusztáv, unokaöccse Kelety Gábor festőművészek voltak.
Középiskolai tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban végezte. Zsenge ifjúként végigküzdötte a szabadságharcot, majd az osztrák fogságból, a kényszersorozás elől megszökve, gyakornok lett a nádor alcsúti uradalmán. Közben befejezte tanulmányait és Pozsonyban a jogba is belehallgatott. A Bach-korszakban ott sem érezhette magát biztonságban, így Budán, majd Szolnokon dolgozott pénzügyi tisztviselőként. Alaposan betekinthetett a kapitalizálódó magyar nagybirtokok szervezetébe, megismerhette azok nehézségeit. Ebben az időben számos e kérdéssel foglalkozó cikket írt, és egy politikai-gazdaságtani kézikönyvet is kiadott. 1861-ben visszatért Pestre, elvette Greguss Ágost író, irodalomtörténész Lívia nevű testvérét. Előbb kisebb lapoknál dolgozott, majd Gusztáv öccse beprotezsálta Eötvös Józsefhez, akinek gyermekei mellett nevelősködött, s a Politikai Hetilap szerkesztője lett. Vezetéknevét 1862-ben változtatta Keletire. 1863. május 1-jén Pesten, a Deák téri evangélikus templomban feleségül vette Greguss Lívia Zsófiát. Az esküvői tanúk Lechner Lajos mérnök és Greguss Gyula gimnáziumi igazgató tanár voltak.
Nem sokkal később ismét banktisztviselő, majd tanácsjegyző lett a Magyar Földhitelintézetnél. Itt még közelebbi ismereteket szerzett a korszerű nagybirtok működtetésének pénzügyi hátteréről is, és folytatta statisztikai, közgazdasági témájú publikációs tevékenységét.
A kiegyezés után Gorove István miniszter meghívására a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium osztályvezetője lett, kezdeményezésére és tervei szerint hozták létre a minisztérium keretein belül, de növekvő függetlenséggel a statisztikai hivatalt. Az intézetben komoly, tudományos munkát akart végezni, tanfolyamokat szervezett, ahol a kor legjobb magyar statisztikusai voltak az előadók, illetve tudományos szempontból is jelentős szakkönyvtárat hozott létre.
1869-ben megszervezte a népszámlálást, ápolta a nemzetközi kapcsolatokat, részt vett statisztikai kongresszusokon, tevékenykedett a Nemzetközi Statisztikai Intézet létrehozásában is. Az 1870-es népszámlálás során feltárt nehézségeket látva, kezdeményezésére jött létre a hazai statisztika törvényi háttere, 1874-ben. Közben, 1871-ben megalapították a Királyi Magyar Statisztikai Hivatalt is, amely szakmailag már elkülönült korábbi minisztériumától, s annak első igazgatója lett, miután Fényes Elek a magyar statisztika úttörője nem kaphatta meg, mivel a provizórium (1861–65) idején részt vett a kormány lapjának szerkesztésében. 1880-ban egyéni számlálólapokkal végeztette el az adatfelvételt, ezzel új eredményekre jutva. Munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1868), rendes (1875), majd igazgató (1890) tagjává választotta; a Budapesti Tudományegyetemen előbb egyetemi magántanár (1875), majd díszdoktor (1880) lett. A „Literis et artibus” érdemrend, az orosz Szent Szaniszló-, az orosz korona- és a spanyol Villaviciosa érdemrend (Comendadore de la Orden de Nuestra Señora de la Concepción de Villaviciosa) tulajdonosa volt.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Keleti_K%C3%A1roly
Apja, a botanikus Győrffy István – akit rendszeresen elkísért növénytani gyűjtőútjaira – keltette fel benne a növények biológiája iránti tudományos érdeklődést. Tudósi pályájának fő kutatási területe a növényi genetika, főként a poliploidia (kromoszómatöbbszöröződés) biokémiai alapú, illetve fiziológiai vizsgálata volt. Életművét különösen jelentőssé teszi a tény, hogy a korszerű genetikai kutatások megalapozottságát és létjogosultságát tagadó, az 1950-es évek Magyarországában is egyeduralkodó liszenkói tudományos felfogás ellenében harcolt a mikrobiális örökléstani kutatások, molekuláris genetikai kísérletek hazai elterjedéséért.
Pályája első szakaszában, 1932 és 1936 között gazdag mohagyűjteménye molekuláris kromoszómavizsgálatán keresztül megállapította az egyes mohafélék főbb genetikai bélyegeit, fejlődéstani ismérveit. 1938 után elsősorban a ploidia élettani kutatásával, az őszi kikerics (Colchicum autumnale) alkaloidja, a kolchicin génmutációs hatásmechanizmusával és a poliploidizálódás összefüggéseivel foglalkozott, illetve a C-vitamin-képződés örökléstani hátterét tanulmányozta. Kimutatta az összefüggést a kromoszómaszám, a kromoszómadifferenciáltság és az evolúció foka között, leírta a kromoszómaszám-alakulás törvényszerűségeit fajhibridekben, illetve di- × tetraploid keresztezésekben. Már ekkor poliploidok és termékeny amfidiploidok kikísérletezésén dolgozott. 1941-ben sikeresen állított elő tetraploid cukorrépát, ez szolgált alapul a triploid cukorrépahibridek később kibontakozó heterózisnemesítésének.
1944-től nemesítési céllal különféle kolchicinezési eljárásokkal és oxidáló rendszerekkel foglalkozott, sejtgenetikai vizsgálatokat végzett paradicsomon, paprikán és dohányon, valamint behatóan tanulmányozta a boglárka (Ranunculus) kromoszómadifferenciálódását és -speciációját (fajfejlődését). Az 1950-es évek második felétől – intézeti munkatársaival együtt – elsősorban a mikrobiális genetikai kutatásokra helyezte a hangsúlyt. Munkatársaival vizsgálta a Pseudomonas és Xanthomonas baktériumok növénypatogenitását, ennek során új bakteriocint – azaz baktérium által termelt, antibiotikus hatású fehérjét – fedeztek fel. A Rhizobium baktérium és gazdaspecifikus bakteriofág vírusainak kölcsönhatását vizsgálva fággéneket azonosítottak és írtak le.
Növénygenetikai munkái mellett jelentősek voltak evolúciógenetikai tanulmányai, az 1960-as években már humán- és populációgenetikával is foglalkozott.
1952-ben a biológiai tudomány kandidátusa, 1957-ben doktora lett. Széles körű publikációs és tudományszervező tevékenységet fejtett ki, Magyarországot képviselve részt vett számos nemzetközi konferencián. Oktatói munkássága szintén jelentős volt, egyetemi tanárként és intézetvezetőként egyaránt hozzájárult több genetikusnemzedék szakmai elindításához.
Társasági tagságai és elismerései
1954-től haláláig irányította elnökként a Magyar Tudományos Akadémia genetikai bizottságának munkáját. 1967-ben az MTA levelező tagjává jelölték, de politikai nyomásra, tudománypolitikai szempontokra hivatkozva végül nem választották akadémikussá. Két évtizeddel halála után, az MTA 1990. évi közgyűlésén rehabilitálták, és kimondták, hogy Győrffy Barna 1967-től az MTA levelező tagjaként tartandó számon.
1949-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatát vehette át, 1953-ban Szocialista Munkáért érdemérmet, 1990-ben pedig a hosszú éveken át végzett nemzetközileg is elismert, a hazai modern növénygenetika megalapozásáért és a magyar genetikus nemzedék nevelésében végzett kiemelkedő tevékenységéért posztumusz Széchenyi-díjat kapott.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91rffy_Barna