Vass Judit oldala Posts

„Középkori dátumainkban sajnos sok a bizonytalanság, így bár rendszerint 1000. december 25-ét tartjuk Szent István koronázási időpontjának, ez azonban némileg bizonytalan. Azt tudjuk a forrásokból, hogy az új évezred első napján iktatták be első királyunkat. Akkor hol van a bizonytalanság ebben? Hát ott, hogy azokban a századokban az év kezdőnapja még nem volt kiforrott, néha december 25., néha január 1. volt az új év első napja az oklevelezési gyakorlatban.

Így voltaképpen Szent István koronázása lehetett a mai értelemben 1000. december 25-én és 1001. január 1-én is. Ma mindenesetre a történészek a korabeli értelmezésben gyakoribb karácsonyi évforduló miatt december 25-ét tartják elfogadottnak. (A címlapképen Johann Nepomuk Geiger: Szent István megkoronázása című litográfiája látható.)

Már az a kérdés is érdekes, hogy Szent István volt-e az első királyunk, hiszen a német krónikák és Szent István legendái apját, Gézát is királynak említik (sőt úgy tűnik, hogy Géza „keresztény” neve szintén Stephanus, azaz István volt!). Róla azonban nem jegyezték fel, hogy tényleges nyugati értelemben vett koronázással erősítette volna meg legitimitását, míg fia, Vajk esetében ez is megtörtént. Vajk a keresztségben szintén az István nevet kapta, amelynek már önmagában komoly jelentése volt. Hiszen a görög eredetű név jelentése koszorú, korona. Emellett a kereszténység első vértanúja szintén ezt a nevet viselte. A középkorban mindennek jelentése és értelme volt. Nyilván a karácsony mint időpont sem volt a véletlen műve, hiszen az is egy új világ születésének kezdete volt, ahogy István koronázása is megváltoztatta Magyarországot.

Istvánt gyermekkora óta uralkodásra nevelték, ehhez mind képessége, mind tudása megvolt. Így 997-ben trónra kerülve elkezdte megerősíteni az apja által lerakott alapokat, melyeken létrehozta a régin alapuló, mégis új magyar államot. Koppány legyőzése után sor került István királlyá koronázására. Erről sajnálatosan keveset tudunk, sokáig ment a vita, hogy vajon a pápától kapott korona, vagy a német-római császár engedélye volt-e fontosabb István koronázása szempontjából, azonban ez nem igazán fontos, hiszen ekkor a két hatalom nem szemben állt egymással, hanem kiegészítette a másikat. II. Szilveszter pápát ugyanis éppen a német-római császár segítette Róma élére, ráadásul korábban ő III. Ottó császár nevelője volt. Így semmi jelentősége nem volt akkor, kitől kapta a magyar uralkodó a koronát.

Nem tudjuk azt sem, milyen szertartási rend (ordo) alapján zajlott le a koronázás, erről a történészek vitáznak, de forrás híján megállapítása egyelőre reménytelen. A Szent Koronáról gyakran elmondják, hogy az nem lehetett István koronája – mondván, rajta van a később uralkodó Dukasz Mihály bizánci császár portréja –, ám ez sem ilyen egyszerű, mivel vannak bizonyítékok arra, hogy a korona zománcképeit cserélték az idők során, és Mihály császár képének helyén eredetileg Szűz Mária volt. Az mindenesetre kétségtelen, hogy a koronázási paláston István király nem a Szent Koronát viseli.

István koronázásánál nagyobb hatású esemény aligha volt a magyar történelemben, hiszen ettől kezdve a magyar királyok minden koronázáskor „Istvánná” lettek, a neki tulajdonított relikviákba öltöztek, az ő temetkezési helyén történt a koronázás, minden jogi hivatkozás alapjává szintén István kora lett.

Ha valaki megtekinti az István, a király című rockoperát, akkor ott egy bizonytalan, kétkedő uralkodó képe bontakozik ki előttünk, amely azonban nagyon messze áll a valódi Istvántól. Szent István ugyanis sziklaszilárd akaratú, kemény, határozott, ugyanakkor keresztényi kegyességet is gyakorló király volt, ráadásul minden ismert háborúját győzelemre vitte, még a kor szuperhatalma, a Német-római birodalom ellen is 1030-ban.

      Horváth Gábor: István megkoronázása, Győri Szalon

https://www.google.com/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Fwww.gyoriszalon.hu%2Fnews%2F4656%2F66%2F&psig=AOvVaw1EFTm5lhDWCNWX-wa3rJf7&ust=1640487881722000&source=images&cd=vfe&ved=0CAwQjhxqFwoTCMCW0s77_fQCFQAAAAAdAAAAABAD

Mándy Iván (Budapest, 1918. december 23. – Budapest, 1995. október 6.) Kossuth-díjas magyar író, 1999-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé választotta.

A Madách Gimnáziumban tanult, de az utolsó osztályból kimaradt, és nem érettségizett le. Első novellája 1937-ben jelent meg a Magyarság című lapban. A második világháború után sporttudósítóként tevékenykedett, majd az Újhold című folyóirathoz csatlakozott.

1949–55 között nem publikálhatott. Ezekben az években „átírásokból” élt: a Magyar Rádiónál dolgozott dramaturgként, mások gyermekhangjátékait javítgatta, és amikor „felkérték”, vidéki filmklubok bevezetőit tartotta, vagy irodalmi előadásokat kórházakban, nőgyűléseken, iskolákban, de akár az állatkertben is.

A Népművészeti Intézet munkatársaként lektori véleményeket írt, kéziratokat javított, szerkesztett. Eltávolítása után, 1954-től szabadfoglalkozású íróvá lett. 1967-ben megnősült. 1989-től a Holmi szerkesztője, 1991-től a budapesti magisztrátus tagja lett, 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöki tisztségét vállalta el.

Műveinek világát meghatározta a környezet, amelyben élt: a Teleki és a Mátyás tér környéke, a kisemberek, a lecsúszottak, a társadalom elesettjeinek világa. Első önéletrajzi ihletésű regényeiben (Franciakulcs, 1948; A huszonegyedik utca, 1948) a gyermekkori tapasztalatok, emlékek válnak regénnyé: a lődörgők, a kétes egzisztenciák világa egy kamaszfiú tudatán átszűrve, impresszionista képekben jelenik meg.

Ábrázolásmódja mind merészebben szakadt el a közvetlen realitástól a szürreális, illetve az abszurd felé. Az 1950-es és az 1960-as évek regényeiben a jellegzetes figurák új árnyalatokkal gazdagodtak, és mítosszá kerekedtek. A régi mozik, presszók, uszodák, tribünök, futballpályák alkotják a „Mándy-univerzumot”.

Az 1950-es években hallgatásra ítélt író rögzítette a félelem és rettegés éveinek nyomasztó hangulatú mindennapjait (Fabulya feleségei, 1959; Előadók, társszerzők, 1970). Írásaiban nőtt a fantasztikus, irreális mozzanatok és a képzelet szerepe. Gyakran jelenik meg formateremtőként az álom is (Egy ember álma, 1971; Álom a színházról, 1977).

Az 1960-as években az író új tájékozódását jelezték a Vera-novellák, középpontjukban egy fiatal lánnyal, a beatnemzedék jellegzetes képviselőjével (Mi van Verával?, 1970). Az 1970-es évek végétől figyelme a tárgyak, a dolgok felé fordult. Műveiben a modern nagyvárosi ember szorongását, magányát szólaltatta meg. Magányos hőseinek groteszk, mégis hősi küzdelme a valósággal a hűség és a részvét erkölcsi parancsára figyelmeztet.

Gyermekkönyvei is klasszikussá váltak (Csutak-sorozat, 1956–68). A novella megújítója, az idő- és térviszonyokat az elbeszélésben felszabadította a hagyományos ábrázolás kötelmei alól, részben a film módszereit (vágások, áttűnések), részben a lírai ábrázolás eszközeit használta az epikában (képek). A Csutak és a szürke ló című regényt 1959-ben írta, ebből 1961-ben azonos címmel film is készült.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ndy_Iv%C3%A1n

Cholnoky Viktor, Cholnoky Győző (Veszprém, 1868. december 23. – Budapest, Józsefváros, 1912. június 5.)^[1] magyar író, újságíró, műfordító. Cholnoky Jenő (földrajztudós)  és Cholnoky László (író) testvérbátyja.

„CHOLNOKY VIKTOR…misztikus novellái a közül legeredetibb és legerőteljesebb A kövér ember című elbeszélése. Az egyik balatoni vonaton egy kövér, kellemetlen útitárs egy gyilkosság történetét mondja el. Végül kiderül, hogy a történet elmondója maga az áldozat, és a kalauz csak irgalomból engedte átjönni a hideg hullaszállító kocsiból. Ennek a fantasztikus történetnek művészi hitelét elsősorban a borzongató helyzet intenzív ábrázolásával teremti meg az író, mesteri fogásként a hihetetlent ebben a novellában is éles vonásokkal, reális környezetből bontja ki, és azzal szökteti magasba az egész történetet, hogy végül sem oldja fel racionális megoldással a képtelen históriát, az olvasót meghagyja a borzongató hangulatban, amelyet a történettel felidézett.” („Spenót” A magyar irodalom története)”

„Már néhány száz évvel ezelőtt kellett volna megszületnie – írja bátyjáról, Viktorról Cholnoky László 1917-ben a Nyugatban. – Kétségtelen ez, mert a mában soha, egyetlen percre sem volt itthon, úgy, amint itthon vagyunk talán mi többiek. Azt kell hinnem, hogy az ő belső életének minden kínos hánykolódása … vergődő küzdelem volt a meg nem egyező korral, ami végül is legyűrte és rákényszerítette a szép, nemes rezignációra. De úgy látszik, csak formálisan adta meg magát, lelke mélyén nem halt el a korábbi század visszhangja…”

„Köhögős, göthös, sovány ember volt, tudta magáról, hogy halálraítélt, s még siettette is a véget a töméntelen cigarettával. Magányos maradt világéletében, igazi otthona a szerkesztőség, ahol mindenki okos barátjának érezte. Nemcsak a kortársak ámultak el rendkívüli tisztánlátásán – mi is ámulunk, ha elolvassuk publicisztikai cikkeit, hogy volt a századfordulón gondolkodó ember Magyarországon, aki ennyire tudta volna, milyen erők működnek a világpolitika mögött, aki szinte prófétai előrelátással közölte, milyen világtragédiákat rejt a nemzetközi erőviszonyok egyensúlyának a megváltozása. Ő már nem érte meg ezeket a tragédiákat: 1912-ben már meg is halt. Ha jobban utánanéznénk, a magyar politikai irodalom klasszikusai közt is múlhatatlan helye volna.” (Hegedűs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka)

CHOLNOKY SZÉLES ÉRDEKLŐDÉSI KÖRŰ EMBER VOLT, ÍME EGY PÉLDA:

KI A BOLOND? (Cholnoky cikke 1904-ből, A Hét c. folyóiratból)

„ezen a területen még az agy egészségnek a természetével sem vagyunk egészen tisztában, hogy lehetnénk tisztában a száz betegségével. Nem tudjuk, hogy az egészséges – mondjuk – lelki funkciók bekövetkezésében melyiké a fontosabb szerep, az agyé-e, az idegé-e vagy a kettő között való viszony minéműségéé-e. Nem tudjuk tisztán, hogy melyiké a döntő szerep, nem tudjuk, hogy mindig ugyanazé-e; biológia, fiziológia még nem haladtak annyira, hogy határozott, peremptórikus feleletet adhatnának arra, hogy a két első közül melyik a másiknak az ura, sőt van egy új és egészen modern tudományos eszközökkel dolgozó filozófiai rendszer, amely a harmadikban, a két első között levő viszonyban valami felsőbb erő működését látja, tehát már ott van egészen a spiritualizmus határán.” (Cholnoky Viktor: Ki a bolond?)

„Írásait különös figurák népesítik be és groteszk helyzetek tarkítják, amelyekkel a kiábrándult, utat nem találó modern polgár lelkivilágát ábrázolja. A legnagyobb magyar stílusművészek közé tartozik. Első kötete (Füstkarikák, 1899) Mark Twain-fordításait és novelláit tartalmazza, amelyek a világ távoli részeire vezetnek, hatalmas művelődéstörténeti anyagot mozgatnak meg. Egzotikus tájai, mesebeli alakjai a mindennapokból, a szorongató valóságból elvágyódást fejezik ki.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Cholnoky_Viktor

Frank Zappa (Baltimore, 1940. december 21. – Los Angeles, 1993. december 4.) amerikai zeneszerző, gitáros, producer és filmrendező. A mintegy harminc évet átfogó pályafutása alatt írt rockzenei, jazz-, elektronikus zenei, nagyzenekari és musique concrète munkákat; életében mintegy 60 nagylemeze jelent meg (halála után is több mint húsz – eddig) a Mothers of Invention együttessel vagy saját neve alatt.

Frank Vincent Zappa szülei másodgenerációs szicíliai, illetve görög, arab és francia származású amerikaiak voltak. Miután a család Kaliforniába költözött, Frank 12 éves korában a dobolás iránt kezdett érdeklődni, és Monterey-ben, egy nyári iskolában zenekari ütősjátékot tanult. Zenei tanulmányai ezenkívül a középiskolában egyfajta fegyelmi büntetésből hallgatott, általa meglehetősen unalmasnak bélyegzett összhangzattan-órákból álltak. Ezzel párhuzamosan már zenekari darabokat kezdett írni zenészekre, zörejekre és magnetofonra, melyek egyetlen előadást értek meg (1962-ben, 22 éves korában), de azt a helyi rádióadó is felvette és sugározta. Ezután dobolt egy Ramblers nevű helyi R&B-bandában, majd Lancasterbe költözésük után megalakította a Black-Outs nevű együttest, melyben fehér és afroamerikai zenészek egyaránt helyet kaptak.

A kortárs avantgárd zeneszerző, Edgard Varèse Ionisation című zeneműve már korán felkeltette érdeklődését a bonyolult ritmikai kísérletek iránt, és ez az érdeklődés élete végéig elkísérte. Az elektromos gitár is lenyűgözte, R&B-lemezeket kezdett gyűjteni, melyeken gitárszólók voltak hallhatók: Howlin’ Wolf, Hubert Sumlin, Muddy Waters, Johnny Guitar Watson és Clarence „Gatemouth” Brown voltak a kedvencei. Ilyen irányú érdeklődését osztálytársa, Don Van Vliet is osztotta, aki később Captain Beefheart néven lett ismert.

1980-as évek

Gitárjátéka új dimenziók felé nyílt meg: az 1979-es Sheik Yerboutin hallható Yo’ Mama megsejtette az elkövetkező extravaganciákat. Ike Willis személyében Zappa megtalálta azt az énekest, aki megértette, hogy az intim érzelmi kötődésnek és az ironikus távolságtartásnak milyen keverékét kívánja, és ezt bőségesen meg is mutathatta a három részes Joe’s Garage lemezen. A 70-es évek közepén a filozófiai elméletek és a zenekari mókák iránt tanúsított érdeklődését a zene fokozódó politikussága váltotta fel. A Tinseltown Rebellion és a You Are What You Is a fundamentalista jobboldal térnyeréséhez fűzött megjegyzéseket, s nem mellesleg olyan nagyszerű zenészek játékát élvezhetjük rajtuk, mint Ruth Underwood méltó utódja, az ütős Ed Mann, a „mindent lejátszó”, és Zappa legbonyolultabb zenei elképzelésit is játszi könnyedséggel kottába író Steve Vai, valamint az énekesként Zappa őrültségeiben méltó társbillentyűsök, Tommy Mars és Robert Martin.

1982-ben sláger lett a Valley Girl, melyben Zappa lánya, Moon Unit a pénzes hollywoodi csemeték beszédmódját parodizálta. Ugyanebben az évben egy New York-i koncerten megszervezte Varese zenéjének előadását. A Ship Arriving Too Late to Save a Drowning Witch címadó szerzeménye megmutatta, hogy Zappa nem veszítette el érdeklődését az összetett zenék komponálása iránt, és ezt megerősítette 1983-ban a London Symphony Orchestrával felvett komolyzenekari darabok kiadásának sorozata. 1984-ben különösen termékeny volt: a neves francia zeneszerző, Pierre Boulez Zappa szerzeményeit vezényelte a The Perfect Strangersön, kiadta a Them or Ust, egy olyan rocklemezt, mely tovább fokozta brutálisan inventív gitárjátékának hatását, megjelentette a Thing-Fisht, ezt a „Broadway-musicalt”, ami az AIDS-szel, a homofóbiával és a rasszizmussal foglalkozott, továbbá előásott egy Francesco Zappa nevű, tizennyolcadik századi zeneszerzőt, és szerzeményeit synclavierrel rögzítette. A következő évben megjelentetett Does Humor Belong in Music? és a Frank Zappa Meets the Mothers of Prevention az Amerikában erőre kapó cenzúrabizottságok ténykedésére adott hatásos választ. A Jazz from Hell synclavierdarabjai a kísérletező kedvű, amerikai származású Conlon Nancarrow gépzongorára írt műveihez állnak közel – ezt Zappa hangminták alkalmazásával és szédítő, „ember által lejátszhatatlan” ritmikai orgiával fejelte meg. Művei 80-as évekbeli áradatából feltétlenül megemlítendő még a Shut Up ’n Play Yer Guitar vakmerő, tripla gitárszólólemez formájában megjelent gyűjteménye, amelyen a hibbantságig szubjektív gitárstílusát a zenei szerkesztés iránti múlhatatlan szenvedélyével ötvözte, s melynek folytatása is akadt a Guitar, valamint a sokáig kiadatlan Trance-Fusion c. lemezek formájában.

Zappa következő hatalmas terve 1988-ban egy 12 tagú együttes formájában öltött testet, mely feldolgozásokat, instrumentális darabokat és új, politikus dalokat játszott (s melynek zenéje a Broadway the Hard Way, a The Best Band You Never Heard in Your Life és a Make a Jazz Noise Here című lemezeken hallható). Három hónapnyi próba után lélegzetelállító erővel és precizitással szóltak, de még az első turné során fel is bomlottak. A retrospektív You Can’t Do That on Stage Anymore sorozat mellett Zappa legnépszerűbb kalózlemezeit is kiadta a Beat the Boots sorozat formájában. Csehszlovákiában, ahol hosszú időn keresztül a kulturális underground hősének számított, az ország Kulturális Nagykövetének nevezték ki. Demszky Gábor meghívására 1991 nyarán a Budapesti Búcsú díszvendége – még ez évben bejelentette, hogy a 92-es amerikai elnökválasztás során független jelöltként indulni kíván (és ezért azonnal halálos fenyegetéseket kapott), de novemberben a lánya megerősítette, hogy prosztatarákban szenved.

„Utolsó éveiben Zappa megtalálta azt a zenekart, amely végre maradéktalanul képes volt megvalósítani mindazon „komolyzenei” elképzeléseit, amiket az addigi partnerei csak állandó elégedetlenége mellett tudtak megoldani.

A németországi székhelyű, multinacionális Ensemble Modern játéka a The Yellow Shark című, Zappa életében utoljára megjelent lemezen hallható – felszabadult, örömteli játék a halál árnyékában: a koncertsorozat utolsó állomásairól Zappa fokozódó fájdalmai miatt kénytelen volt hazautazni.

1993 májusában, szemmel láthatóan legyengülve az intenzív kemoterápiás kezeléstől, bejelentette, hogy gyógyíthatatlan, mivel a kór a csontjait is megtámadta. A Playboyban adott nagyszabású interjújában azért még megemlíti, „nem kezdtem el szomorú zenét írni csak azért, mert hamarosan meghalok”.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Frank_Zappa