Frank Zappa (Baltimore, 1940. december 21. – Los Angeles, 1993. december 4.) amerikai zeneszerző, gitáros, producer és filmrendező. A mintegy harminc évet átfogó pályafutása alatt írt rockzenei, jazz-, elektronikus zenei, nagyzenekari és musique concrète munkákat; életében mintegy 60 nagylemeze jelent meg (halála után is több mint húsz – eddig) a Mothers of Invention együttessel vagy saját neve alatt.
Frank Vincent Zappa szülei másodgenerációs szicíliai, illetve görög, arab és francia származású amerikaiak voltak. Miután a család Kaliforniába költözött, Frank 12 éves korában a dobolás iránt kezdett érdeklődni, és Monterey-ben, egy nyári iskolában zenekari ütősjátékot tanult. Zenei tanulmányai ezenkívül a középiskolában egyfajta fegyelmi büntetésből hallgatott, általa meglehetősen unalmasnak bélyegzett összhangzattan-órákból álltak. Ezzel párhuzamosan már zenekari darabokat kezdett írni zenészekre, zörejekre és magnetofonra, melyek egyetlen előadást értek meg (1962-ben, 22 éves korában), de azt a helyi rádióadó is felvette és sugározta. Ezután dobolt egy Ramblers nevű helyi R&B-bandában, majd Lancasterbe költözésük után megalakította a Black-Outs nevű együttest, melyben fehér és afroamerikai zenészek egyaránt helyet kaptak.
A kortárs avantgárd zeneszerző, Edgard Varèse Ionisation című zeneműve már korán felkeltette érdeklődését a bonyolult ritmikai kísérletek iránt, és ez az érdeklődés élete végéig elkísérte. Az elektromos gitár is lenyűgözte, R&B-lemezeket kezdett gyűjteni, melyeken gitárszólók voltak hallhatók: Howlin’ Wolf, Hubert Sumlin, Muddy Waters, Johnny Guitar Watson és Clarence „Gatemouth” Brown voltak a kedvencei. Ilyen irányú érdeklődését osztálytársa, Don Van Vliet is osztotta, aki később Captain Beefheart néven lett ismert.
1980-as évek
Gitárjátéka új dimenziók felé nyílt meg: az 1979-es Sheik Yerboutin hallható Yo’ Mama megsejtette az elkövetkező extravaganciákat. Ike Willis személyében Zappa megtalálta azt az énekest, aki megértette, hogy az intim érzelmi kötődésnek és az ironikus távolságtartásnak milyen keverékét kívánja, és ezt bőségesen meg is mutathatta a három részes Joe’s Garage lemezen. A 70-es évek közepén a filozófiai elméletek és a zenekari mókák iránt tanúsított érdeklődését a zene fokozódó politikussága váltotta fel. A Tinseltown Rebellion és a You Are What You Is a fundamentalista jobboldal térnyeréséhez fűzött megjegyzéseket, s nem mellesleg olyan nagyszerű zenészek játékát élvezhetjük rajtuk, mint Ruth Underwood méltó utódja, az ütős Ed Mann, a „mindent lejátszó”, és Zappa legbonyolultabb zenei elképzelésit is játszi könnyedséggel kottába író Steve Vai, valamint az énekesként Zappa őrültségeiben méltó társbillentyűsök, Tommy Mars és Robert Martin.
1982-ben sláger lett a Valley Girl, melyben Zappa lánya, Moon Unit a pénzes hollywoodi csemeték beszédmódját parodizálta. Ugyanebben az évben egy New York-i koncerten megszervezte Varese zenéjének előadását. A Ship Arriving Too Late to Save a Drowning Witch címadó szerzeménye megmutatta, hogy Zappa nem veszítette el érdeklődését az összetett zenék komponálása iránt, és ezt megerősítette 1983-ban a London Symphony Orchestrával felvett komolyzenekari darabok kiadásának sorozata. 1984-ben különösen termékeny volt: a neves francia zeneszerző, Pierre Boulez Zappa szerzeményeit vezényelte a The Perfect Strangersön, kiadta a Them or Ust, egy olyan rocklemezt, mely tovább fokozta brutálisan inventív gitárjátékának hatását, megjelentette a Thing-Fisht, ezt a „Broadway-musicalt”, ami az AIDS-szel, a homofóbiával és a rasszizmussal foglalkozott, továbbá előásott egy Francesco Zappa nevű, tizennyolcadik századi zeneszerzőt, és szerzeményeit synclavierrel rögzítette. A következő évben megjelentetett Does Humor Belong in Music? és a Frank Zappa Meets the Mothers of Prevention az Amerikában erőre kapó cenzúrabizottságok ténykedésére adott hatásos választ. A Jazz from Hell synclavierdarabjai a kísérletező kedvű, amerikai származású Conlon Nancarrow gépzongorára írt műveihez állnak közel – ezt Zappa hangminták alkalmazásával és szédítő, „ember által lejátszhatatlan” ritmikai orgiával fejelte meg. Művei 80-as évekbeli áradatából feltétlenül megemlítendő még a Shut Up ’n Play Yer Guitar vakmerő, tripla gitárszólólemez formájában megjelent gyűjteménye, amelyen a hibbantságig szubjektív gitárstílusát a zenei szerkesztés iránti múlhatatlan szenvedélyével ötvözte, s melynek folytatása is akadt a Guitar, valamint a sokáig kiadatlan Trance-Fusion c. lemezek formájában.
Zappa következő hatalmas terve 1988-ban egy 12 tagú együttes formájában öltött testet, mely feldolgozásokat, instrumentális darabokat és új, politikus dalokat játszott (s melynek zenéje a Broadway the Hard Way, a The Best Band You Never Heard in Your Life és a Make a Jazz Noise Here című lemezeken hallható). Három hónapnyi próba után lélegzetelállító erővel és precizitással szóltak, de még az első turné során fel is bomlottak. A retrospektív You Can’t Do That on Stage Anymore sorozat mellett Zappa legnépszerűbb kalózlemezeit is kiadta a Beat the Boots sorozat formájában. Csehszlovákiában, ahol hosszú időn keresztül a kulturális underground hősének számított, az ország Kulturális Nagykövetének nevezték ki. Demszky Gábor meghívására 1991 nyarán a Budapesti Búcsú díszvendége – még ez évben bejelentette, hogy a 92-es amerikai elnökválasztás során független jelöltként indulni kíván (és ezért azonnal halálos fenyegetéseket kapott), de novemberben a lánya megerősítette, hogy prosztatarákban szenved.
„Utolsó éveiben Zappa megtalálta azt a zenekart, amely végre maradéktalanul képes volt megvalósítani mindazon „komolyzenei” elképzeléseit, amiket az addigi partnerei csak állandó elégedetlenége mellett tudtak megoldani.
A németországi székhelyű, multinacionális Ensemble Modern játéka a The Yellow Shark című, Zappa életében utoljára megjelent lemezen hallható – felszabadult, örömteli játék a halál árnyékában: a koncertsorozat utolsó állomásairól Zappa fokozódó fájdalmai miatt kénytelen volt hazautazni.
1993 májusában, szemmel láthatóan legyengülve az intenzív kemoterápiás kezeléstől, bejelentette, hogy gyógyíthatatlan, mivel a kór a csontjait is megtámadta. A Playboyban adott nagyszabású interjújában azért még megemlíti, „nem kezdtem el szomorú zenét írni csak azért, mert hamarosan meghalok”.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Frank_Zappa
