„Engem mindig jobban vonzottak azok a zenészek, akik sokat tudtak a világról. Abban a tudatban lépek ki a pódiumra, hogy küldetésem van: Bach, Mozart, Beethoven és Schubert zenéjének megszólaltatása. Egy Cézanne-képet kiakasztanak a múzeumban, és mindenki megnézheti. Egy Bach-mű kéziratát azonban hiába akasztják ki a falra, bármilyen szép is, csak akkor lesz Bach-mű, ha valaki kilép a pódiumra és megszólaltatja. Az elődadó médium a szerző és a közönség között. Nélküle az egész nyugati zeneirodalom holt kincs.” (Shiff András)
„1979-ben emigrált Nagy-Britanniába, jelenleg Londonban vagy Firenzében él. 1987 óta osztrák, 2001 óta brit állampolgár.
1983-tól a Decca hanglemezgyár hosszútávú szerződést kötött vele. Számtalan felvétele készült és jelent meg ennél a cégnél. Elsősorban zongoraművészként vált ismertté világszerte, de kezdetektől fogva aktív kamarazenész is. Fellép szólóesteken és emellett számos zenekari koncerten, de gyakori résztvevője különböző összeállítású kamaraegyütteseknek is.
Schiff András repertoárja igen széles, Bachtól Bartókig és Janáčekig terjed. Leggyakrabban Bach, Mozart, Beethoven, Schubert, Chopin, Schumann és Bartók műveit játssza. Az elmúlt években rendszeresen játszott – egy-egy nagyvárosban – ciklusokat Bach, Mozart és Schubert műveiből. A salzburgi Mozart-héten kamaraegyüttesével több év alatt előadta Mozart összes zongoraversenyét. 2004–2006 között eljátszotta Beethoven harminckét zongoraszonátáját a művek keletkezésének sorrendjében. A zongoraművész-karmester nagy gonddal állítja össze koncertjei témakörét. Hangoztatott véleménye alapján számára Bach a legnagyobb zeneszerző, a legeredetibb és legérdekesebb többek között Schumann, de Bartók Béla zongoraművészként és komponistaként is meghatározó a pályáján.
Schiff Andrást számos kritikusa nevezte a zongora poétájának. 1990-ben Grammy-díjat kapott „Legjobb instrumentális szóló előadás (zenekar nélkül)” kategóriában, Bach Angol szvitjeinek előadásáért. 2013. decemberében, 60. születésnapja alkalmából, a londoni Királyi Filharmóniai Társaság (RPS) aranymedáljával tüntették ki. 2014. június 14-én II. Erzsébet brit uralkodó „a zeneművészetért kifejtett tevékenységéért” lovagi címmel tüntette ki, így a „Sir” előnév viselésére is jogosulttá vált.
Saját kamarazenekara mellett több alkalommal Budapesten vezényelte még a Budapesti Fesztiválzenekart, a Nemzeti Filharmonikusokat és az Európai Kamarazenekart (Chamber Orchestra of Europe). Az általa vezényelt kiemelkedő zenekarok között van a londoni Philharmonia Zenekar, a San Franciscó-i Szimfonikusok és a Los Angeles-i Filharmonikusok.[11] „
„…az általa készített földgömbök segítségével mintegy négy évtizeden át folyt a magyar földrajzoktatás, nevéhez fűződik a német, szlovén, olasz nyelvű változatban szerkesztett, 25,5 és 51 cm átmérőjű földgömbjeinek exportja…
Hazánkban a 19. század második felében erős igény mutatkozott az iskolák jó minőségű, magyar nyelvű térképekkel való ellátására. Az iskolai földrajzoktatásban leginkább megyetérképeket használtak, ezért ezeknek az elkészítése volt a legsürgősebb. Vas vármegye térképének elkészítésére Jausz Györgyöt, a Vasvármegyei Tanítóegyesület alapítóját kérték fel, aki az első magyar nyelvű iskolai atlaszt is szerkesztette. Jausz Kogutowiczban találta meg azt a szakembert, aki egy megyei falitérképet meg tud rajzolni.
A munkát 1882-ben kezdték. A terület 1:75 000 méretarányú katonai térképszelvényeit használta, így kicsinyítés és nagyítás nélkül, 139×132 cm-es nagyságban tudta elkészíteni az iskolai falitérképet. A fokhálózatot a Monarchiában akkor használatos, a kanári-szigeteki Ferrotól számított 15 ívpercenként rajzolták meg. Az Alpokalját geometriai csíkozás és magasság szerinti (hipszometriai) színezés teszik plasztikussá.
A bécsi hadilevéltárban őrzött tiszti minősítés tehetséges és széles érdeklődési körűnek írja le. A „Különleges képességek” rovat szerint: „tornász, vívó, gyorsíró és nagyon jó rajzoló. Elöljáróit tiszteli és meggyőződésből engedelmes, beosztottaival szemben jóindulatú, ám megköveteli a rendet és a fegyelmet. Szolgálaton kívül nyugodtan, becsületesen és tapintatosan viselkedik.” Ezek a tulajdonságok egész életén át jellemezték.”
Apáti Than Károly Antal (Óbecse, 1834. december 20. – Budapest, 1908. július 5.) magyar kémikus, a budapesti tudományegyetem egykori kémiatanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1872-től 1880-ig a Királyi Magyar Természettudományi Társulat elnöke. Királyi tanácsos, a magyar főrendiház tagja, aki jó nyelvérzékkel rendelkezett, hiszen a magyar mellett németül, franciául, angolul és latinul is beszélt.
Jómódú családba született, apja, apáti Than János (1789–1858), királyi pénztarnok volt Becsén, édesanyja Setény Ottilia. Tíz testvére közül Than Mór bátyja érdemeit is számon tartja az utókor. Szabadkán, Kalocsán, Szolnokon és Nagybecskereken járt gimnáziumba. Tizennégy éves korában részt vett az 1848-49-es szabadságharcban előbb lövész, majd később tűzmesteri beosztást látott el Bem seregében. A fegyverletétel után gyógyszerészi pályára lépett. 1855-ben kitűnő eredménnyel érettségizett Szegeden.
Egyetemi tanulmányait Bécsben végezte, ahol egy évig orvosi szakon, majd a gyógyszerészetin főleg kémiával foglalkozott, és 1858-ban a kémia doktora lett. Még ebben az évben ösztöndíjjal tartózkodik Bunsen híres laboratóriumában, Heidelbergben, majd felkereste Párizs nevezetesebb tanintézeteit is, hogy ismereteit gyarapítsa. 1859-ben, Bécsben mint tanársegéd, majd mint magántanár folytatta működését; 1860-ban a pesti egyetemen a kémiai tanszék helyettes tanára, 1862. július 18-án pedig a tanszék rendes tanára (professzora) lett. (Ennek az állásnak egyik alapfeltétele volt a kiváló magyar nyelvtudás, addig ugyanis a pesti egyetemen is németül folyt az oktatás.)
Tervei szerint új Kémiai Intézet épült a Trefort-kertben, mely 1872-re készült el. Az akkor igen modern épület tapasztalatait vették alapul a később épült intézetek szervezésekor Birminghamben, Champaigne-ban, Rómában, Grazban és Aachenben. A pesti épület ma is áll a Múzeum krt. 4/b alatt, de a kémia tanszéket már kiköltöztették. A felújított épületben ma bölcsészkari szakok találhatóak.
Than Károlyt 1860-ban levelező, majd 1870-ben rendes tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Az Akadémia matematikai és természettudományi osztályának 1887-től elnöki, 1907-től haláláig pedig az Akadémia másodelnöki (alelnöki) tisztét viselte.
A Királyi Magyar Természettudományi Társulat kémiai-ásványtani szakosztályának 1891-től haláláig elnöke volt. Ekkor kezdeményezte az önálló magyar kémiai folyóirat létrehozását, melyet saját 1000 Ft-os adományával is segített. A Magyar Chemiai Folyóirat-nak 1895-ben megjelent az első száma, Than Károly lett a szerkesztőbizottság elnöke.
Hosszú és gazdag munkássága után 1908-ban nyugdíjazását kérte. Még ebben az évben (július 5-én) elhunyt. Neje Kleinschmidt Ervina Terézia Mária Albertina volt.
Munkássága, érdemei
Than igazi iskolateremtő tudós volt. Alapos előtanulmányai után megválasztják a pesti egyetem tanárává, innentől kezdve egész erejét a közoktatás, közművelődés és a tudományos munkásság hazai felvirágoztatásának szentelte. A kémia tanításának módszerét az egyetemen átalakította; tartalmas és a formában is kiválóan gondos előadásaival nemcsak megkedveltetni tudta tárgyát, hanem fölébresztette tanítványaiban a kutatásra való hajlamot is. A 20. század első felében működő kémiai tudósaink mindegyikét Than Károly tanította. Az egyetemi tanításra vonatkozó nézeteit már 1871-ben az Akadémia elé terjesztette és 1875-76. évi rektori beszédében részletesen taglalta a tanítási és tanulási szabadság jelentőségét.
A tanításon kívül az első Magyar Gyógyszerkönyv (Pharmacopoea Hungarica, 1871) kidolgozásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. A már említett Kémiai Intézet alapítója és vezetője. Nevéhez kötődik az analitikai mérőoldat faktorbeállító anyagának, a kálium-bikarbonátnak és kálium-bijodátnak (az úgynevezett THAN-SÓ) a bevezetése. Közegészségi tekintetben igen fontos munkát végzett (tagja az Országos Közegészségi Tanácsnak), 1885-ben Fodor Józseffel és Balló Mátyással együtt a főváros vízzel való ellátása ügyében, továbbá az orosz pestisveszély alkalmával hatékony módszert dolgozott ki a fertőtlenítésre, amelyet a bécsi birodalmi járványbizottság is elfogadott. A tanítás mellett, ami ideje maradt, azt a kutatásra fordította. Korszerű eredményeit azonban elsősorban magyar lapokban publikálta, nem vágyott nemzetközi hírnévre.
„Több mint 60 évi disputa után, Ferenc József 1895. november 18-án kelt “legfelsőbb elhatározása”, királyi leirata birtokában Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszter 1895. december 19-én elfogadta, hogy az egyetemek orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti tanfolyamaira nők is felvételt nyerjenek. Az eredeti tervezet még valamennyi világi kart és a műegyetemet is megnyitotta volna a nők előtt, de végül csak három területen engedélyezték a nők felsőfokú tanulmányait, felvételüket kérvényezniük kellett.
Magyarországi egyetemen először 1900. november 3-án adtak ki diplomát hölgynek, Steinberger Sarolta szülész-nőgyógyász orvosnak, aki diplomája kézhezvétele után külföldön folytatott tanulmányokat, főleg a nőgyógyászati szakterületen. Hazatérve a budapesti Tauffer Klinikán kezdte meg orvosi működését, majd 1928-ban kinevezték az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) osztályvezető főorvosává, 1944-ig látta el ezt a megbízatást. 1966. november 24-én bekövetkezett haláláig visszavonultan élt pesthidegkúti otthonában. Legfontosabb műve Az orvosnők története című tanulmány volt.
2002-ben, halálának évfordulóján a Kozma utcai izraelita temetőben síremléket állítottak. Az első női mérnökhallgatókat 1918-ban vették fel a Műegyetemre, összesen négyet. Az első női egyetemi tanárt 1930-ban nevezték ki. „ (Nők az egyetemeken, cultura.hu)
„Apja szabómester volt. Pesten és Bécsben dolgozott mint lakatos, emellett rajzot és géptant is tanult. 1825-től uradalmi gépész volt Bánátkomlóson. Továbbfejlesztette a hohenheimi ekét, melynek eredményeként létrehozta a 19. századi Magyarországon általánosan elterjedt Vidats-ekét. 1842-ben Pestre költöztette lakatosműhelyét.
Társult Röck István Jánossal, valamint bérelte a Schlick-féle ferencvárosi vasöntödét, míg üzemét lassanként mezőgazdasági gépgyárrá fejlesztette. 1854-ben megvette a Schlick-gyárat, és ekkor már 80–90 munkás dolgozott üzemében.
1855-ben Vidats Pest város tanácsától „gyárnoki” engedélyt nyert, üzletmenetére oly mértékű felfutás volt jellemző, hogy 1850-ben 600, 1855-ben több mint 3500, 1857-ben pedig már 6000 db ekét értékesített. A mezőgazdasági gépeken kívül élelmiszeripari gépeket is gyártott. Az 1862. évi londoni világkiállításon korszerű ekét, rostát és szecskavágót vásárolt, melyet a saját termékeinek fejlesztéséhez kívánt felhasználni. Egy 4 lóerős gőzcséplőgépet is beszerzett, mely a gyártáshoz mintaként szolgált volna, azonban mégsem valósult meg a kisebb gazdaságok számára is elérhető árfekvésű cséplőgép elkészítése.
1862-ben gazdasági gépgyárat, öntödét és gőzmalmot alakított Craiovában (Románia), ezen gyár termékeit a balkáni államokba és Oroszországba szándékoztak eladni. Megpróbálkozott amerikai rendszerű varrógépek gyártásával is. Az 1869-es pénzválság, az egymás utáni rossz termésű évek és Vidats János halála, valamint az 1873-as gazdasági válság is társult ahhoz, hogy vállalata hanyatlani kezdjen. 1876 után betegsége miatt csődbe jutott a gyára. Elszegényedve hunyt el. Mezőgazdasági gépészeti tárgyú cikkeit korabeli gazdasági szaklapok közölték.”
1844-ben Temesvárra kerül, az Országos Főépítészeti Hivatalhoz, ahol először helyettes igazgatóként a Hajózási Alosztály mérnöke, később a hivatal vezetője. Asbóth beosztásánál fogva is támogatta Széchenyi István javaslatait, részt vett többek között a Széchenyi lánchíd építésénél is.
1848 nyarán Nagybecskereken jelentkezett a honvédségnél. 1848. december 9-étől honvéd vezérkari százados lett Vetter Antal honvédtábornok törzsénél, és részt vett a délvidéki harcokban. 1849. január 31-én Stein Miksa báró megbízta a komáromi vár erődítési munkálatainak irányításával. Részt vett a kápolnai csatában, majd április 19-én a nagysallói ütközetben az ő irányításával tudtak a honvédek hidat verni a Garamon.
Nemsokára őrnagyi rangot kapott, s július 16-ától – már újabb előléptetés után, alezredesként – Kossuth Lajos kormányzói hivatalának katonai osztályát vezette.
A szabadságharc bukása után Kossuthot szárnysegédként követte előbb Törökországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba. Itt Kossuth Lajostól elváltak útjai, Asbóth állampolgárságért folyamodott, érezte, hogy az ő hazája Amerika lesz. Kossuthnak, ahol tudott továbbra is segített, például fegyvervásárlások ügyében, az emigráns szabadságharcosokkal való kapcsolattartásban, stb. Asboth új hazájában eleinte építészeti rajzolóként működött, majd nyugaton kapott állást mint bányamérnök. New Yorkba visszatérve kis acélöntödét állított fel, amely prosperált is, amíg el nem tűnt a partnere. Ezután New York városánál helyezkedett el, mint a városrendező bizottság egyik tervező mérnöke, ebben a beosztásában része volt a Central Park és a Washington Heights szabályozásában is.
Az amerikai polgárháború kezdetén mindjárt katonai szolgálatra jelentkezett. A New York-i kormányzó megbízta egy önkéntes ezred szervezésével, de ez nem sikerült, így Missouri államba utazott, ahol 1861 júliusában John C. Frémont tábornok vezérkari főnöke lett, Frémont még ez év szeptemberében dandártábornokká nevezte ki, de ezt a kinevezést a kongresszus majd csak 1862 márciusában hagyta jóvá, de addig is aktív dandárparancsnok volt Frémont, Hunter és Samuel R. Curtis tábornokok alatt.
A sikeres missouri hadjárat után Kentucky államba vezényelték. Főhadiszállása itt Columbus városában volt, majd 1863. november 9-én a Pensacola Körzet (Nyugat-Florida) katonai parancsnokságát Fort Pickens központtal, tábornoki rangban. Számos színes ezred került az irányítása alá, sok más Kossuth-emigráns katonát gyűjtött maga köré, akik színes ezredek élén is harcoltak, köztük Zsulavszky László, Zsulavszky Emil, Ruttkay Albert.
Asbóth Sándor, amennyire népszerű volt az északiak körében szerény, tapintatos és egyben férfias magatartása miatt, éppen annyira gyűlölték a déliek, akik Asbóth Sándort és az őt körülvevő magyar emigráns katonákat „külföldiek, jenkik és négerbarátok” címmel vádolták, megvetették őket és rettegtek tőlük. 1864. szeptember 27-én személyesen vezette az északiak lovasságát a déliekkel vívott mariannai csatában, amikor a greenwoodi Davis Gray lövései harcképtelenné tették a tábornokot, Asbóth súlyosan megsebesült, a bal karját puskagolyók roncsolták szét, a bal karja csaknem teljesen béna maradt, az arcába fúródott golyót az európai orvosok sem tudták eltávolítani, így nem tudott tovább harcolni, ott a csatában helyét Zsulavszky László vette át.
Mihelyt javult Asbóth állapota, visszatért a hadseregbe, 1865. március 13-án címzetes vezérőrnaggyá léptették elő. A polgárháborút követően 1866-ban kinevezték az USA argentínai és uruguayi nagykövetének. Szenvedései mellett is kifogástalanul látta el hivatalát, a paraguayi háborúval kapcsolatban is diplomáciai érdemeket szerzett, fegyverszünetre vette rá a harcoló feleket, Paraguay, Argentína, Brazília és Uruguay pusztító háborújában. (A Hármas Szövetség háborúja néven is ismert, 1864-1870). Fejsebe miatt sokat szenvedett, ez vezetett halálához. Buenos Aires-i halála után a helyi, régi angol katonai temetőben temették el katonai tiszteletadás mellett, Domingo Faustino Sarmiento köztársasági elnök búcsúztatta. Hamvait 1990. október 23-án az USA-ba szállították, és az arlingtoni National Cemeteryben helyezték végső nyugalomra.[6] Síremléke fekete márványból készült, s lóháton ábrázolja egy korabeli illusztráció nyomán.”
5. herceg galántai Esterházy Miklós József (ragadványnevén Fényes vagy Pompakedvelő Miklós) (Bécs, 1714. december 18. – Bécs, 1790. szeptember 28.) az Esterházy család, fraknói ágából származó galántai gróf, császári és királyi tábornok, a fertődi kastély építtetője.
A leideni egyetemen és Bécsben tanult, utazásokat tett Európában.
1737-ben, 23 éves korában feleségül vette Maria Elisabeth Ungnad von Weissenwolff (német birodalmi) grófnőt. Az ifjú pár beköltözött az Esterházyak szerény sarródi vadászkastélyába, amelyet Süttör határában, a mai Fertőd területén, a Fertő-tó déli, zsombékos partján 1720-ban Miklós apja építtetett. Egy évvel később megszületett a házaspár első fia, Esterházy I. Antal, aki később örökölte apjának hercegi rangját. Az évek során még további öt gyermekük született: Miklós, Ferdinánd, Mária Anna, Krisztina és Erzsébet.
Katonai pályafutása
1741-ben bátyjához hasonlóan katonai pályára lépett, 1747-ben már őrnagyi rangot viselt. Hamarosan császári és királyi kamarás és ezredes lett. A sziléziai háborúban a poroszok ellen vonult hadba. Részt vett a strigaui és trautenaui csatában, harcolt Németalföldön is.
1756-ban a hétéves háborúban a ismét poroszok ellen harcolt, 1753-tól már saját szervezésű hadseregét vezette a harcba, 1757-ben a kolíni csatában, amelyben háromszor lőtték ki a lovat alóla, rendkívüli hősiességével tűnt ki, az osztrákok javára fordította a harc kimenetelét. Kétszer tüntették ki a Mária Terézia-renddel. 1759-ben altábornaggyá léptették elő.
1762-ben a Magyar Királyság felső kamarása lett, 1763-ban az Aranygyapjas rend lovagjává avatták. 1764-től a Mária Terézia magyar királynőt őrző Magyar királyi nemesi testőrség tagja, 1773–87 között kapitánya.
1762-ben, 48 éves korában megörökölte utód nélkül elhalt bátyjának, Esterházy II. Pál Antalnak hercegi címét és vagyonát. Evvel ő lett az ötödik Esterházy herceg. Támogatta a kismartoni zenekart, amelynek vezetését Joseph Haydnra mint legfőbb kapellmeisterre bízta, ezzel messze határokon túl híressé téve azt.
Miklós herceg ugyanebben az évben megkezdte a sarródi régi vadászkastély átépítését, kibővítését. A mocsaras területen főúri pompájú, új rokokó kastély született, a „magyar Verszália.” Az új kastély épületét Melchior Hefele (Hefele Menyhért) és Jacoby Miklós tervezte. A kastély berendezését a herceg Franciaországban vásárolta.
1764-ben Mária Terézia királynőtől kapitányi kinevezést kapott a bécsi magyar királyi testőrgárdába. Még ugyanezen év áprilisában koronázási követként részt vett Mária Terézia fiának, II. Józsefnek német császárrá koronázásán, Frankfurtban. Itt ismerkedett meg az ifjú Goethével, akit meghívott magyarországi kastélyába.
1766-ban elkészült a kastély, szomszédságában új falu született, Eszterháza (ma Fertőd része). 1768-ban Mária Terézia a herceget tábornaggyá nevezte ki.
Az új kastélyban 1770-től kezdve folyamatosan tartottak nagyszabású Esterházy-vigasságokat: a háromnapos ünnep alatt operákat mutattak be, vadászatokat, lakomákat, táncestélyeket és tűzijátékokat rendeztek a prominens vendégsereg szórakoztatására. Itteni élményei megihlették Goethét is, aki „Esterházy-tündérbirodalom”-ként jellemezte az ünnepségeket. Nagyvonalú életvitele miatt a herceget „a pompakedvelő” vagy „a fényes Miklós” melléknévvel kezdték illetni. Eszterháza a színművészet, a zene, a képzőművészetek központjává vált. A hercegi udvar hangversenymestere az európai hírű Joseph Haydn volt. A herceg maga is remek barytonjátékos volt (hangszerét ma a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi). A látványos ünnepségek Mária Terézia királynő, német-római császárné látogatása idején érték el csúcspontjukat.
1778-ban 1200 katonával segítette II. József császárt a bajor örökösödési háborúban. 1783-ban kieszközölte a császári udvarnál, hogy a jövőben az Esterházy család minden férfi tagját hercegi rangra emeljék.
Életrajzírói úgy tartották, hogy Esterházy herceg „úgy élte életét, mintha legalább kettő lett volna belőle. Egyik az egyszerű, szigorú főnemesi katonaélet. A másik pedig a rokokó túláradó mesevilágában élő uralkodó, akinek a jelszava: Minden színház!” Esterházy Miklós herceg, a sokoldalú tehetség, a fényűző életet kedvelő „grand seigneur” és vitéz katona 1790-ben hunyt el, Bécsben. A kismartoni családi kriptában temették el. Életmódjából adódóan hatalmas adósságokat hagyott maga után, hercegi elődei közül elsőként.
Wesselényi Miklós báró ajánlatára Kossuth Lajost bízták meg az országgyűlési tárgyalásoknak sajtó útján való nyilvánosság tételével. Kossuth az 1832. december 16-ai ülésnapon kezdett el jegyzetelni, december 17-én jelentek eg az első másolt példányok. A lap első száma 1833. február 1-jén jelent meg „tisztább, rendesebb, érdekesebb” formában.[1]
A lap Metternich kancellárnak és I. Ferencnek is a tudomására jutott, ezért 1833. október 7-éngróf Zichy Ferenc főlovászmester királyi rendelet alapján felszólította Kossuthot a kőnyomda átadására. Kossuth rossz anyagi helyzetére hivatkozva 1041 forint 14 krajcárt kért a kősajtóért, de másnap már az egy évre előre tervezett hasznot, 3840 forintot is kért, de csak a kősajtó árát kapta meg.
Költőként a népdal formakészletének egyike legfontosabb elterjesztőjeként, hazafias versek szerzőjeként ismert. Magas színvonalra fejlesztette a nemzeti eposz és a ballada műfajokat. Nyelvészként fő műve a hatkötetes mű, A magyar nyelv szótára (1862–1874, amelyet „a Czuczor–Fogarasi” néven emlegetnek, mert Czuczor halála után Fogarasi János fejezte be). Életében négy kötet jelent meg. Százhetvenezer szócikkével majd száz évig nem volt párja.
Czuczor Gergely sok verse népdallá vált. (Móser Zoltán művelődéstörténész kutatása alapján 84, háromszor annyi, mint ahány Petőfi Sándor-vers.)
Az 1848-as forradalomban való részvételéért, illetve a forradalomra felhívó Riadó című verséért két évet kellett várfogságban töltenie. Kolerajárvány áldozata lett, mint három és fél évtizeddel korábban Kazinczy Ferenc.
Pályája
Alacsony sorból emelkedett a 19. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjává. Apja Czuczor János, Károlyi József gróf jobbágya volt az Érsekújvárhoz közeli Andódon, igaz, a jobbágyok közt módos gazda. Anyja Szabó Anna volt. Gyermekkori élményei segítették, hogy a magyar népies költészet egyik előfutárává válhasson. A hazafias nevelés, amelyet kapott, a nemesi-nemzeti hősi epika úttörőjévé tette. „Sok népdalt és táncot ismert” – írta Czuczorról írt könyvében Móser.
A magyar mellett már fiatalon jól beszélt németül és szlovákul is (vegyes lakosságú területen született). Már kamaszkorában magyarul és latinul is verseket írt. Görögül is megtanult és később tanította is a nyelvet.
Első gyermekéveit Érsekújvárott töltötte, a középiskolát Nyitrán kezdte, Esztergomban folytatta, a negyedik osztályt Pozsonyban végezte.Apja katonának nevelte volna, ő azonban tanár akart lenni és ehhez a papi hivatáson keresztül nyílt számára út. 1817. október 25-én jelentkezett Pannonhalmán bencés szerzetesnek unokatestvérével, Jedlik Istvánnal (későbbi rendi nevén Ányossal) együtt. Miután kiállta az újoncévet, a rend győri főapátsági líceumában tanult bölcsészetet. A teológiát1820-tól már Pesten kezdte el végezni a központi papnevelőben. Harmadéves korában azonban, 1823 tavaszán Pannonhalmára hívták vissza, mert betegeskedett – itt fejezte be a tanulást.
1824. szeptember 26-án felszentelték és Győrött kezdett tanítani, előbb az alsó osztályokban, 1827–1828-ban a szónoklati osztályban. 1828-ban és 1829-ben a főapátsági líceumban a rendi növendékeket tanította magyar nyelvészetre és irodalomra. 1830-ban Komáromba helyezték át szónoklatot tanítani, 1832-ben a költészet tanára lett.
Augsburgi ütközet címen romantikus eposzt írt hexameterekben. (Elődei ebben a papköltő Pázmándi Horváth Endre, a Zirc emlékezete szerzője, illetve az erdélyi tanár, Aranyosrákosi Székely Sándor). Az eposz, amelynek inkább hexameterei voltak figyelemreméltóak, mint szerkesztése, kéziratos formában felkeltette az akkor már költőkirálynak tartott Kisfaludy Károly érdeklődését. Az eposz 1824-ben megjelent az Auróra folyóiratban és Czuczor ünnepelt költővé vált. Czuczort elődjének vallotta Vörösmarty Mihály, aki az eposz megjelenésekor már írta saját hasonló műfajú művét, a Zalán futását. (Czuczor pedig azon lelkendezett, mikor ez utóbbi mű megjelent, hogy valaki még jobbat írt nála. A két költő egymás barátja lett.) Az eposz sikere ellenére Czuczor gyorsan felismerte, hogy a műfaj ideje lejárt, hexameteres elbeszélő költeményeket azonban továbbra is írt. (Ezek közül leghíresebb a Botond.)
1831. március 17-én a frissen megalakult Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1835. szeptember 12-én segédjegyzővé és levéltárnokká választotta; főnöke engedelmével lakását október 19-én Pestre tette át és 1836. szeptember 10-én akadémiai rendes tag lett a nyelvtudományi osztályban. Ugyanazon év november 12-én a Kisfaludy Társaság is tagjává választotta. De alig foglalta el hivatalát az akadémiában, máris támadtak irigyei; ugyanis a Poetai munkáiban (1836) foglalt enyelgő költemények miatt ellenségei rágalmazták és azon dolgoztak, hogy őt Pestről eltávolítsák, minek folytán állásától megválni és Pestről távoznia kellett.
Az akadémia nyolcadik nagygyűlésén jegyzőkönyvileg fejezte ki távoztán sajnálkozását és a történeti osztály vidéki rendes tagjai közé sorozta; azonban Kölcsey Ferenc halálával a kilencedik nagygyűlés saját kérésére ismét visszahelyezte a nyelvtudományi osztályba. 1837 június végén visszament tehát Pannonhalmára, ahol mint alkönyvtárnok és a gyűjtemények másodőre működött. 1838 végén Kovács Tamás főapát kinevezte a győri királyi akadémiában a magyar nyelv és irodalom tanárává, azonban ezen állását is két hó múlva el kellett hagynia, mire visszavonult a szerzet növendékei közé, kiket hazai és hellén klasszika irodalomban és szónoklatban oktatta. Rimely Mihály főapátnak, kineveztetése után első lépése volt Czuczor számára kegyelmet eszközölni. A Magyar Tudományos Akadémia elhatározta egy nagy szótár kiadását és választása Czuczorra esett, aki 1845 májusban másodszor költözött Pestre.
A Riadó című verset 1848. december 21-én jelentette meg a Kossuth Hírlapja az ekkor már betegeskedő Czuczor sürgetésére, amikor az osztrák csapatok már közeledtek Pest-Buda felé. Külön röplapon is megjelent és Petőfi egyes verseihez hasonlóan a nép és a katonák közt terjesztett forradalmi indulóvá vált.
Czuczort a Riadó című vers miatt először 1849. január 18-án fogták el a Pestet elfoglaló osztrákok. Windischgrätz azt javasolta a haditörvényszéknek, hogy ítéljék halálra, de végül február 1-jén hat évi vasban letöltendő várfogságra ítélték. Ezt azonban Teleki József gróf akadémiai elnök közbenjárására Windischgrätz herceg február 14-én akként enyhítette, hogy rabsága helyéül a budai várat tűzte ki, ahol alkalom adatott neki szótári munkájában is tovább haladni. Budai fogsága május 21-ig tartott, midőn a magyar sereg a várat bevette és Czuczor is kiszabadult.
Hanyatlott egészsége ápolására a Balaton melletti tihanyi bencés apátságba vonult; miután pedig a császáriak Pestet újra elfoglalták, báró Kempen altábornagynál önként jelentkezett, aki őt a pesti szent Ferenciek zárdájában internálta. E magányból azonban 1850. február 15-én Haynau kiragadta, aki őt először az Újépületbe, március 8-án Budára, 28-án Bécsbe küldte, honnan április 10-én Kufstein várába vitték. Itt az emberséges Bedcsula várparancsnok rendelkezésére külön cellát kapott, és irodalmi tevékenységét is folytathatta. Fogsága első idejében a breviarium himnuszait fordította le, melyek elvesztek; itt fordította Schmid Kristóf bibliai történeteit és Cornelius TacitusGermaniáját is.
1851. május 22-én, a Magyar Tudományos Akadémia közbenjárására szabadult és ezután Pesten élt (a Múzeum körút 26. alatti házban), a szótáron dolgozva.Később a Nemzeti Színházban (melynek drámabírálója volt) és az Orczy-kert látogatásában kereste egyedüli szórakozását. Meghalt 1866. szeptember 9-én Pesten, kolerában. A Magyar Tudományos Akadémián 1868. március 21-én Toldy Ferenc tartotta fölötte az emlékbeszédet.
