Baruch Spinoza (Amszterdam, 1632. november 24. – Hága, 1677. február 21.) a felvilágosodás korának racionalista filozófusa.
Amszterdamban született, Portugáliából kivándorolt marranó-zsidó családban. Anyanyelve a portugál volt. Ősei a portugál zsidók közösségéhez tartoztak, akik a portugál inkvizíció után telepedtek le Amszterdamban.
Valószínűleg az 1650-es évek első felében került kapcsolatba a mennonitákkal. A protestáns eszme megismerése után eltávolodott a zsidó közösségtől, akik kimondták rá az ún. „héremet”, „nagy átkot”, amely megtiltott mindenfajta érintkezést közte és a zsidóság többi tagja között. Mennonita körökbe járt, de soha nem keresztelték meg, mint más mennonitákat, és nem lett keresztény. Ma az első világi zsidók egyikeként tartják számon.
1656 és 1660 között egy kiugrott jezsuita, Franciscus van den Enden iskolájában latint, klasszikus irodalmat, államelméletet és karteziánus filozófiát tanult. Itt tanulta meg a lencsecsiszolást, mely később pénzkereső foglalkozásává vált.
1661-ben Rijnsburgba költözött, ahol tanítványainak megírta első értekezését Rövid tanulmány Istenről, az emberről és az ő boldogságáról címen. Ezt a művét fogalmazta át ugyanebben az évben a Tanulmány az értelem megjavításáról című művében. E két tanulmány célja a karteziánus filozófia alapjainak (Descartes: A filozófia alapelvei) megismertetése és vizsgálata. 1665-ben megírta fő művét, az Etikát.
Élete vége fele még megírta a Politikai tanulmányt, de nem fejezte be, csak töredékeket ismerünk belőle.
1673-ban I. Károly pfalzi választófejedelem felajánlotta neki a filozófia tanszékét a Heidelbergi Egyetemen, de ő elutasította az ajánlatot.
A lencsék csiszolásakor keletkezett por miatt szilikózisban megbetegedett, és 44 éves korában, 1677. február 21-én halt meg tüdőbetegségben.
Filozófiája
A szubsztancia
Fő műve, az Etika megírásakor Euklidesz axiomatikus tárgyalásmódját használja: minden fejezet definíciókból, tételekből és ezek bizonyításaiból áll. Egyrészt azt szeretné ezzel a módszerrel szemléltetni, hogy az egyszerű tételekből levezethetők a bonyolultabb, összetett elméletek, másrészt a korban szokás volt a szubjektivitástól oly módon mentesíteni a politikai témájú írásokat, hogy azokat a matematika tudományához hasonló objektív szigorúsággal fejtik ki.
Az Etika öt fejezetből áll: 1. Istenről, 2. A szellem eredetéről és természetéről, 3. A szenvedélyekről, 4. Az emberi szabadságról, 5. Az emberi szabadság és az ész hatalmáról.
Fontos, hogy Istennel kezdjük, mielőtt az emberhez érnénk, mert ha az Istenről alkotott ideánk hamis, akkor az emberről alkotott ideánk sem lehet helyes. Istent Spinoza úgy határozza meg, mint „az, aminek a fogalma nem szorul másik dolog fogalmára, hogy abból alkossuk meg”. Isten abszolút végtelen létező, semmi nem korlátozhatja őt és rajta kívül nem létezhet semmi. Ezek szerint minden, ami a természetben van, Isten attribútuma: „Minden, ami van, Istenben van”. Spinoza szerint ez nem panteizmus, hisz Isten nem azonos a természettel, hanem ő általa lett teremtve, és létében megőrizve.
A szubsztanciának két egyenrangú attribútuma van: a kiterjedés és a gondolkodás. Harmadik alapfogalma a modusz, az attribútumok állapota.
Istenfogalma azonos az újplatonikus istenfogalommal. Istenről semmiféle határozmány, különösen személyi tulajdonság nem állítható. Minden meghatározás tagadást zár magában (determinatio negatio est). Ez azonban Isten határtalanságával nem egyeztethető össze. Isten egyszersmind a természet is. Isten, mint a dolgok immanens oka, a teremtô természet (natura naturans), a belôle létrejövô lények pedig a teremtett természet (natura naturata).
Az ember, mint véges létező testből és elméből áll. E kettő az Etika érvelése szerint ugyanazon dolog más módon való kifejeződései; ez utóbbi megállapításból pedig Leibniz, némileg megkérdőjelezhető módon, azt a következtetést vonta le, hogy Spinoza egyfajta „paralellizmusként” jellemzi test és lélek viszonyát. Ez a magyarázat arra, hogy ha a testünkkel történik valami, rögtön érzékeljük is.
Ismeretelméletének alapgondolata a lét és a gondolkodás egysége: „a képzetek rendje és kapcsolata ugyanaz, mint a dolgok rendje és kapcsolata”.
Spinoza a megismerés három formáját különböztette meg:
- Az imaginatio, amit bár képzeletnek kell fordítanunk, valójában lefedi a tapasztalat körét is. A mindennapi élethez nélkülözhetetlen megismerési mód.
- A racionális megismerési mód. E megismerési mód a tudományokra jellemző megismerés módja. Általános tételekből vezetjük le az újabb ismérveket, közös fogalmakból következtetve operál.
- Az intuitív megismerési mód. Az ész által feltárt ismeretekről belátja, hogy azok Isten szubsztanciájának kifejeződései.
Tanítása az újplatonizmus panteista változata, attól azonban abban különbözik, hogy – velük szemben – teljesen azonos értelemben állítja az anyagról, az életről, az érzékiségről, az értelemről és a végtelen értelemről hogy „van”.
A determinizmus
Spinoza világában a determinizmus uralkodik. Következik ez abból, hogy az ok azonosul az észokkal. „„Másként és más módon, mint Isten a dolgokat létrehozta, létre nem hozhatta azokat.” Ebből következik, hogy „az akarat nem nevezhető szabadnak, hanem csupán szükségszerű oknak.” „Innen következik, hogy az emberi lélek Isten végtelen értelmének része.” Spinoza tehát nem különbözteti meg a ténylegességet és a szükségszerűséget, nem látja be, hogy bár szükségszerűségen alapul a ténylegesség, mégsem azonos vele. Spinoza filozófiai determinizmusára támaszkodott a 19. századi mechanikus determinizmus. A klasszikus törvények azonban nem determinálhatják a természet történéseit.
Spinoza naturalizmusa
Mindezek ellenére a szabadságot és a szükségszerűséget nem tekinti egymást kizáró ellentétnek. „Szabadnak mondjuk azt a dolgot, amely kizárólag saját természetének szükségszerűsége folytán létezik, s amelyet csupán önmaga késztet cselekvésre: szükséges pedig, vagy inkább kényszerű az oly dolog, amelynek bizonyos és meghatározott módon való létezését és működését más valami határozza meg.” Beszélhetünk-e akkor Spinozánál etikáról? Voltaképpen ugyanis nem etikát, hanem a szenvedélyek és indulatok fizikáját írta meg. Ha azonban minden szükségszerű, akkor miért avatkozunk be a dolgok menetébe?
Naturalista államelméletének alapja a hatalom. „Mert bizonyos, hogy a természetnek önmagában tekintve teljes joga van mindahhoz, amit megtehet, azaz a természet joga addig terjed, ameddig a hatalma (…) S itt nem ismerek semmiféle különbséget emberek és a természet egyéb individuumai között.”
Az államnak az egyének szabadságát – tehát hatalmát – kell biztosítania.
Spinoza nem materialista és nem idealista, hanem racionalista. Gondolkodása az emberi ész állandó és folytonos istenítése, amit nem képes felfogni, annak a létét is tagadja. Mivel a véges, esetleges, egyedi létet sokkal nehezebb megérteni, mint az abszolút szükségképpeni létet, az ember hajlamos a véges, egyedi, nem szükségképpeni lét lehetőségének tagadására. Ez leginkább a hübrisz, értelmi dölyf, mely magán kívül nem hajlandó mást elismerni.
Államelmélete
A Teológiai-politikai tanulmány című művében írja, hogy a gondolat- és szólásszabadság csak az állam kárára számolható fel. Az ember, annak érdekében, hogy az állam mint az emberi biztonság alapvető feltétele létrejöjjön, lemond természeti jogainak egy részéről, ám ez nem jelenti a mienket megillető jogok teljes feladását. A lehetséges legjobb államforma a demokrácia, mert ez közelíti meg leginkább a természeti állapotban élvezett szabadságot.
A Politikai tanulmány szerint az emberek túlnyomó többsége a szenvedélyek rabja, és nem az ész útmutatása szerint él. Így nem a demokrácia a helyes államforma, hanem a hatalom olyan mértékű elosztása, amely leginkább szolgálja a békét, az egyensúlyt. Erre a végkövetkeztetésre, valószínűleg a franciák és az angolok elleni holland háború miatt jutott.
„Az emberek többnyire úgy vannak megalkotva, hogy semmit sem viselnek el nehezebben, mint azt, hogy olyan nézeteket, amelyeket ők igazaknak tartanak, bűnnek bélyegezzenek, és gonosztettül róják fel nekik azt, ami őket az Isten iránt való jámborságra és az emberek iránt való szeretetre indítja. Ennek az a következménye, hogy megutálják a törvényeket, és mindenre merészkednek a hatósággal szemben, s hogy szemükben nem gyalázat, hanem a legtiszteletreméltóbb dolog lázadásokat szítani emiatt, s minden lehető gonosztettet megkísérelni.” „Az államban mindig csak szerencsétlen kimenetelű lehet az a kísérlet, amely az embereket, noha különböző és ellentétes nézetűek, arra akarja szorítani, hogy csupán a legfőbb hatóságok előírása szerint beszéljenek.”
E tanulmányt 1670-ben névtelenül jelenteti meg, de hamar fény derült kilétére, és ettől a pillanattól vitairatok üldözésének tárgyává válik. Kikiáltják ateistának, ami igen nagy hatással van későbbi munkásságára, ugyanis senki nem hajlandó megjelentetni műveit. Ti. ebben a korban az „ateizmus” azt jelentette, hogy az illető rosszul hisz az Istenben, vagy rossz istenben hisz, nem azt, mint ma: hogy valaki nem hisz az isten(ek)ben. Amíg a katolikusok elégették a protestáns bibliákat, Kálvin pedig a katolikusokét, addig Spinoza könyveit minden felekezet elégette, még a zsidó is.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Baruch_Spinoza
