Velejéig romlott itt minden. Egy túlélésre berendezkedett értelmiség mindkét oldala lesi a széljárást. Akárhogy is számolom, legalább 50 év, miután vége lesz a tahók orgiájának.
Addigra a fiatalok egy része letörli a saruját a határon, vagy megpróbál jól élni a nyakikg érő sárban. Hja, van az a pénz. Emberi jogok? Szólásszabadság? Ugyan kérem! Hagyjuk a felvilágosodást!
Ülök a buszon, előttem két, jól öltözött idős úr zsidózik hangosan. „Soros?? Az ellen elfogató parancs van Izraelben.” (Nincs) „Megmondták már sokan: az írmagjukat is ki kellett volna irtani!” – mondja a másik. 2023 Magyarország. Szédülök az émelygéstől.
Velejéig süllyed a közbeszéd, és már kristálytisztán látható-hallható az alja. Itthon. A határontúli magyarok jelentős része elégedett, mert pumpálják a Magyarország fejlesztésére szánt euro milliárdokat. Stadionok épünek, miközben itthon kórházi osztályok zárnak be. Velejéig nacionalista lett a közbeszéd az innen és túl szolidaritása nélkül. Ez lenne a nemzetegyesítés?
Tanár vagyok. Nem tehetem meg, hogy velejéig elkeserítsem a diákjaimat. Kultúraéhséget, hazaszeretet kell beléjük nevelnem. Miért? Csak.
„Bármilyen irányba is fejlődjenek jövőbeli fogalmaink, a külső világ tanulmányozása ahhoz a következtetéshez vezet, hogy a tudat tartalma a végső valóság.” (Wigner Jenő)
„ 1963-ban fizikai Nobel-díjat kapott „az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért.” 1972-ben elméleti fizikai eredményeiért Albert Einstein-díjat kapott.
A századelőn a fizikát a legjobb tudósok is egy majdnem befejezett tudománynak gondolták, amelyben minden fontos dolgot felfedeztek, és amelyben már csak pár apró részletet kell jobban kidolgozni. Wigner Jenő egyike volt azoknak a húszas évekbeli fizikusoknak, akik újjáteremtették a fizika tudományát, többek között bevezetve a kvantummechanikába a szimmetriák elméletét. Egyike volt a századfordulós Budapest híres tudósainak, akik közé Erdős Pál, Kármán Tódor, Neumann János, Teller Ede és Szilárd Leó is tartozott, utóbbi vált talán legközelebbi felnőttkori barátjává. Neumann iskolatársa és tanácsadója is volt, róla Wigner később így írt: „a legokosabb ember, akit ismertem a Földön.”
A Fasori Evangélikus GimnáziumbanNeumann János felett járt egy osztállyal, és Rátz Lászlótól, az odaadó tudóstól és tanártól tanulhatott matematikát. Fizikából a neves tanár, Mikola Sándor tanította. Az iskola szellemisége nagy hatást gyakorolt rá. 1919 márciusában a kommunisták hatalomra jutása után az egész Wigner család elhagyta az országot. Novemberig Ausztriában éltek, ahol a család áttért az evangélikus hitvallásra.
Miután elvégezte a gimnáziumot, 1920-ban beiratkozott a Műegyetem vegyészmérnöki szakára, de 1921-től a Berlini Műszaki Főiskolán (ma Berlini Műszaki Egyetem) folytatta tanulmányait. Lényegesebb, hogy a Német Fizikai Társulat szerda esti beszélgetéseit is látogatta, melyeken részt vettek olyan nagy tudósok, mint Max Planck, Max von Laue, Rudolf Ladenburg, Werner Heisenberg, Walther Hermann Nernst, Wolfgang Pauli és – nem utolsósorban – Albert Einstein. Szilárd Leóval is ezeken a kollokviumokon találkozott. Szilárd szinte azonnal az egyik legjobb barátjává lett, bár személye mindvégig rejtély maradt számára.
1925-ben visszatért Magyarországra. Édesapja mellett mérnökként dolgozott az újpesti bőrgyárban, de végül nem tudott ellenállni a berlini Kristálytani Kutatóintézet hívásának, és ismét Németországba költözött.
Az 1920-as évek végén Göttingenben a nagy matematikusnak, David Hilbertnek lett a segédje. Ez nagy kiábrándulás volt számára, mert Hilbert nem volt már szellemileg aktív. Rengeteg időt töltött a könyvtárban, és Einstein helytelenítésével nem törődve beleásta magát a Werner Heisenberg, Erwin Schrödinger és Paul Dirac nevével fémjelzett kvantummechanikába. 1929-re publikációival széles körben felhívta magára a fizikusvilág figyelmét. 1931-ben adta ki Csoportelmélet módszer a kvantummechanikában című művét, amely egy ma is használatos eszközt adott az elméleti fizikának.
Az elmélet kidolgozásában Neumann János is segítette. 1930-ban az amerikai Princetoni Egyetem Neumann-nal együtt felvette tanárai közé. 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után azonban még fél évet Európában töltöttek utazgatással, tanulással, tanítással. Wigner a kezdetektől fogva a nemzetiszocialista rendszer kritikusa volt. Később, amikor többen dicsérték az ítélőképességét, mindig tiltakozott, mondván, nem kellett különösebb érzékenység ahhoz, hogy felismerje Hitler gonoszságát és veszélyességét; ahhoz kellett inkább speciális érzékenység, hogy valaki ne lássa.
Princetonban bemutatta húgának, Margitnak Paul Dirac fizikust. Margit és Dirac később összeházasodtak, kettejük barátsága pedig elmélyült. Eltöltött valamennyi időt Einsteinnel is, aki szintén Princetonba ment, az Institute for Advanced Studyra.
A harmincas évek végén kiterjesztette kutatásait az atommagokra is. Kifejlesztett egy fontos általános elméletet az atommag-reakciókra. Kiváló elméleti (lásd például Wigner–Eckart elmélet) és ragyogó kísérleti szakember is volt, ezenkívül alaposan értett a mérnöki tudományokhoz is.
1936-ban Princeton nem alkalmazta tovább, emiatt a Wisconsini Egyetemre ment. Ott találkozott első feleségével, egy bájos fizikushallgatóval, Amelia Frankkel. De Frank 1937-ben meghalt, és Wigner bánatában el akarta hagyni Madisont. Princeton szeretett volna egy kitűnő fiatal fizikust, és sokan őt ajánlották, ezért visszahívták, így 1938-ban ismét Princetonba került. Bár meggyőződéses politikai amatőrnek tartotta magát, 1939-ben és 1940-ben nagy szerepe volt a Manhattan terv melletti agitációban, ami az első atombomba megépítéséhez vezetett Hitler megfékezése érdekében.
Azonban nagyon letörte, amikor látta, hogy Hirosimára és Nagaszakira ledobták a bombát. Ugyanakkor mint választott hazájának hű polgára, védelmezője maradt az amerikai hadseregnek, és továbbra is úgy gondolta, hogy az atombombára szükség volt.
Wigner 1941-ben házasságot kötött Mary Annette Wheelerrel (nem rokona a híres fizikus Wheelernek). Két gyermekük született. 1977-ben Wigner másodszor is megözvegyült. Harmadik felesége Eileen Clare-Patton Hamilton volt. Eileen Wigner halála után 2010-ben hunyt el.
A negyvenes évek elején az atomenergia békés felhasználásának úttörője lett: 1941-ben ő tervezte meg az első, kísérleti atomreaktort, és ő ajánlotta, hogy a neutronok lassítására vizet használjanak. 1946-ban elfogadta a tennessee-i Clinton Laboratory (ma Oak Ridge Nemzeti Laboratórium) kutatási és fejlesztési igazgatói állását. Mivel nem volt hivatalnok típus, egy év múlva visszatért tanítani és kutatni a Princetoni Egyetemre.
Az 1950-es években elkeserítette Enrico Fermi, Einstein és Neumann halála, valamint a Manhattan-projekt vezetője, J. Robert Oppenheimer elleni politikai támadások. 1960-ban, amikor már a matematikai fizika nagy alakjai közé sorolták, megírta legismertebb, nem fizikai tárgyú tanulmányát, a mára klasszikussá vált „The Unreasonable Effectiveness of Mathematics in the Natural Sciences”-t (A matematika meghökkentő hatékonysága a természettudományokban). Ebben a tanulmányban amellett érvelt, hogy a fizikai fogalmak eredete a biológiában és az észlelésben gyökerezhet, és hogy az a szerencsés egybeesés, hogy a matematika nyelve ennyire tökéletesen alkalmas a fizika leírására. Sokszor nem csak az eredeti probléma leírására alkalmas, hanem azon tovább mutatva újabb jelenségeket is megjósol (pl. ahogy a tárgyak mozgását leírták a Földön, ugyanez a bolygók pályájára is igaz).
1963-ban megkapta a fizikai Nobel-díjat. Elismerte, hogy sohasem gondolta volna, hogy ez megtörténhet, majd ezt fűzte hozzá: „Nem gondoltam volna, hogy valaha is úgy közlik a nevemet az újságok, hogy nem tettem semmi komiszat.”
Fél évszázados távollét után négyszer látogatta meg szülőhazáját. Először 1976 augusztusában jött haza az Eötvös Loránd Fizikai Társulat meghívására. Következő látogatása alkalmával, 1977-ben a társulat tiszteletbeli tagjává választotta. 1983-ban hazalátogatva felkereste a Paksi Atomerőművet is. 1987-ben megkapta az ELTE tiszteletbeli doktori címét, és a Parlamentben átvette a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét. (A fogadáson megkérte a cigánybandát, játsszák el a kedvenc nótáját: Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs; és csárdást is táncolt a zenére.) Negyedik budapesti látogatása után Wigner erőnléte megromlott, nem vállalkozhatott további tengerentúli utazásokra. Amikor 1988-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta, már nem tudta személyesen megtartani székfoglaló előadását.
1992-ben, kilencvenévesen közzétette emlékiratait „The Recollections of Eugene P. Wigner” címmel.
Tanárai a jövő tudósaként emlegették, „poeta doctusnak” és „poeta natusnak” is nevezték. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai között lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkodását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. Bár jelentőségét éppen e körülmények miatt Európa nem ismerte fel, de a magyar irodalomban rövidesen elfoglalta méltó helyét.
Élete
Apja Csokonai Vitéz József (1747–1786) borbély és seborvos, anyja Diószegi Sára (1755–1810) volt, Diószegi Mihály szűcsmester lánya, a magyar irodalom iránt érdeklődő asszony, aki Gyöngyösi Istváneposzaiból néhány részletet kívülről is megtanult. Férje 1786. február 20-án bekövetkezett halála után árva gyermekeinek ellátására kosztos diákokat vállalt.
A költő apja a győri származású borbély és kirurgus (sebész, céhmester – akkoriban ez még nem számított orvosi foglalkozásnak), református lelkész fia. Szegény mesterlegényként érkezett 1769-ben Debrecenbe, de hamarosan a város tekintélyes polgára, vagyonos ember, céhbeli elöljáró lett. Azonban halála után a családja elszegényedett.
Mindnyájuk közül a Budaiak, akik a hazai történelmet adták elő, és Sinay Miklós, akitől az általános világtörténelmet és régi irodalmat hallgatta, voltak rá legnagyobb hatással. Nem lépett be egyetlen szabadkőműves páholyba sem. Tanulótársai közül kis kört alakított ki maga körül, hogy egymással az újabb irodalmat megismertessék; mindegyikük más-más nyelv tanulását vállalta el, ő az olaszt választotta. Gyenge szervezete mellett is éjjel-nappal olvasott, tanult és kisebb-nagyobb költeményeket szerzett. A Békaegérharcot már 18 éves korában írta, Homérosz után ugyan, de az akkori politikai viszonyokra alkalmazta.
1793-ra datálható MozartVarázsfuvolájának (Boszorkánysíp címen) nyers prózai fordítása, s bár egész életén végigkíséri a feladat, véglegesen sosem készült el vele. 1794 tavaszán nyilvános tanítónak választották, ekkor már a görög, latin, olasz és magyar költészetben is járatos volt.
A következő iskolai téli félévben (1794. december 6.) a gimnázium ítélőszéke azzal vádolta őt, hogy az istentiszteletről elmaradozik, „társait magához híván az időt borozással és pipázással vesztegeti”; ezért azzal fenyegették, hogyha többször ilyen előfordul, tanítói hivatalától megfosztják. E vádakat a tárgyalás igazolta; Csokonait dorgálással büntették, és az érdemsorozatban hátravetették. Makacs természete miatt újra megsértette a kollégium rendjét,s néhány nap múlva ismét az iskolaszék elé idézték, vádolva azzal is, hogy az előadásokat nem tartja meg, a tanulók erkölcseit rontja, és egyes tanárait személyükben is megsértette.
A tanítóságtól ekkor elmozdították, az elöljáróság Kiskunhalasra és Kecskemétre küldte, de Csokonai a főváros közelségétől elragadtatva, nem tért vissza kollégiumába, hanem Dugonics Andrást látogatta meg Pesten. Ezután elöljáróinak elnézését és engedélyét elnyerve, visszatért Debrecenbe, de túláradó önbecsüléséből származott összetűzései, s a fegyelmezetlenségei miatt 1795 júniusában újabb pert zúdítottak nyakába. A húsvéti kiküldetésben elkövetett néhány szabálytalanságért, s miután 1795. június 15-én a nagyteremben az esteli imádság után indulatos beszédben búcsúzott el társaitól, elhagyta a kollégiumot, melynek törvényszéke ekkor bizonyítvány nélkül való elbocsátásra ítélte.
Sárospatakon
Az 1795–96. tanévet a sárospataki kollégiumban töltötte, de itt Kövy Sándor sem volt képes vele a jogtudományt megkedveltetni, úgyhogy rendszertelenül látogatta az előadásokat. A költészet régi szeretete kötötte egészen le. Tanulságos és kedvderítő társasága a lelkes ifjúság központjává tették. Sárospatakot a közvizsgálat előtt hagyta el, és a német nyelv tanulása céljából Lőcsére igyekezett; azonban szeptember 3-án már Bicskén volt Fejér vármegyében, ahol utóbb is gyakran tartózkodott Kovács Sámuel iskolarektornál.
Pozsonyban és Komáromban
Az országgyűlés megnyíltával Pozsonyba ment, ahol hevesen részt vett a franciák elleni elkeseredésben, és 1796. november 1-jével kezdődően kiadta a Diétai Magyar Múzsa című lapot, mely keddenként, utóbb kétszer hetenként az országgyűlés bevégeztéig tizenegy számban jelent meg. Weber könyvnyomtató nem volt rábírható munkái további kiadására, ezért elhagyta az év végén Pozsonyt. (Mivel adósságba keveredett, Széchenyi Ferenc mentette meg az adósok börtönétől. VJ)
Komáromba utazott, ahol 1797. április 26-án tartotta a megye a felkelőgyűlését; itt írta a felkelésre buzdító verseit, és ez év nyarán itt ismerkedett meg Fábián Juliánna költőnő által Vajda Pál komáromi kereskedőnek Julianna nevű leányával, aki iránt ifjúsága egész hevével szerelemre gyúlt; ekkor születtek nagyrészt Lillát dicsőítő dalai, szerelemvalló levele, melyben Lillát (Vajda Juliannát) nyilatkozásra kéri, október 21. felelete a Lilla kedvező válaszára. E boldog élet kilenc hónapig tartott, mint Csokonai búcsúzó levelében maga mondja, amikor a kilátás nélküli viszony Lillának férjhez adásával megszakadt. (Első férje, Lévai István 1840. június 1-jén hunyt el, életének 76. évében. „Lilla áldott hamvainak”, aki 1855. február 15-én meghalt és 78 évet élt, második férje Végh Mihály hetényi református esperes emelt emléket.)
Somogyi tartózkodása
Komáromi viszonya idején, úgy látszik, többnyire Kovács Sámuel barátjánál Bicskén tartózkodott, ahonnan gyakran ellátogatott Komáromba is, amely várost 1798 márciusának végén hagyta el. Azután Keszthelyre ment, felkereste Kiss Bálintot, egykori tanulótársát, akkori csökölyi segédlelkészt, majd átrándult barátjához Szokolay Dániel somogyi esküdthöz Hedrehelyre; onnan Kaposvárra ment, s visszatértében NagybajombanPálóczi Horváth Ádámot, a Hunniás íróját kereste fel, aki bemutatta a költőt sógorának, Sárközy Istvánnak, Somogy vármegye alispánjának és a csurgói gimnázium segédgondnokának, aki Kazinczyval levelezett. (Csokonai Keszthelyen jelentkezett Festetics György gróf Georgicon nevű mintagazdaságába gazdatisztnek, de festetics elutasította. Abban, hogy Csurgón taníthatott, Festeticsnek, a gimnázium alapítójának is része volt. Az egyik színdarabjának előadásakor Festetics is ott volt, mikor Csokonai diákjaival elénekeltette a magyarok titkos himnuszát, a Rákóczi-nótát. VJ)
Sárközy magánál marasztalta a költőt, aki június végétől 1799 májusának végéig ott tartózkodott; itt érte a kitüntetés, hogy az Erdélyi Nyelvművelő Társaság a tagjai közé választotta, amit 1798. augusztus 4-én kelt levelében köszönt meg. Ezalatt a csurgói gimnáziumnál egy segédtanári állás volt betöltendő, s azt Sárközy közbenjárására Csokonai nyerte el. 1799. június 2-án a költő értesítette Sárközyt, hogy a tanítást egy hete elkezdte, s tanításával a hazát és tudományt akarja szolgálni. Már ekkor értette a görög, latin, német, francia és olasz nyelvet, utóbbival már korábban foglalkozott, és a Metastasióból sokat fordított; de mégis mindenek fölött lelkesítette a magyar nyelv; már korán levelezésben állott Kazinczyval, Földi Jánossal, Pálóczi Horváth Ádámmal és másokkal. Az 1798–99. tanévben a felső osztályokat tanította, és növendékei számára „A magyar versirásról közönségesen” s „Magyar költészettan” című munkákat írta. 1799 augusztusának közepe táján előadatta tanítványaival a „Pofók vagy Cultura” és szeptember 24-én a Karnyóné című vígjátékait. Azonban itt sem tartotta meg szigorúan a tanórákat, és a tanév alatt megfordult Bajomban, Korpádon és Csökölyön.
1799 telén hagyta el Csurgót, és 1800. májusban Somogyot. Útját Szigetvárnak vette, ahol pár napig időzött Festetics Lajos grófnál; egyúttal megnézte a várromot, Zrínyiék hőstettének helyét; majd átkelt a Dunán és a Bácskán át Kecskemét felé tartott; Karcagon hosszabb ideig megpihenve, érkezett végre Debrecenbe, édesanyjához.
Újra Debrecenben
Otthon elvonultan, s kizárólag az irodalomnak élt, de innen is kirándult néha a barátaihoz. 1801-ben Sárospatakon volt Rozgonyinál, július 13-án Regmecen a két héttel előbb kiszabadult Kazinczynál, ismét pataki közvizsgán, Hangácson és Igaron, ahol augusztusig munkáinak letisztázásával foglalkozott, aminek végeztével felment Pestre, hogy a cenzúrán keresztülvigye, és kinyomassa őket. A téli évszakra Debrecenbe ment, ahol csak pár hetet töltött, mire munkái érdekében újra Pestre utazott. Komáromban is tartózkodott, 1802 februárjában. Folyamodott a Magyar Hírmondó szerkesztőségéért, majd írnokságért a Széchényi Könyvtárnál; de hiába.
Fizikai gyöngélkedése hazatérésre kényszerítette, s a nagyváradi fürdőket kereste fel, ahol ugyanakkor Kazinczy is időzött. Innen hazatért, de kevéssel azután, június 11-én a nagy debreceni tűzvészben lakóháza is elpusztult.
1804. április 10-én indult Nagyváradra Rhédei Lajosné temetésére. Ott megfázott és súlyos tüdőgyulladást kapott, amit akkoriban még nem tudtak kezelni. E temetésre lázas sietséggel készített és személyesen szavalt búcsúztató verseivel (A lélek halhatatlansága) aratta utolsó költői diadalát. Április 22-én hazautazott. Betegsége mindinkább rosszra fordult, majd 1805. január 28-án elhunyt; éppen amikor verses munkáinak kiadása már szépen megindult.
„Kéthly Anna magyar szociáldemokrata politikus, az Országgyűlés második női képviselője, 1922-től 1948-ig parlamenti képviselő. Az 1956-os forradalom idején újjáalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke és a harmadik Nagy Imre-kormány államminisztere…
Kéthly Anna egy kilencgyermekes munkáscsalád második gyerekeként született. … Már fiatalon dolgoznia kellett, munka mellett végezte el a négy polgári iskolát. Ezután gyors- és gépírói, majd könyvelői képesítést szerzett…
A szakszervezeten keresztül került kapcsolatba az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párttal (MSZDP). A pártnak 1917-ben lett a tagja, … Az …őszirózsás forradalmat üdvözölte, hiszen a forradalom lehetőséget jelentett a polgári demokratikus társadalom kialakulására. A Tanácsköztársaságot ugyanakkor elítélte, jórészt a Lenin-fiúk atrocitásai miatt…
A forradalmak után, a Horthy-korszakban kezdődött politikai pályája. Az MSZDP legálisan működhetett, hiszen a párt vezetője, Peyer Károly megállapodást kötött Bethlen István miniszterelnökkel. Ez volt az úgynevezett Bethlen–Peyer-paktum…
…Felszólalt az egészségügyi ellátás javítása és természetesen a nők védelmének érdekében. Gyakran az iskolázás kiterjesztése, a tankötelesség 14 éves korig történő emelése mellett érvelt. Ez tulajdonképpen a népiskola 8 osztályossá tételét jelentette, hiszen akkor 4 osztályt kellett kötelezően kijárni. Szintén gyakran foglalt állást az egészségügyi ellátás kiterjesztése mellett…
Az 1942-es újvidéki vérengzés ellen Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt emelte fel a szavát, követelte a tettesek felelősségre vonását. Ekkor több halálos fenyegetést is kapott. Amikor barátai azt tanácsolták neki, hogy ezekbe az ügyekbe ne ártsa bele magát, akkor tette híres kijelentését: „Aki fél, menjen cukrászkisasszonynak!”. Bátorságáért párttársa, Böhm Vilmos a magyar politika Jeanne d’Arcjának nevezte…
Az 1949-es választások véget vetettek a többpárti demokráciának, minden mandátum az MDP-é lett…
A 60 éves Kéthly ezek után visszavonult a politikától és a közélettől. A letartóztatást azonban nem kerülte el. A Rajk-perben megkezdődött a kommunisták egymás közti leszámolása, így nyilvánvaló volt, hogy a még az országban illetve szabadlábon lévő egykori MSZDP vezetők is sorra kerülnek. Kéthlyhez hasonlóan került törvénytelenül börtönbe Szakasits Árpád, aki az MSZDP elnöke volt, amikor Kéthlyt kizárták. Kéthly 4 évet töltött börtönben, ítélet nélkül, végül életfogytiglanra és teljes vagyonelkobzásra ítélték…
1956. október 23-án forradalom kezdődött a szovjet típusú rendszer ellen. A szociáldemokrata párt újjá alakult, elnöke Kéthly Anna lett. Őt nem kompromittálta semmilyen együttműködés a kommunistákkal, és ő volt a legtekintélyesebb az itthon maradt vezetők közül. A november 3-án megalakult harmadik Nagy Imre-kormányban államminiszteri posztot kapott.
1956. november 4-én Bécsben tartózkodott, részt vett a Szocialista Internacionálé kongresszusán. Hazafelé tartva értesült a szovjetek bevonulásáról. Többé nem tért vissza az országba…
1976. szeptember 7-én halt meg a belgiumi Blankenbergében. (Wikipedia)
Wekerle Sándor volt az első magyar miniszterelnök, aki vagyon és összeköttetések nélkül – saját tudásának és felkészültségének köszönhetően – jutott el a legmagasabb kormányzati tisztségbe. Az Osztrák-Magyar Monarchia reálpolitikusa volt, széles körű, európai műveltséggel és látásmóddal. A demokratikus haladásért, a gazdasági fejlődéséért, a nemzeti célokért és a népjólétért küzdött, ezért nagy népszerűségnek örvendett a középosztály és a munkásság körében is. A fővároson kívül több vidéki nagyváros is díszpolgárává választotta. Pénzügyi-közgazdasági tehetségét, szakmai és politikusi teljesítményét kortársai Európa-szerte elismerték.
Munkássága
Nevéhez fűződik az aranyvaluta bevezetése 1892-ben. Első miniszterelnöksége idején hozta meg az Országgyűlés az úgynevezett egyházpolitikai törvényeket. Wekerle a kötelező polgári házasságra vonatkozó törvényjavaslat elutasítása miatt nyújtotta be lemondását. 1906. április 8-án alakított koalíciós kormányt a Fejérváry-kormány bukása után. Kormányának bukása után (1910. január 17.) – részben cukorbaja miatt is – egy időre visszavonult a politikai élettől.
Harmadik kormánya 1917. augusztus 20-án alakult, már az Osztrák–Magyar Monarchia szétesésének időszakában működött. Az utolsó magyar király, IV. Károly választójogi könnyítéssel, a nemzetiségeknek szánt engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát. Ezek a kísérletek azonban 1918. október 30-án az őszirózsás forradalom alatt végleg kudarcba fulladtak. Nevéhez fűződik Kispest városrészének, a Wekerletelepnek a létrehozása.
1887–1896, 1906–1910, 1917–1918 és 1920–1921 között országgyűlési, illetve nagygyűlési képviselő, valamint 1914-től a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója, 1918-tól tiszteleti tagja.
Idősebb Wekerle Sándor (Mór, 1848. november 14. – Budapest, 1921. augusztus 26.) magyar jogász, politikus, szabadkőműves, előbb a Szapáry-kormány pénzügyminisztere, majd a Magyar Királyság miniszterelnöke elsőként a Szabadelvű Párt színeiben 1892 és 1895 között, majd kétszer az Országos Alkotmánypárt színeiben 1906 és 1910, valamint 1917 és 1918 között. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, egyúttal ő volt az első polgári származású magyar miniszterelnök. Nevét őrzi a pénzügyminisztersége alatt kezdeményezett kispesti lakónegyed, a Wekerletelep is.
Életpályája
Württembergi eredetű sváb polgári családból származott. Édesapja Wekerle Sándor (1811–1890), édesanyja Szép Antónia. Édesapja a Lamberg család jószágigazgatója volt. Elsőszülött fia, ifj. Wekerle Sándor még apja életében országgyűlési képviselő, majd az 1920-as évek végén a Bethlen-kormányban pénzügyminiszer lett. Wekerle Sándor állami tisztségei betöltése mellett maga is gazdálkodott, birtokait a kor legjobb színvonalán gépesítette, ezeken malmot, szeszgyárat és villanytelepet is létesített.
A második miniszterelnöksége (1906–1910) alatti ciklusban fia, ifj. Wekerle Sándor is országgyűlési képviselő volt az Országos Alkotmánypárt színeiben.
Házassága és gyermekei
1877. szeptember 17.-én a budapest-belvárosi főplébániatemplomban kötött házasságot a nemesi származású parnói Molnár Gizellával (Baracs, 1856. november 17. – Nyáregyháza, 1936. június 20.), akinek a szülei parnói Molnár István (1825–1907), a főrendiház tagja, Zemplén vármegye főispánja és nyéki Nyéky Leona (1836–1894) asszony voltak. A menyasszony anyai nagyszülei nyéki Nyéky Albert (1803–1858), földbirtokos és zombori Rónay Anna (1802–1889) asszony voltak. Wekerle Sándor és parnói Molnár Gizella frigyéből született:
A halála után bekövetkezett politikai változások miatt Magyarországon Wekerle Sándor érdemei sem a két világháború között, sem az 1945 utáni korszakban nem kaptak méltó elismerést.
Az 1990. évi rendszerváltást követően a történészek és a pénzügyi-közgazdasági szakemberek, majd a politikusok is szélesebb körben is újraértékelték, méltatták államférfiként és pénzügyi szakemberként felmutatott teljesítményét. 2006-ban vette fel nevét a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola. A kispesti Wekerletelepen civil kezdeményezésre 2008-ban állították fel első köztéri szobrát. 2011-2012-ig Wekerle Sándor Alapkezelő néven működött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pályázati forráskezelő intézménye. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2012-ben Wekerle-terv néven hirdette meg a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiáját.
Móron emlékezete megőrzését kezdetben lokálpatrióta értelmiségiek karolták fel. Szülőházán a városi könyvtár akkori vezetője kezdeményezésre 1988-ban emléktáblát helyeztek el, majd 1992ben megalapították a Wekerle Sándor Egyesületet. 1990-ben az első szabadon választott önkormányzattól a város egyik főutcája is visszakapta a Wekerle Sándor nevet. 1993-ban az önkormányzat posztumusz díszpolgári címet adományozott részre. A 2002-ben megépült modern móri szabadidőközpont is Wekerle Sándor nevét viseli.
2011-ben civil kezdeményezésre – Mór város politikai vezetése, a civil szervezetek, a gazdasági szereplők és a lakosság példaértékű összefogásával – a Wekerle Emlékév keretében állították fel egész alakos köztéri emlékművét. Az impozáns bronz szobor Nagy Benedek móri művész alkotása, amely Wekerle egykori szülőháza közelében a megújult Erzsébet téren található. 2014-ben avatták fel a Lamberg-kastély földszintjén a Wekerle-kiállítást, amelyben a nagy politikus után megmaradt levéltári anyagok, életrajzi és kortörténeti tablók láthatók. A Wekerle Emlékévet és a szoborállítást koordináló emlékbizottság tagjainak egy része magánszemélyként 2012-ben megalapította a Wekerle Sándor Életművét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítványt. Az alapítvány Mór város vezetésével és a civil szervezetekkel, hagyományőrzőkkel együttműködve ünnepségek és rendezvények szervezésével, díjak alapításával, népszerűsítő kiadványok és könyv megjelenítésével terjeszti és őrzi a nagy államférfi történelmi emlékezetét és példáját, honlapja a wekerlealapitvany.hu cím alatt érhető el.
A következő évben otthagyta az egyetemet, mivel időközben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola Film- és televízió rendezői szakára. 1979–1984 között tanult Fábri Zoltán osztályában, diplomát azonban nem kapott. 1978–1984 között tagja volt az INDIGO (Interdiszciplináris Gondolkodás) művészcsoportnak, ahol a keleti filozófia és a kortárs művészet kapott hangsúlyt, a folyamatos szellemi muníciót a forma- és kreativitásfejlesztő gyakorlatok adták.
2011-ben DLA fokozatot szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Doktori dolgozatának címe: Teremtett világok – Fantázia, technika és néző viszonya mozgóképekben a 21. század elején. 2017 decemberében habilitált.
2012-ben az HBO Europe megbízta Enyedit a Terápia című televíziós sorozat rendezésével, amely a nagy sikerű izraeliBeTipul (בטיפול) magyar adaptációja. Enyedi a munkát önmaga számára is „gyógyítónak” nevezte, miután több projektje is évekig a fejlesztés poklában rekedt. Enyedi összesen 39 epizódot rendezett három évadban 2012 és 2017 között.
2018-ban jelentette be, hogy következő filmje Füst MilánA feleségem története: Störr kapitány feljegyzései című regényének adaptációja lesz. A film készítését a Covid19-pandémia hátráltatta, világpremierjére végül a 2021-es cannes-i fesztivál versenyfilmjei között került sor.
2023-ban a cannes-i fesztivál szervezői felkérték a hivatalos válogatás, valamint a Jeune Cinéma szekció rövidfilmjei zsűrijének elnöki tisztére.
Áprily Lajos verse, Wyq-thor megzenésítésében és előadásában. A vers Apáczai Csere János és felesége, Aletta van der Maet emlékét idézi fel. (Nagyon jó a képanyag!!!!)
Egyhónapos párizsi útjáról visszatérve Nagyenyeden lett tanár: előbb a Bethlen Kollégium tanítóképzőjében, 1910-től a gimnáziumban. A következő évben feleségül vette Schäfer Idát. Kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenhét évig tanított a „dús hagyományú” városban, e „remete évek” alatt kiállt Ady költészete mellett. Egy versét névtelenül már 1905-ben közölte az Egyetemi Lapok, majd 1909-ben Jékely Lajos néven az Erdélyi Lapokban jelentkezett, Kovács Dezső azonban megrótta „modern” hangja miatt, mire a költő évekig nem kísérletezett újabb publikálással.
Első költői sikerei után 1923-ban Dijonba ment, ahol a francia nyelv tanításához is diplomát szerzett. 1924-ben elfogadta Kuncz Aladár meghívását, s együtt szerkesztették a kolozsvári Ellenzék irodalmi mellékletét.
1926-ban családostól Kolozsvárra költözött, és a református kollégiumban tanította a magyar és német irodalmat. Ugyanebben az évben részt vett az erdélyi magyar írók első marosvécsi találkozóján, s az itt összegyűltek megbízásából az 1928-ban induló Erdélyi Helikon szerkesztője lett. A következő három nyáron jelen volt a marosvécsi találkozón.
1929 őszén Budapestre távozott; ez a lépése megrendülést váltott ki tisztelői körében. Tíz évig a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatója volt. Elvállalta a Protestáns Szemle szerkesztését. 1935 őszén féléves tanulmányutat tett Észak- és Nyugat-Európában. 1941-től Parajdon egy erdei boronaházban töltötte nyarait.
1943 szeptemberében, miután nem volt hajlandó az iskolájában a zsidótörvények szabta felvételi rendelkezéseket végrehajtani, felmondott, nyugdíjba vonult, és Visegrád mellett, Szentgyörgypusztán telepedett le. Hosszú éveken át csak fordításaival volt jelen az irodalmi életben; versekkel az 1950-es évek közepétől jelentkezett újra. Verseinek leggazdagabb válogatását már csak a halál árnyékában láthatta. Nyolcvanadik születésnapja előtt három hónappal halt meg a hárshegyi szanatóriumban.
Családja
Felesége Schéfer Ida volt, házasságukból három gyermek született: Zoltán, Endre és Márta. A legidősebb gyermek, Jékely Zoltán (1913–1982) író, költő Jancsó Adrienne (1921–2006) színésznővel kötött házasságot; lányuk, Jékely Adrienne Péterfy László (1936) szobrász felesége, gyermekeik Péterfy Gergely (1966) író és Péterfy Bori (1969) énekesnő. A második gyermek, dr. Jékely Endre (1914-1999) jogász, műfordító volt. A legkisebb gyermek, Jékely Márta előbb Mikecs László (1917–1944) tanár, néprajzkutató, majd Mészáros Dezső (1923–2003) szobrász felesége volt; utóbbi házasságból született Mészáros Zsófia, akinek fia Gerlóczy Márton (1981) író, publicista.
Munkássága
Első verseskötete, a Falusi elégia (Kolozsvár, 1921), harmincnégy éves korában a Minerva kiadásában jelent meg. Két év múlva saját kiadású új kötettel lépett az olvasók elé (Esti párbeszéd, Dicsőszentmárton, 1923). E két verskötet alapján készült az 1925-ös budapesti válogatás (Versek). 1926-ban két kötete látott napvilágot: a berlini Ludwig Voggenreiter Verlag impresszumával kiadott s Kolozsvárt nyomott Rasmussen hajóján és a Kuncz Aladár értékelő esszéjével megjelent Vers vagy te is az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában.
Ugyanott kiadott egyfelvonásos darabját (Ida-hegyi pásztorok, Kolozsvár, 1929) két újabb kötet követte: addig írott műveinek gyűjteménye, Az aranymosó balladája (Budapest, 1934) és az új verstermés, A láthatatlan írás (Kolozsvár, 1939). Könyvvel csak majdnem húsz év múlva jelentkezett újra (Ábel füstje. Válogatott versek, Budapest, 1957). A következő években annál többet publikált (munkái ebben a szakaszban Budapesten jelentek meg): 1964-ben több mint fél évszázados műfordítói munkásságából válogatott (Az aranyszarvas), nem sokkal ezután új verseit gyűjtötte össze (Jelentés a völgyből, 1965), és még ebben az évben közreadta állattörténeteit az ifjúság számára (Fecskék, őzek, farkasok). Ezt követte Fegyvertelen vadász című kötete, majd költeményeinek eddig legteljesebb válogatása, A kor falára (1967). Posztumusz verseskötete (Akarsz-e fényt? 1969) korábban nem közölt verseit, kései négysorosait, A bíboros című sorstragédiáját tartalmazta; ugyanebben az évben jelent meg Legszebb verseinek romániai kiadása Kemény János bevezetőjével. Az Álom a vár alatt című verseskötet parajdi gyermekélményeiből táplálkozó két költői elbeszélését tartalmazta (Árkossy István rajzaival, 1972); verseinek új, reprezentatív válogatása (Meddig él a csend? 1973) az RMI sorozatában Sőni Pál előszavával jelent meg.
Gazdag formakultúrája, verseinek fogalmon túli sejtelmekkel játszó zeneisége, impresszionista-szimbolista vonásai a költőt az első Nyugat-nemzedék hagyományához kapcsolják. Nem egy kritikusa a legnagyobb erdélyi magyar költőnek tartja, nemcsak életművének egésze, hanem Erdélyben született versei alapján is. Németh László 1927-ben úgy ír róla mint „szigetről” „a magyar líra pillanatnyi bomlásában”; formaművészete elismeréseként Benedek MarcellBabits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Tóth Árpáddal, Juhász Gyulával állítja egy sorba; Rónay György magyarság és európaiság szintézisét fedezi fel lírájában.
Költészetének ihletője legtöbbször az emlékezés, a magány, egy inkább csak vágyott – vagy vágyaiban átélt – világ: a „morajos szikla-ország”, mellyel „egy test”-nek érzi magát. A „parttalan” időből, elmúlt századokból hallja vissza a szív zenéjét. Költő, aki a sorssal nem csatázott ugyan, de versei „gránitboltjába” egy hosszú élet önemésztő vajúdásait zárta be. Hangulatok énekese, „néma lázadó”, alapélménye a természet, az erdélyi táj, lírai jelképeit jórészt belőle meríti: transzilvanizmusának is ez a szülőföldszeretet a tartalma. Elégikus hangulatú költészete múltat és jelent eggyé olvasztó szelíd számvetés. Rezignáció és meg-megújuló életvágy, a visszahúzódó lélek tehetetlensége és a bizakodó emberség egyszerre van benne megbonthatatlan hangulatú, szerkezetileg pontosan tagolt költeményeiben. Szigorú, a hagyományos formákat tisztelő, azokat finomító megkomponáltság, lelki és formai egyensúlyt teremtő zeneiség jellemzi művészetét, e zenei fogantatású érzékelés sajátos harmóniát kölcsönöz verseinek. „Hazája álom és titok, / szem-nem-legelte pázsitok” – vallotta a formai bravúrok titkairól. Egyes verseit és szövegkönyveit Halmos László, Jodál Gábor, Lajtha László és Viski János, Tavaszodik című költeményét Kozma Mátyás és Zeno Vancea zenésítette meg.
Verseiből német, angol, francia, szlovák, román és lengyel nyelven jelentek meg fordítások, verseinek román nyelvű önálló kötetei: Muzica toamnei (Petre Șaitiș fordításai, Láng Gusztáv előszavával, Kolozsvár, 1978); Prințul Tristețe (Corneliu Bala fordításai, 1979).
Ő maga a világirodalom egész sor remekét tolmácsolta a magyar olvasónak. A műfordítás sose jelentett számára mellékes foglalkozást. Elve, hogy a költőnek – miközben kellő tiszteletet tanúsít a „más nyelv zsenijéből született” költemény iránt – újra kell alkotnia az átültetésre kiválasztott művet. Legművészibbek és mennyiségileg is legszámottevőbbek német, orosz és román fordításai, de fordított angol, francia, latin és kínai költőktől is; PuskinAnyegin-jének, Turgenyev lírai hangulatú prózájának, Lermontov, Nyekraszov és Gogol több írásának, IbsenPeer Gyntjének, Schiller Wallensteinjének, EminescuAz Esticsillag című poémájának fordítása a magyar műfordításirodalom remekei közé tartozik. A román költészetnek egyik legihletettebb tolmácsolója. Lucian Blagával, Șt. O. Iosiffal és Eminescuval kezdi, majd – élete utolsó tíz esztendejében – Arghezi, Macedonski, Coșbuc, Pillat verseivel bővül a névsor, e műveiből adott válogatást a Tavaszi tüzek (Domokos Sámuel bevezetőjével, 1969).
