Germanus Gyula (Budapest, 1884. november 6. – Budapest, 1979. november 7.) felvett nevén Julius Abdulkerim Germanus (عبد الكريم جرمانوس),[1] nemzetközi hírű magyar orientalista, arab nyelvészeti, kultúrtörténeti író, irodalmár, nyelvész, történész, országgyűlési képviselő, több arab nemzeti akadémia tagja.
Germanus Gyula 1884. november 6-án, Budapesten született. Mindkét nagyapja az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédje volt. Apja Germanus Sándor (1852–1940) zsidó bőrkereskedő, cipőfelsőrész-készítő, anyja pedig a német származású, szepesi Zobel Rozália. Két testvére született, Johanna és Ferenc. 1902-ben érettségizett a VIII. Kerületi Közösségi Főreáliskolában kiváló eredménnyel. Nem sokkal később latin és ógörög nyelvi különbözetivel megszerezte a gimnáziumi érettségit is. Történelem iránti érdeklődése már korán megnyilvánult, eredetiben olvasott franciául és németül, az irodalmi önképző körben is kiemelkedő teljesítményt ért el. Így például A tüzérhadnagy című művével, mely az 1870. évi strasbourgi ostromot tárgyalja, 20 koronás pályadíjat nyert.
Gyermekkorától hegedült és tanulmányozta a zenetörténetet. Bár szülei ellenezték, hogy tanulmányai helyett zenével foglalkozzon, így zongora híján – főleg éjszaka – kartonpapírra rajzolt zongorabillentyűkön gyakorolt.
A történelem mellett érdeklődése lassan a keleti tanulmányok felé irányult. A német nyelvű, Die Gartenlaube című folyóirat egyik keleti városrészletet ábrázoló fametszete keltett benne első, mély benyomást a Kelet iránt.
Hamarosan maga kezdett el tanulni törökül Erődi-Harrach Béla nyelvkönyvéből. De – amint azt Az Allah akbar c. könyvében írja – nem magáért a nyelvészetért tanult, az iszlám mentalitásvilágát a „keleti lelket kereste”. Az, hogy miként látják maguk a török történetírók a hódoltság korát, már korábban is nagyon érdekelte. Az irodalom volt segítségére tudásszomjának enyhítésében. Azonban hamar rá kellett jönnie, hogy a török nyelv igen sok elemet magába olvasztott egyéb keleti nyelvekből; perzsául és arabul kezdett tehát tanulni.
Tanulmányaihoz először a nagy Ázsia-kutatótól és nyelvésztől, Vámbéry Ármintól kért segítséget, első perzsa nyelvű könyveit is tőle kapta. „Egyik-másik hetilap, a Mesveret (Tanács) és több kisebb-nagyobb hasonló szellemű röpirat állandóan érkezett Vámbéry Ármin címére, Pestre, számos könyv tiszteletpéldányával. Ami nem érdekelte a professzort, azt egy fürdőkádba dobta az én számomra, és én ebből halásztam ki a nekem tetsző lapokat, könyveket.” Az édesapa nem nézte jó szemmel fia álmodozásait, féltette, de Vámbéry kiállt tanonca mellett: „Germanus úr! Az ön fia egy óriási ígéret. Ne álljon az útjába, hogy tanulhasson. Ne tekintse könnyelműségnek, ha könyvre van szüksége! Segítse az útján, nem fog csalódni. Én kezeskedem, nem fog csalódni!” Így terelődött Germanus Gyula életútja az orientalisztika felé.
Az érettségi után egyik első útja Boszniába vezetett, ahol először találkozott az iszlámmal és megtapasztalhatta a muszlimok vendégszeretetét.
Hazatérve, bár szülei mérnöknek szánták, beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, történelem-latin szakra, s emellett Goldziher Ignác iszlám kultúrtörténeti, Kuzsinszky Bálint ókori világtörténeti, Kúnos Ignác török nyelvi, Hegedűs István görög nyelvi, Marczali Henrik magyar történelmi előadásait hallgatta. „Goldziher Ignácról, a nagy tudósról is mindig a legnagyobb szeretettel és tisztelettel szólt Germanus […] De Vámbéry Ármin sokkal közelebb állt hozzá emberileg, igazi támogatójának, irányítójának tartotta élete végéig.”
Tanulmányútjai
A Keleti Akadémia révén 1903-ban eljutott Konstantinápolyba török tudásának gyarapítására. Jogot tanult a konstantinápolyi egyetemen, állandó szállást egy örmény család biztosított számára. Törökországban megismerkedett az ifjútörök mozgalommal, ami II. Abdul Hamid szultán önkényuralmát próbálta megdönteni, és reformokat kicsikarni. Kémkedés vádjával börtönbe került, halálra ítélték, és csak az utolsó pillanatban, az osztrák konzul segítségével szabadult ki és menekült meg az akasztófától. Beutazta az Oszmán Birodalom városait, megismerte e többnemzetiségű birodalom mindennapi életét, a mozgalom révén pedig hűséges barátokat szerzett. A század eleji Oszmán Birodalom volt fiatalkori álmainak beteljesülése.
Hazatérte után, 1905-ben megjelent első tudományos dolgozata Kúnos Ignác török nyelvkönyvében A török nyelv arab és perzsa elemei fejezetcímmel.
Nem csak Törökországban járt ezekben az esztendőkben; hallgatott előadásokat Lipcsében, Bécsben, balkanológiát, régészetet, német irodalmat tanult. 1906-ban Bécsben kiadták a Geschichte der osmanischen Dichtkunst (Az oszmán költészet története) c. tanulmányát.
1907-ben bölcsészdoktorrá (summa cum laude) avatták török nyelv és irodalomból, arab nyelv és irodalomból, ókori világtörténelemből. Evlija Cselebi a XVIII. századi törökországi céhekről című munkájával ösztöndíjat nyert, így három évet (1908–1911) tölthetett Nagy-Britanniában, a British Museum keleti osztályán. Kora egyik legelismertebb iszlám szakértőjének és egyben szeretett tanárának, Vámbérynak ajánlólevele sokat jelentett fogadtatásában. Nemcsak munkájában kamatoztatta angol nyelvtudását, hanem angol nyelvkönyveket és szótárakat is szerkesztett. Gyermekkorától vívott és úszott, Angliában az ökölvívásba is belekóstolt, de kedvenc sportága mindvégig a lovaglás maradt; abban eredményeket is ért el. Itt, Angliában ismerkedett meg ifjúkori szerelmével, Gwendolyn Percyfull-lal. Egyetemi éveiről, első utazásairól, élményeiről A félhold fakó fényében (Kelet varázsa) c. művében számol be.
A török fordulat évei
1912-ben a Magyar Királyi Keleti Akadémia nyelvtanítója, 1915-től a török és arab nyelv tanára. Az első világháború alatt, 1914–19 között a Miniszterelnökségen kap állást. Elsődleges feladata a külföldi sajtó ellenőrzése volt.
A háború alatt többször jár a Magyarországgal szövetséges Törökországban, kiváló nyelvtudásával segédkezve különleges, titkos küldetésekben. 1915 júliusában a Vörös Félhold (Törökország gyógy- és kötszer ellátását segítő szervezet, a Vöröskereszt muszlim testvérszervezete) magyarországi alakulatának megbízásából Törökországba utazott, egy, a gyógyszerek mellett titokban fegyvereket, robbanóanyagot szállító szerelvénnyel. Törökországban – az ott töltött ifjúkori évek után 10 évvel – jelentősen megváltozott a helyzet. A szultánt sikerült ugyan megbuktatni (helyébe öccse, Mehmed Resád került), azonban a belső hatalmi viszálykodások, a kisebbségek (örmény, görög, arab, kurd stb.) lázadásai, az egyre erősödő gazdasági csőd, a felgyülemlő államadósság, a háborús veszteségek (Balkán-háborúk, I. világháború) és a mérhetetlen szegénység miatt egyre rosszabb helyzetbe kerülő ország látványa tárult szeme elé. A fordulatban, 1908-ban az ifjútörök mozgalom élharcosai kerültek hatalomra, köztük azok is, akik Germanus legkedvesebb barátai, segítői voltak; csak néhányat említve közülük: Enver pasa hadügyminiszter, Dsávid efendi pénzügyminiszter, Ahmed Riza a szenátus elnöke, Dzsemal pasa a szíriai hadsereg parancsnoka, Szulejman Neuman az egészségügy-miniszter és Talaat pénzügyminiszter. Mindegyiküket sorra látogatta, sőt fogadta őt a szultán is, a már idősödő VI. Mehmed, aki Medsidié rendjellel tüntette ki az ifjútörök mozgalomban való tevékenységéért.
A Vörös Félhold képviseletében jelen volt a hadszíntéren a Dardanelláknál, a török sereg oldalán; itt megsebesült, angol fogságba került, de szabadon engedték. Ekkor ismerkedik meg a hadsereg tábornokával, Musztafa Kemál pasával, aki 1928-ban felszámolja a szultánságot és az új állam, a Török Köztársaság első elnöke lesz Atatürk (a Törökök Atyja) néven.
Egy másik alkalommal a Fricsay Richárd vezette honvédzenekar Bulgáriába, Törökországba való lejutását szervezte, vezette 1918 kora tavaszán. Találkozott Abdul-Medzsid trónörökössel és Széchenyi Ödönnel (gr. Széchenyi István fiával). A szultán ez alkalommal Oszmanie-rendjelet adományozott neki. Ott tartózkodása alatt maláriát kapott, amit későn ismernek fel nála és csak két év elteltével gyógyul fel teljesen.
A háború éveiben Magyarországon is terjedni kezdett a Törökországból származó turanizmus (a turáni népek rokonsága, összefogása) elmélete. E tudománytalan, a politikai helyzetből fakadt eszmének Germanus a Turánban (1916) adott ultimátumot meggyőző nyelvészeti, földrajztudományi érveivel a turanistáknak, köztük a Turáni Társaság és egyben a Keleti Intézet elnökének, gr. Teleki Pál miniszterelnöknek. 1920-ban, kétévnyi megfeszített munka után jelent meg másik, e témához kapcsolódó könyve A föld és faj hatása a történelemben, amelyben „megcáfolta a tudománytalan szemléletből eredő fajelméleteket és a gyűlölet szülte nacionalista hírveréseket”.
1918-ban a Keleti Akadémia rendes tanárává nevezték ki, és ugyanebben az esztendőben vette el első feleségét, a lőcsei származású G. Hajnóczy Rózsát (1892–1944).
1921-ben a felszámolt Keleti Akadémiáról a Budapesti Tudomány Egyetemből kivált, önállósult Közgazdaságtudományi Egyetemre (később József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), annak Keleti Intézetébe került; mint intézeti tanár török, perzsa, arab nyelvi és iszlám művelődéstörténeti előadásokat tartott.
1925-ben jelent meg török nyelvtankönyve.
1926-ban John Galsworthy ajánlásával a Magyar PEN Club titkárának választották, majd 1928-ban ő szervezte meg a bolgár és 1934-ben az egyiptomi Pen Clubot is.
A török kulturális átalakulás késztette két francia nyelvű tanulmány megírására: La civilisation turque moderne (A modern török civilizáció) és a Pensées sur la révolution turque (Gondolatok a török forradalomról 1928), amelyek a törökországi átalakulásokat és Kemal Atatürk török történelembeli szerepét ismertetik. Ezen írásainak köszönhette az új török kormány meghívását 1928-ban. Ez alkalommal azonban csalódnia kellett ifjúkori Törökországában; úgy érezte, a mind gazdaságilag, mind szellemileg fejlődő ország egyre inkább európanizálódik (többek között a latin betűk bevezetése, az európai ruházat terjedése miatt), felveszi a nyugati világ hajszolt munkatempóját és ezzel a török nép veszít kultúrájából, identitásából, keleties fényéből.
Csalódottsága miatt hamar megszakította útját; de így módja volt bejárni Bulgáriát, Macedónia egyes háborús térségeit; találkozott Vapcarov macedón vezérrel, valamint neves bolgár és szerb írókkal Szófiában, majd Belgrádban.
India földjén
Általános történelmi, politikai, irodalmi és művelődéstörténeti ismeretei az iszlámról, a muszlim országokról újabb nagy lehetőséget kínáltak számára: 1928-ban az indiai Kalkuttába hívta Rabindranáth Tagore Nobel-díjas hindu költő, író és felkérte, hogy az elnöksége alatt álló – VII. Aszaf Dzsah, Haidarábád nizámja által alapított – santinikétáni egyetemen szervezze meg az iszlámtörténeti tanszéket és legyen annak első professzora.
Feleségével, Hajnóczy Rózsával három évet töltött Bengáliában. A szabad ég alatt oktatta egyre sokasodó tanítványait.
Teleki Pál miniszterelnök felkérte, hogy Indiában való tartózkodása alatt kutassa a munda és a maori nyelvek eredetét, fejlődését, és vizsgálja meg esetleges magyar, illetve más európai nyelvekkel való rokonságukat. Ezen kutatásait a Have the munda languages any cognates in Europe (Calcutta, 1929) című munkájában foglalta össze.
Előadásokat tartott a lakhnaui, lahori, dakkai egyetemeken.
1930 decemberében Delhibe hívták. A delhi muszlim egyetem falai között folytatta munkáját. Így megismerte az egyetem rektorát, a nagy tudású, muszlim dr. Zakir Huszeint, aki 1967-től India köztársasági elnöke lett, illetve Sarvepalli Radhakrishnant, India volt államelnökét.
Ekkor már a Korán tanai szerint élt. Így részt vehetett Sáh Dzsahán mogul sah, Dzsáma Maszdzsid mecsetében a pénteki imákon. Egy alkalommal a szertartás végéhez közeledve a szószékhez vezették. Az iszlám újrafelvirágoztatásáról szóló beszéde magával ragadta a mecset közel 5000 fős imádkozó hívőseregét; olyannyira, hogy sietve kellett távoznia, nehogy a hívők szeretetük jeléül ölelésükkel megfojtsák, vagy elsodorják és agyontapossák. Germanus beszédének híre elterjedt az egész muszlim világban. Napilapokban vezércikkek jelentek meg róla, hívők százai látogattak el szerény lakásához, azért, hogy kikérjék véleményét. Élményei és a történtek hatására végleg megváltozott hátralévő élete. Megérett benne az elhatározás, hogy felveszi az iszlám hitet és eljut Mekkába, elvégzi a zarándoklatot, amit minden igazhívő muzulmán életében legalább egyszer köteles elvégezni. Nevét ő maga választotta: Abdul-Karim (Kerim), a „Kegyes Isten szolgája”.
A fülledt bengáli nyarakat nem töltötte az egyetemen. Feleségével először a Himalájának vágtak neki; elzarándokoltak Darzsilingbe Kőrösi Csoma Sándor sírjához, majd Kasmír völgyeit járták be. Szrinagarban, Kasmír fővárosában több hétig egyik muszlim barátjuk kastélyában lakhattak, majd egy lakóbárkán kaptak szállást.
Indiai tartózkodása alatt tanítványainak köszönhetően módja volt találkozni Gandhival. Indiai éveinek könyvtermése A mai India (1933) és az India világossága (Mahátma Gandhi) (1934), amelyekben India történelmét, a korabeli angol gyarmat politikai vonulatait, ezen belül Gandhi személyiségét és életútját ismerteti.
A három Indiában töltött év nagy hatással volt rá. Megismerhette az iszlám vallás és a hindu nép együttélését, az európaitól merőben eltérő klímájú földrésznyi ország ősi mitológiáját, társadalmi felépítését, számtalan népcsoportját, kultúráját, a felbomlóban lévő kasztrendszert, a vallások összefonódását és nem utolsósorban a természeti szépségeket.
„India a csodák országa. A legtöbb indiai utazó indíttatva érzi magát, hogy a megmagyarázhatatlan kötélcsodát szemtanúként írja le. Baktay Ervin Indiáról írt kitűnő munkájában leleplezi ezeket a szenzációra éhes turistákat, akik sohasem látták ezt a bűvészmutatványt, hanem sorjában írták le, magukat hiteles tanúként beállítva. Ellenben a jógik, az akaraterőnek túlfeszítésével a test fiziológiai működésének irányításában és uralmával tényleg olyan eredményeket érnek el, amit a hétköznapi ember csodának tart, az orvos pedig bámulattal tanulmányoz. A dardzsilingi risi tetszhalála és feltámadása ilyen szuper fiziológiai mutatvány. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a többi önkínzásnak tűnő, vallási eksztázisban végrehajtott művelet is.”
Arábiai utazások
1934-ben hosszabb utazást tett a Közép-Keleten; Egyiptomban, Szaúd-Arábiában. Összesen több mint 4000 pengőt kapott a Közoktatásügyi Minisztériumtól, az Egyetemtől és Budapest polgármesterétől. Nem kis nehézségek árán jutott ki Egyiptomba, Anglián át.
Londoni kitérője alkalmával találkozott az első világháború egyik legnevezetesebb hősével, Lawrence ezredessel.
Egyiptomban író ismerősei segítségével és Zawáhirí nagysejk szívét meglágyítva pár hónapot tölthetett a világszerte híres, ezer esztendős kairói Azhar-mecsetiskolában (alapítva 972-ben). Nyomor, piszok, bűz, és trachoma (vaksághoz vezető, fertőző szembetegség) jellemezte új helyét, ahol minden egyes diáknak meg kellett küzdenie a napi betevőért. Módja volt belekóstolni a több száz éve változatlan korántanításba, a helybeliek mindennapjaiba.
Személyes ismerősök, íróbarátok révén megismerhette a kibontakozó egyiptomi irodalmat és kiemelkedő művelőit.
1935-ben a legelső európaiak között jutott el a muszlimok szent városába, Mekkába és végezte el a zarándoklatot (haddzs). Akkoriban ez még nem kis veszéllyel járt; ha gyanúba került volna, hogy esetleg kém, vagy gyaur turista, akár meg is ölhették volna a felbőszült hívek. A nehéz helyzetekben kisegítette leleményessége, határozott fellépése és töretlen hite az egy igaz Istenben. Titokban gyufaskatulya méretű gépével fényképeket, részletes leírásokat készített falfeliratokról, nyugaton sosem látott dokumentumokról a nagyvilág, a nyugati orientalista társai számára. Még a szent követ is módjában volt közelebbről szemügyre venni és középiskolai ásványtani ismeretei alapján kőzettani eredetére következtetni.
Fehér, az egész testet elfedő ruhája alatt minden keleti útja alkalmával ott hordta azt a nemzeti lobogót, melyet még indiai évei alatt függesztett ki szobája falára, hogy így csillapítsa honvágyát. Germanus Gyula életét az iszlám tudománykörének szentelte, de egy percre sem felejtett el magyarnak lenni, mindig is büszke volt magyarságára.
Különösen nagy megtiszteltetés volt számára, hogy hivatalos lett Abdul Aziz ibn Szaúdhoz, Szaúd-Arábia uralkodójához, a Szaúd-dinasztia megalapítójához.
A zarándoklatot teljesítve Medinába látogatott, Mohamed próféta sírjához, de a kétheti sivatagi karavánút, a 60 fok feletti hőség annyira megviselte akkorra már amúgy is kimerült szervezetét, hogy magas lázzal ágynak esett, és több napra eszméletét vesztette. Meg kellett szakítania tudományos munkáit. Fáradalmait Athénban pihente ki. A viszontagságok ellenére elérte célját, hadzsi (zarándoklatot elvégzett muzulmán) lett. Eme, kalandokban gazdag utazását az Allah akbár!-ban tárta az olvasóközönség elé. Ez először 1936-ban jelent meg és nagy sikert aratott; legismertebb munkáinak egyike. Azóta hat magyar kiadást élt meg, több idegen nyelvre, köztük olaszra, németre is lefordították. Első, magyar kiadása (Révai Kiadó, Budapest, 1936) ma már könyvritkaság, ennek ellenére érdemes kutatni utána antikváriumokban, mert tartalmazza azokat az eredeti fényképfelvételeket és térképeket városrészletekről, karavánutakról, melyek nem találhatók meg egyik későbbi kiadásban sem, és amelyek nélkül nem teljes az iszlám eme enciklopédiája.
Keleti útját követően többször repült át Angliába, hogy előadásokat tartson tapasztalatairól, élményeiről.
Részlet a Germanus Gyulával 1971-ben készített riportfelvételből:
Gál Jolán: „Ön talán az egyetlen európai ember, aki végigjárta a zarándokutat?”
Germanus: „Azt hiszem, a ma élő európaiak között én vagyok az egyetlen. A XV. századtól fogva többen voltak európaiak, akik megkísérelték, hogy behatoljanak a nem-muszlimok részére tilos területekre. Álruhában kísérelték meg, de sokan életükkel fizettek, mert aki szentségtelenül lép be eme szent területre, azt a muszlimok nyugodtan, minden vérdíj fizetése nélkül megölhetik. Én azonban előkészültem erre.”
Mivel betegsége miatt olyan hirtelen ott kellett hagynia Medinát, tudományos munkáját befejezetlennek érezte. Úgy gondolta, rajta kívül senki sem hatolhat be Arábia szent területeire. A visszatérés lehetősége viszont egyre nehezebbé vált a kiéleződő háborús helyzet, Magyarország diplomáciai kapcsolatainak akadozása miatt.
Végül 1939. szeptember 23-án elindulva Budapestről a Kassa, majd egy kisebb hajótörés után a Duna nevű hajón, matrózként jutott le a Boszporuszon át Alexandriába. Ekkor 55 éves; ő maga írta, „Én voltam a világ legöregebb hajósinasa”, sőt helytállásáért magas kitüntetést is kapott, első osztályú matróz lett. Egy szörnyű viharban a Fekete-tengeren ugyanis matróztársaival komoly erőfeszítések árán, de megmentették a hajót a biztos pusztulástól.
Egyiptomba érve meglátogatta író-, tudósbarátait. Megjárta Libanont, Szaúd-Arábiát, majd Mekkában, Medinában, Badr városában elvégezte kutatómunkáját és második zarándoklatát. Mivel első útja alkalmával megismerte a szaúdi arabok királyát, immár királyi vendégeként tehette dolgát. Nem mindennapi élményt szerzett, amikor egyik arab barátjának hosszas unszolására annak repülőgépére felült. Néhány perccel a felszállás után a motor le-leálló hangjától halálfélelem fogta el, de néhány bukfenc után a csotrogány repülő simán landolt a sivatag porában.
Utazásai során első európaiként hatolt át karavánnal a Dsadak- és a Ghureir-vádin Rijád felé. Az emberpróbáló út 28 napig tartott. Egy borzasztó homokviharban még élelmüket és ivóvizüket is elvesztették, és már nem volt más „táplálék” csak az egyre legyengültebb tevék ürüléke, az elhullottak húsa és vére. Miután három napig semmiféle vízhez nem jutottak, Germanus elvesztette eszméletét; társai már-már lemondtak róla. Arab barátja hajthatatlan volt, nem engedte, hogy európai társát a sivatagban hagyják, tevéjét levágják. Végül elérve a Hamellie oázist, négy nap öntudatlanság után megmenekült. A megpróbáltatások emlékét egy kővé száradt tejpogácsa őrzi, amit Germanus rejtett el Koránja mellé a sivatagban. Elérve Rijádba, Abdul-Aziz király vendége lett. Második közel-keleti útjáról A félhold fakó fényében (Kelet varázsa) olvashatunk.
Gondterhelt időszak
1941-ben elhunyt gróf Teleki Pál, a Keleti Intézet igazgatója; a posztot ezután Germanus Gyula töltötte be.
1944-ben született Az arab szellemiség megújhodása. Ez a tanulmánya teljes terjedelmében olvasható a Gondolatok Gül Baba sírjánál c. válogatásban.
Az 1940-es évek elején két tragédia is érte: a világháború kitörése és felesége halála. A háború borzalmait Budapesten élte át. Több tucatnyi embert – legyen az barát, ismerős vagy ismeretlen menekült – bújtatott, élelmet osztott, sebesülteket cipelt hordágyon, faszenet gyűjtött ismerőseinek, maga deszkázta be az egyetem ablakait, ahol tudott segített. „Lakását bombatalálat érte. De csak egy szobát! A könyvtár, mintha láthatatlan kéz óvta volna, teljesen megmaradt. Nem sokkal később elfogyott a tüzelő és az élelemnek is híján volt, az elpusztult ebédlő bútorait sem sajnálta, mert legalább volt mivel fűteni. Germanus lakása valóságos pályaudvar képét mutatta. A budaiak útban Pest felé éjjeli menedékre leltek itt, … ”.
Felesége Hajnóczy Rózsa „nehezen viseli el az izgalmakat, irtózik a háborútól, retteg a bombázásoktól. Germanus vidékre utazik, hogy nyári lakást szerezzen feleségének, ahol megőrizhesse nyugodt, megszokott életformáját. Visszatérve Budapestre eszméletlenül találja feleségét, a mentők szállítják el hordágyon. Olyan mennyiségű altatót vett be, hogy már nem volt segítség.” (Állítólag felesége nem tudta elviselni, hogy muszlim férjének fel kellett varrnia a sárga csillagot kabátjára, s bujkálnia kellett a nyilasuralom alatt, közvetlen életveszélynek kitéve.)
Az asszony meghalt, és a férj itt maradt riadtan, szívetörötten, élete legnagyobb kérdőjelével. „Ha betegségben hal meg, megsiratom, és idővel belenyugszom. Ha szerencsétlenség éri, tudom, hogy nem ő akarta így, csak a sorscsapás. De hogy önkezével 25 évi házasság után elhagy egy ostromlott városban egyedül, ezt, ezt nem viselem el.” A megrázó események sora több évre visszavetette tudományos munkáját.
Ezekben a fájdalommal teli, reményvesztett hónapokban a régi barátok mellett új bizalmas társa, Kajári Kató volt segítségére. A súlyos beteg kisfiát korán elvesztett, férj nélkül maradt asszonnyal még az 1938-as könyvnapon találkozott, s benne szorgalmas tanítványra, segítőkész munkatársra, majd odaadó feleségre talált.
1946-tól a Keleti Intézet rendes (egyetemi) tanára.
1948-tól az Olasz műveltség és gazdaságpolitikai tanszék igazgatója. Már korábban is több olasz nyelvű műve, publikációja is megjelent, legjelentősebb ezek közül a Sulle orme di Maometto (Mohamed nyomában, Milánó, 1938), ami nem más, mint az Allah Akbár olasz nyelvű kiadása. Még ez év végén megszüntették a Keleti Intézetet és ezzel az intézet fejlesztésének lehetősége végleg füstbe ment, hiába voltak Germanusnak nagyszerű javaslatai.
1948-ban sikerült helyreállítania a magyar lótenyésztést. Érdemeiért díszoklevelet kapott, a kormány is kitüntette. „Én vagyok az egyetlen egyetemi tanár, aki lótenyésztési érdemeiért kapott díszoklevelet.” „Gyerekkorom óta lovagoltam, nekem saját lovam sohase volt, de mindig rendelkezésemre álltak lovak. Több versenyben is részt vettem. Nekem testgyakorlásként szükségem volt valami sportra. 77 éves koromban vettem részt utoljára lóversenyen.”
1949 novemberében a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től ELTE) Bölcsészettudományi Karának, Németh Gyula vezette Török Filológiai Tanszékére került (1955-től professzor).
1954-ben kezdi írni a nagy arab költő, Ibn Rumi élettörténetét. Bár sosem volt párttag, 1958–1966 között országgyűlési képviselőnek választották az egyetem jelöltjeként; ekkor került át a megalakuló Arab Irodalmi és Művelődéstörténeti Tanszékre; a tanszék vezetőjévé választották és posztjából nyolcvanéves korában, 1964 augusztusában mentették fel.
Összesen ötvenhat évig tanította a török, perzsa, arab nyelv irodalmát és az iszlám művelődéstörténetét. 1962-ben megjelent Az arab irodalom története c. könyve, melyben végigveszi az arab irodalom korszakait az ókortól napjainkig, és amelyben fény derül nagy kortársköltőkkel, írókkal való szoros, baráti kapcsolataira.
Újra Keleten
1966-ban megjelent Kelet fényei felé című könyvében az 1955-től 1965-ig terjedő időszak utazásairól számol be. A Kairói Tudományos Akadémia, az alexandriai, a kairói, a damaszkuszi és nyolc indiai egyetem meghívását elfogadva 71 évesen vágott neki egykori tanítványával és egyben második feleségével, Kajári Katóval (1903–1991) a fárasztó utazásnak, hogy előadásokat tarthasson az iszlám művelődéstörténetéről angol és arab nyelven. 1957. december 30-án került sor székfoglaló beszédére a Kairói Tudományos Akadémián. Egyiptomban nem csak író barátai fogadták nagy szeretettel; tiszteletére „Germanus-hetet” rendeztek, arab nyelvű előadásaival nagy sikert aratott. Dina, jordán királyné a Kairóhoz közeli meádi lakosztályában, Talál szaúdi herceg pedig modern, dúsgazdagon felszerelt lakóbárkáján fogadta Germanust.
Indiában bejárta a nagyvárosokat felelevenítve fiatalkori élményeit. Elfogadta Dzsaváharlál Nehrunak, India akkori miniszterelnökének meghívását.
1961 februárjában, meghívásra előadásokat tartott Marokkóban a fezi, rabati, casablancai egyetemeken. 1962-ben Bagdadba utazott az akadémia székfoglalójára. Az iszlám története Magyarországon volt előadásának tárgya. Meghívták az iraki főváros alapításának 1200. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra.
1964 februárjában az Egyesült Arab Köztársaság (Egyiptom és Szíria uniója) kormánya felkérte, hogy tartson előadásokat a felújított al-Azhar mecsetiskola fennállásának 1000. évfordulója alkalmából.
1965. március 15-én váratlanul szaúdi követ érkezett Budapestre Germanusékhoz. A szaúdi Fejszál király, a szaúdi kormány feje meghívta Mekkába, a zarándoklat alkalmából összehívott nagyszabású iszlámkonferenciára, ahová a muszlim világ legkiemelkedőbb tudósai voltak hivatalosak. A meghívást természetesen elfogadta. Ekkor tett harmadszor is zarándoklatot immár a iszlám hitre tért (1958) feleségével (Aisha). Germanus számára ez túl a nyolcvanadik évén nagy megpróbáltatás volt.
Saját bevallása szerint jó egészségi állapotát kitartásának, akaraterejének köszönhette. 81 éves koráig lovagolt, vívott. Törökországot is lóháton járta be, miután kiutasították Isztambulból az ifjútörök forradalmárokkal fenntartott kapcsolatai miatt. Bár 1956 augusztusában súlyos műtéten esett át, néhány hét elteltével újult erővel vágott neki Egyiptomnak, hogy jelen legyen a Kairói Tudományos Akadémia székfoglalóján. 1973. augusztus 20-án érte az első infarktus. Két hónap elteltével ismét teljesen felépült, és orvosi felügyelet mellett újra munkához látott. 90. születésnapján az ELTE a Káldy-Nagy Gyula szerkesztette, a The Muslim East Studies in Honour of Julius Germanus című, magyar és külföldi orientalisták, történészek tanulmányait tartalmazó, illusztrált, ünnepi kiadványával köszöntötte. Egészen 1979-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. Germanus Gyula 1979. november 7-én hunyt el egy nappal 95. születésnapja után.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Germanus_Gyula
