Vass Judit oldala

szeptember 5, 2024 / Évfordulók

SZTEHLO GÁBOR

„Sztehlót semmi más nem védte, mint a saját bátorsága, önfeláldozása. Mindenét, ami vagyon, elvesztette, az otthonát elvesztette, aztán a családját is elvesztette. Aztán mi elvesztettük őt, személyes kapcsolatban. Nem találkozhattunk vele azóta.” (Horváth Ádám, rendező)”

„Sztehlo Gábor (született: Szenczy Gábor) A soproni evangélikus gimnáziumban érettségizett, majd miután 1931-ben ugyanott elvégezte az evangélikus teológiát, Finnországban volt ösztöndíjas. 1932-ben szentelték lelkésszé, 1933–1935 között az új-hatvani gyülekezetben szolgált…

A finn minta alapján 1937-ben megkezdte a népfőiskola szervezését, amelyet aztán 1938-ban alapítottak meg…

1944 márciusától kezdve Raffay Sándor püspök megbízásából elkezdte a zsidó gyermekek szervezett mentését. 1944. október 5-én nyitották meg az első otthont Sztehlo Gábor nagybátyja által felajánlott I. kerület, Bérc utca 16. alatti villájában.1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával Neÿ Ákos vasútigazgató családi villájában. Ezért a tevékenységéért kapta meg 1972-ben a Világ Igaza címet. Az ezerhatszáz megmentett gyerek egyike Oláh György, későbbi Nobel-díjas tudós volt…

1945 szeptemberében – öt hónappal a Magyar Köztársaság kikiáltása előtt – a közel nyolcszáz menekült gyermek megalapította a „Gyermekköztársaságot”. A gyerekek ünnepségeket szerveztek, könyvtárt, énekkart alapítottak. Az „örömpolgárok” szakmát tanulhattak, nem volt kötelező a munka, de szívesen dolgoztak a közösségért. A gyerekköztársaságnak alkotmánya volt, és önálló törvénykönyvet is alkottak (kultuszminiszter Horváth Ádám, a későbbi híres filmrendező volt). A fizetőeszköz a „Gapo dollár”, az állami vicclap neve a „Gapo-Matyi” volt. Gaudiopolist sem a magyar állam, sem az egyház nem támogatta. Segítséget csak a Nemzetközi Vöröskereszttől kaptak, azóta is rejtély, hogyan sikerült 1950-ig életben tartani az intézményt, amikor is a Rákosi rendszer bezáratta.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sztehlo_G%C3%A1bor

Hozzászólások (0)

szeptember 5, 2024 / Évfordulók

MARKÓ KÁROLY

Idősebb Markó Károly (Lőcse, 1791 szeptember 25. vagy 1793. – Villa di Lappeggi, Itália, 1860. november 19.) magyar festő, 1840-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a magyar tájképfestészet egyik megteremtője. Művészete a 17. és 18. századi heroikus történelmi, illetve ideális tájképfestészetre épül. Tájképei idilli hangulatú, mitológiai, bibliai vagy hétköznapi jeleneteket megjelenítők. Magyar Claude Lorrainként ünnepelték.

A Felvidék egyik akkori szellemi központjában, Lőcsén született, 1791-ben. Fiatalon is festőnek készült, de pályája eleinte másképp alakult. Az 1800-as évek elején mérnöki tanulmányokat folytatott Pesten és Kolozsváron. Miután megszerezte diplomáját, mérnökként Lublón és Rozsnyón dolgozott 1812 és 1818 közt. Utóbbin készítette első képeit, amelyek a híres bécsi festő, Joseph Fischer festményeinek másolatai voltak. Később is sok másolatot festett ismert festők műveiről. 1818-ban Pestre érkezett, hogy rajztudását fejlessze. 1822-ben a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója lett, a történelmi és tájképfestészeti szakon.

Bécsben megnősült, nyolc gyermeke született. 1826-tól Kismartonban élt, majd 1830-tól az Esterházy-birtokon. Továbbra is képeket másolt, műkereskedők megrendelésére. Egyre ismertebb és keresettebb lett. Pártfogója, egy bécsi bankár megbízásából hazatért, és megfestette egyik leghíresebb, a Visegrád (1826) című képét, amely a magyar tájképfestészet legelső darabja. 1832-ben itáliai körutazást tett, járt Rómában, Firenzében, Velencében és Bolognában. 1838-ban maláriában megbetegedett, ekkor elhagyta Rómát, Pisába költözött, és ott élt 1843-ig. 1843 és 1848 közt továbbutazott, és Firenzében telepedett le.

Ekkor már Európa-szerte ismert festő volt. Rendszeresen dolgozott arisztokraták megrendelésére. Híre eljutott Magyarországra is. 1848-ban Appeggibe költözött, és ott élt egészen 1860-ban bekövetkezett haláláig. 1853-ban hazalátogatott. Ennek az útnak a hatására születtek a Puszta és a Magyar alföldi táj gémeskúttal című festményei. 1840-ben kiállítást rendeztek műveiből, az első Pesti Műkiállításon. Még ebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Művei megtalálhatok Ausztria, Csehország, Dánia, Magyarország, Németország, Olaszország és Szlovákia múzeumaiban.

https://hu.wikipedia.org/…/Mark%C3%B3_K%C3%A1roly_(fest…

Hozzászólások (0)

szeptember 5, 2024 / Évfordulók

SCHÖPF-MEREI ÁGOST

Schöpf-Merei Ágoston (az elterjedt Schöpf-Mérei írásmód helytelen) 1804. szeptember 24-én született egy tehetős győri kereskedőcsalád sarjaként. A bécsi, majd a prágai, a padovai és páviai egyetemen tanult, orvosi oklevelét 1832-ben szerezte meg. Bécsben gyakorló orvosként kezdett dolgozni, de a reformkor pezsgése hazavonzotta, s ígéretes bécsi praxisát hátrahagyva Pestre költözött.

1836-ban megnyitotta a Pesti Orthopaediai Privát Intézetet, mely az első volt a maga nemében. Két évvel később a nagy pesti árvíz elpusztította munkáját, de a csapás nem törte meg. 1839-ben Fáy Andrással, a kor társadalmi mozgalmainak egyik legaktívabb résztvevőjével összefogva megalapította a Pesti Szegény Gyermekkórház Egyesületet, melyet saját házában működtetett.

A gyermekgyógyászat terén új módszereket fejlesztett ki, bevezette a hallgatózás és kopogtatás vizsgálati módszerét, a világon elsőként alkalmazott a gyermekeken fájdalomcsillapításként altatásban végzett műtéteket. Sebészként és szemészként ő honosította meg a bőr alatti ín- és izommetszést, így a kancsalság javításában rendkívül jó eredményeket ért el.

Úttörő munkát végzett a légcsőmetszésben, a végtaghibákat korrigáló műtétek területén és vízfejű gyermeke agycsapolásában. Kórházában előírta a betegek kórtörténetének rendszeres, módszeres vezetését és a kórház működéséről statisztikai kimutatásokat készítetett.

Orvosi eredményeinek elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia 1835-ben levelező tagjainak sorába választotta, majd elnyerte az orvostörténet címzetes rendkívüli tanára címet. 1844-től gyermekgyógyászati előadásokat tartott (díjazás nélkül) a pesti egyetemen orvostörténeti témakörben, majd a női betegségek című tantárgy előadói jogát is kérvényezte. Rendkívüli tanári tisztségétől a sikertelenség miatt vált meg, mivel egy-egy szemeszterben 8-10 hallgatónál többen nem látogatták meghirdetett előadásait. A kis létszámú csoportnak írta háromkötetesre tervezett tankönyvét, melynek első kötetében saját tapasztalatait foglalta össze.

A szabadságharc idején katonaorvosnak állt és az olasz légióban szolgált. A bukás után Kossuth Lajossal Törökországba emigrált, onnan Párizsba, majd Angliába utazott. 1850-ben Manchesterben telepedett le, ahol gyermekkórházat alapított, több könyvet is kiadott, főként a gyermekfejlődési rendellenességek témakörében. Közel tízéves kényszerű távollét után a hazaköltözés gondolatát latolgatta, amikor 1858. március 12-én váratlanul meghalt. Tiszteletére az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezete 1945-ben emlékérmet alapított, nevét viseli a Bakáts téren található kórház és anyavédelmi központ.

https://cultura.hu/…/160-eve-halt-meg-schopf-merei…/

Hozzászólások (0)

szeptember 5, 2024 / Évfordulók

VAS ISTVÁN

VAS ISTVÁN: CMABRIDGE-I ELÉGIA

Az íves boltozat alatt,

A legyező-gótika alatt,

Eszembe jutott Sárospatak,

Nem is tudom, miért.

Talán az együgyű kis boltozat

Jutott eszembe,

Ahol a faragott rózsa alatt

Négy tehetetlen magyar nagyúr

Vergődve, megromolva és bizalmatlanul

Egymással sub rosa beszélt,

Hogy mi lenne, ha… mi lenne…

És jártam, néztem, álltam

Kollégiumi parkvilágban,

Rododendronok, gótikák,

Röneszánsz kutak, azaleák,

A pázsit meg az Erasmus-ablak

Gyöngéd izzással felragyogtak

Hűvös, tengeri, szürke szélben.

Ezt is megéltem, ezt is megértem…

Hányszor gondoltam erre a veszélyben,

Mikor üldözve, zaklatottan

Diákjait, költőit fordítottam,

Börtönök, razziák közt, angol bombaverésben,

S háromszáz év után

Az ő lelkükkel egyetértve írtam,

Suckling, a gavallér, Marvell, a puritán,

Nyakfodros, régi angolok

Adtak erőt, hogy azt kibírjam.

S most innen arra gondolok,

Miről beszéltek a „rózsa alatt”!

Hát mit nekem nagyúri összeesküvők,

A kelepcébe hullt szomorú dúvadak,

Mit tudok velük kezdeni?

Mit nekem a bécsújhelyi

Siralomház fala?

Mikor azt nézték, mit gondoltak ők?

Hogy „kár vala… kár vala…”?

És ugyanakkor itt

A Cam folyón ugyanígy

Siklottak puntjaik,

Rajtuk a csáklyázó diákok,

Velük a hamvas bőrű lányok,

Mezítláb akkor is, hűvös, tengeri szélben,

A költő kezében gitár –

Vagy lant inkább?

Kár vala, kár –

Ezt gondolhatta börtönében.

Egy ívelt kis kőhidon át

Fekete köntösében két diák –

Elég ma Cambridge-ből, elég!

Hogyan is szokás az elégiát

Befejezni? Él magyar, áll Buda még…

Csodának ez is épp elég.

Mert elmúltak a nagyurak,

De megmaradt Sárospatak,

Megmaradt Sárospatakon

A régi metszet a falon:

Zrínyi Péter

Horvát bán

Inas nyakán

Még levágatlanul szegény fejével.

Az egész alak

Áthúzva vastagon

– Tán Bretzenheim vagy Windischgrätz alatt –

Rajta felírás, kései,

És ma is hirdeti

Császárhűséggel a fekete tinta:

„Decapitato in Vienna.”

De megmaradt

Sárospatak

És megmaradtak ablakdíszei,

A röneszánsz domborművek,

A bajszos és kerek,

Víg magyar koponyák

Onnan néznek le rád,

És él magyar, áll Buda,

És ez is épp elég csoda,

A századokon át

Élnek a magyar koponyák,

A múlt csak példa legyen ma:

Decapitato in Vienna –

Elég volt már, elég!

Hol is vagyok? Szívem ritmust cserél.

Emeletes teázó, tej és erős tea.

Barátságosan szürke angol ég.

Rododendron, narancsvörös, lila,

Buján tenyésző sárga viola. Tengerről fúj a szél.

Vas István (Budapest, 1910. szeptember 24. – Budapest, 1991. december 16.) kétszeres Kossuth-, háromszoros József Attila– és egyszeres Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító. Harmadik felesége Szántó Piroska festő, grafikus író volt. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja (2015).

Jómódú zsidó családból származott, apja üzletember, textilkereskedő volt, aki nem nézte jó szemmel fia irodalmi próbálkozásait. A Markó utcai Berzsenyi Gimnáziumban, 1928-ban érettségizett.

Még abban évben Kassák Lajos lapja, a Dokumentum munkatársa volt, majd 1928-ban beiratkozott a bécsi Kereskedelmi Intézetbe. Megismerkedett Nagy Etel (1907–1939) mozdulatművésszel, Kassák nevelt lányával, aki később az első felesége lett (1935–1939), és aki fiatalon elhunyt.

1933–1935 közt írt a Független Szemlébe. 1933-ban verseit kezdte közölni a Nyugat, később a Válasz is.

Radnóti Miklóssal 1935. szeptember 2-án szerepelt a Magyar Rádióban, aki verseit az ő társaságában olvasta fel.

1929–1939 között különböző budapesti cégeknél dolgozott, míg a numerus clausus miatt el nem bocsátották. Ezidőtájt halt meg nagybeteg, fiatal neje, akit még 1938. július 13-ai kikeresztelkedése után, a katolikus vallás rítusa szerint vett feleségül. 1944–1945-ben Ottlik Géza és Kutni Mária bújtatta. A második világháború idején többször behívták munkaszolgálatra, az elviselhetetlen fizikai munka és a megalázó bánásmód miatt több alkalommal is öngyilkosságot kísérelt meg.

1945-ben házasságot kötött Kutni Máriával (1919–1971), akitől 1951-ben elvált (az asszony ezután Réz Ádám felesége lett). 1946-ban a Révai Kiadó lektora lett. 1949–1953 között nem publikálhatott, ekkor műfordításaiból élt. 1951-ben feleségül vette Szántó Piroska festőművészt. Nyaralójuk, a legendás szentendrei kert utóbb az irodalmi élet fontos színtere lett. 1956–1971 között az Európa Könyvkiadó lektora volt.

Várkert rakpart 17. alatti budai otthonukban 1999–2012 között működött a Szántó Piroska–Vas István Emléklakás, emléket állítva a művészházaspárnak (a Szombathelyi Képtár filiáléjaként). 2015-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vas_Istv%C3%A1n_(k%C3%B6lt%C5%91)

Hozzászólások (0)

szeptember 5, 2024 / Évfordulók

RICHTER GEDEON

„Szülei halála miatt 1873-tól árva gyerekként Gyöngyösön nevelkedett, ahol 1890-től gyógyszerészgyakornok volt.

1895-ben a Budapesti Tudományegyetemen gyógyszerész oklevelet szerzett kitűnő minősítéssel. Két évvel később külföldre utazott, és több európai gyógyszertárban tanulmányozta a gyógyszergyártás módszereit. 1901-ben megvásárolta Budapesten az Üllői út és a Márton utca sarkán a Sashoz címzett patikát, ahol organoterápiás gyógyszereket állított elő.

1907-ben Kőbányán, a Cserkesz u. 63 szám alatt felépítette az első magyarországi gyógyszergyárat, melyet vezérigazgatóként irányított.

A gyár első nagy sikere az 1912-ben szabadalmaztatott KALMOPYRIN volt, a HYPEROL nevű fertőtlenítő tabletta pedig az első világháborúban kapott jelentős szerepet. Az első világháború kitörésekor már 24 gyógyszer szabadalma volt. A második világháború elején a gyár már öt világrészre kiterjedő képviseleti hálózattal és 10 leányvállalattal rendelkezett, 34 államban bizományi raktárt létesített.

1942-ben megfosztották vezérigazgatói tisztségétől (a zsidótörvények miatt), majd a gyárból is kitiltották. 1942-től bizalmas munkatársai útján otthonából illegálisan irányította a céget.

1944 őszén a gyár tevékenysége szinte teljesen megbénult, még Svájcba távozhatott volna, de nem akarta elhagyni vállalatát. Feleségét és őt magát Raoul Wallenberg bújtatta több mint ezer más zsidóval együtt.

Decemberben Richter Gedeont meggyilkolták a nyilasok: másokkal együtt a Dunába lőtték…” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Richter_Gedeon

Hozzászólások (0)

szeptember 5, 2024 / Évfordulók

GUNDEL KÁROLY

Gundel Károly Márton (Budapest, 1883. szeptember 23. – Budapest, 1956. november 28.) vendéglős és gasztronómiai művek írója. A népszerű városligeti „Wampetics” éttermet 1910-ben vette bérbe és nevezte át a „Gundel” névre.

Édesapja, az bajorországi ágostai hitvallású Gundel János pesti vendéglős, anyja, a pesti római katolikus polgári származású Kommer Anna Katalin Evelin (Pest, Lipótváros, 1851. december 27.–Budapest, 1920. december 12.) volt. 13 gyermekétől 26 unokája született, többek között Latinovits Zoltán, Bujtor István színművészek és Frenreisz Károly rockzenész. Sok dédunokája él szerte a világban, közéjük tartozik Gundel Takács Gábor sportriporter-műsorvezető is.

A kereskedelmi iskola elvégzése után 1900-tól Svájc, Németország, Anglia és Franciaország leghíresebb vendéglőiben tanulta a mesterséget. 1906-ban a nemzetközi hálókocsi-társaság csorba-tói és tátralomnici telepének szállodai titkára, 1908-tól igazgatója, itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Blasutigh Margittal. 1910-ben átvette a városligeti Wampetics vendéglőt, 1920–1925 között a Royal Szálló, 1927-től a fővárostól átvett Gellért Szálló éttermeinek bérlője.

Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegen nyelvű munkáival, szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát és fellendítette az idegenforgalmat. A magyar vendéglős és szállodás szakma egyik vezető egyénisége volt. Tanácsaival készült Karinthy Frigyes: Vendéget látni, vendégnek lenni című könyve (Budapest, 1933).

Gundel Károly étterme az 1939-es a New York-i világkiállítás magyar pavilonjának hivatalos étterme volt. „A Gundel-vendéglő nagyobb, jobb hírverést biztosít Budapest számára, mint egy hajórakomány turista prospektus.” (New York Times)

Korabeli visszaemlékezések Gundel Károlyra: „A magyar Brillat-Savarin. A magyaros vendéglátás, a magyaros konyha, a magyaros szakácsművészet első mestere. Jó ízek, békés örömök, dús esték, meleg hangulatok, csillogó italok, az élet lucullusi élveinek első karnagya s ezzel fővárosunk egyik legkiválóbb hírverője. Nevének hallatára itthon is, messzi országokban is, nyugodt, békés és elégedett derű ül az arcokra.” Egyed László, 1943.

„ Ha van Budapesten, ami tökéletesen és hiánytalanul európai, akkor az az asztal, amelyet Gundel Károly megterít és amelyet Gundel Károly lát el a legremekebb fogásokkal. Ízlés, ötletesség, a vendég megbecsülése, mind olyasmi, amelyekkel ebben az országban igazán Gundel Károly rendelkezik legjobban. Igenis, Gundel Károly tökéletes üzletember, aki valószínűleg megtalálja a maga számítását, emellett azonban a legbőkezűbb gavallér, és amit pénzért ad, az is olyan, mintha ajándék volna a vendég számára. „

– Fővárosi Hírlap 1935-10-09 / 41. szám

Az 1894-ben épült Gundel éttermet 1949-ben államosították. Ma a zuglói Gundel Károly út 4. szám alatt van, s Budapest legnagyobb presztízsű éttermeként tartják számon.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gundel_K%C3%A1roly

Hozzászólások (0)

szeptember 5, 2024 / Évfordulók

ORCZY EMMA

Emma Orczy vagy báró orci Orczy Emma (Tarnaörs, 1865. szeptember 23. – London, 1947. november 12.) magyar származású angol írónő. A Vörös Pimpernel című regény szerzője. A Vénusz bolygón kráter őrzi nevét.

Báró Orczy Bódog valamint Wass Emma grófnő egyetlen leányaként született. 15 éves volt, amikor szüleivel előbb Brüsszelbe, majd Londonba költöztek. Itt zenét és festészetet tanult.

1894-ben házasságot kötött Montague Barstow-val. A fiatal pár nagyon nehéz anyagi körülmények között élt. Emiatt kezdett Orczy Emma írni. Első próbálkozásai nem voltak sikeresek, de néhány detektívtörténete megjelent nyomtatásban.

1903-ban született meg A Vörös Pimpernel című regénye, amely könyv alakban először nem volt sikeres. Színpadi változata viszont nagy siker volt 1905-ben Londonban, több mint 2000 előadása volt. A színpadi siker után a regény is elindult világhódító útjára. 14 nyelvre fordították le, majd több mint harminc mozi- és TV-film készült belőle, sőt mintául szolgált az amerikai Johnston McCulleynak Zorro nevű figurája megalkotásánál. Frank Wildhorn musicalt írt a regényből. A Vörös Pimpernel sikerén felbuzdulva, annak még több folytatást is írt az elkövetkező években.

1915-ben egy háborús antológiát jelentetett meg Lest We Forget (Hogy soha el ne felejtsük) címmel. Több kaland- és detektívregényt írt még, amelyeket szintén több nyelvre lefordítottak. 1933-ban jelentette meg The Scarlet Pimpernel Looks at the World (Ahogy a Vörös Pimpernel a világot látja) című esszékötetét. Önéletrajzát 1947-ben írta meg Links in the Chain of Life (Az élet láncszemei) címen. 1947. november 12-én Londonban halt meg.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Orczy_Emma

Hozzászólások (0)

szeptember 5, 2024 / Évfordulók

KÚNOS IGNÁC

Kúnos Ignác vagy Kunos Ignác, születési és 1881-ig használt nevén Lusztig Ignác (Hajdúsámson, 1860. szeptember 22. – Budapest, 1945. január 12.) nyelvész, turkológus, folklorista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1893) tagja. Addig egyedülálló terjedelmű és úttörő jellegű török népköltészeti gyűjtéseinek – és legfőképp a török népmesekincs feltárásának – köszönhetően korának európai szinten legelismertebb turkológusai közé tartozott, elévülhetetlen érdeme a török népköltészeti alkotások bevonása az európai szövegfolklorisztikai kutatásokba. Számottevő eredményeket ért el a török nyelvészet és dialektológia területén, fél évszázadon keresztül volt a budapesti tudományegyetemen a török filológia tanára.

Kúnos György (1942) orvos, farmakológus és Kúnos László (1947) műfordító nagyapja.

Zsidó családban született, apja Debrecenben volt kereskedő. Középiskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, majd 1879-ben a Budapesti Tudományegyetemre iratkozott be, ahol főként nyelvészeti előadásokat hallgatott. Bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevelét 1882-ben szerezte meg. A Magyar Tudományos Akadémia és a Pesti Izraelita Hitközség anyagi támogatásával 1885-től öt éven keresztül Konstantinápolyban élt, ahol a török nyelv és kultúra tanulmányozására fordította idejét (törökös neve Kadir efendi volt).

1890-ben kinevezték a Budapesti Tudományegyetemre a török filológia magántanárává, ahol 1902-től címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktatott. Ugyancsak 1890-ben lett a Budapesti Kereskedelmi Akadémia keleti tanfolyamán a török nyelv tanára. 1899–1919 között az újonnan szervezett, a Kelet felé irányuló külkereskedelem szakembereit képző Keleti Kereskedelmi Akadémia munkáját irányította igazgatóként. 1919-től 1922-ig a budapesti egyetem közgazdaság-tudományi karába integrált, Keleti Intézet néven működő akadémia igazgatói tisztét töltötte be, majd 1922-től a török nyelv előadó tanáraként oktatott tovább az egyetemen. 1925 és 1926 nyarán a török kormány meghívására az isztambuli és az ankarai egyetem vendégprofesszora volt, 1925-ben ő szervezte meg az isztambuli egyetem folklorisztikai tanszékét. A második világháború végóráiban, Budapest ostroma során halt meg.

Munkássága

Pályája elején főként a magyar nyelv dialektológiai, hangtani és alaktani kérdéseivel, valamint finnugrisztikával, a mordvin nyelvvel foglalkozott, s egyebek mellett az elsők között járt a moldvai csángók lakta vidékeken nyelvjárási gyűjtőúton, Munkácsi Bernáttal együtt.

Mestere, Vámbéry Ármin hatására, valamint Budenz József és Goldziher Ignác ösztönzésére érdeklődése az 1880-as évek közepén a török nyelv és filológia felé fordult. 1885-től 1890-ig tartó konstantinápolyi tartózkodása során beutazta Ruméliát, Anatóliát, Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot.

Útjai során fáradhatatlanul megfigyelte és lejegyezte a török nyelvjárások sajátosságait, a népköltészeti alkotásokat, a népszokásokat, valamint a török néprajz és folklór egyéb sajátos elemeit, így például a karagöz néven ismert árnyjátékot és az ortaoyunu népi színjátszási formát. Legjelentősebb érdeme, hogy tudományos körökben korábban nem is feltételezett nagyságú és gazdagságú népmese– és anekdotakorpuszt jegyzett fel közel-keleti gyűjtőútjai során. Az 1880-as évek végétől megjelenő török népköltészeti gyűjtései nem csak magyarul, de több európai nyelven is megjelentek, s munkái elsőként nyújtottak betekintést az addig a tudományos világ és a nagyközönség előtt is gyakorlatilag ismeretlen anatóliai és ruméliai török népköltészet világába. Kis-ázsiai élményeit úti jegyzetekben is megörökítette.

Az 1890-es évektől korábbi gyűjtéseit összegezte, dolgozta fel és adta közre, emellett török nyelvtankönyveket írt, a kortárs török irodalom irányzataival és a turkológia történetének kérdéseivel foglalkozott, s behatóan tanulmányozta a görög és japán népmeséket is. A Magyar Tudományos Akadémia megbízta egy magyar–török szótár összeállításával is, de ez végül nem készült el. Az első világháború idején, 1915-ben az esztergomi és egeri hadifogolytáborokban élő kazáni és krími tatár raboktól jelentős népköltési anyagot gyűjtött (lásd még: Esztergom-Tábor).

Számos nyelvészeti cikke jelent meg a Magyar Nyelvőrben és a Nyelvtudományi Közleményekben, rendszeresen publikált az Egyetemes Philologiai Közlönyben, 1900-tól Munkácsi Bernáttal együtt alapító szerkesztője volt a Keleti Szemle című altajisztikai folyóiratnak. Keleties hangulatú műmeséket is írt (A szótlan szultánkisasszony), amelyek kéziratban maradtak 1915-ös tatár népköltészeti gyűjtésével együtt, s csak az 1980-as években jelentek meg Kakuk Zsuzsa gondozásában. Az 1990-es években a Terebess Kiadó több tanulmányát, írását, szövegközlését újra kiadta.

Társasági tagságai és elismerései

Tudományos eredményei elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1893-ban levelező tagjai közé választotta. 1889-től a párizsi Ázsia Társaság (Société asiatique) külső tagja, 1899-től a Német Napkeleti Társaság (Deutsche Morgenländische Gesellschaft) tiszteleti, a helsinki Finnugor Társaság (Suomalais-ugrilainen Seura) levelező tagja volt, emellett a Nemzetközi Közép- és Kelet-Ázsia-kutató Társaság (International Society for the Investigation of Central and Eastern Asia) alelnöki tisztét is betöltötte.

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%BAnos_Ign%C3%A1c

Hozzászólások (0)

szeptember 5, 2024 / Évfordulók

FALUDY GYÖRGY

FALUDY GYÖRGY

Michelangelo utolsó imája

Üllőd a föld s az égi boltra állván

oly ívet írsz karoddal, mint a nap.

Hetvenhat éve állok fenn az állvány

deszkázatán, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány

s öklömben torzó, vagy bálvány maradt.

Nem leltelek meg, illanó szivárvány,

ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban

megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,

de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?

Üss rám, ha tudsz vén bűnöst szeretni,

Istenszobrász! A márvány én vagyok.

(Firenze, 1935)

Faludy György, szül. Leimdörfer György Bernát József, angol nyelvterületen olykor George Faludy (Budapest, Erzsébetváros, 1910. szeptember 22. – Budapest, 2006. szeptember 1.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, író.

Budapesten született zsidó polgári családban. Édesapja Leimdörfer Jenő (más forrás szerint Leimdörfer Joachim (Chájim)) vegyész, édesanyja Biringer Erzsébet Katalin volt. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban, ezután a bécsi (1928–30), a berlini (1930–31), a párizsi (1932) és a grazi (1932–33) egyetemen tanult. 1933–34-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban, amelytől később megfosztották. 1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, mely jó időre meghatározta pályáját.

1938-ban elhagyta Magyarországot. Erre többek között az kényszerítette, hogy úgy érezte, hazájának az a legrosszabb, ha a háborút a hitleri Németország nyeri meg, így a németek oldalán semmiképp sem akart volna harcolni. Párizsig menekült, itt találkozott többek között Arthur Koestlerrel és az emigráns magyar művészek közösségével. Később a német megszállás miatt innen is távozni kényszerült. Havas Endrével és Lorsy Ernővel együtt Franciaország német megszállása után Marokkóba menekült, majd áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. Ezután három évig, 1942 és 1945 között az amerikai hadseregben szolgált, káplárként szerelt le. Eközben húgát, aki itthon maradt, a nyilasok meggyilkolták.

1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon balladák már a 14. kiadásnál tartottak. A fajgyűlöletet megvetette. Az ő vezetésével döntötték le 1947. április 26-áról 27-ére virradó éjjel Prohászka Ottokár Károlyi-kertbéli szobrát, a kommunista hatalom mégis kezdettől fogva ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg. 1949-ben (több más forrás szerint azonban nem 1949-ben, hanem 1950 közepén) hamis vádak alapján letartóztatták, s Gábori Györggyel és Egri Györggyel Kistarcsára internálták, majd a recski kényszermunkatáborba zárták. Az ÁVH börtöneiben, illetve a táborokban írt versei 1983-ban Münchenben jelenhettek meg először Börtönversek 1950–1953címmel.

„	Az itt közölt verseket 1950 és 1953 közt csináltam az Andrássy út 60. pincéjében, Kistarcsán és az ÁVO recski büntetőtáborában. A „csináltam” igét azért használom, mert Rákosi börtöneiben csakúgy, mint Hitler megsemmisítő táboraiban, papír és írószer nem állt a rabok rendelkezésére. Így ezeket a verseket „fejben csináltam”… Legfőbb gondom az volt, hogy verseimet emlékezetembe véssem; eladdig mindig szenvedélyemnek ismertem más verseinek megtanulását, de a magaméit figyelmen kívül hagytam. Ha az első négy sort elkészítettem, elmondtam magamnak nyolcszor-tízszer; a következő négy sorral ugyanezt tettem, aztán a nyolcat ismételtem ötször-hatszor, és így tovább, míg a napi, átlagos 40 sor penzummal elkészültem. Reggelenként felmondtam magamnak mindazt, amit addig írtam: száz sort, ötszázat, ezret… A fogdáról egész kötet költeménnyel – ezzel a kötettel – fejemben jöttem ki. Ezek után számos rabtársam tanulta meg azokat a verseket, melyeket jobbaknak, vagy a legjobbaknak tartottam. A megtanulás indoka nem csak a kölcsönös, törhetetlen szeretet volt, melyet akkor és azóta egymás iránt érzünk és nem csak a magyar nép sajátsága, a költészet iránti, merem remélni múlhatatlan lelkesedés. Sőt még nem is az, hogy ezekből a versekből – akármilyen is legyen irodalmi értékük – erőt tudtak meríteni. Hanem elsősorban az a tény, hogy költeményeimet meg kívánták menteni az utókor számára. Az akkori helyzetben, gyönge fizikumommal rendkívül valószínűtlennek tűnt, hogy túlélem Recsket. A túlélést, számos társammal együtt, nemcsak annak köszönhettem, hogy Sztálin későn ugyan, de a számunk legkedvezőbb pillanatban patkolt el, hanem elsősorban annak, hogy Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki a büntetőtábort feloszlatta…	”
– Faludy György

Szabadulása után fordításokkal kereste kenyerét, majd 1956-ban ismét elmenekült az országból.

Faludy György önéletrajzi regényében (Pokolbéli víg napjaim) az ávós őrnagy beszéde jellemzi az 1953. szeptemberi szabadon bocsátások légkörét: „A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek öntől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie. …figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, helyéről, okairól akár bármit is elárultunk. Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban.”

Londonban települt le, ahol 1957-től az Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1961–62-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, eredetileg angolul (My Happy Days in Hell, 1962). A könyv 1987-ben jelent meg először magyarul az AB Független Kiadónál – a kommunista cenzúrát megkerülve szamizdat kötetként.

1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. 1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást, miközben a Ötágú Síp és a Magyarok Világlapja című lapok munkatársaként dolgozott. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon betiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, amelyeken a neve szerepelt. Megjegyzendő azonban, hogy a pártállam idején kiadott A magyar irodalom története több helyen említi, sőt bővebben is tárgyalja és idéz tőle.

1988-ban hazatért, Budapesten telepedett le. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. Pokol tornácán című kötetének bemutatóját már nem érhette meg, a Kossuth-díjas költőt 2006. szeptember 1-jén otthonában érte a halál.

Tiszteletére 2006. október 3-án Torontóban a közvetlenül az egykori ottani otthona melletti parkot hivatalosan is George Faludy Place-re nevezték át. Bár az elnevezési procedúra még életében elkezdődött, a névadási ünnepséget már nem érhette meg.

Magánélete

Harmadik feleségével, Kovács Fannyval Urbán Ádám egyik felvételén a róluk készített verses fényképalbumból, amit az akkor 92 éves költő a magánéletét övező reakciókra válaszul, külföldre utazása előtt, egyfajta lezárásként jelentetett meg 2002-ben^[12]

1953-ban feleségül vette Szegő Zsuzsanna újságírót, akivel már letartóztatása előtt kapcsolatban állt. Zsuzsa a Haladás c. lapnak írt cikkeket. Ennek az újságnak a szerkesztőségében találkoztak először. A házasságból egy gyerek született: András (Andrew Faludy, 1955–2010). A Haladás után írt a Világosságnak is, és később a Népszavánál kapott állást. 1963-ban felesége meghalt.

1966-ban Máltán ismerkedett meg a nála 28 évvel fiatalabb amerikai fiatalemberrel, Eric Johnsonnal (1938–2004), akivel ezután 36 éven keresztül éltek élettársi kapcsolatban. Bár soha nem titkolta biszexualitását, egy 2002-es tévés interjú, melyben erről beszélt, csak halála után, 2006-ban került adásba.

2002 júliusában vette feleségül Kovács Fannyt, aki 65 évvel volt fiatalabb nála. A párt a halál választotta el egymástól.

Művei

1937-ben jelentek meg Villon-átköltései a Magyar Hírlapban. Ezek profán szövegeit egyesek visszatérésnek tekintették Villon stílusához, mások csak közönségesnek tartották például Szabó Lőrinc fordításaihoz képest. Mivel egyetlen kiadó sem merte vállalni a kiadást, saját költségén jelentette meg a kötetet, amely nem várt sikert aratott, és még további negyven (részben szamizdat) kiadást ért meg.

Sosem viselt zoknit, miután 1947-ben Albert Einstein felhívta figyelmét a ruhadarab vérkeringésre gyakorolt káros hatásaira.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Faludy_Gy%C3%B6rgy

Hozzászólások (0)

szeptember 5, 2024 / Vers