Vass Judit oldala Posts

„André Kertész (eredeti nevén Kertész Andor) (Budapest, 1894. július 2.

New York, 1985. szeptember 28.) magyar származású fotóművész.

Kertész Andor budapesti kiskereskedő fiaként született. Szülei Kohn Lipót és Hoffmann Ernesztina voltak. Apját 15 éves korában elvesztette, és gyerekkorát Budapesten, a Teleki tér környékén és vidéki rokonoknál, Szigetbecsén töltötte, ami később egész világlátására nagy hatással volt.

Még 14 éves korában kapott egy – mai szemmel nézve – nagy és nehézkes fényképezőgépet. A Monarchia hadseregében részt vett az első világháborúban. Állvány nélkül is használható ICA gépével már frontkatonaként érdekes képeket készített. 1915-ben megsebesült, és több mint két évig ápolták, többek közt Esztergomban. Az esztergomi uszodában készítette például híres „víz alatti úszó” fotóját (ma ugyanitt, az uszodában emléktáblája látható). 1918 októberében Brassóban fényképezte a hazainduló katonavonatokat, a felbomló hadsereget.

A béke beköszönte után még intenzívebben kezdett fotózni. Több fotóját közölték magyar lapok (Érdekes Újság; Borsszem Jankó). Sok képén szerepelt saját maga, öccse Jenő vagy szerelme, Erzsébet. Sokat kísérletezett, játszott a fényekkel, sziluetteket, és más, az absztrakt határát súroló témát fotózott – akkor persze még fogalma sem volt, hogy ezt így hívják. Emellett – már a kezdetektől – sokat fotózta a hagyományos vidéki magyar hétköznapokat. Sokáig úgy tudta, legtöbb 1914 előtt készült fotója elveszett.

31 éves korában teljesült álma, budapesti hivatalnokéletét a párizsi művészvilágra cserélte. Itt élte legboldogabb napjait, a Montparnasse művészei között szabadon, kötöttségektől mentesen fotózhatott. Picasso, Piet Mondrian, Marc Chagall, Calder, Brassaï, a filmes Eisenstein és más – nem kis részben magyar – emigráns festők, képzőművészek tartoztak mindennapos baráti köréhez.

1926-ban Beöthy István szobrász műtermében készítette el egyik legismertebb felvételét a Szatirikus táncosnőt (1926), melynek modellje Förstner Magda kabarétáncos volt. Párizsban rövid ideig együtt élt a szintén magyar emigráns Klein Rózsival, aki Rogi André néven lett ismert fotográfusnő. 1928. október 27-én kötöttek házasságot. A frigy azonban nem tartott sokáig. Amikor Kertész fiatalkori szerelme, Erzsébet (Salamon Erzsébet, ismert nevén Elisabeth Saly) meglátogatta Párizsban, összekötötték életüket.

Kertész kameráját még párizsi évei alatt egy kis 35 mm-es Leicára cserélte, ettől kezdve feltűnés nélkül, naplószerűen fotózhatta környezetét, nagyot változott stílusa, melynek legjobb példája Meudon (1928) című felvétele. Elismert művészként sok fiatal fordult hozzá tanácsért, kritikáért. Henri Cartier-Bresson nyilatkozta róla később: „Mindnyájan adósai vagyunk Kertésznek.”

Kertészék a Keystone meghívására 1936-ban New Yorkba költöztek. Kertész stílusa nemigen illett bele az akkor divatos, amerikai magazinokban megszokott irányvonalba, de a Condé Nast kiadó fantáziát látott benne, és egyre gyakrabban bízta meg munkákkal, majd egy hosszú távú szerződéssel évtizedekre az általuk kiadott Home and Garden magazinhoz kötötték. Kertész nem találta a helyét Amerikában, New York idegen volt neki, hiányoztak a barátai, az alkotó közeg, helyette megrendelésre kellett fotóznia. Habár sikerült néhány kiállítást rendeznie, művészként sokáig nem ért el jelentős sikereket, lassan kezdte elveszteni a hitet saját tehetségében.

A hatvanas évek elején Kertész visszavonult a magazinfotózástól. Felesége üzleti sikerei és saját elismerései miatt végre felhagyhatott a pénzért, megbízásból végzett munkákkal. 1963-ban kiállítása nyílt Velencében, majd Párizsban, a Francia Nemzeti Könyvtárban. 1964-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeumának akkor kinevezett, fotográfiáért felelős igazgatója John Szarkowski is önálló kiállítást hozott össze neki a MoMA-ban. A tárlat egy csapásra megváltoztatta a róla kialakult képet, az amerikai művészvilág is befogadta, főként a 60-as évek végén és a 70-es évek elején a művészi dokumentarizmus megújítására törekvő irányzat képviselői, akik nagyra értékelték a 20-as, 30-as években Párizsban készült képeit. Ezután a világon többfelé is kiállításokat rendezett,újra sokat utazott. Többször visszatért Párizsba és Magyarországra is, de élete végéig New York maradt az otthona. 1977-ben elhunyt felesége, ettől kezdve még zárkózottabb lett, képei is depresszívebbek lettek. Utolsó éveiben színes Polaroid képeket készített saját lakásában.

1984-ben visszatért Esztergomba, ahol újra bejárta korábbi munkáinak színhelyét, ekkor „Esztergomért emlékérem”-mel tüntették ki. 1985-ben halt meg.

Kertész még életében a francia államnak ajándékozta mintegy százezernyi negatívját, diáit és feljegyzéseit, leveleit. Ezeket ma a Médiathèque de l’Architecture et du Patrimoine őrzi. Személyes tárgyainak egy része, és magyarországi felvételeinek, későbbi nagyítású, általa szignált 120 darabja került az 1987-ben nyílt szigetbecsei André Kertész Emlékházba. A New York-i székhelyű André és Elizabeth Kertész Estate papírképekkel, egykorú vintázsokkal, autorizált nagyításokkal, a kései polaroidokkal és ún. kontaktmásolatokkal rendelkezik. 2021-ben a magyar állam 1163 fényképét vásárolt meg ezekből. A megvásárolt fotók zöme 1925 előtt készített vintázs vagy kontaktkópia, de az anyag magában foglal 151 db, az idős művész által készített polaroidot is. A fényképek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják.

Emlékezete

2005 őszén a New York-i International Center of Photography összegyűjtötte a világban található munkáit, és egy az egész életét felölelő kiállítással emlékezett André Kertészre. Az Ötödik sugárút elején lévő egykori lakásában nagy tisztelője, a szintén fotós Steve McCurry lakik jelenleg.

Első nagy európai retrospektív kiállítását 2010-ben a párizsi Jeu de Paume megbízásából Michel Frizot és Annie-Laure Wanaverbecq rendezte; a tárlatot Párizs, Berlin és Winterthur után Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban is bemutatták.

2012. május 12-én az esztergomi Szent István Strandfürdő fennállásának centenáriumán avatták fel Kertész emléktábláját. Azon a helyen, ahol a Víz alatt úszó című képét készítette a művész 1917-ben.

A 2002-ben felfedezett 154141 Kertesz nevű kisbolygót róla nevezték el.

2008-ban a Merkúr bolygón egy 31,55 km átmérőjű krátert nevezett el róla a Nemzetközi Csillagászati Unió.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A9_Kert%C3%A9sz

André Kertész fotóiból (válogatás)

„JELENTŐSÉGE

Jó megfigyelőképessége és tapasztalatai, valamint a statisztikai adatok helyes értelmezése alapján Semmelweis lényegében az aszepszist (fertőzés megelőzést) vezette be a kórházi szülészetben, ezzel jelentősen csökkentve a gyermekágyi láz okozta halálozási arányt.

Megfigyelte, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a boncolás utáni hullaszagot, eme tapasztalatai alapján, osztályán előírta, jóllehet a kórokozó baktériumokat még nem ismerte. A klóros víz a kézre tapadt baktériumokat is elölte. Azt is megfigyelte, hogy a klórmész a gyermekágyi lázat meg tudja előzni. Módszerének elterjesztése érdekében szélmalomharcot vívott az akkori orvostársadalom tekintélyes képviselőivel. Ragaszkodott a kórtermek rendszeres takarításához, szellőztetéséhez, napoztatásához és a gyakori ágyhuzatcseréhez. A takarékosságból szennyes ágynemű felhúzását elbocsátással büntette. Eljárását mások nem alkalmazták, nem látván be az ok-okozati összefüggést. Hasznossága csak a kórokozók felfedezésével nyert bizonyítást.

AZ UNESCO 2013-BAN FELVETTE AZ „ANYÁK MEGMENTŐJÉNEK” A GYERMEKÁGYI LÁZZAL KAPCSOLATOS FELFEDEZÉSÉT A VILÁG EMLÉKEZETE PROGRAM KITÜNTETETTJEINEK LISTÁJÁRA.

AZ Ő EMLÉKÉT ŐRZI A 4170 SEMMELWEIS KISBOLYGÓ ELNEVEZÉSE

ÉLETE

Gyermekkora

1818. július 1-jén a tabáni Fehér Elefánthoz, majd Palota (ma Apród) utca 1-3. alatti Meindl-házban látta meg a napvilágot, ahol édesapjának – a hienc (nyugat-magyarországi német) ősökkel rendelkező Semmelweis Józsefnek (1778–1846) – jól menő fűszerüzlete is volt. Édesanyja Müller Teréz, Müller Fülöp módos krisztinavárosi sváb kocsigyártó és Anderl Teréz leánya. Ignác (a tízből) ötödik gyerekként született, két bátyja ismert pesti kereskedő, Károly öccse pedig a Belvárosi római katolikus plébánia lelkésze volt.

TANULMÁNYAI

Egyetemi tanulmányait 1837 őszén a bécsi jogi fakultáson kezdte, majd még abban a tanévben átiratkozott az orvosi karra. Az első évet ott végezte el, majd 1839 és 1841 között a Mária Terézia által megszüntetett jezsuiták kolostorába telepített – (Neue Weltgasse, később Újvilág, ma Semmelweis utca) pesti egyetem másod-harmad éves hallgatója. A 4-5. évfolyamot ismét Bécsben végezte. Már korán magára vonta tanárainak – különösen Karl von Rokitanskynak és Josef Škodának – figyelmét. Az előbbi engedélyével éveken át, szinte naponta látogatta az anatómia-részleget és végzett számtalan boncolást.

NEHÉZSÉGEK HIVATÁSA GYAKORLÁSÁBAN

1844-ben, Bécsben kapta meg orvosdoktori diplomáját, botanikai doktori értekezésével: Tractatus de Vita Plantarum. Még ebben az évben szülészmesteri oklevelét is átvehette, és egy évvel később sebészdoktorrá avatták. Ezután rögtön tanársegédi állást kapott a bécsi közkórházban, az Allgemeines Krankenhausban. Néhány hónappal később az orvos-tanár, akinek helyére korábban felvették, visszatért, így Semmelweis elveszítette állását.

Angol nyelvórákat vett, és a Dublinba való távozás gondolata foglalkoztatta, de visszahelyezték állásába. 1847-es itáliai (velencei) szakmai utazása után fájdalommal értesült barátja, kollégája haláláról; Jacob Kolletschka boncolás okozta vérmérgezésben hunyt el. Eltöprengett ezen és még az év márciusában felismerte, hogy az a betegség, amely barátja halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonosak.

Már Bécsben, majd 1851-től a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának főorvosaként kimutatta az aszeptikus (fertőzést megelőző) eljárások előnyeit a szülészetben és a sebészetben.

Mind gyakorlatával, mind írásaiban próbálta terjeszteni nézeteit, de sajnos az orvostársadalom nem vett róla tudomást. Az antiszeptikus eljárások jelentőségét és annak bevezetését is csak Joseph Lister angol sebész meggyőző munkája (1877) nyomán, lassanként fogadta el az orvos szakma.

Semmelweis első megállapítása az volt, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a kézen a boncolás utáni hullaszagot. A későbbi összefüggésre ennek alkalmazása közben jött rá. Ekkoriban a kórokozó baktériumokat még nem ismerték, ám ez nem akadályozta meg a klórt abban, hogy a kézre tapadt baktériumokat is megölje. Szinte ismeretlen magyar szülészként csak szélmalomharcot tudott folytatni a kor tekintélyes, és különböző (ma már bizonyítottan téves) elméleteket hirdető szülészeivel szemben. A mikroorganizmusok felfedezése, Louis Pasteur munkássága hozta meg az áttörést, ennek nyomán kezdett Lister is 1865-ben (Semmelweis halálának évében) a karbolsavas antiszepszissel foglalkozni.

A tisztaságra való törekvés általában jelen volt – bizonyára tapasztalati alapon – a különböző történelmi korok orvoslásában/sebészetében, de a korban messze nem olyan tudatosan és alaposan, ahogy manapság. Kivétel talán az egyes államok középkor végére eső gyakorlata a „Dreckapotheke”, amit Luther is megemlít.

Rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmész-oldatos kézmosást Semmelweis antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Felfedezését még abban az évben közzétette. Májusban kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klórmész-oldatos kézmosásra, majd októberben kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is (ami könyékig, körömkefével végrehajtott, negyedórás procedúra volt). Akkoriban ezek rendkívül népszerűtlen intézkedések voltak, a statisztikai bizonyítékokat, pedig egyszerűen komolytalannak tartották. Így kezdődött szélmalomharca az akkori hivatalos, tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (amit ő nem is használt) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre. Az 1848-as év tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, de eközben folyamatosan gyakorolta hivatását is.

Abban az évben a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán még kisebb lett, mint a bábákén. 1849. március 20-án Semmelweis tanársegédi megbízatása lejárt, és nem hosszabbították meg bécsi szerződését. Így 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát.

1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti- és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. Június 1-jén, a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban frigyre lépett a 19 éves Weidenhofer Máriával. Öt gyermekük született, akik közül hárman megérték a felnőttkort, de csak egyiküknek születtek utódai. Semmelweis hamarosan leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt egy százalék alá szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát.

A KÍSÉRLETI KÓROKTAN MEGALAPÍTÓJA

Anélkül, hogy korában ismeretes lett volna a fertőző betegségek kóroktana, és azok emlős fajok között lehetséges átvitele, állatkísérleteket folytatott. Korszakalkotó módon vett kilenc házinyulat, majd a gyermekágyi lázban elhunytaktól vett szövetkaparékkal megfertőzte őket. Mind a kilenc állat a betegség jellemző tüneteivel elhullott. Ezzel megcáfolta a kór okainak ma már nevetséges „tudományos magyarázatait” (miazmák, meteorológiai, csillagászati körülmények stb.). Semmelweis így úttörője volt a kísérleti kóroktan megalapításának is.

PUBLIKÁCIÓI

Semmelweis fő műve: Die Ätiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers, 1861 (címlapja)

1858-ban, barátja, Markusovszky Lajos biztatására, az Orvosi Hetilapban A gyermekágyi láz kóroktana címmel publikálta felfedezését.

1859-ben az elavult, Újvilág utcai klinikát átköltöztették az Ország úti (ma Múzeum körút) Kunewälder-épületbe.

1860-ban Bécsben adatta ki 1861-es évszámmal megjelenő, német nyelvű könyvét (Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers (A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése). Tanait, az osztályán gyakorlatban bizonyított hasznosságuk ellenére, az orvosi közvélemény visszautasította.

1862-ben százoldalas, nyomtatott nyílt levélben fordult a szülészorvosokhoz.

HALÁLA

1865 júliusa közepétől kollégái szerint magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak; július 31-én Bécsbe vitték, és Balassa doktor beutalta a döblingi elmegyógyintézetbe. Agresszív magaviselete miatt ápolói súlyosan bántalmazták, valószínűleg ennek következtében két hét után meghalt.

Halálának körülményei máig ismeretlenek, több különböző verziót állítottak fel az életrajzírói. Ezek között volt az, hogy szifilisz miatt utalták volna elmegyógyintézetbe, azonban Semmelweis maradványainak vizsgálata a szifiliszt kizárta.

Más elképzelés szerint nem utalták elmegyógyintézetbe, hanem csellel került oda, ahol végül brutálisan agyonverték. Halála idején a teljes orvostársadalom ellene volt, mivel nem ismerték el, hogy ők maguk okoznák betegeik halálát, Semmelweis pedig nagy vehemenciával hirdette ezt.

Előbb a schmelzi temetőben temették el, temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg. A temető felszámolása után, 1891-ben földi maradványait neje hazahozatta Kerepesi úti temető sírboltjába. 1894-ben díszes, saját sírhelyet kapott.

A HALÁLA KÖRÜLI KÉRDÉSEK

A HIVATALOS VERZIÓ szerint (gennyvérűség) szepszis végzett vele, de sokan úgy gondolják, hogy a döblingi intézet megállapítása téves volt. Már korábban is a dementia luetica (lueszes elbutulás) jelei mutatkoztak rajta. Szifilisz-fertőzésének hipotézisét azonban 1965-ben – az akkor rendelkezésre álló eszközökkel – egy tudományos vizsgálat megcáfolni látszott. Nyilván a halála centenáriumán sem hangzott volna jól a vérbajos verzió, tekintve annak a köztudatban élő negatív felhangjait, pedig aki akkoriban rendszeresen boncolt, a fertőzést aligha kerülhette el. Ugyancsak gyakori volt a fertőzés a fogorvosok körében, amíg a kórokozó természetére fény nem derült, és a kórkép gyógyítása meg nem oldódott.

A 2000-BEN MEGINDULT ÚJABB ORVOSTÖRTÉNETI VIZSGÁLÓDÁSOK teljes mértékben bizonyították Semmelweis betegségének okaként a paralysis progressivát, vagyis a hűdéses elmezavart (a nagyagyi kéreg krónikus lueses encephalitise), amit valószínűleg még fiatalkorában egy gyermekágyi lázban elhunyt vérbajos asszony boncolásakor szerzett kézsérülése révén kapott. Ennél a betegségnél az egyre súlyosabb elmezavar évtizedek alatt alakul ki. Semmelweis már halála előtt 3-4 évvel nagyon furcsán viselkedett, hozzátartozói többnyire igyekeztek távol tartani őt betegeitől.

A ma elfogadott diagnózist Benedek István fogalmazta meg Semmelweisről szóló jól ismert, s a (paralysis progressiva) kimondása miatt sokat támadott könyveiben és szakcikkeiben. A legújabb orvostörténeti kutatások is az ő megállapításának helyességét igazolták.

A VÉRMÉRGEZÉSES TEÓRIÁT, VAGY HOGY SEMMELWEIS HALÁLÁT VALAMILYEN VELE SZEMBENI ÖSSZEESKÜVÉS OKOZTA VOLNA, MESSZEMENŐEN CÁFOLJÁK AZ ÚJ, ALAPOS, LEVÉLTÁRI KUTATÁSRA, A KORABELI DOKUMENTUMOKRA ÉPÜLŐ VIZSGÁLATOK IS.

• Benedek István: Semmelweis betegségéről és a semmelweisi tanok időszerűségéről. Bp., 2015. http://real.mtak.hu/30826/ (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Semmelweis_Ign%C3%A1c

„A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Herzfeld Viktor és Szendy Árpád növendéke volt. Zenei tanulmányait Lipcsében (1910), Genfben (1911), majd több alkalommal Párizsban folytatta, ahol Vincent d’lndy tanítványa volt. 1913-ban a Budapesti Tudományegyetemen közgazdasági doktorátust szerzett, ugyanez évben a Magyar Nemzeti Múzeum hangszertárának őre lett. Népzenegyűjtő tevékenységét az 1910-es évek elején kezdte meg, együttműködve Bartókkal és Kodállyal. Egy ideig a Néprajzi Múzeum igazgatója is volt. 1919-től a Nemzeti Zenede tanára volt, 1945-től 1949-ig pedig igazgatója, ahol tanítványa volt többek között Ferencsik János, Tátrai Vilmos, Starker János és Kórodi András.

1951-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, de nem zeneszerzőként, hanem népzenegyűjtésért. A díjat először nem akarta átvenni, de attól félve, hogy baj éri a visszautasítás miatt, mégis átvette. A kapott díjat még szegényebben élő zenészek közt osztotta szét. 1955-ben a Francia Akadémia levelező tagjává választotta.

2001-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült. ” (Wikipedia)

A harmadik „nagy magyar”

Népzenegyűjtő

Kodállyal és Bartókkal együtt emlegetik a három „nagy magyar” között. Ezzel nem csak munkásságát, hanem azt a fáradságos utat értékelik, melyet mindhárman a magyar nép népdalkincsének gyűjtésében, feldolgozásában tettek. Lajtha – történeti érdeklődéséből kifolyólag – mind hangszeres, mind énekes kutatásai során elsősorban azt vizsgálta, hogy a régi századok ének és zenei kincse hogyan maradt meg a „végeken” a 20. században, másik célja az eltűnőben lévő hagyományokhoz kapcsolódó népénekanyag felgyűjtése volt. Ilyen volt például a virrasztáshoz kapcsolódó énekanyagok lajstromozása, ami 1956-ban meg is jelent „Sopron megyei virrasztó énekek” címmel.

Zsidómentő és forradalmár

A komponista részt vett a Magyarországi Református Egyház zsidómentő akciójában is. Minthogy már az 1930-as évektől presbiter volt a Kálvin téri református templomban, közvetlen kapcsolatban állt az ottani lelkipásztorral, Muraközy Gyulával és Ravasz Lászlóval, aki ekkorra püspökként szolgált. A nagytekintélyű egyházi vezető támogatásával alakult meg a református egyház zsidómentő Jó Pásztor bizottsága is, melynek munkájában Lajtha is részt vett. Feltehetően hamis igazolásokat szerzett, búvóhelyet biztosított az üldözötteknek.

Egyetemes gondolkodás

Lajtha László zeneszerzőként is kimagaslót alkotott, de ebbéli tevékenységében nem azt érdemes kiemelni, hogy mi a református belőle, hiszen hatvankilenc opusza között mindössze öt egyházi mű található, melyek inkább liturgikus jellegű alkotások …

Latjha Lászlónak, sok máshoz hasonlóan alá kellett volna írnia a Mindszenty-elleni vádakat. Ezt nem tette meg, ezért minden állásából eltávolították. Mindez az után történt, hogy a zeneszerző 1947/48-ban egy éven át Londonban dolgozott igen jó körülmények között, a legnagyobb szakmai megbecsülésben.

Filmzenét írt a rendező-producer Georg Hoellering felkérésére T. S. Eliot Murder in the Cathedral című, Becket Tamás vértanúságáról szóló verses drámájából készített filmhez. Bár újabb szerződést ajánlottak neki, és barátai is óvták attól, hogy hazajöjjön, ő mégis úgy érezte, itthon a helye. Nem hitte el, hogy ennyire megváltozhatott a helyzet és őt, aki több intézmény vezetésében is fontos szerepet töltött be, mindenhonnan el fogják távolítani, és tizennégy évig útlevelet sem kaphat. Ez idő alatt nem láthatta gyermekeit, de akkor sem mehetett Párizsba, mikor a Francia Művészeti Akadémia első magyar komponista tagjává választotta.

Ismét külföldön

Lajtha László élete végére vigaszt jelenthetett, hogy 1962-ben végre ismét Nyugatra utazhatott. Hét évvel azután, hogy a Francia Akadémia tagjává választották, végre elfoglalhatta székét, tudományos előadásokat tartott, vezényelt, jelen lehetett művei bemutatóján. Mikor ismét hazatért, belevetette magát a népzenei gyűjtőmunkába, s a komponálást, a bemutatókat illetően is tele volt tervekkel, energiával, de 1963. február 16-án – néhány nappal azután, hogy hazatért utolsó gyűjtőútjáról, második szívinfarktusa hirtelen véget vetett életének.

Összefoglalta: Kováts Annamária”

https://reformatus.hu/egyha…/hirek/a-harmadik-nagy-magyar/

Giergl Kálmán (Pest, 1863. június 29. – Nógrádverőce, 1954. szeptember 10.) a magyar eklektika korszakának jelentős építésze. A Györgyi-Giergl művészcsalád tagja.

Családi háttere

Tiroli gyökerű, művészeti tevékenységéről már régóta ismert pesti polgári családba született. Édesapja Giergl Henrik (1827–1871), korának híres üvegművese volt, míg másod-unokatestvérei között találjuk Györgyi Géza építészt (1851–1934), aki a budai királyi palota, a Műegyetem „K” épülete és más középületek tervezésében vett részt, és Györgyi Kálmán művészeti írót (1860–1930), aki az Országos Magyar Iparművészeti Társulat igazgatója és a Magyar Iparművészet című folyóirat szerkesztője volt.

Életpályája

Giergl Kálmán a pesti Műegyetemen, majd a berlini Kunstakademie-n végezte tanulmányait. Pályáját a német fővárosban a Gropius és Schmieden cégnél kezdte. Hazatérése után Hauszmann Alajos tanársegédje lett a Műegyetemen, aki saját tervezőirodájában is jelentős munkákat bízott rá. Ekkoriban kezdett együtt dolgozni a Hauszmann-iroda másik tehetséges tagjával, Korb Flórissal (1860–1930). Hauszmann több fontos középület tervezésébe vonta be a két tehetséges ifjút. Így az Alkotmány utcai törvényszéki épület, a New York-palota és az Igazságügyi palota tervezésébe, de a Budavári Palota kibővítésébe is.

1893-ban mindketten kiváltak a Hauszmann-irodából és társas viszonyba léptek. Első nagyobb szabású közös művük a Pesti Hírlap budapesti székháza volt. Együtt tervezték az 1896-os Ezredéves Kiállítás több, utóbb lebontott pavilonját. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél az építtető Klotild főhercegasszonyról elnevezett két, 1901-ben épült iker-palota és az 1902-ben emelt Király-bérház tervezése is nevükhöz fűződik. Az 1902-es pályázat nyerteseiként kapták a megbízást a Zeneakadémia tervezésére. Ez az 1904–1907 között kivitelezett Liszt Ferenc téri épület tekinthető fő művüknek. A rákövetkező években készült el terveik szerint a budapesti Mária utcai Szemészeti Klinika, majd az Üllői úti Sebészeti- és Belklinika. Korb és Giergl 1906-ig vagy 1909-ig, más adatok szerint 1914-ig dolgozott együtt.

Giergl Kálmán sokat utazott Európában, Amerikában, a Közel- és Távol-Keleten. Jelentős műgyűjteményének jegyzékét az Iparművészeti Múzeum őrzi.

Tervek és épületek

• New York-palota, Budapest (Hauszmann és Korb, 1894)
• Igazságügyi Palota, Budapest
• Klotild paloták, Budapest (Korb, 1901)
• Király-Bérház, Budapest (Korb, 1902)
• Liszt Ferenc Zeneakadémia, Budapest (Korb, 1907)
• Luxus Áruház, Budapest (Korb, 1911)
• Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár (Korb, 1906–1907)
• Klinikák több épülete, Budapest (1900-as évek eleje)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Giergl_K%C3%A1lm%C3%A1n