Vass Judit oldala Posts

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

PÁNI

„Páni félelem fog el az iskola puszta gondolatára. Reggel elindulok, de már a villamoson kezdődik. Tesiből biztosan nem hozom a minimumot. Utána matek…akkor eszembe jut, hogy két év múlva fogok érettségizni, illetve, hogy nem fogok, mert egy puszta egyenlettől összeszorul a gyomrom.” – mondja, vagyis inkább sorolja tüneteit, mikor megkérdezem, miért kéredzkedik ki olyan gyakran órán. „Ilyenkor vagy a folyosón vagy a WC-ben próbálom lenyugtatni magam. De nem segít csak egy kicsit, hogy kijövök az osztályteremből.” Az ofőtől tudom, hogy van másik három gyerek az osztályban, aki pánikbeteg.

Kihívom felelni, kényelmesen hátra dőlök a széken: így legyen ötösöm a lottón, ahogyan az ő ötöse már biztos, csak a formaság kedvéért feleltetem. Néz, nem szól. „Valami baj van? –kérdezem. Nem készült?” Tiszta „Tanár úr, kérem”, el is szégyellem magamat. Néz, nem válaszol. Az osztály legjobbja, olyan angolsággal ír, hogy Oxfordban egy tanár elsírná magát a boldogságtól. Óra után kérdezem, mi a baj. „Nem tudok megszólalni.” Őbelőle is van vagy tíz az iskolában. És nem tudják megmagyarázni, miért és mi történik velük ilyenkor. Nem, nem a tanártól félnek. Csak úgy, lebénulnak.

Olyan halkan beszél, egészen közel kell hozzá menjek, hogy valamit megértsek, de csak sejtem, hogy jót mond. Eddig a tömegben bújt meg, egy ideje azonban jó messzire, egyedül ül le a hátsó sarokban. Vele még nem beszéltem, csak riasztottam az osztályfőnököt. A csoportban látszólag minden rendben van, lehet, hogy vele is, egyszerűen csak magának való. De mégis…

Egy hónapig hiányzott, kérdezem, mi baja volt. Depresszió – mondja nem túl meggyőző, levert mosollyal. A fia most felvételizik középiskolába. A gyerek nem izgatja magát, de ő aludni sem tud, már szinte cselekvőképtelen az aggodalomtól. Mi lesz, ha nem veszik fel egyik suliba sem? Csupa jó jegye van. De mégis…tehát stresszel a suliban és otthon is, ha azt látja, hogy a gyerek tanulás helyett videógémezik. És nem mer rászólni.

Kérdezem az iskolapszichológust, hány gyerekkel foglalkozik. Az elképesztő számra elnémulok. Mennyi elfojtott félelem, gátlás, kudarc otthon vagy az iskolában. Egy kellemes légkörű, befogadó iskolában. A tehetetlenség súlya telepedik az agyamra. Fáj a derekam, biztos jele az idegbajnak. Minden feszültség az ízületeimre megy. Tuti, hogy a térdem is azért fáj.

Hazafelé belebotlom B-be. Hátán egy feltűnően vékony hátizsák, talán csak egy füzet van benne, nem több. Kérdezem, így „üres kézzel” jött-e suliba. „Ha mindent elhoznék, úgy görnyednék, mint a többiek. Így van nálam egy füzet, amibe mindent írok, és egy tablet. Általában nem rugóznak a tanárok, egyébként is, már csak ez lenne a normális: tablet, internet.” Hja, digitális tankönyvek – teszem hozzá megértően.

Volt tanítványom hív telefonon. Fia az egyik legjobb gimnáziumban kilencedikes. Egy négyese van. A szülői értekezleten az osztályfőnök másfél órán keresztül szuttyongatta őket, hogy a 4,27-es osztályátlaggal sehol sincsenek, tegyenek többet otthon a jobb eredményért. Volt tanítványom nem hülye, csak nevet és elmélkedik a tanári pszichén.

„Jössz cigizni?” – kérdem. Igazából nem tesz jót, hogy együtt megyünk, mert a szünet erejéig sem képes kikapcsolni. Vagy azon parázik, hogy hány órával van lemaradva a tanmenettől, vagy azt sorolja, mi mindennel nincs kész például az adminisztrációban. Ja, és ott van a portfólió, amiről persze tudja, hogy formaság, de mégis…

A stressz átragad rám, és páni félelem fog el, ha arra gondolok, hogy nemhogy lemaradva, de sehol sem vagyok a tanmenethez. Eredetileg fütyülök rá, úgyis teljesíthetetlen. Vagy a gyerek, vagy a tanmenet.

Mondd, te kit választanál?

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA 

ARASZOLVA 

Szédítő sebességgel zuhanunk az oktatás meredek lejtőjén lefelé, és araszolva próbálunk megkapaszkodni a hivatástudatunkba. Már nem maradt más. Tanítani kell. Sziszifuszi. A sír, hol nemzedékek süllyednek el.  

Hol vannak már a korszerű iskolarendszer, korszerű NAT elképzelései, akadémikus vitákká váltak a mindennapos tűzoltásban. A covid következtében hézagos diáksorok és állandó szakszerűtlen helyettesítés a karanténba szorult tanárok miatt. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy nem lehet matematika vagy fizika, informatika szakos tanárt találni. Rendszergazdát, gondnokot, takarítót. Elmennek, elmentek jobban fizető állásokba. Ha más nem akad, árufeltöltőnek egy üzletláncba. Avagy az is bolond, aki tanárrá lesz Magyarországon. 

Nem tudom, mi lesz a választások után a közoktatással, de ha így marad, írmagja se. 

Ez biztos: több ad hoc reformot nem bírunk el. A hátrafodulva nyilazós, ria-ria-Hungaria-féle NAT ásatag szemlélete miatt egyre több magyar- és történelemtanár veszíti el a kedvét. Miközben az etelközi szemléletet vallók szája tele van a kompetencia szóval. „Nékem üres fecsegést fest az üres fecsegés.” 

Nincs kompetenciafejlesztés. NINCS, legfeljebb pult alatt, néha. A nyolcadikos felvételi, utána a rég elavult érettségi követelményrendszer satuba szorítja a tanerőt. Legjobb meggyőződése ellenére tanít, mert nem tolhat ki a diákkal, akit fel kell rájuk készíteni. Az csináljuk már jó ideje, aminek nem látjuk értelmét sem mi, sem a gyerekek. Most már szinte egy egész nemzedék esik ki a rendszerből a tohuvábohuba. 

Nagy a baj. Csak szép sorjában: a versenyképtelen tanári fizetések miatti tanárhiány, a túlzsúfolt tananyag, elavult tantárgyi rendszer következtében hiányosan képzett diákok tömegei küzdenek majd a túlélésért a pontvadászaton. Alulmotivált tanárok-diákok még barátságos mérkőzése ez, amelyben már csak az egyéni, tanári humánumban és emberfeletti küszködésben lehet bízni. 

Fiatal kollégám kompetenciaalapú irodalomórákat tart, tematikus felépítésű, interaktív, interdiszciplináris alapon, érdekes műveket vesznek. A gyerekek élvezik. Most még teheti, a régi (2017-es) NAT szerinti érettségi lehetővé teszi. Kérdem tőle: Mit fogsz csinálni azokkal, akik majd az új NAT szerint kell, hogy érettségizzenek. Nem tudom ─ válaszolja. 

Nem tudom, nem tudjuk. Zuhanunk az értelmetlenség és kimerültség lejtőjén. Bifláztatni fogunk irreleváns adatokat, hogy megfeleljenek egy 19. századi mentalitásban megragadt agytröszt elvárásainak? Majdnem azt írtam elvtársainak. 

Szerencsére az iskola nem mindenható. A gyerek tájékozódik, megkeresi máshol a szükséges képességeket. Például az életben. De hány fogja gondolni, hogy milyen sok idő ment pocsékba egy elbaltázott képzési rendszerben? Araszolva, engedelmesen csinálják végig, ahelyett, hogy szárnyalhatnának ─ mert az iskola arra való fészek, ahonnan nem kipottyanni kell, hanem kirepülni.  

Már alig remélek. Finnország messze van.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA:

BOSSZANOK

Igen, bosszanok. Igen, feldühödöm. Ez új. Úgy látszik, kezd elegem lenni a sztoicizmusomból.

Hogy világos legyek, nem érdekel, hogy ki mely nemzedék tagja: Z, Y vagy alfa – tudom, ez utóbbiakkal különösen türelmesnek kell lenni, mert digi-bumm, meg minden. Hát nekem ebből elegem van. Én nem vagyok Z, hanem ember vagyok először is. Na, nézzük, mit dob ki Google:

„Az ember társadalmi lény; közösen végzett munka, a tagolt beszéd és gondolkodás jellemzi. Mindezek révén képes a világ megismerésére és átalakítására. Rendszertani szempontból az emberi nem az állatok országába, a főemlősök rendjébe, a hominidák (Hominidae) közé tartozik. Az ember biológiai neme szerint nő vagy férfi, ivarérettsége (illetve tenyészérettsége vagy életkora) szerint gyermek (lány és fiú) vagy felnőtt. „

Szép, de ez nem érdekel, úgyis folytonos frissítést igényelne a dolog, gondoljunk csak az AI-re. Hogy az mi? Vedd csak elő Google jóbarátot. Erre való.

Szóval, igenis bosszanok. Z,Y, Alfa. Mindannyiunkra. Bosszanásom oka:

Vedd fel a szemetet, ne lépj át rajta, mondván, hogy nem te dobtad el. Nem érdekel. Te voltál az első, akinek utadba került, vedd fel – persze, ha otthon 24 órás cseléd rohangál utánad, akkor megértem az átlépést. De az iskolában is követ? Ja, hogy a takarítónő. Édesem: kérdezd már meg, hogy mennyit keres 8 órában, és hogy robot-e. Ja, galambom, ezt az orosz szóviccet talán nem is érted. (Google, vagy a nagyszülők segíthetnek a málenykij robottal.)

Szerintem kezded kapizsgálni, hogy miért tegezlek, nem is ragoznám túl. Nem vagy te olyan OKTONDI. Vagy esetleg nem érted a szót? Google, barátom, mert Jókai tényleg nehéz. Ugye, milyen belátó vagyok?

Kedves Alfa, Te állítólag nem tudsz hosszasan figyeni egy dologra. Elárulom, eredetileg én (Z) sem. Gyakorlás kérdése. Kénytelen leszel. A gyereked 40 fokos lázban fekszik majd otthon, s neked mellette kell töltened az éjszakát…legalábbis ezt gondolnám helyesnek.

Ja, hogy mi a helyes? Elárulom: a JÓ. Képzeld, például másoknak segíteni. Hiszen ők is ezt teszik, bár lehet, hogy nem veszik észre. Például anyukád, aki hagyja, hogy a villamoson te ülj, miközben ő áll. Azon gondolkoztam, vajon valami testi problémád lehet-e. Nincs.

De már túlragozom. Szerintem értjük egymást. Ha nem akarod, hogy ugyanezzel az önzéssel viszonyuljak hozzád/Önhöz, akkor figyelj! Például figyeld, mit csinálok. Felszedem a szemetet. És ha dafke, csakazértis ott hagyod, akkor is érte nyúlok, és kidobom a kukába. És túllépek a nyegleségeden. Hétfőre elfelejtem. Nem vagyok se bosszú- se haragtartó.

Jön a busz, már nyitja is az ajtót, kezemben a cigi, már nem érem el a kukát. Elnyomom a járdán. Szóval ekkora bunkó volnék. Ki szedi fel utánam? Felbosszanok. Ekkora tapló vagyok. Lennék? Erőt veszek magamon. Hagyom elmenni a buszt, felszedem a csikket, és a kukába dobom. És közben megdöbbenek, hogy a buszsofőr „Jó napot kívánokkal” fogadja a felszállókat. Boldogan vetem oda a „Viszontlátásra” búcsúszót, mikor leszállok. Tiszta Anglia.

 Ja, nem.