VASS JUDIT
ÉS
vannak a csendesek,
szolgának véled őket,
mert szolgálnak épp,
a szolgálandókat főleg.
És nem írja őket,
sikerük talpalávalónak,
nem lasszózta be Isten
se kéz- se talpnyalónak.
És még a vers is
halkan rímel, ahogyan illik,
határon innen és túl,
mert határ van is, meg nincs is.
És szabadság van,
jelzőtlen, ragtalan,
ahol a rabság
örök és magtalan.
MARKÓ BÉLA
Kezdetben az Isten
Az Isten kezdetben vidám volt,
gyakran mosolygott, ritkán büntetett,
aranyszínű ruhában járt-kelt,
és olykor maga mellé ültetett,
láttam a fiát a kereszten,
szúrta fejét a töviskoszorú,
de tudtam, hogy csupán egy kép ez,
s a valóságban mégsem szomorú,
megszabadított a gonosztól,
és adott szilvaízes kenyeret,
ősszel a fák alól a parkban
együtt gyűjtöttünk színes levelet,
aztán már ritkábban mosolygott,
sokat kérdeztem, keveset felelt,
igaz, hogy egyszer rajtakaptam,
ahogy magában halkan énekelt,
a falról eltűntek a képek,
és fent az égről is a csillagok,
már rég nem látok el odáig,
pedig úgy tudtam, hogy mindig ragyog,
s most csak utcai lámpa ég kint,
távolabb minden csupa fekete,
ruhája van, de nincsen arca,
elfogyott mindennapi kenyere,
alig emlékszem a kezére,
s már nem hiszem, hogy egyszer felderül,
fekete, fekete, fekete,
hiányzik mégis istentelenül.
Utolsó fohász
Visszahúzódom egyetlenegy versbe,
amelynek alig néhány sora van,
aztán tovább, egy mondatban alany
vagy állítmány leszek, hogy így-úgy egybe-
foghassam még a mondatrészeket,
míg egymástól elválnak mindörökre,
mintha a borsóhéjból kipörögne
s szétszóródna a mag, nem én leszek
a tobzódó kert, darabokra törnek
a rózsaszínek, sárgásbarnák, zöldek,
most már egy szó vagyok csak, ha vagyok,
s ami külön van, azon nincs hatalmad,
nem tőled függ, hogy éljek-e vagy haljak,
vedd vissza minden képződ és ragod!
Markó Béla (Kézdivásárhely, 1951. szeptember 8. –) erdélyi magyar költő és író, tanár, szerkesztő, politikus.
1958-1970 között a Kézdivásárhelyi Líceum diákja, itt érettségizett, majd ezután a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán magyar–francia szakon tanult. 1974-ben szerezte meg tanári diplomáját. 1974–1976 között Marosszentannán általános iskolában francia nyelvet tanított. 1976–1989 között Marosvásárhelyen az Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztője volt.
Kedvelt versformája a szonett, szívesen ír gyermekverseket is. Az Igaz Szó kiadásában szerkesztett ifjúsági antológiákat. Magyar irodalmi tankönyvet írt Izsák Józseffel, amelyet 1981-től évenként kiadtak. 1984-ben lefordította Lucian Blaga Manole mester című drámáját, Markó verseiből pedig egy kötetre valót Paul Drumaru fordított román nyelvre.
1989-től 2005-ig főszerkesztője volt a Marosvásárhelyen kiadott Látó című irodalmi folyóiratnak. Az 1989-es változások után kezdett el politikával aktívan foglalkozni. A Maros Megyei Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja és alelnöke. 1990–től Maros megyei szenátor, 1990–1991-ben az RMDSZ Országos Elnökségének tagja volt. 1990–1992 között a Szenátus Művelődési Bizottságának és Oktatási Bizottságának tagja, a Román Parlament IPU küldöttségének tagja.
1991–1992-ben az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke, 1996 és 2012 között a Szenátus Külügyi Bizottságának, 2012 és 2016 között a Szenátus Oktatási Bizottságának tagja. 1993 januárjától 2011 februárjáig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. 2004-2007 között a román kormány művelődési, oktatási és az európai integrációs tevékenységeket felügyelő miniszterelnök-helyettese.
2009 decemberétől 2012 májusáig ismét a román kormány miniszterelnök-helyettese.
2011-ben nem indult újabb elnöki mandátumért az RMDSZ-ben, de kormánytisztségét 2012-ig, parlamenti mandátumát 2016-ig megtartotta.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti tagja. A Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke. Tagja a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Írószövetségnek és a Szépírók Társaságának.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mark%C3%B3_B%C3%A9la
Aki őseitől nagyobb vagyont örökölt, „attól a hon kétszerte jobban megvárhatja, mint sok mástól” a hazának tett áldozatot. (Mikó Imre)
„… amint lelkünk szabad, szellemünk szárnya le nem köthető, amint tanodáinkban minden kődarab mienk, tanítóink minden falat kenyere a mi saját buzgóságunk földében termett: úgy nevelésünknek és tanításunknak szabadnak kell lenni, kebelbeli ügyünknek maradni mindenha!” (Mikó Imre)
Mikó Imre, 1852[
Gróf hídvégi Mikó Imre (Zabola, 1805. szeptember 4. – Kolozsvár, 1876. szeptember 16.) erdélyi magyar államférfi, művelődés- és gazdaságpolitikus, történész. A 19. századi Erdély politikai életének haladó szemléletű, meghatározó alakja, két ízben (1848, 1860–1861) Erdély főkormányzója, 1867 és 1870 között Magyarország közmunka- és közlekedésügyi minisztere volt. A közművelődés és közélet terén fáradhatatlanul munkálkodott hazája gazdasági, kulturális és tudományos felemelkedésén, kiérdemelve ezzel az „Erdély Széchenyije” megtisztelő jelzőt.
Politikai pályáját az erdélyi főkormányszék tisztviselőjeként kezdte 1826-ban, s 1847-re a kincstárnoki tisztségig jutott, egyúttal az erdélyi liberális reformnemzedék egyik vezéralakjává vált. 1848-ban Erdély ügyvivő, majd rövid ideig tényleges főkormányzója volt, ő elnökölte a magyar szabadságharc mellett kiálló agyagfalvi székely nemzeti gyűlést. A szabadságharc bukása utáni időszakban a passzív ellenállás híveként visszavonult a politikától, s az 1860-as évekig kizárólag Erdély gazdasági és művelődési felemelkedésének szentelte életét. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület (1854) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (1859) megalapítása mellett fontos szerepet játszott a Kolozsvári Tudományegyetem létesítésében (1872), támogatta a kolozsvári Nemzeti Színházat, ösztönözte a korszerű mezőgazdaság és oktatásügy kibontakozását, s tevékenyen részt vállalt az erdélyi református egyházkerület közügyeiből is. Szerkesztője és kiadója volt az Erdélyi Történelmi Adatok három kötetének (1855–1858), ezzel tudományszervezőként megteremtette az erdélyi történetírás egyik alapvető fórumát, de maga is írt történeti, irodalomtörténeti tanulmányokat. Az 1860-as évektől ismét politizált, 1860–1861-ben Erdély főkormányzója volt, majd 1865-től Kolozsvár követe a pesti országgyűlésen. A kiegyezést követő első magyar kormány közmunka- és közlekedésügyi minisztereként (1867–1870) nevéhez fűződik a Magyarországot Erdéllyel összekötő vasúti pálya kiépítése, valamint az állami vasúttársaság, a mai Magyar Államvasutak Zrt. jogelődjének megalapítása. 1867-től 1876-ig a Magyar Történelmi Társulat első elnöke.
Közművelődési munkássága
Gróf Mikó Imre roppant tevékenységét és áldozatkészségét leginkább társadalmi téren fejtette ki, amiért kortársaitól méltán kiérdemelte az „Erdély Széchenyije” jelzőt. Már az 1830-as–1840-es években bekapcsolódott az erdélyi református egyház, az oktatás és a kolozsvári magyar színház ügyeibe, de intézményszervezői munkássága igazán a politikai visszavonultság éveiben, az 1850-es években teljesedett ki. Felkarolta a nemzeti nyelv ügyét, az ismeretek terjesztését, az erdélyi közművelődési, oktatási és jótékonysági intézeteket, melyeknek egész sora neki köszönheti létét vagy felvirágzását. Az alábbiakban külön részletezett egyesületek mellett újjászervezte az 1848 után bomlásnak indult Erdélyi Kölcsönös Jég- és Tűzkármentő Társaságot. 1856-ban megalapította és 1859-ig szerkesztette a Kolozsvári Közlöny című politikai hetilapot, ennek óvadékát is a sajátjából fizette le. Anyagilag támogatta Gyergyai Ferenc A magyar nyelv sajátságairól című nyelvészeti munkájának (1856) és Kriza János Vadrózsák című székely népköltési gyűjteményének (1863) megjelentetését.
Mindemellett részt vett az erdélyi román (ASTRA) és szász (Verein für siebenbürgische Landeskunde) művelődési egyesületek munkájában. Közművelődési, tudományszervezői és mecénási tevékenysége azonban nem csupán Erdély kulturális felemelkedésére irányult, szervezőmunkájával és anyagi áldozattételeivel az összmagyarság közművelődését is szolgálta. 1860-ban 4000 forintos adománnyal járult hozzá a Magyar Tudományos Akadémia törzstőkéjének felemeléséhez, 1867-től haláláig a Magyar Történelmi Társulat első elnöke volt.
Az anyagiak mellett foglalkozott az iskolaügy elméleti-módszertani megújításával is. 1858-ban a tanítási módszerek reformjára ösztönözte a nagyenyedi kollégiumot. Úgy tartotta, hogy a nevelésben helyet kell hagyni az önálló munkának, az egyéniség kibontakozásának: „Én, amint tartósabbnak hiszem azon virág életét, mely a szabad légyen, mint amely virágházban fejlett ki, úgy alaposabbnak tartom azon tudományt, szilárdabbnak azt a jellemet, mely a magánszorgalomnak, önálló lélek vizsgálódásának gyümölcse, mint azt, amely mások fáradsága után, a mi igyekezetünk és utánajárásunk nélkül, úgyszólván ingyen lőn sajátunkká.” Szintén fontosnak tartotta a tanárok folyamatos továbbképzését, valamint az egyetemi szintű lelkészképzést.
Befolyását latba vetve nagy része volt a Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttében, az általa korábban megszervezett Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári gyűjteményei az egyetem helyének kiválasztásában is fontos szerepet játszottak. Mikó Imre javaslatára az egyesület a gyűjteményeket átengedte az egyetem használatába, a tulajdonjogot és az ellenőrzés jogát továbbra is fenntartva. Füvészkert kialakítása céljából szintén átadták az egyetemnek az általa adományozott kertet. Mikó olyan szövetséget álmodott az egyesület és az egyetem között, amelyben mindkét fél megőrzi önállóságát, de közösen dolgoznak az erdélyi tudományosság érdekében. Nem véletlen tehát, hogy 1872. október 19-én Mikó Imre volt az, aki miniszteri biztosként feleskette az egyetemre kinevezett első tanárokat.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mik%C3%B3_Imre_(politikus)
SÁNTA FERENC
Sánta Ferenc (Brassó, 1927. szeptember 4. – Budapest, 2008. június 6.)
Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
*
1927. szeptember 4-én született Brassóban (Románia, Erdély). Első életéveit Sepsibikkszádon, majd Marosvásárhelyen töltötte. Innen Kolozsvárra költöztek. Itt a Farkas utcai Katolikus Elemi Iskolában kezdte meg tanulmányait, majd az Unitárius Kollégium Gimnáziumában folytatta 1940 és 1945 között. 1945–1946-ban a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tanult.
1946. július 30-án házasságot kötött Debrecenben. Négy fiúgyermeke született.
1947 és 1950 között bányász a Dorogi Szénbányászati Tröszt Pilisszentiváni Bányaüzeménél. 1953–1956-ban betanított munkás, marós, fúrós a Kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban. 1957-ben a Ganz Daru- és Hajógyár betanított munkása, esztergályos. 1958. szeptember 1-jétől az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa. 1968 óta írói munkásságából élt.
Tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának.
1954 elején egy pestlőrinci író–olvasó találkozón ismerkedett meg Szabó Pállal, aki az Irodalmi Újságban mutatta be a Sokan voltunk című elbeszélés közlésekor 1954 márciusában. A mű nagy feltűnést keltett. Első novelláskötete a Téli virágzás (1956). A Petőfi Kör alapító vezetőségi tagja. Nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz a parasztság jogfosztottságáról 1956 szeptemberében.
További művei: Farkasok a küszöbön (novellák, 1961); Az ötödik pecsét (regény, 1963); Húsz óra (krónika, 1963); Az áruló (regény, 1966); ennek drámaváltozata, az Éjszaka (1968, bemutatta a budapesti Katona József Színház 1968. március 8-án Egri István rendezésében, Őze Lajos, Avar István, Básti Lajos, Sztankay István, Maklári János szereplésével); Isten a szekéren (válogatott novellák, 1970); A szabadság küszöbén (esszék, cikkek, interjúk, 1993).
Több művéből készült film és tévéfilm. A Húsz óra (1965) és Az ötödik pecsét (1975) Fábry Zoltán rendezésében nemzetközi sikert is aratott. A Halálnak halála című tévéfilm forgatókönyvéért az író Arany Nimfa-díjat kapott Monte-Carlóban (1970). Filmre vitték az Éjszaka, A Müller család halála és a Kicsik és nagyok című munkáit is.
A Húsz óra és Az ötödik pecsét című regényei 23 nyelven jelentek meg (angol, cseh, hindi, holland, francia, japán, kínai, lengyel, német, olasz, orosz, román, szerb stb.).
Elhunyt 2008. június 5-én.
http://www.pim.hu/object.F302B8A9-845D-4362-824F-2F838B6E4872.ivy
VASS JUDIT
LÉDA ÖRÖK
A Zeusz-ölelésből
nem életes,
csak halott kislányra
tellett,
a vörös halálból,
hogy nem kellett
kitűzni halálos sárgát.
És mégis örök
a rózsaszín-ámbrás
irigyelt nőisége,
a „bosszú hím”,
s azt is ki vette észre,
csak aki semmiért
mindent kért cserébe,
amíg versre is tellett,
elbocsátó szép üzenetre.
Hát elbocsátunk,
és törjön átok-varázs,
írjatok csak új rímeket,
csillagsorsos éneket
többek között.
De Léda örök
s most végleg útra vált.
És nem kér vissza semmit,
és lesz még hidegebb is.
VASS JUDIT
EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY: ÁLOMFEJTÉS
„…az embernek alsó tudata és felső tudata van, esze nincs. Ennek belátása gyógyítja az idegességet.” (Karinthy Frigyes: Együgyű lexikon)
Miután felfogtam, hogy nagy valószínűséggel túl vagyok életem aranymetszéspontján, anélkül, hogy igazi álomtudatos személlyé lettem volna, elhatároztam, hogy tisztába jövök ezzel is. „Létösszegzenem illenék”, ahogy Varró Dániel mondja.
Mint minden művelt ember, természetesen ismerem a lélektan alapvető műveit, Krúdy Gyula Álmoskönyvét, és persze Freud Álomfejtését, de be kell vallanom, soha nem vettem komolyan, hogy rám is vonatkozhatnának.
Na, gondoltam, ideje felszabadítani az „elnyomottakat”, ezért kegyetlen önelemzésbe, vagyis álomfejtésbe kezdtem. És ekkor „pirkadni kezdett”, hogy hiszen én alig álmodom, ha igen, akkor is dögunálmosakat. Semmi rémálom vagy hasonló, többnyire ismeretlen helyeken, ismeretlen arcok triviális helyzetekben. De azért találtam érdekesebbeket is: járok a magasban (ah) ─ Krúdy szerint szörnyű betegség jele. Aztán: nem tudom levenni magamról a ruhát, mert túl szűk. Na, ez annyira egyértelmű klausztrofóbia, hogy nem kellett sokat elmélkednem rajta. (Freud megnyalná a tíz ujját ilyen jól kifejlett neurózis hallatán.) A harmadik, hát ez már valami: a skót Felvidéken bandukolok. Sosem voltam Skóciában.
Álmaink, állítólag, bármilyen furcsák is, valóságunkból fakadnak. Én nem tudom, honnan fakadnak az enyémek, de piti hétköznapiságuk kezd már sértő lenni. Vagy mi van, ha egy másik életből fakadnak? Ma már tudjuk, hogy őseink emlékeit is hordozzuk génjeinkben, csak azt nem tudom, hogy kerülnek a metróba…na mindegy.
Azért elég felháborító, hogy nekem, a mélyen romantikus alkatnak, ilyen prózai álmaim vannak. Nem igazság. Miért álmodom Skóciáról? Talán egy reinkarnálódott skót birkanyáj lennék? Krúdy semmit nem mond Skóciáról. És mi ez az ostoba levegőben járás? Ellenőriztem több helyen is, annyira „emelkedettnek” tűnt. Így ugyan nem találtam, de a fruedista irodalomban a repülésnél igen. Sejtettem, hogy szexuális konnotációja lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire körmönfont magyarázatot kapok. Ha jól értem, abból fakad, hogy nagyon frusztrál, ha valaki nyilvánosan fújja az orrát, valami van az ükapám talicskájával is, de ezt végleg nem tudtam értelmezni.
Szóval, baj van velem. Ennek örülök. Nem mintha ez reveláció lenne, de azért öröm az emberiség többségéhez tartozni. Ami dögunálmosaimat illeti, most már biztonságban vagyok, hogy mi lesz a nappalok rém-unálmosaival, hát ezt nem tudhatom.
„Szenczi Molnár Albert (Szenc, 1574. augusztus 30. – Kolozsvár, 1634. január 17.) magyar református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító. Munkásságának egyik nagy elismerése, hogy arról dicsérettel emlékezett meg Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezető alakja.
Életének javát külföldön élte le (Wittenberg, Strassburg, Heidelberg, Altdorf, Marburg és Oppenheim). Olyan európai hírű tudósokat tudhatott barátainak, mint Johannes Kepler és Martin Opitz. Műveinek többsége külföldön született, tevékenységét mégis hazája javára fejtette ki. Barátait idézve egyik levelében, ezt írta:
|
„ |
Azt mondják ugyanis mind és erősítik, hogy egyetlen szótár kibocsátásával, amit a deákság egész Magyarországon szomjúhozik, többet csinálhatok mind az egész hazának, mintha egyik helységében több évig tanítom az ifjúságot avagy az egyházközséget. |
” |
|
– Szenczi Molnár Albert levele Georg Remhez Úttörő jelentőségű latin szótára átdolgozásokkal a 19. század közepéig használatban volt; sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvasható első magyar nyelvű meghatározása. Latin nyelvű magyar nyelvtanát a 18. századig kézikönyvként használták, ezáltal – a tudománytörténeti jelentőségen túlmenően – nagyban hozzájárult a magyar nyelvhasználat és helyesírás egységesüléséhez. A református magyarság számára számos zsoltárfordítása, a Károlyi-biblia javított kiadása, Kálvin Institutiójának és a heidelbergi káté fordítása máig élő hagyaték. Kiemelkedő hatást gyakorolt a magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére. Ugyanakkor latinul is virtuóz módon verselt. |
||
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szenczi_Moln%C3%A1r_Albert
VASS JUDIT
EPIRRHEMA
1.
Mert műhely ez.
Gyönyörű-irgalmatlan.
Egy alkatrész az agyban
bomlik, míg éledez.
2.
Rébusz ez.
A lét-ige buzgalma
egyesül okba-okozatba.
Natura est.
3.
Küszöb ez.
A szabadság ára.
Törvények innen-átja.
Lencsék sugara.
Gyémántok fénye ez.
Tűz ez.
Akarat pokla.
Ostor.
Széthull darabokra.
Por és hamu ez.
5.
Szív ez.
A világ pitvara.
Alakja ölelés két oldala.
Születés ez.
6.
Út ez.
Mentén nyomok hevernek.
Nyílik,
mikor ösvényt cserélnek
lelkek.
Nyugalom ez.
7.
Tény ez.
Világ serénye.
Isten – sötétből fényre.
Ratio est.
8.
Én ez.
Körbe-körbe.
Egyenes, kereszt, görbe.
Utazás ez.
9.
Rész ez.
Rés az egészre.
A mag-héj villámló fénye.
Szimbólum ez.
10.
Ez.
„Robert Merle az akkor még francia gyarmat Algériában született. A párizsi Sorbonne-on szerzett képesítést angol irodalomból. Rövid ideig harcolt a második világháborúban és három évet töltött német hadifogságban. Szabadulása után egyetemen tanított és megírta első regényét, a háborús élményeit feldolgozó Két nap az életet, amely megkapta a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Az 1950-es és 60-as években ismert, baloldali elkötelezettségű íróvá vált, könyvet írt Fidel Castróról és az algériai forradalom vezéréről, Ahmed Ben Belláról. Világszerte elismertséget szerezett politikai-fantasztikus regényeivel, amelyekben kora politikai és társadalmi problémáit mutatta be sci-fi díszletekben; ezek közé tartozik az Állati elmék, a Malevil vagy a Védett férfiak. Tizenhárom kötetes történelmi regénysorozata, a Francia história, Magyarországon is az egyik legtöbbet olvasott francia íróvá tette.
…Megismerve a középiskolai tanárok hajszolt életét, Merle azt a célt tűzte ki, hogy egyetemi tanár legyen, akiknek Franciaországban a bőséges fizetés mellett csak heti három órát kellett adniuk; a fennmaradt időben pedig könyveket akart írni. Ennek a célnak az eléréséhez egy legalább ezer oldalas doktori értekezést kellett írnia. Témájául Oscar Wilde-ot választotta. Addig is 1933-ban tanári állást vállalt Pontoise bentlakásos középiskolájában ahol beleszeretett az egyik végzős diáklányba, Edmée Thiriet-be, akit 1934. június 7-én feleségül vett. Közben elvégezte kötelező katonai szolgálatát (az esküvőre eltávozást kapott), majd annak végeztével, 1934 októberétől előbb Bordeaux, majd Marseille egyik középiskolájában tanított. Itt született kislányuk, Élisabeth. Dél-Franciaországból azonban igen nehézkesen tudta tartani a kapcsolatot doktori konzulensével, ezért 1936-ban a Párizs melletti Neuilly gimnáziumában vállalt állást. Itteni egyik kollégája Jean-Paul Sartre volt.[6]
…1939 szeptemberében kitört a második világháború, Franciaország hadat üzent Németországnak. Merle-t behívták és nyelvtudása miatt az angol expedíciós hadtesthez osztották be összekötőként. 1940 májusában a francia és angol hadsereget bekerítő németek elől Dunkerque-be hátrált. Engedélyt kapott, hogy felszálljon egy kimenekítő angol hajóra, de amíg összeszedte bajtársait, a hajó elment. Egy tiszttársa szerint Merle több sebesültet is kimentett a vízből, akik a németek által elsüllyesztett hajókról próbáltak partra jutni.[7] Néhány nappal később, június 4-én fogságba esett. Hadifogolyként Dortmundba vitték, ahol egy bútorgyárban kellett dolgoznia. 1941 márciusában egy német kantinoslány segítségével megszökött, de a francia határon elfogták. Börtönbe került, majd nehéz fizikai munkára osztották be. 1941 augusztusától a fogolytábor kórházában volt tolmács. 1942 szeptemberében átszállították a kelet-poroszországi Königsberg mellé, ahol a stablacki táborban összegyűjtötték az egyetemi végzettségű, a többieket túl gyakran megszervező hadifoglyokat. 1943 júniusában egészségügyi okokra hivatkozva szabadon engedték. Hároméves fogsága alatt az előtte is gondokkal küszködő házassága teljesen megromlott, felesége megcsalta. Hazatérése után elváltak, kislánya Edméehez került, aki feleségül ment korábbi szeretőjéhez. Merle Párizsba költözött és folytatta korábbi tanári munkáját és tovább írta disszertációját. Ekkor fogott bele első regényébe, a Két nap az életbe, amelyben saját háborús tapasztalatait, a dunkerque-i menekülést írta meg. A könyv főhőse, Maillat gyakorlatilag Merle-lel azonos (őrmester rendfokozatú angol tolmács) és a cselekmény saját élményeit követi (bár az író azt nem volt hajlandó elárulni, hogy annak a jelenetnek is van-e valóságalapja, amikor a főszereplő megerőszakol egy lányt). A hadifogság miatt megromlott egészsége miatt hosszú betegszabadságra ment, 1944 októberében pedig az angol irodalom tanáraként (még nem professzorként) felvették Rennes egyetemére.[8]
…1965-ben az Állati elmék írásának megkezdésével új korszakot nyitott életművében, a politikus-fantasztikus regényekét. A történet főhősei (szokás szerint Merle-ről és harmadik feleségéről mintázva) megtanítanak két delfint egyszerűsített nyelven beszélni. A delfineket azonban lefoglalja az amerikai hadsereg és a segítségükkel felrobbant egy hadihajót. A regény amellett, hogy híven bemutatja a hidegháború és az atomkatasztrófa állandó veszélyének korát, felveti az ember állatokkal szembeni erkölcsi felelősségét is. Az Állati elmék 1967-ben jelent meg és nemcsak Franciaországban, hanem világszerte nagy sikert aratott; még az Egyesült Államokban is, pedig Merle a könyvben kimondottan kritikusan ír az USA-ról.[17] 1973-ban filmre vitték, de a hollywoodi A delfin napjából gondosan kiirtottak minden Amerika-ellenes politikai utalást.
…az 1972-ben megjelent Malevil az atomháború után, a középkorba visszasüllyedt világban játszódik. A középkori várban (amelynek ihletője részben Merle birtoka, Bousquet, részben Commarque vára)[19] lakó túlélők egyfajta kommunát alakítanak aki, ahol minden közös (még az egyetlen nő is) és demokratikusan döntenek az ügyeikben; szemben a szomszéd közösség teokrata diktatúrájával. A könyv azonnal kasszasiker lett, számos országban kiadták és megkapta a sci-fi regényeknek adományozott John Wood Campbell Emlékdíjat.[20]
1974-ben újabb „politikus-fantasztikus” regényt adott ki, amelynek témája az akkoriban egyre inkább erősödő (és Amerikában sok esetben hisztérikussá váló) feminista mozgalom volt. A Védett férfiak világában egy járvány kiirtotta a férfiak többségét, a nők átveszik a társadalmi szerepüket, és övék lesz mind a politikai, mind a gazdasági hatalom. Mint a forradalmak esetében olyan sok esetben, a szélsőségesek kerekednek felül, és létrejön egy férfigyűlöletre alapuló, erősen fasisztoid társadalom. Merle egyúttal a társadalmi szerepek megfordításával megmutatja férfiolvasóinak, milyen elnyomásnak vannak kitéve a nők a mindennapi életben. A Védett férfiak megkapta a brüsszeli királyi akadémia Franz Hellers-díját.[21]
1976 márciusában hozzáfogott régóta tervezett történelmi regénysorozata első kötetéhez, a Francia históriához. Merle hosszadalmas kutatásokat folytatott, hogy élethűen tudja ábrázolni a 16. századi Franciaország társadalmát és meglehetősen zaklatott, fordulatos történelmét…Merle 27 éven át, szinte szó szerint a haláláig írta.” (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_Merle