Vass Judit oldala Posts

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÉS LÁTOM ŐT

Én nem tudom, min meditált folyton, de mindig így idéződik fel az alakja: hátrakulcsolt kezekkel, leszegett fejjel, szájában cigarettával rója a köröket a tanáriban, a folyosón, a szalagavató bálon a diszkózene üvöltő hangjaira a táncolók sűrűjében…sok jóra emlékezhetnék, emberi gesztusaira, humorára, de gonosz a lélek, leginkább mégis a „nagy pillanatok” villannak be.

Imádott szónokolni, ezért készült hetekig a Nőnapra, amikor kiélhette a hatásszünetek drámaiságát, mi pedig a visszafojtott röhögés kegyetlen kínjait.

„Üdvözlöm a szépeket, a jókat, az okosokat…(férfi kolléga súgva: És mi lesz a kolléganőkkel?)…És látom őt (a nőt): egyik kezében a szatyor, a másikban a gyertya…( kollégám kezét tördelve: Jaj, most jön a porszívó, a porszívó – mivel már olvasta a szöveget előtte)…Mert van valamijük a nőknek, ami nincs a férfiaknak…(Édes istenem – sóhajt fel nyugdíjas vendégünk. Már nem tudta máshogy leereszteni a pukkasztó röhögőgörcsöt)…Amit mi magunk is meg tudunk csinálni, azt csinálja meg a Sándor…(mármint a gondnok)…És köszöntöm Őket is…(Édesjószüzanyám, hát ki maradt ki?)

Noémivel, mindketten ünneplő fekete ruhánkban sétálunk a Szalagavató színes forgatagában, már egy perce azon vihogunk, hogy olyanok vagyunk, mint Lédával a bálban, amikor a táncosok villódzó hullámainak sűrűjében meglátjuk Őt öltönyben, nyakkendőben, hátrakulcsolt kezekkel, cigivel a szájában, öles léptekkel meditálva…ő volt az első igazgatóm, nagyon szerettük.

 R.I.P.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

EGÉRFOGÓ

Ezt nem teheti velem Igazgató úr! – mondtam, mikor megtudtam, hogy a két párhuzamos osztályom színtiszta lány. De most komolyan, Igazgató úr! 70 kamaszlány! De komolyan gondolta, és sok sikert kívánt. És sok siker lett.

Kezdetben egy nagy massza voltak, azután kezdett elkülünölni a C és a D, végül az arcok is, vagyis mind a hetvennek arca lett. Csupa tehetséges egyéniség. Egy nulladik órán arra eszméltem, hogy imádok a csajokhoz járni. Persze, szabadjára engedhettem magamban a cinkos nőt. „Gondoljanak bele: végre egy FÉRFI tanár!”- vezettem be az Aranysárkányt.  Vihogtunk.

Á egyetlenként koedukálta tizedikben a C-t. Na, gondoltam, könnyű dolga lesz: egy okos, jó humorú férfi sok szép és értelmes nő között. Hogy könnyű dolga volt-e nem tudom. Az biztos, hogy hamar rám hangolódott: ritkán szólt, de akkor füléig szaladó szájú irónia vihogtatta női szakaszunkat.  Á azután volt fizikus-csillagász, Maraton-futó, amit akarsz.

Manapság sokan támadják a facebookot nyíltan vagy burkoltan. „A közösségi média beteggé tesz.” Igen, ha amúgyis beteg vagy. Megy a gazdasági háború a digitális szupremáciáért. Én örökre hálás leszek Zuckie-nak. Neki köszönhetem, hogy szétszéledt ifjúságomra, első szerelmemre, Gyurkára, volt osztályaimra leltem a letűnt időből, hála a facebook algoritmusának.

Ma hajnalban Á talált meg messengeren. Elküldte évekkel ezelőtt írt fiktív regényét. Amolyan feljegyzések az egérlyukból napló. Döbbenetesen jó a stílusa, humora. Halálra derültem magamat. „Csak nem akar Franci elköltözni? Diable! Olyan ideges lettem, hogy egy teljes szelet hathónapos érlelésű Président Comte -ot elrágtam.” És a szerelmi szál: „Odamentem a ketrechez, és amikor kidugta az orrát a házból és rámnézett, kezdeményeztem egy beszélgetést a Bovaryné jellemábrázolásáról.” És érdekes, Franci elköltözött…

Hát öcsém, bár háttal nem kezdünk mondatot, legalábbis nem irodalomórán, szóval csak haza jöttél ide, az egérfogóba. Persze, sejthettem volna. Az irodalom a többségnek tantárgy, sokunknak kelepce.

Sok szép fájást kívánok! Éljen a magyar széppróza napja! Ja, és Jókai!

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

AVAGY A MEMORITER HASZNA

Reggelizett? – kérdezi. Ha nem, akkor menjek, és egyek vagy igyak valamit, csak cukor legyen benne, el ne ájuljak itt neki.

Enni nem tudok, lassan hörpölöm a kávét, s közben van idő eszembe jutni a sok horror sztorinak a bölcsességfogakról. A legjobb idős kollégámé, akinek 60 évesen be kellett vele feküdnie, mert vízszintesen belenőtt a mellette lévőbe. Mármint a foga.

„Most harminckét éves vagyok. Nyár van.” – Kosztolányi fausti pillanata … hát nyár az van, de ez most nem annak a pillanatnak készül, és halált megvető bátorsággal tántorgok vissza a rendelőbe, közben térdeim csak annyira remegnek, mint az első, megtartott órámon. „Ötszáz bizony, dalolva ment…”

Még kapok húsz percet zsibbadni és elmerengeni barátaim szadizmusán, mindazokén, akik naturalizmust megszégyenítő részletességgel ecsetelték azon lehetséges kínokat, amiket most lesz szerencsém kiállni.

Az érzéstelenítőnek azonban érzelemcsillapító hatása is lehet, mert mire betonná fagy az agyam, már apátiával nézek a rettenet elé, és a szájtáti gyakornokok gyűrűjétől körbe véve hagyom, hogy szétfeszítsék a számat akkorára, hogy már belőle nézek kifelé, pont szemembe az idegesítő ablakfénnyel − becsukom. Mármint a szemem.

„Jó napot, tanárnő!” – gondolom, a szájsebésznek mondja valamelyik gyakornok, de aztán kinyitom a szemem, látom, hogy egy árny hajol fölém, pontosabban legalább hat, egyenként, jótékonyan takarva a vakító ablakot. Nem látom az arcát, de amikor mondja a nevét, már tudom, hogy az előző osztályomba járt, és most itt szemlél, mint esetet, lát bele legbensőbb titkaimba, talán a vakbelemig.

Hirtelen eszembe jut a nőgyógyászos vicc, bólintanék és vihognék, de a sebész hátra nyomja a fejem, és légkalapácsok kezdik döngetni az agyamat…

…most 32 éves múltam…nyár van…lehet hogy tán ez… amire vártam…itt van, mire vágytál…világító ágytál…na látjátok, mire jó a memoriter…felejtőnek

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÉS HÉT SEBBŐL VÉRZETT

Épp mondom kolléganőmnek, hogy előző nap is milyen rendesek voltak ezek a kölkök, hegynek fel sem nyüszögött senki, a vacsorát is humorral fogadták, semmi nyif-nyaf. Persze, mondja, mert a többsége fiú, jobban bírják a gyűrődést. Elégedettek lehetünk, én rosszabbra számítottam, mert ritka nyüzsgő, állj-előlem-dől-belőled társaság, amúgy komálom őket.

Szóval, épp nyugtázom a második napot is, békésen merül a tóparti nap a vízbe, midőn hírnők jő, s pihegve szól: Jaj, tanárnő, nincs ragtapasza? Miért, mi történt? Á, semmi, csak ZS elvágta a lábát, és most vérzik. Hát nem egészen, mondja a lány, jó nagy vágás van rajta, és rendesen ömlik a vér, de ezt olyan sápadtan nyögi ki, hogy rögtön megijedek. Futólépés közben mesélik el, mi történt, beleállt valamibe a tóban. Kérdem, mikor, mondják egy félórával ezelőtt. Belémfagy a tüdő…legalább kimosták hideg vízzel? Nem hiszem, mondja a sápadtabb, most értünk haza, és sebtapasszal leragasztotta, de leesett.

A fiúszobában (később számoltam össze) HETEN lézengenek, ZS az ágyról lógatja le csupavér lábát, kezében tétován tartogat egy vizes ragtapaszt…megnézem, ronda seb, de orvosért nem kiált… mondom, mossa ki hideg vízzel, mindjárt hozok valamit, amivel fertőtlenítjük és leragasztjuk.

A művelet közben páran körbeállnak, morgok, hát egy sem akadt a hétből, aki tudná, hogy egy ilyen sérülést komolyan kell venni? Fél órája vérzik, és egy sem tudja, mit kell csinálni? Nem szoktam így pézsmitálni, de most igen pipa vagyok, aztán elszégyellem magamat, talán túlhisztizem, ha a sajátom lenne, lehet, hogy nem tenném, de hát más gyereke…veszélyes üzem…

Állunk vacsorához sorban, látom ZS biceg idefelé. Bekómálok, amikor kapcsolok: a jó lábán fent a papucs, a sérültön csak a géz, látom, vérzik megint, amúgy meztélláb a homokban…Mondom: „Megőrült, miért nincs magán papucs?” „Mert nem fért bele a lábam.” „Azonnal menjen vissza, és vegye fel az edzőcipőjét!” Majdnem hörögve mondom, aztán …megyek én is, újra fertőtlenítjük. „Nem kell, mondja, holnapután, ha hazaérek, majd a nővérem lefertőtleníti.” Már csak némán legyintek, és megyek utána.

Mondom, hét sebből vérzett…

Egyszer egy kolléganőm azt kérdezte valakitől, aki agyonpátyolgatta a diákokat: „Mondd, ne szüljük újra ezeket a gyerekeket?” Néha azt kellene…

szeptember 2, 2024 / Vers

VASS JUDIT

ELFÁRAD





itt az ember,

ha komolyan veszi.





Mint költözéskor,

egyenként mérlegeli:

egy korondi tál, egy isten,

minek, ha fal s lesz,

hogy feldíszítsem?





És egyáltalán:

lesznek-e évszakok?

Egy lepedő,

meztelen mégse halhatok.

És egyáltalán:

a könyvek.

Milyen szép mondat ez:

„legalább azt köszönjed”

vagy ez:

„már hálni jár belém a lélek” ─

nagy doboz kell majd

a törékenyének.





Elfárad itt az ember,

ha komolyan veszi.

Az öreg fát át

csak hülye ülteti.





Szóval, nem költözöm,

már itt is jó lesz.

Majd élni jár belém a lélek.

szeptember 2, 2024 / Vers

VASS JUDIT

A LELKED





akarják, azzal táplálják a testük.

Szemben egymással, ebben együtt.





Barbár isteneik lobogtatják a szélben,

élni akarsz ─ mázold be arcodat szépen.





Elmúlt a pillanat.





Az ott Szókratész, most emeli a poharat.

Egy lelkes tanítvány daimónját igazgatja.

Ideát akar, míg tested-lelked lopja ─

már embert tervez törvény és rendelet.





Elmúlt a pillanat. Egy majdnem tökéletes.

TAO

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

TAO

Valójában Teó. Talán nomen est omen, de ezt még nem bizonyította be vagy cáfolta a tudomány, amiben makacsul hiszek, úgyis, mint a ikszedik istenbizonyítékban. Teó maga a megtestesült tao.

Az első évben megnyerte a matekversenyt, rögtön érteni kezdtem, miért jegyzetel keveset, dolgozatai miért olyan rövidek, sehol egy fölösleges szó, csak a mérnöki lényeg. Vágott az esze, mint a penge. Bírom az ilyet: csak semmi mellébeszélés, lila köd. … Útja nyílegyenesnek tűnt a matematika csúcsaira…bár volt benne valami, ami kilógott még a többismeretlenes egyenletből is.

Feketében járt, fekete haját még feketébbre festette, sűrű, fekete műszempillák ellenpontozták fekete bakancsát, piercing, ahova csak fért ­– félelmetes volt, de a harsány külső mögött halk, szerény és visszahúzódó. Egy időben fordított kereszttel a nyakában borzolta a kedélyeket, pedig nem volt nála jézusibb figura az egész földkerekségen, egy útkereső kamasz.

Közben Teó ott hagyta a matematikát, útja a metafizikához vitte, szóval elszerette őt a filozófia, hogy azután a pszichológiára jelentkezzen. Oda kevés volt a pontja, ekkor egy OKJ-s kanyar után a magyar szakot kezdte el az egyetemen, de arról tudtam, hogy csak kitérő lesz, a filológia nem az ő ösvénye, zsákutca az.

Aztán lekopott róla festék, műszempilla, piercing, na és a magyar után a szabadbölcsészet is. Már épp mondani akartam: térj vissza a matematikához, mikor látom, most épp gyógymasszázst vállal és jóga tanítást.

Ostoba módon dohogni kezdtem: már megint eszét fecsérli, aztán szégyenkeztem a felismerésen, hiszen én írtam nemrég: az úton ösvényt cserélnek lelkek…mert út ez: egyenes, kereszt, görbe… ösvény ez, az utazás gömbje.

Az értelem vándorol benne, míg ismeretlenre lel, és végül egyenletre.

ANI

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ANI

Aninak olyan a szeme vágása, hogy a Kínai Nagy Fal adja a másikat. Helyesírása nem mindig hibátlan, de így is fénynél sebesebben lobog a nagy magyar átlag horizontján.

Kilencedikben, mikor megtanultuk a hexametert, elskandáltuk, lekottáztuk, eltapsoltuk, lekopogtuk, szóval mondom: Na, most akkor írjanak egyet ─ mankónak megadtam egy daktilikus szót. Öt perc múlva Ani hozza tökéletes  sorát, a többiek még próbálkoznak jambusokon sántikálva, hiába, a Kodály-módszer bölcsőjében kevésnek ringattak hallást hozzá, az meg ugye 14 éves korra rögzül, mint sok minden, ami állítólag nem növeli a dzsídípít, de valahogy mégsem árt úgy társadalmilag. (Meg a tanári pszichének is kifejezetten jót tesz, de az ugye nem számít.)

Figyelmeztetem is a csoportomat (csupa intelligens agysejt): Vigyázzanak, mert ezek a ferde szeműek okosak és nagyon szorgalmasak. Ani esetében ez utóbbi nem jött be, iparkodásán sokat rontott az asszimiláció, kicsit aggódom is az érettségije miatt, de megnyugtat, hogy át fog menni, én pedig „megnyugtatom” őt, hogy ez már csak rajta múlik.

Ani ritkán jegyzetel, ha egyáltalán bejön, de a szeme nyeli a gondolatokat, egészen  kikerekedik (bocs).

A média torzító hatásairól beszélünk, sorra vesszük  a verbális és nonverbális manipulációs eszközöket, fel is teszem a ma már kötelező kérdést, hogyan ismerik fel a „fake newst”, szóval az álhíreket.

Ani hátra dőlve nevet, szeme csodálkozó-huncutra ferdül: „Hát hogy…józan paraszti ésszel.” – na ez egy bizarr mondat egy kínai szájából!

Némán vihogok. Ez ugyan az érettségin nem elégséges válasz, de amúgy hosszú távon megnyugtat. Van remény.

szeptember 2, 2024 / Évfordulók

„Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (Szabadka, 1887. február 13. – Kelebia és Szabadka közelében, 1919. szeptember 11.) magyar író, orvos, pszichiáter, pszichoanalitikus, zenekritikus, zeneszerző. Kosztolányi Dezső unokatestvére.

Született Szabadkán, 1887-ben. Anyja korán meghalt, főügyész apja későbbi feleségével együtt nevelte. Szenvedélyesen zenélő apja hegedűművészt akart nevelni belőle, de ő festő akart lenni. Alkotásvágya miatt nem volt türelme gyakorolni, festményeit pedig a rajztanára kinevette, és csak elégségesnek ítélte.

Írásait viszont környezete már korán értékelte. A Bácskai Hírlap közönségének 14 éves korában mutatkozott be, mint zenekritikus, de tizenhét éves koráig nagyon keveset írt. Nyolcadikos gimnazistaként Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének küldte el A kályha című novelláját. Bródy biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással.

1904-től, az érettségi után a Budapesti Orvosi Egyetemen tanult, az anatómia és az élettan lekötötte minden idejét. 1906-tól a Budapesti Naplóban jelentek meg írásai, de más lapokban is publikált. A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt. Ugyanebben az évben jelent meg első novelláskötete, A varázsló kertje.

1909-ben szerezte meg orvosi diplomáját, majd Budapesten, a Moravcsik-féle Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni gyakornokként. (Az épületben ma a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája működik, és márványtábla őrzi Csáth emlékét, amelyet 2005 szeptemberében Kéner Balázs újságíró, Csáth-kutató állított.)

Idegorvosi munkásságának kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója, mely – saját naplóját leszámítva – egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ebben egy paranoiás nő kórképét írta meg, amelyben a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek. Többek között ez a mű ihlette Szász János filmrendező Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjét, mely a 38. Magyar Filmszemlén négy díjat is nyert. Az alkotás irodalmi szakértője az emléktáblát állító Kéner Balázs volt.

Csáth 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor használt először morfiumot, amire ettől kezdve tudatosan rászokott, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Először azért nyúlt a szerhez, mert – tévesen – tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Morfinista szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi művein erősen érződnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. (Morfinista korszakában írt szépirodalmi művei azonban nem érnek fel korábbi alkotásaival. Minden tévhittel ellentétben, a látomásos, mélylélektani novellák, amelyekben gyakran fordul elő patologikus személyiség, morfinista korszaka előtt születtek.vj)

1911-ben jelent meg a Délutáni álom című elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel.

Csáth 1910-től különböző fürdőhelyeken volt orvos. Ekkoriban sok műve született, a munka mellett maradt ideje az írásra is. 1912-ben felvették a Martinovics szabadkőműves páholyba, egyszerre Adyval. 1913-ban feleségül vette Jónás Olgát, akitől 1918-ban lánya született. 1914-től katonaorvosi szolgálatra hívták be, de a fronton teljesen elvesztette uralmát szenvedélybetegsége felett, napi adagjai folyamatosan nőttek. Rossz idegállapota miatt gyakran szabadságolták, majd 1917-ben végleg leszerelték.

A leszokást elősegítendő, falusi orvos lett Földesen, majd Regőcén, de a gondok csak fokozódtak. Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája. 1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták.

Miután megszökött, lelőtte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. A sikertelen kísérlet után a szabadkai Mária Valéria Közkórházban ápolták. Újabb szökése után Kelebiánál, a szerb demarkációs vonalnál 1919. szeptember 11-én feltartóztatták. Nem sokkal később pantopon-túladagolásban meghalt.

Agyvelejét, szívét és máját, kívánsága szerint, öccse a pesti klinikára, első munkahelyére küldte, vizsgálatra. Azokat ott is temették el, fekete emléktáblája később arra a helyre került, egykori rendelője ablaka alá.

Munkássága nagy hatást gyakorolt a későbbi írógenerációkra, így több követője is akadt.(Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1th_G%C3%A9za