Vass Judit oldala Posts

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÉS LÁTOM ŐT

Én nem tudom, min meditált folyton, de mindig így idéződik fel az alakja: hátrakulcsolt kezekkel, leszegett fejjel, szájában cigarettával rója a köröket a tanáriban, a folyosón, a szalagavató bálon a diszkózene üvöltő hangjaira a táncolók sűrűjében…sok jóra emlékezhetnék, emberi gesztusaira, humorára, de gonosz a lélek, leginkább mégis a „nagy pillanatok” villannak be.

Imádott szónokolni, ezért készült hetekig a Nőnapra, amikor kiélhette a hatásszünetek drámaiságát, mi pedig a visszafojtott röhögés kegyetlen kínjait.

„Üdvözlöm a szépeket, a jókat, az okosokat…(férfi kolléga súgva: És mi lesz a kolléganőkkel?)…És látom őt (a nőt): egyik kezében a szatyor, a másikban a gyertya…( kollégám kezét tördelve: Jaj, most jön a porszívó, a porszívó – mivel már olvasta a szöveget előtte)…Mert van valamijük a nőknek, ami nincs a férfiaknak…(Édes istenem – sóhajt fel nyugdíjas vendégünk. Már nem tudta máshogy leereszteni a pukkasztó röhögőgörcsöt)…Amit mi magunk is meg tudunk csinálni, azt csinálja meg a Sándor…(mármint a gondnok)…És köszöntöm Őket is…(Édesjószüzanyám, hát ki maradt ki?)

Noémivel, mindketten ünneplő fekete ruhánkban sétálunk a Szalagavató színes forgatagában, már egy perce azon vihogunk, hogy olyanok vagyunk, mint Lédával a bálban, amikor a táncosok villódzó hullámainak sűrűjében meglátjuk Őt öltönyben, nyakkendőben, hátrakulcsolt kezekkel, cigivel a szájában, öles léptekkel meditálva…ő volt az első igazgatóm, nagyon szerettük.

 R.I.P.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

AVAGY A MEMORITER HASZNA

Reggelizett? – kérdezi. Ha nem, akkor menjek, és egyek vagy igyak valamit, csak cukor legyen benne, el ne ájuljak itt neki.

Enni nem tudok, lassan hörpölöm a kávét, s közben van idő eszembe jutni a sok horror sztorinak a bölcsességfogakról. A legjobb idős kollégámé, akinek 60 évesen be kellett vele feküdnie, mert vízszintesen belenőtt a mellette lévőbe. Mármint a foga.

„Most harminckét éves vagyok. Nyár van.” – Kosztolányi fausti pillanata … hát nyár az van, de ez most nem annak a pillanatnak készül, és halált megvető bátorsággal tántorgok vissza a rendelőbe, közben térdeim csak annyira remegnek, mint az első, megtartott órámon. „Ötszáz bizony, dalolva ment…”

Még kapok húsz percet zsibbadni és elmerengeni barátaim szadizmusán, mindazokén, akik naturalizmust megszégyenítő részletességgel ecsetelték azon lehetséges kínokat, amiket most lesz szerencsém kiállni.

Az érzéstelenítőnek azonban érzelemcsillapító hatása is lehet, mert mire betonná fagy az agyam, már apátiával nézek a rettenet elé, és a szájtáti gyakornokok gyűrűjétől körbe véve hagyom, hogy szétfeszítsék a számat akkorára, hogy már belőle nézek kifelé, pont szemembe az idegesítő ablakfénnyel − becsukom. Mármint a szemem.

„Jó napot, tanárnő!” – gondolom, a szájsebésznek mondja valamelyik gyakornok, de aztán kinyitom a szemem, látom, hogy egy árny hajol fölém, pontosabban legalább hat, egyenként, jótékonyan takarva a vakító ablakot. Nem látom az arcát, de amikor mondja a nevét, már tudom, hogy az előző osztályomba járt, és most itt szemlél, mint esetet, lát bele legbensőbb titkaimba, talán a vakbelemig.

Hirtelen eszembe jut a nőgyógyászos vicc, bólintanék és vihognék, de a sebész hátra nyomja a fejem, és légkalapácsok kezdik döngetni az agyamat…

…most 32 éves múltam…nyár van…lehet hogy tán ez… amire vártam…itt van, mire vágytál…világító ágytál…na látjátok, mire jó a memoriter…felejtőnek

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

TAO

Valójában Teó. Talán nomen est omen, de ezt még nem bizonyította be vagy cáfolta a tudomány, amiben makacsul hiszek, úgyis, mint a ikszedik istenbizonyítékban. Teó maga a megtestesült tao.

Az első évben megnyerte a matekversenyt, rögtön érteni kezdtem, miért jegyzetel keveset, dolgozatai miért olyan rövidek, sehol egy fölösleges szó, csak a mérnöki lényeg. Vágott az esze, mint a penge. Bírom az ilyet: csak semmi mellébeszélés, lila köd. … Útja nyílegyenesnek tűnt a matematika csúcsaira…bár volt benne valami, ami kilógott még a többismeretlenes egyenletből is.

Feketében járt, fekete haját még feketébbre festette, sűrű, fekete műszempillák ellenpontozták fekete bakancsát, piercing, ahova csak fért ­– félelmetes volt, de a harsány külső mögött halk, szerény és visszahúzódó. Egy időben fordított kereszttel a nyakában borzolta a kedélyeket, pedig nem volt nála jézusibb figura az egész földkerekségen, egy útkereső kamasz.

Közben Teó ott hagyta a matematikát, útja a metafizikához vitte, szóval elszerette őt a filozófia, hogy azután a pszichológiára jelentkezzen. Oda kevés volt a pontja, ekkor egy OKJ-s kanyar után a magyar szakot kezdte el az egyetemen, de arról tudtam, hogy csak kitérő lesz, a filológia nem az ő ösvénye, zsákutca az.

Aztán lekopott róla festék, műszempilla, piercing, na és a magyar után a szabadbölcsészet is. Már épp mondani akartam: térj vissza a matematikához, mikor látom, most épp gyógymasszázst vállal és jóga tanítást.

Ostoba módon dohogni kezdtem: már megint eszét fecsérli, aztán szégyenkeztem a felismerésen, hiszen én írtam nemrég: az úton ösvényt cserélnek lelkek…mert út ez: egyenes, kereszt, görbe… ösvény ez, az utazás gömbje.

Az értelem vándorol benne, míg ismeretlenre lel, és végül egyenletre.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ANI

Aninak olyan a szeme vágása, hogy a Kínai Nagy Fal adja a másikat. Helyesírása nem mindig hibátlan, de így is fénynél sebesebben lobog a nagy magyar átlag horizontján.

Kilencedikben, mikor megtanultuk a hexametert, elskandáltuk, lekottáztuk, eltapsoltuk, lekopogtuk, szóval mondom: Na, most akkor írjanak egyet ─ mankónak megadtam egy daktilikus szót. Öt perc múlva Ani hozza tökéletes  sorát, a többiek még próbálkoznak jambusokon sántikálva, hiába, a Kodály-módszer bölcsőjében kevésnek ringattak hallást hozzá, az meg ugye 14 éves korra rögzül, mint sok minden, ami állítólag nem növeli a dzsídípít, de valahogy mégsem árt úgy társadalmilag. (Meg a tanári pszichének is kifejezetten jót tesz, de az ugye nem számít.)

Figyelmeztetem is a csoportomat (csupa intelligens agysejt): Vigyázzanak, mert ezek a ferde szeműek okosak és nagyon szorgalmasak. Ani esetében ez utóbbi nem jött be, iparkodásán sokat rontott az asszimiláció, kicsit aggódom is az érettségije miatt, de megnyugtat, hogy át fog menni, én pedig „megnyugtatom” őt, hogy ez már csak rajta múlik.

Ani ritkán jegyzetel, ha egyáltalán bejön, de a szeme nyeli a gondolatokat, egészen  kikerekedik (bocs).

A média torzító hatásairól beszélünk, sorra vesszük  a verbális és nonverbális manipulációs eszközöket, fel is teszem a ma már kötelező kérdést, hogyan ismerik fel a „fake newst”, szóval az álhíreket.

Ani hátra dőlve nevet, szeme csodálkozó-huncutra ferdül: „Hát hogy…józan paraszti ésszel.” – na ez egy bizarr mondat egy kínai szájából!

Némán vihogok. Ez ugyan az érettségin nem elégséges válasz, de amúgy hosszú távon megnyugtat. Van remény.