MERT

MERT

nem boldogok a szelídek.

A pofon fáj, az ökölbe szorult lélek

csattanó tenyér akarna lenni,

míg zsebre dugja magát,

hisz a csattanás utáni kéj

visszaüt álmatlanul az éjnek,

szóval, nem boldogok a szelídek.

A fegyelem derékra süllyed,

bokáig rágja súlyát az ideg,

végül bevesz egy nyugtatót,

a mennyeknek országa ez,

vagy alkoholista lesz

az igazságért háborúságot szenvedő,

vagy kérget növeszt,

és felreped minden nevetése,

az üdvösség nem jutalom az erényre,

de reumás-sérves állapot.

Mert nem könnyűek a szelídek,

és nem boldogok.

Neveltetés ez, vagy gének,

tán önirgalom, valami ellenméreg,

plusz még az isten se könnyebb.

Bizony mondom, nem boldogok,

míg örökségül bírják a földet.

Aztán majd meglátják:

lesz-e pihenése, kéjes nyújtózása

tűrő ökölnek, csöndnek.