MIKOR

VASS JUDIT

MIKOR

pöttyös nyakkendőt kötött,

még egy mosolyt is

felpróbált szemére,

az arc most is kifele nézett,

nem fért a kép keretébe.

Ha odanéz, tán lecseréli

a szinte már gigerlis jelmezt,

de Novák gravitálni kezdett,

és nekilábalt esztelenül

az idegen elemnek.

Mert „jobb nekünk itt lent”−

de visszahull a mondat,

a sárkányok röptén

más törvényt gyakorolnak

számok és váratlan széllökések,

mert sokféle

rendje van észnek és észlelésnek,

valahol, valamikor

ránk simul a ránk illő végleg:

szín és arányos méret

tagadja a bele nem illő képet.

KIJEGYZETELTE

a felhőt, az eget.

Szabályos rendszerek

hoztak esőt vagy napot,

táblázatokba gyűjtött

napok, hónapok, évek

egyre pontosabb megfigyelések.

De valami túllendült,

és rajta csattant Az Ostor,

mert Nováknak

lakolni kellett akkor:

az űr nem tűr táblázatot az égre ─

Quem di odere.

Az istenek megbüntették érte.