HA

VASS JUDIT

HA

Magyarországra

jössz, menj ki

a pesti Duna-partra.

A Parlament

fordul egy kicsit,

de még előnyös szögből

látszik

a Vár, a Citadella,

a Szabadság-szobor,

amit csak  sörnyitónak

hívunk,

de szívünkhöz nőtt,

akár a krigli.

Jelzi a naplementét,

a súlya birodalmi.

És akkor láthatod.

E kívül

nincs számunkra

látvány.

Aztán

ülj le a szobor mellé,

valami gond görbül

sovány és csontos

hátán.

Mereng.

De téged

ne ringasson el,

ne rántson el

a folyó mocska.

Az eget nézzed:

a Nap most száll le

a Városmajorba.

Homály és alkony,

tömörebb sötét.

A pesti parton

elhagyott cipőkre

még egy utolsót néz

a nappal.

Lépcső kalappal,

a csend talapzata.

Mi nem szeretjük,

csak az estét.

Mikor a könnyű

agyvérszegénység

leszáll,

és nélkülünk tapasztal

létet a lélek és az agy.

És álom nélkül alszunk,

mikor lemegy a nappal

és a Nap.