„Keresztneveinek ez a három betűs rövidítése jelzi, hogy Ernst Theodor Amadaeus Hoffmann névre hallgatott. Mozart egyik keresztneve volt Amadaeus, Mozart pedig a művészi eszményképe volt, ezért tűzte művészi névnek a magáé után az ő keresztnevét.
Ha ugyanis megkérdezték, hogy mi a foglalkozása, az első válasz az volt, hogy „zenész”. Csak másodikra vallotta, hogy rajzoló, grafikusművész, s ha kell, festeni is tud. És csak harmadjára közölte, hogy olykor szívesen ír meséket, novellákat, még fantasztikus regényeket is.
Polgári képzettsége és leggyakoribb hivatalos tevékenysége révén igen lelkiismeretes jogász, államigazgatási hivatalnok. Ámbár olykor sikerült úgy elszöknie az íróasztali teendők közül, hogy karmester vagy éppen zeneigazgató legyen különböző színházaknál. Ilyenkor maga is szerzett kisebb zenedarabokat, amelyeket egy nemzedékkel később a diadalmas romantikus zeneszerzők példaszerűeknek vallottak.
Schumann például nemegyszer vallotta, hogy milyen hatással volt rá Hoffmann néhány zenedarabja. És aki érdeklődött volna, hogy hamarosan népszerűvé vált meséihez ki rajzolta a fantasztikus illusztrációkat, annak megmagyarázhatták, hogy ugyanaz a E. T. Hoffmann, aki a nem kevésbé fantasztikus történeteket írta.
Ez a képtelennél képtelenebb mesetémák egyenest ingerelték a zeneszerzőket, hogy baletteket vagy éppen operát komponáljanak témájukból. Delibes „Coppéliá”-ja, Csajkovszkij „Diótörő”-je, Offenbach „Hoffmann meséi” – hogy csak a legismertebbeket említsük – eredetileg valóban Hoffmann-mesék voltak.
Amikor ő – amúgy mellékesen, önmaga mulattatására – kisebb-nagyobb prózai történeteket írt, még kezdeténél tartott a német romantika. A német klasszicizmus fénykorát élte. Hoffmann Goethe és Schiller kortársa volt. A romantika irodalomban, zenében, képzőművészetben csak a következő nemzedékekben bontakozott ki világdivattá.
De a nemzetközi irodalmi közvélemény szerint az egész nagy hatású német romantikának Hoffmann volt a legnagyobb, és a nagy idők múltával is legélőbb prózaírója. Holott ez az egész prózai életmű belefér abba a három kötetbe, amely 44 évre terjedő életének végső évtizedében jelent meg. –
Agglegényként bizonyára vérbajt szerzett be, hiszen hátgerincsorvadásban halt meg, ez pedig leginkább szifiliszfertőzés következménye szokott lenni, vagy annak hitték az orvosok is, amikor még nem tudták gyógyítani a szerelmi kalandokban szerzett, akkoriban nálunk „bujakór”-nak nevezett végzetet.
A fennmaradt emlékek és karikatúrák szerint egy kissé olyan volt, mint különös történeteinek figurái. Alacsony, sovány férfi, egy egészen kicsit púpos is, hosszú, bokáig érő fekete kabátban járt, magas fekete kürtőkalapot (cilindert) viselt. Ilyen alakok járnak-kelnek történeteiben, különösen „Az arany virágcserép” című rejtelmes hangulatú írásában.
Königsbergben született, az akkori Kelet-Poroszország fővárosában. Lengyelország felosztása után a porosz királysághoz tartozott Lengyelország egy része, jó néhány terület, amely idővel Oroszország, majd időlegesen Szovjetunió volt. Hoffmann életének nagy része ezeken a tájakon telt, de mindenütt német közegben, hiszen a hivatalok németek voltak, Hoffmann pedig legtöbbször lelkiismeretes német hivatalnokként, vagy néha német színházaknál német karmesterként működött.
Végül is Poroszország fővárosában, Berlinben talált végleges otthonra. A könyvei is ott jelentek meg.
Az első gyűjteményes kötet címe: „Fantáziadarabok Callot modorában”. Callot francia grafikus volt, aki mesés tárgyú rézmetszeteivel egy időben igen népszerű lett. Hoffmann úgy tünteti fel, hogy ezeknek ihletéséből írta a meséket. Persze ez is mese. De folyton mesékről és mesetémákról van szó. Ez a kötet valódi meséket gyűjt össze. –
A következő könyv az „Éjféli mesék”. Ezek olyan történetek, melyeket a kritikusok és irodalomtörténészek inkább „mesenovellák”-nak neveznek. Ez a sajátos műfajötvözet a való élet képeit és mozzanatait vegyíti vagy állítja párhuzamba a mesés elemekkel. Idővel a mesenovellák közé sorolták azokat a hosszabb lélegzetű történeteket is, amelyek akár a regények fogalomkörébe sorolhatók, mint például talán legérdekesebb látomása egy emberi jellemről: „Klein Zaches” (Az egyik magyar fordítása „A kis Zakár” címmel jelent meg.)
De ebbe a kötetbe sorozódott a terjedelménél fogva is valódi regény: „Az arany virágcserép”. Ez a leggazdagabb gyűjteménye Hoffmann műveinek. –
A harmadik kötet, amelynek teljes kiadása halála előtt egy esztendővel, 1821-ben jelent meg, a „Serapion-testvérek”. Ez Hoffmann baráti-írói körének felidézése. Később jó néhány irodalmi közösség nevezte magát „Serapion-testvérek”-nek. (Szerapisz a már görög nyelvű, hellenista egyiptomi kultúrában a gyógyítás és a vigasztalás istene, az ő papjai nevezték magukat Serapion-testvéreknek.) Ezek a szépséggel gyógyító barátok együtt isznak-beszélgetnek, egymásnak felolvassák műveiket. E művek egy része mese, más része elmélkedés a szépségről, írói vallomás az irodalomról. (Offenbach „Hoffmann meséi” című operájának előjátéka ennek a társaságnak mesélgető életformájáról szól. Itt meséli el Hoffmann a következő felvonások mese-történeteit, mint saját kalandjait.)
Hoffmann meséi és mesenovellái a csapongó képzelet és az emberi jellemek sokféleségének, olykor a reális társadalom helyzeteinek látványos keverése. Utolsó – töredékben maradt, a kötetekben meg nem jelent – regényféléje a „Murr kandúr életszemlélete”. Ez lényegében a nyárspolgári élet szatírája egy állattörténetben. Mellékesen azonban a művészsors végzetesen tragikus útja bontakozik ki a különös történetből. Kár, hogy nem tudjuk, mi lett volna a tragikomikus cselekmény kibontakozása.
A mesenovellákban gyakran bukkan fel a muzsikus-téma. Gluck, Mozart meg az általuk alkotott zenés drámák hősei kavarognak színes látomásként az olvasók előtt.
Néhány meséje hamar bekerült a múlhatatlan olvasmányok sorába. Ilyen mindenekelőtt a „Diótörő és egérkirály” című álomtörténet. Egy beteg kisfiú lázálma a házban elszaporodott egerek és a játék ólomkatonák között. Hőse a „Dióherceg”, a csattogó állkapcsú, dióhéjat szétharapó diótörő, aki életre kelve parancsnoka lesz a házőrző játékkatonáknak. Ebből a halhatatlan meséből készült Csajkovszkij híres „Diótörő” című balettje. – Másik ilyen nevezetes mese a beszélő babáról szól, akit egy fiatalember valódi szép leánynak néz. Ebből lett Delibes „Coppélia”-ja és Offenbach „Hoffmann meséi”-nek első meséje a beszélő-éneklő babáról.
Hoffmann meséi és meseszerű elbeszélései akár hátborzongatóak, akár humorosak, mindig meglepőek és mindig szórakoztatóak. A romantika legmaradandóbb erénye, az érdekesség ugyanúgy hozzátartozik ehhez az életműhöz, mint a lelket gyönyörködtető szépség. A romantikusokat lehet különbözőképpen megítélni. De E. T. Hoffmannt nem lehet nem szeretni.” (literatura.hu)
http://www.literatura.hu/irok/romantik/hoffmann.htm rful
Be First to Comment