PRÓTEUSZI

VASS JUDIT

PRÓTEUSZI

1.

És görbülni

kezdtek a dolgok,

a sarkokat jelző élek

lapulva lesik útját

a szél természetének.





A hősök hasra estek,

Bánk a nejével

megvénült falun,

az orrukon szemölcs nőtt,

s tetteik szegélye alul,

meg felül csupa sár.





Lötyög a táj:

összement élők

és zsugorodó holtak

fölött az ég,

mint tegnap vagy holnap.





2.

Egyszer csak

elhiszünk egy mondatot.

A szabad gondolat is

csak választott dogma.

A féktelen folyamatokra

hidakat ível a kényszer,

hogy győzze az áradást,

míg innen a túlra lépdel.

3.

Maradt hát idő megosztani

egy elrepedt tányér hangulatát,

bögrék örömét a símogató konyharuhában,

jóban maradni a leveses tállal,

beszélő viszonyban az ajtócsapkodással.

Egy kirázott szőnyeg olyan megható,

mint a másoknak elnézett erények.

Talán nem ártani a légynek.

4.

Fanyar mementó,

fakó és feslett,

mert jobban őrzi színét

minden lét fonákja.

Vagy láttatik ekképp,

s csak játszik velünk

a dolgok viseltes ideája.

5.

Csak a tükör

készül fel

mindhalálig ránk,

ha már megtanultuk

magunk rajta kapni

mások szája szélén –

készületlen arcuk

vádol vagy hízeleg,

a portrékat néha

szóbeszéd festi meg,

s egy csepp epével

zavaros hínárt fest

tiszta szemfenéken.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük