CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR

„Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább, mert minden ami van a pozitívum akaratából fejlődött ki s ami lesz a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni” Csontváry Kosztka Tivadar

Csontváry Kosztka Tivadar (született Kosztka Mihály Tivadar) (Kisszeben, 1853. július 5.– Budapest, Krisztinaváros, 1919. június 20.) magyar festőművész. Okleveles gyógyszerészként jogot is hallgatott, de kiemelkedőt a magyar festészetben alkotott. Magányos festő volt, akit magyar kortársai nem értettek meg, és csak halála után ismerték fel jelentőségét.

Eredetileg patikusként dolgozott, de festői tehetséget érezve magában, otthagyta állását, és Münchenben, Hollósy Simon festőiskolájában tanult. Kitűnő tanulmányai maradtak fenn ebből a korszakából. Rendszeresen utazott, jelentősebb képeit a Közel-Keleten festette. Viszonylag kevés, mintegy száz nagyobb művet alkotott. Külföldi kiállításairól (például a maga által szervezett 1907-es párizsi tárlatról) általában elismerően nyilatkoztak, de Magyarországon nemigen méltányolták. Ehhez különc (mértéktartó) életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétikus allűrjei is hozzájárultak; ezeket képeinek több elemzője pszichopatológiásnak vélte. Megismerését nehezítette az is, hogy képeit megtartotta. Örökösei anyagárban, kocsiponyvaként akarták eladni alkotásait, amiket az utolsó pillanatban vett meg Gerlóczy Gedeon.

Festészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de egyik, elhatárolható művészeti irányzathoz sem tartozott. Magát a „Napút festők” közé sorolta. Talán a legismertebb festménye a Magányos cédrus, aminek címét azonban az utókor adta: Csontváry katalógusaiban az Egy cédrusfa Libanonból címen szerepel. Magyarországon jóval halála után, képeinek 1963-as székesfehérvári kiállítása tette népszerűvé. Alkotásai ritkán cserélnek gazdát, a magyar árverési rekordot 2006 óta tartják képei, legutóbb a Titokzatos sziget című alkotása kelt el rekordáron 2021. december 19-én, 460 millió forinton. Életének első jelentősebb összefoglalása Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar című, tudományos igényű műve, ami 1964-ben jelent meg.

Élete

Fiatalkora

A felvidéki Kisszebenben, Vincent van Gogh születési évében, 1853. július 5-én született, de valójában mégsem tekinthető kortársának, mivel Van Gogh már nem élt, amikor Csontváry festői korszaka elindult. Édesapja, dr. Kosztka László gyógyszerész, aki a helyi közösség igen megbecsült tagjaként, hivatása mellett különféle rendészeti-közigazgatási jellegű (rendőrkapitányi és postai) feladatokat is ellátott. Különcségei már neki is voltak: az akkori magyar közállapotoktól meglehetősen idegen módon, kerülte a szeszesital és a dohányzás minden formáját, szabadidejében pedig pirotechnikai kísérleteket folytatott, petárdákkal és minirakétákkal; tehát afféle amatőr tudós volt, amilyen „külföldön” egyébként sem volt ritka a „nagy háború” előtt. Édesanyja az Ung megyei származású daróci Heizelmayer Franciska volt.

Csontváry elemi iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte. Szlovák és német nyelvű közegéből a magyar nyelv tökéletes elsajátítására szülei alföldi rokonaikhoz küldték. 1863-ban egy tűzvész következtében leégett a város jelentős hányada. Míg apja a tűzoltást szervezte, Bella nővére a tűz áldozatává vált. 1863 őszétől a kisszebeni piarista algimnáziumába járt, ahol az első két osztályt végezte el. Sokat kerülte az iskolát, inkább a természetben gyönyörködött, különféle rovarokkal, lepkékkel, dongókkal és méhekkel játszott. Eközben összebarátkozott a gimnázium igazgatójával, Rehák Vincével, aki a természet nagy kedvelője és a növények kiváló ismerője volt. „A napi sétáinál engem soha ki nem hagyott: séták közben fejlődött ki a kisszebeni gymnáziumi múze­um létesítésének eszméje, a természetrajzi gyűjteménnyel való megkezdése. Gyűjtöttünk mindent szeretettel, min­dennek nevét ismertük rendszeresen.”

Az apa a forradalomban vállalt császárpárti szerepe miatt családjával együtt, 1865-ben Kisszeben elhagyására kényszerült. Felesége rokonaihoz, Szerednyére költöztek, ahol a családfő földműveléssel és vadászattal kezdett foglalkozni. A gyerekek az ungvári királyi főgimnáziumba jártak.

1873-ban elhagyta a római katolikus vallást. 1874-ben Budapesten járt egyetemre, ahol gyógyszerészet, kémia, ásványtan, földtan, kristálytan voltak a tantárgyai. 1876-ban önkéntes katonai szolgálatot teljesített, és közben a fővárosban az egyetem jogi fakultására is járt. Az 1879-es szegedi nagy árvíz idején önkéntesként dolgozott a mentésen. Az ország pénzügyi helyzetének javítása céljából a selyemhernyó-tenyésztést javasolja, de ezzel egyik minisztérium sem foglalkozott.

Festői pályája

Csontváry festői pályája különös módon kezdődött. 1875-ben kapta meg gyógyszerész-oklevelét, ezután patikusként dolgozott Léván, Iglón és Eszéken. Mindenki kissé különc, de csendes és szorgalmas embernek ismerte. 1880. október 13-án, egy meleg őszi délután egy percre leült a patika ajtaja elé pihenni, s lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán pedig „az idős, jólelkű” patikavezető így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. Ekkor Csontváry hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője”.

1881-ben Rómába utazott, járt a Vatikán képtáraiban, és többek közt Raffaello képeit tanulmányozta, de saját bevallása szerint nemigen bűvölte el a klasszikusok „idegen szellemet és nem a valóságot tükröző”, a „természettől elütő” festészete. Itt érlelődött meg végleg hivatástudata, későbbi nagyobb utazásainak és munkáinak egy része is.

1883-ban Párizsba ment, hogy Munkácsyval találkozzon, aki akkor éppen külföldön tartózkodott. Még ebben az évben hazatért, és Szentesen a Megváltó patikában dolgozott. Saját gyógyszertárat szeretett volna nyitni Gácson, amihez 1884-ben kapta meg az engedélyt. Évekig patikusként dolgozott, hogy legyen elég pénze a nagy „motívumot” kutató utazásokra.

Csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni: 1894-ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke volt, majd 1895-től Karlsruhében Kahlmorgennél,^[15] Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, tehát lényegében sosem volt autodidakta.

Az 1890-es évek végén Dalmáciában, Olaszországban és Németországban járt. 1902-ben festette Selmecbánya látképe című művét, majd Jajcában és a Hortobágyon dolgozott, 1904-ben Egyiptomban, Palesztinában és Athénben járt. Az út emlékét Kocsizás újholdnál Athénban, a Jupiter-templom romjai Athénban című képei őrzik. 1904-ben festette a Nagy-Tarpatak a Tátrában, A taorminai görög színház romjai című több négyzetméteres tájképeit.

Ezután ismét Palesztinában, Egyiptomban járt. 1904-ben készült a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című sokalakos, expresszionista kompozíciója, amelyen egyes kritikusok szerint már a lappangó skizofrénia jelei mutatkoznak. Betegségével kapcsolatban azonban kételyek is felmerültek, hiszen a festőt nem kezelték hivatalosan skizofrénia miatt. Boncjegyzőkönyve és saját kutatásai alapján Czeizel Endre például arra a következtetésre jutott, hogy Csontváry nem volt őrült. Az őrültségelmélettel szemben foglalt állást W. Barna Erika és Waszlavik László is a Csontváry–100 centenáriumi konferencián.

1906-ban megfestette a fő művének érzett legnagyobb méretű vásznat, a Naptemplom Baalbekbent, amelyről Rockenbauer Pál így írt:

… és megfestette a világnak méreteiben egyik legnagyobb, saját, mindinkább befelé forduló értékítéletében pedig a világ legnagyobb festményét, melynek bizarrnak tetsző, addig sohasem látott színei annyi vitára és gúnyra adtak alkalmat itthon. Pedig ezek a színek ott vannak a Libanon rózsásba látszó hegyláncán, az alkonyat felé kocogó Napnak az égre varázsolt színjátékában.

Szíriából Párizsba, majd ismét a libanoni hegyekbe utazott, s elkészítette két nagy művét, a Magányos cédrus-t és a Zarándoklás a cédrusfához címűt (1907). 1908-ban festette meg a Mária kútja című kompozícióját és a Marokkói tanítót. 1909-ben Nápolyban készült utolsó befejezett festménye, a Sétalovaglás a tengerparton. 1910-ben még megpróbált egy külföldi kiállítást szervezni műveiből, de nem járt sikerrel. 1912-től írta filozófiai töltetű írásműveit, röpiratait; előadásokat tartott és brosúrákat jelentetett meg. 1919-es haláláig még két 18m²-es és több kisebb szénkartont készít. Ezek az eddigi feltételezésekkel szemben nem vázlatok, hanem befejezett művek.

1915-től egészségi állapota folyamatosan romlott. 1916-ban IV. Károly királlyá koronázásán jelen volt, hogy megfesse a koronázást, azonban egészségi állapota miatt nem tudta végignézni, így megfesteni sem. 1917-ben eladta patikáját. 1919. június 20-án halt meg a budapesti Új Szent János Kórházban, két héttel 66. születésnapja előtt. A hivatalos kórisme szerint verőérgyulladásban hunyt el, bár egyesek szerint éhen halt. Az Óbudai temetőben temették el.

Írásai

Életéről és gondolatairól irodalmi igényességgel (s néhol rendkívüli tömörséggel és világossággal, máshol homályossággal) megírt, furcsa, önéletrajzi írásaiból értesülhetünk, amelyek egy része 1982-ben a Magvető Kiadónál is megjelent. Ezekről Rockenbauer Pál így írt:

De hiszen a legendákat nem azért szeretjük, mert igazak, hanem mert – szépek. Csontváry különös, senkiéhez sem hasonlító írásai (mint ahogy festményei sem hasonlítanak senkiére, és őrá sem hasonlít senki) a magyar próza legszebb darabjai közé tartoznak – szerintem – de egy-két művészettörténészen kívül nem ismeri őket senki.

Írott munkái egy sajátos vallásos ill. filozófiai gondolatrendszer megalkotásáról árulkodnak, mely igen egyéni; s amelyekben Csontváry mentális állapotának romlása miatt az idő haladtával egyre kevésbé választható el zsenialitás és az őrület; azonban tükröződnek bennük a kor új tudományos eredményei és a korabeli metafizikai és vallási áramlatok. Hasonló rendszereket, melyben fontos szerepe van az egyistenhitnek), ugyanakkor panteisztikus módon (Nap- és tűz-tisztelet) az Ószövetség teljes elutasításával; a kor új és „szenzációs” tudományos fogalmainak (energia, idegélettan) más korabeli művészek is alkottak, mint például Komjáthy Jenő költő. Valószínűleg mindkettejükre komoly hatást gyakorolt a neognosztikus anarchista filozófus, Schmitt Jenő Henrik.^[37][38]

Utóélete

Magyarországon csekély elismerésben, inkább értetlenségben vagy gúnyban volt része – noha európai kritikusok az általa kiállított képek értékes voltát már életében fel- és elismerték – az értetlenséghez valószínűleg különc, excentrikus egyénisége és életvitele is hozzájárult. (Például írásai szerint köznevetség tárgya volt amiatt, hogy étrendjét késői éveiben elsősorban gyümölcsök és zöldségek képezték, és tartózkodott a szesztől és egyéb mesterséges szerektől – holott manapság az „egészséges életvitel és étkezés” igencsak központi és nagymértékben reklámozott fogalmak). Ezen kívül meggyőződéses pacifista volt.

Képei az utókor számára minden bizonnyal elvesztek volna, mert örökösei a rendkívül jó minőségű belga vásznakat anyagárban kocsiponyvaként szándékoztak elárverezni fuvarosoknak. A képek megmentője Gerlóczy Gedeon fiatal építész volt, aki az utolsó pillanatban, 1919 őszén felvásárolta őket. Véletlenül talált rájuk amikor műtermet keresett, és a Fehérvári út 34‐36. (ma Bartók Béla út 36‐38.) szám alatt véletlenül – szó szerint – belebotlott az összetekert festményekbe. Kosztka Anna, a festő nővére is épp ott volt, így az árverés előtt egy héttel nemcsak a képeket mentette meg, de az elégetésre szánt hatalmas mennyiségű írásos anyagokat, jegyzeteket is. Ezek, és a Gácsi patikájának padlásán tárolt további képek képezték a Pécsi múzeum alapját.

Az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel jelentőségét. Magyarországon a Szent István Király Múzeumban rendezett 1963-as Csontváry-kiállítás óta lettek igazán széles körben is ismertek festményei.

Németh Lajos 1964-ben jelentette meg az első életéről szóló tudományos igényű művet Csontváry Kosztka Tivadar címmel. Ezt követően 1966-ban Pertorini Rezső Csontváry patográfiája, majd 1970-ben Németh Lajos átdolgozott, bővített második kiadásban megjelenő Csontváry nagymonográfiája is megjelent. 1976-ban adták ki a Csontváry-emlékkönyvet, amely gazdag válogatást tartalmaz Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a már megjelent Csontváry-irodalomból is.^[9]

Sírja az Óbudai temetőben volt, ma a Fiumei Úti Sírkertben az 1967-ben felállított emlékszobra található:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Csontv%C3%A1ry_Kosztka_Tivadar