AZ ELTŰNT

VASS JUDIT

AZ ELTŰNT

időben teába áztattunk egy kekszet

és hosszú-hosszú pillanatokra tellett

betűkre vajúdni halottak születését

párhuzamos jelenekben állt

vagy hömpölygött a jövő

még három dimenzióban éltünk

de kezdtünk már csak a múltról beszélni

ez az öregedők szokása volt és marad

miközben a jövő mindig elkezdődik

a kekszek ronggyá olvadnak a szájban

csak a múltak íze miatt jó mégis

csupa nyom vagy magad is

kit a holtak lépte vet

míg apokalipszist renget a rémült reggel

hogy nem érted már a jelen levőt

s a jövő is egyre rövidebb

felhőbe töltjük földi félelmeink

és lájkjaink közt lassan kihűl a nap

de a szőlőszemek ígéretekkel érnek

hogy nem volt hiába semmi

s a nagy szüret meséje még hívogat

az eltűnt idő nyomában

felhőkbe ásunk sorokat-sírokat

ha minden összetört vagy elrepedt

felszáll a dimenziótlan képzelet