ARANY DÁNIEL

„Győrben az ottani főreáliskolában érettségizett. Matematika tanári oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. Ezután a selmecbányai erdészeti akadémián volt tanársegéd. 1893–1896 között Győrött a főreáliskolában tanított. 1893. december 1-jén megalapította a Középiskolai Matematikai Lapokat.

1896-ban Budapestre költözött, ahol a Lap szerkesztését Rátz Lászlónak adta át. 1896-tól 1905-ig középiskolai tanár volt. Ezt követően a fővárosban a Magyar Királyi Állami Felsőipariskola tanára lett. 1908-ban felvették a budapesti Comenius szabadkőműves páholyba. 1919 után, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartása miatt, nyugdíjazták.

Tudományos munkásságában a valószínűségszámítási kérdések, a játékelméleti problémák és a Simson-egyenes témája foglalkoztatta. A determinánselmélet figyelemre méltó eredményt köszönhetett neki. Biztosítási matematikával is foglalkozott. Magyar László iskolaigazgatóval közösen könyvet írt az életbiztosítás matematikájáról, de legnagyobb hatással a középiskolai matematikai oktatásra volt. Az ő nevét viseli a 9. és 10. osztályos középiskolások legrangosabb matematikaversenye.

1944-ben származása miatt feleségével a gettóba kellett költöznie, itt is vesztették életüket az ostrom idején.

Értékes nagy matematikai szakkönyvtárat gyűjtött össze, amelyet gettóba kényszerítésekor az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulatnak ajándékozott. (Könyvtárát az 1950-es években a műszaki egyetem 1. számú matematikai tanszékén mint különgyűjteményt kezelték).

Emlékét őrzi a középiskolások 9–10. évfolyamos tanulói számára a Bolyai János Matematikai Társulat szervezésében évente megrendezett Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Arany_D%C3%A1niel

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük