BRUNSZVIK TERÉZ

Gróf korompai Brunszvik Teréz Jozefa Anna Johanna Alojzia (eredetileg Brunswick) (Pozsony, 1775. július 27. – Duka, 1861. szeptember 23.) magyar grófnő, az első magyarországi óvodák megalapítója.

Élete

Apja ifj. Brunswick Antal gróf, gazdálkodó, író, anyja Seeberg Anna bárónő volt, négy gyermekük született. Apja korai halála után özvegységre jutott édesanyjával az 1800-as évek elején Magyarországon és Bécsben lakott, később húgával, özvegy gróf Deym Josephné Brunswick Jozefin grófnővel, és annak két fiával Oroszországban, azután Svájcban élt.

Itt ismerkedett meg Yverdon-ban Pestalozzival, aki nagy hatással volt rá. Később elvállalta testvére gyermekeinek nevelését és tanítását Csehországban, ezután Budára költözött. A feljegyzések szerint 1824-ben Martonvásáron ő állította fel az első karácsonyfát Magyarországon.

1828-ban megszervezte a krisztinavárosi ipariskolát. Az első óvodát – korabeli nevén: kisdedóvót – ő nyitotta meg az egész Habsburg Monarchiában, 1828. június 1-jén, Angyalkert név alatt, édesanyja budai házában, a mai Mikó utca és Attila út sarkán.

Az óvoda első óvó-nevelője Kern Máté volt. 1829-ben a cselédlányok oktatására cselédiskolát hozott létre. 1836-ban egyesületet alapított az óvodák elterjesztésére. További 11 óvodát indított útjára, haláláig 80-ra nőtt ezen intézmények száma.

Unokahúgával, Teleki Blankával (Brunszvik Karolina és Teleki Imre gróf leányával) tevékenyen részt vett az első magyar nőnevelő intézet létrehozásában. Mindemellett remekül zongorázott, szavalt, rajzolt, festett, sőt, németül verseket is írt.

Családja kapcsolatban állt Beethovennel. A korábbi kutatás Brunszvik Terézben látta a zeneszerző „halhatatlan kedveshez” intézett leveleinek címzettjét, aki azonban az újabb feltételezések szerint inkább húga, Jozefin (Deym Józsefné) volt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Brunszvik_Ter%C3%A9z

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük