KOSÁRY DOMOKOS

Kosáry Domokos (Selmecbánya1913július 31. – Budapest2007november 15.Széchenyi-nagydíjas magyar történész, egyetemi tanár, az MTA elnöke (1990–1996). 1999-től 2007-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

Édesapja dr. Kosáry János (18811942) tanítóképzőintézeti igazgató, zongoraművész volt. Még gyermekkorában szüleivel (édesanyja, a korszak híres írónője, Kosáryné Réz Lola) Budapestre települt a Trianon következtében Csehszlovákiához került Selmecbányáról. Itt végezte tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen, történelem-latin szakon. Az Eötvös József Collegium tagja, a korszak neves történészének, Szekfű Gyulának a tanítványa. Kosáry már huszonévesként bekerült az akkori Magyarország kulturális elitjébe. 1935-től már 22 éves korától a Magyar Szemle szerzői közé tartozott. Kortársaival ellentétben ő Németország helyett Angliában és Franciaországban járt ösztöndíjjal, ahol megismerhette a nyugati, színvonalas, az Annales fémjelezte történeti iskolát.

Mint az Eötvös Collegium tagja közeli kapcsolatba került annak kurátorával, Teleki Pállal, aki hosszabb tanulmányútra küldte őt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol tanulmányai mellett Magyarország nyugati megítéléséről kellett tájékozódnia. Teleki ottani barátai mind figyelmeztettek a várható német vereségre a második világháborúban, ám idehaza kevesen hittek a hazatérő ifjú történésznek. Hamarosan a Teleki Pál Tudományos Intézetben a Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese lett, a háború után az egyetemen is taníthatott, ám az egyre erősödő marxista történészek (Andics ErzsébetMód Aladár) támadásai megbuktatták és eltávolították az egyetemről.

1956-ban a Történettudományi Intézet Forradalmi Tanácsának elnöke, ezért később két évig börtönben volt, majd a Pest Megyei Levéltár munkatársa, később újra engedték, hogy a Történettudományi Intézetben dolgozzon. Bár nem engedték vezető pozícióba, ez a korszak a csendes alkotás időszaka, több jelentős művét ekkor alkotta. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1982-től, rendes tagja 1985-től, elnöke 1990-1996 között. Szakterülete az újabb kori magyar és európai történelem.

Az MTA elnökeként 1993-ban ő indította útjára a Magyar nagylexikon sorozatnyitó kötetét.

Művei

  • A Görgey-kérdés és története; Egyetemi Ny., Bp., 1936
  • Görgey; Magyar Szemle Társaság, Bp., 1939 (Kincsestár)
  • Kossuth és a Védegylet. A magyar nacionalizmus történetéhez; Athenaeum Ny., Bp., 1942
  • Magyarország története, Országos Közoktatási Tanács, 1943 (angolul, spanyolul, svédül is)
  • Kosáry Domokos–Mérei Gyula: Magyarország története a szatmári békétől napjainkig. 6. köt. A gimn. 8., a líceumok, gazdasági középiskolák és a tanító/nő/-képző intézet 4. oszt. számára; Szikra, Bp., 1945 (Ideiglenes történelemtankönyv sorozat)
  • Magyarország története az őskortól a szatmári békéig. A gimnáziumok VII., a liceumok és gazdasági iskolák III. osztálya számára; Szikra, Bp., 1945 (Ideiglenes történelemtankönyv sorozat)
  • Kossuth Lajos a reformkorban; Antiqua, Bp., 1946
  • Kosáry Domokos–Vajda György Mihály: Történelmi olvasmányok az 5. oszt. számára; VKM, Bp., 1947 (Általános iskolai tankönyvek)
  • Kosáry Domokos–Vajda György Mihály: Történelmi olvasmányok a 6. oszt. számára, VKM, Bp., 1947 (Általános iskolai tankönyvek)
  • reformkor, Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Osztálya, Bp., 1949
  • Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába, Közoktatási, Bp., 1951–1958
  • History of Hungarian nation, Danubian Press, Astor park, 1969 (Hungarian heritage books)
  • Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába I. 1., Általános rész 1-2., Tankönyvkiadó, Bp., 1970
  • Magyarország története képekben, szerk. Kosáry Domokos; Gondolat, Bp., 1971
  • A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825–1975, (társszerző) Akadémiai Kiadó, 1975
  • Napóleon és Magyarország, Magvető, Bp., 1977 (Gyorsuló idő)
  • Magyar külpolitika Mohács előtt, Magvető, Bp., 1978 (Gyorsuló idő)
  • Napoleon et la Hongrie, Akadémiai Kiadó, Bp., 1979
  • Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Akadémiai, Bp., 1980 (angolul is)
  • Les réformes scolaires de l’absolutisme éclairé en Hongrie entre 1765 et 1790, Akadémiai, Bp., 1980
  • Széchenyi Döblingben, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1981
  • Magyarország Európa újabb kori nemzetközi rendszerében : Akadémiai székfoglaló : 1983. április 14. Akadémiai Kiadó, Bp., 1985
  • A történelem veszedelmei. Írások Európáról és Magyarországról; Magvető, Bp., 1987
  • Nemzeti fejlődés, művelődés, európai politika; MTA Történettudományi Intézet, Bp., 1990 (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok)
  • Újjáépítés és polgárosodás, 1711–1867 Háttér Kiadó, Bp., 1990
  • Az európai kis államok fejlődési típusai : akadémiai székfoglaló : 1986 április 17. Akadémiai Kiadó, Bp., 1990
  • A Görgey-kérdés története I-II., Osiris századvég, Bp., 1994
  • Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Akadémiai Kiadó, Bp., 1996
  • Hat év a tudománypolitika szolgálatában; MTA Történettudományi Intézete, Bp., 1996
  • A chilloni fogoly, Olvasónapló 1958. Magyar Írószövetség és a Belvárosi Könyvkiadó kiadása, 1997
  • Magyarország és a nemzetközi politika 1848–49-ben, História Könyvtár: Monográfiák, 1999
  • Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába, Osiris Kiadó, Budapest, 2000
  • Pest megye monográfiája; főszerk. Kosáry Domokos; Pest Megye Monográfia Közalapítvány, Bp., 2001–
  • A magyar és európai politika történetéből, Osiris Kiadó, 2001
  • Famous Hungarians (angol), Rubicon-Könyvek, Bp., 2002
  • Kossuth Lajos a reformkorban, Osiris Kiadó, 2002
  • Hungary and international politics in 1848–1849; angolra ford. Tim Wilkinson; Social Science Monographs–Atlantic Research and Publications–Columbia University Press, Boulder–Highland Lakes–New York, 2003 (East European monographsAtlantic studies on society in change)
  • Magyarország Európában; Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2003 (Európai iskola)
  • A chilloni fogoly. A történelem veszedelmeiről; előszó Szörényi László, vál., szerk. Ferch Magda; Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, Bp., 2013
  • Ungarn und die internationale Politik 1848–1849 (Magyarország és a nemzetközi politika 1848–1849-ben); németre ford. Oplatka András; Österreichische Akademie der Wissenschaften, Wien, 2017 (Studien zur Geschichte der Österreichisch-Ungarischen Monarchie)

Forrás: Wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/Kos%C3%A1ry_Domokos

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük