KÉSZÜLŐ ARC

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA:

KÉSZÜLŐ ARC

Készülő Arc 14 évesen tűnik fel a horizonton, valahol a kiskamasz és nagykamasz mezsgyéjén, akarom mondani a gólyatábori beavatáson. Na, akkor kezdi el hinni, hogy most aztán itt a nagybetűs.

Készülő Arc az első évben még angyali mosollyal ül a padban, bár ezt a szót már nem érti, mert asztala van és széke, amit még nem hintáztat, amennyiben a poroszos alaki kiképzés elég hatékony. Még készül, és még mind zseni, mint Steinmann, a jó tanuló, de gyurmázni képzeled a saját képmásodra, mert a tanár is ember, de istennek képzeli magát, sőt titokban többnek. („És – sel nem kezdünk mondatot”, és nem „hát, mert hátba vágom”, és „hát nem tök jó, mert remek”, és „hagyjuk a „be” igekötő diktatúráját, mert berágok, tök idegesítő, hogy minden igét ezzel kezdenek”, és „az orra, valamint az asztal lapja között két arasz, hogy ne legyen randa púpos felnőtt”, stb stb.)

És  akkor jön a szeptemberi áhítatból beesés az ámulatba, mert Készülő Arc, ha betartja a lélektan szabályait, és azt persze, betartja, a következő nyáron átlép a nagykamasz kor mezsgyéjén, és úgy bukkan elő mögüle, hogy… hát igen: hintázik a széken, kütyüzik, állítólag kütyüsíteni kellene hozzá az órát, hadd élvezze legalább, holott …de nem kívánom megfejteni a digibumm utáni pedagógia mószertanát. Készülő Arc kezdi kimutatni foga fehérjét, már nem angyali, hanem kifejezetten sátáni unalommal tudja középpontba állítani magát, egyszerre, mind a 35.

Na, ez az igazi Gap Year, a tizedik évfolyam, mert idegsejtpusztító nyugalmat kíván a tanerő részéről, és Készülő Arc részéről is azt kellene, de ezt csak úgy megpendítem a kedves szülőnek, „mert ezt az évet csak átvészelni lehet a hormonviharok tengerén.”

Az utolsó két évben Készülő Arc már nagyon készül, szakállat növeszt, avagy démonira sminkeli magát, és készül a nagy beavatásra, úgy is, mint Szalagavató, majd Ballagás, mellesleg milyen szép magyar találmány ez, kár, hogy már népi lakodalmas lett belőle, mert még az ősök is kikelnek a sírból, hozni a szekérderék virágot, lufit, szárnyas majmot, s a szekérderék elnyomja a maturandus könnyeit, és már amúgy sem énekel, többnyire gépzenére jár körbe-körbe, mint a danse macabre, a már Majdnem Kész Arcomány.

Egy hónap múlva még bejön maturálni, aztán elhomályosul az arc, valahol tovább gyurmálódik, néha felsimerősdit játszol, de a nevét már nem tudod, vagy rád köszön, vagy kamaszba rekedten hűvös idegent játszik, pedig lehet, hogy szívesen beszélgetne, csak nem biztos, hogy az „arc” még emlékszik rá, pedig igen, meg egyébként is…a beavatás folyik tovább, és Készülő Arcot nem mi fejezzük be, talán nem is a nagybetűs.

Szóval: „Menjetek!” – ahogyan lakonikus kollégám mondta egyszavas búcsújában ballagó osztályának. És milyen igaza van. Az arca még nem kész, a humora néha érdes, de igaza van. Menjetek, és legyetek  ARCOK.