I.M. BRÓDY SÁNDOR
leszaggatták róla a ruhát,
hogy a sebét megkeressék:
az életnek már csak annyi jelensége
volt meg benne,
amit e földön többé föl nem ismernek
és halálnak mondanak:
egy romantikus golyó
ütötte seb naturalizmusában
már oszlóban volt a Nap szerelmese,
az elhagyott paletta,
festőállványba bújt lovag
kiürített pohara,
kicsorbult gyönyörök
tovább burjánzó vágyai
indultak útnak a rögök közé,
ahonnan vétetett és elvétetett,
ki a máshol születendők párbaját
vívta itt, a végeken,
szent dalnok lett volna belőle,
na semmi nagyívű megváltó,
csak semmi próféta,
de élet, vérbő és szemérmes,
egy gentleman a reform klubból,
aki két golfütés közt sétálva írja
regényeit a világhírnek,
de azok idáig nem érnek,
valahogy ritkán találják el
a másodvonalat, mert itt
szegénykórházak emigrációjában
halnak Rembrandtok
az első vonalból,
ami nem illik a végvári játékok
heroizmusába,
csak az életbe, az életbe,
a mindenhol abba,
így halt belénk A Nap lovagja,
előzik-követik őt a nem-kötelezők,
mert csak élet ez,
errefelé ritkán ismeretes,
amit e földön többé nem ismernek,
vagy nem is ismertek soha.
Be First to Comment