VASS JUDIT
MIKOR
pöttyös nyakkendőt kötött,
még egy mosolyt is
felpróbált szemére,
az arc most is kifele nézett,
nem fért a kép keretébe.
Ha odanéz, tán lecseréli
a szinte már gigerlis jelmezt,
de Novák gravitálni kezdett,
és nekilábalt esztelenül
az idegen elemnek.
Mert „jobb nekünk itt lent”−
de visszahull a mondat,
a sárkányok röptén
más törvényt gyakorolnak
számok és váratlan széllökések,
mert sokféle
rendje van észnek és észlelésnek,
valahol, valamikor
ránk simul a ránk illő végleg:
szín és arányos méret
tagadja a bele nem illő képet.
KIJEGYZETELTE
a felhőt, az eget.
Szabályos rendszerek
hoztak esőt vagy napot,
táblázatokba gyűjtött
napok, hónapok, évek
egyre pontosabb megfigyelések.
De valami túllendült,
és rajta csattant Az Ostor,
mert Nováknak
lakolni kellett akkor:
az űr nem tűr táblázatot az égre ─
Quem di odere.
Az istenek megbüntették érte.
Be First to Comment