Szerző: vjit

Nikola Tesla (szerbül: Никола Тесла) (Smiljan, 1856. július 10. – New York, 1943. január 7.) horvát-szerb-amerikai fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus.

Életében 146 szabadalmat (ebből 112-t az USA-ban) jegyeztek be a neve alatt. Róla nevezték el a mágneses indukció SI-mértékegységét.

A világ egyik legjelentősebb és leghíresebb tudósa és feltalálója, tevékenységét elsősorban az elektromosság, mágnesség és gépészet területén fejtette ki. Több fontos elméleti és gyakorlati részecskefizikai és gravitációs kutatáson kívül a nevéhez kötődik a többfázisú villamos hálózat, a váltakozó áramú motor, az energia vezeték nélküli továbbítása, az energiatakarékos világítás, a távirányítás, a nagyfrekvenciás elektroterápiás készülékek, a napenergia-erőmű és más megújuló energiaforrással működő berendezések, valamint a rádió feltalálása is. Munkássága jelentősen hozzájárult a második ipari forradalomhoz, és döntő mértékben meghatározza jelenkori gazdasági és társadalmi életünket.

Képességeiről legendák keringtek, teljes könyveket képes volt fejből megtanulni, és kivételes vizuális memóriája volt.

ÉLETE

1856. július 10-én Smiljanban született, Horvátország területén, Likában, Lika-Korbava vármegye területén. Édesapja, Milutin Tesla európai műveltségű ortodox pap, édesanyja, Georgina (Đuka) Mandić szintén szerb lelkészi család sarja: egyik fivére, Petar a Tuzla-zvorniki Ortodox Egyházmegye metropolitája volt, míg másik testvére, Pavle (Paja) Mandić az Osztrák–Magyar Monarchia ezredeseként vonult nyugállományba. (Paja Mandić egyébként a pomázi Luppa szerb földbirtokos családba nősült, és az ifjú Tesla életében fontos szerepet játszott.)

Nikola Tesla tanulmányait Smiljanban, Gospićban kezdte, majd Károlyvárosban járt iskolába. Ezután 1875-ben az Osztrák Politechnikumban tanult Grazban. Grazi tanulmányai alatt foglalkozott a váltakozó árammal és a dinamóval. Nehéz anyagi körülményei miatt Nikola kénytelen volt megszakítani tanulmányait. 1878 novemberében az újvidéki Matica Srpskához (Szerb Irodalmi és Tudós Társaság) intézett egy levelet, amelyben anyagi támogatásért folyamodott, de sikertelenül. Ezután útja Mariborba és Prágába vezetett. Édesapja 1879-ben meghalt, így őt végül anyai nagybátyja, Paja Mandić segítette ki az anyagi gondokból, s összeköttetéseinek köszönhetően az ifjú Tesla Budapesten megismerkedhetett Puskás Tivadarral.

Magyarországon és Párizsban

1881-ben BUDAPESTRE KÖLTÖZÖTT, hogy a Puskás Tivadar-féle American Telephone Companynek dolgozhasson. A budapesti telefonközpont átadásán, 1881-ben Tesla lett a cég főmérnöke.

Hamarosan feltalált egy telefonkihangosítót, ami tulajdonképpen nem más, mint az első hangszóró. Önéletrajzi írása szerint Tesla a pesti Városligetben barátjával, Szigeti Antallal sétálgatott, és Goethe Faustját eredetiben idézte. Tesla a porba egy bottal megrajzolta a váltakozóáramú motor működését, amelyen már öt éve gondolkozott. 1882-ben PÁRIZSBA KÖLTÖZÖTT, hogy Puskás Tivadar ajánlásával a Continental Edison Companynál dolgozhasson, elektromos készülékek javításán és fejlesztésén. 1883-ban megépítette a váltakozó áramú motorjának első kísérleti példányát, ebben forgó mágneses teret használt a motor meghajtásához (erre később 1888-ban kapott szabadalmat az USA-ban).

Amerikában

A fiatal Tesla „szervizmérnökként” bejárta Európát; mielőtt 1884-ben áthajózott volna Amerikába. Előtte a párizsi Edison Társaságnál volt alkalmazott; de az európai lehetőségei beszűkültek, ezért Amerikában, személyesen Edisonnal akart dolgozni.

Tesla Edison legszorgalmasabb munkatársa volt, de „nem ismerte az amerikai humort”. Ami alatt azt kell érteni, hogy Edison az egyenáramú gépek fejlesztése után nem fizette ki Teslának a tréfából felajánlott ötvenezer dolláros munkadíjat. Tesla a pénzügyi viták miatt elhagyta Edisont, és váltakozó áramú rendszerének találmányi jogát eladta George Westinghouse-nak. Az úgynevezett „áramok harca” során a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy Tesla váltakozó áramú rendszerének és gépeinek használata előnyösebb az egyenáramúaknál. Ma már az egy-, illetve többfázisú váltakozó áramú elektromos rendszert és az indukciós motort az ipari és háztartási eszközökben világszerte alkalmazzák. A transzformátor feltalálása után az elektromos energia kis veszteséggel, nagy távolságra való továbbítása is lehetővé vált. (Szemléletes érdekes megállapítás, hogy egyenáramú lifttel pl. nem is lehetne a felhőkarcolók 40. emeleténél magasabbra jutni. Nem beszélve arról, hogy az áramfejlesztőnek a fogyasztó közelében kellett lennie a vezetéken kis feszültségen fellépő nagy veszteségek miatt. Végül még a villamosszékben sem alkalmazták.

Ezután Colorado Springsben saját laboratóriumában dolgozott tovább az elektromos energia és információ vezeték nélküli továbbításán. Edison – nem ritkán – nemtelen propagandahadjáratot folytatott a váltakozó áram lejáratására, szerencsére sikertelenül. Még életveszélyességével is példálózott kisebb-nagyobb állatok kísérleti elpusztításának naturális bemutatásával.

Tesla kísérletekre alapozott gravitációs elméletének (Dynamic Theory of Gravity) birtokában élesen kritizálta Einstein relativitáselméletét, annak is elsősorban a szerinte logikailag hibás alapfeltevéseit.

Utolsó 10 évében elszegényedve élt. A manhattani New Yorker Hotel(wd) 33. emeletén, a 3327-es szobában galambok között lakott, őket tekintette egyedüli barátjának.

Tesla 1943. január 7-én, 86 éves korában a hotelszobájában halt meg egyedül. Holttestét Alice Monaghan szobalány találta meg, amikor a két nappal korábban az ajtóra tett „Ne zavarj” táblát figyelmen kívül hagyva bement a szobájába. A holttestet megvizsgáló orvosszakértő H. W. Wembley megállapítása szerint a halál oka koszorúér trombózis volt.

Találmányai, kutatásai és kitüntetései

• automatikus szabályozású ívfénylámpa

• egy- és többfázisú váltakozóáramú villamos hálózat

• többfázisú váltakozóáramú motor és generátor

• termomágneses motor

• piromágneses villamos generátor

• nagyfrekvenciás váltakozóáramú generátor (mechanikus)

• szabaddugattyús elektromos generátor és motor

• nagyfrekvenciás nagyfeszültségű elektromos generátor

• ózonfejlesztő generátor és sterilizálási eljárás

• nagyfeszültségű nagyfrekvenciás Tesla-transzformátor

• kis fogyasztású világításra szolgáló vákuum és gáztöltésű kisülési csövek

• vákuumimpregnálási eljárás nagyfeszültségű alkatrészek szigetelésére

• nagyfeszültségű nagyfrekvenciás áramkapcsolók

• robbanómotorok gyújtási rendszere

• távirányítás

• koncentrált napenergia erőmű feltalálása

• magasfeszültségű áram (100 000 V) segítségével Tesla-áram állítható elő

• reaktív motorok működési elve

• repülőgépek helyből indulásának módszere

• kutatásai az elektromágnesesség területén

• energia továbbítás vezeték nélkül

• Föld mágneses terének hullámzásával ingyen áram küldése a Föld összes pontjára

• radar elöli álcázás (Philadelphia-kísérlet)

A Tesla-tekercs

A Tesla-tekercs általánosan fogalmazva egy olyan légmagos tekercs, amelynek primer és szekunder tekercse egymással rezonanciában van.

Tesla számtalan különböző rendeltetésű és működésű Tesla-tekercset épített, így ezek mindegyike egy-egy új felhasználási terület alapjait hozták létre.

Tesla volt az első, aki az elektromos rezonancia jelenségét a gyakorlatban is megvalósította és felhasználta. Ennek következtében a Tesla-tekercs, vagyis az egymással induktív módon rezonanciában lévő tekercsek a nagyfrekvenciás generátoroknak, az elektromos áram vezeték nélküli továbbításának, az elektroterápiás készülékeknek, valamint az összes ma használatos hírközlő berendezésnek az alapvető alkatrészévé vált.

Tesla és Marconi

Marconi 1901-ben sikeresen bemutatta a rádióhullámok vezeték nélküli sugárzását és vételét, velük információ továbbítását. A rádió feltalálásáért 1909-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Tesla beperelte, azzal a váddal, hogy Marconi ellopta a találmányát. A tárgyalások többször megszakadtak és elhúzódtak, végül 1943-ban, Tesla halála után Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hivatalosan is neki tulajdonította a rádió feltalálását.

A jelentés alapján Tesla a szabadalmát már 1896-ban (tehát 5 évvel Marconi előtt) bemutatta, továbbá a rádió más feltalálók eredményeit is tartalmazza, ezért Marconitól megvonták a rádió feltalálásának érdemét.

Hagyatéka

• 1960-ban Párizsban teslának nevezték el a mágneses indukció SI-mértékegységét. Jele: T.

• Nevére utal a Tesla Motors nevű cég, amely elektromos autókat gyárt. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nikola_Tesla_(feltal%C3%A1l%C3%B3)

(Château-Thierry, 1621. július 8. – Párizs, 1695. április 13.) francia író és költő.

Reims-ben papnak készült, de nem találván kedvét a teológiában, víg életet folytatott, mellette irodalommal is foglalkozott (Horatius-t és Terentius-t fordítgatta).

Később szülei kívánságára haza ment, hivatalnoki pályára lépett és meg is nősült.

Csakhamar azonban otthagyta hivatalát és feleségét, és Párizsba menve, ismét mulatós életmódra adta magát.

Pártfogójának, Fouquet miniszternek bukása után szükségbe jutott és kénytelen volt hazájába visszatérni. Otthon megismerkedett Bouillon (leánynevén Mancini) hercegnővel és kastélyában mindennapi vendég lett.

A hercegnő számára frivol hangú verses elbeszéléseket és novellákat írt, és 1664-ben ismét elkísérte Párizsba, ahol aztán magas pártfogóinak (Condé és Conti, Vendôme és Burgund hercegeknek, az orléans-i hercegnőnek és másoknak) kegyéből élt.

Racine megismertette Boileau-val és Molière-rel, akik irodalmi munkásságra buzdították. Az udvarba nem volt bejáratos, mert a mindenható XIV. Lajos haragudott rá, és az akadémiába is csak nagy nehezen engedte őt beválasztatni (1684).

Öreg korában megbánta könnyelmű életmódját, és hogy irodalmi léhaságait jóvátegye, néhány zsoltárt franciára fordított.

Munkássága

Írt elégiákat, színműveket is, de népszerűségét állatmeséinek (fabuláinak) köszönheti.

Fabulái 12 könyvben jelentek meg, az első hatot az ifjú trónörökösnek írta, ezekhez Phaedrus ismert állatmeséit verses formában lefordította franciára.

A következő hat már nem annyira gyermekeknek, inkább felnőtt olvasóknak szól. A mesékbe szőve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságokat, XIV. Lajos és a spanyol király között lévő vetélkedést.

Elemzői szerint az utolsó állatmesék írásának idején La Fontaine már azzal a szándékkal alkotott, hogy az állatok javára ítéljen az emberek felett.

Leghíresebb állatmeséi közül való: A holló és a róka, A tücsök és a hangya.

Fabuláit később a francia grafikus, festő és szobrász, Gustave Doré illusztrálta.

1922-ben összes meséje megjelent magyarul Vikár Béla fordításában és Haranghy Jenő illusztrációival az egykori Dante Kiadó gondozásában.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Jean_de_La_Fontaine

Marc Chagall (Moise Zaharovics Sagalov, másként Moishe Segal, oroszul: Марк Захарович Шагал, Мойше Хацкелевич Сегалов) (Vityebszk, Orosz Birodalom, 1887. július 7. – Saint-Paul-de-Vence, Franciaország, 1985. március 28.) orosz–zsidó származású honosított francia festőművész, a modern festészet egyik kiemelkedő alakja, a párizsi iskola tagja.

Apja heringkereskedő, anyja eladó volt Vityebszkben. Életének e szakaszára mint szegény, de boldog időszakra utal a későbbi műveiben. 1906-ban kezdett festészetet tanulni Jugyel Pen, egy helybeli művész keze alatt, majd néhány hónappal később, 1907-ben Szentpétervárra költözött és különböző iskolákban festészetet tanult. Nyikolaj Rörich (Николай Рерих) volt a mestere a Művészettámogatók Társaságának iskolájában, ahol találkozhatott minden festészeti iskola és stílus képviselőjével. 1908 és 1910 között Jelizaveta Zvanceva magániskolájában Leon Szamojlovics Bakszt volt a mestere.

1910-ig élt Szentpéterváron, ahol zsidók csak engedéllyel tartózkodhattak, egyszer egy rövid időre bebörtönözték. Rendszeresen visszalátogatott szülőfalujába, ahol 1909-ben megismerkedett későbbi feleségével, Bella Rosenfelddel, egy jómódú ékszerész lányával. 1910–1914 között támogatója, Makszim Moiszejevics Winawer ösztöndíjának köszönhetően Párizsban élt, a Montparnasse közelében. Barátja lett – többek között – Guillaume Apollinaire, Robert Delaunay és Fernand Léger. Részt vett a Sturm 1914-es berlini kiállításán, és azonnal ismert festővé vált. Visszatért Vityebszkbe, és 1915-ben feleségül vette menyasszonyát, Bellát, akitől 1916-ban lánya született, Ida.

Az első világháborúban katonáskodott. 1918-ban a Párizsból ismert Lunacsarszkij a Vityebszki kormányzóság művészeti ügyeinek népbiztosává nevezte ki. A politizálás nem tetszett neki, így 1919-ben már Moszkvában dolgozott, az Állami Zsidó Színháznál, majd 1923 őszén a családjával Párizsba költözött. 1937-ben megkapta a francia állampolgárságot. A német megszállás elől egy ideig Marseille-ben rejtőztek, majd Spanyolországon és Portugálián át Amerikába menekültek. 1941 és 1947 között New Yorkban élt.

1944. szeptember 2-án meghalt felesége, szeretett társa, alkotásainak visszatérő alakja. 1946-ban visszatért Európába, és 1949-ben a franciaországi Saint-Paul-de-Vence-ban telepedett le.

Életének ezen intenzív szakaszában újra felfedezte az élénk, vibráló, életteli színeket; az alkotásai témáit a szerelem és az életöröm adta. Ekkor kezdett el foglalkozni szobrászattal, kerámiával, üvegfestéssel. 1952-ben újra megnősült, felesége Valentina Brodsky lett. Többször utazott Görögországba és Izraelbe. 1960-ban alkotta a jeruzsálemi Hadassa egyetemi klinika zsinagógájának üvegablakát. Élete utolsó éveit Saint-Paul-de-Vence-ban töltötte. Itt halt meg, és itt is temették el. „ (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Marc_Chagall

Jean-Jacques Rousseau (Genf, 1712. június 28. – Ermenonville, Francia Királyság, 1778. július 2.), svájci francia felvilágosodás kori filozófus, író és zeneszerző. Politikai eszméi hatást gyakoroltak a nagy francia forradalomra és az utókorra egyaránt. Radikális és forradalmi munkássága főművének, A társadalmi szerződésnek egyik legismertebb sorával is jellemezhető: „Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel.”

A megözvegyült (apja) órásmester sajátos módon nevelte a fiát: a Vallomásokban olvashatjuk, hogy éjszakákon át olvasták – részben az édesanyjától maradt regényeket, részben klasszikus görög-római regéket, történetírókat. Az ifjú Rousseau-ra különös hatást gyakorolt Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című műve, melynek példatára az érett morálfilozófus számára is forrás volt.

Rousseau tízéves volt, amikor apjának el kellett menekülnie Genfből: polgári öntudatból párbajra hívott ki egy nemes kapitányt, melynek következményeként száműzték. Elhagyta Genfet és Torinóba ment, ahol koszt és kvártély fejében katolizált.

A katolikus kollégiumból a katekizmus elsajátításával és némi homoszexuális erőszak tapasztalatával került Madame Warensnak, a frissen katolizált ifjak pártfogójának a házába. Madame Warens – Rousseau leírása szerint – szép és fiatalos özvegy hírében állott, aki nem idegenkedett a hozzákerülő fiatalemberek (akár kertész, akár inas) testi közeledésétől. Rousseau a nálánál jóval idősebb Madame Warenssal, 1740-ig folytatott szerelmi viszonyt. E tíz esztendő alatt tanulta ki a zenetanárság, kottaírás mesterségét, valamint végigolvasta a 17–18. század ismert filozófusait: John Locke, Malebranche, Leibniz, Descartes, Voltaire, Fontenelle műveit.

1741-ben Rousseau Párizsba ment. „Jogos panaszaim hiábavalósága a méltatlankodás csíráját hagyta a lelkemben ostoba állami intézmények ellen, amelyek az igazi közjót és a valódi igazságot mindig feláldozzák valami látszólagos, de valójában mindent leromboló rendnek, amely egyebet sem tesz, csak a közhatalom segítségével szentesíti a gyengék elnyomását és az erősek igazságtalanságát.”

Ugyanekkor ismerkedett meg Thérèse Levasseur nevű szobalánnyal, akivel – számos félrelépés közepette – élete végéig együtt élt. Öt közös gyermekük született, akiket kivétel nélkül lelencházba adtak. Thérèse állítólag nagyon csúnya lány volt, emellett sem írni, sem olvasni nem tudott, Rousseau pedig a vallomásokban azt írta, hogy soha nem is volt szerelmes belé. Kapcsolatuk alatt Thérèse rákapott az ivásra és gyakran megcsalta Rousseau-t. Bár soha nem házasodtak össze, Rousseau úgy bánt vele, mint hitvesével; előkelő ismerőseitől is elvárta, hogy megismerjék és elfogadják Thérèse-t.

Rousseau alapvető különbséget látott a társadalom és az emberi természet között. Szerinte az ember természetből fakadóan jó, de a társadalom elrontja. A társadalmat mesterségesnek látta és úgy tartotta, hogy a társadalom fejlődése az emberi jólét ellen hat, különös tekintettel a társadalmi egymásrautaltságra.

Rousseau egyik legfontosabb munkája A társadalmi szerződés, amely meghúzza a törvényes politikai hatalom határvonalait. Megjelenése után szinte azonnal az elvont politikai gondolkodás egyik legnagyobb hatású munkájává vált.

Egyik korábbi munkájában, az „Értekezés az egyenlőtlenségről” című műben Rousseau megállapította, hogy a természet állama jog és erkölcs nélkül érzéketlenné és torzzá válik, amely ponton az emberiség vagy jogi intézményeket teremt vagy elpusztul. A természeti törvények elkorcsosulása során az emberek gyakran versenybe bocsátkoznak társaikkal, míg növekvő mértékben függővé is válnak tőlük. Ez a kettős nyomás egyszerre fenyegeti túlélésüket és szabadságukat.

Rousseau szerint ugyanakkor a társadalmi szerződésben foglalt összefogással és a természetes jogok követelésének megszüntetésével az egyének egyszerre megvédhetik magukat és szabadok is maradhatnak. Állítása szerint ez az általános akarat tekintélyének való behódolás eredménye, ami az egyén számára lehetővé teszi, hogy ne játsszon alárendelt szerepet mások szándékának, egyúttal biztosítja, hogy mégis engedelmeskedjen, mert mindannyian beleszólhatnak a törvénykezésbe.

Rousseau ezt úgy valósítaná meg, hogy élesen megkülönbözteti a szuverenitást a kormánytól, amit az általános akarat befogadása és érvényesítése mozgat, de a polgárok egy kisebb csoportjából tevődik össze. A szuverenitásnak a nép kezében kellene lennie, azt képviselőgyűléseken kellene gyakorolnia, így a hatalom valóban a népet képviselné, tőlük függene, bármikor visszahívhatnák választott vezetőiket.

Rousseau javaslatai utópikusak, hiszen kétséges, hogy a polgárok valóban tudnák-e egyszerre érvényesíteni a közakaratot, egyúttal biztosítani az egyén függetlenségét. Máshol ellentmondásos az elmélet, egyszerre ad jogokat a népnek a felkelésre és a hatalomnak, hogy a közakarat nevében terrort alkalmazzon polgáraival szemben, ha azok ellenszegülnek. A Jakobinus diktatúra idején kísérletet tettek rá, de vita tárgyát képezi, hogy Rousseau ideális állama valóban működne-e egy nagyobb társadalomban.

Az oktatásról alkotott nézeteit Rousseau a saját magáról mintázott Emilnevű fiú növekedését végigkísérő, félig kitalált művében foglalja össze. A fiút vidéki környezetbe helyezi, ahol szerinte az emberek természetesebben viselkednek, mint a városban, ahol testileg és szellemileg csak rossz tulajdonságokat lehet tanulni. Az oktatás célja Rousseau szerint az életre való nevelés, amit egy nevelő úgy tud teljesíteni, hogy rámutat a helyes útra.

Szerinte a gyermek növekedése három szakaszra bomlik, melyek közül az első 12 éves korig tart, amikor a tervezés és az összetett gondolkodás még nem alakul ki és a gyermek ösztönei szerint él, mint az állatok. A második 12-től 15 éves korig tart, amikor az okság kezd kifejlődni, majd a harmadik szakasz 15 éves kortól kezdődik, amikor a gyerek felnőtté válik. Ekkor Emil talál egy fiatal nőt, aki kiegészíti őt.

A könyv Rousseau egészséges életről alkotott eszményén alapul, miszerint a fiúnak ki kell dolgoznia társadalmi ösztöneit, és meg kell ismernie a csapongó egyénieskedés nagyvárosi útjait. Fontosnak tartotta az apa szerepét a nevelésben – nézeteinek viszont ellentmond, hogy öt saját gyermekét lelencházba adta, lemondva a nevelésükről.

Rousseau a különböző politikai irányvonalak ideális referenciájává vált. Szinte minden forradalmár hivatkozott a Rousseau-i gondolatokra (Maximilien de Robespierre, Manon Roland, sőt Charlotte Corday is Rousseau csodálója volt). A kommunista Gracchus Babeufre is nagy hatást tett filozófiája.

Rousseau nézetei hatottak a francia forradalomra, a nép a szuverenitását inkább képviselők útján gyakorolta, mint közvetlenül. Rousseau vitatta, hogy a szabadság, az egyenlőség és az igazságosság biztosítása az államon belül a többségi akaratra való tekintet nélkül jöjjön létre (ld. demokrácia).

Rousseau egyike volt azoknak, akik komolyan támadták a magántulajdon intézményét, emiatt gyakran tartják a szocializmus előfutárának is. Az Értekezés a politikai gazdaságtanról és A Korzikai alkotmány tervezete c. műveiben javaslatokat tett arra, hogy ne alakulhassanak ki túl nagy vagyoni különbségek. A 20. századi szocalista országokban megvalósították a filozófusnak ezt a gondolatát. Rousseau nem azt követelte, hogy minden ember egyenlő mértékben részesüljön a közösség vagyonából, hanem azt, hogy korlátozzák a pénz politikát befolyásoló hatalmát, és így megakadályozhatják, hogy a demokrácia plutokráciává degenerálódjon. A szabadság nevében szólalt fel Rousseau a gazdagok uralma és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen.

Rousseau eszméi az oktatásról hatást gyakoroltak a modern oktatási elméletekre. Az Emile-ben megkülönbözteti az egészséges és a „haszontalan” béna gyerekeket. Szerinte csak egészséges gyerek lehet bármilyen oktatás jutalmazott tárgya. Elenyészőnek tartja a könyvolvasás fontosságát és javasolja, hogy a helyes érzelmeket az értelem kialakulása előtt meg kell tanítani a gyereknek. A tanulásban különös hangsúlyt helyez a tapasztalásra.

Fő műveiben Rousseau a természetet a vadember államaként azonosítja. Később a természetet a folyamat spontaneitásának felismeréséhez használja, melynek során az ember énközpontú, ösztön alapú szerepét kiépíti a világban. A természet ezáltal az ember jellemében belsőséget és becsületességet fejez ki ellentétben a társadalom által az előremutató felszabadítás nevében hidegszívű brutalitással hozzátett bebörtönzéssel és rabszolgasággal.

Ennélfogva a természetbe való visszatérés jelenti azt, hogy az ember természeti folyamatok hatalma alá kerül, kívül a társadalom elnyomó kötelékeitől és a civilizáció előítéleteitől. Ez a gondolat tette Rousseau-t a felvilágosodás és a romanticizmus egyik fontos személyiségévé.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Jean-Jacques_Rousseau