Kategória: Vojtina örök

VASS JUDIT

FALUDY GYÖRGY

IMÁJA

Buonarotti hangján

merek csak szólni

mert minden imámba

villoni vihogás

reccsen-recsken

lásd ilyen idétlen                                                       

senkifia lettem

légy te az üllő a kalapács

ki tudja talán

életre kelted

amivé kövültem

a testet

VASS JUDIT

ANYÁM

húsz év múlva

meggondolta magát,

de épp megkeményített

szívvel éltem,

épp bajban voltam

minden érintéssel,

vagy épp

azok hiánya fájt.

S most nem tudom,

hogy él-e.

Keresni kezdtem néhány éve,

de nyoma veszett,

vagy már ő nem akarta.

A másik meghalt.

S most hármunk keresztjébe írom:

Nincs visszatérés, de irgalom miatta.

VASS JUDIT

ELTŰNT

az idő, nyomában

csak a tér maradt.

Terekkel, helyekkel

méred föl magad,

„csupa nyom vagy,

s csak posta voltál.”

Balgaság, butaság,

alig több egy halottnál,

s ha visszatérsz

az elveszett időbe,

örömére, szégyenére

akadsz „a világ ágbogán”,

ahol, ki tudja, miért

de fennakadtál,

s most ott csüngsz

esetlenül a ködre,

ki tudja, meddig,

vagy mindörökre,

emlék vagy tárgy,

aki ha megtalál,

tovább megy mosolyogva,

viszi őt is „a semmi sodra”.

Az eltűnt idő nyomában,

ki tudja,

milyen nyomot hagyva,

de te lebegsz,

és emlékszel önmagadra,

terekre, helyekre,

amelyek átmentek rajtad,

Lebegj csak,

mint hangok a szóban,

„ha ezt akartad.”

VASS JUDIT

TÚL

jón és rosszon

isten se jön

hogy új lapot osszon

ez itt a szerencsejáték

vége

nézz fel az égő égre

tűz a nap

sosem volt még

biztosabb a lap

nyerésre áll

egy arasznyi lét

és nem nem int

sietésre

se kezdete se vége

csak lenni

mint fű-fa élő

nem várni míg a felhő

esőt hoz végre

enyhét a még élők

végtelen seregére

szerencse fel

innen és túl

tátongva vár

a semmi mélye

jó volt itt lenni

esni hasra kétségbe

botladoza járni-kelni

nem oszt lapot

már az isteni senki

rakj ki egy passziánszot

itt a véletlen játszott

az voltál magad is

mag és virág marad itt

csak a mi nincs

annak van bokra

könyökölj hallgass

nil humanum ad astra