Kategória: A tanár is ember, de nem az a dolga

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA:

UGYAN

Finito, mondanám, de a régi iskolán nőttem fel, nem könnyű abbahagyni, pedig már egészen máshogyan kellene csinálni ezt a nemzet lábtörlője dolgot. El a talpakkal! Ja. Csak bátran, keményen, itt, a wordben. Ott kint meg „lehellet megszegik” … ezt a pár évet már guggolva is.

Finito, barátaim, ide a zsoldot, és mostantól nekem is jár egy kis pihi. Csak semmi pörgés meg para…emberfaragás…ugyan!…istenkategóriásaim vajon mit mondanának az új világra? Zeusz biztos csak legyintene: „Elmúlik, mint a hasmenés.” Ottó nyilván most is rezzenetlen arccal venné tudomásul a gagyit. „De tanár úr! Kettest nem lehet kapni?” „Nem. Az nem jegy.” Mila néni pedig a Romanov dinasztiát megszégyenítő eleganciával akcentálná: „Fíjám, únom én ez a banán! Igyá kákáó, lesz neked csuty-csuty ész.” Mennyit röhögtünk. Zsuzsa persze nem hagyná szó nélkül. „Na, itt jön egy puszták panteonja!” És hozzá tenne valamit latinul, talán egy Vergiliust, amit már én is csak az angolból fordítanék vissza.

Nyif-nyaf.

Milyen szépen van az elgondolva, hogy a tanár lassan megszűnik káptalan lenni, odaül hol az egyik, hol a másik gyerek mellé, figyeli és istápolja őket, kinek-kinek képessége, tehetsége szerint. Aha… 35 gyerek egy levegőtlen tanteremben, 35 fokban.

Járai…hetedik érzékünk súgta, hogy most fordul be a folyosón, elhallgattunk.

„Az iskola kiöli a kreativitást.” Ez kereng, „virál” a facebookon már évek óta. Dehogy öli. Francokat. Einstein, Karinthy, Bulgakov, Teller. Ugyan. Az élet nem fejeződik be délután kettőkör. Akkor folytatódik. Hálistennek.

Kifordul alólunk a világ. Nem elég, hogy nyugdíj fele araszolgat az ember, még itt jön ez az istenkategóriásokhoz semmi-köze-mai-neo-porosz-magyar agyrém.

Délután belebotlottam két kilencedikesembe. Illetve csak hallottam, arrébb húzódtam, nem akartam zavarba hozni őket. „Tök jó.” „Alapból.” „Beájulsz.” Na és akkor mi van? Nyár, szabadság. „Az életet nem lehet vaskorlátok közé zárni.” Kiirtani a kreativitást?

Ugyan, kérem. Kevesek vagyunk mi ahhoz. Kevés ahhoz az iskola.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

B-619

Amióta más bolygóról jönnek órára jámbor elefántok és kishercegek, megnyúlt hüvelykujjukkal, dimenziófüggetlen kütyüjükkel botorkálva egy idegen közegben, időnként énekléssel vagy tornával melegítünk be irodalomra.

Kütyü el…elvonókúra van kegyetlenül. Ma a Dies Irae gregoriánt tettem fel, míg átnézték az anyagot felelés előtt. Már nem lepett meg, hogy maguktól andalodnak el, az elvonás tünetei nem is láthatók, igaz, ma M hiányzott. Múltkor kérdeztem tőle: „Na, milyen volt 45 percig kütyü nélkül? ─ mire K mondja: „Hát nem látja, tanárnő? Remeg.” M nem nagyon érti, miről beszélgetünk, csak a komoly kihívást jelentő feladatokra figyel fel, azt hibátlanul megoldja, majd visszatér egy más bolygóra, nem tudom, ott mit csinál, de figyelmeztetnem kell, hogy kütyüjét vigye magával.

Óra után (reálos osztály) D odajön, hogy szerinte azért Dante szórakoztató irodalom is…döbbenten kérdezem: „Maga olvassa?” Igen, mondja, de most meg akarja szerezni, mert nem szeretné elektronikusan olvasni. Na, mondom, érdemes talán a Nádasdy-fordítást keresni. Amióta nem olvastatom a Pokolt, csak mesélek és illusztrálok, valahogy mindig van, aki rácuppan. A részlet mágiája. Tudom, az Inferno ─ nem baj.

Kisherceg meglepő dolgokat produkál. A másik kilencedikben a görög mitológiát adtam fel, s jeleztem, hogy a történeteket esti mese formájában kérem vissza (vihogás), úgy fognak felelni, mintha 3 éves gyereküknek mesélnék (újabb kamaszreakció tekintet útján elkövetve).

Mondom Grétinek: Öné a szó. Már nem emlékszem, melyik történet volt. Gréti zavarban van magától a helyzettől, hogy kamaszok között (többsége fiú) esti mesét mondjon elképzelt csemetéjének. Na, én is egy ökör vagyok, gondolom magamban, de kisegít a mágia. Mondom neki, a mese akkor jó, ha elalszik a gyerek. Alig mondom ki a mondatot, az osztály fele már a padon fekszik, a többi is követi példájukat, az egyik még odaszól: „Tanárnő, nem lehetne leoltani a villanyt?” Leoltom.

Gréti még hallgat, feszeng az első mondatokban, aztán valami történik, és görögni kezdenek a szavak, a 14 éves lány jól intonálva, igazi mesébe kezd… meg ne kérdezd, mi történt…nem tudom…Rajzolj nekem egy bárányt.

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

DE

De nem az a dolga – mondogatom magamban, miközben félek. A buszon előttem két olasz fiatal beszélget. Ez milyen. Eddig csak angolul, oroszul, kínaiul, arabul voltak errefelé egyetemisták. Ösztönösen arcomra húzom a sálat. Vajon megtenném-e, ha látnák is?

Tegnap két fiam angolórára szkafanderbe öltözött viccből, a frászt hozták rám a folyosón, aztán persze lefényképeztem őket, de nem tettem fel a fbookra, ne mondják, hogy pánikoltatok vagy viccelődöm, hiszen én „józanítom” napok óta a környezetemet. (Mert ugye, én olyan bölcs vagyok. Ja.)

„Szombaton is dolgozom.” „Vigyázz magadra, tartsd be az előírásokat!” „Jaj, ne gyere már te is ezzel a hülyeséggel!” Még próbálkoznék, de „férfiasan” leint. Jó, nem hisztizek. (De igen.)

Nem megyek be a nagy Spar-ba, biztosan tele van március 15-e, és persze a nagy felhalmozás miatt. Majd hétfőn reggel. Már úgy sincs suli. Végre, észhez tértek.

Az üzlet előtt két lerobbant fazon, talán hajléktalan, köhögve cigizik: „A hisztériakeltés miatt van.” – mondja az egyik. Nem nézek körül, még nem hirdetik plakátok a józan észt. Megyek tovább, nem kezdek el népnevelni. Tartom az egy méter távolságot. „Csak egészség legyen.”

A téren bedrogozott vagy részeg fiatalok bandája versenyt prüszkölve röhög, előttük a körben valami ketyere üvölti a zenét, „az égből dühödt angyal dobol” – de elhessegetem fejemből az apokaliptikus irodalmat.

Izzik a net. A melós ezt nem tudja, azt sem, hogy  a tanárok egész hétvégén dolgoznak, már a távoktatásra készülnek, újabb csoportok alakulnak tapasztalat megosztásra, ömlik a távötlet. A kormányinfón az egyik kommentelő meg is ereszt egy cinikus megjegyzést a mázlista tanárokról. Nem tudja, „nem tud kartellekről”.

Végül csak átállunk a digitális iskolára. Hajrá. Kajánkodnék, de nem lehet.

Elhatározom, hogy a fbookot csak a gyerekekkel való kapcsolattartásra használom, nem idegesítem magamat a sok párti nagyokosokkal. Európa-szerte ez megy. Az egyik vezető politikus azzal kezdte: hagyni kell a vírust kitombolni magát, de most már új dalokat fúj. A másik oldal kárörvend.

De nem az a dolga.

Dolga, dolgom, dolgaink. Hozzám szakálasan és vakolatlan érnek el a csodák, a 2×2=4  józansága hull rám…Már mindent megírtak.

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

BEHALSZ

Minden idők egyik legkönnyebb középiskolai felvételije magyarból – gondolom, miközben a harmadik maximális, 40 pont körüli dolgozatot javítom. Hirtelen elbizonytalanodom…jönnek egymás után a  10 pont körüliek, néha egy-egy 20 pont tájékán…nem akarom elhinni…olvasom a fogalmazásaikat…végül is a többség teljesíti a tartalmi-szerkezeti követelményeket, 10-ből többnyire 6-7 pontot elérnek. De mire… A helyesírási hibákért max. 2 pont vonható le, a fogalmazási-nyelvhelyességiért max. 1. A kiemelkedőt pontokkal kiemelni nem tudod…az átlagos éppen ugyanannyit kap.

Minden idők igen nagy megdöbbenése…bár nem tudom, miért…mióta mondjuk, hogy nagy bajok vannak a magyar nyelv és irodalom oktatásával, és ez most már komolyan visszahat a többi tantárgyra is…kiáltó szó a pusztaságba…letorkolnak…nem vagy elég nemzeti…már csak legyintesz…te, nem elég nemzeti?…elegem van ebből a „nemzeti” mantrából is.

Most már többéves tapasztalatom, hogy akinek általánosban anyanyelvi tanára volt angolból, sokkal jobban, nagyobb szókinccsel, folyékonyabban beszél angolul, mint magyarul…csak jelzem…

Kilencedikben kérdezem, kellett-e általánosban összefüggően felelniük…35-ből egy, azaz egy emeli fel a kezét…Más szakos kolléga hozza nekem az osztály esszéit hüledezve…most hogy mondjam el neki, hogy a fogalmazni-írni tanítás nemcsak a magyar szakos feladata…hogy igenis tessék rendszeresen szóban is feleltetni, nemcsak témazárókat-teszteket íratni, igenis tessék kijavítani a nyelvhelyességi hibákat is…

Mi, magyarosok nem tudjuk megtanítani biológiául-kémiául-történelmül artikuláltan fogalmazni…ezt néha eldohogom, de minden marad a régiben…”nincs idő feleltetni”…hova rohansz…szóval már inkább befogom a számat…és hálás vagyok azoknak, akiknek ezt nem kell magyarázni.

Nagy bajok lesznek…nagyon nagy bajok VANNAK. Csak jelzem.

Hányadszor írom le, hogy Arany János és Németh László (egyikük sem liberális nézeteiről híres, ugye) tudták, hogy a felnövekvőket először kortárs irodalommal kell rászoktatni az olvasás szeretetére, olyannal, amelyiknek a nyelvállapota közelebb van hozzájuk, ezért a klasszikusokhoz is könnyebben eljuttathatók később. Németh László ráadásul tantárgyi csoportokban, modern szóval modulokban gondolkodott vásárhelyi programjában. (Újabban a finnek fedezték fel.) Abba is hagyom, mert hallom a nemzethalált kiáltók kórusát… Erre behozzák az új-középkori Nemzeti Alaptervet, amivel visszaesünk száz évet. Hja, előre, nem hátra. Hiába a magyarosok halálsikolya…a politikus jobban tudja…be is kerül az oktatás a Belügyminisztériumhoz…az magyar áfium

Szóval értelmes magyar gyerekek a saját szellemi szintjük alatt dadogják az anyanyelvüket…be is írhatnánk a bizonyítványba: A magyar, mint első idegen nyelv…

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

LASSULJ

A Slow (down) mozgalom vagy eszme egy ideje már fel-feltűnik a facebook által nekem kínált hírek között. Rákattintottam. „Arckönyv” manipulál engem, én meg őt. Arra kattintok csak, amit látni akarok. Tudatos facebook használó lettem.

Slow down. Ezt már régóta próbálom. Nehéz ebben a munkamániás, stresszes, szociáldarwinista világban. Igen, abban élünk. Tetszik, vagy nem.

SLOW DOWN.

HOVA ROHANSZ?

A kollégáimnak azt szoktam mondani: szedálom a gyerekeket. Nem berontok az órára, és uzsgyi  tananyag, hanem előtte szedálom magamat és őket – kisebb-nagyobb sikerrel. Az iskola lényege a nyugalom és kiszámíthatóság.

Igenis, óra elején beírom az e-naplóba a hiányzókat, adok 5 percet felelés előtt az átnézésre, szünetben úgysem teszik. Miért is tennék? Nekik is pihenni kell. Persze, nem fogják fel a lehetőség súlyát …de ez az már az ő bajuk.

A felelőnek ki kell jönni, és mintha előadást tartana, üdvözölni a hallgatóságot, felvázolni, hogy miről fog beszélni (artikuláltan, irodalmi stílusban), és utána a többieknek a megerősítő kritika alapján értékelni az előadást, mondjuk, József Attila avantgárd verseiről.

Lenyugszunk.

Odnánk – ha 45 percen túl is hagyna a világ.

Ha minden órán így lenne.

Ha minden órán artikuláltan kellene szóbeli feleletben számot adni a tudásról.

Hányszor halljuk, hogy az életben sikeres az lesz, aki jól tud kommunikálni! Nem tud mindenki. Von Haus aus kevesen hozzák a jó beszélőkét, az olvasottságot.

Az átlagos iskolában iszonyatos kommunikációs-fogalmazási hiányosságokkal kell megküzdenünk. A pirossal sűrűn aláhúzott dolgozatból a gyerek még nem fogja tudni jobb stílusban megírni a következőt. Ehhez szóbeli és írásbeli segítség (pl. didaktikusan, nem esszé stílusban megírt tankönyv) kell. És az órán irodalmi norma. A szlenget, a káromkodást megtanulhatja az utcán. Mi is ott szedtük fel. Az „úgy káromkodik, mint egy Kocsis” igen elpirulna, ha hallaná a mai magyar közbeszédet…ott csordogál az iskolai folyosókon. „Melyik az az arany szájú?” – szoktam kérdezni. Rögtön érti. Érdekes.

SLOW DOWN.

Ne félj nevelni. A digitalizációban, az innovációban a gyerekek előttünk járnak. Nekünk a humánum tovább örökítése a legfontosabb feladatunk – ebben biztos vagyok. Sok minden más nagyon bizonytalan.

SLOW DOWN. BE HUMAN. WE ARE NOT ROBOTS.