IN MEMORIAM
GÁTI JÓZSEF
JÓNÁS
könyvét hallgatom
a kerítés-ablakon
cet-sötét az ég
sövényt-felhőket-Ninivét
háborgat kint a zápor
ki az mi az bent csücsülök
menekülésre bátor
könnyű dsidások állnak őrt
kerítés-polcokon
a Gazda hangját hallgatom
barna bús szobámban
most teszi fel az esti kérdést
szinte rezignáltan
szeme villámló részvét
égő sziszifuszi kő
s egy árva perc se pusztul
Ninivében
íme a feltöltött idő
VÁLTOZATOK
EGY BULGAKOV NEVŰ
ASZTEROIDÁRA
ÖTSOROS
És megint jönnek Keriáthból,
szemük és talpuk zajtalan.
Most fordulnak a negyedikre,
de az ötödiken már
mindnek holdfény arca van.
AKI
találkozott vele, és felismerte,
nem láthat már,
csak feketén-fehéren.
Nem nyűgözi már árnyalat,
ide vagy oda tartozik egészen.
És töprengésre nincs idő:
az út erre vagy arra fordul.
Az irányok metszéspontjain túl
csak igen vagy nem a válasz.
A törvények egyenesén
a léptek már nem meditálnak.
A HOLDÖSVÉNY
meséje végzetes,
könnyű a félreolvasása.
Visszalapozás, jegyzetek,
s már talpadat szikrázza
az ortodox húsvét,
mikor eljött a Sátán,
nyerít a ló, és ziháló hátán
füttyögve lángol a történet vége.
De íme,
megint holdtölte van:
dimenziók nyugtalan sűrítménye,
a Mester már Weimárba tart,
hol Margarita Schubert-zenére
olvassa Hontalan Ivánt…
Újra nyugtalan az álma.
Most írja az első mondatot
kéziratára.
MI
nem érdemeljük a fényt,
csak a nyugalmat,
a tanítvány talán,
mert minden kéziratnak
van folytatása.
Emlékszel, Mester,
a bálra a bálra
Frida kendője… Berlioz feje…
de ki törődik már,
ki törődik már vele?
Szombat van, szombat,
a nyugalom napja.
%MCEPASTEBIN%
Bulat OkudzsavaFrançois Villon imája
Míg csak a föld körbejár, Míg a nap ránk tekint, Add meg Uram, mindenkinek, Azt, amije nincs. Adj a bölcsnek gondolatot, A gyáva alá lovat, Adj úgy, hogy mindnek jusson, S engem, Uram ki ne hagyj…
Míg csak a föld körbejár, Mindenható Uram, Add meg a törtetőnek, Hadd éljen hatalmasan. Adj időt a bőkezűnek, Erőt, míg fenn jár a nap; Káinnak add meg a bűntudatot, S engem, Uram ki ne hagyj…
Tudom, hogy mindenre képes És bölcs vagy, Uram, hiszem, Ahogy legyilkolt katonák hisznek Az Éden ligeteiben, Ahogy halk szavaidra hajlik Az emberi szív meg a fül, Ahogy önnön magunkban bízunk Vakon s kegyetlenül.
Istenem, Uram, Te zöld szemű, szép kegyelem, Míg csak a föld körbejár, S nem érti miért, maga sem, Míg csak a tűz ki nem hűl, S ha még időd marad, Adj úgy, hogy mindnek jusson, S engem, Uram ki ne hagyj…
(Vass Judit fordítása)
|
„Bulat Okudzsava (Булат Шалвович Окуджава) (Moszkva, 1924. május 9. – Clamart, 1997. június 12.) orosz költő, író, dalénekes (bárd).
A szovjet városi kultúrában minden valószínűség szerint a francia sanzon (chanson) hatására született, és gyorsan rendkívül népszerűvé vált a szerzői dal műfaja. Ennek egyik első, és legjelentősebb művelője volt Okudzsava. A többieknél (például Viszockij) idősebb dalnok munkássága erkölcsi, politikai és szakmai értelemben egyaránt mércévé vált és maradt a fiatalabbak számára. A brezsnyevi szovjet hivatal legföljebb tűrte, de nemigen támogatta ezt a műfajt és a képviselőit. A dalok többnyire alkalmi koncerteken tűntek fel, és amatőr magnetofon-felvételeken terjedtek. Okudzsava első nagylemezét egy kis lemezkiadó bocsátotta ki Párizsban (Le Chant du Mond; 1968).
Okudzsava mintegy kétszáz dalt írt saját verseire.
Bulat Okudzsava egy pártiskolára és pártmunkára Tbilisziből Moszkvába költözött kommunista családban született. Apja grúz, anyja örmény volt. A szülei letartóztatása után (apját hamis vádak alapján főbelőtték 1937-ben, anyját 18 évre a gulagra küldték) 1940-ben Tbiliszibe költözött. 1942-ben önkéntesként a frontra ment. A háború után felvették a Tbiliszi Állami Egyetemre. 1950-ben diplomázott, és ezután tanárként kezdett dolgozni, először egy falusi iskolában, később Kalugában.
1956-ban visszatért Moszkvába. A Molodaja Gvargyija (Ifjú Gárda) kiadónál szerkesztőként kezdett dolgozni, később a Lityeraturnaja Gazeta vers-szerkesztőségének vezetője lett. Ugyanakkor – az 1950-es évek közepén – kezdett dalokat írni, és saját gitárkíséretével előadni. Hamarosan koncerteken lépett fel. Dacára annak, hogy hivatalos kiadás dalaiból nem készült, gyorsan népszerűvé vált, és felvételei terjedni kezdtek. Népszerűsége – először az értelmiség körében – nőttön nőtt, és hamarosan külföldön is ismertté vált.
Ő teremtette meg a szovjet bárdok mozgalmát. Ezek a költők, énekesek diákotthonokban, munkásszálláson, nyári táborokban önmagukat gitárral kísérve énekelték verseiket. Okudzsava követői közül olyan híres szovjet költők (bárdok) is kikerültek és tettek szert népszerűségre, mint: Galics vagy Viszockij.
1997-ben halt meg a Párizshoz közeli Clamart-ban, de Oroszországban temették el.
Egykori lakása, az Arbat 47. sz. ház előtt emlékművet emeltek a tiszteletére.
1991-ben szovjet Állami díjat kapott.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bulat_Salvovics_Okudzsava
VASS JUDIT
EGYSZER CSAK
vagyonra ébredsz:
az ég-föld tiéd.
Na lássuk,
mire is költenéd…
Esetleg elherdálod,
de ront a halál.
Mekkora gáz,
ha így rád talál.
Alapíts, mondjuk
egy bibliotékát,
pénzed betűbe-könyvbe
mentsd át:
kézirat nem ég el,
tudhatod.
VASS JUDIT
ÖREGNEK
lenni jó
mint utolsó befutó
belesétálsz a célba
hol érmét tündökli
a győztes staféta
s leülsz
hiszen a táv se fontos
megizzadt lelked
helyenként hullafoltos
de örülsz, hogy adatott
idő lényegtelenre
hisz ez szabadság
a múlás carpe diemje
isten vagy kitudja
közli a bemondón
a mentrend szerinti
jön majd
egy kicsit késve
sebaj
szádban ismerősen olvad
a legelső kávé íze
VASS JUDIT
MARCUS
fogta a kizökkent időt.
Hogy a fejére nőtt.
Hogy mit tehet.
Új idők jöttek, új terek.
Lehet-e még, ami elveszett.
Vagy ki tudja.
Betű talán még helyre tolja.
A mozdulatlant lovagolva
még el-elmélkedett.
Barbárok jöttek,
bugris förgeteg
tépte-szaggatta könyveket
sodort a pusztító idő,
alámerült az elme,
kibírni valahogy,
s bízni az értelemre,
ha hinni nem lehet.
VASS JUDIT
butaság kapzsiság tévelygés
ring össze fedélzetünkön
és pipáznak itt
részeg albatroszok
míg tengeroszlopok
öklöznek fölfelé
titkos szavakat mormolnak
összesúgva
keményen kerítik el a lelkeket
és igen félünk
már annyira
hogy foszló dögökké rohad
bennünk a csürhe értelem
valami titkos gyűlölet egysége
nyitja poklait megint
mi lesz velünk
ez már az utazás
VASS JUDIT
9. SZONETT
Láncolt hajók ringnak a Tisza partján,
mint őszi, impresszionista festmény:
megannyi roncs, élettelen maradvány,
tükörbe néz a realista estén.
Se víz, se hold ezüstje – eső szitál,
se szél, se szélvihar – csak úgy szemerkél,
kopogó utcák, kihalt Na’Conxypán,
napos vidékünk szürreális csenddé
ekképp mosódik kórtermek zugában,
mint őszi éggé szerelmeink szeme –
a túlsó part már telis-tele tájjal,
szelíden ringatózó öbleibe
bárkák merülnek elszakított lánccal,
és dzsinnek álma és hegyek deleje.
VASS JUDIT
MÁR
nem emlékszünk, milyen volt
ott lenni itthon,
de ezt már megírta Kosztolányi.
Karinthy az ég köldökének hívja,
s lám egyik sem tudott leválni.
Úgy látszik hát, ebben az itt-ben
valahogy mindig akadnak
henyélve pipázó angyalai
a ki-tudja-holnak.
S talán a dolguk tényleg csak ennyi:
leltárba szedni kertet-kamrát,
hol bizonyítéktól roskadoznak
suttogó polcok, dunsztolt és égi mannák,
s hol mindennek mégis lopott íze van,
akár a szóban féligazság,
és nem tudja más, csak egy meg egy,
ki titkosítja itt a poklát,
ki tárja itt a mennyeket.
REGÖLŐ
Regös pajtásom,
kántálni valónkkal
óceánra szállunk
imhol Lisszabonban.
Kicsinyke időre,
szittya idők múlva
vissza es hajózunk
magyar temetőbe.
Fábul megfaragva
fejfának beállunk,
ki es nem lök földje,
Isten megsirassa.
Me se nem siratja,
el se fordul tőle,
meg es meg se szánja,
meg es meg se bánja.