VASS JUDIT
A PAPLAKBAN
csak romantikára tellett.
Három papkisasszony,
kiket tálentommal vert meg
a yorkshire-i láp
lakatlan vidéke,
írja-sírja-üvölti szélbe,
ami soha nem lehet.
Hamu a hamuhoz,
rög a rögre,
kísértet
most és mindörökre.
A költő tévedett:
nem rohadnak,
és nem halnak halált.
A síron üvöltő szél liheg,
vonít, elül, sorsra talált.
VASS JUDIT
ÉS GÖRBÜLNI
kezdtek a dolgok
a sarkokat jelző élek
lapulva lesik útját
a szél természetének.
A hősök hasra estek,
Bánk a nejével megvénült falun
az orrukon szemölcs nőtt,
s tetteik szegélye alul,
meg felül csupa sár.
Lötyög a táj:
összement élők
és zsugorodó holtak
fölött az ég,
mint tegnap vagy holnap.
VASS JUDIT
AHOL
születtem, ott a húsvét
a féktelen élet feltámadása,
hideg kútvizet zúdítanak
az ágyból kirángatott lányra,
visítva ébred a környék,
pálinkás jó reggeltet
harangoznak a tornyok.
Pesten, már biztonságban,
csak apámnak volt szabad
spriccelni tiszta vízzel,
anyámmal bújtunk a locsolók elől,
kész csengő frász volt, hidd el,
tudom, ez blaszfém,
de megbocsátjátok −
hisz mindig károg a vének szája −
mi másért költene időt
VASS JUDIT
ÁCSNAK
is nevelhette volna
hogy gomba módra
nőjenek házak
de József
talán természete is volt
vagy öröklött alázat
vagy csak zavarta
mérés közben a lárma
szó szót követ
és üres fecsegés
csak annyit magyarázott
ami akkor és ott
még éppen elég
ha mégis
ha mégis
másképp lehetne
fiam
azt a gerendát
emeld egy kicsit feljebb
legyen levegősebb
téresebb benne
VASS JUDIT
HA
Magyarországra
jössz, menj ki
a pesti Duna-partra.
A Parlament
fordul egy kicsit,
de még előnyös szögből
látszik
a Vár, a Citadella,
a Szabadság-szobor,
amit csak sörnyitónak
hívunk,
de szívünkhöz nőtt,
akár a krigli.
Jelzi a naplementét,
a súlya birodalmi.
És akkor láthatod.
nincs számunkra
látvány.
Aztán
ülj le a szobor mellé,
valami gond görbül
sovány és csontos
hátán.
Mereng.
De téged
ne ringasson el,
a folyó mocska.
Az eget nézzed:
a Városmajorba.
Homály és alkony,
A pesti parton
elhagyott cipőkre
még egy utolsót néz
a nappal.
Lépcső kalappal,
Mi nem szeretjük,
csak az estét.
Mikor a könnyű
leszáll,
és nélkülünk tapasztal
létet a lélek és az agy.
mikor lemegy a nappal
és a Nap.
VASS JUDIT
ESIK
az Úrjézus
elmaszatolta
arcvonásait
szája körül
elkenődött a festék
s ronggyá ázott
nyomorultak testét
nem melengeti
puha tenyerében
már elmázolódott
egészen
VASS JUDIT
NAGYCSÜTÖRTÖK 2
GECSEMÁNÉ csendes, újra csendes,
sötéten égnek bokrai.
Pihenni már…még nem lehet:
most indulok csak bolyongani.
Múljon el tőlem keserűsége,
kezed a tálban…emlékezem.
Menekülj innen, dobd el a terhet,
és még ma este velem leszel.
A holnapot már csak a test csinálja,
a lélek irgalma végtelen,
ne vétkezz tovább, ne törj magadra,
Urunk kezében kész a kegyelem.
FELHŐBE hanyatlott a Gecsemáni kert,
ezüstöt leskel égve hagyott holdja.
Két ifjú ébren ─ más mind aludni ment,
mert elég egy napnak a maga gondja.
Az egyik most készül rendezni ügyét,
a másikat fáklyások csoportja hozza ─
döntsd el Urunk sorsát, míg mossa kezét,
annak, ki a bajt fiainkra hozta.
VASS JUDIT
NAGYCSÜTÖRTÖK 1
csókolj meg Júdás
már kértelek anyám
hogy ne kövess
hová mész
hová mész
eljött az óra
nem értem én már
a beszédedet
nem nézel rám
motyogsz magadban
csak imádkozom
de ne mondd azt fiam
hová mész
hová mész
honnan a pénz
a sorsnak anyám
iszonyú marka van
kit anya szült
kiszakad végül
méhetek gyümölcse
már nem gyerek
ne bánkódj ne sírjál
ne várj estére
már elágazódom
nézzed csak anyám
a csillagösvények
felfeslenek
VASS JUDIT
VIRÁGVASÁRNAP
majd vigyázz fiam,
el ne taposson a tömeg
ne lesd azt a bűnös asszonyt
anyám kértelek már
hogy ne kövess
aggódom fiam
ki az a fiú
nem fiatal már
harminckét éves
mért rajongod őt
Júdás
fiam … rosszat érzek
örökös álmaid anyám
követem őt
mert az Úr igazsága
de mikor jössz vissza
fiam Kériáthba
nem tudom anyám
ne sürgess engem
már ott a templom
fordulj vissza lelkem
még nincs itt az időm
fiam az idő
az idő nincs megírva
meglehet anyám
de utam szivárvány
lelkem a vizet
mint hal lubickolja
VASS JUDIT
MIKOR
pöttyös nyakkendőt kötött,
még egy mosolyt is
felpróbált szemére,
az arc most is kifele nézett,
nem fért a kép keretébe.
Ha odanéz, tán lecseréli
a szinte már gigerlis jelmezt,
de Novák gravitálni kezdett,
és nekilábalt esztelenül
az idegen elemnek.
Mert „jobb nekünk itt lent”−
de visszahull a mondat,
a sárkányok röptén
más törvényt gyakorolnak
számok és váratlan széllökések,
mert sokféle
rendje van észnek és észlelésnek,
valahol, valamikor
ránk simul a ránk illő végleg:
szín és arányos méret
tagadja a bele nem illő képet.
KIJEGYZETELTE
a felhőt, az eget.
Szabályos rendszerek
hoztak esőt vagy napot,
táblázatokba gyűjtött
napok, hónapok, évek
egyre pontosabb megfigyelések.
De valami túllendült,
és rajta csattant Az Ostor,
mert Nováknak
lakolni kellett akkor:
az űr nem tűr táblázatot az égre ─
Quem di odere.
Az istenek megbüntették érte.